548/B/2002. AB határozat

a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés második mondatában "a víziközmű hálózatba bekötött ingatlan tulajdonosának, illetőleg egyéb jogcímen használójának (a továbbiakban együtt: fogyasztó)" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a jogszabályi rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdés második mondatában "a víziközmű hálózatba bekötött ingatlan tulajdonosának, illetőleg egyéb jogcímen használójának (a továbbiakban együtt: fogyasztó)" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az R. támadott előírása sérti az Alkotmány 7. § (2) bekezdését és a 35. § (2) bekezdését.

Az indítványozó úgy vélte, hogy az R. 1. § (1) bekezdésében a fogyasztó fogalmának meghatározása ellentétes a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 2. § e) pontjában, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVIL törvény (a továbbiakban: Tvt.) 8. § (1) bekezdésében, a villamosenergia-termelésről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 3. § p) pontjában, a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Gtv.) 3. § p) pontjában, továbbá a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (a továbbiakban: Vtv.1.) 3. § 15. pontjában alkalmazott fogyasztó-fogalommal.

Az indítványozó arra hivatkozott, hogy az R. sérelmezett szabályozása "a társasházak esetében vet fel alkotmányos problémát", mivel így "a társasház egésze minősül fogyasztónak, ennek következtében a társasházon belül mért teljes vízfogyasztás ellenértékét a lakóknak ki kell egyenlíteni".

Az indítványozó a társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény (a továbbiakban: Tht.) 3. § (1) bekezdésének sérelmére is utalt. Az indítványban foglaltak szerint ugyanis azáltal, hogy az R. eljárás alá vont rendelkezése "a társasházat kötelezi a külön tulajdonban álló ingatlanrészek által felhasznált víz díjának megfizetésére, a törvény rendelkezéseivel ellentétesen többletköltséget ró a társasházközösségre".

Az indítványozó az R. 1. §-át a 3. § (1) bekezdésével is ellentétesnek tekintette, mivel a vízszolgáltatás során csak a társasház lakóit, s nem a társasházat lehet fogyasztónak tekinteni. Az indítványozó kérelmét a fogyasztó-fogalom azonos tartalmának fogyasztóvédelmi jelentőségével is indokolta. Eszerint "az áttekinthetőség és egyértelműség szempontjából" különösen fontos, hogy a különböző típusú közszolgáltatásokat szabályozó jogi normák fogalomhasználata is azonos legyen.

Az indítványozó a támadott előírásnak az Alkotmány 7. § (1) bekezdésébe való ütközésére is hivatkozott. Úgy vélte, hogy nemzetközi szerződésben, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvényben foglalt kötelezettséggel ellentétes az R. vizsgált előírása, mivel az itt meghatározott fogyasztó-fogalom eltér "az Európai Unióban használt fogyasztómeghatározástól".

II.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi előírásokra alapozta.

Az Alkotmány 7. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza:

"(1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Az Alkotmány 35. § (2) bekezdése így rendelkezik: "A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. ... A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes".

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (2) bekezdése szerint "az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal".

Az Ftv. 2. §-a alapján e törvény alkalmazásában fogyasztó "az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje".

A Tvt. 8. § (1) bekezdés második mondatának megfelelően "[e] törvény alkalmazásában fogyasztó: a megrendelő, a vevő és a felhasználó".

A Vtv.-t a Vtv.1. 114. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, a Vtv.1. 3. § 15. pontja azonban - e törvény alkalmazásában - fogyasztónak tekinti a villamos energiát saját felhasználás céljára vételező természetes vagy jogi személyt és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot.

A Gtv. 3. § p) pontja - a törvény alkalmazásában - fogyasztóvá nyilvánítja a gázszolgáltatótól vagy gázértékesítőtől gázt vételező természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot.

A Tht. 3. § (1) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza: "A társasház tulajdonostársainak közössége (a továbbiakban: közösség) az általa viselt közös név alatt az épület fenntartása, felújítása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, önállóan perelhet és perelhető, gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit. A társasháznak vagy a tulajdonostársaknak ezzel ellentétes rendelkezése harmadik személyekkel szemben hatálytalan."

Az R. 1. § (1) bekezdése - az általános rendelkezések körében ezt írja elő: "A közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés közüzemi szolgáltatás. A szolgáltatást végző (a továbbiakban: a szolgáltató) az ivóvízművek, illetőleg a szennyvízelvezető művek (a továbbiakban együtt: víziközművek) üzemeltetésével köteles a víziközmű-hálózatba bekötött ingatlan tulajdonosának, illetőleg egyéb jogcímen használójának (a továbbiakban együtt: fogyasztó) ivóvizet szolgáltatni, illetőleg az ingatlanon keletkező szennyvizek - továbbá egyesített rendszerű szennyvízelvezetés esetén a csapadékvizek - összegyűjtését, károkozás nélküli elvezetését és tisztítását elvégezni (a továbbiakban: szolgáltatás)."

Az R. 3. § (1) bekezdésének az indítványban hivatkozott szabályozása így rendelkezik: "[a] szolgáltatásra, illetőleg a szolgáltató részére végzett víz és szennyvíz átadás-átvételre a fogyasztónak a szolgáltatóval, illetőleg az átadónak az átvevővel szerződést kell kötnie...".

III.

1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az R. 1. § (1) bekezdése támadott szabályozásának az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe, a 35. § (2) bekezdésébe, a Jat. 1. § (2) bekezdésébe, valamint az Ftv., a Tvt, a Gtv. és a Vtv.l. idézett rendelkezésébe való ütközésére hivatkozó indítvány a következők miatt nem megalapozott.

1.1. Az Alkotmánybíróság a már korábban kifejtett, elvi jellegű állásfoglalása szerint a Jat. szabályainak megsértése csak akkor valósít meg alkotmánysértést, ha az egyben alkotmányi alapelvbe, illetve rendelkezésbe is ütközik. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.; 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.] Az erre irányadó összefoglaló megállapítás szerint: "Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja annak kimondását, hogy a jogalkotásról szóló törvény egyes rendelkezésének a figyelmen kívül hagyása önmagában nem vezet az elfogadott törvény vagy egyéb jogszabály alkotmányellenessége megállapításához, hanem csak akkor, ha egyben az Alkotmány valamely szabályaiba ütközik. Az Alkotmány 7. § (2) bekezdésének értelmében ugyan a jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ez a rendelkezés azonban önmagában nem tette alkotmányos szabállyá a jogalkotásról szóló törvény normáit." (496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 496.)

1.2. Az indítványozó a jogforrási hierarchia sérelme körében az R. 1. § (1) bekezdésének más, köztük különböző közszolgáltatásokat szabályozó törvényekkel való ütközésére is utalt.

Az Ftv., a Tvt., a Gtv. és a Vtv.1. bemutatott előírásai valóban az R.-ben foglaltaktól eltérően határozzák meg a fogyasztó fogalmát. Az idézett szövegrészekből egyértelműen kitűnik, hogy ezek a meghatározások csak az adott törvény vonatkozásában alkalmazandók. E törvények más rendelkezéseiből sem következik, hogy különböző közszolgáltatások körében minden tekintetben azonos fogalmakat, így azonos értelmű fogyasztó-fogalmat kell használni. A jogforrási hierarchia tiszteletben tartásának követelményéből sem fakad olyan alkotmányos szempontból védhető igény, hogy valamely törvény fogalmi meghatározását nem annak végrehajtásáról rendelkező alacsonyabb szintű jogszabály alkotója eltérő (vagy hasonló) tárgykör szabályozása során átvegye, illetve annak alkalmazásáról rendelkezzen.

A jogszabályszerkesztés során az értelmező rendelkezések célja éppen az, hogy az adott szabályozási körre nézve a jogszabály alkalmazása szempontjából legfontosabb fogalmakat meghatározza.

A vizsgált rendelkezés alkotmányossága megítélésének kapcsán az Alkotmánybíróság megjegyzi: a vízszolgáltatás sajátosságaival magyarázható, hogy az R. differenciált fogyasztó-fogalmat használ. Az eljárás alá vont rendelkezés általában szól a fogyasztóról, míg az R. 17. § (3) bekezdése bekötési vízmérő szerinti fogyasztóra és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők szerinti fogyasztóra is utal.

A vázoltakra figyelemmel az Alkotmánybíróság az R. 1. § (1) bekezdés kifogásolt előírásainak az Ftv., a Tvt., a Gtv. és a Vtv.1. hivatkozott rendelkezéseibe, s ily módon az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe és a 35. § (2) bekezdésébe való ütközését nem állapította meg, s az indítványt ebben a tekintetben elutasította.

2. Az Alkotmánybíróság eljárása kiterjedt az R. 1. § (1) bekezdés sérelmezett előírása és a Tht. 3. § (1) bekezdése közötti vélt kollízió vizsgálatára is.

Az indítványozó szerint ugyanis az R. szabályozásából fakadóan a társasháznak törvénysértő módon keletkezik többletköltsége. A többletköltség azon alapul, hogy - az R. 17. § (3) bekezdés második mondata alapján - a bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztói különbözetet a bekötési vízmérő szerinti fogyasztó (a társasház) köteles megfizetni a szolgáltatónak.

E szabályozás alkotmányosságát az Alkotmánybíróság a 724/B/1998. AB határozatban (ABH 2000, 918, 924.) már vizsgálta. E döntésében utalt a Tht. 3. § (3) bekezdésére, amely megállapítja: "A közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk - vagy az alapító okiratban, illetőleg a szervezeti-működési szabályzatban ettől eltérően meghatározott mérték - szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint".

A Tht. 18. §-a pedig ezt írja elő: "A közös tulajdonba tartozó épületrész, épületberendezés, nem lakás célú helyiség, lakás és tárgy fenntartásának és felújításának költsége, valamint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk szerint terheli, ha az alapító okirat vagy a szervezetiműködési szabályzat másként nem rendelkezik."

A Tht. 3. § (3) bekezdésének előbbiekben idézett szövege szerint a társasház esetében az alapító okirat, illetve a szervezeti-működési szabályzat rendelkezik a költségek viselésének módjáról. A társasházon belül a tulajdonostársak által elfogadott szabályozás rendeltetése tehát, hogy a tulajdonosok egymás közötti, illetve a társasház és az egyes tulajdonosok közötti követelések teljesítésének rendjét meghatározza. A szolgáltatás teljesítésével, illetve a szerződésszegő magatartással összefüggésben a társasházon belül a tulajdonosok között kialakult jogvita eldöntése pedig a polgári peres ügyeket tárgyaló bíróságok hatáskörébe tartozik.

A vázoltakból kitűnik, hogy a vízfogyasztás esetleges többletköltségei társasház általi viselésének kötelezettsége nem az R. 1. § (1) bekezdésében megállapított fogyasztó-fogalmon, hanem az R. 17. § (3) bekezdésén és a Tht. idézett szabályozásán alapul. (Ezeket a rendelkezéseket az indítványozó nem táraadta.)

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is megalapozatlannak minősítette és a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően elutasította.

3. Az indítványozó az R. vonatkozásában a nemzetközi szerződésben foglalt jogharmonizációs kötelezettségen alapuló jogalkotási feladat teljesítését kifogásolta. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 44. §-a szerint valamely jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését kizárólag az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározott szervek vagy személyek indítványozhatják. Az Alkotmánybíróság az indítványozói jogosultság hiánya miatt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § c) pontja alapján - ezt a kérelmet visszautasította.

Budapest, 2003. május 27.

Dr. Kiss László s.k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró