EH 2015.10.K38 I. A harmadik országbeli állampolgár akkor terjesztheti elő méltányossági alapon Magyarországon a tartózkodási engedély iránti kérelmét, ha valódi kivételes méltánylást érdemlő indokra tud hivatkozni.[1]

II. Ellentétes a méltányosság lényegével az a felvetés, hogy a méltányossági kérelem elbírálásakor csak az éppen előadott érvek vehetők figyelembe, a korábbi előélet pedig nem [114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 47. § (1), (2), (4), (4a) bek.; 2004. évi CXL. tv. 1. § (1), (2) bek., 2. § (3) bek., 7. §, 72. §; 1952. évi III. tv. 164. § (1) bek., 336/A. § (2) bek.].

[1]A mongol állampolgárságú felperes 2006. évben érkezett hazánkba munkavállalás céljából, s mint ilyen szerzett tartózkodási engedélyt, melyet az idegenrendészeti hatóság 2012. április 1. napjáig folyamatosan hosszabbított. A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmét a hatóság 2012. április 12. napján kelt határozatával elutasította, a döntés felülvizsgálatára irányuló felperesi keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletével elutasította, melynek következtében a kiutasítást is tartalmazó jogerős idegenrendészeti határozat végrehajthatóvá vált.

[2]A felperes azonban újabb tartózkodási engedély iránti kérelmet és azzal egyidejűleg az engedély magyarországi előterjesztése iránt méltányossági kérelmet is benyújtott. A hatóság mindenekelőtt a méltányossági kérelem kérdésében döntött és a felperes kérelmét 2013. április 26. napján kelt határozatával elutasította.

[3]A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot 2013. június 27. napján kelt határozatával helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felperes nem igazolt olyan kivételes méltánylást érdemlő körülményt, amely a tartózkodási engedély kérelem magyarországi benyújtását indokolná. Az alperes a felperes fellebbezésében hivatkozott azon körülményt, hogy rendelkezik a keresőtevékenység feltételeivel, a méltányossági kérelem vonatkozásában nem tartotta értékelhetőnek. Az alperes utalt a Harmtv. végrehajtására kiadott 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 47. § (1), (2), (4) és (4a) bekezdéseire.

[4]Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.

[5]Ítéletének indokolásában hivatkozva a Vhr. 47. § (4) bekezdés a) pontjára megállapította, hogy a felperes nem igazolt olyan körülményt, amely alapján számára a magyarországi előterjesztés engedélyezhető lenne. Álláspontja szerint a kivételes méltánylást érdemlő körülmény nem eshet egybe a jogalkotó által a tartózkodási engedély kiadása körében elvárt magatartással. Kifejtette, hogy a különös méltánylást érdemlő körülmény jellemzője az is, hogy azt nem az érintett alakítja ki további hivatkozási céllal. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes által felhívott érvek egyfelől a jogalkotó által elvárt magatartásból adódnak, másfelől a tartózkodási engedély elbírálása körében értékelhetőek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kiutazás és annak következményei ideiglenes jelegűek. A tartózkodási engedély külföldön való kérelmezése jogszabályi előírás, így nem tekinthető kivételes körülménynek akkor sem, ha kiutazással jár. Emellett a felperes nem is tudta bizonyítani, hogy a kérelem külföldön való előterjesztése hosszadalmas, több hónapos ügyintézést jelentene számára.

[6]A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését, ezáltal a kereseti kérelemnek megfelelő döntést kért.

[7]Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet jogsértő, sérti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 1. § (1) és (2) bekezdéseit, a 2. § (3) bekezdését, a 7. §-át, a 19. § (1) bekezdését, a 37. §-át, az 50. § (1) és (6) bekezdéseit, a 72. § (1) bekezdés ea)-ec) alpontjait, a Vhr. 47. § (1) bekezdését és (4) bekezdés a) pontját, (4a) bekezdését, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdését, 336/A. § (2) bekezdését.

[8]A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.

[9]A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott az alperesi határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a felülvizsgálati bíróság egyetért.

[10]A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel az alábbiakra mutat rá.

[11]A Vhr. 47. § (4) bekezdés a) pontja szerint a Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény - így különösen családegyesítés vagy gyógykezelés - indokolja. Amint azt a jogtudomány megfogalmazta, a méltányosságra vonatkozóan a fenti jogszabályhely is egy méltányossági alapú atipikus rendelkezés, amely az ügyfél szempontjából kedvezőbb döntésre ad felhatalmazást a jogalkalmazónak. Ez a lehetőség eseti jellegű és csak egy lehetőség, ami azt jelenti, hogy a méltányosság alkalmazásának mellőzése nem jogsértő akkor, ha a döntés megfelel a jogszabálynak. Ez esetben tehát a méltányosság csak valóban méltányolható, kivételes körülmények igazolása esetén alkalmazandó. A jogalkotó nem adott taxatív felsorolást, hogy mit tekint ilyen körülménynek, de a kiválasztott példák egyértelművé teszik, hogy valamely többlet indokra kell hivatkozni.

[12]E körben a Kúria egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes olyan többlet indokra, amely a kivételes méltánylást alátámasztja nem hivatkozott, a kivételes méltánylást érdemlő körülmény ugyanis nem eshet egybe a jogalkotó által a tartózkodási engedély kiadása körében elvárt feltételek teljesülésével. Így a jogszerű tartózkodási célon túlmenő indokokat kell felsorakoztatni ahhoz, hogy a Vhr. 47. § (4) bekezdés a) pontja szerinti méltányosság a kérelmező felperes esetében alkalmazható legyen. Figyelemmel arra, hogy a tartózkodási engedély kiadása iránti eljárás éppúgy kérelemre induló eljárás, mint a méltányossági kérelem tárgyában folyó eljárás, hiánypótlás kibocsátására két okból sem volt szükség.

[13]Egyfelől a kérelem alátámasztása, a különös méltánylást érdemlő körülmények nevesítése, valóságtartalmuk igazolása a felperest terhelte, a hatóságnak nem feladata a további körülmények utáni kutatás. Másfelől az általa felhozott indokokat a hatóság nem vitatta, így ezek további hiánypótlás útján való alátámasztására nem volt szükség. Ennélfogva alaptalan az a felperesi hivatkozás, hogy a hatóság megsértette a Ket. 37. §-ában foglaltakat és ezt az elsőfokú bíróság helytelenül nem értékelte.

[14]Az a tény, hogy a felperes származási országa és Magyarország között nagy a földrajzi távolság, nagy időveszteséggel és költséggel járna a kiutazás, nem olyan körülmények, amelyek a méltányosság gyakorlását önmagukban indokolják, tekintve, hogy ezek általános körülmények, amelyeket a jogalkotó már ésszerűen értékelt és súlytalannak ítélt e jogszabály megalkotásakor, így a főszabály alkalmazására vonatkozó előírást üresítené ki ezek automatikus elfogadása. A felperes erre a tényre vonatkozó bizonyítékai tehát relevanciával nem bírnak, az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 164. § (1) bekezdés és 336/A. § (2) bekezdés előírásait.

[15]Egyetért a Kúria a felperessel abban, hogy a jogszabály által példálózó jelleggel említettek mellett a hatóságnak módja van más körülményeket is értékelni, mint például a munkavégzés, feltéve, hogy a munkavégzés jogszerű körülmények mellett történik. Jelen esetben azonban, amikor a felperes nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, részéről vagy nem történik munkavégzés, így nincs elvesztett munkahely, vagy ha munkát végez, azt nem jogszerűen teszi, így e körülmény javára nem értékelhető.

[16]A Kúria továbbá elvi éllel rámutat arra, hogy az a felperesi felvetés, miszerint "a méltányossági kérelem elbírálásakor csak az éppen fennálló tényállás és nem a korábbi előélet vehető figyelembe, abból következtetések nem vonhatók le, csakis a méltányossági körülmények vizsgálhatók" merőben ellentétes a méltányosság lényegével, teljességgel nélkülözi az életszerűséget, és kirívóan logikátlan. Ellenkezik a méltányosság lényegével azért, mert a méltányosság valójában a jogalkotó gesztusa, amelyet az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került ügyfél érdekében enged. Nem életszerű ugyanakkor a jogalkalmazótól azt kívánni, hogy a kérelmező előéletét mintegy felejtse el. Végül kirívóan logikátlan az az óhaj, hogy a kérelmet ne a maga komplexitásában - az összes körülmény ismeretében - vizsgálja. A fent idézett igény mögött az a kérelmezői kívánalom húzódik meg, hogy a magyar jogszabályokat megsértő, az önkéntes jogkövetést elutasító, korábbi tartózkodási engedélyétől megfosztott külföldi úgy terjeszthessen elő újabb kérelmet, hogy az ország elhagyására vonatkozó jogszerű rendelkezés végrehajtása alól mentesüljön. Amennyiben a kérelmező előélete ilyen, úgy fokozottan indokolt a méltányolható körülmények körültekintő, egyben szigorú vizsgálata, ellenkező esetben a méltányosság eredeti célja és indoka csorbulna ki, a jogalkotói akarat hiúsulna meg.

[17]Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Kfv. II. 37.784/2014.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a Dr. Mándó Tibor Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató által képviselt Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal alperes ellen idegenrendészeti ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. április 10. napján kelt 20.K.33.111/2013/10. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 11. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.K.33.111/2013/10. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70.000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati illetéket.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

A mongol állampolgárságú felperes 2006. évben érkezett hazánkba munkavállalás céljából, s mint ilyen szerzett tartózkodási engedélyt, melyet az idegenrendészeti hatóság 2012. április 1. napjáig folyamatosan hosszabbított. A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmét a hatóság 2012. április 12. napján kelt határozatával elutasította, a döntés felülvizsgálatára irányuló felperesi keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletével elutasította, melynek következtében a kiutasítást is tartalmazó jogerős idegenrendészeti határozat végrehajthatóvá vált.

A felperes azonban újabb tartózkodási engedély iránti kérelmet és azzal egyidejűleg az engedély magyarországi előterjesztése iránt méltányossági kérelmet is benyújtott. A hatóság mindenekelőtt a méltányossági kérelem kérdésében döntött és a felperes kérelmét 2013. április 26. napján kelt határozatával elutasította.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot 2013. június 27. napján kelt határozatával helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felperes nem igazolt olyan kivételes méltánylást érdemlő körülményt, amely a tartózkodási engedély kérelem magyarországi benyújtását indokolná. Az alperes a felperes fellebbezésében hivatkozott azon körülményt, hogy rendelkezik a keresőtevékenység feltételeivel, a méltányossági kérelem vonatkozásában nem tartotta értékelhetőnek. Az alperes utalt a Harmtv. végrehajtására kiadott 114/2007.(V.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 47.§ (1), (2), (4) és (4a) bekezdéseire.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozva a Vhr. 47.§ (4) bekezdés a) pontjára megállapította, hogy a felperes nem igazolt olyan körülményt, amely alapján számára a magyarországi előterjesztés engedélyezhető lenne. Álláspontja szerint a kivételes méltánylást érdemlő körülmény nem eshet egybe a jogalkotó által a tartózkodási engedély kiadása körében elvárt magatartással. Kifejtette, hogy a különös méltánylást érdemlő körülmény jellemzője az is, hogy azt nem az érintett alakítja ki további hivatkozási céllal. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes által felhívott érvek egyfelől a jogalkotó által elvárt magatartásból adódnak, másfelől a tartózkodási engedély elbírálása körében értékelhetőek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kiutazás és annak következményei ideiglenes jelegűek. A tartózkodási engedély külföldön való kérelmezése jogszabályi előírás, így nem tekinthető kivételes körülménynek akkor sem, ha kiutazással jár. Emellett a felperes nem is tudta bizonyítani, hogy a kérelem külföldön való előterjesztése hosszadalmas, több hónapos ügyintézést jelentene számára.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését, ezáltal a kereseti kérelemnek megfelelő döntést kért. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet jogsértő, sérti a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 1.§ (1) és (2) bekezdéseit, a 2.§ (3) bekezdését, a 7.§-át, a 19.§ (1) bekezdését, a 37.§-át, az 50.§ (1) és (6) bekezdéseit, a 72. § (1) bekezdés ea)-ec) alpontjait, a Vhr. 47.§ (1) bekezdését és (4) bekezdés a) pontját, (4a) bekezdését, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164.§ (1) bekezdését, 336/A. § (2) bekezdését.

Kifejtette, hogy a kérelem Magyarországon kívüli előterjesztése esetén legalább fél évig zajló eljárásnak lenne kitéve, amely alatt munkáltatója új munkavállalót keresne. A rendkívüli földrajzi távolság folytán a kiutazás jelentős költséggel járna, és szemben az elsőfokú bíróság véleményével, éppen az idő- és költségtényezők azok, amelyek kimerítik a különös méltánylást érdemlő körülmények fogalmát. Hangsúlyozta, hogy a jogszabály által példálózó jelleggel említettek mellett a hatóságnak módja van más körülményeket is értékelni, mint például a munkavégzés. A felperes sérelmezte, hogy a perben előadott érveit, köztük az eljárások időtartamára vonatkozó bizonyítékait az elsőfokú bíróság nem súlyuknak megfelelően kezelte.

A felperes elsőfokú ítéletekre hivatkozva előadta, hogy - a méltányossági kérelem elbírálásakor csak az éppen fennálló tényállás és nem a korábbi előélet vehető figyelembe, abból következtetések nem vonhatók le, csakis a méltányossági körülmények vizsgálhatók.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet - miként az alperesi határozatok is - megfelelnek a jogszabály előírásainak. Az alperes véleménye az volt, hogy a különös méltánylást érdemlő körülmények kialakulásában a váratlan események is szerepet játszanak, ellenkező esetben a kérelmező maga alakíthatná ki azokat. Az alperes előadta, hogy a kérelmezők többségének hasonló helyzetben nem okoz problémát a hazájában történő ügyintézés, továbbá, hogy a felperes nem tudta alátámasztani, miszerint az eljárás valóban hónapokat venne igénybe. A költségtakarékossággal kapcsolatban kifejtette, hogy az a hatósági eljárás szervezésére vonatkozó kívánalom. Egyebekben a korábbi nyilatkozataiban előadottakat a továbbiakban is fenntartotta.

A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.

A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül Pp. 272.§ (2) bekezdése és a Pp. 275.§ (2) bekezdése alapján.

A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott az alperesi határozat jogszerűségével kapcsolatban, döntésével és indokaival a felülvizsgálati bíróság egyetért.

A Kúria a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel az alábbiakra mutat rá.

A Vhr. 47.§ (4) bekezdés a) pontja szerint a Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény - így különösen családegyesítés vagy gyógykezelés - indokolja. Amint azt a jogtudomány megfogalmazta, a méltányosságra vonatkozóan a fenti jogszabályhely is egy méltányossági alapú atipikus rendelkezés, amely az ügyfél szempontjából kedvezőbb döntésre ad felhatalmazást a jogalkalmazónak. Ez a lehetőség eseti jellegű és csak egy lehetőség, ami azt jelenti, hogy a méltányosság alkalmazásának mellőzése nem jogsértő akkor, ha a döntés megfelel a jogszabálynak. Ez esetben tehát a méltányosság csak valóban méltányolható, kivételes körülmények igazolása esetén alkalmazandó. A jogalkotó nem adott taxatív felsorolást, hogy mit tekint ilyen körülménynek, de a kiválasztott példák egyértelművé teszik, hogy valamely többlet indokra kell hivatkozni. E körben a Kúria egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes olyan többlet indokra, amely a kivételes méltánylást alátámasztja nem hivatkozott, a kivételes méltánylást érdemlő körülmény ugyanis nem eshet egybe a jogalkotó által a tartózkodási engedély kiadása körében elvárt feltételek teljesülésével. Így a jogszerű tartózkodási célon túlmenő indokokat kell felsorakoztatni ahhoz, hogy a Vhr. 47.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti méltányosság a kérelmező felperes esetében alkalmazható legyen. Figyelemmel arra, hogy a tartózkodási engedély kiadása iránti eljárás éppúgy kérelemre induló eljárás, mint a méltányossági kérelem tárgyában folyó eljárás, hiánypótlás kibocsátására két okból sem volt szükség. Egyfelől a kérelem alátámasztása, a különös méltánylást érdemlő körülmények nevesítése, valóság tartalmuk igazolása a felperest terhelte, a hatóságnak nem feladata a további körülmények utáni kutatás. Másfelől az általa felhozott indokokat a hatóság nem vitatta, így ezek további hiánypótlás útján való alátámasztására nem volt szükség. Ennélfogva alaptalan az a felperesi hivatkozás, hogy a hatóság megsértette a Ket. 37.§-ában foglaltakat és ezt az elsőfokú bíróság helytelenül nem értékelte.

Az a tény, hogy a felperes származási országa és Magyarország között nagy a földrajzi távolság, nagy időveszteséggel és költséggel járna a kiutazás, nem olyan körülmények, amelyek a méltányosság gyakorlását önmagukban indokolják, tekintve, hogy ezek általános körülmények, amelyeket a jogalkotó már ésszerűen értékelt és súlytalannak ítélt e jogszabály megalkotásakor, így a főszabály alkalmazására vonatkozó előírást üresítené ki ezek automatikus elfogadása. A felperes erre a tényre vonatkozó bizonyítékai tehát relevanciával nem bírnak, az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 164.§ (1) bekezdés és 336/A.§ (2) bekezdés előírásait.

Egyetért a Kúria a felperessel abban, hogy a jogszabály által példálózó jelleggel említettek mellett a hatóságnak módja van más körülményeket is értékelni, mint például a munkavégzés, feltéve, hogy a munkavégzés jogszerű körülmények mellett történik. Jelen esetben azonban, amikor a felperes nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel, részéről vagy nem történik munkavégzés, így nincs elvesztett munkahely, vagy ha munkát végez, azt nem jogszerűen teszi, így e körülmény javára nem értékelhető.

A Kúria továbbá elvi éllel rámutat arra, hogy az a felperesi felvetés, miszerint "a méltányossági kérelem elbírálásakor csak az éppen fennálló tényállás és nem a korábbi előélet vehető figyelembe, abból következtetések nem vonhatók le, csakis a méltányossági körülmények vizsgálhatók" merőben ellentétes a méltányosság lényegével, teljességgel nélkülözi az életszerűséget, és kirívóan logikátlan. Ellenkezik a méltányosság lényegével azért, mert a méltányosság valójában a jogalkotó gesztusa, amelyet az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került ügyfél érdekében enged. Nem életszerű ugyanakkor a jogalkalmazótól azt kívánni, hogy a kérelmező előéletét mintegy felejtse el. Végül kirívóan logikátlan az az óhaj, hogy a kérelmet ne a maga komplexitásában - az összes körülmény ismeretében - vizsgálja. A fent idézett igény mögött az a kérelmezői kívánalom húzódik meg, hogy a magyar jogszabályokat megsértő, az önkéntes jogkövetést elutasító, korábbi tartózkodási engedélyétől megfosztott külföldi úgy terjeszthessen elő újabb kérelmet, hogy az ország elhagyására vonatkozó jogszerű rendelkezés végrehajtása alól mentesüljön. Amennyiben a kérelmező előélete ilyen, úgy fokozottan indokolt a méltányolható körülmények körültekintő, egyben szigorú vizsgálata, ellenkező esetben a méltányosság eredeti célja és indoka csorbulna ki, a jogalkotói akarat hiúsulna meg.

Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275.§ (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

Az alperest az eljárásban nem jogi képviselő képviselte, így részére - pernyertessége ellenére - a Pp. 75.§ (1) és (3) bekezdései alapján perköltség nem állapítható meg, ezért erről rendelkezni nem kellett.

A pervesztes felperes Pp. 78.§ (1) bekezdése és a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése alapján köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére, melynek összegét a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor hatályos, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50.§ (1) bekezdése alapján állapította meg a Kúria.

Budapest, 2015. április 29.

Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke, Dr. Rothermel Erika s.k. előadó bíró, Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya s.k. bíró

(Kúria Kfv. II. 37.784/2014/7.)