ÍH 2012.34 A KÉNYSZERINTÉZKEDÉS MIATTI KÁRTALANÍTÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYI RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZÉSE

A törvény célját tekintve azokban az esetekben kívánja a terheltet az általa elszenvedett előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért kompenzációban részesíteni, amikor a felmentésére kerül sor, s ennek következtében a formálisan jogszerűen elrendelt kényszerintézkedésekről utóbb kiderül azok tartalmi megalapozatlansága. Ezért nem jár kártalanítás abban az esetben, ha a felmentő ítéletében a bíróság a kényszergyógykezelés elrendelését azért mellőzi, mert az ideiglenes kényszergyógykezelés eredményessége ezt már nem teszi szükségessé [Be. 580. § (2) bek., (3) bek. e) pont, 581. § (2) bek. c) pont].

A felperes és B. É. - aki akkor még a házastársa volt - 2008. november hó 10. napjára virradóan a közös lakásuk hálószobájában aludtak. Hajnali 5 óra 38 perc körüli időpontban a felperes hirtelen felült, a párnája alól elővett egy 12,3 cm pengehosszúságú kést, s azzal közepes erővel több alkalommal megszúrta a volt házastársát. B. É.-t a szúrások a hasán, a mellkasán és a jobb lábszárán érték. B. É. kiáltására a szomszéd szobában alvó gyermekeik - az 1993. évben született A. és az 1996. évben született L. - a szülők hálószobájába átszaladtak, ahol látták, hogy az édesanyjuk hanyatt fekszik az ágyon, az édesapjuk pedig a jobb oldalán fölé hajolva mellette térdelt, egyik kezében kést szorongatva, akit édesanyjuk próbált eltolni magától. L. odament a felpereshez, megfogta a jobb kezét és próbálta lehúzni őt az édesanyjáról, mire a vádlott odafordult a gyermekéhez és közölte vele: amennyiben nem hagyja abba, őt is megszúrja. Édesanyjuk kérte a gyermekeket, hogy szóljanak a szomszédnak, majd a szomszéd lakásból érkező B. I. a felperestől a kést elvette.

A felperes ezen cselekmény miatt 2008. november hó 10-12. napjai között őrizetben, 2008. december hó 20. napjáig előzetes letartóztatásban volt, majd 2011. január hó 3. napjáig ideiglenes kényszergyógykezelés hatálya alatt állt. Ez utóbbi az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben történt meg. A kezelés sikeres volt, ezért 2011. január 3. napján a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az ideiglenes kényszergyógykezelést megszüntette, és elrendelte a felperes azonnali szabadlábra helyezését, mert az IMEI által előterjesztett elmeorvosi lelet és vélemény szerint a felperes további elmeosztályos gyógykezelése szükségtelen, amelyet a bíróság által kirendelt dr. M. K. igazságügyi elmeorvos-szakértő szakvéleménye alátámasztott. Eszerint a felperes üldöztetéses téboly állapota sorsszerű megbetegedésnek tekinthető, és teljes bizonyossággal nem zárható ki, hogy betegségének aktív tünetei a jövőben jelentkeznek, így az sem zárható ki, hogy hasonló cselekményt követ el.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a 4.B.256/2009/28. számú, 2011. április hó 14. napján jogerőre emelkedett ítéletével a felperest felmentette az emberölés bűntettének kísérlete és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt ellene emelt vádak alól, mert a cselekmény elkövetésekor elmebetegségben szenvedett, így képtelen volt a terhére rótt cselekmény idején annak társadalomra való veszélyességének felismerésére. Az eredményes ideiglenes kényszergyógykezelés miatt a felmentéssel egyidejűleg a felperes kényszergyógykezelését nem rendelték el.

A kényszergyógykezelés ideje alatt - 2010. február hó 8. napján - a felperes a házastársától elvált, ő a gyermekeivel a kapcsolatot nem tartja.

A felperes keresetében az alperest 10 000 000 forint nem vagyoni kártalanítás és annak késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni, mert a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt a munkahelyét elvesztette, és a gyermekeivel nem tudta tartani a kapcsolatot.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy a Be. 580. §-ának (2) bekezdése szerinti kártalanítást kizáró körülmények nem álltak fenn, és bár a Be. 581. §-a (2) bekezdésének c) pontja sem állt fenn, mert a cselekményt elkövető és azt be is ismerő felperest kényszergyógykezelés elrendelése nélkül felmentették, de erre kizárólag azért került sor, mert az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt a felperest "közpénzen meggyógyították". Emiatt az alkalmazott kényszerintézkedések jogszerűek voltak, amit a büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértő is indokoltnak tartott. Az alperesi oldalon ezért kártalanítást megalapozó formai vagy tartalmi hiba nem merült fel, márpedig a 66/1991. (XII. 21.) AB határozat, a 41/2003. (VII. 2.) AB határozat és a 104/2009. (X. 30.) AB határozat értelmében kártalanítás akkor jár, ha valaki formailag jogszerű, de érdemben alaptalan kényszerintézkedést szenvedett el a büntető igazságszolgáltatásban. A perbeli esetben sem jogellenes, sem alaptalan nem volt az elrendelt kényszerintézkedés és csupán azért nem rendelték el a felperes további kényszergyógykezelését, mert egészségi állapota ezt már nem indokolta, ezért lényegében fennáll a Be. 581. §-a (2) bekezdésének c) pontjában rögzített kártalanítást kizáró ok. A felperest kár azért sem érte, mert a zárt osztályos gyógykezelése mindenképpen indokolt volt.

Az elsőfokú bíróság a 6. sorszám alatt meghozott ítéletében a felperes keresetét elutasította és kötelezte őt, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100 000 forint perköltséget.

Határozatának indokolása szerint a Be. 581. §-a (2) bekezdésének c) pontja úgy értendő, hogy amennyiben a felperest azért mentik fel, mert a cselekmény elkövetésekor ugyan elmebetegségben szenvedett, de a kényszergyógykezelése az állapotában időközben beállt jelentős javulás miatt maradt el, a felperest kártalanítás nem illeti meg. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a felperest felmentik, ám egyúttal a kényszergyógykezelését elrendelik, úgy kártalanításra nem jogosult. E tényállásba beleértendő az az eset is, ha a felperest felmentik, de az időközben bekövetkezett állapotjavulása miatt marad el a kényszergyógykezelése. A jogszabály szelleméből egyértelműen következik, hogy az állami kényszerhatalmat gyakorló szervek formailag megfelelő, de tartalmilag hibás kényszerintézkedése miatt jár kártalanítás a jogszabályban rögzített taxatív esetekben. A perbeli esetben az eljáró hatóságok semmilyen hibát nem vétettek, mert a felperes a terhére rótt cselekményt elkövette, azt beismerte és felmentésére elmebetegsége miatt került sor.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint emiatt nem állt fenn a kereset jogalapja, ezért azt elutasította és a felperest ért kár mértékét már nem is vizsgálta.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatásával a keresetének történő helyt adást, vagylagosan pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítása mellett. Álláspontja szerint a felmentésével - hiszen annak esetei között a jogszabály nem tesz különbséget - megvalósult a jogszabályban taxatíve felsoroltak közül az egyik kártalanításra okot adó feltétel. Mivel a büntethetőséget kizáró ok eleve fennállt, nem is jött létre a társadalomra veszélyes és szándékosan, illetve gondatlanságból elkövetett bűncselekmény, ugyanis a felperes annak tettese nem lehetett. Tekintettel arra, hogy a keresetében kártalanítás iránti igényt érvényesített, az alperes mentesülésére nem kerülhetett sor, hanem a feltétlen felelősséget kiváltó kártalanításnak a jogszabályban meghatározott feltétel alapján feltétlenül meg kellett volna történnie. Ezen nem változtathatott, hogy a felperes elmeorvosi kezelése indokolt lett volna, mert az ideiglenes kényszergyógykezelés nem azonosítható ezzel, hanem az a személyi szabadság tényleges elvonásával járó kényszerintézkedésnek tekintendő.