104/2009. (X. 30.) AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, továbbá - részben hivatalból - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, továbbá - részben hivatalból -mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Bragyova András és dr. Paczolay Péter alkotmánybírák párhuzamos indokolásával meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság - hivatalból - megállapítja: az Országgyűlés az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 8. § (1)-(2) bekezdésének és 55. § (1) bekezdésének sérelmét okozó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 583. §-ában nem rendelkezett az ügyészt és a bíróságot terhelő tájékoztatási kötelezettségről a terhelt kártalanítási igényének jogalapja, az igény érvényesítésének határideje, és a határidő kezdő időpontja tekintetében.

Az Országgyűlés jogalkotói feladatának 2010. június 30. napjáig köteles eleget tenni.

2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 580. és 581. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 580. és 581. §-ával összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5. P. 20 462/2008/6/II. számú, valamint a Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20.437/2008/2. számú végzése ellen, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 262. § (1) és (2) bekezdésének, valamint 367. § (1) bekezdésének alkalmazása miatt benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja.

5. Az Alkotmánybíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5. P. 20 462/2008/6/II. számú, valamint a Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20.437/2008/2. számú végzése ellen, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 583. § (1) bekezdésének alkalmazása miatt benyújtott alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszünteti.

6. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján indult eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I.

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyek a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. és 581. §-ában meghatározott kártalanítási jogalappal összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányultak. Alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányosságának utólagos megállapítására irányuló indítvány sérelmezte a kártalanítási igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott jogvesztő határidőt.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat tárgyuk azonosságára tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. § (1) bekezdése alapján - egyesítette és együttesen bírálta el.

1.1. Az első indítványozó abból indult ki, hogy az Alkotmány 55. § (3) bekezdésének rendelkezése - "aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult" - nem korlátozódik a Be. 580-581. §-ában meghatározott büntetésekre és intézkedésekre.

Az indítvány benyújtásakor a Be. 580. § (1) bekezdése alapján kártalanítás járt az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, a Be. 581. § (1) bekezdése szerint pedig a jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért, javítóintézeti nevelésért, illetől g kényszergyógykezelésért. Az indítványozó felsorolta, hogy - az álláspontja szerint - "törvényes ok" nélkül lefolytatott büntetőeljárásban sor kerülhet egyéb, a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekre, így a Be. 126-128. § alapján őrizetbevételre, a 137. § alapján lakhelyelhagyási tilalomra, a 138-139. § alapján házi őrizetre, továbbá a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 36-42. §-ában, valamint "esetenként az 1996. évi XXXVIII. tv.-ben és a 2001. évi XXXIX. tv.-ben szabályozott, személyi szabadságot korlátozó intézmények alkalmazására." A Be. 580-581. § azonban ezekre a "törvényes ok nélküli" fogvatartási esetekre - az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében megfogalmazott követelmény dacára - nem tesz lehetővé kártalanítást.

1.2. Az indítványozó szerint az Alkotmány egészéből az állam általános "kártalanítási" és nem csupán az 55. § (3) bekezdésében megfogalmazott "kártérítési" kötelezettsége vezethető le "a törvényes ok nélkül" folytatott büntetőeljárással okozott valamennyi alapjogsérelemért (becsület, jó hírnév csorbulása, személyes adatok törvényes ok nélküli rögzítése, magánlakás sérthetetlenségének, az ország elhagyásának, foglalkozás, hivatás, vállalkozási tevékenység folytatásának korlátozása). Az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzített ártatlanság vélelméből pedig a rendkívüli jogorvoslat alapján felmentett személyek számára a törvényes ok nélkül "bűnösnek tekintésből" eredő jogsérelmek reparálásának kötelezettsége következik.

Az indítványozó önkényesnek tekinti a személyi szabadság korlátozása és más, a büntetőeljárással összefüggő alapjogi sérelem között a Be. 580-581. §-ában meghúzott határvonalat. Álláspontja szerint "egyéb helyzet" szerinti diszkrimináció valósul meg, amikor a Be. nem kezeli egyenlő méltóságú személyként a személyi szabadságukban korlátozást nem szenvedett, de a "törvényes ok" nélküli büntetőeljárásban más alapvető jogaiban sérült személyeket, azokkal, akiknek a Be. 580-581. §-a alapján kártalanítás jár.

1.3. Az Alkotmánybíróság az indítványról beszerezte az igazságügy-miniszter véleményét. Az indítvány benyújtását követően a Be. módosításáról szóló 2006. évi LI. törvény 250. § (1) bekezdése a kártalanításra okot adó eljárási kényszerintézkedések körét kiegészítette a Be. 138-139. §-ában szabályozott házi őrizettel. Az Rtv. támadott 36. és 36/A. §-át a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényt módosító 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, a rendelkezések a személy- és tárgykörözésről szóló 2001 évi. XVIII. törvény (a továbbiakban: Sztk.tv.) 12-12/A. §-ába kerültek.

2. A másik indítványozó a munkához és a megélhetéshez való, az Alkotmány 70/B. § (1) és (3) bekezdésében biztosított alapjogok sérelmével járó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megvalósulásának tekintette, hogy a Be. 580. § (1) bekezdése alapján nem jár kártalanítás annak, akinek vezetői engedélyét bevonták, azonban bűnösségét jogerős ítéletben nem állapították meg.

3.1. A harmadik indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott demokratikus jogállamiság elvének, valamint a 8. § (2) bekezdésében biztosított alapvető emberi jog lényeges tartalma megsértésének minősítette, hogy a Be. 580. § (1) bekezdésében a törvényalkotó nem sorolja fel a lakhelyelhagyási tilalmat. Álláspontja szerint a "demokratikus jogállamiság elvéből következik, hogy amennyiben az állam a polgárral szemben valamely kényszerítő intézkedést indok nélkül hajtott végre, amennyiben kiderül, hogy a polgár nem követte el a vele szemben felhozott jogellenes magatartást, úgy az állam igyekezzék valamilyen formában jogszerűtlen intézkedését enyhíteni. Ezen enyhítés egyik formája az ítés anyagi ellenszolgáltatás formájában."

3.2. Az indítványozó álláspontja szerint a kártalanítás igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos jogvesztő határidő sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését (demokratikus jogállamiság elve), 8. § (2) bekezdését (alapvető emberi jog lényeges tartalma), 54. § (1) bekezdését (emberi méltóságtól önkényes megfosztás tilalma), 55. § (1) bekezdését (személyes szabadsághoz való jog), 55. § (3) bekezdését (jogellenes fogvatartás esetére kártérítés), 57. § (1) bekezdését (bíróság előtti egyenlőség), 70/A. § (hátrányos megkülönböztetés tilalma), ezért a rendelkezés megsemmisítését kérte.

4. Az indítványozó - képviselője útján - a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 5. P. 20 462/2008/6/II. számú, valamint a Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20.437/2008/2. számú végzése ellen nyújtott be - az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § d) pontja alapján, a 48. § (2) bekezdésében meghatározott határidőben - alkotmányjogi panaszt.

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári ügyben a bíróságok a Be. 583. § (1) bekezdése alapján megszüntették az indítványozó kártalanítás iránti keresete alapján indult eljárást. A Be. rendelkezése szerint a terhelt a jogerős felmentő ítélet vele történő közlésétől számított hat hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt, a határidő elmulasztása jogvesztő. A polgári bíróságok a hat hónapos jogvesztő határidő kezdő időpontjaként - a Be. 262. § (1) és (2) bekezdéseinek, valamint a 367. § (1) bekezdésének egybevetésével - a jogerős ítéletnek a 2007. szeptember 6. napján, az indítványozó mint vádlott jelenlétében történt kihirdetését, nem pedig a jogerős határozat 2007. november 19. napján történt kézbesítését határozták meg. Az indítványozó mint felperes a kártalanítási igényt 2008. március 10. napján, a jogerős felmentés közlésétől számított hat hónapon túl nyújtotta be.

Az indítványozó álláspontja szerint a "támadott törvényi rendelkezések általános jelleggel a jogállamiság, a jogbiztonság [Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése] követelményét súlyosan sérti és veszélyezteti". A "kifogásolt rendelkezések ellentétesek az Alkotmánynak a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét meghatározó 9. § (1) bekezdésével, továbbá sértik az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, amely szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő." Véleménye szerint "az Állammal szembeni kártalanítási igény jogvesztő határidőhöz kötése, illetőleg a kártérítési igények esetében (elévülést nem tekintve) határidő hiánya olyan törvényszabta különbségtétel, amely a jogegyenlőség alkotmányos elvét sérti". A megkülönböztetés ellentétes az Alkotmány 55. § (3) bekezdésével, "mert maga az Alkotmány is kártérítésként jelöli meg a törvénytelen letartóztatás áldozatának jogosultságát", továbbá a támadott törvényhelyek alkalmazása során "nem jut érvényre az Állam teljes kártérítő felelőssége."

Az indítványozó véleménye szerint a jogvesztő határidő kezdő időpontjaként a felmentő ítélet kihirdetés útján való közlését előíró törvényi rendelkezések lényeges és alkotmányosan indokolatlan különbségtételt jelentenek "a jogviszonyok alanyai között, kártérítési igény esetében ilyen kezdő időpontot a jogszabályok nem ismernek, általános jelleggel a határozatok írásbeli kézbesítéséhez fűződnek a jogkövetkezmények". "Alkotmányosan azért sem fogadható el a szóbeliséghez ilyen súlyos következményt fűzni, mert az Alkotmány az állampolgárok panaszjogát kifejezett írásbeliséghez köti, a bíróságok eljárása akkor alkotmányos, ha írásba foglalt döntéseken alapul." Ezért a sérelmezett rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 64. §-ában biztosított petíciós joggal is. Az indítványozó kérte az alkotmányellenes jogszabályhelyek alkalmazhatóságának kizárását az alkotmányjogi panasszal érintett kártalanítási ügyében. 5. Az indítványozó - alap és kiegészítő beadványban kifejtett - álláspontja szerint a Be. 580. és 581. §-ai sértik az Alkotmány 55. § (1) és (3) bekezdését, 57. § (1)-(5) bekezdését és 59. §-át, mivel "csak részleges, taxatíve felsorolt esetekben és szűk körben állapítják meg a kártalanítás lehetőségét."

Véleménye szerint "a kártalanításra vonatkozó szabályozás alkotmányellenesen, a megszorító rendelkezések okán nem alkalmas az ártatlanul eljárás alá vont, avagy ártatlanul elítélt személyek teljes károsodásának a helyreállítására, reparálására". A jogszabályhely "akként lenne alkotmányos, miszerint a kártalanítási eljárás során amennyiben annak jogalapja fennáll, a tévesen eljárás alá vont, vagy tévesen elítélt személy valamennyi az üggyel összefüggésben felmerült vagyoni és nem vagyoni kárát szükséges megtéríteni". Hivatkozott arra, hogy konkrét, közel egy évtizedig tartó, végül felmentéssel végződött büntetőügyben nem csupán szabadságvesztés végrehajtására került sor, hanem a bevonták a büntetőeljárás alá vont személy hivatásos vezetői engedélyét és az útlevelét, ami a "szabad helyváltozatás", illetve a "szabad munkavállalás" jogának gyakorlását akadályozta. Ezen túlmenően további jelentős vagyoni és nem vagyoni károk érték.

Álláspontja szerint a kártalanítás és a Ptk. szerinti kártérítés jogalapjának eltérő meghatározása sérti a személyi biztonsághoz való jogot, az Alkotmány 55. (3) bekezdésben meghatározott kártérítéshez való jogot, ebből következően a Be. 580. és 581. §-ai "sértik a tisztességes (fair) eljárás szabályait, a fegyveregyenlőség szabályait, és a hatékony jogorvoslat lehetőségét."

Az indítványozó kérte annak kimondását, hogy a Be. 580-581. §-ai a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 11.P.21142/2008. számú ügyében nem alkalmazhatóak.

II.

Az indítványokkal érintett jogszabályi rendelkezések:

1. Az Alkotmány rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

(2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.

(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.

(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.

(2) A személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

"64. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül." "70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. (...)

(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."

2. A Be. rendelkezései:

"126. § (1) Az őrizetbe vétel a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonása.

(...)

(3) Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat. Ennek elteltével a terheltet - ha a bíróság az előzetes letartóztatását nem rendelte el - szabadon kell bocsátani. A terheltet szabadon kell bocsátani, ha a bíróság az őrizet tartama alatt az előzetes letartóztatását nem rendelte el.

(4) Ugyanazon bűncselekmény miatt - ha a körülmények nem változtak - az őrizetbevétel újra nem rendelhető el.

(5) A terheltnek az őrizetbevétel elrendelését megelőző hatósági fogva tartását az őrizet tartamába be kell számítani." "137. § (1) A lakhelyelhagyási tilalom a terhelt mozgási szabadságát és a lakóhely szabad megválasztásának jogát korlátozza; a lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló a meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetőleg a lakóhelyét nem változtathatja meg.

(...)

(3) A lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről a bíróság határoz. A lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatában a bíróság előírhatja, hogy a terhelt meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzék, és a lakhelyelhagyási tilalom célját biztosító más korlátozásokat is elrendelhet. A bíróság úgy rendelkezhet, hogy a lakhelyelhagyási tilalom elő írásainak megtartását a rendőrség - a terhelt hozzájárulásával - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze. A lakhelyelhagyási tilalom előírásai megtartásának ellenőrzéséről külön jogszabály rendelkezik."

"138. § (1) A házi őrizet a terhelt mozgási szabadságát és a tartózkodási helye szabad megválasztásának jogát korlátozza. Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása vagy gyógykezelés céljából az ott írt időben és távolságra (úti célra) hagyhatja el."

"262. § (1) A határozatot azzal kell közölni, akire rendelkezése vonatkozik; a vádlottal közölt határozatot a védővel is, az ügydöntő határozatot a sértettel is közölni kell. A tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével a határozatot közölni kell az ügyésszel, a pótmagánvádlóval, az ügy áttételéről, a bíróság kijelöléséről és az eljárás felfüggesztéséről hozott határozatot közölni kell a sértettel is.

(2) A határozatot a jelenlevőkkel szóban, egyébként kézbesítés útján kell közölni."

"367. § (1) A másodfokú bíróság ügydöntő határozatát, valamint az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező végzését az ügyésznek, a vádlottnak, a védőnek, a pótmagánvádlónak, a sértettnek, a fellebbezőnek és annak kell kézbesíteni, akire a határozat rendelkezést tartalmaz."

"580. § (1) Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha

I. a nyomozást azért szüntették meg, mert

a) a cselekmény nem bűncselekmény,

b) a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése,

c) nem a gyanúsított követte el bűncselekményt, illetve a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el,

d) büntethetőséget kizáró ok állapítható meg,

e) az eljárás elévülés miatt nem folytatható,

f) a cselekményt már jogerősen elbírálták;

II. a bíróság

a) a terheltet felmentette,

b) az eljárást a büntethetőség elévülése, az eljárás megindításához szükséges magánindítvány, feljelentés vagy kívánat hiánya, a törvényes vád hiánya vagy vádelejtés miatt, illetőleg azért szüntette meg, mert a cselekményt már jogerősen elbírálták;

III. a bíróság a terhelt bűnösségét jogerős határozatában megállapította, de nem szabott ki szabadságvesztést, közérdekű munkát, pénzbüntetést vagy kiutasítást.

(2) Ha a bíróság a terhelt bűnösségét jogerős határozatában megállapította, kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért és a házi őrizetért, ha annak tartama meghaladja a jogerősen kiszabott

a) szabadságvesztés tartamát,

b) közérdekű munka tartamát,

c) pénzbüntetés napi tételeinek számát,

d) javítóintézeti nevelés tartamát.

(3) Az (1)-(2) bekezdés esetén sincs helye kártalanításnak, ha a terhelt

a) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, megszökött, szökést kísérelt meg,

b) a tényállás megállapításának meghiúsítása érdekében bűncselekményt követett el, és ezt jogerős ítélet megállapította,

c) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság megtévesztésére törekedett, és ezzel neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja reá terelődjék és előzetes letartóztatását, házi őrizetét, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelését elrendeljék, meghosszabbítsák vagy fenntartsák,

d) előzetes letartóztatását azért rendelték el, mert a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, a távoltartás vagy az óvadék szabályait megszegte,

e) felmentése esetén a kényszergyógykezelését rendelték el.

581. § (1) A jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért, javítóintézeti nevelésért, illetőleg kényszergyógykezelésért a terheltnek kártalanítás jár, ha rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették, enyhébb büntetésre ítélték, próbára bocsátották, megrovásban részesítették, illetőleg az eljárást vele szemben megszüntették vagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el. (2) Nincs helye a kártalanításnak, ha a terhelt

a) az alapügyben elhallgatta azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeken a perújítás során hozott ítélet alapul,

b)

c) felmentése esetén kényszergyógykezelését rendelték el."

"583. § (1) A terhelt a nyomozást megszüntető határozat, a jogerős felmentő ítélet, a jogerős megszüntető végzés, a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott jogerős határozat vele történő közlésétől számított hat hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt. E határidő elmulasztása jogvesztő."

3.3. Az Rtv.

"Biztonsági intézkedés

37. § A rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése érdekében

(...)

b) intézkedik az önmagát vagy mást veszélyeztető állapotban lévő személy orvosi vizsgálatára, és közreműködik az egészségügyi intézetbe történő szállításában;

c) intézkedik az öngyilkosság lehetőség szerinti megakadályozására;

d) közterületen vagy nyilvános helyen - ha az élet vagy a testi épség védelme megkívánja - intézkedik a magatehetetlen, önkívületben lévő, illetve erősen ittas vagy bódult személynek a lakására vagy kijózanító állomásra, egészségügyi intézetbe kíséréséről, illetőleg szállíttatásáról;

e) területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti.

Közbiztonsági őrizet

38. § (1) A Rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az előállítás ideje beszámít.

(2) A Rendőrség azt a feltételes szabadságra bocsátott elítéltet, illetve a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátottat, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek, ha a pártfogolt a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, 72 óra időtartamra őrizetbe veheti."

"39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve

a) segélyhívás esetén vagy öngyilkosság megakadályozása céljából;

b) bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása céljából;

c) közveszély, továbbá az életet vagy testi épséget fenyegető közvetlen veszély elhárítása, illetőleg az ilyen veszélyben lévők kimentése érdekében;

d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére;

e) végrehajtási eljárás lefolytatása céljából, ha az abban való közreműködés - jogszabály alapján - a Rendőrség számára kötelező;

f) az elővezetés végrehajtása érdekében;

g)

h) a szabálysértést felszólítás ellenére folytató személy előállítása céljából;

i) személy- és létesítménybiztosítási intézkedés [46. § (1) bekezdés c) pont] végrehajtására;

j) ha ez előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges."

"40. § A rendőr a feladata ellátása során - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - beléphet a magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre, és ott az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben tartásával intézkedhet. Műszeres ellenőrzés

41. § A Rendőrség a büntetőeljárásban vagy körözött személy felkutatásakor az ügyben érintettet, ha előzetesen írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselőjének írásos hozzájárulásával, műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával is ellenőrizheti. Fiatalkorú gyanúsított esetében a műszeres (poligráfos) vizsgálatot alkalmazni nem lehet.

Képfelvétel, hangfelvétel, kép- és hangfelvétel készítése

42. § (1) A Rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetől eg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban: felvétel) készíthet.

(2) A Rendőrség közterületen, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(...)

(5) A Rendőrség a határátkelőhely őrzése, a határforgalom ellenőrzése és a határátkelőhely rendjének fenntartása céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.

(6) Az (1), (2) és (5) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetőleg az abban szereplő személyes adat csak a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy a közlekedés szabályainak megsértése miatt indult büntető-, szabálysértési vagy más hatósági eljárás során, körözött személy vagy tárgy azonosítása vagy a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében használható fel. (...)

(8) A szabálysértési vagy büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából - ha ilyen cselekmény elkövetésére utaló adat vagy információ a (6) bekezdés szerinti időtartamon belül merül fel - az adatkezelő rendőri szerv a (2) és (5) bekezdés alapján rögzített adatok kezelésének határidejét legfeljebb harminc napig meghosszabbíthatja. Ha ezen időtartamon belül nem indul olyan szabálysértési vagy büntetőeljárás, amelyben a felvételek felhasználhatók, az adatokat haladéktalanul törölni kell.

(9) Ha a felvétel felhasználására a (6) bekezdés szerinti eljárásokban kerül sor, az adatok kezelésére az alapul szolgáló eljárás szabályait kell alkalmazni."

4. Az Sztk.tv. rendelkezései:

"12. § (1) A Rendőrség a körözés végrehajtása során az ismeretlen helyen lévő személy, illetve tárgy felkutatása, valamint az ismeretlen személy, illetve holttest személyazonosságának megállapítása érdekében adatgyűjtést végezhet, amelynek keretében

(...)

d) a közszolgálati műsorszolgáltatónak minősülő rádióban és televízióban díjmentesen közérdekű közleményt, illetve a sajtóban és az interneten felhívást tehet közzé;

e) a körözött személy nevét, képmását, az azonosításához szükséges adatait, a valószínű megjelenési, tartózkodási helyét és a nyilvánosságra hozatal okát nyomós közérdekből vagy különös méltánylást érdemlő magánérdekből nyilvánosságra hozhatja, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta;

(...)

(3) A Rendőrség nyilvánosságra hozza a bűntett megnevezését és az elkövetésével alaposan gyanúsítható vagy gyanúsított körözött személy nevét, képmását, az azonosításhoz szükséges adatait, a valószínű megjelenési, tartózkodási helyét, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta.

(...)

(6) A Rendőrség a sértetti kör megállapítására, tanú felkutatására, illetve a bűncselekmény tényállásának tisztázása érdekében az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott intézkedést is foganatosíthatja.

12/A. § (1) A Rendőrség a más törvényben meghatározott eseteken kívül körözését rendelheti, illetve - eltűnt személy esetén - rendeli el

a) a tartózkodási hely megállapítása érdekében annak az ismeretlen helyen lévő személynek, akinek eltűnését a Rendőrségen bejelentették,

b) a személyazonosság megállapítása érdekében

ba) az ismeretlen, adatait közölni nem képes személynek,

bb) az ismeretlen holttestnek, testrésznek.

(2) E törvény alkalmazásában, valamint a körözés elrendelése szempontjából eltűntnek kell tekinteni az ismeretlen helyen lévő személyt, ha

a) az eltűnés körülményei, illetve az életviteléről, foglalkozásáról, más személyi körülményeiről rendelkezésre álló adatok azt valószínűsítik, hogy eltűnése - kivéve a terheltet és a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható ismeretlen személyt - bűncselekmény elkövetésével van összefüggésben;

b) cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, illetve egészségi állapota, kora vagy más ok miatt képtelen magáról gondoskodni;

c) az életvitelére, személyi körülményeire, foglalkozására tekintettel az eltűnésére ésszerű magyarázat nem adható;

d) az eltűnés balesettel, természeti katasztrófával, öngyilkossággal van összefüggésben.

(3) Az eltűnt személy körözését a Rendőrséghez tett bejelentést követő huszonnégy órán belül el kell rendelni, ha tartózkodási helye ez idő alatt nem válik ismertté."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság több határozatban, különböző aspektusokból foglalkozott a kártalanítás alkotmányossági kérdéseivel.

A 66/1991. (XII. 21.) AB határozatban állást foglalt egyrészről a Be.-ben szabályozott kártalanítás, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott kártérítés intézménye, másrészről az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében meghatározott személyi szabadsághoz való jog, és a (3) bekezdésben a törvénytelen letartóztatás, illetve fogvatartás esetére előírt kártérítés alkotmányos összefüggéseiről. "[A]z Alkotmány rendelkezéseinek alkalmazásában a személyes szabadságtól való megfosztás abban az esetben törvénytelen (jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt. Az alkotmányos alapvető jognak (55. § (1) bekezdés) ezért a megsértéséért az Alkotmány rendelkezéséből folyóan kártérítési igény keletkezik (55. § (3) bekezdés), amely a bíróság előtt érvényesíthető (70/K. §). E kártérítési igény érvényesítésénél irányadó anyagi jogi szabályokat a Ptk-nak a szerződésen kívüli kárfelelősségről szóló rendelkezései tartalmazzák.

Ha a szabadságtól való törvénytelen megfosztás a közhatalom - így az állam büntető hatalmának - gyakorlása során történt, a kárfelelősségre a Ptk. 349. § rendelkezései vonatkoznak.

Ez az igény a Be. kártalanítási szabályaiban foglaltaktól függetlenül érvényesíthető.

(...)

A személyes szabadság alkotmányos alapjogát törvény - a büntető jogszabály - az Alkotmány megengedő rendelkezése folytán (55. § (1) bekezdés) korlátozhatja. A személyes szabadságnak jogszerű ("törvényes") elvonása is okozhat alaptalan sérelmet. Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos. Az arányosság értékeléséhez hozzátartozik az is, hogy a korlátozás folytán esetleg bekövetkező és eleve ki nem küszöbölhető sérelmek elfogadható mérvű enyhítésére garanciák legyenek." (ABH 1991, 342, 347.)

Az Alkotmánybíróság a 41/2003. (VII. 2.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy "az Alkotmány 55. § (3) bekezdése és a kártalanítás szabályai között nincs összefüggés, ezért a kártalanításból kizárás szabályai nem járhatnak az Alkotmány e rendelkezésének sérelmével." (ABH 2003, 430, 436.) Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megerősítette, hogy az Alkotmány 55. § (3) bekezdése a kifejezetten törvénysértő (nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt) előzetes letartóztatás vagy más, akár a büntető hatalom gyakorlásához kötődő, akár egyéb, rendészeti, egészségügyi fogva tartás esetére állapítja meg az állam kárfelelősségét, amelynek részletes szabályai, feltételei és korlátai a polgári jog területére tartoznak. A kártalanítás (visszatérítés) intézménye az állam büntető hatalmának gyakorlása során előforduló tévedések orvoslását szolgálja; feltételeit és korlátait a büntetőeljárási jogszabályok határozzák meg. (ABH 2003, 430, 436-437.) Tekintettel arra, hogy az Abh. tárgya a kártalanításból kizáró okok, nem pedig a kártalanítás jogalapjának alkotmányossági vizsgálata volt, a döntés - az Alkotmány 55. § (3) bekezdése tekintetében - a 66/1991. (XII. 21.) AB határozatban foglaltakhoz (ABH 1991, 342, 347.) képest további érvelést nem tartalmazott.

Ugyanakkor az Abh. az előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelésért járó kártalanításból kizáró okokkal összefüggésben állapította meg: a vizsgált szabályozás megakadályozza, hogy a kártalanítás ténylegesen érvényesüljön mint a személyi szabadsághoz való alapjogban - az eljárási kényszercselekménnyel - okozott jogsérelem orvoslásának eszköze. "Ezáltal sérül az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiság, és nem teljesül a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének és a 8. § (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározott arányossági kritérium." (ABH 2003, 430, 443.)

Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette: "A kártalanítás intézménye legáltalánosabban (... ) az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben normatív tartalommal megállapított jogállamiságra vezethető vissza. Az állam kártalanítási kötelezettségének alapja ugyanis nem az eljárási kényszerintézkedés (vagy a büntetés) jogtalansága, hanem az, hogy a jogállam nem háríthatja el a büntető hatalom gyakorlásából adódó felelősséget olyan esetben, amikor valaki formailag jogszerűen, de érdemben alaptalanul szenved joghátrányt a büntető igazságszolgáltatásban. A szabadságelvonást tartalmazó büntetőeljárási kényszerintézkedések (illetve büntetések) esetében a kártalanítás intézménye a jogállamiság mellett az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének és a 8. § (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározható alkotmányossági követelményekből is következik. (.) A büntető hatalom gyakorlásához kapcsolódó szabadságelvonás arányosságának egyik szükségképpeni eleme tehát, hogy a bíróság tévedése esetén az állam kárfelelőssége körében biztosított legyen a sérelmek elfogadható mérvű kiküszöbölése." (ABH 2003, 430, 445.)

2.1. Az Alkotmánybíróság - az eddigi határozatait követve - a jelen ügyben is megállapította: az Alkotmány 55. § (3) bekezdéséből nem következik az állam kötelezettsége arra, hogy a felróhatóság vizsgálata nélküli kárfelelősségi alakzat keretében kompenzálja a szabadságelvonással vagy korlátozással járó valamennyi, az állami büntető igény érvényesítése során eljáró szervezetek részéről alkalmazott, utóbb - a büntetőjogi felelősség megállapításának hiánya vagy kisebb mértéke következtében - indokolatlannak bizonyult büntetőeljárási kényszerintézkedések és büntetőjogi szankciók elszenvedőit.

Ennek következtében maga a kártalanítás jogintézménye, a Ptk. szerinti kártérítéstől eltérő jogalapja, valamint a kártalanítás jogcímeinek a Be. 580. § (1) bekezdése és 581. § (1) bekezdése szerinti meghatározása nem sérti az Alkotmány 55. § (3) bekezdését. Az ennek megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. Ugyancsak nincs az Alkotmány 55. § (3) bekezdésére visszavezethető mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a Be. 580-581. §-ában meghatározott kártalanítási jogalap tekintetében a Be. 126. §-ában meghatározott őrizetbevétel, illetve a 137. §-ában szabályozott lakhelyelhagyási tilalom esetében. Az ennek megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság szintén elutasította.

2.2. Az indítványozó ugyancsak az Alkotmány 55. § (3) bekezdésének sérelmét állította amiatt, hogy a Be. 580. § (1) bekezdése és 581. § (1) bekezdése nem ad lehetőséget kártalanításra az Rtv. alapján a rendőrség által alkalmazható, a személyi szabadságot érintő rendészeti intézkedésekkel kapcsolatban.

2.2.1. Az Rtv. 36. és 36/A. §-a a személyek és tárgyak felkutatásáról és körözéséről rendelkezett. E szabályokat a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLXXI. törvény 17. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét -főszabályként - nem vizsgálja. A nem hatályos jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 38. § (1) bekezdés szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. Abban az esetben, ha a hatályon kívül helyezett jogszabály helyébe azzal tartalmilag megegyező új rendelkezés lép, az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az új rendelkezés tekintetében folytatja le [pl. 335/B/1990/13. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005, 329, 333-334.].

A támadott rendelkezések az Sztk.tv. 12. és 12/A. §-ába épültek be, ennek megfelelően az Alkotmánybíróság e szabályokat vizsgálta. Megállapította, hogy a személykörözés szabályai csak igen közvetetten érintik a személyi szabadságot, legfeljebb az alapjog korlátozásának előzményét jelenthetik egyes esetekben. Így a rendelkezések sem az Alkotmány 55. § (3) bekezdésével, sem pedig a kártalanítási szabályokkal nem vethetők össze. Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 580. §-ának (1) bekezdésével és 581. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt az Sztk.tv. 12. és 12/A. §-ában meghatározott intézkedések tekintetében elutasította.

2.2.2. Az Rtv.-nek az indítványban megjelölt 37-42. §-ai közül csak a biztonsági intézkedés (Rtv. 37. §) és a közbiztonsági őrizet (Rtv. 38. §) ad lehetőséget a szabadságtól megfosztásra, illetve a személyi szabadság és a mozgásszabadság korlátozására, a 39-42. §-ok ezeket az alapjogokat nem érintik. A büntető igazságszolgáltatáshoz a közbiztonsági őrizet alkalmazása kapcsolódik.

Az Rtv. személyi szabadságot érintő rendelkezései miatti kárfelelősség a Be. kártalanítási szabályain nem kérhető számon. Még a büntetőeljárást szorosan érintő rendőrségi kényszerintézkedések sem részei a büntetőeljárásnak. Önmagában az Alkotmány 55. § (3) bekezdéshez való viszonyukat vizsgálva pedig megállapítható, hogy jogellenes alkalmazásuk áldozatául eső személyek az állam deliktuális felelőssége alapján, a Ptk. szabályai szerint kártérítésre tarthatnak igényt.

Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 580. §-ának (1) bekezdésével és 581. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt az Rtv. 37-42. §-ában meghatározott intézkedések tekintetében is elutasította.

2.3. Az indítványozó az Alkotmány 55. § (3) bekezdésének sérelmét okozó, a Be. kártalanítási szabályaival összefüggő mulasztást állított a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvényben és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvényben szabályozott, személyi szabadságot korlátozó "intézmények" alkalmazásának eseteiben. Utóbbi törvényt a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény váltotta fel.

Az indítvány e része nem felel meg a törvényi feltételeknek. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése által támasztott tartalmi követelmények szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy a támadott konkrét jogszabály az Alkotmánynak mely konkrét rendelkezését sérti. (440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.; 346/D/1998. AB határozat, ABH 2003, 1054, 1058.; 6/D/2000. AB végzés, ABH 2005, 1583, 1584.). Nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.).

Mivel az indítvány nem tartalmazza a vizsgálandó jogszabályok pontos megjelölését, az Alkotmánybíróság ezen indítványi rész érdemi elbírálását mellőzte.

3. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság a szabadságtól megfosztásért járó kártalanítás intézményét a jogállamiságból, valamint az Alkotmány 55. § (1) bekezdése és a 8. § (1)-(2) bekezdése egymásra vonatkoztatásából vezette le. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott demokratikus jogállamiság elvének, valamint a 8. § (2) bekezdésében megfogalmazott alapvető emberi jog lényeges tartalma megsértésének minősítette, hogy a Be. 580. § (1) bekezdésében a törvényalkotó nem sorolja fel a lakhelyelhagyási tilalmat.

3.1. Az Alkotmánybíróság a bűnügyi költségre vonatkozó szabályok vizsgálata során megállapította: történetileg az állami kárfelelősség szigorodása tapasztalható. A nemzetközi jog-összehasonlítás is bizonyítja, hogy a jogállamiság térhódítása fokozatosan megtörte az állami immunitást az állam közjogi tevékenységének gyakorlása, így a büntető igény érvényesítése során okozott károk megtérítésében. Nem elképzelhetetlen olyan szabályozás, hogy az állam kötelezettséget vállal a törvényes módon folytatott, de valamilyen okból a büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül zárult büntetőeljárás során felmerült terhelti költségek megtérítésére is (ilyen megoldást tartalmazott a magyar bűnvádi eljárás 1882-es törvényjavaslata), azonban erre az államnak az Alkotmányon alapuló kötelezettsége nincs. (401/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 528, 530.)

3.2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kártalanítás alapjául szolgáló alkotmányi rendelkezésekből nem vezethető le a törvényalkotó kényszerítő kötelezettsége arra, hogy a Be. 137. §-ban szabályozott lakhelyelhagyási tilalmat is felvegye a Be. 580. § (1) bekezdésben meghatározott azon eljárási kényszerintézkedések közé, amelyek miatt érvényesül az állam kárfelelőssége.

A lakhelyelhagyási tilalom a terhelt mozgási szabadságát és a lakóhely szabad megválasztásának jogát korlátozza. A lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló a meghatározott területet, körzetet engedély nélkül nem hagyhatja el, a tartózkodási helyét, illetől eg a lakóhelyét nem változtathatja meg. A lakhelyelhagyási tilalom tehát a személyi szabadságtól megfosztást nem foglalja magában, a kényszerintézkedés a személyi szabadság bírói korlátozása. Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette: "Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése a mozgásszabadságot biztosítja. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a szabad mozgáshoz való jog is alapjog, amely magában foglalja a helyváltoztatáshoz való jogot. [60/1993. (XI. 29.) AB határozat ABH 1993, 507, 509-510.; 3/1998. (II. 11.) AB határozat ABH 1998, 61, 65-66.]

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 55. § (1) bekezdése és az 58. § (1) bekezdése szerinti jogok egymásra vonatkoztatása alapján a személyes szabadsághoz való jog érdemben felhívható valamennyi, a mozgás és a helyváltoztatást is korlátozó jogszabály alkotmányossági megítéléséhez. Az Alkotmány 58. § (1) bekezdésébe foglalt alapjog az Alkotmány 55. § (1) bekezdésbe foglalt joggal együttesen is értelmezhető. [Lásd: 46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260, 268.] Ezen jogok korlátozásának alkotmányossága, a minden alapjog korlátozására irányadó - az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe foglalt - követelmények figyelembevételével dönthető el." (ABH 2000, 241, 271-272.)

Fontos értékelési szempontokat határoz meg a 65/2003. (XII. 18.) AB határozat: "A személyi szabadság korlátozásának számos formája ismert a magyar jogrendszerben. Ezek jórészt a büntetőeljárás lefolytatásához kötődnek; büntető anyagi jogi szankcióként (szabadságvesztés, kényszergyógykezelés) vagy büntetőeljárási kényszercselekményként (őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés, lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet) jelennek meg. A büntetőeljáráson kívül ugyanakkor más eljárásokban is sor kerül a személyi szabadság alapjogának korlátozására, így különösen az idegenrendészet, a szabálysértési eljárás, az egészségügyi és a rendészeti igazgatás egyes területein.

A korlátozásra vonatkozó szabályozásnak - az Alkotmány rendelkezéséből fakadóan - tartalmaznia kell a korlátozás okát, továbbá meg kell határoznia az adott korlátozási formának megfelelő eljárást. A korlátozás arányosságának és ezzel együtt alkotmányosságának megítélését az alkotmányi követelményeken alapuló tényezők befolyásolják. Ennek körében meghatározó jelentőségű a szabadságelvonás időtartamának mértéke, annak indokoltsága, a szabadságelvonással érintett személy megfelelő körülményeinek és az őt megillető jogok gyakorlásának biztosítása, valamint a jogtalan szabadságelvonás esetére nyújtott jogorvoslati jog és egyéb jogkövetkezmények meghatározása és azok megfelelősége." (ABH 2003, 707, 716.)

A teljes szabadságelvonást jelentő előzetes letartóztatás és ideiglenes kényszergyógykezelés, valamint az ügyész és a bíróság részéről a terhelt kérelme alapján rugalmasan módosítható tartalmú lakhelyelhagyási tilalom - a fenti szempontok szerinti - összevetése igen lényeges különbséget mutat a személyi szabadság korlátozásának súlyában és jellegében. Amennyiben ugyanis a lakhelyelhagyási tilalom tartama alatt a terhelt életkörülményeiben olyan lényeges változás következik be, amely miatt a tilalommal érintett terület, körzet elhagyása, vagy a tartózkodási hely, illetőleg lakóhely megváltoztatása szükséges, a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság a terhelt kérelmére a lakhelyelhagyási tilalmat részlegesen feloldhatja. A lakhelyelhagyási tilalom részleges feloldásáról szóló határozatban a terhelt részére engedélyezhető a lakhelyelhagyási tilalommal érintett terület, körzet meghatározott célból és úti célra történő egyszeri, időszakos vagy rendszeres elhagyása, illetőleg a tartózkodási hely vagy a lakóhely megváltoztatása. [Be. 137. § (7) bekezdés]

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében biztosított alapjogoknak a lakhelyelhagyási tilalom tartalmát jelentő korlátozása esetén - amennyiben az a törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott szabályok szerint történik - az Alkotmányból nem vezethető le alanyi jog a bűnösség megállapítása nélkül lezárult büntetőeljárást követően a kártalanításra. Az állam a Be. 339. § szerinti költségtérítésre, illetve - az állami büntető hatalmat adott esetben gyakorló személyek magatartásának felróhatósága esetén -a deliktuális felelősség szabályai szerinti kártérítésre köteles.

Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 580. §-ának (1) bekezdésével összefüggő, az Alkotmány 2. § (1) bekezdés és a 8. § (2) bekezdés sérelmét okozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt Be. 137. §-ban meghatározott lakhelyelhagyási tilalom tekintetében elutasította.

4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint sem "az Alkotmány egészéből", sem pedig az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelméből nem vezethető le az állam kártalanítási, azaz objektív alapú kötelezettsége a "törvényes ok" nélkül folytatott büntetőeljárással okozott valamennyi alapjogsérelemért (becsület, jó hírnév csorbulása, személyes adatok törvényes ok nélküli rögzítése, magánlakás sérthetetlenségének, az ország elhagyásának, foglalkozás, hivatás, vállalkozási tevékenység folytatásának korlátozása), illetve a rendkívüli jogorvoslat alapján felmentett személyek számára a törvényes ok nélkül "bűnösnek tekintésből" eredő jogsérelmekért. A Be. kártalanítási szabályai nem jelentenek "egyéb helyzet" szerinti megkülönböztetést a személyi szabadságukban nem érintett, de a "törvényes ok" nélküli büntetőeljárásban más alapvető jogaiban sérült személyek hátrányára.

4.1. Az Alkotmány - ellentétben az Európai Unió országai többségének alkotmányával (az osztrák, a ciprusi, a cseh, az észt, a finn, a görög, a lengyel, a német, az olasz, a portugál, a spanyol, a szlovák, a szlovén, a bolgár, valamint a román alkotmányok) - nem tartalmaz rendelkezést az állam szervezeteinek kártérítési felelősségéről. Ennek ellenére az állam a közhatalmat gyakorló szervezetek, így a büntetőeljárás hatóságai által felróható tevékenységgel okozott alapjogsérelmekért a Ptk.-nak a személyiségvédelemmel, illetve a szerződésen kívüli károkozással összefüggő szabályai alapján (Ptk. 76-84. §, 339. és 349. §) kötelezett a kártérítésre.

A büntetőeljárási kártalanítási kötelezettség intézményét a törvényalkotó - a büntetőpolitika körébe tartozó meggondolások alapján - szabadon tágíthatja a jelenlegi mértékhez képest, egyrészről a társadalom gazdasági teherbírásának, másrészt a büntető hatalom gyakorlásával szemben az Alkotmányból levezetett követelményeknek figyelembevétele mellett. Az állami büntető hatalom monopóliumából ugyanis egyértelműen következik a társadalom tagjainak és intézményeinek személyét, jogait, érdekeit sértő vagy veszélyeztető, társadalmilag károsnak ítélt cselekményekkel szembeni büntetőjogi kontrollrendszer megteremtésének, a büntetendő cselekmények elkövetésekor keletkező büntetőigény érvényesítésének, a bűnüldözés és a büntető igazságszolgáltatás alkotmányos feltételek szerinti működtetésének kötelezettsége.

Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntető hatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez, még ha ezek az eszközök, lényegüket tekintve, súlyosan jogkorlátozóak is. A büntetőeljárási intézkedések és a büntetőjogi szankciók az alapvető alkotmányos jogoknak: a személyi szabadságnak (Alkotmány 55. §), szabad mozgásnak és tartózkodási hely szabad megválasztásának, a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jognak [58. § (1) bekezdés], a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adat védelméhez való jognak [59. § (1) bekezdés] korlátozására adnak alapot. A korlátozás nem csupán a büntetőeljárás alá vont személyt érinti, hanem érintheti az eljárásban tanúként részt venni köteles, vagy a bizonyítékok megszerzése érdekében alkalmazott eljárási cselekményeket (szemle, lefoglalás, házkutatás, motozás stb.) eltűrni köteles kívülálló személyek alkotmányos alapjogait is. [42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300, 304-305.]

Az Alkotmánybíróság több határozatában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a büntetőigény érvényesítésének kockázata az államot terheli. A törvényességi óvás alkotmányellenességét megállapító határozatban mondta ki először az Alkotmánybíróság, hogy a jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási korlátok között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát pedig az állam viseli. Ez a kockázatelosztás az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59, 70.]. A büntetőigény elévülési szabályai visszamenőleges módosítására irányuló törvényhozói törekvések kapcsán állapította meg az Alkotmánybíróság: nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és rendeltetését betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhet. Ennek az alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a büntetőigényét, és közömbös az is, hogy milyen okból [11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH 1992, 77, 92.]. Ugyanakkor az állami büntető hatalomra irányadó alkotmányos követelményekből sem következik a közösség, a társadalom védelmében fellépő állam kárfelelőssége a büntető felelősségre vonás során a törvényi feltételeknek megfelelőn alkalmazott, alapjogot érintő eljárási intézkedések és büntetőjogi szankciók miatt.

4.2. Az Alkotmánybíróság nem tekinti "egyéb helyzet" szerinti hátrányos megkülönböztetésnek, azaz az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek, hogy a törvényhozó jelenleg a Be. 580. § (1) bekezdésében és 581. § (1) bekezdésében megjelölt eljárási kényszerintézkedések és büntetőjogi szankciók esetében, az ott meghatározott okokból teszi csak kötelezővé a kártalanítást.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az egész jogrendszerre kiterjedően alkalmazza a diszkrimináció tilalmát. Az Alkotmánybíróság már legelső döntéseinek egyikében megállapította, és azóta következetesen alkalmazza, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát. A megkülönböztetés tilalmából az következik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie; azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a jogalkotó önkényesen, a tárgyilagos megítélés alapján ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282., 35/1994. AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.] A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak megállapítása, hogy a szabályozási koncepció szempontjából kiket kell egy csoportba tartozónak tekinteni [49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.]. A személyi szabadságukban korlátozott és a személyi szabadságukban nem érintett személyek nem képeznek azonos csoportot, így a Be. kártalanítási szabályai nem teremtenek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet. A felróhatóságon alapuló deliktuális felelősség pedig valamennyi, a büntetőeljárásban alapvető jogaiban megsértett személy részére biztosított.

4.3. Az Alkotmánybíróság megállapította: maga a kártalanítás intézménye, az állami kárfelelősség intézményei jogalapjának eltérő meghatározása nincs alkotmányos összefüggésben az Alkotmány 55. § (1) bekezdésében meghatározott személyi biztonsághoz való joggal. Az alkotmányos megítélés szempontjából nem érinti az 57. §-ból levezett tisztességes eljáráshoz való jogot és a fegyverek egyenlőségét, amelyeknek tartalmát az Alkotmánybíróság a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban bontotta ki (ABH 1998, 91, 95-96.), valamint az 57. § (5) bekezdésben biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogot sem. A Be. 580. és 581. §-a nincs összefüggésben az Alkotmány 59. §-ával sem, így nem sérti a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot.

Fentiek alapján az Alkotmánybíróság a személyi szabadság korlátozásán kívüli alapjogok sérelme kompenzációjának tekintetében a Be. 580. § és 581. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt, valamint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt elutasította. Mivel az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések alkotmányellenességét nem állapította meg, ezért a konkrét ügyben történő alkalmazásának kizárására irányuló kérelem tárgyában a döntéshozatalt mellőzte.

5. Az Alkotmánybíróság nem állapított meg a Be. 580. § (1) bekezdésével összefüggő, az Alkotmány 70/B § (1) és (3) bekezdésének sérelmére vezető mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet a bevont vezetői engedélyből eredő károk kártalanítás keretében való megtérítésének hiánya miatt. Az erre irányuló indítványt elutasította.

Az elutasítás indokai megegyeznek a korábbiakban kifejtettekkel. Az állam eljáró szervezeteinek felróható magatartásából keletkező károk megtérítése a deliktuális felelősség polgári jogi szabályainak megfelelően ilyen esetben is biztosított.

6. Az indítványozó álláspontja szerint a kártalanítás igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos jogvesztő határidő sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését (demokratikus jogállam), 8. § (2) bekezdését, 54. § (1) bekezdését, 55. § (1) bekezdését, 55. § (3) bekezdését, 57. § (1) bekezdését (bíróság előtti egyenlőség), és 70/A. §-át. Az alkotmányjogi panasz benyújtója az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése (jogállamiság, jogbiztonság), a 9. § (1) bekezdése, az 55. § (3) bekezdése, valamint az 57. § (1) bekezdése (bíróság előtt egyenlőség, jogegyenlőség) sérelmét jelölte meg.

6.1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy nem ítélt dolog-e a Be. 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és a rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítvány. Az Alkotmánybíróság ugyanis az 1167/B/1997. AB határozatban (ABH 2004, 1179., a továbbiakban: Abh1.), a 3/D/2005. AB határozatban (ABH 2006, 1724., a továbbiakban: Abh2.), valamint a 1187/D/2006. AB határozatban (ABH 2008, 2593., a továbbiakban: Abh3.) már foglalkozott a kártalanítási igény előterjesztésére meghatározott jogvesztő határidő alkotmányossági kérdéseivel.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.) Az Ügyrend 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetől eg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.

Az Abh1. a kártalanítási igény előterjesztésére az 583. § (1) bekezdésben megállapított határidőt az Alkotmány 55. § (3) bekezdésével és 57. § (1) bekezdésével összefüggésben vizsgálta. A személyi szabadságtól megfosztás miatt nyújtandó kártalanítás és a polgári jogi kártérítési felelősség alkotmányossági kérdéseiben kialakult alkotmánybírósági gyakorlat áttekintése alapján megállapította, hogy a kártalanítás és a kártérítés eltérő természetű jogintézmények, így alkotmányjogi megítélésük nem azonos (ABH 2004, 1179, 1181.). A Be.-nek a Ptk.-tól különböző felelősségi szabályaira tekintettel nincs szó homogén csoportról, ami a hátrányos megkülönböztetés előfeltételét képezhetné. A kétféle szabályrendszerben szereplő elévülési idők különbözősége tehát nem vezet az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésében meghatározott, a bíróság előtti egyenlőség elvének megsértéséhez. Az Alkotmány 55. §-ának az indítványban hivatkozott (3) bekezdése és a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott szabály között nincs alkotmányos összefüggés. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. (ABH 2004, 1179, 1181-1182.)

Az Abh2. a kártalanítási igény jogvesztő határideje alkotmányellenességének megállapítását az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkriminációtilalom, valamint ezzel összefüggésben az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelme szempontjából is elutasította. Az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy az 54/1992. (X. 29.) AB határozatban (ABH 1992, 266, 267.) már megállapította: ha az elévülésre vonatkozó szabályozás nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, vagyis garantálja a jogok bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét, akkor annak időmeghatározásában a törvényhozó cselekvési szabadsága már meglehetősen nagy: az általános és különös elévülési időtartamok meghatározása a jogviszonyok alanyi, tárgyi, tartalmi és egyéb szempontjain és különféle jog-és gazdaságpolitikai megfontolásokon is nyugodhat. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt tilalom természetesen a szabályozás alkotmányos korlátját jelenti. (ABH 2006, 1724, 1730.) Ugyanakkor a hátrányos megkülönböztetés tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. Ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata képezheti az alkotmányossági megítélés tárgyát. (1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479, 479-480.)

Az Alkotmánybíróság az Abh1.-ben (ABH 2004, 1179, 1182.) már lényegében megfogalmazta, hogy a bírósági jogérvényesítés határidejének eltérése olyan személyeket - a kártalanításra a Be. szabályai, illetve a kártérítésre a Ptk. szabályai szerint jogosultak - érint, akik nem képeznek homogén csoportot. A kártalanítási igény előterjesztésére rendelkezésre álló határidő, továbbá annak nem elévülési időként, hanem jogvesztő határidőkénti meghatározása tekintetében tehát hiányzik a hátrányos megkülönböztetés megállapításának lényegi előfeltétele. Az állami büntető igény érvényesítése során eljáró szervezetek jogszerű döntései miatt a felróhatóság vizsgálata nélkül járó kártalanítás és a bírósági, ügyészségi, nyomozó hatósági jogkörben felróhatóan okozott kár megtérítése között a jogintézmények alapja és feltétel-rendszere lényegesen eltér. A jogérvényesítés eltérő határideje tekintetében fennálló hátrányos megkülönböztetés vizsgálatához szükséges csoportképzésnél ezek a különbségek a meghatározóak, nem pedig az a kétségtelenül közös vonás, hogy mindkét esetben állami szervek által okozott sérelem vagyoni reparációja történik, polgári eljárásban. (ABH 2006, 1724, 1731.)

Az Abh2. hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. § (1) bekezdését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogegyenlőségi tétel kifejtésének tekinti a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatva [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 81.]. A 39/1992. (VII. 16.) AB határozat megállapította, hogy a rendelkezés tartalmának igazi kibontására a 70/A. § adja meg a lehetőséget. (ABH 1992, 235, 238.) Az alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve a magán és köztulajdon egyenrangúságát kimondó alkotmányi rendelkezések szoros összefüggéséből következik az, hogy a Be. 583. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sem. (ABH 2006, 1724, 1731, 1732.)

Az Alkotmánybíróság az Abh3.-ban is megállapította, hogy az adott alkotmányjogi panasz tartalma az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, az 55. § (3) bekezdésével, az 57. (1) bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) bekezdésével összefüggésben ítélt dolog, ezért e tekintetben nem folytatott érdemi vizsgálatot. (ABH 2008, 2593, 2600.) Ugyanakkor a Be. 583. § (1) bekezdését érdemben vizsgálta az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezett jogbiztonság követelménye szempontjából. Az Alkotmánybíróság gyakorlatának részletes ismertetését követően megállapította, hogy a Be. 583. § (1) bekezdése megfelel a jogbiztonság követelményének. A jogvesztő határidő közlésének időpontját maga a Be. határozza meg: a 262. § (2) bekezdése előírja, hogy a határozatot a jelenlevőkkel szóban, egyébként kézbesítés útján kell közölni. (ABH 2008, 2593, 2600.)

Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben tehát megállapította, hogy a Be. 583. § (1) bekezdésben meghatározott, a kártalanítási igény előterjesztésére a jogerős felmentő ítélet közlésétől számított hat hónapos jogvesztő határidő tekintetében az alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmány 55. § (3) bekezdése, 57. § (1) bekezdése, 70/A. § állított sérelme alapján az Abh.1.-ben, Abh2.-ben és az Abh3.-ban elvégezte.

Az indítvány az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére mint a demokratikus jogállamiságra hivatkozik, amiből az következne, hogy "a bírói, ügyészi szervek alkalmazottai által elkövetett jogsértések esetén, a polgár kártalanítási igényével nem kedvezőtlenebb, hanem az alkotmányos keretek között inkább kedvezőbb helyzetbe kerüljön az államnál, mint károkozónál." Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítványozó a demokratikus jogállamiság sérelmét valójában a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggően indokolja, így a Be. 583. § (1) bekezdése szempontjából már elbíráltnak tekintendő.

A Be. 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló ezen indítványi részek tehát ítélt dolognak minősülnek, ezért az Alkotmánybíróság e tekintetben az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.

6.2. Az indítványozó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének, 54. § (1) bekezdésének, valamint 55. § (1) bekezdésének sérelmét csupán megjelölte, annak összefüggéseit az 583. § (1) bekezdéssel nem fejtette ki, aminek következtében ezen indítványi részek alkotmányi vizsgálatát az Alkotmánybíróság mellőzte.

6.3. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy a jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, ami az állam - és elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára (9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.). A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. (ABH 1992, 135, 142.) Több határozatában az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetől eg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. [Pl.: 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 10/2003. (IV. 3.) AB határozat, ABH 2003, 130, 135-136.; 1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722, 725-726.; 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005, 766, 769.]

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 262. § (1) bekezdésének (kivel, milyen határozatot kell közölni), (2) bekezdésének (a közlés a jelenlevőkkel szóban, egyébként kézbesítés útján történik), illetve a 367. § (1) bekezdésének (a másodfokú bíróság határozatát kinek kell kézbesíteni) rendelkezései önmagukban és a Be. 583. § (1) bekezdésével összefüggésben is megfelelnek az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonsági és normavilágossági követelményeknek.

Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a Be. 262. § (1) és (2) bekezdésébe, valamint a 367. § (1) bekezdésébe foglalt rendelkezések nincsenek alkotmányjogilag értékelhető tartalmi összefüggésben az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, 55. § (1) bekezdésével, 57. § (1) bekezdésével - az alkotmányjogi panasz keretei között - a 70/A. § (1) bekezdésével, továbbá a petíciós jogot biztosító 64. § rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.].

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasznak a Be. 262. § (1) és (2) bekezdése, illetve 367. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - ítélt dolognak nem tekinthető - részeit elutasította. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések alkotmányellenességét nem állapította meg, ezért a konkrét ügyben történő alkalmazásának kizárására irányuló kérelem tárgyában a döntéshozatalt mellőzte.

IV.

Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben és a korábbi indítványok alapján észlelte, hogy a kártalanítási igény keletkezéséről és az igényérvényesítés határidejéről történő tájékoztatás elmaradása alkotmányellenes helyzethez, az Alkotmány rendelkezéseiből levezethető kártalanítási igény elvesztéséhez vezethet.

1. A Be. 43. § (1) bekezdése szerint a terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása, illetve a megrovás, próbára bocsátás vagy javítóintézeti nevelés jogerős alkalmazása után elítélt. A terhelt fogalmi meghatározását ki kell egészíteni azzal, hogy a kártalanításra vonatkozó szabályok is a terhelt kifejezést használják [pl. magában az 583. § (1) bekezdésben a határidő meghatározásánál], holott a kártalanítási jogcímek többségében olyan személyről van szó, aki nem lett elítélt. Ebből következően a terhelt jogaira megállapított rendelkezések érvényesek a kártalanításra jogosulttá váló személyekre is. A Be. 43. § (2) bekezdése f) pontja a terhelt jogaként fogalmazza meg, hogy a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyésztől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon. Ez a rendelkezés valójában a hatóságok kötelezettségét határozza meg: az eljárási jogokról felvilágosítást kell adniuk - kérés nélkül is. A Be. a kártalanítás szabályainak körében nem írja elő külön kötelezettségként, hogy az ügyész, illetve a bíróság a kártalanítás alapjául szolgáló határozatában utaljon az igény benyújtásának lehetőségére, a hat hónapos jogvesztő határidőre és annak a határozat kihirdetésétől vagy a kézbesítésétől történő számítására. Miután nem csupán a terhelt szorosan vett büntetőeljárási jogairól, hanem az állammal szemben a határozattal keletkező reparációs igényről és érvényesítése feltételeiről van szó, a speciális tartalmú tájékoztatási kötelezettség előírásának hiánya alkotmányellenes helyzethez: a kártalanítás elmaradásához, a szabadságtól megfosztás alkotmányossága által megkívánt arányossági feltétel gyakorlati meghiúsulásához vezethet.

A kártalanítás a meghatározott ügyészi és bírósági határozatok alapján a büntetőeljárási törvény szerint létrejövő jogviszony az állam és a határozattal érintett személy között. A kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó rendelkezéseit a Be.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A kártalanítás az annak alapjául szolgáló nyomozást megszüntető határozat kézbesítésével, illetőleg a felmentő ítélet, az eljárást megszüntető végzés, valamint a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat jogerőre emelkedésével válik esedékessé, a kártalanítást az állam köteles megfizetni. [Be. 582. §, 584. § (4) bekezdés]

A kártalanítási igény érvényesítésével kapcsolatos büntetőeljárási szabályoknak is tükrözniük kell a polgári jog alapelvi jelentőségű szabályait. A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni [Ptk. 4. § (1) bekezdés]. A kártalanítás törvényben meghatározott egyoldalú nyilatkozatból keletkező jogosultság a kompenzáció követelésére; az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni (Ptk. 199.). Így a felek együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire [Ptk. 205. § (3) bekezdés]. A kötelezettnek (az állam) a teljesítés érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a kártalanításra jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést. A felek minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni. [Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdés]

2. Az Abtv. 49. §-ában meghatározott mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség állapítható meg akkor, ha a jogalkotó a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel, feltéve, hogy a szabályozást valamely alkotmányos jog érvényesülése vagy biztosítása kényszerítően megköveteli [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint, amikor valamely alapjog érvényesüléséhez vagy védelméhez a meglévő szabályozásban foglalt garanciális rendelkezések nem elégségesek - az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján akár hivatalból is - lehetősége van mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására.

3. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a kártalanításból kizáró okok alkotmányossági vizsgálata során megállapította: "A vizsgált szabályozás megakadályozza, hogy a kártalanítás ténylegesen érvényesüljön mint a személyi szabadsághoz való alapjogban - az eljárási kényszercselekménnyel - okozott jogsérelem orvoslásának eszköze. Ezáltal sérül az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamiság, és nem teljesül a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének és a 8. § (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával meghatározott arányossági kritérium." (ABH 2003, 430, 443.)

Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben ugyanilyen következtetésre jutott. Az állammal szemben keletkezett kártalanítási igényről és érvényesíthetősége határidejéről az ügyészi és a bírósági határozatban adandó tájékoztatás törvényi előírásának hiánya a törvényalkotó olyan mulasztása, amely ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiság követelményeivel, továbbá alapjogsérelemre is vezet. Hiányzik ugyanis annak eljárási garanciája, hogy minden esetben érvényesüljön a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához - az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének és a 8. § (1)-(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával - az Alkotmánybíróság gyakorlatában meghatározott arányossági kritérium, a kártalanítási igény benyújtásának lehetősége.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság - hivatalból - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, aminek megszüntetésére határidő tűzésével hívta fel az Országgyűlést.

Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.

Budapest, 2009. október 27.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 65/E/2004.

Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása

1. A határozat rendelkező részével teljes mértékben, de a 2. és 3. ponthoz kapcsolódó indokolással csak részben értek egyet. A rendelkező rész 2. és 3. pontja azokat az indítványokat utasítja el, amelyek azt kifogásolták, hogy bizonyos fogva tartások elszenvedéséért, az utóbb alaptalannak bizonyuló személyi szabadságtól való megfosztásért az állam nem minden esetben nyújt kártalanítást.

Különösen fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a Be. 580. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményező indítványt (indokolás III. 2.1. pont), valamint a közbiztonsági őrizettel kapcsolatban előterjesztett indítványt (III. 2.2. pont), továbbá az idegenrendészeti őrizettel összefüggő, a többségi indokolás szerint hiányos indítványt (III. 2.3. pont) a határozat csupán az indítványok tartalmának és érvelésének megfelelően, vagyis az indítványokhoz kötötten végezte el.

Ez azt jelenti, hogy a határozat azt vizsgálta: az Alkotmány 55. § (3) bekezdését sérti-e az, hogy a törvény jelenleg nem kötelezi az államot kártalanítás fizetésére a büntetőeljárásban elrendelhető őrizet, a közbiztonsági őrizet, és az idegenrendészeti őrizet elszenvedésért, ha ezek utólag jogszerűnek, de alaptalannak bizonyultak.

Elfogadom, hogy az Abtv. 20. §-a és a 22. § (2) bekezdése értelmezhető úgy is, ahogyan azt a jelen ügyben a határozat teszi, s az Alkotmánybíróságot a vizsgálódásban köti az indítványok tartalma és azok indokolása is. Belátom, hogy az Alkotmánybíróság többségi határozatban hivatkozott gyakorlata eddig az Alkotmány 55. § (3) bekezdését úgy értelmezte, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti, egyes, nevesített fogva tartásokért járó kártalanítás szabályai nincsenek összefüggésben az Alkotmánynak ezzel a szabályával.

Így a jelen ügyben is - erre irányuló, megfelelően konkrét indítvány hiányában - nyitva maradt az a kérdés, hogy összeegyeztethető-e az Alkotmány többi szabályával - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, az 55. § (1) bekezdésével és a 8. § (1)-(2) bekezdésével - az a hiányosság, amely értelmében a jogrend jelenleg nem teszi kötelezővé kártalanítás fizetését az alaptalan őrizetbevételért, legyen szó akár büntetőeljárási, akár közbiztonsági, akár idegenrendészeti őrizetről. A kártalanítás ugyanis a jogalapot illetően nem teljes. 2. Álláspontom szerint a törvénytelen vagy utóbb alaptalannak bizonyult szabadságelvonásért járó kártalanításhoz való jog az Alkotmány 55. § (3) bekezdéséből következik. Ahogyan azt a 66/1991. (XII 21.) AB határozat megfogalmazta, az "Alkotmány rendelkezéseinek alkalmazásában a személyes szabadságtól való megfosztás abban az esetben törvénytelen (jogellenes, önkényes), ha nem a törvényben meghatározott okokból és nem a törvényben meghatározott eljárás alapján történt. Az alkotmányos alapvető jognak [55. § (1) bekezdés] ezért a megsértéséért az Alkotmány rendelkezéséből folyóan kártérítési igény keletkezik [55. § (3) bekezdés], amely a bíróság előtt érvényesíthető (70/K. §):" (ABH 1991, 342, 347.)

Az Alkotmány 55. § (3) bekezdését az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének megfelelően, az Emberi jogok európai egyezménye 5. cikk 5. pontjára és a 7. kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikkére, valamint a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 9. cikkére és az e cikkek köré épült esetjogra tekintettel kell értelmeznie. (936/D/1997. AB határozat, ABH 1999, 615.) Egyetértek ezért dr. Harmathy Attila alkotmánybírónak a 41/2003. (VII. 2.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában szereplő azon megállapításával, amely szerint az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében foglalt kártalanításhoz való jog átfogja az Egyezségokmányban és az Egyezményben megfogalmazott felelősségi alapon történő kártérítéshez való jogot, valamint a téves bírói ítélet miatt elszenvedett sérelmek esetén érvényesíthető kártalanításhoz való jogot. Az Alkotmány 55. § (3) bekezdése nem az egyes jogágak kártérítési felelősségi szabályait ismétli meg, hanem az alkotmányjog szintjén jelentkező, a személyi szabadság alapvető jogának sérelmére tekintettel fennálló, alkotmányi alapú kártalanítási jogot tartalmazza. (ABH 2003, 430.)

Azt a többségi határozat is elismeri, hogy az alaptalan fogva tartásért járó kártalanításnak alkotmányjogi alapjai vannak (indokolás III. 3. pont). A többségi döntés szerint azonban ez nem az Alkotmány 55. § (3) bekezdése, hanem az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, az 55. § (1) bekezdése és a 8. § (1)-(2) bekezdése.

Véleményem szerint a személyi szabadság alapvető jogát [55. § (1) bekezdés] jogszerűen, de utóbb alaptalannak bizonyulóan, jelentősen korlátozó kényszerintézkedések miatt teljeskörűen fenn kell álljon az állam kártalanítási kötelezettsége. Hangsúlyozom, hogy ezt az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata és a jelen döntés indokolása sem zárja ki. Úgy gondolom, hogy a személyi szabadságtól való megfosztást lehetővé tevő minden jogszabály arányosságához hozzátartozik az, hogy a szabadságelvonásért, ha az alaptalan, az állam utóbb megfelelő kártalanítást nyújtson. Véleményem szerint megalapozottabb indítványok alapján, vagy hivatalból indított eljárásban az Alkotmány 55. § (1) és (3) bekezdését az Alkotmánybíróságnak ennek megfelelően kellene értelmeznie.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró