62008CJ0047_SUM[1]

A Bíróság (nagytanács) 2011. május 24-i ítélete. Európai Bizottság kontra Belga Királyság. Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. cikk - Letelepedés szabadsága - Közjegyzők - Állampolgársági feltétel - EK 45. cikk - A közhatalom gyakorlásában való részvétel - 89/48/EGK irányelv. C-47/08. sz. ügy.

C-47/08. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Belga Királyság

"Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. cikk - Letelepedés szabadsága - Közjegyzők - Állampolgársági feltétel - EK 45. cikk - A közhatalom gyakorlásában való részvétel - 89/48/EGK irányelv"

Az ítélet összefoglalása

1. Személyek szabad mozgása - Letelepedés szabadsága - Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Eltérések - A közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek - Közjegyzői tevékenységek - Kizártság - Állampolgársági feltétel a közjegyzői szakma gyakorlásához - Megengedhetetlenség

(EK 43. cikk, és EK 45. cikk, első bekezdés)

2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset - A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata - Figyelembe veendő helyzet - Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet - A jogalkotási eljárás során adódó sajátos körülményekből eredő bizonytalan helyzet - Kötelezettségszegés hiánya

(EK 43. cikk, EK 45. cikk, első bekezdés és EK 226. cikk; 2005/36 európai parlamenti és tanácsi irányelv)

1. Nem teljesíti az EK 43. cikk alapján rá háruló kötelezettségeket az a tagállam, amelynek szabályozása állampolgársági feltételhez köti a közjegyzői szakma gyakorlását, ha e tagállam jogrendjében a közjegyzőkre bízott feladatok nem jelentenek az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való részvételt. E tekintetben az EK 45. cikk első bekezdése kivételt jelent a letelepedés szabadságának alapvető elve alól, amely kivételnek olyan értelmezést kell adni, amely annak hatályát az e rendelkezés által a tagállamok számára védeni engedett érdekek megóvásához feltétlen szükséges mértékre korlátozza. Emellett e kivételt azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek.

Annak ellenőrzése érdekében, hogy a közjegyzőkre bízott tevékenységek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek-e, figyelembe kell venni a közjegyzők által végzett tevékenységek jellegét. E tekintetben az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétel hiányzik a közjegyzők által gyakorolt különböző tevékenységekből, a közjegyzők jogi aktusainak tulajdonított jelentős joghatások ellenére, mivel vagy a felek akarata, vagy a bíróság felügyelete, illetve döntése különös jelentőséggel bír.

Ugyanis egyrészt a közokiratokat illetően kizárólag olyan okiratok vagy megállapodások hitelesítésére kerül sor, amelyekben a felek szabadon megegyeztek, és a közjegyző egyoldalúan nem módosíthatja a hitelesíteni kért megállapodást, hanem ehhez a felek előzetes jóváhagyása szükséges. Másfelől, noha a közjegyzőt terhelő ellenőrzési kötelezettség közérdekű célt követ, e cél követése önmagában nem igazolhatja, hogy az annak biztosítására szolgáló jogosítványokat az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező közjegyzők számára tartsák fenn, és ahhoz sem elegendő, hogy adott tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni.

Másrészt ami a végrehajthatóságot illeti, noha a végrehajtási záradék közjegyző általi rávezetése a közokiratra végrehajthatóságot biztosít ez utóbbinak, e végrehajthatóság a felek azon szándékán alapul, hogy valamely okiratot vagy megállapodást - miután annak törvényességét a közjegyző ellenőrizte - ilyen hatással ruházzanak fel. Ugyanígy a közjegyzői okirathoz kapcsolódó bizonyító erő a bizonyítási rendszer részét képezi, és nincs közvetlen hatása azon kérdésre, hogy az ezen okirat elkészítését magában foglaló tevékenység önmagában véve a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősül-e, főként, ha a magánokirat az érintett tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik, mint a közokirat.

Ugyanez a helyzet a közjegyzőre bízott más tevékenységek esetében is, mint amilyen az ingatlanfoglalás, bizonyos ingatlanértékesítések, hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítésével, pecsétek elhelyezésével és eltávolításával, valamint bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos tevékenységek, az árverést követő kielégítési eljárás, az élők közötti ajándékozás, a végrendeletek és a házassági vagy élettársi kapcsolatra vonatkozó szerződések, valamint a társaságok, egyesületek és alapítványok alapító okiratai, és végül az adóbeszedői feladatok.

Végül, ami a közjegyzők sajátos jogállását illeti, először is abból a tényből, hogy a szolgáltatás minősége közjegyzőnként változhat, többek között az érintett személyek szakmai képességeitől függően, az következik, hogy területi illetékességük korlátain belül a közjegyzők versenyfeltételek között gyakorolják szakmájukat, ami nem jellemző a közhatalom gyakorlására. Másodszor a közjegyzők az ügyfeleikkel szemben közvetlenül és személyesen felelnek a tevékenységük gyakorlása során elkövetett hibákból eredő károkért.

(vö. 80., 82., 84-85., 87-92., 94-96., 99-105., 107-110., 113-118., 123. pont)

2. Amikor a jogalkotási eljárás során sajátos körülmények, mint például a jogalkotó egyértelmű állásfoglalásának hiánya vagy a pontosság hiánya az uniós jog valamely rendelkezése hatályának meghatározásában, bizonytalan helyzetet eredményeznek, nem lehet megállapítani, hogy az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor kellően egyértelmű kötelezettség hárult volna a tagállamokra valamely irányelv átültetése tekintetében.

(vö. 139-141. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2011. május 24.(*)

"Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. cikk - Letelepedés szabadsága - Közjegyzők - Állampolgársági feltétel - EK 45. cikk - A közhatalom gyakorlásában való részvétel - 89/48/EGK irányelv"

A C-47/08. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2008. február 11-én,

az Európai Bizottság (képviselik: J.-P. Keppenne, H. Støvlbæk és G. Zavvos, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek,

támogatja:

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (képviseli: S. Ossowski, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

a Belga Királyság (képviselik: C. Pochet és L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben, segítőik: H. Gilliams és L. Goossens ügyvédek)

alperes ellen,

támogatja:

a Cseh Köztársaság (képviseli: M. Smolek, meghatalmazotti minőségben),

a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues és B. Messmer, meghatalmazotti minőségben),

a Lett Köztársaság (képviselik: L. Ostrovska, K. Drēviņa és J. Barbale, meghatalmazotti minőségben),

a Litván Köztársaság (képviseli: D. Kriaučiūnas, meghatalmazotti minőségben),

a Magyar Köztársaság (képviselik: Fazekas J., Somssich R., Veres K. és Fehér M., meghatalmazotti minőségben),

a Szlovák Köztársaság (képviselik: J. Čorba és B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozók,

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, A. Tizzano, J. N. Cunha Rodrigues, K. Lenaerts, J.-C. Bonichot, A. Arabadjiev (előadó) és J.-J. Kasel tanácselnökök, R. Silva de Lapuerta, Juhász E., G. Arestis, M. Ilešič, C. Toader és M. Safjan bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

hivatalvezető: M.-A. Gaudissart egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 27-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2010. szeptember 14-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága a Bíróságtól annak megállapítását kéri, hogy a Belga Királyság - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte, és a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 2001. május 14-i 2001/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 206., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 138. o.) módosított, a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21-i 89/48/EGK tanácsi irányelvet (HL L 19., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 337. o.; a továbbiakban: 89/48 irányelv) - nem teljesítette az EK-Szerződésből, és különösen az EK 43. és az EK 45. cikkből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségeit.

Jogi háttér

Az uniós jog

2 A 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdése kimondta, hogy "a felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszere semmiképpen sem sérti [helyesen: sem érinti] az [EK 45. cikk] alkalmazását".

3 A 89/48 irányelv 2. cikke a következőképpen fogalmazott:

"Ezt az irányelvet a tagállamok minden olyan állampolgárára alkalmazni kell, aki önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként egy másik tagállamban kíván egy szabályozott szakmát gyakorolni.

Ez az irányelv nem vonatkozik azokra a foglalkozásokra, amelyekkel az oklevelek tagállamok általi kölcsönös elismeréséről szóló külön irányelv foglalkozik."

4 A közjegyzői hivatásra nem vonatkozik semmiféle olyan szabályozás, amelyre a fent hivatkozott 2. cikk második bekezdése utal.

5 A 89/48 irányelv átültetésére előírt határidő az irányelv 12. cikkének megfelelően 1991. január 4-én járt le.

6 A szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 255., 22. o.) 62. cikke 2007. október 20-i hatállyal hatályon kívül helyezte a 89/48 irányelvet.

7 A 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdése kimondja, hogy ez az irányelv "nem előzi meg [helyesen: nem érinti] a[z] [EK] 39. cikk (4) bekezdése és a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában."

A nemzeti szabályozás

A közjegyzői hivatás általános szabályozása

8 A belga jogrendben a közjegyzők tevékenységüket szabad foglalkozás keretében végzik. A közjegyzői hivatás szabályozását az 1999. május 4-i törvénnyel módosított, a közjegyzői karra vonatkozó, XI. évi ventôse havi 25. sz. törvény tartalmazza (a továbbiakban: ventôse havi törvény).

9 E törvény 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a közjegyzők "állami tisztviselők, akiknek feladata mindazon okiratok és szerződések átvétele, amelyet a felek fel kívánnak ruházni vagy kötelesek felruházni a közokiratokhoz fűződő hitelességgel, valamint ezen iratok dátumozása, megőrzése, másolatának kibocsátása és átadása".

10 Az említett törvény 5. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy "a közjegyzők feladataikat azon bíróság területén látják el, ahol székhellyel rendelkeznek". A ventôse havi törvény 9. cikkének (1) bekezdése értelmében a közjegyző bíróság általi kijelölésének esetét leszámítva a felek szabadon választhatnak közjegyzőt. A közjegyzők számát, illetékességi területét és székhelyét ugyanezen törvény 31. cikkének rendelkezéseivel összhangban a király állapítja meg.

11 A ventôse havi törvény 50. cikke értelmében a közjegyző hivatását gyakorolhatja önállóan, egy vagy több, ugyanazon bíróság területén székhellyel rendelkező kinevezett közjegyzővel együtt vagy közjegyzői iroda tagjaként.

12 A közjegyzők díjazását a közjegyzői díjazásról szóló, 1950. december 16-i királyi rendelet rendelkezéseivel összhangban törvény határozza meg.

13 A ventôse havi törvény 35. cikke (3) bekezdésének megfelelően ahhoz, hogy valakit Belgiumban közjegyzőjelöltté nevezhessenek ki, az érdekeltnek többek között belga állampolgárnak kell lennie.

A közjegyzői tevékenység

14 A közjegyző különféle tevékenységeit illetően egyértelmű, hogy a belga jogrendben a közjegyzők legfontosabb feladata a közokiratok kiállítása. A közjegyző közreműködése a hitelesítendő okirat rendeltetésétől függően lehet kötelező vagy alapulhat a felek választásán. A közjegyző eljárása során megállapítja az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel fennállását, a felek jog- és cselekvőképességét.

15 A közokirat fogalmát a polgári törvénykönyv III. könyve III. címének "a kötelezettség és a kifizetés bizonyításáról" című VI. fejezetében szereplő 1317. cikke határozza meg. E cikk értelmében ilyen okirat az, "amelyet az okirat elkészítésének helyén kiállításra jogosult állami tisztviselő vett át, a szükséges alakszerűségek betartásával".

16 A ventôse havi törvény 19. cikke értelmében a közjegyzői okirat közhiteles és a Belga Királyság egész területén végrehajtható.

17 A polgári törvénykönyv 1319. cikke pontosítja, hogy "[a] közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt megállapodást, a szerződő felek, azok örökösei vagy jogutódai között."

18 A polgári törvénykönyv 1322. cikke kimondja, hogy "[a] magánokirat - amelyet elismert az, akivel szemben arra hivatkoznak vagy aki törvény alapján azt elismerni köteles - annak aláírói, valamint azok örökösei és jogutódai között ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik mint a közokiratok."

19 A bíróságokról szóló törvény 516. cikkének megfelelően, törvény eltérő rendelkezése hiányában kizárólag a bírósági végrehajtók jogosultak a bírósági határozatok, valamint végrehajtható okiratok, illetve végrehajtási záradékkal ellátott okiratok végrehajtására. E törvény 1395. és 1396. cikke szerint minden olyan kérelemmel, amely többek között a végrehajtási eljárással kapcsolatos, a végrehajtási bíróhoz kell fordulni. Ez utóbbi ellenőrzi a végrehajtással kapcsolatos rendelkezések tiszteletben tartását. A végrehajtási bíró akár hivatalból jelentést kérhet az eljárás állásáról az eljáró vagy kirendelt állami vagy minisztériumi tisztviselőktől.

20 A belga jogrend a hitelesítés mellett többek között a következő feladatokat bízza a közjegyzőkre.

21 A bíróságokról szóló törvény 1148-1173. cikkével összhangban a közjegyző a pecsétek elhelyezésével és eltávolításával kapcsolatos bizonyos feladatokat is ellát. A pecsétek elhelyezését és eltávolítását a juge de paix engedélyezi. Amennyiben ez feltétlenül szükséges, a juge de paix elrendelheti a pecsét ideiglenes eltávolítását és közjegyzőt jelölhet ki a távollévő személyek képviseletére, valamint egy másik közjegyzőt a leltár elkészítésére és a vagyontárgyak megőrzésére.

22 Az említett törvény 1175-1184. cikke értelmében a közjegyző feladata a hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítése. Az ilyen leltár elkészítése rendszerint a juge de paix engedélye alapján történik, a leltárt pedig ezt követően közjegyzői okiratba foglalják. Nehézségek esetén a közjegyző értesíti a juge de paix-t.

23 A bíróságokról szóló törvény 1186-1190. cikke szabályozza a közjegyző bizonyos ingatlanértékesítéssel kapcsolatos feladatait. Ilyen értékesítés esetén az érdekeltnek a törvényben előírt esetekben előzetesen a juge de paix engedélyét kell kérnie. Ha ez utóbbi eleget tesz e kérelemnek, közjegyzőt rendel ki az értékesítés lebonyolítására.

24 Az említett törvény 1207-1224. cikke értelmében a bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos bizonyos tevékenységek ugyancsak a közjegyző feladatkörébe tartoznak. A hatáskörrel rendelkező bíróság feladata, hogy a bírósági vagyonmegosztás előzetes elrendelését követően a felek ügyét - adott esetben az általa meghatározott módozatok megjelölésével - egy vagy két, hivatalból kijelölt közjegyző elé utalja, feltéve, hogy a felek nem állapodtak meg a közjegyző személyében. Az ingóságok és ingatlanok értékesítését vagy értékének felbecslését követően a közjegyző a vagyonmegosztás céljából vagyonmegosztási tervet készít. A bíróság dönt az esetleges jogvitában, majd jóváhagyja a vagyonmegosztási tervet, vagy kiegészítő vagyonmegosztási terv vagy a bíróság által adott iránymutatásnak megfelelő vagyonmegosztási terv elkészítése céljából visszaküldi azt a kijelölt közjegyzőnek.

25 A bíróságokról szóló törvény 1560. és azt követő cikkeinek megfelelően a közjegyző bizonyos ingatlanfoglalással kapcsolatos tevékenységet is végez. E rendelkezések szerint a végrehajtás foganatosítását bírósági végrehajtó kezdi meg, aki fizetési felszólítást küld az adósnak. Ez utóbbinak meghatározott idő áll rendelkezésére a teljesítésre. Végül, e határidő lejártával, ha az adós nem teljesített, az érintett ingatlanokra nézve a bírósági végrehajtó végzést hoz, amelyet bejegyeznek a jelzálog-nyilvántartásba. A hitelező által benyújtott kérelem alapján a végrehajtási bíró közjegyzőt jelöl ki annak érdekében, hogy az árverés vagy - a bíróság engedélye alapján - megállapodás útján értékesítse az érintett vagyontárgyakat, és végezze el a kifizetéseket. Árverezés esetén a közjegyző írásba foglalja az árverési feltételeket, megadva az árverés napját és a vételár hitelezők közötti felosztásának módját. Az árverési feltételek vitatása esetén a közjegyző jegyzőkönyvet készít, az összes műveletet felfüggeszti, és a kérdést a bíróság elé terjeszti. Az említett törvénynek a jelen ítélet 19. cikkében említett 1395. és 1396. cikke az ingatlanfoglalásra is alkalmazandó.

26 A bíróságokról szóló törvény 1639-1654. cikkében előírt szabályok értelmében a közjegyző részt vesz az árverést követő kielégítési eljárásban. A kijelölt közjegyző jegyzőkönyvet készít az értékesítésből származó bevétel felosztásáról vagy, ha szükséges, a kielégítési sorrendről és a jelzálog-jogosultságokról. Kifogás hiányában a közjegyző lezárja az említett jegyzőkönyvet, és kézbesíti a hitelezőknek a végrehajtási záradékkal ellátott, jelzálog-jogosultságra vonatkozó jegyzéket. Az esetlegesen felmerülő vitában a bíróság dönt.

27 Emellett bizonyos ügyleteket semmisség terhe mellett közjegyzői okiratba kell foglalni. Ide tartozik többek között az élők közötti ajándékozás, a végrendelet, valamint a házassági és élettársi kapcsolatra vonatkozó szerződés.

28 A közjegyző közreműködik a társasági jog és a társadalmi szervezetekre vonatkozó jog területén is. Például a gazdasági társaságokról szóló törvény 181. cikkének (4) bekezdése értelmében bizonyos társaságok közgyűlésének a társaság megszüntetéséről szóló határozatát közokiratba kell foglalni. A nonprofit szervezetekről szóló törvény 27. és 46. cikke értelmében ugyanez a helyzet a nemzetközi nonprofit szervezetek és alapítványok alapító okirata esetében. A szervezetek és alapítványok a társaságokhoz hasonlatosan az alapító okiratnak a cégbíróság hivatalához való benyújtását követően válnak jogi személlyé (a gazdasági társaságokról szóló törvény 2. cikkének (4) bekezdése és 68. cikke, valamint az említett törvény 3. cikke, 26h. cikkének (1) bekezdése, 29. cikkének (1) bekezdése és 31. cikkének (1) bekezdése). Emellett a gazdasági társaságokról szóló törvény 882-884. cikkének megfelelően a társaságok egyesülése vagy szétválása, valamint székhelyük áthelyezése jogszerűségének ellenőrzését a közjegyző végzi.

A pert megelőző eljárás

29 A Bizottsághoz panaszt nyújtottak be amiatt, hogy Belgiumban a közjegyzői hivatás gyakorlása állampolgársági feltételhez van kötve. E panasz megvizsgálását követően a Bizottság 2000. november 8-i levelében felszólította a Belga Királyságot, hogy két hónapos határidőn belül terjessze elő észrevételeit, egyrészt az említett állampolgársági feltételnek az EK 45. cikk első bekezdésével való összhangjára, másrészt a közjegyzői hivatás tekintetében a 89/48 irányelv átültetésének elmaradására vonatkozóan.

30 A Belga Királyság 2001. február 1-jei levelében válaszolt az említett felszólító levélre.

31 2002. július 15-én a Bizottság kiegészítő felszólító levelet küldött e tagállamnak, amelyben az EK 43. cikkből, az EK 45. cikk első bekezdéséből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségek megszegését rótta fel neki.

32 Az említett tagállam a kiegészítő felszólító levélre 2002. október 10-i levelében válaszolt.

33 A Bizottság, mivel nem győzték meg a Belga Királyság érvei, 2006. október 18-án indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, amelyben megállapította, hogy az nem teljesítette az EK 43. cikkből és az EK 45. cikk első bekezdéséből, valamint a 89/48 irányelvből eredő kötelezettségeit. A Bizottság felszólította a Belga Királyságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy ezen indokolással ellátott véleményben foglaltaknak a vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül megfeleljen.

34 2006. december 13-i levelében a Belga Királyság előadta arra vonatkozó érveit, hogy a Bizottság álláspontja szerinte miért megalapozatlan.

35 A Bizottság ilyen körülmények között döntött úgy, hogy előterjeszti a jelen keresetet.

A keresetről

Az első kifogásról

A felek érvei

36 Első kifogásában a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királyság azáltal, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlását kizárólag saját állampolgárai számára tartja fenn, megszegte az EK 43. cikkből és az EK 45. cikk első bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

37 A Bizottság mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlása bizonyos tagállamokban semmilyen állampolgársági feltételhez nincs kötve, továbbá más tagállamok - mint például a Spanyol Királyság, az Olasz Köztársaság és a Portugál Köztársaság - e feltételt megszüntették.

38 A Bizottság elsősorban arra emlékeztet, hogy az EK 43. cikk az uniós jog egyik alapvető rendelkezése, melynek célja az, hogy valamely tagállam minden polgárának, aki - akár csupán másodlagos - lakóhely létesítésével egy másik tagállamban valamely önálló vállalkozói tevékenység gyakorlása végett letelepszik, a belföldiekkel azonos bánásmódot biztosítson, és megtilt az állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetést.

39 A Bizottság, valamint Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága azzal érvel, hogy az EK 45. cikk első bekezdését önállóan és egységesen kell értelmezni (a 147/86. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1988. március 15-én hozott ítélet [EBHT 1988., 1637. o.] 8. pontja). Emellett e cikket szigorúan kell értelmezni annyiban, amennyiben a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységekre nézve kivételt állapít meg a letelepedés szabadsága alól (a 2/74. sz., Reyners-ügyben 1974. június 21-én hozott ítélet [EBHT 1974., 631. o.] 43. pontja).

40 Az EK 45. cikk első bekezdésében megfogalmazott kivételt tehát azon tevékenységekre kellene korlátozni, amelyek önmagukban közvetlen és sajátos részvételt jelentenek a közhatalom gyakorlásában (a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 44. és 45. pontja). A Bizottság szerint a közhatalom fogalma magába foglalja az általános jogon túlmenő döntési jogkör gyakorlását, amely a mások akaratától független vagy akár azzal szemben történő cselekvés képességében nyilvánul meg. Közelebbről, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a közhatalom gyakorlása a kényszerítő jogkör alkalmazásaként jelenik meg (a C-114/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1998. október 29-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-6717. o.] 37. pontja).

41 A Bizottság és az Egyesült Királyság véleménye szerint a közhatalom gyakorlásában való részvétellel járó tevékenységeket meg kell különböztetni a köz érdekében végzett tevékenységektől. Ugyanis különféle szakmákat sajátos hatáskörökkel ruháznak fel a köz érdekében, azonban a közhatalom gyakorlásában való részvétel nélkül.

42 Nem tartoznak az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá a közhatalom működését segítő vagy abban közreműködő tevékenységek sem (lásd ebben az értelemben a C-42/92. sz., Thijssen-ügyben 1993. július 13-án hozott ítélet [EBHT 1993., I-4047. o.] 22. pontját).

43 Emellett a Bizottság és az Egyesült Királyság emlékeztet arra, hogy az EK 45. cikk első bekezdése főszabály szerint meghatározott tevékenységekre vonatkozik, nem pedig valamely szakma egészére, kivéve azt az esetet, ha az érintett tevékenységek nem választhatók el az említett szakma gyakorlásával együtt járó tevékenységek összességétől.

44 A Bizottság másodsorban megvizsgálja a belga jog alapján a közjegyzők által végzett különböző tevékenységeket.

45 A Bizottság először is, az okiratok és megállapodások hitelesítésével kapcsolatban, azzal érvel, hogy a közjegyző a felek tájékoztatása után csupán tanúsítja azok akaratát, valamint joghatással ruházza azt fel. E tevékenység gyakorlása során a közjegyző a felekkel szemben semmiféle döntési jogkörrel nem rendelkezik. Így a hitelesítés csupán a felek között előzőleg kialakult megállapodás megerősítése. Az a tény, hogy bizonyos okiratokat kötelező hitelesíttetni, nem releváns, mivel számos olyan eljárás létezik, amely kötelező ugyan, mégsem jár a közhatalom gyakorlásával.

46 Ugyanez a helyzet a közjegyzői okiratokhoz kapcsolódó bizonyítási rendszer sajátosságai esetén, ugyanis hasonló bizonyító erővel más okiratok is rendelkeznek, anélkül, hogy a közhatalom gyakorlása körébe tartoznának, mint például a hivatásos vadőr által készített jegyzőkönyv. Az a tény, hogy a közjegyző a közjegyzői okiratért felelősséget vállal, szintén nem releváns. Ugyanis a legtöbb független szakma képviselői ezt teszik, így az ügyvédek, az építészek vagy az orvosok esetében is.

47 A közokiratok végrehajthatóságát illetően a Bizottság úgy véli, hogy a végrehajtási záradék rávezetése megelőzi a tulajdonképpeni végrehajtást, anélkül hogy annak részét képezné. Így a végrehajthatóság biztosítása semmilyen kényszerítő jogkörrel nem ruházza fel a közjegyzőket. Másfelől bármely esetleges vitában a bíróság dönt, nem pedig a közjegyző.

48 Másodszor a közjegyzőnek az ingatlanfoglalás során végzett feladatait illetően, a közjegyző csupán a végrehajtási bíró által hozott döntéseket hajtja végre. Ugyanez a helyzet az ingatlanok ingatlanfoglaláson kívüli árverezésével kapcsolatban is.

49 Harmadszor a közjegyzőnek a hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítésében betöltött szerepe arra korlátozódik, hogy a bíróság ellenőrzése alatt összeállítsa az említett leltárt. Ami a bírósági felszámolásban-felosztásban játszott szerepét illeti, ezt ugyancsak a bírósági döntések keretei között végzi.

50 Negyedszer, ami a közjegyzőnek bizonyos okiratok kiállításával kapcsolatos feladatait illeti, mint amilyen az élők közötti ajándékozás, a végrendeletek, valamint a házassági és élettársi kapcsolatra vonatkozó szerződés, a Bizottság szerint a közjegyző csupán a felek akaratát viszi teljesedésbe, a törvény tiszteletben tartása mellett.

51 Ötödször ugyanez a helyzet a közjegyzőnek a társasági jogi és a társadalmi szervezetekre vonatkozó feladatait illetően is.

52 Másfelől a közjegyzőknek a belga jog szerinti sajátos jogállása, a király általi kinevezése, valamint az állami szervek által a tevékenysége felett gyakorolt ellenőrzés közvetlenül nem releváns a szóban forgó tevékenységek jellegének értékelése során.

53 Harmadsorban a Bizottság az Egyesült Királysághoz hasonlóan úgy véli, hogy az uniós jognak a közjegyzői tevékenységre való utalást tartalmazó szabályai nem érintik az EK 43. cikk és az EK 45. cikk első bekezdésének e tevékenységre való alkalmazását.

54 Ugyanis mind a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.) ("elektronikus kereskedelemről szóló irányelv") 1. cikke (5) bekezdésének d) pontja, mind a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdése csupán annyiban zárja ki a hatálya alól a közjegyzői tevékenységeket, amennyiben azok a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek. Olyan fenntartásról van tehát szó, amely semmilyen hatással nincs az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezésére. A belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 376., 36. o.) 2. cikke (2) bekezdésének l) pontját illetően, amely kizárja a közjegyzői tevékenységet ezen irányelv hatálya alól, a Bizottság kiemeli, hogy az a tény, hogy a jogalkotó valamely tevékenységnek az említett irányelv hatálya alól való kizárása mellett döntött, nem jelenti azt, hogy az EK 45. cikk első bekezdése alkalmazandó e tevékenységre.

55 A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendeletet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o; helyesbítés: HL L 242., 2006.9.5., 6. o.), a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendeletet (HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.), valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 143., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 38. o.) illetően a Bizottság úgy véli, hogy e rendeletek csupán azon kötelezettséget fogalmazzák meg a tagállamok számára, hogy elismerjék és végrehajtsák a más tagállamokban elfogadott és végrehajtható okiratokat.

56 Ami a jogi szakmákról és a jogrendszerek működéséhez fűződő általános érdekről szóló, 2006. március 23-i európai parlamenti állásfoglalást illeti (HL C 292E., 105. o., a továbbiakban: 2006-os állásfoglalás), az pusztán politikai aktus, amelynek tartalma kétértelmű, mivel az Európai Parlament egyfelől az állásfoglalás 17. pontjában kimondta, hogy az EK 45. cikket alkalmazni kell a közjegyzői szakmára, másfelől viszont az állásfoglalás 2. pontjában megerősítette a Közösség tizenkét tagállamában a közjegyzők szervezetének helyzetéről szóló, 1994. január 18-i állásfoglalásában (HL C 44., 36. o., a továbbiakban: 1994-es állásfoglalás) megfogalmazott álláspontját, amelyben kifejezte azon óhaját, hogy szűnjön meg a több tagállam jogszabályaiban meglévő, a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel.

57 A Bizottság és az Egyesült Királyság hozzáteszi, hogy a C-405/01. sz., Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-10391. o.], amelyre írásbeli észrevételeiben több tagállam is utalt, a kereskedelmi hajók kapitányai és másodkapitányai által gyakorolt számos, a biztonság fenntartásával, a rendfenntartással, valamint a családi állapottal kapcsolatos és közjegyzői feladat összességére vonatkozott. Ennélfogva a Bíróságnak nem volt alkalma részletesen, az EK 45. cikk első bekezdésére tekintettel megvizsgálni a közjegyzők által végzett tevékenységet. Következésképpen ezen ítélet nem elegendő annak megállapításához, hogy e rendelkezést a közjegyzőkre alkalmazni kell.

58 A Belga Királyság - amelyet a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság támogat - elsősorban azzal érvel, hogy az EK 45. cikk első bekezdésének Bizottság által hivatkozott értelmezése túlságosan szűk. A Belga Királyság szerint a belga jog értelmében a közjegyzők közvetlenül és sajátosan vesznek részt a közhatalom gyakorlásában, egyrészt közjegyzői okiratokhoz kapcsolódó, az általános jogon túlmenő joghatások, másrészt azon közjegyzői tevékenységek jellege miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a bírósági jogkörök gyakorlásához, valamint azoké miatt, amelyeket a közjegyzők nemperes ügyekben végeznek.

59 A Belga Királyság hozzáteszi, hogy a közjegyző jogállása a belga jogban a közhatalmat gyakorló tisztviselő jogállásának felel meg, ugyanis a rájuk vonatkozó kinevezési eljárás és elmozdíthatatlanság megegyezik a bírákra alkalmazandóval.

60 A közjegyzők által végzett különféle tevékenységeket illetően az említett tagállam másodsorban hangsúlyozza, hogy azok között szerepel a közokiratok kiállítása, amely a közhatalom gyakorlásának konkrét megnyilvánulása. A Bizottság állításától eltérően a felek közötti megállapodás nem elegendő a közjegyzői okirat kiállításához. A közjegyző ugyanis köteles megtagadni a közokiratba foglalást, ha a törvényben előírt feltételek nem teljesülnek.

61 Emellett a hitelesítés során a közjegyző adóbeszedői szerepet tölt be, mivel átveszi az esetleges nyilvántartásba vételi díjat és a jelzálogbejegyzési díjat, valamint erről elismervényt ad.

62 Másfelől a közjegyző által kiállított közokiratoknak teljes bizonyító ereje van, és azok végrehajthatók.

63 Így a belga jogban a közjegyzői okiratba foglalt hiteles megállapítások, vagyis azon tények, amelyeket a közjegyző nyilatkozata szerint maga látott, hallott és végzett el, a felek között teljes bizonyító erővel bírnak, kivéve, ha azokat eredetiségvizsgálati eljárás útján sikerrel megtámadják. Ezzel szemben a magánokiratok nem rendelkeznek bizonyító erővel, hacsak az okiratot a felek el nem ismerik.

64 A közjegyzői okiratok továbbá végrehajthatók anélkül, hogy ehhez előzetes bírói döntésre volna szükség. A közjegyzői okirat ugyanis végrehajtható jogcímet keletkeztet, amely lehetővé teszi a bírósági végrehajtó számára, hogy az említett közjegyzői okirat alapján közvetlenül végrehajtást végezzen. A végrehajtással szembeni kifogás esetén az adósnak a végrehajtási bíróhoz kell fordulnia.

65 A Belga Királyság harmadsorban azzal érvel, hogy a belga jog a közjegyzőre bíz bizonyos, a bírósági peres és nemperes eljárások körébe tartozó feladatokat.

66 Először is a peres eljárások körébe tartozó különféle feladatokat illetően, amelyek között az ingatlanfoglalás, bizonyos árverések, hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítése, pecsétek elhelyezésére és eltávolítására vonatkozó eljárás szerepel, ezek a Belga Királyság szerint közvetlenül a bírósági jogkörök gyakorlásához kapcsolódnak.

67 A közjegyző tehát a bírói feladatoktól független és eltérő feladatokat lát el. Bizonyos esetekben a közjegyzőnek hatásköre van egyoldalú intézkedések meghozatalára, a felek hozzájárulása nélkül. Ilyen eset a foglalás során az ingatlan értékesítése vagy a bírósági vagyonmegosztás során a vagyonmegosztási terv elkészítése. Közelebbről, ami a foglalást illeti, a közjegyző a bíróság általi kijelölését követően önállóan folytatja le az eljárást, az árverés ugyanis végleges és keresettel meg nem támadható. Így a végrehajtási bíróhoz kizárólag a foglalás jogszerűségének vitatásával vagy az árverés semmisségének megállapítása iránti kérelemmel lehet fordulni.

68 Másodszor a közjegyzőre a nemperes eljárásokban - különösen a végrendeletek, valamint a házassági és élettársi kapcsolatra vonatkozó szerződések terén - bízott feladatokat illetően, ezek a Belga Királyság szerint a bíróság előtti utólagos megtámadás megelőzésére hivatottak. Így a közjegyzőkre és a bírákra az eljárások két külön csoportját bízták: a közjegyzők a nemperes, a bírák pedig a peres eljárásokban járnak el. A közjegyzői tevékenység tehát nem kisegítő vagy előkészítő jellegű a bírák által végzett tevékenységekhez képest.

69 Másfelől a Bíróság a fent hivatkozott Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben hozott ítéletében megerősítette, hogy a végrendeletekkel kapcsolatos közjegyzői tevékenység a közhatalmi jogosítványok gyakorlásában való részvételnek minősül.

70 Harmadszor a társasági jog területén a közjegyző a közhatalom képviselőjeként jár el, a köz érdekében biztosítva az ügyletek törvényességét.

71 Negyedszer a Belga Királyság és a Litván Köztársaság azzal érvel, hogy az uniós jogalkotó megerősítette, hogy a közjegyzők részt vesznek a közhatalom gyakorlásában. E tekintetben e tagállamok a jelen ítélet 54. pontjában említett uniós jogszabályokra hivatkoznak, amelyek vagy kizárják a közjegyzők tevékenységét a hatályuk alól amiatt, mert azok részt vesznek a közhatalom gyakorlásában, vagy elismerik, hogy a közokiratokat közhatalmi szerv vagy más, az állam által erre vonatkozó hatáskörrel felruházott szerv állítja ki. A jelen ítélet 55. pontjában említett jogszabályokból másfelől az következik, hogy végrehajthatóságukat tekintve a közjegyzői okiratok a bírósági határozatokhoz hasonlatosak.

72 E tagállamok végül hozzáteszik, hogy a Parlament az 1994-es és a 2006-os állásfoglalásában kimondta, hogy a közjegyző részt vesz a közhatalom gyakorlásában.

A Bíróság álláspontja

- Bevezető megállapítások

73 Első kifogásában a Bizottság azt rója fel a Belga Királyságnak, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében a saját államterületén korlátozza más tagállamok polgárainak letelepedését azáltal, hogy e szakma gyakorlását az EK 43. cikket megsértve kizárólag saját állampolgárai számára tartja fenn.

74 E kifogás tehát kizárólag a szóban forgó belga szabályozás által e szakma gyakorlására vonatkozóan előírt állampolgársági feltételt érinti, az EK 43. cikk tekintetében.

75 Következésképpen pontosítani kell, hogy az említett kifogás nem vonatkozik sem a közjegyzők jogállására, sem a belga jogrendben rájuk vonatkozó általános szabályokra, sem pedig e tagállamban a közjegyzői hivatás gyakorlásának más feltételeire, az állampolgárságra vonatkozó feltételt leszámítva.

76 Végezetül hangsúlyozni kell - ahogyan arra a Bizottság a tárgyaláson rámutatott -, hogy az első kifogás nem érinti az EK-Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását sem. Az említett kifogás nem vonatkozik a Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseire sem.

- Az ügy érdeméről

77 Bevezetésként érdemes emlékeztetni arra, hogy az EK 43. cikk az uniós jog egyik alapvető rendelkezése (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 43. pontját).

78 A letelepedés fogalma a Szerződés értelmében nagyon tág fogalom, magában foglalja az uniós polgárok azon jogát, hogy tartósan és folyamatos módon részt vegyenek a származási helyüktől eltérő tagállamok gazdasági életében, és hogy abból hasznot húzzanak, ami elősegíti a gazdasági és társadalmi kölcsönhatást az Európai Unión belül a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő gyakorlása területén (lásd többek között a C-161/07. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2008. december 22-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-10671. o.] 24. pontját).

79 A valamely tagállam állampolgárai számára elismert, más tagállam területén való letelepedés szabadsága magában foglalja többek között a jogot gazdasági tevékenységnek az önálló vállalkozóként történő, a letelepedés tagállamának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerinti megkezdésére és folytatására (lásd többek között a 270/83. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1986. január 28-án hozott ítélet [EBHT 1986., 273. o.] 13. pontját és ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 27. pontját). Másként fogalmazva az EK 43. cikk valamennyi tagállamnak megtiltja, hogy jogszabályaiban azon személyekre nézve, akik az ott történő letelepedés szabadságával kívánnak élni, tevékenységük gyakorlására eltérő feltételeket írjanak elő, mint saját állampolgáraikra nézve (a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 28. pontja).

80 Az EK 43. cikk célja tehát az, hogy valamely tagállam minden polgárának, aki egy másik tagállamban valamely önálló vállalkozói tevékenység gyakorlása végett letelepszik, a belföldiekkel azonos bánásmódot biztosítson, és e cikk megtiltja a tagállami szabályozásból eredő, állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetést, amely a letelepedés szabadságának korlátozását jelentené (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 14. pontja).

81 Márpedig a jelen ügyben a vitatott nemzeti szabályozás a belga állampolgárok számára tartja fenn a közjegyzői hivatás gyakorlását, így az EK 43. cikk által főszabály szerint tiltott, állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódot jelent.

82 A Belga Királyság eközben azzal érvel, hogy a közjegyzői tevékenységek nem tartoznak az EK 43. cikk hatálya alá, mivel azok az EK 45. cikk első bekezdése értelmében véve a közhatalom gyakorlásában való részvételnek minősülnek. Először is meg kell tehát vizsgálni a közhatalom gyakorlása fogalmának terjedelmét e rendelkezés értelmében véve, másodszor pedig ellenőrizni kell, hogy a belga jogrendben a közjegyzőkre bízott tevékenységek e fogalom körébe tartoznak-e.

83 Az EK 45. cikk értelmében vett "közhatalom gyakorlása" fogalmat illetően érdemes hangsúlyozni, hogy ennek értékelésekor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint figyelembe kell venni a letelepedés szabadsága alóli kivételekre vonatkozóan az e rendelkezésben előírt korlátok uniós jogi sajátos jellegét, annak érdekében, hogy a Szerződés hatékony érvényesülését ne befolyásolhassák a tagállamok egyoldalú rendelkezései (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 50. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 8. pontját és a C-438/08. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2009. október 22-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-10219. o.] 35. pontját).

84 Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 45. cikk első bekezdése kivételt jelent a letelepedés szabadságának alapvető elve alól. Mint ilyennek, e kivételnek olyan értelmezést kell adni, amely a hatályát az e rendelkezés által a tagállamok számára védeni engedett érdekek megóvásához feltétlen szükséges mértékre korlátozza (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 7. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 34. pontját; a C-451/03. sz. Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben 2006. március 30-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2941. o.] 45. pontját; a C-393/05. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-10195. o.] 35. pontját; a C-404/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. november 29-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-10239. o.] 37. és 46. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 34. pontját).

85 Emellett a Bíróság több alkalommal kiemelte, hogy az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivételt azon tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban véve is a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősülnek (lásd a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 45. pontját; Thijssen-ügyben hozott ítélet 8. pontját; Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 35. pontját; Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben hozott ítélet 46. pontját; Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. pontját és Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. pontját).

86 E tekintetben a Bíróságnak lehetősége nyílt kimondani, hogy nem tartoznak az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá bizonyos, a közhatalom gyakorlásához képest kisegítő vagy előkészítő jellegű tevékenységek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen-ügyben hozott ítélet 22. pontját, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 38. pontját, Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben hozott ítélet 47. pontját, Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. pontját és Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. pontját), vagy bizonyos olyan tevékenységek, amelyek - bár gyakorlásuk a bírósági vagy közigazgatási hatóságokkal való akár rendszeres és szerves kapcsolattal, sőt a működésükben való akár kötelező együttműködéssel jár együtt - érintetlenül hagyják az említett hatóságok mérlegelési és döntési jogkörét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 51. és 53. pontját), továbbá bizonyos olyan tevékenységek, amelyek nem járnak döntési jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen-ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontját, Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29-én hozott ítélet 36. és 42. pontját, Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 38. és 44. pontját, valamint Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. és 41. pontját), kényszerítő jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 37. pontját) vagy kényszer alkalmazására vonatkozó jogkör gyakorlásával (lásd ebben az értelemben a C-47/02. sz., Anker és társai ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-10447. o.] 61. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 44. pontját).

87 A fenti megállapításokra tekintettel ellenőrizni kell, hogy a belga jogrendben a közjegyzőkre bízott tevékenységek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek-e.

88 E célból figyelembe kell venni a szóban forgó szakma képviselői által végzett tevékenységek jellegét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen-ügyben hozott ítélet 9. pontját).

89 A Belga Királyság és a Bizottság egyetértenek abban, hogy a belga jogrendben a közjegyzők fő tevékenysége a közokiratok kiállítása a szükséges alakszerűségek betartásával. Ennek elvégzéséhez a közjegyzőnek többek között ellenőriznie kell, hogy az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült-e. A közokirat emellett bizonyító erővel rendelkezik, és végrehajtható.

90 E tekintetben érdemes kiemelni, hogy a belga szabályozás értelmében olyan okiratok vagy megállapodások hitelesítésére kerül sor, amelyekben a felek szabadon megegyeztek. A felek ugyanis a törvény adta korlátok között maguk határozzák meg jogaik és kötelezettségeik terjedelmét, és szabadon választják ki azon szerződéses rendelkezéseket, amelyeket magukra nézve kötelezőnek kívánnak elfogadni, amikor az okirat vagy megállapodás hitelesítése végett a közjegyzőhöz fordulnak. A közjegyző közreműködése tehát a felek előzetes beleegyezését vagy egyetértését feltételezi.

91 Emellett a közjegyző egyoldalúan nem módosíthatja a hitelesíteni kért megállapodást, hanem ehhez a felek előzetes jóváhagyása szükséges.

92 A közjegyzőre bízott hitelesítési tevékenység tehát önmagában nem jelent az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt.

93 Az a tény, hogy bizonyos okiratok vagy megállapodások hitelesítése semmisség terhe mellett kötelező, nem kérdőjelezheti meg e következtetést. Megszokott ugyanis, hogy a nemzeti jogrendekben és az ott előírtaknak megfelelően a különféle okiratok érvényessége alakszerűségi követelményektől vagy kötelező hitelesítéstől függ. Ennélfogva e körülmény nem elegendő a Belga Királyság álláspontjának alátámasztásához.

94 A fenti következtetést az sem kérdőjelezi meg, hogy a közjegyzők az okirat vagy megállapodás hitelesítését megelőzően kötelesek megvizsgálni, hogy az ezen okirat vagy megállapodás létrehozásához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesült, és ha nem ez a helyzet, kötelesek megtagadni a hitelesítést.

95 Igaz, hogy a közjegyző - ahogyan azt a Belga Királyság hangsúlyozza - e vizsgálatot a köz érdekében végzi, vagyis a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosítása céljából. Mindazonáltal e cél követése önmagában nem igazolhatja, hogy az annak biztosítására szolgáló jogosítványokat az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező közjegyzők számára tartsák fenn.

96 A közérdekű cél érdekében való fellépés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valamely tevékenységet a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni. Vitathatatlan ugyanis, hogy a különféle szabályozott szakmák keretében végzett tevékenységek gyakorlása a nemzeti jogrendekben gyakran magában foglalja e tevékenység gyakorlója számára az ilyen cél követésének kötelezettségét, anélkül hogy e tevékenység ettől a közhatalom gyakorlása körébe tartozna.

97 Ugyanakkor az a tény, hogy a közjegyzői tevékenység olyan közérdekű célt követ, amely többek között a magánszemélyek között létrejött okiratok tekintetében a jogszerűség és jogbiztonság biztosítására irányul, olyan közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül, amely a közjegyzői tevékenység sajátosságaiból fakadóan igazolhatja az EK 43. cikk esetleges korlátozását, amely vonatkozhat például a közjegyzők felvételi eljárás során való képzésére, a közjegyzők számának és illetékességi területének korlátozására vagy a díjazásuk, függetlenségük, összeférhetetlenségük és elmozdíthatatlanságuk szabályaira, feltéve, hogy e korlátozások lehetővé teszik az említett célok elérését, és ahhoz szükségesek.

98 Az is igaz, hogy a közjegyzőnek a felek szándékától függetlenül meg kell tagadnia az olyan okirat vagy megállapodás hitelesítését, amely nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek. Ugyanakkor ezen elutasítást követően a felek szabadon orvosolhatják a megállapított jogsértést, módosíthatják az érintett okirat vagy megállapodás tartalmát, avagy elállhatnak az okirat kiállításától vagy a megállapodástól.

99 A közjegyzői okirat bizonyító erejét és végrehajthatóságát illetően vitathatatlan, hogy ezek fontos joghatásokat biztosítanak az említett okiratoknak. Ugyanakkor az a tény, hogy adott tevékenység ilyen hatású okiratok elkészítésével jár, nem elegendő ahhoz, hogy e tevékenységet az EK 45. cikk első bekezdése értelmében vett, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek kelljen tekinteni.

100 Közelebbről megvizsgálva ugyanis pontosítani kell, hogy a közjegyzői okirathoz kapcsolódó bizonyító erő a szóban forgó jogrend bizonyítási rendszerének részét képezi. A polgári törvénykönyv 1319. cikke, amely meghatározza a közokirat bizonyító erejét, az említett törvénykönyvnek "A kötelezettség és a kifizetés bizonyításáról" című VI. fejezetében található. Tehát az adott okirat törvény által biztosított bizonyító erejének nincs közvetlen hatása azon kérdésre, hogy az ezen okirat elkészítését magában foglaló tevékenység önmagában véve a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek minősül-e, amint azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen-ügyben hozott ítélet 8. pontját és a Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 35. pontját).

101 Emellett, ahogyan azt a Belga Királyság elismerte, a magánokirat - amelyet elismert az, akivel szemben arra hivatkoznak vagy aki törvény alapján azt elismerni köteles - annak aláírói, valamint azok örökösei és jogutódai között "ugyanolyan bizonyító erővel rendelkezik, mint a közokiratok".

102 A közokirat végrehajthatóságát illetően meg kell jegyezni - ahogyan arra a Belga Királyság hivatkozik -, hogy az a bíróság előzetes közreműködése nélkül lehetővé teszi az okiratban foglalt kötelezettség végrehajtását.

103 A közokirat végrehajthatósága azonban nem jelenti a közjegyzőnek a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételét. Ugyanis, noha a végrehajtási záradék közjegyző általi rávezetése a közokiratra végrehajthatóságot biztosít ez utóbbinak, e végrehajthatóság a felek azon szándékán alapul, hogy valamely okiratot vagy megállapodást - miután annak törvényességét a közjegyző ellenőrizte - ilyen hatással ruházzanak fel.

104 Meg kell azt is vizsgálni, hogy a belga jogrendben a közjegyzőre bízott más tevékenységek, amelyekre a Belga Királyság hivatkozik, a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételt jelentenek-e.

105 Elsősorban a közjegyző ingatlanfoglalással kapcsolatos tevékenységét illetően érdemes megjegyezni, hogy a közjegyző elsődlegesen árverést vagy megállapodás útján történő értékesítést szervez, ez utóbbit a bíróság engedélye alapján és az általa meghatározott feltételeknek megfelelően. A közjegyző köteles megszervezni a helyszín bejárását, írásba foglalni az árverési feltételeket, megadva az árverés napját és a vételár hitelezők közötti felosztásának módját.

106 Meg kell tehát állapítani, hogy egyrészt a közjegyzőnek magának nincs hatásköre a foglalás elvégzésére. Másrészt a végrehajtási bíró jelöli ki a közjegyzőt és bízza meg az árverés vagy megállapodás útján történő értékesítés elvégzésével és a kifizetések teljesítésével. E bíró ügyel a végrehajtásra vonatkozó rendelkezések tiszteletben tartására. Ahogyan az a bíróságokról szóló törvény 1396. cikkéből kitűnik, a végrehajtási bíró akár hivatalból is jelentést kérhet az eljárás állásáról az eljáró vagy kirendelt állami vagy minisztériumi tisztviselőktől. Vitatás esetén a döntés a végrehajtási bíró feladata, a közjegyző köteles a vitatásról jegyzőkönyvet készíteni, minden műveletet felfüggeszteni és a kérdést a bíróság elé terjeszteni.

107 Úgy tűnik, hogy a közjegyzőkre az ingatlanfoglalás keretében bízott feladatokat a végrehajtási bíró felügyeli, akihez a közjegyző esetleges vita esetén fordulni köteles, és aki egyébként végső fokon dönt. Következésképpen e feladatok önmagukban nem tekinthetők úgy, mint amelyek közvetlen és sajátos részvételt jelentenek a közhatalom gyakorlásában (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Thijssen-ügyben hozott ítélet 21. pontját, Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. november 29-én hozott ítélet 41. és 42. pontját, valamint Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 37. és 41. pontját).

108 Másodsorban a bíróságokról szóló törvény 1186-1190. cikke által az ingatlanértékesítéssel kapcsolatban a közjegyzőre bízott feladatokat illetően ugyanerre a következtetésre jutunk. E rendelkezésekből ugyanis kitűnik, hogy az ilyen értékesítés engedélyezése felől a bíróság dönt.

109 Harmadsorban a hagyatéki, vagyonközösségi vagy osztatlan közös tulajdoni leltár elkészítésével, valamint a pecsétek elhelyezésével és eltávolításával kapcsolatos tevékenységet illetően kiemelendő, hogy ezek a juge de paix engedélye alapján történnek. Nehézség esetén a közjegyző a kérdést a bíróságokról szóló törvény 1184. cikke alkalmazásával az említett bíróság elé terjeszti.

110 Negyedsorban, ami a bírósági vagyonmegosztással kapcsolatos közjegyzői tevékenységet illeti, hangsúlyozni kell egyrészt, hogy a bíróság feladata a vagyonmegosztás elrendelése és az, hogy az ügyet - adott esetben az általa meghatározott módozatok megjelölésével - közjegyző elé utalja, akinek feladata többek között a leltár elkészítése, a vagyontömeg felmérése és a felosztás elvégzése. Másrészt a bíróság dönt az esetleges jogvitában, jóváhagyja a közjegyző által készített vagyonmegosztási tervet, vagy kiegészítő vagyonmegosztási terv vagy a bíróság által adott iránymutatásnak megfelelő vagyonmegosztási terv elkészítése céljából visszaküldi azt a közjegyzőnek. Következésképpen e tevékenységek nem jogosítják fel a közjegyzőt közhatalom gyakorlására.

111 Ötödsorban ugyanez a helyzet az árverést követő kielégítési eljárásban. Ezen eljárás során a közjegyző jegyzőkönyvet készít az értékesítésből származó bevétel felosztásáról vagy, ha szükséges, a kielégítési sorrendről és a jelzálog-jogosultságokról. Vita esetén a bírósághoz kell fordulni.

112 Emellett a jelen ítélet 105-111. pontjában említett közjegyzői tevékenységekkel kapcsolatban pontosítani kell, hogy - ahogyan az a jelen ítélet 86. pontjában említésre került - a bíróságok működéséhez kapcsolódó, akár kötelező együttműködéssel járó szakmai szolgáltatások ettől még nem minősülnek a közhatalom gyakorlásában való részvételnek (a fent hivatkozott Reyners-ügyben hozott ítélet 51. pontja).

113 Hatodsorban az olyan okiratokra vonatkozóan, mint az élők közötti ajándékozás, a végrendeletek, valamint a házassági és élettársi kapcsolatra vonatkozó szerződés, amelyeket semmisség terhe mellett közjegyzői okiratba kell foglalni, a jelen ítélet 90-103. pontjában foglaltak irányadóak.

114 Hetedsorban ugyanezen megfontolások vonatkoznak a társaságok, egyesületek és alapítványok alapító okirataira, amelyeket semmisség terhe mellett közokiratba kell foglalni. Másfelől hozzá kell tenni, hogy a fent említett jogi személyek csupán azt követően szerzik meg jogi személyiségüket, hogy az alapító okiratot benyújtják a cégbíróság hivatalához.

115 Nyolcadsorban az adóbeszedői feladatokat illetően, amelyeket a közjegyző akkor lát el, amikor átveszi a nyilvántartásba vételi díjat és a jelzálogbejegyzési díjat, e feladatok önmagukban nem tekinthetők a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek. E tekintetben pontosítani kell, hogy a közjegyző a beszedést az adós érdekében végzi, majd az összeget az állam hatáskörrel rendelkező szervének adja át, így a beszedés alapvetően nem tér el a hozzáadottérték-adó beszedésétől.

116 A közjegyzőknek a belga jog szerinti sajátos jogállására vonatkozóan elegendő arra emlékeztetni, hogy - ahogyan az a jelen ítélet 85. és 88. pontjából kitűnik - a szóban forgó, önmagukban vett tevékenységek jellegére tekintettel, nem pedig magának e jogállásnak a fényében kell megvizsgálni azt, hogy e tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak-e.

117 Mindazonáltal e tekintetben két pontosítást kell tenni. Először is egyértelmű, hogy azon eseteket leszámítva, amikor a közjegyző kijelölése bírósági úton történik, a felek a ventôse havi törvény 9. cikkének megfelelően szabadon választhatnak közjegyzőt. Igaz ugyan, hogy a közjegyzők díjazását a törvény állapítja meg, azonban a szolgáltatás minősége közjegyzőnként változhat, többek között az érintett személyek szakmai képességeitől függően. Ebből következik, hogy területi illetékességük korlátain belül a közjegyzők - ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 18. pontjában rámutatott - versenyfeltételek között gyakorolják szakmájukat, ami nem jellemző a közhatalom gyakorlására.

118 Másodszor ki kell emelni, hogy - ahogyan arra a Bizottság hivatkozott anélkül, hogy a Belga Királyság ennek ellentmondott volna - a közjegyzők az ügyfeleikkel szemben közvetlenül és személyesen felelnek a tevékenységük gyakorlása során elkövetett hibákból eredő károkért.

119 Végezetül nem meggyőző a Belga Királyságnak a bizonyos uniós jogi aktusokra való hivatkozása sem. A jelen ítélet 54. pontjában említett jogi aktusokkal kapcsolatban pontosítani kell, hogy az a tény, hogy a jogalkotó bizonyos jogi aktus hatálya alól kivette a közjegyzői tevékenységeket, nem jelenti azt, hogy e tevékenységek szükségszerűen az EK 45. cikk első bekezdésében előírt kivétel hatálya alá tartoznak. Közelebbről a 2005/36 irányelvet illetően annak (41) preambulumbekezdésének szövegéből - amely szerint ezen irányelv "nem előzi meg [helyesen: nem érinti] [...] a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában" - kitűnik, hogy az uniós jogalkotó az EK 45. cikk első bekezdésének alkalmazhatóságáról viszont nem foglalt állást.

120 A jelen ítélet 55. pontjában szereplő rendeletekre alapozott érvelés szintén nem releváns. E rendeletek ugyanis a más tagállamokban elfogadott és végrehajtható közokiratok elismerésére és végrehajtására vonatkoznak, ebből következően nem érintik az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezését. Emellett a 44/2001 rendeletre analógia útján alkalmazandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ahhoz, hogy valamely okirat az említett rendelet értelmében közokiratnak minősüljön, valamely közhatalmi szerv vagy az állam által feljogosított bármely más szerv közreműködése szükséges (lásd ebben az értelemben a C-260/97. sz., Unibank-ügyben 1999. június 17-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-3715. o.] 15. és 21. pontját).

121 A jelen ítélet 56. pontjában említett 1994-es és 2006-os állásfoglalásokat illetően kiemelendő, hogy azok nem bírnak joghatással, mivel az ilyen állásfoglalások jellegüknél fogva nem kötelezőek. Végezetül, noha ezen állásfoglalások kimondják, hogy a közjegyzői hivatás az EK 45. cikk hatálya alá tartozik, a Parlament az első állásfoglalásban kifejezetten hangot adott azon óhajának, hogy szűnjön meg a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel, és ezt az álláspontot a 2006-os állásfoglalásban hallgatólagosan újra megerősítette.

122 A Belga Királyságnak a Colegio de Oficiales de la Marina Mercante Española ügyben hozott ítéletre vonatkozó érvelését illetően pontosítani kell, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy az EK 39. cikk (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozott, nem pedig az EK 45. cikk első bekezdésének értelmezésére. Emellett az említett ítélet 42. pontjából kitűnik, hogy amikor kimondta, hogy a kapitányok és másodkapitányok feladatai a közhatalmi jogosítványok gyakorlásában való részvételnek minősülnek, a Bíróság az általuk gyakorolt feladatok összességét vette tekintetbe. A Bíróság tehát nem kizárólag a kapitányok és másodkapitányok közjegyzői feladatkörét vizsgálta, vagyis külön a végrendeletek átvételét, megőrzését és visszaszolgáltatását, a többi jogkörtől függetlenül, hanem többek között a rájuk bízott, kényszer alkalmazására és szankció kiszabására vonatkozó jogkört is.

123 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a belga jogrend jelen állása szerint meghatározott közjegyzői tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdése értelmében nem jelentenek a közhatalom gyakorlásában való részvételt.

124 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozóan előírt állampolgársági feltétel az EK 43. cikkben tiltott, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

125 A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az első kifogás megalapozott.

A második kifogásról

A felek érvei

126 A Bizottság azt rója fel a Belga Királyságnak, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 89/48 irányelvet. A Bizottság szerint e szakma nem vonható ki az említett irányelv hatálya alól, mivel a közjegyző nem vesz részt közvetlen és sajátos módon a közhatalom gyakorlásában.

127 A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 89/48 irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára alkalmassági vizsga vagy adaptációs időszak előírását, amely biztosítaná a közjegyzőktől megkövetelt képesítés magas szintjét. Emellett ezen irányelv alkalmazása nem akadályozná meg a közjegyzők versenyeztetés útján való felvételét, hanem csupán más tagállamok állampolgárai számára is hozzáférést biztosítana e versenyhez. Az irányelv alkalmazása a közjegyzők kinevezési eljárására sem lenne hatással.

128 Emellett az Egyesült Királyság úgy véli, hogy a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdésében a közjegyzői hivatásra való utalás nem zárja ki teljes egészében e szakmát ezen irányelv hatálya alól.

129 Anélkül, hogy formálisan elfogadhatatlansági kifogást emelt volna, a Belga Királyság megjegyzi, hogy a második kifogás nem a 2005/36 irányelv, hanem a 89/48 irányelv átültetésének állítólagos elmulasztására vonatkozik. Márpedig a 2005/36 irányelv 2007. október 20-i hatállyal hatályon kívül helyezte a 89/48 irányelvet.

130 A kifogás érdemét illetően a Belga Királyság, valamint a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság azzal érvel, hogy 2005/36 irányelv a (41) preamulumbekezdése kifejezetten kimondja, hogy az irányelv "nem előzi meg [helyesen: nem érinti] a[z] [EK] 39. cikk (4) bekezdése és a[z] [EK] 45. cikk alkalmazását mindenekelőtt [helyesen: többek között] a közjegyzők vonatkozásában." E fenntartás megerősíti azt a tényt, hogy a közjegyzői hivatásra az EK 45. cikk első bekezdése érvényes, oly módon, hogy a 2005/36 irányelv e szakmára nem alkalmazható. Emellett a Litván Köztársaság emlékeztet arra, hogy hasonló, de kevésbé pontos fenntartás szerepel a 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében.

A Bíróság álláspontja

- Az elfogadhatóságról

131 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 226. cikk szerinti eljárásban a kötelezettségszegés fennállását a Bizottság által a szóban forgó tagállam számára az indokolással ellátott véleménynek való megfelelésre kitűzött határidő leteltekor hatályos közösségi jogszabályok alapján kell megítélni (lásd különösen a C-365/97. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1999. november 9-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-7773. o.] 32. pontját, a C-275/04. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2006. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-9883. o.] 34. pontját, és a C-270/07. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2009. március 19-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-1983. o.] 49. pontját).

132 A jelen ügyben az említett határidő 2006. december 18-án járt le. Márpedig ezen időpontban a 89/48 irányelv még hatályban volt, mivel azt a 2005/36 irányelv csupán 2007. október 20-ától kezdődően helyezte hatályon kívül. Következésképpen a 89/48 irányelv átültetésének elmulasztására alapított kereset nem okafogyott (lásd analógia útján a C-327/08. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2009. június 11-én hozott ítélet 23. pontját).

133 Következésképpen a Belga Királyság kifogását el kell utasítani.

- Az ügy érdeméről

134 A Bizottság azt rója fel a Belga Királyságnak, hogy a közjegyzői hivatás tekintetében nem ültette át a 89/48 irányelvet. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy ezen irányelv célja az volt-e, hogy e szakmára vonatkozzon.

135 E tekintetben figyelembe kell venni azon jogszabályi környezetet, amelybe ezen irányelv illeszkedik.

136 Rá kell mutatni, hogy a 89/48 irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében a jogalkotó kifejezetten kimondta, hogy a felsőfokú oklevelek elismerésének az ezen irányelvben létrehozott általános rendszere "semmiképpen sem sérti [helyesen: sem érinti] [...] a[z] [EK 45.] cikk alkalmazását". Az így megfogalmazott fenntartás a jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá tartozó tevékenységeket kivegye az említett irányelv hatálya alól.

137 Márpedig a 89/48 irányelv elfogadásának időpontjában a Bíróságnak még nem volt alkalma nyilatkozni azon kérdésről, hogy a közjegyzői tevékenységek az EK 45. cikk első bekezdésének hatálya alá tartoznak-e vagy sem.

138 Másfelől a 89/48 irányelv elfogadását követő évek során a Parlament a jelen ítélet 56. és 121. pontjában említett 1994-es és 2006-os állásfoglalásában kimondta egyrészt, hogy az EK 45. cikk első bekezdésének teljes körűen érvényesülnie kell a közjegyzői hivatás vonatkozásában, miközben másrészt azon óhajának adott hangot, hogy szűnjön meg a közjegyzői hivatás gyakorlására vonatkozó állampolgársági feltétel.

139 Emellett a 2005/36 irányelv elfogadásakor, amely irányelv a 89/48 irányelv helyébe lépett, az uniós jogalkotó gondoskodott arról, hogy a 2005/36 irányelv (41) preambulumbekezdésében pontosítsa, hogy az nem érinti az EK 45. cikk alkalmazását "mindenekelőtt [helyesen többek között] a közjegyzők vonatkozásában". Ahogyan az a jelen ítélet 119. pontjában szerepel, e fenntartás kimondásával az uniós jogalkotó nem foglalt állást az EK 45. cikk első bekezdésének, ebből következően a 2005/36 irányelvnek a közjegyzői tevékenységekre való alkalmazhatóságáról.

140 Erről tanúskodnak többek között a 2005/36 irányelv előkészítési munkálatai. Az Európai Parlament a 2004. február 11-i, első olvasatban elfogadott, a szakképesítések elismeréséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatra vonatkozó jogalkotási állásfoglalásában (HL 2004. C 97E., 230. o.) azt javasolta, hogy a 2005/36 irányelv szövegében kifejezetten szerepeljen, hogy az irányelv nem vonatkozik a közjegyzőkre. Bár e javaslatot nem tartották meg a szakképesítések elismeréséről szóló, módosított európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatban (COM (2004) 317 végleges), sem a 2004. december 21-én az Európai Közösséget létrehozó szerződés 251. cikkében említett eljárással összhangban eljárva, a szakmai képesítések elismeréséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadása céljából a Tanács által elfogadott 10/2005/EK közös álláspontban (HL 2005. C 58E., 1. o.), ez nem amiatt történt, mert a tervezett irányelvet alkalmazni kellene a közjegyzői hivatásra, hanem többek között azért, mert "az EK 45. cikk [első bekezdése] a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alóli kivételt ír[t] elő a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvétellel járó tevékenységekre nézve".

141 E tekintetben a jogalkotási eljárás sajátos körülményeire, valamint az ebből eredő bizonytalan helyzetre tekintettel - ahogyan az a fenti jogalkotási háttérből kitűnik - nem lehet megállapítani, hogy az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor kellően egyértelmű kötelezettség hárult volna a tagállamokra a 89/48 irányelvnek a közjegyzői hivatás tekintetében való átültetésére.

142 Ebből következően a második kifogást el kell utasítani.

143 A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Belga Királyság - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte - nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit, ezt meghaladó részében pedig a keresetet el kell utasítani.

A költségekről

144 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 3. §-a értelmében részleges pernyertesség esetén a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen esetben, mivel a Bíróság csak részben adott helyt a Bizottság keresetének, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

145 Ugyanezen szabályzat 69. cikke 4. §-ának első albekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és az Egyesült Királyság maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1) A Belga Királyság - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte - nem teljesítette az EK 43. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Európai Bizottság, a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága maguk viselik saját költségeiket.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: francia.