445/B/2001. AB határozat

a tanúk díjazásáról szóló 1/1969. (I. 8.) IM rendelet 1-7. §-ai alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a tanúk díjazásáról szóló 1/1969. (I. 8.) IM rendelet 2. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a tanúk díjazásáról szóló 1/1969. (I. 8.) IM rendelet 1. §-a, továbbá a 3. §-7. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában előterjesztett indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó a tanúk díjazásáról szóló 1/1969. (I. 8.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) egésze alkotmányellenességének megállapítását, egyben a jogalkotó "megfelelő jogszabály alkotására" történő felhívását kérte. Álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdését és 70/B. § (1) bekezdését sérti az a rendelkezés, amely az eljárásban érdektelen munkáltatóra hárítja a munkaviszonyban álló dolgozó tanúzási kötelezettsége teljesítésének anyagi terhét, valamint azt is, hogy indokolatlanul különbséget tesz a munkaviszonyban álló és a munkaviszonyban nem álló tanú között. Előbbi számára ugyanis átlagjövedelmével megegyező távolléti díjat biztosít, míg az e körbe nem tartozó tanúk olyan mértékű, egy napra maximált óradíjra tarthatnak igényt, amely lényegesen alacsonyabb, mint az ugyanezen időre eső minimálbér összege.

Megjelölte a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény erre vonatkozó 107. § a) pontját és 151. § (2) bekezdés a) pontját is anélkül azonban, hogy ezekre vonatkozóan határozott kérelmet előterjesztett volna.

Az Alkotmánybíróság Főtitkára felhívta az indítványozót a támadott jogszabályi rendelkezés, továbbá az ezzel összefüggésbe hozott alkotmányos rendelkezés pontos megjelölésére. Egyben figyelmeztette, hogy a hiánypótlás elmulasztása esetén az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

Az indítványozó újabb beadványában jogalapként kizárólag az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését jelölte meg.

Az ügyet az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 24. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel az Alkotmánybíróság teljes ülése bírálta el.

II.

Az Alkotmány hivatkozott rendelkezése:

"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." Az R. érintett szabálya:

"2. § (1) A tanúként megjelent, munkaviszonyban álló dolgozót, illetőleg a munkaviszony jellegű jogviszony keretében munkát végző szövetkezeti tagot a munkáltatótól, illetőleg a szövetkezettől a munkából elmulasztott teljes időre távolléti díj illeti meg.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett tanút (a mezőgazdasági termelőszövetkezet tagját, az ipari szövetkezet dolgozó tagját, a kisiparost, a magánkereskedőt stb.) a munkából elmulasztott teljes időre díjazásban kell részesíteni, ha erre a tanú az eljáró hatóság figyelmeztetése után [Be. 62. § (2) bekezdés, Pp. 186. § (1) bekezdés] igényt tart. A díjazás összege óránként 60 forint, legfeljebb azonban napi 330 forint."

III.

1. Az Alkotmánybíróság a beadvány tartalmából kiindulva úgy látta, hogy az indítványozó csak az R. 2. §-ával kapcsolatosan állít alkotmányos sérelmet. Ezt az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak.

Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében foglalt szabály lényegét. Eszerint az az általános diszkriminációtilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása (pl. 137/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 456., 459.; 1060/B/1993. AB határozat, ABH 1997. 770., 771.), és azt a követelményt fogalmazza meg, hogy egyenlő munka esetén minden mérlegelés nélkül jár az egyenlő bér - feltéve, ha az egyenlő munka fogalmának kritériumai fennállnak (pl. 823/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 665., 666.; 1060/B/1993. AB határozat, ABH 1997. 770., 771.).

A tanúzás azonban az Alkotmánybíróság álláspontja szerint akkor sem vonható a munkavégzés fogalma alá, ha e kötelezettségének a tanú munkaidőben tesz eleget. Az R. 2. §-a a tanú díját nem munka ellenértékeként határozza meg, hanem a tanúzással eltöltött időben keletkezett jövedelemkiesést kompenzálja úgy, mintha a tanú ezen időt is munkában töltötte volna. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 2. §-a és az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn, és az indítványt e tekintetben elutasította.

2. Az indítványozó felhívás ellenére sem jelölte meg, hogy az R. egyéb szabályai az Alkotmány mely rendelkezéseit és milyen okból sértik, így az indítvány nem elégíti ki az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdésében foglalt követelményeket. Ezért az indítványt e részben az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § d) pontja alapján az Alkotmánybíróság visszautasította.

Budapest, 2002. december 16.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró