EBD 2015.04.P3 A régi Ptk. hatálya alá eső, a tulajdonostársakon kívülálló személy által nem az ingatlan egészére érvényesített elbirtoklási igény esetén a föld megoszthatóságnak a vizsgálata kizárólag akkor mellőzhető, ha az elbirtoklás a használatilag megosztott ingatlan eszmei tulajdoni hányadának a megszerzésére irányul [1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) 121. § (1) és (4) bek.].
Pertörténet:
Kecskeméti Járásbíróság P.20474/2012/38., Kecskeméti Törvényszék Pf.20568/2014. (*EBD 2015.04.P3*)
***********
[1]A k.-i 17081 helyrajzi számú, 561 m2 területű ingatlan 1986-ban tartós földhasználat jogcímén került az I. és a II. r. felperes birtokába. Az I. és II. r. felperesek az ingatlant 1987-ben - jelenleg is fennálló - kőkerítéssel akként kerítették körbe, hogy a 17081 helyrajzi számú ingatlan területéhez a 17096 helyrajzi számú 2 hektár 1995 m2 nagyságú ingatlan területéből 93 m2 területrészt is hozzákerítettek. A 17096 helyrajzi számú ingatlan ekkor állami tulajdonban volt, 1991-től az alperes kizárólagos tulajdonát képezi.
[2]A 17081 helyrajzi számú ingatlan tartós földhasználati jog átalakítása jogcímén 1996-ban az I. és II. r. felperesek egymás között egyenlő arányú tulajdonába került.
[3]A III. r. felperes a k.-i 17080 helyrajzi számú 561 m2 területű ingatlant az 1996. szeptember 4. napján kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg holtig tartó haszonélvezeti joggal terhelten. A III. r. felperes a szerződés keltével egyező időben a drótkerítéssel bekerített állapotú ingatlan birtokába lépett. Az ingatlanon ekkor egy félkész családi ház és garázs állt.
[4]A III. r. felperes az ingatlanán 1997-ben a korábbi kerítés elbontását követően akként létesített téglakerítést, hogy az ingatlana 561 m2 területéhez az alperes tulajdonát képező 17096 helyrajzi számú ingatlan területéből 96 m2-t az ingatlanához kapcsolt.
[5]Az alperes 2011. szeptember 13-án a felpereseket - mint egymással szomszédos ingatlanok tulajdonosait - felhívta téglakerítéseik elbontására, és a tulajdonában álló ingatlan terhére birtokolt területrészeinek a birtokába bocsátására.
[6]A felperesek kereseti kérelmükben annak megállapítását kérték, hogy az I. és II. r. felperesek elbirtoklással megszerezték a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlan 93/21995 tulajdoni hányadát egymás között 1/2-1/2 arányban, míg a III. r. felperes ugyancsak elbirtoklással megszerezte a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlan 96/21995 illetőségét. Ez alapján a felperesek kérték tulajdonjoguk bejegyzését és az alperes ennek tűrésére való kötelezését.
[7]A kereseti tényállítás szerint az I. és II. r. felperesek, továbbá a III. r. felperes jogelődje ingatlanaikat 1986-ban a jelenlegi használatnak megfelelően kapták tartós földhasználatba az alperes jogelődjétől. Ennek megfelelően az alperesi ingatlannal határos telekhatáron kőkerítést építettek, mellyel határolt területrészt sajátjukként, háborítatlanul birtokolták egészen az alperes őket birtokba adásra felszólító levelének kézhezvételéig. A sajátkénti birtoklás kezdő időpontját az I. és II. r. felperesek 1991. június 9., míg a III. r. alperes 1996. szeptember 4. napjában jelölte meg. A kerítéssel körülhatárolt területrészen az I. és II. r. felperesek parkosítást végeztek, a III. r. felperes fatárolót épített.
[8]A felperesek jogi álláspontja szerint - utalva a Legfelsőbb Bíróság BH 2009.204., BH 2011.7., valamint az EBH 2008.1863. számon közzétett eseti döntéseire és elvi határozatára - ingatlan természetben elkülönített részének megfelelő tulajdoni hányada elbirtoklással megszerezhető akkor, ha az elbirtoklás egyéb feltételei fennállnak, de az ingatlan természetben nem osztható meg. A felperesek álláspontja szerint elbirtoklásuk a régi Ptk. valamennyi előfeltételének megfelel. Az alperes ingatlana nem tartozik a kizárólagos állami tulajdon körébe, valamint nem merült fel olyan körülmény sem, amely az elbirtoklási idő megszakadását eredményezné.
[9]Az alperes érdemi ellenkérelme a felperesek keresetének az elutasítására irányult. Álláspontja szerint az I. és II. r. felperesek, valamint a III. r. felperesi jogelőd földhasználati szerződésben rögzített helyrajzi számú és térmértékű ingatlant kapott birtokba, majd később a 27/1987. (VII. 30.) MT rendeletre figyelemmel ezen ingatlanokra jegyezték be a tulajdonjogukat. Akkor tehát, amikor a felperesek kőkerítést létesítettek a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlanon, a régi Ptk. szerinti túlépítést valósítottak meg.
[10]Az alperes megítélése szerint, miután a felperesek a tulajdonukat képező ingatlanok területéhez csatolva kívánják kezelni az elbirtokoltnak állított területrészeket, ehhez az ingatlan megoszthatóságára van szükség a régi Ptk. 121. § (4) bekezdése értelmében, a felperesek pedig telekalakítási engedéllyel nem rendelkeznek. A Helyi Építési Szabályzat (a továbbiakban: HÉSZ) szerint a 17096 helyrajzi számú ingatlan védelmi erdő besorolású, míg a perrel érintett felperesi ingatlanok kertvárosias lakóterületi övezetbe tartoznak, ennélfogva - figyelemmel a HÉSZ 11. § (5) bekezdésére - telekalakítási engedélyt nem lehet kiadni, azaz az elbirtoklás valamennyi feltétele a felperesek vonatkozásában nem áll fenn. Az alperes hivatkozott arra is, hogy már a város általános rendezési tervéhez kapcsolódó rendelet is véderdőként nevesítette az alperesi ingatlant.
[11]Mindemellett a 2009. évi XXXVII. törvény 78. § (1) bekezdése alapján erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, kizárólag a közérdekkel összhangban lehet. Amennyiben valaki a törvény 77. § b) pontja alapján az erdőt a termelésből kivonja, úgy a 81. § (1) bekezdése szerint erdővédelmi járulékot köteles fizetni, ráadásul az erdőtörvény alapján az igénybevételre engedélyt kell kérni az erdészeti hatóságtól. Továbbá a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése szerint a véderdő területén épületet elhelyezni nem lehet.
[12]Az alperes az elbirtoklási idő megszakadására is hivatkozott, ugyanis 2006. április 12. napján határozatlan idejű vállalkozási szerződést kötött a K. Zrt.-vel, részére a területet birtokba adta, tehát szerződéssel rendelkezett az ingatlanról. Az alperes megítélése szerint, miután mindkét felperesi ingatlanon építmény áll, az építési engedélyezési eljárásban szereplő helyszínrajz tartalma alapján a felpereseknek tudomással kellett lennie arról, hogy a valóságban az előadásuk szerint telekhatárnak hitt téglakerítés nyomvonala nem azonos a tényleges telekhatárral, miután a háztól 5 m távolságra mindkét ingatlanon belső kerítés áll.
[13]Az alperes vitatta a III. r. felperes azon tényállítását, miszerint 1996. szeptember 4-én a III. r. felperesi ingatlan azon jelenlegi határvonalán, ahol téglakerítés van, korábban drótkerítés húzódott, azzal volt körbekerítve.
[14]Az elsőfokú bíróság - miután az alperes viszontkeresetet terjesztett elő - részítéletet hozott és a felperesek keresetét elutasította.
[15]Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a peradatok alapján igazolást nyert az elbirtoklással érintett területrészek vonatkozásában a felperesek sajátkénti birtoklásának a ténye. Ennek az I. és II. r. felperesek által a keresetben állított kezdő időpontját a bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztották. Tekintve, hogy az 1991. évi XIV. törvény 16. § (2) bekezdése 1991. június 9. napjától lehetővé tette az önkormányzati tulajdon elbirtoklás útján való megszerzését is, az I. és II. r. felperes általi elbirtoklás 1991. június 9. napjától számított, a régi Ptk. módosított 121. § (1) bekezdése szerinti 15 éves elbirtoklási ideje 2006. június 9. napján a törvény erejénél fogva eltelt. Ekként az alperes birtokba adásra felszólító, I. és II. r. felperesekhez intézett levele elbirtoklási időt megszakító joghatással már nem járt. A III. r. felperes tekintetében a keresetben megjelölt elbirtoklási kezdő időpontot nem tekintette a peradatok alapján egyértelműen bizonyítottnak.
[16]Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint valamennyi felperes vonatkozásában hiányzott az elbirtoklás megállapíthatóságához megosztási vázrajz csatolása, noha a következetes bírói gyakorlat szerint ez ingatlanrész elbirtoklását állító kívülálló esetében szükségképpeni jogszabályi előfeltétel.
[17]Az elsőfokú bíróság részítélete ellen a felperesek éltek fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatásával a keresetük szerinti határozat meghozatalát.
[18]A felperesek sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság részítéletéből egyértelműen nem derült ki, hogy mi volt a keresetük elutasításának az alapja. Az egyes megállapításokból arra következtettek, hogy egyrészt szükség lett volna a megosztási vázrajz csatolására, másrészt a III. r. felperes nem bizonyította az elbirtoklási idő elteltét. Állították, hogy mindhárom felperes vonatkozásában az elbirtoklásnak a régi Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint releváns valamennyi jogszabályi előfeltétele igazoltan még az alperes felszólítását megelőzően bekövetkezett.
[19]A felperesek fellebbezésben megismételt álláspontja szerint már a keresetükben részletesen kifejtették, hogy elbirtoklásuk megállapíthatóságához szükségtelennek ítélik az elsőfokú bíróság által hiányolt megosztási vázrajzot. Hangsúlyozták, hogy a régi Ptk. 121. § (4) bekezdését illetően az utóbbi évtizedekben alapvetően megváltozott az ítélkezési gyakorlat, és egyértelműen elismeri az elbirtoklás lehetőségét ingatlan tulajdoni hányadára nézve is, ha az elbirtoklás az ingatlan természetben elkülönült, jól körülhatárolt részére vonatkozik, de az ingatlan ennek megfelelően valamely oknál fogva nem osztható meg. Több iránymutató eseti döntésre is hivatkoztak (BH 2011.7., BH 2009.204., EBH 2008.1863.). Az elsőfokú bíróság ugyanakkor mindezen hivatkozásokat anélkül, hogy ennek a részítéletében bármiféle indokát adta volna, teljes egészében figyelmen kívül hagyta. Ingatlan eszmei tulajdoni hányada elbirtoklás útján történő megszerzésének nem előfeltétele a jogerős közigazgatási határozat a föld megoszthatóságáról.
[20]Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság kijavított részítéletének a helybenhagyására irányult.
[21]A fellebbezés alaptalan.
[22]Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából releváns tényállást helyesen állapította meg, azt a törvényszék is irányadónak tekintette a felülbírálat során. A törvényszék az elsőfokú bíróság részítélete szerinti érdemi döntéssel az alábbiakban részletezendő jogi indokok alapján értett egyet.
[23]A törvényszéknek a III. r. felperes vonatkozásában először abban kellett állást foglalnia, hogy a részéről kétséget kizáró bizonyítást nyert-e a szakadatlan sajátkénti elbirtoklási idő eltelte. Megítélése szerint a III. r. felperes tekintetében a 15 éves szakadatlan elbirtoklási idő eltelte - amint azt az elsőfokú bíróság is megállapította - nem nyert bizonyítást.
[24]Az elsőfokú bíróság határozata szerint valamennyi felperes vonatkozásában a kereset elutasítását eredményezte az a tény, hogy a felperesek a bíróság felhívása ellenére a régi Ptk. 121. § (4) bekezdésére tekintettel az elsőfokú eljárás során az elbirtoklás szükségképpeni jogszabályi előfeltételeként megosztási vázrajzot nem szereztek be.
[25]A régi Ptk. 121. § (4) bekezdése kimondja, az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján akkor sem lehet megszerezni, ha az elbirtoklás feltételei csak a föld egy részére vonatkozólag állnak fenn, és a föld nem osztható meg.
[26]A Legfelsőbb Bíróság és a Kúria által irányított ítélkezési gyakorlat - a felperesek hivatkozásának megfelelően - valóban ismeri azt az esetet, amikor egy ingatlan bizonyos része tulajdonjogának a tulajdonostársakon kívül álló személy általi elbirtoklással történő megszerzéséhez nem kívánja meg a régi Ptk. 121. § (4) bekezdésében foglaltak ellenére az ingatlan megoszthatóságát. Az e tárgyban közzétett, és a peres felek által is hivatkozott eseti döntések értelmében ez az eset akkor áll fenn, ha az elbirtokló az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban az igényérvényesítéskor is megjelenő, avagy az ingatlan előéletében szereplő olyan tulajdoni illetőségét akarja megszerezni, amelynek a valóságban a természetben bizonyíthatóan az ingatlannak egy, a használatot illetően - térmértékkel vagy más módon történő körülírással megjelölt - jól elkülönített része felel meg.
[27]Ettől különböző a régi Ptk. 121. § (4) bekezdésében szabályozott eset, amikor nem az ingatlan eszmei tulajdoni hányadának - az előzőekben megjelölt feltételek esetén megengedett - elbirtoklás útján történő megszerzéséről van szó, hanem kifejezetten az ingatlannak egy természetben, területileg meghatározott része az elbirtoklás tárgya. Ilyen esetekben az ingatlan elbirtokolt része tipikusan összevonásra kerül a szomszédos ingatlannal. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság is kifejtette, az EBH 2008.1863., valamint a BH 2011.7. számon közzétett elvi, valamint eseti határozatában az elbirtoklás utóbbi esetében a tulajdonszerzés megállapítására csak akkor van lehetőség az elbirtoklását állító tulajdonostársakon kívülálló javára, ha az ingatlan megosztása lehetséges.
[28]Az adott ügyben nem kétséges az, hogy az önálló ingatlan kialakításának a feltételei nem állnak fenn, a felperesek ugyanis közigazgatási határozatot az alperes ingatlanának a megoszthatóságáról az elsőfokú bíróság felhívása ellenére nem tudtak becsatolni.
[29]Mindemellett jelen perbeli eset tényállása különbözik a felperesek által hivatkozott Legfelsőbb Bírósági eseti döntésekben rögzítettektől. Az alperes tulajdonában álló 17096 helyrajzi számú ingatlan ugyanis egységes tulajdoni állású akként, hogy az egész ingatlan egy jogi aktussal került az alperes kizárólagos tulajdonába, amelynek ugyan a felperesek egy természetben meghatározott részét használták, de nem akként, hogy az az ingatlan egy eszmei tulajdoni hányadát testesítette meg. A felperesek által a keresetükben megjelölt eszmei tulajdoni hányad pusztán általuk került meghatározásra, nyilván annak az okán, hogy tisztában voltak azzal, miszerint a megosztás közigazgatási feltételeit a perben nem tudják teljesíteni. Ezt mutatja az is, miszerint a tulajdoni illetőség mértékét akként határozták meg, hogy nevezőként az alperes ingatlanának a teljes térmértékét, számlálóként pedig az általuk birtokba vett területrész m2-ben meghatározott nagyságát tüntették fel.
[30]A törvényszék álláspontja szerint a jelen ügy kifejezetten a régi Ptk. 121. § (4) bekezdésében szabályozott esetnek minősül, amikor is a felpereseknek a birtoklása egyértelműen az alperesi ingatlan egy természetben meghatározott, téglafallal is körülhatárolt részére vonatkozott akként, hogy azt a saját ingatlanukkal összevontan használták. Következésképp ezen területrész elbirtoklásának az előfeltétele a föld megoszthatóságáról szóló jogerős közigazgatási határozat, amelyet a felperesek kifejezett bírói felhívás ellenére sem csatoltak. Ekként vonatkozásukban az elbirtoklás egyik szükségképpeni jogszabályi előfeltétele nem valósult meg.
[31]Mindezek eredményezték azt, hogy a törvényszék az elsőfokú bíróság részítéletét az indokolás fentiekben részletezett kiegészítésével a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
(Kecskeméti Törvényszék 2. Pf. 20.568/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kecskeméti Törvényszék Dr. X. Y. ügyvéd által képviselt K. L. I. r., K. L.-né II. r., ifj. K. L. III. r. felperesnek - az elsőfokú eljárás során Dr. A. jogtanácsos, a másodfokú eljárásban Dr. T. tanácsos által képviselt K. MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA K., Kossuth tér 1. szám alatti székhelyű alperes ellen tulajdonjog elbirtoklással való megszerzésének a megállapítása iránti perében a Kecskeméti Járásbíróság - 2014. március 5. napján kelt 19.P.20.474/2012/38. számú végzésével kijavított - 2014. február 18. napján kelt 19.P.20.475/2012/36. számú részítélete ellen az I-III. r. felperesek 37. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán megtartott tárgyaláson meghozta az alábbi
r é s z í t é l e t e t :
A törvényszék az elsőfokú bíróság kijavított részítéletét helybenhagyja.
A részítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
I n d o k o l á s
A k.-i 17081 helyrajzi számú, 561 m2 alapterületű ingatlan 1986-ban tartós földhasználat jogcímén került az I-II. r. felperes birtokába. Az I-II. r. felperesek az ingatlant 1987-ben - jelenleg is fennálló - kőkerítéssel akként kerítették körbe, hogy a 17081 helyrajzi számú ingatlan területéhez a 17096 helyrajzi számú 2 hektár 1995 m2 nagyságú ingatlan területéből 93 m2 területrészt is hozzákerítettek. A 17096 helyrajzi számú ingatlan ekkor állami tulajdonban volt, 1991-től az alperes kizárólagos tulajdonát képezi.
A 17081 helyrajzi számú ingatlan tartós földhasználati jog átalakítása jogcímén 1996-ban az I-II. r. felperesek egymás közt egyenlő arányú tulajdonába került.
A III. r. felperes a k.-i 17080 helyrajzi számú 561 m2 területű ingatlant az 1996. szeptember 4. napján kelt adásvételi szerződéssel vásárolta meg id. K. J. holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten. A III. r. felperes a szerződés keltével egyező időben a drótkerítéssel bekerített állapotú ingatlan birtokába lépett. Az ingatlanon ekkor egy félkész családi ház és garázs állt.
A III. r. felperes az ingatlanán 1997-ben a korábbi kerítés elbontását követően akként létesített téglakerítést, hogy az ingatlana 561 m2 területéhez az alperes tulajdonát képező 17096 helyrajzi számú ingatlan területéből 96 m2-t az ingatlanához kapcsolt.
Az alperes 2011. szeptember 13-án a felpereseket - mint egymással szomszédos ingatlanok tulajdonosait - felhívta téglakerítéseik elbontására, és a tulajdonában álló ingatlan terhére birtokolt területrészeinek a birtokába bocsátására.
A felperesek kereseti kérelmükben annak megállapítását kérték, hogy az I-II. r. felperesek elbirtoklással megszerezték a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlan 93/21995 tulajdoni hányadát egymás között 1/2-1/2 arányban, míg a III. r. felperes ugyancsak elbirtoklással megszerezte a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlan 96/21995 illetőségét. Ez alapján a felperesek kérték tulajdonjoguk bejegyzését, és az alperes ennek tűrésére való kötelezését.
A kereseti tényállítás szerint az I-II. r. felperesek, továbbá a III. r. felperes jogelődje ingatlanaikat 1986-ban a jelenlegi használatnak megfelelően kapták tartós földhasználatba az alperes jogelődjétől. Ennek megfelelően az alperesi ingatlannal határos telekhatáron kőkerítést építettek, mellyel határolt területrészt sajátjukként, háborítatlanul birtokolták egészen az alperes őket birtokba adásra felszólító levelének kézhezvételéig. A sajátkénti birtoklás kezdő időpontját az I-II. r. felperesek 1991. június 9., míg a III. r. alperes 1996. szeptember 4. napjában jelölte meg. A kerítéssel körülhatárolt területrészen az I-II. r. felperesek parkosítást végeztek, a III. r. felperes fatárolót épített.
A felperesek jogi álláspontja szerint - utalva a Legfelsőbb Bíróság BH 2009.204., BH 2011.7., valamint az EBH 2008.1863. számon közzétett eseti döntéseire és elvi határozatára - ingatlan természetben elkülönített részének megfelelő tulajdoni hányada elbirtoklással megszerezhető akkor, ha az elbirtoklás egyéb feltételei fennállnak, de az ingatlan természetben nem osztható meg. A felperesek álláspontja szerint az elbirtoklás - jelen ügyben még alkalmazandó - 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései szerinti valamennyi jogszabályi előfeltételének megfelelnek. Az alperes ingatlana nem tartozik a kizárólagos állami tulajdon körébe, valamint nem merült fel olyan körülmény sem, amely az elbirtoklási idő megszakadását eredményezné.
Az alperes érdemi ellenkérelme a felperesek keresetének az elutasítására irányult. Álláspontja szerint az I-II. r. felperesek, valamint a III. r. felperesi jogelőd földhasználati szerződésben rögzített helyrajzi számú és térmértékű ingatlant kapott birtokba, majd később a 27/1987. (VII. 30.) MT rendeletre figyelemmel ezen ingatlanokra jegyezték be a tulajdonjogukat. Akkor tehát, amikor a felperesek kőkerítést létesítettek a k.-i 17096 helyrajzi számú ingatlanon, a Ptk. szerinti túlépítést valósítottak meg.
Az alperes megítélése szerint miután a felperesek a tulajdonukat képező ingatlanok területéhez csatolva kívánják kezelni az elbirtokoltnak állított területrészeket, ehhez az ingatlan megoszthatóságára van szükség a Ptk. 121. § (4) bekezdése értelmében, a felperesek pedig telekalakítási engedéllyel nem rendelkeznek. A HÉSZ szerint a 17096 helyrajzi számú ingatlan védelmi erdő besorolású, míg a perrel érintett felperesi ingatlanok kertvárosias lakóterületi övezetbe tartoznak, ennélfogva - figyelemmel a HÉSZ 11. § (5) bekezdésére - telekalakítási engedélyt nem lehet kiadni, azaz az elbirtoklás valamennyi feltétele a felperesek vonatkozásában nem áll fenn. Az alperes hivatkozott arra is, hogy már a város általános rendezési tervéhez kapcsolódó a 2/1985. (II. 27.) tr. számú rendelet is véderdőként nevesítette az alperesi ingatlant.
Mindemellett a 2009. évi XXXVII. törvény 78. § (1) bekezdése alapján erdőt igénybe venni csak kivételes esetben, kizárólag a közérdekkel összhangban lehet. Amennyiben valaki a törvény 77. § b) pontja alapján az erdőt a termelésből kivonja, úgy a 81. § (1) bekezdése szerint erdővédelmi járulékot köteles fizetni, ráadásul az erdőtörvény alapján az igénybevételre engedélyt kell kérni az erdészeti hatóságtól. Továbbá a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése szerint a véderdő területén épületet elhelyezni nem lehet.
Az alperes az elbirtoklási idő megszakadására is hivatkozott, ugyanis 2006. április 12. napján határozatlan idejű vállalkozási szerződést kötött a K. Zrt.-vel, részére a területet birtokba adta, tehát szerződéssel rendelkezett az ingatlanról. Az alperes megítélése szerint, miután mindkét felperesi ingatlanon építmény áll, az építési engedélyezési eljárásban szereplő helyszínrajz tartalma alapján a felpereseknek tudomással kellett lennie arról, hogy a valóságban az előadásuk szerint telekhatárnak hitt téglakerítés nyomvonala nem azonos a tényleges telekhatárral, miután a háztól 5 m távolságra mindkét ingatlanon belső kerítés áll.
Az alperes vitatta a III. r. felperes azon tényállítását, miszerint 1996. szeptember 4-én a III. r. felperesi ingatlan azon jelenlegi határvonalán, ahol téglakerítés van, korábban drótkerítés húzódott, azzal volt körbekerítve.
Az alperes a felperesek vonatkozásában viszontkeresettel élt, kérve a felperesek arra való kötelezését, hogy a 17096 helyrajzi számú ingatlanon létesített kőkerítést a saját költségükön bontsák el, és az ingatlan jogosulatlanul használt részét adják a birtokába.
Az elsőfokú bíróság a - kijavított - részítéletével a felperesek keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a peradatok alapján igazolást nyert az elbirtoklással érintett területrészek vonatkozásában a felperesek sajátkénti birtoklásának a ténye. Ennek az I-II. r. felperesek által a keresetben állított kezdő időpontját a bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztották. Tekintve, hogy az 1991. évi XIV. törvény 16. § (2) bekezdése 1991. június 9. napjától lehetővé tette az önkormányzati tulajdon elbirtoklás útján való megszerzését is, az I-II. r. felperes általi elbirtoklás 1991. június 9. napjától számított, a Ptk. módosított 121. § (1) bekezdése szerinti 15 éves elbirtoklási ideje 2006. június 9. napján a törvény erejénél fogva eltelt. Ekként az alperes birtokba adásra felszólító, I-II. r. felperesekhez intézett levele elbirtoklási időt megszakító joghatással már nem járt.
Az elsőfokú bíróság a III. r. felperes tekintetében a keresetben megjelölt elbirtoklási kezdő időpontot nem tekintette a peradatok alapján egyértelműen bizonyítottnak. Kiemelte, hogy a III. r. felperes a téglakerítés létesítésének időpontjáról többszöri meghallgatása során ellentétesen nyilatkozott, az álláspontjának az alátámasztására kihallgatott tanúk, Zs. J. és K. S. is e körben bizonytalan tartalmú tanúvallomást tettek. A téglakerítés létesítésének időpontjaként 1997. is felmerült, ehhez képest pedig az alperes 2011. szeptember 13. napi felszólítása az elbirtoklási idő megszakadásának a jogkövetkezményével járt.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint valamennyi felperes vonatkozásában hiányzott az elbirtoklás megállapíthatóságához megosztási vázrajz csatolása, noha a következetes bírói gyakorlat szerint ez ingatlanrész elbirtoklását állító kívülálló esetében szükségképpeni jogszabályi előfeltétel.
Az elsőfokú bíróság - kijavított - részítélete ellen a felperesek éltek fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatásával a keresetük szerinti határozat meghozatalát.
A felperesek sérelmezték, hogy az elsőfokú bíróság részítéletéből egyértelműen nem derült ki, hogy mi volt a keresetük elutasításának az alapja. Az egyes megállapításokból arra következtettek, hogy egyrészt szükség lett volna a megosztási vázrajz csatolására, másrészt a III. r. felperes nem bizonyította az elbirtoklási idő elteltét. Állították, hogy mindhárom felperes vonatkozásában az elbirtoklásnak a Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint releváns valamennyi jogszabályi előfeltétele igazoltan még az alperes felszólítását megelőzően bekövetkezett. A III. r. felperes előadta, hogy a saját birtoklása 1996. szeptember 4. napjától kezdődött, mely időpontot szerződéssel igazolt. A keresetben a jogelődje elbirtoklásának kezdő időpontjaként került az I-II. r. felperessel egységesen 1991. június 9. napja megjelölésre azzal, hogy jogelődje elbirtoklási idejével együtt ugyanolyan időtartamban áll fenn a sajátjakénti birtoklás, mint az I-II. r. felpereseknél, tehát az ő esetében is eltelt az elbirtoklási idő az alperes felhívásáig.
A III. r. felperes a vonatkozásában mindösszesen azt a kérdést tekintette a peradatok tükrében eldöntendő kérdésnek, hogy az ingatlanát jelenleg határoló téglakerítéssel övezett területrésszel együtt történt-e a szerződéskötésekor az ingatlana birtokbavétele, illetve hogy a jelenleg álló téglakerítés a korábbi szövött drótkerítés nyomvonalával azonos helyen létesült-e. Azt maga is elismerte, hogy a téglakerítés építésének pontos időpontját illetően tökéletesen egybehangzó előadások nem állnak rendelkezésre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy arra a körülményre nézve mindig következetes volt a felperesek nyilatkozata, hogy a III. r. felperes téglakerítése létesítését megelőzően a területrész szövött drótkerítéssel volt körbekerítve, az elbontásra került, és annak a helyére (nyomvonalára) lett felépítve a téglakerítés. A III. r. felperes álláspontja szerint ezt az állítást Zs. J. és K. S. tanúvallomása is egyértelműen igazolta. Amennyiben pedig mindezen bizonyítékokat az elsőfokú bíróság a hivatkozott tény vonatkozásában nem tartotta elegendőnek, avagy a bizonyítékokat aggályosnak ítélte, erről a felpereseket tájékoztatnia kellett volna, és ajánlhattak volna fel további bizonyítást.
A felperesek fellebbezésben megismételt álláspontja szerint már a keresetükben részletesen kifejtették, hogy elbirtoklásuk megállapíthatóságához szükségtelennek ítélik az elsőfokú bíróság által hiányolt megosztási vázrajzot. Hangsúlyozták, hogy a Ptk. 121. § (4) bekezdését illetően az utóbbi évtizedekben alapvetően megváltozott az ítélkezési gyakorlat, és egyértelműen elismeri az elbirtoklás lehetőségét ingatlan tulajdoni hányadára nézve is, ha az elbirtoklás az ingatlan természetben elkülönült, jól körülhatárolt részére vonatkozik, de az ingatlan ennek megfelelően valamely oknál fogva nem osztható meg. Több iránymutató eseti döntésre is hivatkoztak (BH 2011.7., BH 2009.204., EBH 2008.1863.). Az elsőfokú bíróság ugyanakkor mindezen hivatkozásokat anélkül, hogy ennek a részítéletében bármiféle indokát adta volna, teljes egészében figyelmen kívül hagyta. Ingatlan eszmei tulajdoni hányada elbirtoklás útján történő megszerzésének nem előfeltétele a jogerős közigazgatási határozat a föld megoszthatóságáról.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság kijavított részítéletének a helybenhagyására irányult. A fellebbezésben előadottakra figyelemmel kiemelte, hogy mindaddig, amíg peradat nem merült fel arra nézve, miszerint a III. r. felperes a kőkerítést csak 1997-ben építette, nem volt abban a helyzetben, hogy vitassa: a kőkerítés helyén korábban ugyanazon a nyomvonalon húzódott-e a drótkerítés.
Álláspontja szerint a III. r. felperes ezen előbb hivatkozott aggályos körülmény folytán a perben eredménnyel nem bizonyította, hogy a jogelőde tekintetében a keresetben megjelölt elbirtoklási kezdő időpont lenne figyelembe vehető, és, hogy a jogelődje is a jelenleg téglakerítéssel körbekerített alperesi tulajdonú területrészt ugyanilyen terjedelemben birtokolta. Utalt az alperes továbbá arra is, hogy a III. r. felperes előadása tekintetében a kihallgatott tanúk vallomásából a fellebbezés csak kiragadott részeket említett, ehhez képest figyelmen kívül hagyta, hogy Zs. J. és K. S. tanúk is egybehangzóan azt állították, hogy jelen voltak mindkét perbeli ingatlant határoló kőkerítés építésénél, és ezen kerítések egyszerre, legfeljebb rövid idővel egymás után épültek. Ez pedig a felperesek személyes előadásával nyilvánvalóan ellentétben áll.
Az alperes érvelése szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sem sértett a felperesek vonatkozásában a tájékoztatási kötelezettséget illetően.
A fellebbezés alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából releváns tényállást helyesen állapította meg, azt a törvényszék is irányadónak tekintette a felülbírálat során. A törvényszék az elsőfokú bíróság részítélete szerinti érdemi döntéssel az alábbiakban részletezendő jogi indokok alapján értett egyet.
A törvényszéknek a III. r. felperes vonatkozásában egyrészt abban kellett állást foglalnia, hogy a részéről kétséget kizáró bizonyítást nyert-e a szakadatlan sajátkénti elbirtoklási idő eltelte.
A peradatok alapján tényként az volt rögzíthető - a felperesek önellentmondásos nyilatkozataikat követő végső előadásuk szerint -, hogy a III. r. felperes tulajdonát képező k.-i 17080 helyrajzi számú ingatlan 1997-ig drótkerítéssel bekerített állapotú volt, majd 1997. év folyamán azon a jelenlegi formájában kőkerítés létesítésére került sor.
A III. r. felperes a jogelődei elbirtoklási idejének a kezdetét az I-II. r. felperessel egyezően 1991. június 9. napjában jelölte meg, míg a saját jogú elbirtoklási idejét az ingatlan adásvételi szerződésében meghatározott birtokba adáshoz képest 1996. szeptember 4. napjában. Ilyen peradatok mellett tekintve, hogy 2001. május 31-kei hatállyal a Ptk. 121. § (1) bekezdése szerint az elbirtoklási idő ingatlan tekintetében 10-ről 15 évre emelkedett, a III. r. felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a birtokba lépésekor - 1996. szeptember 4-én - a tulajdonába került ingatlant azon a jelenleg álló és az alperes ingatlanára túlnyúló kőkerítés nyomvonalával egyező nyomvonalon álló drótkerítéssel bekerített állapotban vette birtokba, illetve jogelődei az általa megjelölt 1991. június 9. napjától kezdve ugyanilyen térmértékkel birtokolták, használták a 17080 helyrajzi számú ingatlant.
Tény, hogy erre nézve a fentiekben már hivatkozottak szerint a felperesek ellentétes tartalmú tényelőadásokat tettek, majd e körben a bíróság felhívására, bár késedelmesen, de tanúbizonyítási indítvánnyal éltek. Az elsőfokú bíróság a tanúkat kihallgatta, ám a részben önellentmondásos, bizonytalan tartalmú vallomásokat aggályosságuk okán nem tekintette a III. r. felperesi előadás tényállás megállapításához szükséges bizonyosságú alátámasztására alkalmasnak. Az elsőfokú bíróságnak ezt az álláspontját a törvényszék is maradéktalanul osztotta. E körben a fellebbezés tartalmára utalással megjegyzi a törvényszék, hogy a III. r. felperes ingatlana drót- majd kőkerítésére vonatkozóan valóban tett Zs. J. és K. S. tanú olyan tartalmú előadást, hogy a kőkerítés a drótkerítés helyén létesült, ám a tanúknak egyidejűleg volt a felperesek személyes előadásával is ellentétes nyilatkozata a kőkerítés létesítésének az időpontjára nézve. A kőkerítés létesítését illetően ehhez képest aggályos az ugyanebbe a kérdéskörbe tartozó vallomás-részletek összefüggéseiből kiragadott bizonyítékként való értékelése. Mindehhez képest nem volt okszerűtlen az elsőfokú bíróság részéről a tanúvallomások bizonyító erejének a mikénti mérlegelése.
A fellebbezés alaptalan hivatkozásával szemben a törvényszék nem ítélte megállapíthatónak az elsőfokú bíróság terhére a tájékoztatási kötelezettség megsértését.
A peradatok alapján tényként rögzíthető ugyanis, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. szabályainak és a Legfelsőbb Bíróság 1/2009. (VI. 24.) PK véleményének megfelelően a 20. sorszámú, 2013. április 11. napján kelt jegyzőkönyvében a III. r. felperest az őt terhelő bizonyítási kötelezettségről megfelelő részletességgel és konkrétsággal tájékoztatta, aki ezen felhívásnak a megadott határidőn belül nem tett eleget, és még a 2013. szeptember 30. napján tartott tárgyaláson is a hivatkozott jegyzőkönyvben foglalt felhívás alapján a bizonyítási indítványai előterjesztésére további határidő engedélyezését kérte. A III. r. felperes a tanúbizonyítási indítványát csak 2013. október 3-án terjesztette elő. Az elsőfokú bíróság a kihallgatni indítványozott tanúk kihallgatását foganatosította, és módot adott a feleknek arra, hogy a vallomásokra észrevételeiket előterjesszék. A tanúvallomásokra az alperes az észrevételét a peres iratokhoz 33. sorszám alatt csatolt iratban előterjesztette. Utalt azok aggályosságára, mely alperesi beadvány a felperesek jogi képviselője részére is kézbesítésre került. Az alperes beadványában foglaltak ellenére - annak megismerését követően - a felperesek a perben további tanúbizonyítási indítvánnyal nem éltek. Kiemeli a törvényszék, hogy ugyan a III. r. felperes a fellebbezésében jelezte: amennyiben tudomással bírt volna arról, hogy a tanúvallomásokat az elsőfokú bíróság aggályosnak tekinti, további tanúbizonyítást is fel tudott volna ajánlani, de ilyet a határidőben előterjesztett fellebbezésében sem adott elő.
A törvényszék megítélése szerint ilyen tények és körülmények mellett az elsőfokú bíróságot a fellebbezés alaptalan hivatkozásával szemben a fentiekben hivatkozott kérdéskörben a bizonyításra szoruló tényekről további tájékoztatási kötelezettség a felperesek vonatkozásában nem terhelte, ehhez képest a felperesek tájékoztatási kötelezettség megsértését állító eljárási szabálysértésre hivatkozása megalapozatlan.
Mindezekhez képest a III. r. felperes részéről az ítéleti tényállás megállapításához szükséges bizonyossággal igazolatlan maradt az a tényállítás, hogy az elbirtoklási idő a jogelődei birtoklása idején megkezdődött, illetve hogy a vonatkozásában a kőkerítés 1997-ben való megépítését megelőzően az elbirtoklási idő megkezdődött. Amennyiben pedig a III. r. felperesnek az elbirtoklása kezdő időpontját a kőkerítés 1997. évben történt építéséhez kötjük, akkor a 15 év elbirtoklási idő az alperes 2011. szeptember 13-i, joghatásában nem vitatottan az elbirtoklási idő megszakadását eredményező leveléig nem telt el. A törvényszék megítélése szerint tehát a III. r. felperes tekintetében a 15 éves szakadatlan elbirtoklási idő eltelte nem nyert bizonyítást.
Az elsőfokú bíróság határozata szerint valamennyi felperes vonatkozásában a kereset elutasítását eredményezte az a tény, hogy a felperesek a bíróság felhívása ellenére a Ptk. 121. § (4) bekezdésére tekintettel az elsőfokú eljárás során az elbirtoklás szükségképpeni jogszabályi előfeltételeként megosztási vázrajzot nem szereztek be, nem csatoltak. A felperesek fellebbezése e körben annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértve a határozatában nem adta semmilyen indokát annak, hogy a felperesek által a keresetükben a megosztás szükségtelenségére felhozott indokokat miért nem vette figyelembe, illetve azokat miért nem tekintette a határozathozatala során irányadónak.
A Ptk. 121. § (4) bekezdése kimondja, az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján akkor sem lehet megszerezni, ha az elbirtoklás feltételei csak a föld egy részére vonatkozólag állnak fenn, és a föld nem osztható meg.
A Legfelsőbb Bíróság és a Kúria által irányított ítélkezési gyakorlat - a felperesek hivatkozásának megfelelően - valóban ismeri azt az esetet, amikor egy ingatlan bizonyos része tulajdonjogának a tulajdonostársakon kívül álló személy általi elbirtoklással történő megszerzéséhez nem kívánja meg a Ptk. 121. § (4) bekezdésében foglaltak ellenére az ingatlan megoszthatóságát. Az e tárgyban közzétett, és a peres felek által is hivatkozott eseti döntések értelmében ez az eset akkor áll fenn, ha az elbirtokló az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásban az igényérvényesítéskor is megjelenő, avagy az ingatlan előéletében szereplő olyan tulajdoni illetőségét akarja megszerezni, amelynek a valóságban a természetben bizonyíthatóan az ingatlannak egy, a használatot illetően - térmértékkel vagy más módon történő körülírással megjelölt - jól elkülönített része felel meg.
Ettől különböző a Ptk. 121. § (4) bekezdésében szabályozott eset, amikor nem az ingatlan eszmei tulajdoni hányadának - az előzőekben megjelölt feltételek esetén megengedett - elbirtoklás útján történő megszerzéséről van szó, hanem kifejezetten az ingatlannak egy természetben, területileg meghatározott része az elbirtoklás tárgya. Ilyen esetekben az ingatlan elbirtokolt része tipikusan összevonásra kerül a szomszédos ingatlannal. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság is kifejtette, az EBH 2008.1863., valamint a BH 2011.7. számon közzétett elvi, valamint eseti határozatában az elbirtoklás utóbbi esetében a tulajdonszerzés megállapítására csak akkor van lehetőség az elbirtoklását állító tulajdonostársakon kívülálló javára, ha az ingatlan megosztása lehetséges.
Az adott ügyben nem kétséges az, hogy az önálló ingatlan kialakításának a feltételei nem állnak fenn, a felperesek ugyanis közigazgatási határozatot az alperes ingatlanának a megoszthatóságáról az elsőfokú bíróság felhívása ellenére nem tudtak becsatolni.
Mindemellett jelen perbeli eset tényállása különbözik a felperesek által hivatkozott legfelsőbb bírósági eseti döntésekben rögzítettektől. Az alperes tulajdonában álló 17096 helyrajzi számú ingatlan ugyanis egységes tulajdoni állású akként, hogy az egész ingatlan egy jogi aktussal került az alperes kizárólagos tulajdonába, amelynek ugyan a felperesek egy természetben meghatározott részét használták, de nem akként, hogy az, az ingatlan egy eszmei tulajdoni hányadát testesítette meg. A felperesek által a keresetükben megjelölt eszmei tulajdoni hányad pusztán általuk került meghatározásra nyilván annak az okán, hogy tisztában voltak azzal, miszerint a megosztás közigazgatási feltételeit a perben nem tudják teljesíteni. Ezt mutatja az is, miszerint a tulajdoni illetőség mértékét akként határozták meg, hogy nevezőként az alperes ingatlanának a teljes térmértékét, számlálóként pedig az általuk birtokba vett területrész m2-ben meghatározott nagyságát tüntették fel.
Mindezek egybevetéséből következően a törvényszék álláspontja szerint jelen ügy kifejezetten a Ptk. 121. § (4) bekezdésében szabályozott esetnek minősül, amikor is a felpereseknek a birtoklása egyértelműen az alperesi ingatlan egy természetben meghatározott, téglafallal is körülhatárolt részére vonatkozott akként, hogy azt a saját ingatlanukkal összevontan használták. Következésképp ezen területrész elbirtoklásának az előfeltétele a jogerős közigazgatási határozat a föld megoszthatóságáról, amelyet a felperesek kifejezett bírói felhívás ellenére sem csatoltak, ekként vonatkozásukban az elbirtoklás egyik szükségképpeni jogszabályi előfeltétele nem valósult meg.
Mindezek eredményezték azt, hogy a törvényszék az elsőfokú bíróság kiegészített részítéletét az indokolás fentiekben részletezett kiegészítésével a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében helybenhagyta.
Az eredménytelenül fellebbező felperesekre áthárítható, az alperes oldalán felmerült másodfokú eljárási költség nem volt megállapítható, miután az alperest a fellebbezési eljárásban nem jogtanácsos képviselte, illetve az előterjesztett fellebbezési ellenkérelmet sem ellenjegyezte, a tényleges képviseltet ellátó részére pedig a Pp. szabályai szerint perköltség nem volt megállapítható.
Kecskemét, 2014. október 2.
Dr.Illés Mária s.k. a tanács elnöke, Dr.Oláh Márta s.k. előadó bíró, Dr. Virág Andrea s.k. bíró
(Kecskeméti Törvényszék 2. Pf. 20.568/2014.)