635/D/1994. AB határozat
a volt Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló, már hatályon kívül helyezett 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt előterjesztett alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a volt Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló, már hatályon kívül helyezett 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó munkaviszonya a munkáltató felmondása folytán 1991. március 11-én megszűnt. Az indítványozónak a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt előterjesztett panaszát a Munkaügyi Döntőbizottság elutasította. Ezt követően keresetet nyújtott be az illetékes Munkaügyi Bírósághoz, amelyben kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását, munkaviszonyának helyreállítását, elmaradt munkabérének, kárának és a szabadsága idejére járó átlagkeresetének megtérítését. A Munkaügyi Bíróság - törvényességi óvás folytán megismételt eljárásban hozott - ítéletével az indítványozó jogellenesen megszüntetett munkaviszonyát helyreállította, kötelezte a munkáltatót, hogy a szabadságmegváltás összegét az indítványozónak fizesse meg. Elrendelte a munkaviszony jogellenes megszüntetése, majd helyreállítása közötti időtartamra vonatkozóan az elmaradt munkabér, illetőleg a munkavállalónak erre az időtartamra külön megbízásos munkaviszonyából származó keresete és az elmaradt munkabér közötti különbségnek a munkáltató részéről történő megtérítését.
A bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy 1991-ben még hatályban volt a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. § (1) bekezdése, amely a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségét írta elő a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetére. E rendelkezés alapján a munkavállaló kártérítési követelésébe nemcsak annak az összegnek a beszámítására lett volna lehetőség, amely máshonnan ténylegesen megtérült, hanem a jogszabály annak beszámítását is lehetővé tette, amely jövedelem kellő gondosság mellett megtérülhetett volna. A munkavállaló megbízásos jogviszony létesítésével e kárenyhítési kötelezettségének tett eleget, a bíróság ezért a munkáltatót csupán a munkavállaló máshonnan meg nem térült kárának megfizetésére kötelezte.
Az indítványozó fellebbezése folytán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 1994. március 30-án kelt 4.Mf.20.187/1994/3. számú ítéletével az I. fokú ítéletet részben megváltoztatta, az indítványozó számára megtérítendő kárösszeg nagyságát felemelte, mivel álláspontja szerint az összeg meghatározásánál az első fokú bíróság figyelmen kívül hagyta a munkavállalónak a kérdéses időszakban esedékes automatikus bérnövekedését. Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
2. A másodfokú bíróság jogerős ítéletének kézhezvételét követő hatvan napon belül az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Álláspontja szerint alkotmányellenes az ügyében a bíróság által alkalmazott jogszabály, az akkor még hatályban volt Munka Törvénykönyve végrehajtására kiadott 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. § (1) bekezdése, amely a következőképpen rendelkezett:
"Ha a munkaviszony megszüntetését hatálytalanítják, a dolgozót eredeti munkakörében tovább kell foglalkoztatni, valamint meg kell téríteni elmaradt munkabérét és egyéb járandóságait, továbbá felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a munkabérnek és egyéb járandóságnak, valamint a kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült vagy kellő gondosság mellett megtérülhetett volna."
Az indítványozó szerint e rendelkezés második mondta ellentétes az Alkotmánynak a tulajdonhoz való jogot garantáló 13. §-ával. Ellentétes továbbá az Alkotmány 70/B. §-ában foglalt szabályokkal is.
3. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, feltétlen, azonnali és teljes kártalanítás mellett lehet. Az Alkotmány 70/B. §-a az alábbi alkotmányi rendelkezéseket tartalmazza:
"(1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz."
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.
1. Az egyes munkaügyi jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 1992. július 1-jével hatályon kívül helyezte az indítványozó által kifogásolt rendelkezést. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján lefolytatta a már hatályban nem levő jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát a jogszabály konkrét ügyben való alkalmazhatóságának vagy alkalmazhatatlanságának a megállapítása érdekében. Az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollra vonatkozó hatásköre általában csak a hatályban levő jogszabályok vizsgálatára terjed ki. Az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében azonban az Alkotmánybíróság az időközben hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatát is elvégzi, mert csak ennek alapján tud dönteni az Abtv. 43. § (4) bekezdésének alkalmazhatóságáról [38/1992. (VI. 22.) AB határozat, ABH 1992, 358.; 54/1994. (XI. 4.) AB határozat, ABH 1994, 290.].
2. Az Alkotmánybíróság az ügy érdemében először azt vizsgálta, hogy a sérelmezett rendelkezés sérti-e az Alkotmány 13. §-át, a tulajdonhoz való alapjogot.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a munkaviszony - mint szerződéses jogviszony - tartalmát a munkavállaló és a munkáltató jogainak és kötelezettségeinek összessége adja. Ezek egyik lényegi eleme, hogy a munkavállaló vállalja a szerződésben meghatározott munka végzését, a munkáltató pedig ennek fejében meghatározott munkabér kifizetését.
A jogellenesen megszüntetett munkaviszony esetén a kiesett munkabér megtérítésére vonatkozó jogi kötelezettség: kártérítés, amelyet a munkáltatónak azért kell fizetnie, mert a munkavállaló kára az ő jogellenes magatartása miatt következett be. A kártérítési jog klasszikus intézménye az ún. káronszerzés tilalma, amely szerint a károkozás nem vezethet a károsult alaptalan gazdagodásához, vagyis a kárösszegből le kell vonni a károkozó magatartás során vagy következtében előálló vagyoni előnyöket. Ezek az előnyök lehetnek a kárral szembeállított megtakarítások vagy éppenséggel olyan jövedelmek, amelyek megszerzését egyenesen a jogellenes károkozó magatartás tette lehetővé. A munkaviszony jogellenes megszüntetése és a munkavállalónak a megszüntetés folytán a munkavégzés alóli felmentése a lekötött munkaereje időleges felszabadulásával jár. Nem hozható az Alkotmány 13. §-ával összefüggésbe - és ezért nem alkotmányellenes - az a jogszabályi rendelkezés, amely az így felszabadult munkaerő hasznosításából származó jövedelmet - a káronszerzés tilalmára tekintettel - a kártérítés összegébe beszámítani rendeli; és nem sérti a tulajdonhoz való jogot - az elvárhatóság követelményrendszerén nyugvó - kárenyhítési kötelezettség előírása sem.
Az a jogszabályi rendelkezés tehát, amely szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése és a bíróság általi helyreállítása közötti időszakra munkabér csak olyan mértékben jár, amilyen mértékben ezalatt az időszak alatt más munkavégzésre irányuló vagy hasonló jogviszony keretében az nem térült meg és elvárható sem volt, hogy legalább részben megtérüljön, nem hozható összefüggésbe az Alkotmánynak a tulajdonjogot védő szabályaival. Ezért az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos indítványt elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta sérti-e a kifogásolt rendelkezés az Alkotmány 70/B. §-át. E § már idézett rendelkezései a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot deklarálják. Kimondják az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, az elvégzett munka mennyiségéhez és minőségéhez igazodó jövedelemhez való, valamint a pihenéshez, a szabadidőhöz és a fizetett szabadsághoz való jogot.
Az a szabály, hogy a jogellenesen eljáró munkáltató az őt terhelő kártérítési kötelezettségébe jogosult beszámítani a munkavállaló felszabadult munkaereje folytán elért jövedelmét, vagy azt a jövedelmet, amelyet felszabadult munkaereje elvárható hasznosításával elérhetett volna, nincs összefüggésben az Alkotmány 70/B. §-ában foglalt rendelkezésekkel. E szabály alkalmazása folytán nem sérül a munkavállaló joga az általa elvégzett munka mennyiségéhez és minőségéhez igazodó jövedelemhez, hiszen ebben az esetben a kieső munkabér kártérítés és nem az elvégzett munka után járó jövedelem. E körben is utal az Alkotmánybíróság a kártérítési jogban kialakult kárenyhítési kötelezettség és káronszerzési tilalom klasszikus jogelveire, amelyek nem ellentétesek az Alkotmány egyetlen rendelkezésével sem, következésképpen nem sértik az Alkotmány 70/B. §-ában foglaltakat.
Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt, illetőleg az alkotmányjogi panaszt ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 1998. március 2.
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró