1188/B/1995. AB határozat
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 229. § (1) bekezdés első és második fordulata alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 229. § (1) bekezdés első és második fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányossági felülvizsgálatára irányuló indítványt pedig visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó kérte a fent hivatkozott törvényszakasz első és második fordulata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését azon a címen, hogy az Alkotmány tiltja a kínzást, a kegyetlen, megalázó és embertelen bánásmódot, egyszersmind pedig alapjogként deklarálja a személyi szabadságot. A hivatkozott jogszabályhely viszont hivatalos személy elleni erőszak címén a "rendőrbűnözést" segíti elő és törvényesíti, egyúttal megfosztja az állampolgárokat az azzal szemben kifejtett jogszerű védekezés lehetőségétől, sőt, őket büntetéssel fenyegeti.
Az indítvány 2. és 3. pontjaiban az indítványozó kérte a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 32. § (4) bekezdésének, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. § (1) bekezdése b) pontjának megsemmisítését is. Az indítvány e részeit az Alkotmánybíróság elkülönítette, és a jelen ügyben csak a hivatalos személy elleni erőszak törvényi tényállásával foglalkozott.
Az indítványozó álláspontja szerint a törvényi tényállás harmadik fordulatában említett bántalmazás valóban jogellenes magatartás, amelynek pönalizálása nem kifogásolható. Csupán a törvényszakasz első és második fordulatában büntetni rendelt két elkövetési magatartás - az akadályozás és intézkedésre kényszerítés - ütközik az Alkotmányba.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az indítványban sérelmezett jogszabály sérti-e az indítványban megjelölt valamelyik alapjogot.
2. Az Alkotmány 54. § (2) bekezdése szerint "Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."
Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése alapjogként deklarálja a személyi szabadsághoz fűződő jogot. "(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani."
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) a hivatalos személy elleni erőszak elnevezésű bűncselekmény alapesetét a következők szerint szabályozza:
"229. § (1) Aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
II.
1. Az indítvány nem megalapozott.
A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének közvetett jogi tárgyát a közrend képezi, de közveden sértettje mindig valamely természetes személy. A sértettet mint hivatalos személyt nem minden körülmények között illeti meg a fokozott büntetőjogi védelem, hanem csakis akkor, ha eljárása jogszerű.
Ha a rendőr jogszerű eljárás keretében foganatosít jogszerű intézkedést, az ilyen intézkedéssel szemben tanúsított, az ezt akadályozó magatartás jogellenes, és ennél fogva az ilyen cselekményt elkövető személy megvalósítja a hivatalos személy elleni erőszakot, feltéve, ha a cselekmény elkövetési módja egyszersmind erőszakban, illetve fenyegetésben nyilvánul meg. A puszta tiltakozás ezért nem is képez bűncselekményt.
2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból értelemszerűen következik, hogy az állam arra hivatott alkotmányos szervei jogszabályokat alkotnak a jogbiztonság fenntartása érdekében, és hogy e jogszabályok végrehajtásának törvénves eszközeit is biztosítlak. A jogbiztonság macában foglalja azt a követelményt is, hogy a jogszabályokat, valamint az azok alkalmazása során hozott hatósági határozatokat végre kell hajtani.
Az Alkotmánybíróság a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatában a következőket fejtette ki: "Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem a mindenkit megillető alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az 'ártatlanságában' megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet.
Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek." (ABH 1991, 211., 212-213.)
Az Alkotmánybíróság továbbá a 16/1992. (III. 30.) AB határozatában is ugyanezen követelményt fogalmazta meg: "Az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy a jogállamiság megköveteli, hogy az állampolgárnak a törvényekben és a bíróságok által meghozott ítéletek végrehajthatóságában a bizalma megszilárduljon. Ezt pedig nem szolgálja az évek óta végrehajthatatlan ítéletek felhalmozódása, hiszen vannak olyan kötelezettek, akikkel szemben a bírság akár ismételten való kiszabása - anyagi helyzetük, vagy vagyoni kötelezettségük miatt - eleve kilátástalan." (ABH 1992, 101., 102.)
Önkéntes jogkövetés hiányában tehát a hatósági határozatok végrehajtását, a jogbiztonság és a közrend fenntartását a törvényben biztosított különféle kényszerintézkedések alkalmazásával kell és lehet biztosítani. Ezért a különböző eljárási jogok számos törvényes kényszerintézkedést és kényszerítő eszközt szabályoznak, s ezeket mindig hivatalos személyek foganatosítják.
A törvényes kényszerintézkedések során közreműködő hivatalos személynek pedig meg kell kapnia a büntetőjog eszközeivel biztosított jogvédelmet is.
3. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) V. és VI. fejezetei (29. §-62. §) részletesen felsorolják és szabályozzák a különféle rendőri intézkedéseket, illetve kényszerintézkedéseket. Ezek a kényszerintézkedések az Rtv. 16. § (1) bekezdése értelmében csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén alkalmazhatók. Az Rtv. 16. § (3) bekezdése kifejezetten megtiltja, hogy a rendőr kínzást, kényszervallatást, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot alkalmazzon, sőt az erre vonatkozó utasítást köteles megtagadni, és az ilyen magatartást a testületen belül is köteles megakadályozni. Az Rtv. 15. § (1) és (2) bekezdései pedig megfogalmazzák a rendőri intézkedés arányosságának követelményét.
Törvényes jogkörében eljárva azonban a rendőr köteles intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni. [Rtv. 13. § (1) bek.]
Az indítványban támadott büntető norma egyébként az Rtv. 19. §-ában foglaltak büntetőjogi szankcionálását jelenti.
"19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek - ha törvény vagy nemzetközi megállapodás másként nem rendelkezik - mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáró módon megállapítható.
(2) A rendőr jogszerű intézkedésének való ellenszegülés esetén az e törvényben meghatározott intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazhatók."
A rendőri fellépés jogellenessége esetén a hivatalos személy elleni erőszak törvényi tényállása meg sem valósul, hiszen annak egyik releváns tényállási eleme a hivatalos személy jogszerű eljárása. Ennek hiányában pedig a bűncselekmény nem jön létre, és így a "civil" személlyel szemben a nyomozás megtagadására, a nyomozás megszüntetésére, illetve bírósági szakban a büntető eljárás megszüntetésére avagy bűncselekmény hiányában felmentő ítélet meghozatalára kell hogy sor kerüljön. Így a vétlen állampolgár jogait maga a büntetőjogi szabályozás módja biztosítja.
Nem szorul részletesebb indokolásra, hogy - amennyiben eljárása jogellenes - a hivatalos személy ugyanúgy felel az általa elkövetett élet- és testi épség elleni, vagy egyéb bűncselekményért, mint bármely más állampolgár. Ezen túlmenően pedig speciális hivatali bűncselekmények alanya is lehet.
4. A Btk. rendelkezései megfelelő jogi biztosítékokat tartalmaznak egyrészt, hogy a hivatalos személyek a törvény keretei között eljárva akadályoztatás nélkül láthassák el feladataikat, másrészt pedig, hogy az állampolgárok ne legyenek kitéve és alávetve a hatóság önkényének. Ezért büntetni rendeli mind a hivatalos személyek elleni, mind pedig a hivatalos személyek által elkövetett bűncselekményeket.
Az Rtv. 92. és 93. §-ai biztosítják az állampolgárok jogorvoslati, illetve panaszjogát a sérelmezett rendőri intézkedések és a kényszerítő eszközök alkalmazása miatt a büntető-, az államigazgatási és a szabálysértési eljárás szabályai szerint, illetve az államigazgatási vagy a szabálysértési eljárás során.
A Legfelsőbb Bíróság 1999. április 15-én hozott 1/1999. KJE. számú jogegységi határozata pedig kimondja, hogy "A felettes rendőri szerv vezetőjének a panasz elbírálása tárgyában a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 93. §-ának (3) bekezdése alapján, másodfokon hozott határozata a Pp. 324. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti - a bíróság által felülvizsgálható - hatósági államigazgatási ügyben hozott határozat." Tehát a rendőrség működését és eljárását szabályozó törvény maga is számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely a rendőrhatóság eljárásával kapcsolatban megfogalmazza a jogszerűségnek a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos elvéből fakadó követelményét, és ennek érvényesülése érdekében közigazgatási, valamint bírói jogorvoslatokat biztosít.
A fentiekből következik, hogy a jogszerű eljárás során kifejtett rendőri intézkedés - akár kényszerintézkedés is - nem azonos az indítványban említett embertelen bánásmóddal, kínzással vagy kegyetlenséggel, hiszen az ilyen cselekményeket a törvény önálló bűncselekményként bünteti, és ezáltal élesen megkülönbözteti a törvényes hatósági eljárástól, éppen az állampolgárok védelmében.
Nincs kimutatható összefüggés az indítványozó által felhívott alkotmányi rendelkezés [Alkotmány 54. § (2) bekezdés] és a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének törvényi tényállása között, így a támadott büntető norma alkotmányellenessége nem áll fent. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
III.
Az indítványozó sérelmezte azt az ítélkezési gyakorlatot is, amely szerint a bíróságok általában nem vizsgálják a rendőri intézkedések jogszerűségét, és a legkisebb ellenállás vagy védekezés tanúsítása esetén is megállapítják az állampolgár bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe a jogszabályok alkotmányossági vizsgálata tartozik, a bírói gyakorlat esetleges hiányosságaival érdemben nem foglalkozhat. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.
Budapest, 2000. január 24.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró