62/1992. (XII. 11.) AB határozat

a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjáról szóló 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet, továbbá a Belügy- és Honvédelmi Minisztérium hivatásos állományú tagjai nyugdíjalapja számításáról szóló 3/1982. (BK. 12.) együttes utasítás alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálata szerint benyújtott indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjáról szóló 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

Ugyanazon rendelet 19. § (1) bekezdés, 21. § (2) és (3) bekezdés, 31. és 32. §, továbbá a Belügy- és Honvédelmi Minisztérium hivatásos állományú tagjai nyugdíjalapja számításáról szóló 3/1982. (BK. 12.) együttes utasítás alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítványokat elutasítja.

E határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi.

A megsemmisített rendelkezés:

"A miniszter személyes hatáskörében hozott döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye."

e határozat közzétételével veszti hatályát.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozók álláspontja szerint a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak a haza és nemzet védelmének az önfeláldozásig terjedő szolgálatával és e szolgálat terheinek önkéntes vállalásával együttjáró, békeidőben is meglévő többletmegterhelését többletjogosultságok alanyi jogként való biztosításával kell kiegyenlíteni. Ezt a célt nem szolgálja megfelelően sem a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjáról szóló 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet, sem a Belügy- és Honvédelmi Minisztérium hivatásos állományú tagjai nyugdíjalapja számításáról szóló 3/1982. (BK. 12.) együttes utasítás, amely utóbbi önmagában azért is alkotmányellenes, mert az adott tárgykör szabályozása jogszabályi formát és nem utasítást igényel. Ezen utasítás az indítványok egy része szerint tartalmában is ellentétes az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésével, amely szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz.

Ezzel az alkotmányos rendelkezéssel ütközik a 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése, amely a nyugdíj alapjául figyelembe vehető illetményátlagról rendelkezik, a 21. § (2) bekezdés maradék fordulata és a (3) bekezdés, amely a figyelembe vehető átlagkereset, illetőleg jutalom felső határát korlátozza, a 31-32. §-ai, amelyek az 55 éves életkor előtt a nyugdíj folyósítását korlátozzák és a 29. § (2) bekezdés, amely a miniszter személyes hatáskörében hozott döntés ellen a további jogorvoslatot kizárja. Ez utóbbi rendelkezést az indítványozó az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével szemben tartja alkotmányellenesnek.

II.

Az indítványozóknak a támadott rendelkezések alkotmányellenességével kapcsolatos álláspontja a jogorvoslati jog korlátozására vonatkozó részben alapos, a többi kérdésben alaptalan.

1. A Belügy- és Honvédelmi Minisztérium hivatásos állományú tagjai nyugdíjalapja számításáról szóló 3/1982. (BK. 12.) együttes utasítás 1982. november 1-jén kelt, a Belügyi Közlöny 1982. december 23-i számában jelent meg, és a kiadás napján lépett hatályba.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1988. január 1-jén lépett hatályba. A 61. § (2) bekezdése szerint: "E törvény nem érinti a hatálybalépése előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás, szabvány ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát."

Az Alkotmánybíróság már a 45/1991. (IX. 10.) AB határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogalkotásról szóló törvény ezen szabálya nem sérti az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ellenkezőleg, összhangban áll az Alkotmánynak a Magyar Köztársaság jogállamiságát deklaráló 2. § (1) bekezdésével. A jogbiztonság a jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy az 1988. január 1-je előtt kibocsátott utasítás alkotmányossági felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság az 1988. január 1-je utáni jogalkotási szabályok alkalmazásával végezze.

Tartalmi szempontból az utasítás a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjmegállapítási szabályait a társadalombiztosítás általános szabályaival akarta összhangba hozni, tehát nem diszkriminációt okozó, hanem a diszkriminációt feloldó rendelkezésnek minősíthető.

2. A 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendeletnek a nyugellátás alapjára vonatkozó rendelkezései közül a 19. § (1) bekezdés szerint a nyugdíj összegét a szolgálati viszony megszűnését megelőző tizenkét hónapi összilletmény egy hónapi átlaga alapján kell megállapítani. A 21. § (1) bekezdése szerint az alapul szolgáló illetmény megállapításánál számításba kell venni minden illetményt és pótlékot, a beosztásban végzett munkáért kapott jutalmat, prémiumot és részesedést, továbbá a baleseti járadékot. Ugyanis a (3) bekezdés azt tartalmazza, hogy a nyugdíj alapját képező illetmény megállapításánál az illetményátlag egyhavi összegének megfelelő jutalom számítható.

Az a kérdés, hogy a nyugdíjjárulék alapját a bruttó illetmények képezik, a nyugdíjalapot viszont a nettó illetmény alapján számítják ki, akkor lehet a szociális biztonság körébe vonható alkotmányossági kérdés, ha a nyugdíjrendszer szerződéses biztosítási alapokra lenne helyezve, és a nyugdíjak fedezetéül kizárólag a járulékok szolgálnának. Akkor lenne összemérhető az is, hogy az adóköteles jövedelmek alapján fizetett járulék és az adó megfizetése alól mentes nyugdíjak között van-e a szociális biztonság elvét sértő összefüggés.

Az Alkotmánybíróság már több alkalommal elvi éllel mutatott rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - jogszabályi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség - mint például az indítványokkal támadott 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet már említett 21. § (1) és (3) bekezdésének értelmezése - azonban magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának. Alkotmányellenesnek nem minősíthető körbe tartoznak azok a rendelkezések is, amelyek az 55. életévüket még be nem töltött nyugdíjasok ellátmányának folyósítását korlátozzák, [22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet 31. és 32. §-ai].

A 22/1971. (VI. 1.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése szerint "A nyugellátás megállapítása tárgyában hozott határozat ellen, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az illetékes miniszterhez lehet fellebbezni. A miniszter személyes hatáskörében hozott döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye."

Az indítványok közül alapos volt az, amelyik az idé- zett rendelkezés második mondatának alkotmányellenesség miatti megsemmisítését kérte. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése tartalmazza, hogy a "Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti." Az Alkotmány 50. § (2) bekezdése ennél tágabb kört érint kimondva azt, hogy a "bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét". Az indítvány által támadott jogszabálynak az a mondata, amely szerint "a miniszter személyes hatáskörben hozott döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye", nemcsak jogorvoslatként zárja ki a bírói felülvizsgálatot, hanem - kormányrendeleti szinten - kizárja egyúttal a nyugellátást megállapító közigazgatási határozat törvényességének bírósági ellenőrzését is.

A szolgálati viszony a nyugállományba helyezéssel megszűnik. [1971. évi 10. tvr. (Ftvr.) 7. §]. A Ftvr. 46. § (1) bekezdése értelmében a nyugdíjak feltételeit, mértékét stb. a Kormány állapítja meg.

A Kormányrendelet 29. § (1) bekezdése szerint a rendelet alapján járó nyugellátásokat az illetékes miniszter által kijelölt szerv állapítja meg. A kijelölt szerv a nyugellátás megállapításakor már nem a vele szolgálati viszonyban lévő személlyel - ilyen minőségével - kapcsolatban tesz intézkedést. Döntése jellegét tekintve semmiben nem különbözik attól, amikor a nyugdíj megállapítására egyébként hivatott szervek hoznak döntést, és ez a felek között államigazgatási hatósági jogviszonyt hoz létre. Az ilyen közigazgatási (társadalombiztosítási) határozat pedig - törvény kizáró rendelkezése hiányában [1981. évi I. tv. 72. § (4) bek.] - a bíróság által felülvizsgálható.

A minden további jogorvoslatot - és ezzel a bírói felülvizsgálatot is - kormányrendeletben kizáró második mondat ezért alkotmányellenes. Az Alkotmány 50. § (2) bekezdésével ellentétes tehát a támadott jogszabálynak az a mondata, amely szerint: "A miniszter személyes hatáskörében hozott döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye." Az alkotmányellenesség megállapítása folytán az Alkotmánybíróság ezt a rendelkezést az 1989. évi XXXII. törvény 40. §-a alapján, a 43. § (1) bekezdése szerinti hatállyal megsemmisítette.

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró