EH 2010.2225 A szükségesség és arányosság követelményét sértő kényszerintézkedéssel okozott nem vagyoni hátrány miatt a rendőrségtől kártérítés követelhető, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható [Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikke, Alkotmány 55. § (1) bek., Ptk. 84. §, 339. §, 349. §].
A felperes 2006. október 23-án éjjel Budapesten, a Kálvin tér felől hazafelé tartott a Belgrád rakpart irányába, amikor a Ferenciek terén tüntető tömeg miatt, az események megtekintése érdekében az Erzsébet hídon átment a budai oldalra, majd visszatért, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél azonban megállt és mellette elhaladt azoknak a rendőröknek egy része, akik a tüntetés résztvevőit a helyszín elhagyására szólították fel. Éjjel 1 óra 40 perc körül öt-hat rendőr külön felhívás nélkül a felperest ütlegelni kezdte, őt a földre teperték, kezét hátracsavarták és megbilincselték, illetőleg többször megrúgták. A II. r. alperes állományába tartozó rendőrök a felperest a rendőrségi szállítóautóhoz kísérték, majd 1 óra 50 perckor a BRFK Gyorskocsi utcai Központi Fogdájában előállították. Az I. r. alperes állományában lévő rendőrök a bilincset levették, a felperes tisztálkodását lehetővé tették, majd az orvosi vizsgálatot követően, 4 óra 45 perckor intézkedtek a felperes kórházba szállításáról. A Szent János Kórházból a felperest 2006. október 27-én engedték ki. A kórházban megállapították, hogy a felperes a feje jobb oldalán és a háta bal oldalán zúzódást, hámfoszlásos bőrsérülést szenvedett, a bal oldalon eltört a 8., a jobb oldalon a 8. és 9. bordája, mindkét könyöknél, a csuklón és a jobb csípőn, valamint mindkét bokán és térden véraláfutásos, horzsolásos sérülések vannak. A felperes kezének erőszakos hátracsavarása miatt megsérült a bal hüvelykujja és a bal válla is. Vállsérülése és a kialakult poszttraumás stressz miatt 15%-os maradandó egészségkárosodást szenvedett. Bal vállának sérülése miatt a karját jelenleg sem tudja rendesen használni, emiatt 2007-ben műtéten esett át, a bal kézfejen kialakult fájdalmas hegesedés miatt pedig a felperesnek visszatérő fájdalmai vannak.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a határozatával megszüntette a felperessel szemben rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárást és a felelősségre vonást mellőzte. Megállapította, hogy a felperes megvalósította a rendzavarás szabálysértését, mert a tömegoszlatással érintett területen tartózkodott és azt felszólítás ellenére nem hagyta el, azonban az eltelt idő és a cselekmény tárgyi súlyának csekély volta miatt a büntetés kiszabását mellőzte. A felperes feljelentést tett a Budapesti Nyomozóügyészségnél, az ügyészség azonban a nyomozást megszüntette, mert nem volt megállapítható az egyéni azonosításra alkalmas adatok hiányában, hogy a sérelmezett cselekményt ki követte el vele szemben.
A felperes a keresetében a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) és c) pontja alapján, valamint a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján kérte annak megállapítását, hogy az I. r. alperes megsértette a felperes személyes szabadságát és emberi méltóságát, a II. r. alperes pedig megsértette a felperes testi épségét, egészségét, személyes szabadságát és emberi méltóságát. Nem vagyoni kártérítésként az I. r. alperestől 500 000 forint, a II. r. alperestől 3 000 000 forint és ezeknek az összegeknek a 2006. október 23-ától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetését igényelte.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy a Ptk. 349. §-a alapján a felelősség megállapítására azért nincs mód, mert a felperes a rendes jogorvoslatot nem merítette ki. Az I. r. alperes állította, hogy eljárásuk mindenben megfelelt a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) rendelkezéseinek és a felperesnek kárt nem okoztak. Az I. r. alperes vitatta a nem vagyoni kártérítés mértékét is.
A II. r. alperes arra hivatkozott, hogy miután a felperes a szabálysértést elkövette, ezért vele szemben az intézkedés nem volt jogellenes; nem volt bizonyított továbbá, hogy a bántalmazást a II. r. alperes állományába tartozó személyek követték el.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte a II. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítést, és az összeg után 2006. október 24-étől járó törvényes mértékű késedelmi kamatot, ezt meghaladóan pedig a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az volt megállapítható, hogy a felperessel szemben a II. r. alperes állományában lévő rendőrök intézkedtek, az elfogás és az előállítás jogszerű volt, azonban a szükségesség és az arányosság követelményeit nem tartották be, ezért jogellenes eljárásuk miatt a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján a II. r. alperes kártérítési felelőssége fennáll. Az orvosszakértői vélemény, a felperes személyes előadása és a tanúk vallomása, valamint a bírói gyakorlat figyelembevételével a nem vagyoni kárigényt 1 500 000 forintban tartotta megalapozottnak. Az I. r. alperes tekintetében az elsőfokú bíróság a kártérítési felelősség jogalapját azért nem állapította meg, mert a felperes előállítását jogszerűen végezték, a felperes bilincseit időben levették, kórházba szállításáról gondoskodtak. Az elfogástól a kórházba kerülésig eltelt háromórás időtartam önmagában nem sértette a felperes jogait.
A személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítására irányuló keresetet az elsőfokú bíróság elutasította, mert álláspontja szerint a megállapítási keresetnek a Pp. 123. §-ában írt feltételei nem állnak fenn.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és megállapította: az I. r. alperes azzal, hogy a felperest 2006. október 24-én megalapozatlanul előállította és szabálysértési őrizetben tartotta, megsértette a felperes személyes szabadság védelméhez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. Megállapította továbbá, hogy a II. r. alperes azzal, hogy 2006. október 24-én megalapozatlanul őrizetbe vette a felperest, valamint azzal, hogy indokolatlanul alkalmazott a felperessel szemben kényszerintézkedést, továbbá, hogy bántalmazta, megsértette a felperes személyes szabadság védelméhez, az emberi méltósághoz, a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogát. Kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül a felperesnek 300 000 forintot, valamint ennek a 2006. október 24-étől járó törvényes mértékű kamatát fizesse meg. A II. r. alperes által fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét 2 500 000 forintra és járulékaira felemelte, egyebekben a per főtárgya tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján megalapozottnak tartotta azt a megállapítást, hogy a felperessel szemben alkalmazott intézkedés helyszínén a II. r. alperes állományába tartozó rendőrök tartózkodtak. Kifejtette, hogy a törvényes rendelkezéseknek meg nem felelő intézkedésen alapuló szabadságkorlátozás jogellenes, sérti a személyiségi jogot, tehát alapot ad a polgári jogi védelmi eszközök alkalmazására, így a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja alapján a jogsértés megállapítására is. Ez az objektív személyiségvédelmi eszköz nem azonos a Pp. 123. §-a szerinti általános jellegű megállapítási kereseti kérelemmel, ezért erre hivatkozással az elsőfokú bíróság tévesen utasította el a megállapítás iránti keresetet.
A másodfokú ítélet indokolása szerint a tevékeny magatartást és ellenállást nem tanúsító felperessel szemben alkalmazott elfogás, előállítás, illetőleg őrizetbe vétel és őrizetben tartás nem volt szükséges és arányos intézkedés, annak alkalmazása indokolatlan volt, ezáltal a felperes személyes szabadság védelméhez való jogát az I. és a II. r. alperes is megsértette. A személyes szabadság megsértése egyben az emberi méltóság megsértésének megállapítására is alapot adott. Megállapítható volt továbbá, hogy a II. r. alperes megsértette a felperes testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jogát is. A Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja, a Ptk. 339. § (1) bekezdése, 355. § (1) és (4) bekezdése, az Alkotmánybíróság AB 34/1992. (VI. 1.) határozata, és a kialakult bírói gyakorlat alapján a másodfokú bíróság szerint a felperes személyisége értékminőségében bekövetkezett csökkenés ellensúlyozására 300 000 forint nem vagyoni kártérítés áll arányban az I. r. alperes által, és 2 500 000 forint nem vagyoni kártérítés áll arányban a II. r. alperes által elkövetett jogsértésekkel. A másodfokú bíróság szerint a II. r. alperes eljárása felróható és nyilvánvalóan törvénysértő volt, az alperesek pedig alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a kártérítési felelősség Ptk. 349. §-ában előírt törvényes feltételei nem állnak fenn.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntés meghozatalára irányult. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az ítéletében nem indokolta, hogy milyen jogellenes magatartás volt olyan súlyú, amely az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasító elsőfokú döntés megváltoztatását eredményezte. Az I. r. alperes kényszerintézkedése a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 76. § (1) bekezdés a) pontjában, továbbá az Rtv. 33. §-a (2) bekezdésének f) pontjában és a 60. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem jogellenes. A felperes az Rtv. 19. §-a (1) és (2) bekezdésében előírt kötelezettségét megszegve a demonstráció helyszínét felszólítás ellenére nem hagyta el, noha erre kellő ideje lett volna. Az I. r. alperes munkatársai az intézkedést csak átvették a II. r. alperestől, arra pedig jogszerű lehetőségük nem volt, hogy a rendőri jelentésben foglaltakat kétségbe vonják. A másodfokú ítélet iratellenes megállapítást tartalmaz, mert a felperes nem volt szabálysértési őrizetben. Az I. r. alperes az Rtv. 17. §-ában írtaknak eleget tett és megfelelően gondoskodott a felperes kórházba szállításáról is. Az I. r. alperes terhére ezért jogellenes magatartás (mulasztás) nem állapítható meg, a felperesnek kárt nem okoztak.
A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a keresetet elutasító döntés meghozatalát kérte. Jogi álláspontja szerint a jogerős ítélet megalapozatlan, a bíróság a tényállást kellően nem tárta fel és iratellenes, okszerűtlen következtetésekre jutott. A másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy a II. r. alperes 2006. október 24-én a felperest őrizetbe vette, mert ilyen intézkedése nem volt. A bizonyítékokból csupán az állapítható meg, hogy a felperest ismeretlen rendőrök bántalmazták, a II. r. alperes csapatszolgálati századának tagjai pedig jogszerűen előállították. A felperest a híd jobb oldalán haladó rendőri kötelékből kiváló öt-hat személy részéről érte támadás, ugyanakkor a II. r. alperes alkalmazottai a híd bal oldalán haladtak, ezért a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a II. r. alperes rendőrei bántalmazták a felperest és ugyancsak tévesen zárta ki a felperes közrehatását is. A felperes látszólag passzív, de mindenképpen ellenszegülő magatartást tanúsított, amelynek az intézkedés szükségessége és arányossága körében van jelentősége. Az előzetes eljárás során tett nyilatkozatok szerint a felperes hátulról megdobálta a mellette elhaladó rendőröket, az erre vonatkozó bizonyítási indítvánnyal azonban a bíróság nem foglalkozott. Az előállítás alkalmazását "lehetőségként" szabályozó Rtv. 33. § (2) bekezdésének f) pontja kapcsán figyelembe kellett volna venni, hogy nem egy kisebb fokban társadalomra veszélyes szabálysértésről volt szó. A felfokozott helyzetben is életszerűtlen, hogy a felperest csak a passzív magatartása miatt állították elő. A rendőrségnek egyébként hosszú mérlegelési idő nem állt rendelkezésére, mindazok, akik - bár megtehették volna - nem hagyták el a helyszínt, reális veszélyt jelentettek arra, hogy az intézkedő rendőröket hátba támadják, illetőleg a jogellenes cselekmény felszámolását késleltetik. Mindezekre tekintettel a II. r. alperes szerint a felperes előállítása jogszerű, szükséges és arányos volt, amelynek során a felperes emberi méltóságát nem sértették meg. A II. r. alperes fenntartotta azt a korábban kifejtett álláspontját, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének konjunktív feltételei nem állnak fenn, a nem vagyoni kártérítés összegszerűségét is vitatva pedig kiemelte, hogy a felperest bizonyított hátrány nem érte a II. r. alperes jogellenes magatartása miatt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérte; a II. r. alperes felülvizsgálati kérelmével szemben ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet az I. és II. r. alperesek felülvizsgálati kérelmében megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
Az I. és II. r. alperesek felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A másodfokú ítélet indokolása az 1993. évi XXXI. törvénnyel a belső jog részévé vált Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. Cikke, az Alkotmány 55. §-ának (1) bekezdése, az Rtv. több szabálya [13. § (1) bekezdés, 15. § (1) bekezdés, 16. § (1) bekezdés, 17. § (1) és (2) bekezdés, 33. § (2) bekezdés f) pont, 47. §, 59. §], továbbá a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 76. §-a (1) bekezdésének a) pontja, a 142. § (1) és (2) bekezdése idézésével kihangsúlyozta, hogy az ezeknek a szabályoknak meg nem felelő intézkedésen alapuló szabadságkorlátozás jogellenes. Az I. r. alperes tevékenységét külön nem értékelte, az ítélet indokolásából azonban megállapítható, hogy miután a felperes sem tevékeny magatartást, sem ellenállást nem tanúsított, vele szemben a személyes szabadságát érintő minden intézkedés, így az I. r. alperes tevékenysége is sértette a szükségesség és arányosság követelményét, indokolatlan és a felperes személyiségi jogát sértő volt. Ez a magatartás az I. r. alperes esetében a II. r. alperes által megkezdett személyes szabadságot korlátozó intézkedés további indokolatlan fenntartása volt. A bilincs eltávolítása és a szükséges orvosi vizsgálatok biztosítása önmagában nem változtat azon, hogy a felperes a személyes szabadságában továbbra is korlátozva volt, ezért az I. r. alperessel szemben a személyiségi jogsérelem megállapítása és az ezzel összefüggő nem vagyoni károk megtérítése iránti kereset nem volt alaptalan. A jogerős ítélet rendelkező része azonban a jogsértés tényét pontatlanul határozta meg, az I. r. alperes ugyanis a felperest szabálysértési őrizetben nem tartotta, a Legfelsőbb Bíróság ezért ennek a meghatározásnak a mellőzését indokoltnak tartotta. A szabálysértési őrizetről az Sztv. 77. §-a rendelkezik, az adott esetben azonban az I. r. alperes előállítást foganatosított.
A II. r. alperes alaptalanul vitatta, hogy a kifogásolt intézkedéseket nem az állományában lévő rendőrök követték el, illetőleg, hogy e tekintetben a jogerős ítélet megalapozatlan. A másodfokú ítélet indokolása ugyan tartalmaz olyan megállapítást, hogy a II. r. alperes rendőrei az Erzsébet híd bal oldalán haladtak, a felperes pedig a híd pesti hídfőjének jobb oldalán tartózkodott a rendőri intézkedés során, ez azonban önmagában nem zárja ki azt, hogy a II. r. alperes rendőrei intézkedtek a felperessel szemben. Döntő jelentőségű ugyanis - miként erre az elsőfokú ítélet indokolása helyesen utalt -, hogy a II. r. alperes rendőreinek parancsnoka egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy "beosztottjai" fogtak el egy férfit a hídon és más előállítással végződő intézkedés nem volt. A jogerős ítéletben ezért a bizonyítékok helyes mérlegelésével, nem okszerűtlenül jutott arra a következtetésre a bíróság, hogy a kifogásolt intézkedéseket a II. r. alperes rendőrei foganatosították.
A felperes közrehatásának értékelése tekintetében a II. r. alperes tévesen vitatja a jogerős döntést. A felperes aktív közrehatását a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozottan megállapítani nem lehetett, a "felfokozott" helyzetből pedig nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a passzív magatartás miatt történt előállítás "életszerűtlen". Tény, hogy a felperes a helyszínt felszólítás ellenére nem hagyta el és ezzel akadályozta a rend helyreállítása érdekében végzett cselekményeket, ilyen helyzetben is irányadó azonban az Rtv. 15. §-ának (1) bekezdése, amely szerint a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül pedig azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár [Rtv. 15. § (2) bekezdés]. Mindezeket is figyelembe véve a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül foglalt állást a II. r. alperes kényszerintézkedése szükségességének és arányosságának kérdésében és a jogsértések által okozott, megalapozottan megállapított nem vagyoni hátrányok figyelembevételével meghatározott nem vagyoni kártérítés mértéke sem tekinthető eltúlzottnak. Helyesen utalt arra a jogerős ítélet indokolása, hogy a személyes szabadság megsértésével sérül az emberi méltóság is.
A II. r. alperes tévesen kifogásolta, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének konjunktív feltételei nem állnak fenn. Az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perben a felperes követelésének jogalapja csak akkor állapítható meg, ha bizonyított a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében írt együttes törvényi feltételek fennállása. Az adott esetben az általános feltételek, azaz a jogellenes magatartás, a kár, az okozati összefüggés és a vétkesség megállapítható volt, szükséges azonban a különös feltétel is, vagyis az, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a károsult a rendes jogorvoslat lehetőségét igénybe vette. A jogerős ítélet indokolása helyesen utalt arra, hogy a jogorvoslati lehetőségek kimerítésének vizsgálatánál mindig csak az adott jogsérelem orvoslására alkalmas jogorvoslati eszköz vehető figyelembe. Amennyiben azonban a vonatkozó jogszabályban írt jogorvoslati lehetőség a kár elhárítására alkalmatlan, igénybevételének elmaradása nem eredményezi a különös feltétel hiányának megállapítását. Az adott esetben az intézkedés módja miatt bekövetkezett károk elhárítására a rendőrségi törvényben szabályozott panasz nem volt alkalmas, a kár tehát rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, ezért a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében írt különös feltétel fennállását a jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül állapította meg.
Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet az alperesek felülvizsgálati kérelmeiben megjelölt okok miatt nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül hozott ítéletével a rendelkező rész pontosítása mellett a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.