BH 2008.9.250 A munkáltató a jutalomkeret szétosztásánál differenciálhat, de az egyenlő bánásmód kö­vetelményét meg kell tartania, amelynél a bizonyítási teher külön törvény alapján a munkáltatót terheli [Ktv. 43. §, 2003. évi CXXV. törvény 7. §, 19. §].

A felperes keresetében a 2003. szeptember 5-én kelt alperesi kinevezés módosítás hatályon kívül helyezését, és a jogellenesen megállapított illetménye miatt illetménykülönbözet, valamint kártérítésként elmaradt mozgóbér (eredményarányos jutalom) megfizetését kérte.

A munkaügyi bíróság ítéletével a sérelmezett kinevezés módosítást hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest 427 200 forint és kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felek között korábban folyt munkaügyi perben a bíróság jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte az alperes 2001. október 19-én és 2002. március 1-jén kelt, a felperes illetményét csökkentő (eltérítő) kinevezés módosításait, és az alperest illetménykülönbözet megfizetésére kötelezte. Az alperes a 2003. december 17-én kelt határozatával felmentéssel megszüntette a felperes közszolgálati jogviszonyát, a felperes keresetét elutasító ítéletet a másodfokú bíróság ítéletével hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest a felperes továbbfoglalkoztatására. Az elsőfokú bíróság szerint ezen ítélet indokolásában a másodfokú bíróság kifejtette, hogy minden alapot nélkülözőnek tartja a felperes kérelmét, miszerint a felmentési járandóságait a teljesítményértékelés nélkül 83,5%-os illetménybeállás helyett 100%-os illetménybeállással kell kiszámítani. A jelen elsőfokú ítélet utalt arra is, hogy ezen bíróság ítéletével már "rendelkezett a felperes felmentéséhez kapcsolódó illetmények és egyéb juttatások megfizetéséről".

A munkaügyi bíróság a perbeli keresetet a Ktv.-t 2003. július 1-jei hatállyal módosító 2003. évi LXV. törvény 129. § (1)-(3) bekezdései, a Ktv. 34. § (4) bekezdése, 43. § (4) bekezdése, 30/A. § (3)-(4) bekezdései alapján tartotta megalapozottnak. Megállapította, hogy az alperes a 2003. szeptember 9-én kelt határozatával - amelyben 2003. július 1-jei hatállyal 83,5%-os alapilletménnyel, illetmény-kiegészítéssel és nyelvpótlékkal 329 800 forintban állapította meg a felperes illetményét - megsértette a 2003. augusztus 11-én kiadott elnöki körlevelet. Eszerint az új illetmények nem lehetnek kevesebbek, mint június 30-án, figyelembe kell venni az előző évi teljesítményértékeléseket, továbbá azoknak, akiknek jó minősítésű az értékelése, az illetménybeállási szintje legfeljebb a Ktv. szerinti illetmény 100%-os szintjéig csökkenthető. Az alperes a 2002. évre szóló 2002. december 12-én kelt teljesítmény értékelésében a felperes teljesítményét jónak, az illetmény beállását 81,43%-ban határozta meg. A felperes a teljesítményértékelés miatt keresettel nem élt, így az elnöki körlevél szerint az illetménye beállását nem lehetett volna 100% alatt megállapítani.

A munkaügyi bíróság nem találta bizonyítottnak az Mt. 4. §-ának megsértésére vonatkozó, továbbá a kártérítés iránti kereseti kérelmeket. Ez utóbbi tekintetében az alperes Közszolgálati Szabályzata, az alperesi utasítás 66. §-a alapján ítélte alaptalannak az igényt, mivel a hivatkozott szabályozás szerint az eredményarányos jutalomra a köztisztviselőnek nem volt alanyi joga, a jutalmat és az arra való jogosultságot a munkáltató differenciáltan állapította meg. Utalt még arra, hogy a felperes a jutalom iránti igényt tévesen érvényesítette kártérítés címén.

A felperes az elsőfokú ítéletnek a keresetét részben elutasító rendelkezése miatt, az alperes a felperes keresetét mindenben elutasító ítélet hozatala iránt élt fellebbezéssel.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.

A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítve megállapította, hogy a felperes a 2000-2003-as években minden évben részesült eredményarányos jutalomban, és ezzel együtt egyetértett ezen igénnyel kapcsolatos elutasító elsőfokú ítéleti állásponttal, kiemelve annak a mérlegelési jogkörben adhatóságát. Nem találta alaposnak az Mt. 4., és 5. §-a megsértésére vonatkozó felperesi hivatkozásokat, mivel a felperes ezek tekintetében tényelőadást sem tett.

Az illetménykülönbözetet illetően a másodfokú bíróság tévesnek minősítette az alperesi körlevél elsőfokú ítéleti értelmezését, mivel a körlevél megfogalmazásából nem következett, hogy annak is 100%-ra kell felemelni az illetményét, akinek 2003. július 1-je előtt 100% alatt volt az illetménye a korábbi illetmény eltérítés miatt.

Egyetértett azzal a felperesi érveléssel, hogy a köztisztviselő 2003. június (helyesen július) 1-jétől megállapított illetménye nem lehetett kevesebb, mint június 30-án. Mivel azonban a korábban folyamatban volt és jogerősen befejezett munkaügyi perben az elsőfokú bíróság a kinevezés módosításokat hatályon kívül helyezte, de a felperes illetményéről rendelkezést nem hozott, emiatt a másodfokú bíróság szerint nem volt helytálló az a felperesi érvelés, miszerint az illetménye (319 300 forint) 2003. június 1-jétől (helyesen július 1-jétől) csökkent volna. Az Mt. 4. §-a megsértése elutasításának körében utalt arra, hogy a felperes erre vonatkozóan bizonyítást sem ajánlott.

A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és a keresetének helyt adó ítélet hozatalára irányult. Álláspontja szerint őrá mint szakmai

tanácsadóra az illetményeltérítésre vonatkozó Ktv. 43. §-ának (4) bekezdése nem volt alkalmazható, ugyanis szakmai tanácsadóként a besorolása nem az általános szabályok szerint, hanem a Ktv. 30/A. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint történhetett. Így egymagában már emiatt jogellenes volt a perbeli 2003. szeptember 9-ei kinevezés módosítása az illetményének 83,5%-os megállapításáról. Megítélése szerint a Ktv. 43. § (4) bekezdésének a köztisztviselő besorolás szerinti illetményétől történő eltérítését megengedő szabályának alkalmazását a Ktv. 43. § (3) bekezdésének szabálya csak a Ktv. 4. számú mellékletében foglaltak szerint számított illetmények esetén teszi lehetővé, így az illetményeltérés a Ktv. 45. § (1) bekezdés f) pontja szerint számított illetményre nem terjeszthető ki.

Utalt arra, hogy a másodfokú bíróság a korábbi ítéletekre hivatkozással nem háríthatta volna el az illetményei összehasonlítását, és helyes mértékének megállapítását, amire egyébként az alperesnek is kötelezettsége állt fenn. Ezek a mulasztások felperes szerint már önmagában jogellenessé teszik a jogerős ítéletet. Kifejtette még, hogy az "érvénytelennek tekinthető" teljesítményértékelés eredményéhez képest aránytalan eltérítést, továbbá annak egyedüliként az elnök általi aláírását joggal való visszaélésnek kellett volna minősíteni, és ezt a másodfokú bíróság ugyancsak elmulasztotta. Az eredményjutalom tekintetében a bírói gyakorlat és a költségvetési törvény megsértésére hivatkozott. Érvelése szerint a juttatás nem jutalomnak, hanem "vitán felül" munkabérnek minősült, az alperes a költségvetési törvényben meghatározott juttatás szétosztására "csak technikai jogosultsággal rendelkezett", ehhez képest az alperes belső szabályozása "aggályos", annak érdemi vizsgálata nélkül a jogerős ítélet törvénysértő. Az őt ért hátrányos megkülönböztetés alátámasztásaként a jelentős aránytalanságra és különbségre hivatkozott.