41/1995. (VI. 17.) AB határozat
a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény 3. § (2) bekezdése, 26. § b) pontja, 30. § (2) bekezdése, 31. § f) pontja és 42. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény (a továbbiakban: Htv.) rendelkező részben foglalt előírásai alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
A Htv. 3. § (2) bekezdését indítványozó azért kifogásolta, mert a törvényben meghatározott szőlészeti és borászati árutermelő tevékenység esetén kötelezővé teszi a hegyközségi tagságot. Álláspontja szerint ez a törvényi rendelkezés sérti az Alkotmánynak a szövetkezetek önállóságát megállapító 12. § (1) bekezdését, a munkához és a foglalkozáshoz való jogot biztosító 70/B. § (1) bekezdését és az érdekvédelmi szervezetek alakításának jogát deklaráló 70/C. § (1) bekezdését. Arra hivatkozott, hogy a kifogásolt rendelkezés kizárja az egyéb önkéntes társulások lehetőségét, akadályozza a magángazdálkodás és a szabad kereskedelem piacgazdaság szerinti működését, és kizárja a szőlészeti, borászati szakmában az önállóan folytatható termelői és felvásárlói tevékenységet. Az indítványozó a Htv. e fenti rendelkezésével összefüggésben sérelmezte a Htv. 26. § (1) bekezdés b) pontját is, amely meghatározott mennyiségű szőlő vagy bor felvásárlása esetén kötelező tagságot állapít meg. Ez a rendelkezés szerinte az Alkotmánynak a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát megállapító 9. § (2) bekezdésébe és a 70/B. § (1) bekezdésébe ütközik.
Az indítvány szerint a Htv. 30. § (2) bekezdésében foglalt, a hegyközség tagját a szomszédos földrészletre megillető elővásárlási és előhaszonbérleti jog korlátozza az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jogot.
Az indítványozó kifogásolta továbbá a Htv. 42. § (2) bekezdésében foglalt termőhelyi védőár megállapíthatóságára vonatkozó rendelkezést és ezzel összefüggésben az árkülönbözet befizetési kötelezettségnek a 31. § f) pontjában rögzített előírását. Álláspontja szerint ezek a rendelkezések az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe ütköznek.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következőkre alapozta:
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján elsősorban azt vizsgálta, hogy a szőlészeti és borászati árutermelő tevékenységre a Htv. által előírt kötelező hegyközségi tagság nem jár-e az indítványozó által megjelölt alkotmányos alapjogok sérelmével.
a) A Htv. preambuluma szerint az Országgyűlés e törvényt a hazai szőlőművelés érdekeinek előmozdítása, a bortermelés színvonalának emelése, termékei piacképességének javítása, valamint a korszerű származás- és minőségvédelem meghonosítása célját szolgáló, s az ebben érdekeltek önigazgatásán alapuló szervezetek létrehozása érdekében alkotta meg.
A Htv. 3. § (1) bekezdése szerint: "A hegyközségek az azonos település termelői és felvásárlói által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás- és minőségvédelmére létrehozott köztestület."
A 3. § kifogásolt (2) bekezdése alapján: "A törvény hatálya alá tartozó településen szőlészeti és borászati árutermelő tevékenység csak hegyközség tagjaként folytatható."
A 26. § (1) bekezdése így rendelkezik: "A hegyközség tagja - lakóhelyétől (telephelyétől), székhelyétől függetlenül -
a) az a termelő, aki tevékenységét a hegyközség működési területén végzi, valamint
b) az a felvásárló, aki egy naptári éven belül a hegyközség működési területén legalább két tonna szőlőt, illetve tizenöt hektoliter bort vásárol."
A Htv. előírásai értelmében a hegyközség a törvény hatálya alá tartozó településen szőlészeti és borászati árutermelő tevékenységet folytatók kötelező tagsága alapján, érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás- és minőségvédelmére létrehozott köztestület.
A köztestület fogalmát az 1993. évi XCII. törvény 3. §-ával megállapított Ptk. 65. §-a határozza meg.
A Ptk. 65. § (1) bekezdése értelmében: "A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy." A (3) bekezdése alapján: "Törvény meghatározhat olyan közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni. A köztestület a közfeladat ellátásához szükséges - törvényben meghatározott - jogosítványokkal rendelkezik, és ezeket önigazgatás útján érvényesíti." A (4) bekezdése szerint pedig: "Törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület tagjaként folytatható."
A hegyközségnek mint köztestületnek a létesítése a Ptk. fentiekben idézett szabályozásán alapul. A hegyközséget törvény létesítette, feladatait és működését törvény szabályozza. A hegyközség a Htv.-ben megállapított önkormányzattal és kötelező tagsággal rendelkező szervezet, amely a törvényben meghatározott közfeladatokat lát el.
b) Az Alkotmánybíróság megkeresése alapján a földművelésügyi miniszter a hegyközség köztestületként való létesítésének és a kötelező tagság intézményének szakmai indokául a következőkre hivatkozott. A gazdasági érdekérvényesítés önmagában nem igényelne köztestületi formában működő szervezetet. A hegyközségek létrehozását elsősorban az az igény indokolta, hogy a szőlő- és borgazdaság termékei eredetvédelmének szervezeti keretei létrejöjjenek. Az eredetvédelem szabályrendszere - a borra vonatkozó jogi szabályozás [a szőlő- és gyümölcstermesztésről, valamint a borgazdálkodásról szóló 1970. évi 36. törvényerejű rendelet, valamint a végrehajtásáról rendelkező 40/1977. (XI. 29.) MÉM rendelet] - már kialakultnak tekinthető. Ehhez kapcsolódik az Európai Unió országaival a bormegnevezések kölcsönös védelméről Brüsszelben aláírt megállapodás, amelyet az 1994. évi XI. törvény hirdetett ki. Ezeket egészíti ki a Htv. azzal, hogy létrehozza az eredetvédelem szervezeti feltételeit úgy, hogy - hasonlóan a Nyugat-Európában meghonosodott gyakorlathoz - termelői önkormányzatokra, azaz a közvetlen érdekeltek szervezeteire bízza ezt a feladatot. Ahhoz, hogy a hegyközség az eredetvédelmi célú szakmai szabályozó szerepét eredményesen betölthesse, a termelőkre kötelező magatartásszabályokat határozhasson meg, s azokat ki is kényszeríthesse, arra van szükség, hogy az érintettek törvény által kötelezően tagjai legyenek a szervezetnek.
c) Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdése az érdekvédelmi szervezetek alakításához való jogot fogalmazza meg. Ez az alkotmányos jog szorosan kapcsolódik az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében meghatározott egyesülési szabadság jogához.
Az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja megemlíteni, hogy a 22/1994. (IV. 16.) AB határozatában az ügyvédek kötelező kamarai tagságát előíró törvényi rendelkezéseket nem minősítette alkotmányellenesnek. E határozatában megállapította, hogy a kötelező kamarai tagság intézménye nem sérti az Alkotmánynak az egyesülés jogát és szabadságát megállapító 63. § (1) bekezdését, a munkához és a foglalkozáshoz való alapjogot biztosító 70/B. § (1) bekezdését (ABH 1994. 127, 133.).
A hegyközség nem az egyesülési szabadság és az érdekvédelmi szervezetek alakításához való alkotmányos alapjogok alapján létrehozott szervezet: azt nem magánszemélyek és jogi személyek alapították. A hegyközség köztestület, amelynek létrehozását törvény rendelte el az abban meghatározott közfeladatok, közöttük a termékek származásvédelmének végzésére. A hegyközség emellett ellát érdekvédelmi feladatokat is. A kötelező hegyközségi tagság intézménye - az indítványozó állításától eltérően - nem akadályozza egyéb önkéntes szervezetek, így az érdekvédelmi szervezetek létrehozását és az azokban való önkéntes tagsági részvételt sem.
Mindezek alapján a Htv. támadott előírásai nem ütköznek az Alkotmány 63. §-ába és a 70/C. § (1) bekezdésébe.
d) A hegyközség a Ptk. alapján létesített köztestület, s nem szövetkezet, arra a szövetkezetekre irányadó jogi szabályozás nem vonatkozik. Ezért a Htv. támadott előírásai nem állnak közvetlen alkotmányos összefüggésben az Alkotmánynak a szövetkezetek önkéntességét és önállóságát deklaráló 12. § (1) bekezdésével.
A Htv. 2. § (2) bekezdése alapján e törvény személyi hatálya a szőlő- és bortermeléssel, illetve az ezekből származó termékek felvásárlásával foglalkozó valamennyi természetes és jogi személyre, így a szövetkezetre és a szövetkezeti tagra is kiterjed. Ez utóbbiak tekintetében fennálló kötelező tagság intézménye azonban nem jár a szövetkezetek önkéntes létrehozásának, sem pedig azok önállóságának alkotmányos sérelmével.
e) Az Alkotmánybíróság több határozatában - legutóbb összefoglalóan a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában (ABH 1994. 117, 126.) - értelmezte a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát, valamint a munkához és a foglalkozáshoz való alapjog tartalmát.
Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint: "a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása." "Senkinek nincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." (ABH 1993, 341.)
A 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy: "A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja."
A Htv.-nek a kötelező hegyközségi tagságot megállapító vizsgált előírásai a vállalkozóvá válást egyáltalán nem akadályozzák, azt nem teszik lehetetlenné. A kifogásolt előírások nem a foglalkozás szabad megválasztását korlátozzák, s nem eredményezik azt sem, hogy a Htv. hatálya alá tartozók az általuk folytatott tevékenységtől el vannak zárva. A sérelmezett rendelkezések a foglalkozás gyakorlását abban a tekintetben korlátozzák, hogy a törvényben meghatározott szőlészeti és borászati árutermelő tevékenység folytatása esetén kötelező tagságot írnak elő. E kötelező tagság azonban nem zárja ki, sőt inkább elősegíti, hogy az érintettek a szőlészeti és borászati szakmában eredményesen és színvonalasan válthassák valóra önálló, vállalkozói törekvéseiket.
A vállalkozáshoz, valamint a munkához és foglalkozáshoz való jog alapjognak minősül. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint az alapjog korlátozása csak akkor nem alkotmányellenes, ha az szükségszerű és annak súlya az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Htv. kötelező tagságot megállapító kifogásolt előírásai - a törvény idézett preambulumában meghatározott célok és a fentiekben ismertetett indokok alapján - a vállalkozáshoz, valamint a munkához és a foglalkozáshoz való alapjog szükséges és arányos korlátozását jelentik, ezért azok nem alkotmányellenesek.
f) A 21/1994. (IV. 16.) AB határozat szerint: "a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs."
A fentiekre figyelemmel a vizsgált rendelkezésekkel összefüggésben a gazdasági verseny szabadsága korlátozásának megítélése a vállalkozáshoz (munkához, foglalkozáshoz) való alapjog alkotmányosságának elbírálásához kapcsolódott.
Mindezekre figyelemmel a Htv. 3. § (2) bekezdése és a 26. § b) pontja nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését és a 70/B. § (1) bekezdését.
2. A Htv. sérelmezett 30. § (2) bekezdése alapján: "A hegyközség tagját elővásárlási, valamint előhaszonbérleti jog illeti meg a szomszédos, a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott földrészletre."
A fenti rendelkezés értelmében az elővásárlási és előhaszonbérleti jog arra a szomszédos földrészletre terjed ki, amelyet a szőlő termőhelyi kataszterében tartanak nyilván. A szőlő termőhelyi katasztere az ország szőlőtermő területeinek olyan nyilvántartása, amely jelzi, hogy azok - ingatlan-nyilvántartási egységekre lebontva - milyen mértékben alkalmasak a szőlőtermesztésre.
A szőlő termőhelyi kataszterét a 40/1977. (XI. 29.) MÉM rendelet 2. §-a határozza meg. E § (3) bekezdése szerint: "A szőlő termőhelyi katasztere az egyes települések földmérési alaptérképének átnézeti térképszelvényéből (szelvényeiből) áll, amelyen (amelyeken) a környezeti tényezők alapján értékelt területek (ökotópok) lehatároltak, és azonosító kódszámmal, valamint római számú osztályjelöléssel ellátottak." A (4) bekezdése alapján: "A szőlő termőhelyi kataszterének osztályozása szempontjából: a) I. osztály: szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas; b) II. osztály: szőlőtermesztésre alkalmas; c) III. osztály: szőlőtermesztésre feltételesen alkalmas; d) IV. osztály: szőlőtermesztésre alkalmatlan." Az (5) bekezdés szerint pedig: "A szőlő termőhelyi kataszterét a Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) adja ki. Kiegészítő vagy módosító termőhelyvizsgálatokat a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézettől (a továbbiakban: SZBKI) kell kérni. A termőhelyi kataszter kiegészítéséről, módosításáról - az SZBKI javaslata alapján - az FM határozatban dönt."
A fenti szabályokból kitűnik, hogy a Htv. a kifogásolt jogokat a szőlő termőhelyi kataszterében osztályba sorolt földrészletekre állapította meg. Az elővásárlási és előhaszonbérleti jog tekintetében tehát nem az ingatlan-nyilvántartást, hanem a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott szőlő termőhelyi katasztert kell alapul venni. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e jogszabályi rendezés a gyakorlati végrehajthatóság bizonytalansága folytán nehezíti a jelzett kataszter megismerését, annak hitelességét és ezáltal az érintettek jogainak gyakorlását.
a) Az elővásárlási jogot a Ptk. 373. §-a szabályozza. Az elővásárlási jog hatalmasságot biztosít a jogosultnak arra, hogy egyoldalú nyilatkozattal jogviszonyt létesítsen maga és a dolgot eladni szándékozó tulajdonos között: ha a tulajdonos a dolgot el kívánja adni, az elővásárlási jog jogosultja nyilatkozatával más vevő helyett maga léphet be az adásvételi szerződésbe. A jogosultnak tehát elsőbbségi joga van annak a dolognak a megvételére, amelyre vonatkozóan az elővásárlási jogot kikötötték.
A Ptk. 373. § (5) bekezdése értelmében az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseket a jogszabályon alapuló elővásárlási jogra is alkalmazni kell. A jogszabályon alapuló elővásárlási jog a szerződéses elővásárlási jogot megelőzi.
Az Alkotmánybíróság a jogszabályon alapuló elővásárlási jog intézményének alkotmányosságát a 18/1992. (III. 30.) AB határozatában - hasonló, de nem azonos tényállás alapján - már vizsgálta (ABH 1993, 110, 114.). E határozatában megállapította, hogy az elővásárlási jog tartalmilag a tulajdonost megillető rendelkezési jog korlátozását jelenti.
Az Alkotmánybíróság a 7/1991. (II. 28.) AB határozatában kifejtette, hogy a rendelkezési jog, mint a tulajdonjoghoz tartozó részjogosítvány a tulajdonjog feletti döntés szabadságát jelenti. A rendelkezési jog korlátozása azonban csak akkor jár a tulajdonjog, mint alkotmányos jog lényeges tartalmának korlátozásával és csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan (ABH 1991, 25.).
A fentiek figyelembevételével vizsgálta az Alkotmánybíróság a Htv. alapján hegyközségi tag tulajdonosai részére biztosított elővásárlási jog korlátozó tartalmát, annak szükségességét és arányosságát.
Az Alkotmánybíróság a 18/1992. (III. 30.) AB határozatában elemezte a törvényen alapuló elővásárlási jog korlátozó tartalmát. Kifejtette, hogy a törvényben biztosított elővásárlási jog nem korlátozza a tulajdonos rendelkezési szabadságát abból a szempontból, hogy a tulajdonos szabadon alakítsa ki: milyen tartalommal és milyen feltételekkel kívánja azt gyakorolni. A korlátozás kizárólag vevőválasztási szabadságát érinti, feltéve, hogy az elővásárlásra jogosult a vevővel azonos tartalommal és feltételekkel kész vele szerződést kötni. Emellett a vevőként jelentkező személy tulajdonszerzési joga is korlátozott az elővásárlási jog jogosultjával szemben. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vevő tulajdonszerzési jogának törvény általi korlátozása azonban ugyanúgy nem érinti a tulajdonjog lényeges tartalmát, mint ahogy a korlátozás az eladó tekintetében sem az érinthetetlen lényegre vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság a fenti megállapításokat ebben az ügyben is irányadónak tekintve azt vizsgálta, hogy a kifogásolt korlátozás arányban áll-e az elérni kívánt cél fontosságával.
A Htv.-ben biztosított elővásárlási, valamint előhaszonbérleti jog megállapításának indokoltságáról a földművelésügyi miniszter a következőkre utalt. A minőségi bortermelés termelő alapjainak védelme, valamint az, hogy a klasszifikált szőlőtermő területek köre korlátlanul nem bővíthető, felvetette annak igényét, hogy legalább a meglévőt védje a szabályozás, illetve a csökkenést megkísérelje megállapítani. Az elmúlt években ugyanis - a termőföldek művelésiág-változása liberalizálásával - tapasztalható a klasszifikált szőlőtermelőhelyek területének csökkenése, illetve az egyes földrészletek más művelési ágban való hasznosítása vagy művelésből való kivonása. Az elővásárlási, illetve előhaszonbérleti jog biztosítása a minőségi bortermeléshez fűződő érdekeket szolgálja azzal, hogy annak kedvezményezettje - mint hegyközségi tag - a Htv., illetve a hegyközség keretei között használhatja szőlőművelésre a megszerzett ingatlant.
A Htv.-ben foglalt elővásárlási jog biztosítása tehát a kiemelt szőlőtermő területek megfelelő művelését és ezáltal a minőségi bortermelés biztosítását hivatott elősegíteni.
A mezőgazdasági ingatlanok művelési ágnak megfelelő hasznosításának ugyan nem elsődleges eszköze az elővásárlási jog biztosítása. Erre vonatkozóan a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ftv.) is fontos rendelkezéseket tartalmaz. A vizsgált törvény hatálya alá tartozó szőlőtermő területek megfelelő művelésére pedig a Htv. a hegyközségnek számos jogosítványt (szőlőtelepítés, kivágás, művelésiág-változás engedélyezés stb.) biztosít.
Mindezek mellett azonban az Alkotmánybíróság az ismertetett célokhoz képest a hegyközségi tag elővásárlási jogának kikötését a kivülálló harmadik személyekkel szemben indokoltnak, s a tulajdonjogból folyó rendelkezési jog szükséges és nem aránytalan korlátozásának minősítette.
b) A Ptk. a haszonbérletre vonatkozó előírásai körében az előhaszonbérlet mibenlétéről nem rendelkezik. A Ptk. a mezőgazdasági haszonbérletre tartalmaz előírásokat, a 461. § (2) bekezdése pedig felhatalmazást állapít meg, amely szerint a mezőgazdasági haszonbérlet szabályait jogszabály e törvénytől eltérően is megállapíthatja. A termőföldek haszonbérletére az Ftv. tartalmaz további részletes szabályozást (12-25. §). Az Ftv. az előhaszonbérlet fogalmáról nem rendelkezik, a 21. §-a a volt haszonbérlő részére állapít meg csupán előhaszonbérleti jogot.
A jogszabályon alapuló előhaszonbérleti jog is a tulajdonjogból folyó rendelkezési jog korlátozásával jár. A Ptk.-nak a rendelkezési jogot megállapító 112. § (1) bekezdése szerint a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje. A törvényen alapuló előhaszonbérleti jog a rendelkezési jognak az elővásárlási jognál enyhébb korlátozását jelenti.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Htv.-ben megállapított előhaszonbérleti jog sem eredményezi a fentiekben ismertetett indokok alapján a tulajdonjogból folyó rendelkezési jog szükségtelen és aránytalan korlátozását.
c) Az Alkotmánybíróság emellett indokoltnak tartja megemlíteni a következőket. A Htv. nem határozza meg azt, hogy az elővásárlási és előhaszonbérleti jog alkalmazása szempontjából mi minősül "szomszédos földrészlet"-nek. Ezért e jogok gyakorlása szempontjából értelmezésre szorul, hogy az csak a közvetlen határos földrészletekre vonatkozik-e. A Htv. a szomszédos földrészletek tekintetében sorrendiséget sem állapít meg.
A Ptk. 145. § (2) bekezdése szerint a tulajdonostárs tulajdoni hányadára a többi tulajdonostársat harmadik személlyel szemben elővásárlási, előbérleti, illetőleg előhaszonbérleti jog illeti meg. E § (3) bekezdése alapján azonban a külön jogszabályokban más személy részére biztosított elővásárlási jog megelőzi a tulajdonostárs elővásárlási jogát. A Ptk. 145. § (3) bekezdése tehát az e § (2) bekezdésében a tulajdonostárs részére biztosított, valamint a Ptk. már idézett 373. § (5) bekezdése szerint a külön jogszabályon alapuló elővásárlási jog kollízióját úgy rendezte, hogy ez utóbbi részére elsőbbséget biztosított.
Mivel az ingatlan-nyilvántartási jogszabályok szerint a tulajdonostársak tulajdoni arányrésze nem minősül önálló földrészletnek, ezért a Htv. 30. § (2) bekezdésében, tehát mint külön jogszabályban meghatározott elővásárlási és előhaszonbérleti jog a hegyközségi tag tulajdonostársak hasonló jogát nem előzi meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Htv. 30. § (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését.
3. A Htv. támadott 42. § (2) bekezdése szerint a hegyközség a tagjai részére megállapíthatja azt a minőség, fajta és feldolgozottsági fok szerinti legalacsonyabb értékesítési árat, amelyet a termőhely védelme szempontjából szükségesnek ítél (termőhelyi védőár).
A Htv. sérelmezett 31. § f) pontja alapján pedig a tag kötelezettsége, hogy a 42. § (2) bekezdése szerinti ár alatt történő értékesítés esetén a különbözetet a hegyközségnek befizesse.
A fenti rendelkezések értelmében a termőhelyi védőár alkalmazását a törvény nem teszi kötelezővé, annak megállapítását a hegyközségi önkormányzat hatáskörébe utalja. A hegyközség tagját az árkülönbözet befizetési kötelezettség abban az esetben terheli, ha a hegyközségi tagok védőárat határoznak meg. A védőár és a hegyközségi tag ahhoz fűzött vizsgált tagsági kötelezettsége a hegyközségi önkormányzat önkorlátozó döntésén alapul.
A Htv. 42. § (3) bekezdése értelmében a (2) bekezdés szerinti ármeghatározásra a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény hatálya nem terjed ki. A 66. § (3) bekezdés a) pontja pedig kiegészítette az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 1. §-ának (2) bekezdését, amelynek c) pontja szerint e törvény hatálya nem terjed ki a hegyközség által megállapított termőhelyi védőárra.
A Htv. által intézményesített termőhelyi védőárra tehát nem vonatkoznak a fenti törvények előírásai. Ez a védőár sajátos intézmény, amely a gazdasági verseny korlátozását eredményező ármegállapodásoktól a következők szerint tér el:
A védőárat megállapító hegyközségi határozat a piac valamennyi azonos minőségű szereplőjére, valamennyi termelőre és felvásárlóra kiterjed a kötelező hegyközségi tagság alapján. A versenykorlátozó megállapodás ezzel szemben valamely csoport megegyezésén alapul a piac egyéb résztvevőivel szemben. Eltérésnek minősül az is, hogy a versenykorlátozó megállapodás célja az abban részes személyek számára közvetlen gazdasági előny biztosítása vagy a verseny kiiktatása, a védőár pedig főleg a termék jóhírét hivatott őrizni. A védőár intézménye a termelőt és feldolgozót egyaránt védi azáltal, hogy a termék hírét védi. Ez pedig a borok belföldi és külpiaci forgalmazása szempontjából fontos érdeknek minősül.
A védőár - megállapítása esetén -, valamint az ahhoz fűződő árkülönbözet befizetési kötelezettség a vállalkozás jogát, valamint a gazdasági verseny szabadságát és a hozzájuk kapcsolódó szerződési szabadságot kétségkívül korlátozza. Ez a törvényi felhatalmazáson nyugvó korlátozás azonban a hegyközségi önkormányzat döntése alapján áll fenn. Az Alkotmánybíróság e korlátozást a vázolt célok szempontjából nem tekintette szükségtelennek és aránytalannak.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Htv. 31. § f) pontja és a 42. § (2) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdését.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sólyom László s. k.,
az aláírásban akadályozott Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró helyett
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sólyom László s. k.,
az aláírásban akadályozott Dr. Zlinszky János alkotmánybíró helyett