3010/2023. (I. 13.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VI.30.024/2021/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozók alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

[2] Az indítványozók az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Gfv.VI.30.024/2021/7. számú ítélete, valamint az ennek alapjául szolgáló Győri Ítélőtábla Gf.II.20.090/2020/5/I. számú ítélete és a Székesfehérvári Törvényszék 22.G.40.001/2028/63. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték, mert azok véleményük szerint sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, C) cikk (1) és (3) bekezdését, E) cikk (1)-(3) bekezdését, R) cikk (1)-(2) bekezdését, I. cikk (1) és (3)-(4) bekezdését, V. cikk, XV. cikk (1)-(2) bekezdését, XXIV. cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint 28. cikkét.

[3] 1.1. A bírósági ítéletekben megállapított tényállás szerint a felperes Kft.-t az egyik indítványozó alapította, annak alapításától 2008. szeptember 9. napjáig tulajdonosa, alapításától kezdődően máig egyedüli vezető tisztségviselője. A felperes ügyvezetője és az I. rendű alperes Magyarországon végzett építőipari munkák révén kerültek kapcsolatba. Az I. rendű alperes ausztriai kapcsolatai segítségével Ausztriában is szerzett munkát az indítványozónak, és felmerült a lehetősége annak, hogy a felperes is építőipari lehetőségekhez juthatna Ausztriában. Ehhez azonban a felperesi társaságnak osztrák iparűzési engedélyt kellett beszereznie, amelynek feltétele volt, hogy megfelelő szakképzettségű személy közreműködését igazolják. Ennek érdekében közjegyző előtt 2011. május 23-án az I. rendű alperes nyilatkozatot tett, mely szerint a felperes társaság 2008. február 11-ei megalapításától kezdődően 2013. december 31-ig a felperes építőipari szerződéses megvalósításai, illetve munkavállalásai részére a nyilatkozatban felsorolt, munkakörének megfelelő feladatokat látja el az Európai Unió területén. A nyilatkozat tartalmazta azt is, hogy azt az I. rendű alperes a felperes ausztriai munkavállalásának, iparűzési engedélyének megerősítéséhez adta ki. A felperes és az I. rendű alperes között a nyilatkozat alapján további megállapodás, munkaszerződés nem jött létre. A felperes a nyilatkozat kiadását követően Ausztriában megrendelésekhez jutott, amely alapján Bécsben vasbetonszerelési munkákat végzett. Az I. rendű alperes hőszigetelési munkákat végzett Ausztriában, a felperes ilyet ott nem végzett. A felperes egyik bécsi munkájánál az I. rendű alperes annyiban közreműködött, hogy alkalmanként átvette a helyszínre szállított anyagot a szállítólevélen. Egy bécsi kórház homlokzat-szigetelési munkáira az I. rendű alperes Kft.-je szerződött, a munkát az ő emberei végezték, a felperesi társaság munkavállalói segédmunkát végeztek. A II. rendű alperes nem vett részt az üzletben, a III. rendű alperes a szerződés előkészítésében vett részt. E munkával kapcsolatban az I. rendű alperes a felperes képviselőjétől pénzt nem vett át, a felperes munkavállalói részére bérkifizetést nem teljesített, a bért a felperes utalta át a munkavállalóknak a hőszigetelési munka tartalma alatt is. A felperes 2014. január 14-én kelt levelében felszólította az I. rendű alperest, hogy egymással szembeni követeléseiket rendezzék. E levél szerint az I. rendű alperes 2012 márciusa és 2013 májusa között több tízezer euróra becsült árbevételtől fosztotta meg a felperest.

[4] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[5] A Kúria kifejtette, hogy az adott eljárásnak kizárólag az volt a tárgya, hogy megállapítható-e a felperes által állított megbízási szerződés létrejötte a felek között, és ha igen, a szerződésből eredően kárt okoztak-e az alperesek a felperes részére.

[6] A felülvizsgálati kérelemben előadottak sorrendjében a Kúria elsőként hangsúlyozza, hogy a felperes tévesen hivatkozott a BH 2017.191. számú határozatra. A Kúria abban az eseti döntésében is egyértelműen kimondta, hogy kötelező jogi képviselet esetén a fél által a jogi képviselő közreműködése nélkül, személyesen elkészített beadványban foglalt nyilatkozat hatálytalan, az eseti döntés tényállása ugyanakkor eltér a jelen per tényállásától, hiszen a jelen perben jogi képviselő a saját maga által készített, aláírt beadványhoz mellékelve nyújtotta be a felperes törvényes képviselőjének a személyesen elkészített beadványát, mégpedig úgy, hogy ezt nem írta alá, nem jegyezte ellen, hanem azt közölte, hogy csak megbízója kifejezett utasítására csatolja a törvényes képviselő beadványát. Ebben az esetben a felperest nem kellett a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 73/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján a kötelező jogi képviseletről tájékoztatni és hiánypótlásra felhívni, hiszen eleve jogi képviselővel járt el, és a jogi képviselő tudatos - nyilvánvalóan a felperessel egyeztetett - döntése volt, hogy a beadványt az adott formában, tehát nem a jogi képviselő által tett nyilatkozatként terjesztik elő. Nem terhelte a bíróságot a jogi képviselővel eljáró fél vonatkozásában a régi Pp. 7. § (2) bekezdése szerinti, az eljárás jogokra és kötelezettségekre vonatkozó általános tájékoztatási kötelezettség sem.

[7] Azt egyébként, hogy mely jogszabályi rendelkezés alapján kellett volna az álláspontja szerint a jogi képviselőjét a törvényes képviselő beadványával kapcsolatban nyilatkozattételre és hiánypótlásra felhívni, tehát az eljáró bíróságok e körben szerinte melyik konkrét jogszabályhelyet sértették meg, a felperes felülvizsgálati kérelmében nem jelölte meg. A felülvizsgálati kérelem e hivatkozása ezért hiányos tartalma miatt eleve nem foghatott helyt.

[8] Megalapozatlan a felperesnek az az állítása is, hogy a bizonyítás törvénysértő elmulasztása miatt nem tudta több mint 200 000 000 forintra perelni az I. rendű alperest és ezzel a régi Pp. 146/A. §-a helyett a 146/B. §-a alá helyezkedni. A felperesnek magának kell eldöntenie, hogy milyen összegű igényt érvényesít a perben, és a pertárgyérték megjelölése is az ő kötelezettsége. A bizonyítási eljárást pedig a kereset és az ellenkérelem tartalmának, a jogvita keretének tisztázását követően a per eldöntése szempontjából releváns, vitatott tények megállapítása érdekében kell lefolytatni, nem pedig valamelyik későbbiekben érvényesítendő követelés ténybeli alapjának feltárása céljából. Semmilyen akadálya nem volt annak, hogy a felperes eleve 200 000 000 forintot meghaladó marasztalás iránt indítsa meg a keresetét, illetve hogy a per során a keresetét ilyen összegre felemelje. Megjegyzi a Kúria, hogy az elsőfokú bíróság a periratokból kitűnően figyelmeztette a felperest a jogkövetkezményekre.

[9] Nem állapítható meg tehát sem a régi Pp. 146/A. §-ának, sem 213. § (1) bekezdésének megsértése, a bíróságok a keresetet a kötelező jogi képviseletre és a kereset módosításra vonatkozó szabályok helyes alkalmazásával teljeskörűen elbírálták.

[10] Az ügyben eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve állapították meg, hogy nem jött létre a felperes és az I. rendű alperes között a felperes által állított tartalmú megbízási szerződés. A Kúria ezzel kapcsolatba rámutatott, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelemben nem jelölte meg megsértett jogszabályhelyként régi Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértését, ezért nem volt vizsgálható, hogy e körben a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése megfelelő volt-e.

[11] A további bizonyítást a bíróságok a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok megsértése nélkül mellőzte. A bizonyítási indítványokhoz a bíróság a régi Pp. 3. § (4) bekezdése értelmében nincs kötve, nem köteles tehát azokat teljesíteni. Önmagában az, hogy a bíróság a felajánlott bizonyítást mellőzi, nem eredményezi a régi Pp. alapelveinek, a tisztességes eljárás követelményének sérelmét. A jelen esetben sem volt erről szó. A felperes az ügyet megfelelően előadhatta, előterjeszthette nyilatkozatait, indítványait. A további bizonyítást annak szükségtelensége, illetve célra nem vezető volta miatt mellőzték az ügyben eljáró bíróságok, és az erre vonatkozó álláspontjukat a felülvizsgálati kérelem többszöri valótlan állításával ellentétben megfelelően megindokolták.

[12] Helyesen indultak ki a bíróságok abból, hogy a megbízási szerződés létrejöttét a magyar jog szabályai szerint kell megítélni, a Kúria a jogerős ítélet indokolásában kifejtettekkel egyetértett. Abból pedig, hogy az osztrák előírások szerint milyen feltételei voltak annak, hogy a perben érintett tevékenységhez a felperes működési engedélyt kapjon, önmagában nyilvánvalóan nem következik, hogy a felperes és az I. rendű alperes között a felperes által állított tartalmú megbízási szerződés jött létre, így az osztrák jog feltárására, illetve az osztrák hatóságok vagy az osztrák joghoz értő szakértői szervek megkeresésére nem volt szükség, egyebekben pedig részben nem vitatott, részben irreleváns tények megállapítása végett indítványozta a felperest ezt a bizonyítást, így a kért bizonyítás mellőzése helyes volt. Nem sértettek jogszabályt az eljáró bíróságok azzal sem, hogy az alpereseket nem kötelezték az iratok becsatolására, illetve hogy mellőzték az eljárás felfüggesztését a hivatkozott büntetőeljárás befejezéséig, e körben is egyetért a Kúria a jogerős ítélet indokolásában foglaltakkal. Megjegyzi, hogy a régi Pp. 152. § (1) bekezdése nem teszi kötelezővé az ott írt esetben az eljárás felfüggesztését, hanem a bíróság mérlegelési jogkörében dönthet arról, hogy a felfüggesztést indokoltnak tartja-e. A felperes felülvizsgálati kérelmének ebben a körben is valótlan állításával szemben mind az első-, mind a másodfokú bíróság megindokolta, hogy miért nem rendelkezett a felfüggesztésről, egyértelműen kitűnik az ítéletek indokolásából, hogy a felfüggesztést nem azért mellőzték, mert az alperesek érdekét sértené az eljárás elhúzódása.

[13] Az elsőfokú bíróság eleget tett a régi Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének. Maga a felülvizsgálati kérelem sem állítja, hogy valamely releváns bizonyítást a felperes a per során azért nem tudott volna felajánlani, mert nem tájékoztatták őt a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás elmaradásának, illetve sikertelenségének jogkövetkezményeiről.

[14] Az eljáró bíróságok nem a jogszabályoknak a felperes álláspontjától eltérő alkalmazása miatt nem találták megállapíthatónak, hogy a felperes és az I. rendű alperes között a felperes által állított tartalmú megbízási szerződés jött létre, hanem azért, mert megítélésünk szerint a felperes ezt nem tudta bizonyítani. Ahogyan azt a másodfokú bíróság megfogalmazta, a "felperesi kereset szerinti megbízási szerződés létrejötte [...] a felperes által bizonyítandó olyan körülmény volt, amelynek sikeres igazolása elmaradt. [...] [A] 2011. május 23-án kelt közjegyzői okiratba foglalt I. rendű alperesi nyilatkozat sem önmagában, sem a rendelkezésre álló peradatokkal egybevetve nem támasztja alá azt a felperesi állítást, hogy az ausztriai munkavállaláshoz szükséges iparűzési engedély elérésén túlmenően a nyilatkozat célja a felperes által állított megbízási jogviszony kereteinek rögzítése lett volna."

[15] Nem állapítható meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 4. § (1) bekezdésének, 5. § (1) bekezdésének, 205. § (1)-(7) bekezdésének és 341. § (2) bekezdésének megsértése sem. Felülvizsgálati kérelmében a felperes nem is adta megfelelő indokát annak, hogy a jogszabályok megsértése miben jelentkezett, így a hivatkozásai már csak ezért sem foghattak helyt.

[16] Nem sérült a régi Pp. 204. §-a sem, az ügyben a már említettek szerint nem kellett külföldi államban bizonyítást lefolytatni.

[17] Indokolási kötelezettségüknek az eljárt bíróságok megfelelően eleget tettek, az ítéletek alapos, részletes, minden lényeges kérdésre kiterjedő indokolást tartalmaznak. Az, hogy a felperes nem ért egyet az ügyben hozott döntés indokaival, nem jelenti az indokolási kötelezettségre vonatkozó szabályok megsértését. Nem állapítható meg alapjogi, illetve alapelvi sérelem sem. A felperes valójában alapvetően ugyanahhoz a körülményhez (hogy a bíróságok szükségtelennek tartották az osztrák jog tartalmára, illetve az osztrák hatóságok, az osztrák joghoz értő szervek megkeresésére irányuló indítványa teljesítését) kísérelt meg felülvizsgálati kérelmében különféle jogszabálysértésre hivatkozásokat kapcsolni.

[18] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[19] 1.2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban a felperes kft., valamint magánszemélyként az ügyvezető és a tulajdonos házastársa alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz, melyben az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria Gfv.VI.30.024/2021/7. számú ítélete, valamint az ennek alapjául szolgáló Győri Ítélőtábla Gf.II.20.090/2020/5/I. számú ítélete és a Székesfehérvári Törvényszék 22.G.40.001/2028/63. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték, mert azok véleményük szerint sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, C) cikk (1) és (3) bekezdését, E) cikk (1)-(3) bekezdését, R) cikk (1)-(2) bekezdését, I. cikk (1) és (3)-(4) bekezdését, V. cikk, XV. cikk (1)-(2) bekezdését, XXIV. cikk (1) bekezdését, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint 28. cikkét.

[20] Az indítványozók szerint a bíróságok döntéseitől eltérően a felperes és az I. rendű alperes között megbízási szerződés jött létre, amely arra irányult, hogy az I. rendű alperes a felperes nevében eljárva és javára kössön meg ausztriai építőipari munkák végzésére irányuló vállalkozási szerződéseket. Az I. rendű alperes szerződésszegését abban látták megvalósulni, hogy e kötelezettség teljesítése helyett az I. rendű alperes a családja érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaság nevében és javára eljárva kötött vállalkozási szerződést, annak teljesítéséhez a felperes munkavállalói munkavégzését, anyagait és pénzeszközeit felhasználta, és ebből őket kár érte. Az indítványozók szerint a bíróságok a kereset ténybeli alapját nem tisztázták, a régi Pp. 73/B. § (1) bekezdésének téves alkalmazása folytán hatálytalannak minősítették a jogi képviselő által benyújtott, a felperes törvényes képviselője által aláírt mellékletet. Emiatt a bíróságok a keresetet nem merítették ki, ezért az ítéletek sértik a régi Pp. 213. § (1) bekezdését. Előadták, hogy a bíróságoknak fel kellett volna hívnia a felperes jogi képviselőjét nyilatkozattételre és figyelmeztetnie kellett volna őt arra, hogy ennek elmaradása esetén a beadvány a kötelező jogi képviseletre figyelemmel hatálytalan.

[21] Az indítványozók szerint az ítéletek megalapozatlanok részben azért, mert iratellenesek, részben pedig azért, mert a bíróságok nem tárták fel kellően a tényállást, a felperes által felajánlott bizonyítást alaptalanul mellőzték. Az indítványozók kifejtették, hogy a bíróságok kirívóan okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó következtetésre jutottak. A bíróságok szerint a felperes és az I. rendű alperes között nem jött létre megbízási szerződés. Ha azonban a bíróságok a külföldi jog tartalmáról tájékozódtak volna, megállapítható lett volna, hogy a felperes Ausztriában végzett tevékenységének nélkülözhetetlen feltétele volt, hogy a tevékenységek elvégzésére feljogosított, kellő szakképzettséggel rendelkező személy részvételét igazolja az osztrák hatóságok felé a konkrét engedélyeztetési eljárások kapcsán. Az osztrák hatóságok megkeresését azért kérte, hogy bizonyítsa, hogy a működési engedélyt a felperes az I. rendű alperes mint kellő szakképzettséggel rendelkező személy alkalmazására figyelemmel kapta meg, vagyis vele erre irányuló megbízási szerződés létrejött. Csak ezt követően lehetett volna vizsgálni a megbízási szerződés tartalmát. Ezt kellett volna összevetni azzal, hogy a munkaszerződést az I. rendű alperes a felperes képviseletében írta alá. Képviseletre pedig más alapján nem volt jogosult. A részben a felperes munkavállalóival, tőkéjével, illetve abból vásárolt anyagokkal elkészült beruházások érdekében az I. rendű alperesnek a felperes javára kellett volna szerződést kötni.

[22] Álláspontjuk szerint az alperesekkel szemben indított büntetőeljárásra tekintettel az eljárás felfüggesztésének lett volna helye. Az osztrák jog alapján, valamint a bizonyítási indítványokban többször is megjelölt osztrák hatóságoktól beszerzett adatok alapján a régi Pp. 146/B. §-a lett volna alkalmazandó. A régi Pp. 163. § (1) bekezdése alapján további bizonyítás lett volna szükséges, a bíróságok azonban jogalap és indokolás nélkül mellőzték az adatok beszerzését.

[23] Álláspontjuk szerint a támadott ítélet sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, mivel az osztrák irat és adatbeszerzésre, illetve tanúbizonyításokra és külgazdasági szakkérdésre vonatkozó bizonyítási indítványt elutasították. Az I. rendű alperes megbízotti szerepkörének bizonyítékai kizárólag az osztrák jog alapján, az osztrák hatóságoktól szerezhetők be, mely tisztázatlanul maradt kérdés, ráadásul osztrák külgazdasági szakértői szerv bevonásával vizsgálható, és ebben a körben a bíróságok nem tettek eleget sem a tájékozódási, sem pedig a tájékoztatási kötelezettségüknek. A bizonyítandó tények és a bizonyítási teher körében nem kaptak a régi Pp. 3. § (3) bekezdésének megfelelő tájékoztatást.

[24] Az indítványozók szerint a bíróságok az irányadó jogszabályokkal, jogegységi határozatokkal, bírósági és alkotmánybírósági határozatokkal, valamint az uniós joggal szembe helyezkedő sajátos jogalkalmazási gyakorlatot alkalmaztak. Az indítványozók által hivatkozott, az ügyben releváns több jogszabályt a bíróságok nem vettek figyelembe és azok nem kerültek az eljárásban alkalmazásra. Sérelmezik az osztrák jog alkalmazásának mellőzését, az osztrák hatóságok megkeresésének hiányát, mely véleményük szerint elbírálatlan maradt. Az osztrák hatóságok és szakértők megkeresését követő adatbeszerzés tudja konkrétan tisztázni az I. rendű alperes szerepkörét, továbbá a vagyon kezelésének összegszerűségeit, a szerződéskötés és a kivitelezés mivoltának konkrét hátterét, beleértve a perbeli szerződés elszámolási adatait, valamint a bíróságok által indokolás nélkül mellőzött és felderítés nélkül hagyott kereseti tényállások sokaságait. A tanú meghallgatásokat és a szakértői bizonyítási indítványokat a bíróságok nem vették figyelembe, a bizonyítás szükségességére vonatkozó tájékoztatás az eljárásban elmaradt. Mindezekre tekintettel az indítványozók álláspontja szerint a közjegyzői okiratba foglalt megbízási jogviszony létrejötte megállapítható.

[25] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben foglalt befogadhatósági feltételeknek.

[26] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó jogi személy a bírósági eljárásban egyedüli felperesként vett részt. A jogi személy indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására jogosult [Abtv. 51. § (1) bekezdés]. Az indítványozó jogosultnak tekinthető, mivel saját egyedi ügyével összefüggésben nyújtotta be az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszát. A természetes személy indítványozók alkotmányjogi panasz benyújtására nem jogosultak

[27] A jogi személy indítványozó alkotmányjogi panaszát határidőben, jogorvoslati jogának kimerítését követően nyújtotta be.

[28] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

[29] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az Alaptörvény megsértett rendelkezéseként jelölte meg - többek között - a B) cikk (1) bekezdését, C) cikk (1) és (3) bekezdését, E) cikk (1)-(3) bekezdését, R) cikk (1)-(2) bekezdését, valamint 28. cikkét. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a jogbiztonság önmagában nem alapjog, így a B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben - a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén - lehet alapítani. (3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]) Mivel jelen esetben az indítvány ilyen irányú indokolást nem tartalmazott, ezért a B) cikk (1) bekezdésének sérelme érdemben nem vizsgálható. Az Alkotmánybíróság továbbá az Alaptörvény C) cikk (1) és (3) bekezdésével, E) cikk (1)-(3) bekezdésével, R) cikk (1)-(2) bekezdésével, I. cikk (1) és (3)-(4) bekezdésével és 28. cikkével összefüggésben rámutat arra, hogy valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének a megállapítása alkotmányjogi panasz keretében nem indítványozható. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései nem minősülnek az Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi rendelkezések címzettjei nem az indítványozó, nem biztosítanak számára jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre alapítani. Ezért az utalt alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben érdemi vizsgálat lefolytatásának nincs helye (3386/2020. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [14]; 3044/2021. (II. 19.) AB végzés, Indokolás [28]; 3229/2021. (V. 28.) AB végzés, Indokolás [43]; 3010/2022. (I. 13.) AB végzés, Indokolás [30]).

[30] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének b) pontja alapján az indítványnak az alkotmányjogi panasz esetén meg kell határoznia az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét, az e) pontja értelmében pedig nem elegendő az Alaptörvény egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alaptörvény egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért döntés miért és mennyiben sérti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében meghatározott feltételeknek, mert az Alaptörvény V. cikke, valamint XV. cikk (1)-(2) bekezdése tekintetében az indítványozó nem adott elő semmilyen indokolást, az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésével összefüggésben pedig nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást, érdemben elbírálható érvelést arra vonatkozóan, hogy a támadott ítélet miként sérti ezt az Alaptörvényben biztosított jogot. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság ezért ezen alaptörvényi rendelkezések vonatkozásában nem folytatott le érdemi vizsgálatot (34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]).

[31] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

[32] Az indítványozó az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében és XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése nem a bírósági eljárásra, hanem a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozik. Mivel azonban az indítvány a bíróságok eljárásával és döntéseivel kapcsolatban tartalmaz indokokat a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére vonatkozóan, ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványi elemet tartalma szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét állító indítványi elemként bírálta el (3178/2019. (VII. 10.) AB végzés, Indokolás [39]).

[33] Az Alkotmánybíróság az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal összefüggésben előadott érveivel kapcsolatban a következőket állapította meg.

[34] A támadott bírósági ítélettel kapcsolatos indítványozói felvetésekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza: az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]). Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]). A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3012/2016. (I. 25.) AB végzés, Indokolás [11]).

[35] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza valójában a bírósági eljárás felülbírálatára irányul. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó panasza egészében nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdésekre vonatkozik, az eljáró bíróságok tényállás-megállapításának, bizonyítékértékelésének, valamint jogértelmezésének és jogalkalmazásának helytállóságát vitatja és a támadott ítéletben foglalt döntést magát, annak hátrányos voltát tekinti alapjogi sérelemnek a döntés Alkotmánybíróság általi megváltoztatása érdekében.

[36] Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az indokolási kötelezettség konkrét ügyben történő megsértésének kételye sem merül fel, a Kúria ítéletében számot adott az érdemi döntést alátámasztó lényeges érvekről. Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint "a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása" (3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [38]; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]). Az Alkotmánybíróság itt is hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására (3364/2017. (XII. 22.) AB végzés, Indokolás [21]).

[37] Mindezek alapján az indítványozó által az alkotmányjogi panaszban felvetett aggályok a támadott bírói döntés érdemi alkotmányossági vizsgálatát nem teszik lehetővé, mert az indítvány nem tartalmaz olyan érvet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kérdését.

[38] 3. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. § a) pontjában, 52. § (1b) bekezdésében és 29. §-ában meghatározott törvényi feltételeknek, ezért azt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a), c) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2022. december 13.

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Horváth Attila s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Juhász Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/736/2022.