BH+ 2015.3.97 I. A csalás és a zsarolás között alapvető különbség, hogy a csalás esetében a sértett a tévedése miatt tesz vagyonjogi rendelkezést, a zsarolás esetében pedig a fenyegetés hatására tesz így [1978. évi IV. tv. 318. § (1) bek., 323. § (1) bek.].

II. Betörésen tetten ért gyermekkorú elkövetőkkel szemben a rendőrségi feljelentés kilátásba helyezése, alkalmas arra, hogy bennük komoly félelmet keltsen, ezért fenyegetést valósít meg [1978. évi IV. tv. 137. § 18. pont].

A II. rendű terheltet a járásbíróság a 2013. február 22-én kelt, illetőleg a törvényszék a 2013. december 5. napján jogerős ítéletével az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 323. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő 3 rendbeli zsarolás bűntette, amelyből 2 rendbeli kísérlet, a Btk. 313/C. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette, a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés II. fordulat c) pontja szerint minősülő 4 rendbeli lopás vétsége, a Btk. 313/C. § (7) bekezdés a) pontjába üköző készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége, és a Btk. 277. § (1) bekezdésébe ütköző 8 rendbeli okirattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 3 év 4 hónap fegyházbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte, egyben a városi bíróság ítéletében alkalmazott feltételes szabadságot megszüntette és megállapította, hogy a II. rendű terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A jogerős ítéletben megállapított, és a II. rendű terhelt által támadott tényállás a következő:

2011. április 3-án 18 óra 15 perc körüli időben gyk. U. K. Sz., gyk. Sz. K. és gyk. V. I. betörték G. L. A-né házának utcára néző dupla-szárnyas ablakát, majd a helyszínről elfutottak. Az I. rendű és a II. rendű terheltek az eseményeket látták, a gyermekkorúakat követni kezdték, majd amikor utolérték, megállásra szólították fel őket.

Ezt követően a II. rendű terhelt valótlanul azt állítva, hogy a lakás a nagyszüleié, s jogtalan haszonszerzés céljából 8.000 forint megtérítését követelte, azzal fenyegetve a sértetteket, hogy nem fizetés esetén rendőrségi feljelentést tesz ellenük. Ennek hatására gyk. U. K. Sz. a nála lévő 1.400 forintot átadta a II. rendű terheltnek. A másik két gyermekkorú sértettnél nem volt pénz.

Az okozott kár nem térült meg.

A jogerős ítéletekkel szemben a II. rendű terhelt - lényegét tekintve - a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.

Indokai szerint az elsőfokú ítélet IV. pontjában rögzített tényállás alapján az ott írt cselekményének a Btk. 323. § (1) bekezdése szerinti zsarolás bűntettének minősítése törvénysértő.

Hivatkozása szerint ez arra vezethető vissza, hogy az elsőfokú bíróság olyan eseti döntés alapján minősítette ekként a cselekményét, amely még az elkövetéskor nem is volt hatályban. Következésképpen cselekményének minősítése helyesen a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző csalás bűntette, ezért a kiszabott szabadságvesztés lényeges enyhítése indokolt.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartva, a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány nem alapos.

A Btk. 323. § (1) bekezdésében megfogalmazott zsarolás bűntettét az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz.

A Btk. 137. §-ának 18. pontja szerint a fenyegetés olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. Ez pedig a jelen ügyben megvalósult, hiszen a rendőrségi feljelentéssel való fenyegetőzés a gyermekkorú sértettekben - életkorukra, a felelősségre vonás elkerülését célzó menekülésükre figyelemmel - komoly félelmet keltett, amely U. K. Sz. a nála lévő készpénz átadására késztette.

A jogerős tényállás alapján tehát az alapügyben eljárt bíróságok törvényesen minősítették a II. rendű terhelt által a IV. tényállásban rögzített cselekményét.

A II. rendű terhelt tévesen hivatkozott felülvizsgálati indítványában a Btk. 2. §-ára, az ugyanis a büntető anyagi jogszabály, s nem a bírói gyakorlat esetleges változása esetére tartalmaz szabályokat. Az első- és a másodfokú bíróság egyaránt az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvény szerint járt el, és azt alkalmazva minősítette a terhelt cselekményeit, és ennek alapján rendelkezett a főbüntetéssel szükségszerűen együtt járó egyéb jogkövetkezményekről is.

Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott BH 2012.55. számú eseti döntés egyébként az ítélkezési gyakorlaton nem is változtatott, az csupán a fenyegetés fogalmát értelmezte.

Tévesen hivatkozott a II. rendű terhelt arra is, hogy az elkövetéskor hatályban volt 1978. évi IV. törvényben nem volt olyan "különleges zsarolási cselekmény", mint amelyet a bíróság a terhére megállapított, ugyanis a bűncselekmény alapeseti tényállása gyakorlatilag a Btk. hatályba lépése óta változatlan formában szerepelt a törvényben, de az ítéletben megállapított zsarolási cselekmény sem tartalmazott semmiféle különleges elemet.

A II. rendű terhelt magatartása a Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő és büntetendő zsarolás bűntettének törvényi tényállását valósította meg, ezért nem tévedett a bíróság, amikor az I. rendű terhelt bűnösségét e bűncselekményben megállapította, és cselekményét tettesként, és két esetben kísérletként értékelte.

Kétségtelen, hogy a terheltek - így a II. rendű terhelt - részéről történt megtévesztés is, azonban a csalás és zsarolás között alapvető különbség, hogy míg a csalás esetében a sértett a tévedése miatt hoz vagyonjogi rendelkezést, addig a zsarolás esetében - miként a jelen esetben - ez a fenyegetés hatására történik, következésképpen csalás megállapítása ebben az ügyben szóba sem kerülhetett.

A Kúria a Be. 423. § (5) bekezdésében írt felülvizsgálati kötelezettségének teljesítése során megállapította, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem követtek el olyan abszolút hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést sem, amely a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálatot megalapozhatta volna.

A kifejtett indokoknak megfelelően a Kúria a Be. 426. § alapján a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. III. 503/2014.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria Budapesten, a 2014. év szeptember hó 16. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő

v é g z é s t: