EH 2005.1328 Jogellenesen jár el a hitelintézet, ha nem ellenőrzi, hogy az azonnali beszedési megbízással érvényesített összeg megfelel-e az ítéletben szereplő marasztalásnak, a határozat végrehajtható-e és a beszedési megbízást az ítéletben szereplő jogosult vagy annak igazolt képviselője nyújtotta-e be [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 529. § (1) bek.; Vht. 6. § (2) bek.; 9/2001. (MK 147.) MNB rend. 19-23. §].
Az irányadó tényállás szerint a megyei bíróság 2000. április 19-én meghozott ítéletében a felperest 8 647 000 Ft tőke, a tőketartozás részösszegeinek az ítéletben megjelölt mértékű kamatai, valamint 918 820 Ft perköltség megfizetésére kötelezte a B. Kft. javára. A másodfokú bíróság 2002. február 7-én kelt ítéletével ezt az ítéletet helybenhagyta és jelen per felperesét az ellenérdekű fél részére 100 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. Sz. T. mint a B. Kft. jogutódja a fentebb írt végrehajtható határozaton alapuló követelésének érvényesítésére 2002. március 27-én 36 077 695 Ft tekintetében nyújtott be azonnali beszedési megbízást a felperes alperesnél vezetett bankszámlája ellen, majd ugyanezen ítéletekre hivatkozással 2002. április 16-án 27 358 282 Ft, 2002. november 18-án pedig 38 210 497 Ft tekintetében ismételten inkasszót nyújtott be. Az alperes 2002. március 28-a és 2002. április 23-a között összesen 36 398 212 Ft-ot, 2002. november 18-án 5 387 699 Ft-ot, 2002. november 21-én - annak ismeretében, hogy a felperes a levonásokat jogosulatlannak tartja - további 67 626 Ft-ot emelt le a felperes számlájáról és utalt át a jogosult bankszámlája javára. A felperes feljelentése alapján 2002. november 21-én a városi rendőrkapitányság csalás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el és ugyanezen a napon Sz. T. az inkasszót visszavonta. A megyei bíróság ítéletében 5 536 662 Ft megfizetésére kötelezte Sz. T.-t a felperes javára arra hivatkozással, hogy az inkasszó alapjául szolgáló ítéletekben megjelölteket alapul véve az alperest nem illette meg a felperes számlájáról 2002. április 23-áig levont összegekből összesen 81 337 Ft és ezzel az összeggel, valamint a 2002 novemberében levont 5 387 699 Ft-tal és 67 626 Ft-tal a Sz. T. jogalap nélkül gazdagodott. A másodfokú bíróság ezt az ítéletet helybenhagyta.
A felperes jelen perben előterjesztett keresetében a számlájáról 2002. november 18-án leemelt 5 387 699 Ft tőke és ennek 2002. november 19. napjától járó kamatai tekintetében kérte az alperesnek mint számlavezető bankjának marasztalását szerződésszegésből eredő kártérítés címén annak kimondása mellett, hogy az alperes felelőssége egyetemleges Sz. T. - a hivatkozott más perben meghozott ítéletekben rögzített - felelősségével. A felperes álláspontja szerint az alperesnek kellő gondosság mellett észlelnie kellett volna, hogy ugyanazon ítélet alapján kerül sor ismételt levonásra. Az alperes arra hivatkozással, hogy az inkasszót csak formai szempontból kellett vizsgálnia, a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság 2004. november 10-én meghozott ítéletében 5 387 699 Ft tőke és ennek 2002. november 19. napjától járó kamatai tekintetében marasztalta az alperest. Megállapította, hogy az alperes felelőssége fenti tartozás megfizetéséért egyetemleges Sz. T.-nak a megyei bíróság ítéletében meghatározott felelősségével. Kötelezte az alperest 100 000 Ft perköltség megfizetésére a felperes javára és 323 300 Ft illeték megfizetésére a Magyar Állam javára.
Az elsőfokú bíróság a pénz- és elszámolás-forgalom, valamint a pénzfeldolgozás szabályairól szóló 9/2001. (MK 147.) MNB rendelkezés (a továbbiakban: MNB rendelkezés) szabályainak alapulvételével rámutatott arra, hogy a megkívánt alaki kellékeknek megfelelt az összes benyújtott inkasszó. Az volt azonban az álláspontja, hogy a bankszámla-szerződés megbízási típusú jogviszonyt hoz létre és az alperesnek mint megbízottnak kellő gondossággal kell eljárnia. A 2002. november 18-án benyújtott inkasszót nem csak alaki, formai szempontból kellett volna az alperesnek vizsgálnia. Tekintettel az összeg nagyságára, valamint arra, hogy az inkasszó jogosultja magánszemély, az alperestől elvárható lett volna, hogy a kétszeres behajtás elkerülése érdekében az inkasszót tartalmilag is vizsgálja, kellő gondosság mellett észre kellett volna vennie, hogy fél éven belül ugyanazon ítélet alapján kétszer került benyújtásra az inkasszó. Az alperes azonban még a felperes 2002. november 18-ai figyelmeztetése után sem volt hajlandó ilyen tartalmi vizsgálatra, sőt az alperes ugyanazon jogtanácsosa minősítette teljesíthetőnek a 2002. november 18-ai inkasszót, aki a 2002. március 28-ai inkasszó vizsgálatát is elvégezte. Mindez bizonyítja, hogy az alperes nem tanúsított kellő gondosságot. Az elsőfokú bíróság a Ptk. 318. § (1) és 339. §-ára alapította az ítéletét és utalt a BH 1996/436. és 1995/531. szám alatt közzétett jogesetekre.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és az alperest 167 500 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára.
A másodfokú bíróság tényként állapította meg a 2002. november 18-ai inkasszó mellékleteként csatolt elszámolás és az 1994. évi LIII. tv. (a továbbiakban: Vht.) 6. § (2) bekezdésének d) pontja szerinti jogosulti nyilatkozat összevetése alapján, hogy Sz. T.-nak a 2002. november 18-i inkasszó benyújtásakor az volt az álláspontja, hogy 2002. november 25-éig számolva őt 73 millió forinton felüli összeg illeti meg, mely összegből csak 36 398 212 Ft-ot kapott kézhez. Nem kétszeres behajtásra irányult tehát az inkasszó, hanem a különbözeti összeget kívánta érvényesíteni, Sz. T. részéről tehát semmiféle megtévesztésre utaló magatartás nem történt.
A jogerős ítélet szerint az alperesnek mint a számlatulajdonossal megbízási szerződésben álló számlavezetőnek a megbízási szerződésből eredő együttműködési kötelezettsége körében nemcsak formailag, hanem tartalmilag is vizsgálnia kellett az inkasszót. Számítást kellett volna végeznie annak megállapítása érdekében, hogy Sz. T.-t az inkasszó benyújtásának időpontjában valóban megilleti-e a 73 millió forintot meghaladó összegű követelés. Amennyiben az alperes - holott ez tőle elvárható lett volna - ezt nem tekintette feladatának, akkor meg kellett volna követelnie Sz. T.-tól, hogy a 73 millió forintot meghaladó összegű követelés fennállásának alátámasztására csatoljon szakértői véleményt. Észlelnie kellett volna a késedelmi kamatszámítás terén kellő jártassággal rendelkező alperesnek az átlagos gondosság keretében, hogy az inkasszó alapjául szolgáló ítélet nem kamatos kamat megfizetésére, hanem késedelmi kamat megfizetésére kötelezte a felperest, illetve ha ezt nem észlelhette, fel kellett volna hívnia a jogosultat, hogy álláspontját igazságügyi szakértő véleményével támassza alá. Ennek elmulasztása esetén pedig meg kellett volna tagadnia az inkasszó teljesítését. A felperest egyébként az MNB rendelet 21. § (3) bekezdése szerint is terhelte a késedelmi kamat kiszámításának kötelezettsége. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alperes együttműködési kötelezettségét - "amely a késedelmi kamat kiszámítását jelentette volna adott helyzetben" - az alperes megszegte, nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős határozat megváltoztatásával a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását kérte. Előadása szerint az eljáró bíróságok helyes tényállás megállapítása mellett téves jogi következtetést vontak le. Felülvizsgálati kérelmét a következőkkel indokolta.
A Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályait csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a pénzforgalmi szabályok eltérően nem rendelkeznek, jelen esetben pedig az MNB rendelkezés 22. §-a speciális és kógens rendelkezéseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az azonnal beszedési megbízás megtagadásának mely esetekben lehet helye. Ezen rendelkezések betartása esetén a hitelintézet jogellenessége nem állapítható meg.
A többszöri igényérvényesítés elkerülése érdekében jogosultnak meg kell tennie a Vht. 6. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozatot és azt az azonnali beszedési megbízáshoz csatolnia kell. Ezzel a jogszabály "a jogosultra telepítette a többszörös igényérvényesítés kizártságának a terhét", annak vizsgálatára a számlavezető hitelintézetnek nincs lehetősége. Sz. T. ezt a nyilatkozatot minden benyújtott inkasszóhoz mellékelte, utóbb azonban kiderült, hogy ezek a nyilatkozatok alaptalanok voltak, így téves a jogerős ítélet azon álláspontja, hogy Sz. T. megtévesztő magatartást nem tanúsított. Értelmetlen lenne egyébként, hogy az alperesnek kelljen bármilyen nyilvántartást vezetnie a többszöri igényérvényesítés elkerülése érdekében, hisz a többszöri igényérvényesítés az inkasszón kívül más okból is bekövetkezhet.
Az inkasszó tartalmi megalapozottsága vagy alaptalansága kizárólag a jogosult felelőssége, a pénzforgalmi rendszer biztonságos működését ásná alá, ha a bank a formai kellékek vizsgálata mellett az inkasszó összegének helyességét is vizsgálná. Ilyen kötelezettség az alperest nem terheli és a megbízás teljesítését szakvélemény benyújtásától sem teheti függővé. Csak egyetlen esetben az MNB rendelkezés 21. § (3) bekezdésében írt tényállás esetén van helye bármilyen számítás elvégzésének.
Az elsőfokú bíróság által hivatkozott és a bírósági határozatokban közzétett eseti döntések nem végrehajtható bírósági határozat alapján teljesítendő inkasszóra vonatkoznak, hanem jogszabály rendelkezése alapján benyújtott azonnali beszedési megbízások teljesítésére. Ezek az eseti döntések - melyek szerint a pénzintézetnek vizsgálnia kell, hogy a jogosult által hivatkozott jogszabályok hatályosak-e és megalapozzák-e az azonnali beszedési megbízás benyújtását, illetve, hogy az inkasszót benyújtó felet a követelés jogosultjának lehet-e tekintetni - azt támasztják alá, hogy a számlavezető pénzintézetnek csak a formai szempontokat kell figyelembe vennie.
Nem helytálló a jogerős ítéletnek az egyetemleges marasztalásról szóló rendelkezése sem. Sz. T. és az alperes marasztalására ugyanis eltérő jogcímen és eltérő összegben került sor.
Nem tárták fel az eljárt bíróságok, hogy a felperes a Sz. T.-ral szemben megítélt jogerős követelését megkísérelte-e behajtani, illetve esetleges behajtási cselekményei milyen eredménnyel jártak. Nem vizsgálták, hogy a felperest ténylegesen milyen összegű kár érte, holott a Sz. T. által visszafizetett összegek az alperes által okozott esetleges kár összegét csökkentenék és nem vizsgálták azt sem, hogy a felperes mennyiben tett eleget a Ptk. 340. §-ában meghatározott kárenyhítési kötelezettségének. Tévesen állapították meg az eljárt bíróságok az alperesi magatartás jogellenességét és felróható jellegét is. A jogerős ítélet sérti tehát a Ptk. 339. § és 340. §-ában írtakat.
A felperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A Vht. 6. § (1) és (2) bekezdése mondja ki, hogy mely esetben lehet pénzkövetelést pénzforgalmi úton behajtani azonnali beszedési megbízással, az ily módon való behajtás szabályait pedig az MNB rendelkezés 19-23. §-ai tartalmazzák. Jelen esetben jogerős bírósági határozaton alapuló követelés alapján került sor az azonnali beszedési megbízás benyújtására, így az MNB rendelkezés előírásai szerint "végrehajtás" jelzéssel kellett ellátni az azonnali beszedési megbízást, megfelelően kellett kitölteni a "benyújtás indoka" rovatot, csatolni kellett a Vht. 6. § (2) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozatot arról, hogy nincs folyamatban ugyanezen követelés behajtására irányuló bírósági végrehajtás, illetve végrehajtás elrendelése iránti kérelem benyújtására nem került sor, ilyen kérelem alapján a követelés nem nyert kielégítést. Mellékelni kellett a végrehajtható bírósági határozatnak a határozatot hozó szerv által kiállított hiteles kiadmányát, illetve annak közjegyző által hitelesített másolati példányát és mivel a másodfokú határozat a marasztalás összegét nem tartalmazta, az elsőfokú határozatot is. Téves a felülvizsgálati kérelem azon álláspontja, hogy a hitelintézetnek az azonnali beszedési megbízás teljesítésekor csak ezen okiratok "technikai jellegű" számbavétele lenne a feladata.
A Vht. 6. §-a (2) bekezdésének b) pontja kifejezetten kimondja, hogy pénzforgalmi úton is csak akkor lehet behajtani a pénzkövetelést, ha a végrehajtani kért határozat megfelel a Vht. 13. §-ában írt általános végrehajtási feltételeknek.
A bírósági határozatnak tehát marasztalást kell tartalmaznia, jogerősnek vagy előzetesen végrehajthatónak kell lennie, továbbá feltétel a teljesítési határidő lejárta is. E feltételek fennállását pedig a hitelintézetnek vizsgálnia kell, köteles meggyőződni arról, hogy a jogosult érvényesítheti-e a követelését a hivatkozott bírósági határozat alapján. Ezt az álláspontot erősíti meg az elsőfokú bíróság által hivatkozott, a BH 1995. évi számában 531. szám alatt közzétett jogeset és a BH 1996. évi számában 436. szám alatt közzétett jogeset is, mely jogesetek ugyan nem "végrehajtás" jelzéssel ellátott azonnali beszedési megbízások vonatkozásában, de kimondták, hogy a hitelintézet köteles vizsgálni, hogy a jogosulti követelés azonnali beszedési megbízás útján érvényesíthető-e. Az azonnali beszedési megbízás teljesítésekor a hitelintézet a bírósági határozaton alapuló követelés behajtását végzi. Nyilvánvaló, hogy erre csak a végrehajtható bírósági határozat tartalmának megfelelően kerülhet sor. Nem elegendő az, ha a hitelintézet meggyőződik a bírósági határozat létezéséről. Arról is meg kell győződnie, hogy a beszedési megbízásban szereplő összeg beszedésére alapot ad-e a végrehajtható határozatban meghatározott marasztalás összege. A beszedési megbízás benyújtására jogalapot és egyben korlátot a határozatban megítélt követelés jelent. Téves ezért a felülvizsgálati kérelemben kifejtett az az álláspont, hogy az inkasszó összegének ellenőrzésére a hitelintézet nem kötelezhető. A Vht. 6. §-a (2) bekezdésének b) pontja a követelésnek a bírósági végrehajtás és a pénzforgalmi úton való behajtás párhuzamos folytatását kívánja elhárítani. Előfordulhat ugyanis, hogy csak a bírósági végrehajtás után nyitnak a jogosult részére bankszámlát vagy a kötelezett részére pénzforgalmi bankszámlát. Az említett rendelkezés a felülvizsgálati kérelemben kifejtettekkel ellentétben nem ad felmentést a hitelintézetnek az alól, hogy a beszedési megbízás szabályszerűségét tartalmilag is megvizsgálja. A beszedési megbízás nem lehet szabályszerű, ha a jogosult számára megítéltnél magasabb összeget tartalmaz. A Ptk. 529. §-ának (1) bekezdése értelmében a hitelintézet csak a szabályszerű megbízásokat teljesítheti, de azokat köteles is teljesíteni. Az MNB rendelkezés 22. §-a azokat az eseteket tartalmazza, amikor az azonnali beszedési megbízás benyújthatóságának törvényi feltételeit nem igazolták, emiatt a hitelintézet jogosult és köteles a megbízást visszautasítani. Ebből azonban nem lehet olyan következtetést levonni, hogy csak és kizárólag az ott felsoroltakat kellene formálisan ellenőrizniük a hitelintézeteknek, s nem volna feladatuk például a bankszámla felett rendelkezésre jogosult személy azonosítása, aláírásának a bejelentett aláírás-mintával való összehasonlítása, a váltó lejáratának és az abban szereplő összegnek a beszedési megbízás benyújtásának idejével és összegével való összevetése stb. A perbeli esetre vonatkoztatva, a hitelintézetnek meg kell győződnie arról, hogy a beszedési megbízásban megjelölt összeg megfelel-e az ítéletben szereplő marasztalásnak, a határozat végrehajtható-e, illetve a beszedési megbízást az ítéletben szereplő jogosult vagy annak igazolt képviselője nyújtotta-e be. A jogerős ítélet rendelkezései alapulvételével kell állást foglalni abban is, hogy a teljesítéshez áll-e rendelkezésre pénzügyi fedezet, ehhez képest milyen összeg függőben tartásának van helye, illetve, hogy a fedezethiány időtartamára milyen összegű kamatkülönbözet illetheti meg a jogosultat [232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés, MNB rendelkezés 21. § (3) bekezdés].
Az MNB rendelkezés 10. §-ának (5) bekezdése értelmében az azonnali beszedési megbízásra és az átutalási végzésre a rendelkezésre álló részfedezet erejéig részfizetést kellett teljesíteni. A hitelintézet az azonnali beszedési megbízáshoz csatolt minden okiraton feltünteti a részfizetés megtörténtét. A (6) bekezdés értelmében, ha a hitelintézet részfizetést teljesít, a részfizetésről rendelkező megbízás közlemény rovatában köteles feltüntetni az eredeti megbízás azonosító adatait, illetve azt, hogy hányadik részfizetést végzi az eredeti megbízás teljesítése érdekében. Alaptalan tehát az alperesnek arra való hivatkozása, hogy ugyanazon bírósági ítéleten alapuló, az eredeti megbízást követő további megbízások esetén a hitelintézetnek nem kellene figyelemmel kísérnie a részfizetések teljesítését.
A bankszámla kivonatokból megállapíthatóan a 2002. március 27-én benyújtott 36 077 659 Ft összegű beszedési megbízás a benyújtás időpontjáig tartalmazta a késedelmi kamatokat, erre a beszedési megbízásra fedezet hiányában mindössze 9 039 930 Ft került teljesítésre, fennmaradt még 27 037 229 Ft tartozás. A jogosult 2002. április 16-án ugyanazon ítélet alapján fennálló követelését összesen - a kamatokat eddig kiszámítva - 27 358 282 Ft-ban jelölte meg és az újabb beszedési megbízást erre az összegre állította ki. Ezzel az összeggel részletekben 2002. április 17-étől kezdve április 23-ával bezárólag az alperes a felperes bankszámláját megterhelte. Az alperes tehát a beszedési megbízásnak eleget tett. Mivel a késedelmi kamat a fizetés napjáig járt, ezért a jogosultat a kiszámított és érvényesített 2002. április 16-áig járó kamatokon felül a tényleges fizetésig 2002. április 23-áig - a fedezethiány időtartamára - is késedelmi kamat illette volna meg, amelyet hivatalból az MNB rendelkezés 21. §-ának (3) bekezdése alapján az alperesnek kellett volna elszámolnia. Ennek az alperes nem tett eleget. A jogosult 2002. november 18-án készített ugyanazon ítéletre alapított elszámolásában az ítélet jogerőre emelkedésétől 2002. november 25-éig az összes tartozást már 73 588 842 Ft-ban jelölte meg és addigi fizetéseket figyelembe véve 38 210 497 Ft-ra nyújtott be azonnali beszedési megbízást. A tartozás kiszámítását, a késedelmi kamatkövetelését nem részletezte. Amennyiben az alperes csak a jogerős ítéletben szereplő marasztalási összeget nézi meg és a korábbi beszedési megbízást figyelmen kívül hagyja, hozzávetőleges számítással észlelnie kellett volna, hogy a kb. 8 600 000 forint tőketartozás az ítéletben írt kamatokkal 2002 novemberére nem emelkedhetett 73 millió forintot meghaladó összegre.
Az alperes tehát jogellenesen járt el, amikor nem ellenőrizte, hogy a jogerős ítélet alapján a felperes mennyivel tartozik, azaz milyen összeg kerülhet azonnali beszedési megbízással behajtásra. Kimenteni magát a felelősség alól nem tudta, mert az ítéleti marasztalás összege egyszerű kamatszámítással kiszámítható volt, amely számítás a pénzintézettől elvárható. Jogellenes eljárásával okozati összefüggésben a felperest kár érte. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a Ptk. 318. §-ának (1) és 339. §-a (1) bekezdésének helyes alkalmazásával marasztalta az alperest.
Az alperes az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében nem hivatkozott arra, hogy az elsőfokú ítélet egyetemleges marasztalásáról szóló rendelkezése jogszabályba ütközne, nem sérelmezte, hogy a bíróság nem folytatott le bizonyítást a felperes kárenyhítési kötelezettségének teljesítése tekintetében, továbbá hogy elmaradt annak feltárása, hogy Sz. T.-ral szemben megkísérelte-e a felperes a végrehajtható bírósági határozaton alapuló követelésének behajtását és az milyen eredménnyel járt. A fellebbezési kérelem korlátaira tekintettel - a Pp. 252. § (1) és (2) bekezdésében írt feltételek hiányában - ebben a körben a másodfokú bíróságnak vizsgálódnia, döntenie nem kellett, e tekintetben tehát a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre.