BH 2002.9.343 Az emberölésnek különös kegyetlenséggel elkövetését nem alapozza meg, ha a vádlott a sértettet hat esetben, közepes és nagy erővel olyan szúrásokkal öli meg, amelyek közül öt szúrás külön-külön is a sértett halálát eredményezte volna [Btk. 166. § (1) bek., (2) bek. d) pont].

A megyei bíróság a 2000. július 20. napján kelt ítéletével a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 12 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védője a téves jogi minősítés miatt és enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság az eljárási szabályok megtartásával járt el. Az elfogadott bizonyítékok alapján megállapított tényállás megalapozott, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintette a fellebbezési eljárásban.

A védelem a fellebbezésében a megállapított tényállás megalapozottságát és a helyességét kifejezetten nem támadta ugyan, de téves ténybeli következtetésre hivatkozva valójában a bíróságnak a bizonyítékokat értékelő tevékenységét érintette. Hivatkozott arra, hogy a vádlott és a sértett között már akkor vita alakult ki, amikor elindultak a szórakozóhelyről, ezt követően pedig csak a sértett hangos kiabálását lehetett hallani: "Becsaptál, te szemét állat." Kifogásolta, hogy a tényállás megállapítása során a bíróság figyelmen kívül hagyta a vádlottnak azt a védekezését, amely szerint a sértett magatartásának a hatására került a vádlott felindult állapotba, és ekkor - általa is elismerten - a sértettet két ízben megszúrta, ám ezek a szúrások nem a sértett életének kioltására, csupán testi sértés okozására irányultak.

A Legfelsőbb Bíróság a védő által kifejtettekkel nem értett egyet. A vádlott előadását az elsőfokú bíróság azzal a helyes okfejtéssel vetette el, hogy a tényállás megállapításának alapjaként az ügy objektív adatait, valamint az általa hitelesnek értékelt személyi bizonyítékokat - a helyszíni szemle megállapításait, az orvos szakértő véleményét, valamint az érdektelen H. A. tanú vallomását - fogadta el. Az elsőfokú bíróság helyesen sorakoztatta fel azokat az érveket, amelyek kizártak minden olyan lehetőséget, hogy a vádlotton kívül bárki más bántalmazhatta volna a sértettet. A segítséghívásra ugyanis H. A. perceken belül a helyszínre érkezett, és neki a sértett maga nevezte meg a bántalmazóját a vádlott személyében. Az egyéb tanúk vallomásai a többi tanúvallomással és bizonyítékkal együtt olyan zárt logikai láncot alkottak, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a vádlott volt a bűncselekmény elkövetője. A vádlott ruházatának szerológiai vizsgálati eredménye is a vádlott cselekményét bizonyítja.

Nem tévedett az elsőfokú bíróság a bűnösség megállapítása kérdésében sem, és helyes az a jogi következtetés is, hogy a vádlott szándéka a sértett életének kioltására irányult, és azt egyenes ölési szándékkal valósította meg. Az igazságügyi orvos szakértő kizárta a sértettnek a késbe való beledőlését, mert a szúrások irányzottak, fentről lefelé irányulóak, és nem vízszintesek voltak. Az elkövetéshez használt késsel - mely minimálisan 12 cm pengehosszúságú volt - a vádlott hat esetben határozottan, nagy erővel, irányzottan szúrt a sértett mellkasába, ennek során öt szúrás behatolt a mell- és hasüregbe, és mind az öt halálos sérülés volt.