942/B/2001. AB határozat

az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 12. § (2) bekezdés c) pontja, 13. § (3) bekezdés a) pontja, 13. § (4) bekezdés b), c), d) és f) pontja, 20. § (1) bekezdés h) pontja, 31. § (1) bekezdése, 37-66. §-a, 105. § (3) bekezdése, 111. § (5) bekezdése és 119. § (1) bekezdésének első mondata alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 13. § (1) bekezdésének, továbbá 54. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (2) bekezdése, a (3) bekezdés "a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya" szövegrésze alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítése tárgyában előterjesztett indítvány tekintetében az eljárást megszünteti.

3. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 1-5. §-a, 12. § (1) bekezdése, (2) bekezdés első mondata és a)-c) pontja, 31. § (1) bekezdése és a 37-66. §-ának az Alkotmány 7. §-a tekintetében fennálló alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában. Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

1. Az egyik indítványozó álláspontja szerint az ügyvédi tevékenységek felsorolása (Ütv. 1-5. §) - amely nézete szerint a képviseletre korlátozódik - ellentétes a belső jog összhangjának az Alkotmány 7. §-ában foglalt követelményével, mert "az élet túllépett rajtuk".

Kifejtette, hogy "ha a belső jog nincs összhangban saját magával, akkor kizárt, hogy a nemzetközi joggal összhangban legyen".

Az indítványozó az Ütv. 12. § (1) bekezdése és (2) bekezdés első mondata, továbbá az egyes kamarai feladatokat meghatározó (2) bekezdés a)-c) pontja és az Alkotmánynak a "jogrendszer belső összhangját" előíró 7. §-a között ugyancsak ellentétet vélt felfedezni. Az Ütv. támadott rendelkezései alkotmányellenesen definiálják köztestületként az ügyvédi kamarát, mert az - véleménye szerint -szakmai és érdek-képviseleti szerv, amely nem végez a Ptk. köztestület fogalmát meghatározó 65. §-a által körülírt tevékenységet; az ügyvédek jogainak védelme, a véleménynyilvánítás nem tartozik a közfeladatok közé.

Az indítványozó a kirendelés Ütv. 31. § (1) bekezdésében foglalt szabályát is a nemzetközi jog tilalmába ütközőnek és a belső jog összhangját sértőnek tartotta.

Álláspontja szerint az ügyvédek fegyelmi felelősségét taglaló egész VI. Fejezet (Ütv. 37-66. §-a) alkotmányellenes, mert "a fegyelmi felelősség elve ellentétes a kötelező tagság elvével" és a munkajogi szabályokkal is, utóbbi pedig az Alkotmány 7. §-ának sérelmével jár.

2. Az indítványozók az Ütv. számos rendelkezését az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközőnek tartották.

Egyik indítványozó kifejtette, hogy az Ütv. 12, § (2) bekezdés c) pontja az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdését is sérti, mert - az Ütv. egyéb szabályaival ellentétben - a kamarának ténylegesen nincs döntési hatásköre az ügyvédek kamarai tagságáról, arról az "ügyvéd, illetve a törvény" dönt. Ezért a kötelező tagság a szabad munkavállalásból kizárja az ügyvédeket. Más vállalkozók kamarai tagsága sem kötelező, így az Ütv. indokolatlanul köti az ügyvédi tevékenységet - mint vállalkozói tevékenységet - kamarai tagsághoz.

Az indítványozó nézete szerint az Ütv. kötelező kamarai tagságot meghatározó 13. § (1) bekezdése az Alkotmánynak a foglalkozás szabad megválasztását előíró rendelkezésébe ütközik, A kamara létét az "ügyvédek többsége elutasítja," ezért "léte is alkotmányellenes."

Ugyancsak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdését sérti - álláspontja szerint - az Ütv. 13. § (4) bekezdés b) pontja, amely a kamarai felvételt kizáró körülmények között a közügyektől eltiltáson felül egyéb kizáró okot felsorol, holott a Btk. közügyektől eltiltás jogkövetkezményeit szabályozó 54. § (1) bekezdése nem adott felhatalmazást kiterjesztő szabályozásra. Ugyanezen alkotmányos rendelkezésbe ütközik az Ütv. 13. § (4) bekezdésének egyéb kizáró okokat tartalmazó b) c) d) és f) pontja és a kamarai tagság kamarából való kizárással történő megszűnését tartalmazó 20. § (1) bekezdés h) pontja is.

Az Ütv.-nek az ügyvédek fegyelmi felelősségére vonatkozó 37-66. § kapcsán az egyik indítványozó azért kérte alkotmányellenesség megállapítását, mert "a fegyelmi felelősség elve ellentétes a kötelező tagság elvével". A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) nem tartalmazza a jogforrások között az etikai szabályzatot, ezért alkotmányellenes, ha ezen szabályok megszegése szankciót - többek között a munkavégzés lehetőségének elvesztését - von maga után. Ezáltal - az indítványozó állítása - szerint sérti a munka és foglalkozás szabad megválasztásának alkotmányos jogát.

Egy indítványozó szerint az Ütv. 13. § (3) bekezdésének a) pontja és 119. § (1) bekezdésének "magyar állampolgár" szövegrésze az Alkotmánynak a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot biztosító 70/B. § (1) bekezdésébe ütközik, mert a tagságot és tisztségviselést állampolgársághoz köti.

3. Az indítványozó az általa "kényszermunkának" minősített kirendelést [Ütv. 31. § (1) bekezdése] az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésébe ütközőnek találta, "mert a kirendelt ügyvéd bére alatta van a megbízott ügyvéd bérének."

4. Az indítványozó az Ütv. 13. § (3) bekezdésének a) pontja és 119. § (1) bekezdésének "magyar állampolgár" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével összefüggésben is kérte az Alkotmánybíróságtól, mert álláspontja szerint az Ütv. azáltal, hogy az ügyvédi kamarai tagság feltételévé teszi - nemzetközi szerződésben foglalt kivételekkel - a magyar állampolgárságot és ugyancsak állampolgársághoz köti a tisztség viselését, a diszkrimináció tilalmába ütközik.

5. Az Ütv. 13. § (4) bekezdés f) pontja sérti az Alkotmány jóhírnévhez való jogot biztosító 59. §-át is, mert lehetőséget ad az ügyvéd életmódjának, magatartásának vizsgálatára.

6. Az Ütv.-nek a megismételt kamarai közgyűlés és teljes ülés határozatképességére vonatkozó 105. § (3) bekezdése és 111. § (5) bekezdése kapcsán az indítványozó kifejtette, hogy az ellentétes az Alkotmány 2. §-ával, amely nézete szerint azt a követelményt fogalmazza meg, hogy a jogintézmények "többségi elven működnek". E rendelkezés lehetővé teszi, hogy a kamarai taggyűlésen "akár egyetlen tag részvétele legitimálja a választást," azt "olyan helyiségbe lehet összehívni, ahova a tagok beférnek, ilyen pedig nincs," ezáltal a kamarai választások kisebbségi akaratot tükröznek.

Az Ütv. 13. § (3) bekezdés a) pontja helyébe az egyes törvényeknek az Európai Gazdasági Térségben való részvétellel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2004. évi LXIX. törvény (a továbbiakban. Jhtv.) 29. §-a folytán 2004. július 10-től hatályba lépett 16. § (1) bekezdésével megállapított, míg a 119. § (1) bekezdése helyébe az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló 2003. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütvm.) 3. §-ával módosított szöveg lépett.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

1. Az Alkotmány rendelkezései:

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

(2) A személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.

(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."

2. Az Üt. elbíráláskor hatályos szabályai:

"1. § Az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek a jogvitáikat megegyezéssel intézzék el.

2. § Az ügyvéd a Magyar Köztársaság valamennyi bírósága és hatósága (a továbbiakban együtt: hatóság) előtt eljárhat, és minden ügyben elláthatja a megbízó jogi képviseletét. Az ügyvéd a Magyar Köztársaság területén kívül az érintett állam szabályai szerint folytathat ügyvédi tevékenységet, azonban tevékenységére e törvény rendelkezéseit is - a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában meghatározottak szerint - megfelelően alkalmazni kell.

3. § (1) Az ügyvéd e tevékenységében szabad és független. Az ügyvéd nem vállalhat olyan kötelezettséget, amely a hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti.

(2) Az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani.

(3) Az ügyvéd nem működhet közre, ha az a hivatásával nem egyeztethető össze, így különösen ha a közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul.

4. § Ügyvédet mindenki szabadon választhat.

5. § (1) Az ügyvéd

a) képviseli az ügyfelét,

b) büntetőügyben védelmet lát el,

c) jogi tanácsot ad,

d) szerződést, beadványt, más iratot készít,

e) az a)-d) pontban felsoroltakkal összefüggésben pénz és értéktárgy letéti kezelését végzi.

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak ellenérték fejében történő rendszeres ellátására - ha törvény másképpen nem rendelkezik - kizárólag ügyvéd jogosult.

(3) Az ügyvéd az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül elláthatja a következő tevékenységeket is:

a) adótanácsadás,

b) társadalombiztosítási tanácsadás,

c) pénzügyi és egyéb üzletviteli tanácsadás,

d) ingatlanközvetítés,

e) szabadalmi ügyvivői tevékenység,

f) olyan tevékenység, amelyre - helyi önkormányzati rendelet kivételével - jogszabály felhatalmazza,

g) külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban folytatott közvetítői tevékenység,

h) külön törvényben szabályozott közbeszerzési békéltetői tevékenység, valamint hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység."

"12. § (1) Az ügyvédi kamara az ügyvédek önkormányzati elven alapuló, szakmai és érdek-képviseleti feladatokat ellátó köztestülete."

(2) Az ügyvédi kamara az ügyvédek szakmai irányításával, érdekképviseletével kapcsolatos közfeladatokat látja el. Ennek során

a) gondoskodik az ügyvédek jogainak védelméről, elősegíti a kötelezettségeik teljesítését, szervezi a szakmai továbbképzésüket.

b) véleményt nyilvánít az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben,

c) dönt az ügyvédek kamarai tagságának keletkezéséről és megszűnéséről,

(...)"

"13. § (1) Ügyvédi tevékenységet - az alkalmazott ügyvéd kivételével - az végezhet, aki a kamara tagja, és az ügyvédi esküt letette.

(2) A kamara a tagjai közé felvett ügyvédet nyilvántartásba veszi, és igazolvánnyal látja el.

(3) A kamarába - kérelmére - ügyvédként fel kell venni azt, aki megfelel a következő feltételeknek:

a) az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgára,

[b)]

c) büntetlen előéletű,

d) jogi egyetemi végzettséggel rendelkezik,

e) magyar jogi szakvizsgát tett,

f) a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének tagja, vagy a kamara által elfogadott más felelősségbiztosítása van,

g) az ügyvédi tevékenység folyamatos gyakorlására alkalmas irodahelyiséggel rendelkezik a kamara működési területén,

h) nem esik a (4) bekezdésben felsorolt kizáró okok alá.

(4) Nem vehető fel a kamarába az,

a) akivel szemben a 6. §-ban foglalt összeférhetetlenségi ok áll fenn, és azt nem szünteti meg,

b) aki a közügyektől vagy a jogi képesítéshez kötött foglalkozástól eltiltás mellékbüntetés hatálya alatt áll,

c) akit a bíróság szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, a büntetés kitöltésétől, illetőleg a végrehajthatóság megszűnésétől számított 10 évig, akinek a szabadságvesztés büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, a próbaidő leteltétől számított 3 évig,

d) akit az ügyvédi kamarából kizártak, a kizáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 évig,

e) aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság hatálya alatt áll, vagy gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen (Ptk. 17. §),

f) aki az életmódja vagy magatartása miatt az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra érdemtelen.

(5) A (3) bekezdés f) pontjában foglalt feltétel az irodai tagként felvételét kérő esetén a 68. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti felelősségbiztosítással teljesül."

"20. § (1) Az ügyvéd kamarai tagsága megszűnik, ha

(...)

h) a kamarából kizárták,

(...)"

"31. § (1) Az ügyvéd kirendelés esetén bűnügyi védőként, pártfogó ügyvédként, eseti gondnokként, ügygondnokként (a továbbiakban együtt: kirendelt ügyvéd) jár el."

"VI. Fejezet FEGYELMI FELELŐSSÉG" (Az indítványozó az egész fejezetet, 37-66. §-t támadja)

"105. § (3) A közgyűlés határozatképtelensége esetén a legalább 8 nappal későbbre, azonos napirenddel összehívott közgyűlés - a megjelentek számára tekintet nélkül - határozatképes."

"111. § (5) A teljes ülés határozatképtelensége esetén a legalább 8 nappal későbbre, azonos napirenddel összehívott teljes ülés - a megjelentek számára tekintet nélkül - határozatképes."

"119. § (1) Kamarai tisztségviselővé és kamarai bizottság tagjává - ha e törvény másképpen nem rendelkezik - bármely kamarai tag megválasztható. A választás 4 évre szól."

III.

Az Ütv. rendelkezéseit támadó indítványok közül az Alkotmánybíróság az alábbiakat érdemben bírálta el:

1. Az Ütv. több szabályát az indítványozók az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközőnek állították.

Az Alkotmánybíróság - következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében meghatározott a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. A korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősíthető aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam. "A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az illető tevékenységtől az érintett el van zárva, azt nem választhatja." [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.; 52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996, 159, 162-163.]

Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatban, amikor a vállalkozás jogát, mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusát elemezve megállapította, hogy senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. "A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." (ABH 1993, 340, 341-342.)

1.1. Az Alkotmánybíróság a kötelező kamarai tagságnak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésébe ütközésének vizsgálata során úgy foglalt állást, hogy a foglalkozás és a munka szabad megválasztásának jogával alkotmányossági szempontból szoros kapcsolatban áll az Ütvr. kamarai felvétel feltételeit meghatározó rendelkezése is.

Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a feltételeket tartalmazó Ütv. 13. § (3) bekezdésének a) pontját a Jhtv. módosította, és a magyar állampolgárság helyébe az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgársága lépett, míg a 119. § (1) bekezdéséből kimaradt a magyar állampolgárságra utalás, értelemszerűen azonban ugyancsak az előbbiekben megjelölt állampolgár kamarai tagok választhatók kamarai tisztségre.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a felülvizsgálni kért rendelkezés helyébe lépő, hasonló tartalmú szabályozás az indítványban megjelölt szempontok szerint vizsgálandó. [25/2003. (V. 21.) AB határozat, ABH 2003, 328, 338.] Mivel a fent megjelölt jogszabály módosítás nem változtatott a sérelmezett rendelkezések alkotmányosságával összefüggésben felvetett azon a problémán, miszerint csak az Ütv.-ben megjelölt állampolgárságú személy gyakorolhat a Magyar Köztársaság területén ügyvédi tevékenységet, az Alkotmánybíróság az elbíráláskor hatályos szabályozás tekintetében folytatta le az érdemi vizsgálatot.

Az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB határozatában vizsgálta az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ütvr.) 2. § (2) bekezdésének alkotmányosságát is, amely közel azonos feltételeket tartalmazott az Ütv. 13. § (3) bekezdésében írtakkal, többek között személyi feltételként írta elő a magyar állampolgárságot - amely a jelenleg hatályos rendelkezések szerint az Európai Gazdasági Térség tagállami állampolgárságra változott. Az Alkotmánybíróság kifejtette: "Nem kétséges, hogy a foglalkozás és a munka szabad megválasztásának jogával alkotmányossági szempontból szoros kapcsolatban áll az Ütvr. rendelkezése a kötelező kamarai tagságról és a kamarai felvételről. Ennek az összefüggésnek alkotmányossági megítélésénél, különösen pedig annak mérlegelésénél, hogy a jogkorlátozás alkotmányos indokon nyugszik-e és az alkotmányosan indokolt céllal arányban álló-e, az ügyvédi hivatás és hivatás gyakori ás sajátosságaiból kell kiindulni." E feltételek kapcsán megállapította, hogy "...az ügyvéddé válás, a foglalkozásválasztás olyan szubjektív feltételei, amelyek a választási szabadságot korlátozhatják ugyan, de elvileg mindenki által teljesíthető feltételek, és mindenki előtt nyitva állnak A felvétel feltételei nem állítanak tárgyi korlátot az ügyvéddé válás, a kamarába való bekerülés elé (nem limitálják például az ügyvédek létszámát)." (ABH 1994, 127, 130, 132.) Az Ütv. támadott szabályai nem teszik lehetetlenné az ügyvédi hivatás, mint foglalkozás választását azok számára, akik az Ütv. hatálya alá tartoznak.

A munka és a vállalkozás szabad megválasztása azonban nem jelenti azt, hogy egyes foglalkozások tekintetében a jogszabályok nem támaszthatnának speciális követelményeket.

Az Alkotmány 57. § (1), (3) és (5) bekezdése biztosítja a bírósághoz fordulás, a védelem, a jogorvoslat jogát, amelynek kapcsán az ügyvéd az Ütv. 5. §-ában foglaltak szerint többek között képviseletet, védelmet lát el, jogi tanácsot ad.

Jelentős közérdek fűződik tehát ahhoz, hogy e tevékenységeket szakszerűen, a fenti jogok hatékony gyakorlását támogatva lássa el, amelynek elsődleges biztosítéka az adott jogterület ismerete. Vélelmezhető, hogy az, aki az adott országban, régióban állampolgársággal rendelkezik, iskoláit ott végezte, rendelkezik elsődlegesen megfelelő ismeretekkel a vonatkozó jogszabályokról és azok alkalmazásáról. A jogszabályi korlátozás így más alkotmányos jogok védelmében szükséges és indokolt, és arányos azzal az elérni kívánt céllal, hogy az ügyfelek Alkotmányban biztosított jogai megfelelően gyakorolhatók legyenek. Minthogy kamarai tisztségviselők a kamara tagjai közül kerülnek ki, e korlátozás rájuk is vonatkozik.

Az Ütv. 13. § (4) bekezdésében felsorolt, a felvételt kizáró okok ugyancsak azzal állnak összefüggésben, hogy az ügyvédi hivatás sajátosságai folytán - amelyek tekintetében az Alkotmánybíróság több határozatában már elemzést adott, kiemelve annak közjogias jellegét és szabályozottságát és függetlenséget [22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 132.; 428/B/1998. AB határozat, ABK 2004. február, 94, 98.] - szükséges és arányos szigorúbb elvárásokat támasztani az ügyvédekkel szemben.

Ebből következően tehát az ügyvédi tevékenység feltételeit előíró, a kamarai tisztségviselést szabályozó rendelkezések [Ütv. 13. § (3) bekezdés a) pontja, (4) bekezdés b), c), d), f) pontja, 119. § (1) bekezdésének első mondata] a munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjogot nem sértik.

1.2. A kamara feladatkörét érintő Ütv. 12. § (2) bekezdés c) pontja az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a munka és foglalkozás szabad megválasztásával nem áll összefüggésben.

Nem a felvételi aktus az, amely folytán az ügyvéd a hivatását gyakorolhatja, hanem az Ütv. 13. §-ában írt feltételeknek való megfelelés, amelyek fennállása esetén hozhat a kamara a felvételről döntést, vagy határoz a kamarából való kizárásról, melynek adminisztratív következménye a tagság megszűnése. [Ütv. 20. § (1) bekezdés h) pontja]

1.3. Az egyik indítványozó a fegyelmi felelősségre vonatkozó teljes fejezetet - kiemelve a fegyelmi vétség eseteit - támadta. Álláspontja szerint az ügyvéd nem a kamarának tartozik felelősséggel, mert ügyfelével áll megbízási jogviszonyban, ebben a körben pedig kizárt a fegyelmi felelősség. A fegyelmi felelősség intézménye ellentétes a kötelező tagság elvével, ezen keresztül az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában elemezte az ügyvédi hivatás sajátosságait, így rámutatott annak közjogi jellegére és szabályozottságára.

Kifejtette, hogy "...az ügyvédi foglalkozás elsősorban az igazságszolgáltatáshoz és a jogalkalmazáshoz kapcsolódó tevékenység. Az igazságszolgáltatásban védőként, vagy jogi képviselőként való közreműködése alkotmányos követelmény és az eljárási törvények kötelező előírása. Az ügyvéd (a jogi képviselő) eljárásjogi státusát és helyzetét törvény szabályozza, eljárásbeli jogait és kötelességeit ugyancsak törvény írja elő. Az ügyvéd tevékenységét és feladatait tehát nem lehet önmagában megítélni és önmagában szabályozni, hanem csak annak az eljárásjogi rendszernek függvényében, amelyben tevékenysége, feladata magának a rendszernek része és amely rendszerből, a rendszer munkamegosztásából következik a foglalkozás sajátképpenisége. A foglalkozás sajátossága tehát az igazságszolgáltatás és jogalkalmazás rendszeréből folyik azon túl, hogy az igazságszolgáltatáshoz és jogalkalmazáshoz kapcsolódik. Az ügyvédi foglalkozásgyakorlás szabályai közjogi tartalmú, illetve vonatkozású normák. Az ügyvédi foglalkozás megválasztásánál nem lehet más feladatot és tevékenységet választani, mint amit az eljárásjogok intézményesen meghatároznak. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy míg számos más foglalkozás feladat- és tevékenységköre a társadalmi munkamegosztás révén jogi szabályozás nélkül is adott és a jogi szabályozás legfeljebb a tevékenység kereteit és feltételrendszerét fogja át, addig az ügyvédi foglalkozás gyakorlásának tevékenységformái normatívan előírtak és formalizáltak.

Az ügyvédi foglalkozás nemcsak a jogalkalmazás és igazságszolgáltatás közhatalmi szférájához kapcsolódik. Az ügyvéd a magánszférában az életviszonyok jogszerű rendezésénél jogi szakértelemmel működik közre, a jogi szakismeret hiánya esetén pedig szaktudással felvértezve tanáccsal szolgál.

Az ügyvédi hivatás megkülönböztető jegye, hogy szellemi szabadfoglalkozásként olyan magántevékenység, amely a közhatalmi szervek működési körében garanciális okokból hangsúlyozottan magántevékenységként különül el a közhatalomtól. Garanciális okok és az alkotmányos jogbiztonság szükségessé teszik és indokolják, hogy a magántevékenységként folytatott jogvédő, jogképviselő feladatok ellátása a szervezett közhatalommal szemben a magántevékenységnek intézményes tekintélyt, intézményes jogvédelmet, intézményes ellensúlyt biztosítson. Az ügyvédi kamara [...] a jogkereső közönség számára intézményesen garantálja tagjainak szakmai hozzáértését, a jogvédelem és jogi képviselet lege artis ellátását, intézményesen garantálja továbbá a magántevékenységként végzett feladatok teljesítésében való függetlenséget. Az ügyvédi függetlenségnek tehát az ügyvédi kamara [...] ad garanciát és nyomatékot."

"Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ügyvédi foglalkozás gyakorlásának szabályai, a foglalkozás gyakorlásának körében az ügyvédre háruló kötelességek és feladatok törvényben szabályozott normatív előírások. Ezek olyan szabályok tehát, amelyek az ügyvédi foglalkozás kereteit határozzák meg és tartalmát érintik. Az ügyvédi foglalkozás megválasztása ezeknek a szabályoknak az elfogadását jelenti. Ha tehát valaki az ügyvédi pályát választja, aláveti magát ezeknek az előírásoknak." [22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 130-131.]

Az Alkotmánybíróság a fegyelmi eljárás egyes szabályainak alkotmányosságát a 428/B/1998. AB határozatában vizsgálta. Az ügyvédi tevékenységnek az ügyvéd elleni vádemelés folytán történő felfüggesztése kapcsán megállapította, hogy e szabályok a foglalkozás szabad gyakorlásának az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése által védett jogát korlátozzák. Az ügyvédi hivatás speciális jellegéből kiindulva azonban megállapította, hogy a korlátozás nem tekinthető sem szükségtelennek, sem aránytalannak, "mivel a támadott rendelkezés az ügyfelek védelmét, az ügyvédi kar tekintélyének megóvását szolgálja." (428/B/1998. AB határozat, ABK 2004. február, 94, 99.)

A fegyelmi felelősség intézményének létét tehát az ügyvédi hivatás fentebb részletezett speciális jellege alátámasztja. Az alkalmazható szankciók alkotmányossága kapcsán az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a foglalkozás gyakorlásának ezen korlátozása szükséges és arányos az elérni kívánt céllal, hogy - az ügyfelek érdeke, a közbizalom, az ügyvédi kar tekintélyének megóvása érdekében - ügyvédként ne tevékenykedhessen olyan személy, aki hivatása gyakorlásával kapcsolatos szabályokat súlyosan megszegi, vagy más magatartásával a közbizalomra érdemtelenné vált.

Ezért a fegyelmi eljárás kamarából való kizárás büntetést szabályozó 38. § c) pontja nem ütközik a munka és foglalkozás megválasztásának jogába, míg a fegyelmi eljárás egyéb szabályai nem állnak összefüggésben az Alkotmány 70/B. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal.

2. A kirendelést az Alkotmánybíróság nem látta az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésével összefüggőnek. Az Ütv. 31. § (1) bekezdése képviseletnek kirendelés alapján történő ellátási kényszerét tartalmazza, annak díjazását a 31. § (4) bekezdésében foglalt utaló szabály alapján más jogszabály rögzíti.

3. Az egyik indítványozó szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését is sérti az a rendelkezés, amely szerint az ügyvédi kamarai tagság egyik feltétele, illetőleg a kamarai tisztségviselés feltétele a magyar állampolgárság, - amely helyébe a jelenleg hatályos rendelkezések szerint az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgársága lépett. Az indítvány tartalma szerint azt kifogásolja, hogy az Ütv. nem bárki, hanem csak meghatározott állampolgárságú személyek számára teszi lehetővé a kamarai tagság elnyerését, más megfogalmazásban a kamarai taggá válás feltételei között fő szabály szerint állampolgársági követelmény is szerepel.

Az Alkotmánybíróság már a fentiekben kifejtett gyakorlata szerint az Ütv. módosított rendelkezésével kapcsolatosan folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben levő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.] A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy "...a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.]

Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom - ha a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot - kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetőleg az alapvető állampolgári jogok közé. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes." [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]

Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, mi az indoka a magyar és európai közösségi jogászok, illetőleg az Európai Gazdasági Térségen kívüli állampolgárok ügyvédi kamarába történő felvétele tekintetében fennálló megkülönböztetésnek.

A kamarai tagság általános feltételeit az Ütv. 13. § (3) és (4) bekezdése szabályozza. A 13. § (3) bekezdése az indítványban kifogásolt feltételen túlmenően az alábbi követelményeket írja elő:

- büntetlen előélet [c) pont],

- jogi egyetemi végzettséggel rendelkezés [d) pont],

- magyar jogi szakvizsga [e) pont],

- a Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyező Egyesületének tagsága, vagy a kamara által elfogadott más felelősségbiztosítás [f) pont],

- nem állnak fenn a (4) bekezdésben felsorolt kizáró okok [g) pont].

Az Ütv. 13. § (4) bekezdése a kizáró feltételek között az indítványozó által a támadott eseteken felül tartalmazza még a 6. §-ban foglalt összeférhetetlenségi okokat [a) pont], illetőleg a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság hatályát, vagy gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelenséget, [e) pont]

Az európai közösségi jogász felvételéről az Ütv. 89/F. § rendelkezik. A Jhtv. ehhez fűzött indokolása szerint "...az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzésétől eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 98/5/EK irányelv, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadságának az ügyvédek általi hatékony gyakorlásának elősegítéséről szóló 77/249/EGK irányelvvel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz. A törvény 13. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárai jogosultak a kamarai tagság megszerzésére, továbbá a 89/A. §-ban foglaltak szerint az európai közösségi jogászi tevékenység folytatására. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó közösségi irányelvekre az EGT-megállapodás hatálya kiterjed, a törvényt az EGT állampolgárokra kell alkalmazni."

A részletszabályok az Ütv. 13. § (3) bekezdésének c) és f)-h) pontjában foglaltakon felül a kamarai tagság egyéb feltételét is előírják (a Magyar Köztársaság területén megszakítás nélkül, három éven át folytatott tevékenység a magyar joggal kapcsolatban, továbbá az ügyvédi tevékenység gyakorlásához szükséges szintű magyar nyelvtudás).

Az Ütv. 13. § (3) bekezdésének a 13. § (4) bekezdésével történő egybevetéséből megállapítható, hogy a (3) bekezdésben írt feltételek konjunktívak, amelynek fennállása esetén a kamarának jogszabályi kötelezettsége az ügyvéd felvétele, kivéve, ha a (4) bekezdésben írt valamely kizáró ok fennáll. Az Ütv.-hez fűzött indokolás is úgy fogalmaz, hogy ügyvédként azt kell felvenni, aki a 13. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel A kamara eljárását szabályozó rendelkezés kogens, a kamara tehát a felvételi eljárás során csak a törvényben írt előfeltételek - köztük az Európai Gazdasági Térség állampolgársága - meglétét vizsgálhatja, és ha annak megfelel az ügyvéd, úgy köteles felvenni. Abban az egy esetben van mérlegelési joga, ha a névjegyzékbe felvett európai közösségi jogász megszakítás nélküli magyarországi ügyvédi tevékenysége a hároméves időtartamot eléri, de a magyar joggal kapcsolatos ügyvédi tevékenysége három évnél rövidebb időtartamú, és egyébként megfelel az egyéb feltételeknek. [Ütv. 89/F. § (2) bekezdése]

Az Ütvm. indokolása annak kapcsán, hogy 2004. május 1-jétől lehetővé tette az európai uniós állampolgárok számára a kamarai tagságot, rámutat, hogy az EK. Szerződés 49. és 50. Cikke, illetőleg az ezeken alapuló, az ügyvédi tevékenység tekintetében a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága hatékony gyakorlásának elősegítése céljából alkotott két közösségi irányelv alapozza meg a tagállamok állampolgárainak diszkriminációmentes kezelését, "az európai közösségi jogászok" fejthetnek ki Magyarország területén - egyéb feltételek fennállása esetén - ügyvédi tevékenységet.

A törvénymódosítások célja, hogy a Magyarország területén tevékenységet folytató ügyvédek körét bővítse, ezáltal a magyar állampolgárokon kívül az európai közösségi jogászok számára is lehetővé tette e hivatás gyakorlását, egyben a kamarai tagságot.

E rendelkezések alapját az uniós országok közös joga teremti meg, a közösségi jogászokkal szemben állított feltételek pedig azt is biztosítják, hogy a Magyarországon a magyar jog megfelelő ismerete birtokában lássák el az ügyfelek képviseletét. Az ügyvédek körének további bővítését - a jogrendszerek különbözőségéből következően és az 1.1. pontban részletesen kifejtett indokokból - sem az ügyfelek védelme nem teszi lehetővé, sem pedig az ügyvédi foglalkozásnak az Alkotmánybíróság korábban már idézett határozataiban többször kifejtett sajátossága, miszerint az igazságszolgáltatáshoz és jogalkalmazáshoz kapcsolódik. "Az Ütv. rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatakor figyelembe kell venni az ügyvédnek az Alkotmány kifejezett védelme alatt álló - a büntetőeljárásban érvényesülő annak nélkülözhetetlen elemét képező - közjogi természetű helyzetét." (428/B/1998. AB határozat, ABK 2004. február, 94, 97.) A tevékenység jellegzetessége, hogy az alkotmányos alapjogok védelme érdekében vehető igénybe. "A jogi képviselet és a büntető védelem ellátása folytán az ügyvéd hivatása minden egyéb hivatástól eltér abban a tekintetben, hogy az Alkotmány XII. Fejezetében felsorolt valamennyi alkotmányos joggal - azok érvényesítésének garanciális jellegű eszközeként - szoros kapcsolatban áll, a védelemhez való joggal pedig közvetlenül az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés fűzi össze." (428/B/1998. AB határozat, ABK 2004. február, 94, 97.)

A magyar alkotmánybírósági gyakorlat tehát éppen a fent megjelölt kritériumok miatt az ügyvéd köztestületben kifejtett, igazságszolgáltatáshoz is kapcsolódó tevékenységét közjogi természetűnek ítéli, mely AB határozatok irányadónak tekintendők most már az EU-n kívül működő ügyvédek helyzetének jogszabályi kezelése tekintetében is. Ennek nem mond ellent az Európai Bíróság Reyners ügyben hozott C-2/74 számú határozata (ECR 1974, 631.), mely csupán az európai belső jog tekintetében mondta ki az Unión belüli ügyvédi képviseleti, munkavállalási tevékenységével kapcsolatban, hogy az ügyvédi tevékenység nem minősül közhatalom gyakorlásának.

Ahhoz, hogy az ügyfelek alkotmányos jogaikat megfelelően gyakorolhassák, az ügyvéd olyan szakértelme szükséges, melynek egyik biztosítéka a hazai jogrendszer és az Európai Unió joganyagának ismerete.

Az indítvány által támadott rendelkezés tehát a Magyarországot többoldalú nemzetközi szerződés alapján terhelő kötelezettségből eredően biztosította az Európai Gazdasági Térség államaiban bejegyzett ügyvédek számára a kamarai felvételt. Az e térségen kívüli államok polgárai tekintetében azonban az azonos feltételekkel történő szabályozásra nincs nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség.

A fentiekre figyelemmel megállapítható, hogy az európai közösségi jogászok és az Európai Gazdasági Térségen kívüli ügyvédek ügyvédi kamarába történő felvételével Összefüggésben történő megkülönböztetésének tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka van, tehát a foglalkozás gyakorlásának feltételeként az Ütv. 13. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt, a kamarai felvételt korlátozó szabály nem tekinthető önkényesnek.

Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó által kifogásolt rendelkezés nem eredményezi a diszkrimináció tilalmának sérelmét.

4. Az Ütv. 13. § (4) bekezdés f) pontja a kamarai felvételt kizáró okok között felsorolja a közbizalomra érdemtelenné tevő magatartást.

Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított, a jóhírnévhez való alapjog az általános személyiségi jog anyagjogából fakadó nevesített jog, amely a személy megítélését hivatott védeni a valótlan és a személy hátrányos megítélésére alkalmas közlésekkel szemben.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ügyvéd személyét érintő ok felsorolása a kamarai felvétel megtagadását tartalmazó körülmények között nincs összefüggésben a jóhírnévhez való alapjoggal. Az ügyvédi hivatás sajátosságai által megkívánt feltétel a közbizalomra alapot adó életmód és magatartás, így az a jogszabályi kitétel, amely ennek hiányában nem ad lehetőséget ügyvédi működésre, önmagában nem jelent értékítéletet.

Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés és az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított alapjog között értékelhető alkotmányos összefüggés nem állapítható meg.

5. A megismételt kamarai közgyűlés, illetőleg teljes ülés határozatképességére vonatkozó szabályok [Ütv. 105. § (3) bekezdése, 111. § (5) bekezdése] az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét nem sértik. Érvényes határozat meghozatalához ugyanis ebben az esetben is egyszerű, vagy minősített többség szükséges [Ütv. 105. § (4) bekezdése, 111. § (6) bekezdése], amely megfelel a jogállamiság elvéből következő demokratikusan meghozott döntés kívánalmainak, hogy a szavazások eredményeként többségi akarat jöjjön létre. Minthogy a kamarára, mint köztestületre a Ptk. 65. § (6) bekezdéséből következően az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) szabályai megfelelően alkalmazandók, a kamara tagjaira irányadó az Etv. 9. §-a is, amely a tagok jogait és kötelességeit rögzíti. E rendelkezés szerint a tag részt vehet a társadalmi szervezet tevékenységében, választhat és választható, és köteles eleget tenni az alapszabályban meghatározott kötelességeinek.

Ha tehát a kamarai tag a kamarai életben aktívan nem kíván részt venni, - az a fentiek szerint nem kötelessége - nem kivételes fontosságú ügyben nincs indok részvételi küszöböt előírni, amely egyébként a kamara működőképességét veszélyeztetné.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat e részben elutasította.

IV.

Az Alkotmánybíróság az indítványok közül az alábbiakat érdemben nem vizsgálta:

1.1. Az Alkotmánybíróság a 22/1994. (IV. 16.) AB határozatában (ABH 1994, 127.) a kötelező kamarai tagság és annak feltételei alkotmányosságával kapcsolatosan végezte el az ügyvédségről szóló, már hatályon kívül helyezett 1983. évi 4. tvr. (a továbbiakban: Ütvr.) egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát egyfelől az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében foglalt egyesülési szabadság jogával kapcsolatosan, másfelől az Alkotmány 70/A. §-ában biztosított jogegyenlőség elvével és az Alkotmány 70/B. §-ában meghatározott munkához való jog, valamint a foglalkozás szabad megválasztásának jogával összefüggésben.

A Ütvr.-nek e határozatban vizsgált, a kötelező kamarai tagságot előíró 2. § (1) bekezdésének első mondata megegyezik az Ütv. 13. § (1) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kötelező kamarai tagság az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdését nem sérti. "Az ügyvédi foglalkozásgyakorlás szabályai közjogi tartalmú, illetve vonatkozású normák. Garanciális okok és az alkotmányos jogbiztonság szükségessé teszik és indokolják, hogy a magántevékenységként folytatott jogvédő, jogképviselő feladatok ellátása a szervezett közhatalommal szemben a magántevékenységnek intézményes tekintélyt, intézményes jogvédelmet, intézményes ellensúlyt biztosítson." [22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 131.]

A köztestületi tagság nem befolyásolja a foglalkozás szabad megválasztását, mert a szabad választás nem a foglalkozásgyakorlás szabályaitól függ, hanem a kamarába való bejutás feltételeitől.

1.2. Az Alkotmánybíróság a fegyelmi felelősség szabályai közül az Ütv. 54. § (1) bekezdés a) b) pontja, (2) bekezdés második fordulata illetőleg (3) bekezdésének az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével összefüggő alkotmányossági vizsgálatát szintén elvégezte a 428/B/1998. számú határozatában. (ABK 2004. február, 94.) Megállapította, hogy az adott rendelkezések a foglalkozás gyakorlásának az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében védett jogát korlátozzák, ez azonban szükséges és arányos.

Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Abü.) 31. § c) pontja alapján "ítélt dolog" címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által már érdemben elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani.

Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az Ütv. 13. § (1) bekezdése, valamint 54. § (1) bekezdés a), b) pontja, (2) bekezdése, a (3) bekezdés "fellebbezésnek nincs halasztó hatálya" szövegrésze vonatkozásában "res iudicata" esete áll fenn, így az indítvány ezen része tekintetében az eljárást - az érdemi vizsgálatot mellőzve - megszüntette.

2. Az indítványozó az Ütv. több rendelkezése kapcsán hivatkozott az Alkotmány 7. §-ának sérelmére, amelynek tartalmát - a mondatot nem összefüggésében tekintve - elsődlegesen úgy fogta fel, mint a belső jog önmagában való összhangjának követelményét, és annak alapján indítványozta az alkotmányellenesség megállapítását, hogy e normák a Ptk.-val, a munkajogi szabályokkal, az Ütv. egyéb szabályaival, és ezen keresztül a nemzetközi joggal ellentétben állnak.

Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének második fordulatát, a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának biztosításaként, amelynek érvényesüléséhez szükségszerűen be kell vonni a vizsgálatba azt, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e az Alkotmánnyal. [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323, 327, 30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 221, 236.].

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § c) pontja és 21. § (3) bekezdése értelmében jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközés miatt történő megsemmisítését csak a törvényben meghatározott személyek (pl. a köztársasági elnök, a Kormány vagy valamely tagja, országgyűlési képviselők stb.) indítványozhatják.

Minthogy az indítványozó nem tartozik ebbe a körbe, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 7. §-ával összefüggésben előterjesztett indítványt az Abü. 29. § c) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2004. december 13.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István különvéleménye

Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 13. § (3) bekezdésének a) pontját alkotmányellenesnek tartom.

Álláspontom szerint nincs ésszerű indoka annak, hogy a támadott rendelkezés alapján Magyarországon ügyvédi tevékenységet csak az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgára folytathat. A magyar és az uniós jog ismeretének ugyanis nincs köze az állampolgársághoz. A szükséges szakmai ismeretek Magyarországon állampolgárságra tekintet nélkül megszerezhetők, azok meglétét államilag elismert bizonyítvány, diploma igazolja. A magyar állam nemzetközi jogi kötelezettsége arra vonatkozik, hogy az uniós polgárok számára Magyarországon bejegyzett ügyvédként tegye lehetővé a tevékenység gyakorlását, nem pedig arra, hogy más állampolgárokat abból kizárjon.

A határozat az ügyvédek helyzetét "közjogi természetűnek" ítéli. Ezzel szemben az Alkotmány 70. § (6) bekezdése kimondja: "Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen." Tehát az állampolgárság szerinti megkülönböztetésnek csak a közhivatal-viselés esetében van alkotmányos alapja.

Mivel az Ütv. 13. § (3) bekezdésének a) pontja nyilvánvalóan nem felel meg a személyek közötti megkülönböztetés Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésén alapuló "ésszerűségi" követelményének, nem tartom szükségesnek az alapjogok tekintetében irányadó szükségességi-arányossági teszt alkalmazását, illetve a támadott rendelkezés összevetését az Alkotmány 70/B. §-ával.

Budapest, 2004. december 13.

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék