T/57. számú törvényjavaslat indokolása - a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény

INDOKOLÁS

Általános indokolás

Azok az alapvető változások, amelyek a felszabadulás óta gazdasági és társadalmi életünkben végbementek, átalakítóan hatottak az állampolgárok házassági és családi életére is.

A házasság, amelyet a kapitalista gazdasági rendben rendszerint gazdasági megfontolások hoztak létre és amely a nő alárendeltségén, függőségén, kiszolgáltatottságán épült fel, egyre inkább szocialista házassággá, tehát, két szabad és egyenlő ember kölcsönös vonzalomra alapított önkéntes közösségévé alakul át. Ennek a kapcsolatnak a szocialista erkölcsön. alapuló célja az, hogy a házastársak valódi és teljes életközösségre lépve, egymást támogassák és gyermekeiket a szocialista társadalom építésére és továbbfejlesztésére képes emberekké növeljék. Ezzel a család szilárd és harmonikus közösséggé válik, amely a maga részéről is kifejezi a szocialista embereknek egymáshoz és a társadalomhoz való új viszonyát.

A házasság és a család intézményének tényleges átalakulását azonban eddig nem követte nyomon írott jogunk fejlődése, annak ellenére, hogy államunk a házasság és a család intézményének nagy fontosságot tulajdonít, amint ez az Alkotmányban is kifejezésre jut. Házassági jogunk alaptörvénye még ma is az 1894. évi XXXI. törvény, amelynek csak a legkiáltóbb hiányait pótolta és a legszembetűnőbb korszerűtlenségeit törölte el a 6800/1945. (VIII. 22.) ME rendelet, illetőleg az 1946. évi XII. törvény. Családjogunk nagy része ma is szokásjogon alapul; ezen a téren is csak a legszembeszökőbb igazságtalanságok megszüntetése történt meg az 1946. évi XXIX. törvénnyel. Gyámsági és gondnoksági jogunk az 1877. évi XX. törvényen alapul; a 10.470/1945. (XI. 6.) ME rendelet a gyámsági jog terén hasznos újításokat is hozott ugyan, de az elavult törvény alapvető rendelkezéseit nem érintette.

Nyilvánvaló tehát, hogy szükség van házassági, családi gyámságai és gondnoksági jogunk egységes, népi demokráciánk társadalmi rendjének és a szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelő új szabályozására.

Ez a törvényjavaslat az új házassági jogot, családi jogot és gyámsági jogot tartalmazza. A gondnokságot ez a törvény nem szabályozza. A gondnokság célja ugyanis a jogi cselekvőképesség hiányának pótlása, ezért ez az intézmény nem a családi jog, hanem a személyi jog körébe tartozik.

A javaslat újjáalakuló társadalmi viszonyainknak, dolgozó népünk erkölcsi és jogi felfogásának megfelelően szabályozza a házasság, a család és a gyámság intézményét, s ugyanakkor szem előtt tartja a szocialista családi jognak a szovjet jogban megnyilvánuló fejlődési irányát és a szomszédos népi demokráciák jogfejlődését is.

A házassági jog szabályozásánál a javaslat teljes mértékben érvényesíti a nők egyenjogúságának az Alkotmányban is biztosított elvét. Egyszerűsíti a házasság megkötését és a házasság érvénytelenségével kapcsolatos kérdések szabályozását. A házasság bírói felbontásánál elejti az elavult "vétkességi" elvet és a házasság felbontását akkor engedi meg, ha azt fontos és alapos ok indokolttá teszi. Ez a szabályozás megszünteti a házasság felbontásánál eddig uralkodott merev formalizmust, amely bizonyos esetekben egyenesen kötelezővé tette a bíróság számára a házasság felbontását, más esetekben viszont fontos és alapos okok ellenére sem adott erre lehetőséget, illetőleg ok nélkül rendkívül hosszúra nyújtotta a felbontásra irányuló eljárást. A javaslat ezzel szemben minden esetben a körülmények gondos mérlegelésének eredményétől teszi függővé, hogy a házasság fenntartása vagy felbontása mutatkozik-e indokoltnak. A házasélet ügyeiben megszünteti a férj kiváltságos helyzetét és biztosítja a felek egyenjogúságát. A nő számára nem kötelezettségként, hanem lehetőségként állapítja meg, hogy férje nevét viselje, de lehetővé teszi emellett azt is, hogy kizárólag saját nevét használja.

A házassági vagyonjog terén a javaslat a szerzeményi közösségnek következetlen, fél-megoldásokat jelentő rendszere helyébe a házassági vagyon-közösséget állítja, amely a házasság tartama alatt a házastársak teljes egyenlőségen alapuló valóságos vagyonközösségét valósítja meg.

A családjog terén a javaslat a rokonság megállapításával kapcsolatos kérdéseket az 1946. évi XXIX. törvény bevált rendelkezéseinek továbbfejlesztésével oldja meg.

Az örökbefogadás intézménynek lényege a javaslat szerint az olyan kiskorúak családi nevelésének biztosítása akiknek, szülei meghaltak vagy akiket szüleik megfelelően nevelni nem képesek, szemben az eddigi rendszerrel, amelyben az örökbefogadás elsősorban vagyoni, öröklési kapcsolatot létesített. Ennek megfelelően a javaslat szerint csak kiskorú személyt lehet örökbe fogadni. Ugyancsak a kiskorúak neveléséhez fűződő érdeket biztosítja az is, hogy a javaslat szerint az örökbefogadás nem szerződéssel, hanem a felek kérelmén alapuló hatósági engedéllyel jön létre.

A javaslat a szülői hatalom intézménye helyébe lépő szülői felügyelet intézményénél nemcsak az elnevezésben hoz változást, hanem az intézmény lényegét is megváltoztatja azzal, hogy a szülői felügyelet gyakorlását egyenlő mértékben mindkét szülőre bízza és kimondja, hogy a szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érdekében kell gyakorolni. Ezzel a szülők és a gyermekek viszonyában a gyermekek fejlődésének, valamint szocialista nevelésének feladata jut előtérbe.

A gyámsági jog terén a javaslat megszünteti a nők gyámságviselési képességének korlátozását. Fenntartja a nevezett gyám intézményét, egyebekben azonban annak biztosítására törekszik, hogy a gyámhatóság a legalkalmasabb személyt rendelje ki gyámul. Ezért a törvényes gyámság intézményét csak annyiban tartja fenn, amennyiben a gyámság ellátására alkalmas rokonokat és más hozzátartozókat a javaslat szerint előnyben kell részesíteni a gyám kirendelésénél, fontos intézkedése még a javaslatnak, hogy a gyámság viselését állampolgári kötelességnek tekinti, amelynek teljesítésért nem jár jutalom.

Ezek azok az alapvető rendelkezések, amelyekkel a javaslat az 1. §-ban külön és kifejezetten is meghatározott cél érdekében újjáalkotja házassági és családjogunkat.

Részletes indokolás

Első rész

A HÁZASSÁG

I. FEJEZET

A házasságkötés

Az I. fejezet a házasságkötést szabályozza.

A házasságkötés alakszerűségeit a 2. § határozza meg, az (1) bekezdésben külön állapítva meg azokat az alakiságokat, amelyek a házasság létrejöttéhez szükségesek és külön a § többi részében azokat, amelyek nem ilyen érdemi jelentőségű formaságok.

A javaslat értelmében a házasság azáltal jön létre, hogy a felek kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Ha ehhez a kijelentéshez feltételt vagy időhatárt fűznek, kijelentésük már nem fedi a törvényben meghatározott kijelentés értelmét, ezért ilyen esetben házasság nem jön létre.

A javaslat értelmében a házasságkötésnél az állam részéről belföldön csak az anyakönyvvezető működhetik közre. A javaslat kifejezésre juttatja, hogy az anyakönyvvezető a házasságkötésnél, mint a helyi tanács végrehajtóbizottságának kiküldöttje jár el.

A korábbi kihirdetési eljárást már az 1949. évi 18. törvényerejű rendelet megszüntette és helyébe a házasságkötési szándék tudomásulvételére vonatkozó eljárást állította. A javaslat ezt a külön eljárást is mellőzi és csak azt kívánja meg, hogy a felek a házasságkötést megelőzőleg az anyakönyvvezető előtt jelentsék ki: házasságkötésüknek a legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya egyszersmind igazolják a házasságkötés törvényes előfeltételeinek fennállását (3. §).

A javaslat 5. §-a lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárok külföldön is magyar állami szerv, az erre külön felhatalmazott külképviseleti hatóság előtt, a magyar jog alakszerűségei szerint köthessenek házasságot.

A javaslat 6. §-a magyar állampolgárnak külföldi állampolgárral való házasságkötését csak akkor teszi lehetővé, ha a házasságkötésre a Népköztársaság Elnöki Tanácsa engedélyt adott. Ennek a rendelkezésnek a felvétele azért szükséges mert a különböző állampolgárságú személyek házasságkötése az állampolgárságra is közvetlen kihatással van. Állampolgársági jogunk szerint a nem magyar állampolgár nő magyar állampolgárságot szerez, ha magyar állampolgárral köt házasságot, viszont rendszerint elveszti magyar állampolgárságát az a nő, aki külföldi állampolgárral házasságot köt. Eszerint a magyar jog értelmében nőkre nézve a házasságkötés - ha csak a házasulók egyike magyar állampolgár - gyakorlatilag ugyanazzal a hatállyal jár mint a honosítás, illetőleg az állampolgársági kötelékből való elbocsátás. Erre figyelemmel indokolt ilyen esetekben a házasságkötést államhatalmi szerv engedélyétől függővé tenni annál inkább, mert a magyar állampolgárság megszerzése, minthogy a Magyar Népköztársaság kötelékébe való felvételt jelenti, megtisztelő jellegénél fogva méltán feltételezheti az államhatalom egyik legfelsőbb szervének hozzájárulását. - Ennek megfelelően ugyanígy kellett szabályozni az ellenkező esetet is.

II. FEJEZET

A házasság érvénytelensége

A törvényjavaslat a házasság érvénytelenségi eseteinek megállapításánál - a ma hatályos joggal ellentétben - nem tesz különbséget az ú. n. semmisségi és megtámadási okok között, mert a megkülönböztetésnek gyakorlati jelentősége nincsen. A javaslat csak "érvénytelenségi" okokat ismer, s az eltéréseket az egyes érvénytelenségi okoknál külön szabályozza (15. §).

A javaslat abból indul ki, hogy a házassági és általában a családi jognak a vagyoni jogtól eltérő természetéből az következik, hogy a kényszer, tévedés és megtévesztés nem tekinthetők a házassága érvényességét érintő körülményeknek. A házasságra kényszerítés a szabad emberek szocialista társadalmában aligha fordulhat elő és a tévedés és megtévesztés hatása alatt kötött házasságok száma gyakorlatilag, elenyésző. Ha ilyen házasságok mégis előfordulnak és az érintett fél úgy találja, hogy az ily módon létrejött házasság ránézve elviselhetetlen, ebből az okból kérheti a házasság felbontását (18. §). A javaslat ezért nem ad lehetőséget a házasságnak kényszer, tévedés vagy megtévesztés okából való érvénytelenítésére.

A javaslat egyébként a következő érvénytelenségi okokat állítja fel:

a) fennálló házasság (7. §);

b) vérrokonság (8. §);

c) cselekvőképességet kizáró gondnokság és gyermekkori teljes cselekvőképtelenség (9. §);

d) kiskorúnál gyámhatóság engedélyének hiánya (10. §);

e) házasságkötéskor gondnokság alá helyezés nélkül fennállott teljes cselekvőképtelenség (11. §);

f) egyes alaki szabályok meg nem tartása (12. §);

g) egyik házastárs külföldi állampolgársága esetén az engedély hiánya (13. §).

Az egyes érvénytelenségi okokkal kapcsolatban a következőket kell kiemelni:

Annak házassága, akinek korábbi házassága fennáll, természetesen a javaslat szerint is érvénytelen. Ami a második házasság érvényessé válását illeti, a mai joggyakorlat szerint, ha az első házasság megszűnt, a második házasság - újbóli megkötéssel - érvényessé lesz. A javaslat megszünteti az újbóli házasságkötés kötelezővé tételében jelentkező formalizmust azzal, hogy a korábbi házasság megszűnése vagy érvénytelenné nyilvánítása esetére az újabb házasságot már ennélfogva, tehát ismételt megkötése nélkül is érvényesnek tekinti (7. §).

A vérrokonok házasság a javaslat értelmében a mai jognak megfelelő határok közt feltétlenül érvénytelen, kivéve a testvérnek testvére vérszerinti leszármazójával és a házastársnak volt házastársa egyenesági rokonával kötött házasságát (az ún. egyenesági sógorság akadálya). Az ilyen házassági akadály ahol a helyi tanács végrehajtóbizottsága akár a házasságkötés előtt, akár utóbb a házasság fennállása alatt felmentést adhat (8. §).

Minthogy személyi jogunknak küszöbön álló újjáalkotása során a gondnokság alá helyezésnek - szemben az eddigi joggal - nyilván olyan esete is lesz, amely minden vonatkozásban kizárja a cselekvőképességet, a javaslat ezt szem előtt tartva, az ilyen módon gondnokság alá helyezett személy házasságát már a gondnokság alá helyezés formai tényénél fogva érvénytelenné nyilvánítja. Az ilyen házasság csak akkor válik érvényessé, ha azt a házastárs gondnokság alá helyezésének megszüntetése után a házasság fennállása alatt helybenhagyja (9. §).

Ugyancsak teljesen cselekvőképtelen a tizenkettedik életévet még be nem töltött személy, a gyermek is, akinek házasságkötése magától értetődően már életkoránál fogva érvénytelen.

Az eddigi házassági törvény a korlátoltan cselekvőképes kiskorúak házassága elé kétféle akadályt állított. Az első akadály a fejletlen kor akadálya, amely abban áll hogy a férfi tizennyolcadik, a nő tizenhatodik évének betöltése előtt nem köthet házasságot. Az akadály alól ma felmentésnek van helye. A második akadály az hogy kiskorú a törvényes képviselőjének beleegyezése nélkül nem köthet házasságot, sőt ha a törvényes képviselő nem a szülő, a házasságkötéshez, annak beleegyezése, szülők nemlétében pedig a gyámhatóság jóváhagyása is szükséges.

Ezt a szabályozást a javaslat lényegesen leegyszerűsítette, amennyiben a korlátoltan cselekvőképes kiskorú házasságához egyedül a gyámhatóság engedélyét kívánja meg (10. §). A gyámhatóság az engedély megadása kérdésében a törvényes képviselő meghallgatása után határoz. A javaslat lehetővé teszi a kiskorú érvénytelen házasságának érvényessé válását azzal, hogy megengedi a nagykorúság korhatárának elérése előtt az engedély pótlólagos megadását, e korhatár elérése után pedig azt, hogy a kiskorúsága alatt házasságot kötött személy helybenhagyással maga emelhesse érvényre házasságát.

A javaslat fenntartja jelenlegi jogunknak azt a rendelkezését, hogy érvénytelen annak a házassága is aki a házasság megkötésekor a teljes cselekvőképtelenség állapotában volt, jóllehet ilyen. hatályú gondnokság alatt nem állott, az ebből az okból érvénytelen házasság azonban érvényessé válik, ha a házasság megkötésekor cselekvőképtelen fél cselekvőképessé válása után a házasságot annak fennállása alatt helybenhagyja (11. §).

A javaslat 12. § a) vagy b) pontjában említett érvénytelenségi okok fennforgása csak külön érvénytelenségi perben állapítható meg. Ezzel szemben, ha a házasság érvényességének a 2. § (1) bekezdésében említett valamely más kelléke nem volt meg pl. a felek nem jelentették ki, hogy házasságot kötnek, akkor nem érvénytelen, hanem ú. n. nem létező (non existens) házasságról van szó, amely esetben a tévesen házasságkötést tanúsító anyakönyvi bejegyzést államigazgatási úton is töröltetni lehet.

A jelenlegi jog szerint abban az esetben, ha a valamely oknál fogva semmis házasság az egyik fél halála vagy felbontó ítélet folytán megszűnt, nem lehet mindenkivel szemben hatályos bírói ítélettel megállapítani, hogy a házasság semmis, hanem ha valakinek valamilyen jogi érdeke fűződik ennek megállapításához, ezt a kérdést a bíróság a jogi érdeke érvényesítése iránt indított (pl. örökösödési) perben előkérdésként csak a felekre kiterjedő hatállyal dönti el. Ilyen módon lehetséges, hogy a bíróság több perben is kimondja, hogy valamely házasság semmis volt, ennek ellenére a házasságot az ezekben a perekben félként nem szereplő személyek irányában érvényes házasságnak kell tekinteni s az az anyakönyvben is ilyenként szerepel.

Ennek a helyzetnek a fenntartása a házasság intézményének komolyságával nem egyeztethető össze. Ezért a javaslat kimondja, hogy a házasságot csak akkor lehet érvénytelennek tekinteni, ha azt érvénytelenítési kereset folytán hozott bírói ítélet mindenkire kiterjedő hatállyal érvénytelennek nyilvánította (14. §). Ez a szabály érvényes akkor is, ha a házasság már megszűnt. Viszont előkérdésként pl. örökösödési perben a bírónak nincs joga a házasság érvényessége ügyében dönteni, hanem az érdekelt felet az érvénytelenítési per megindítására kell utasítani.

A javaslat az alaki érvénytelenségi okok tekintetében időbeli korlátozást állapít meg, amidőn úgy rendelkezik, hogy alaki érvénytelenségi ok miatt érvénytelenségi keresetet csak a házasságkötéstől számított hat hónap alatt és csak a házasság megszűnéséig lehet indítani (14. §). Indokolatlan volna ugyanis, ha pusztán alaki okból hosszabb időn át vagy egyenesen a házasság megszűnése után is megadnánk a lehetőséget a házasság érvényének megdöntésére, amikor a házasság ellen érdemben kifogás nem emelhető.

Az érvénytelenségi kereset megindítására való jogosultságot a javaslat a házastársakon felül az ügyésznek és általában mindazoknak megadja, akinek a házasság érvénytelenné nyilvánításához jogi érdeke fűződik. Kizárólag a házastárs kérheti a házasság érvénytelenné nyilvánítását, ha a házasságkötéskor teljesen vagy korlátoltan cselekvőképtelen volt, mégpedig a cselekvőképességének visszaszerzésétől, illetőleg megszerzésétől számított hat hónapon belül (15. §). Ennek a rendelkezésnek indoka az, hogy a nagykorúság elérése, illetőleg a gondnokság megszűnése után a korábban cselekvőképtelen félre lehet és kell bízni annak eldöntését, akarja-e a házasságát érvényteleníttetni és az ő akarata ellenére helytelen lenne másnak jogot adni az érvénytelenítési per megindítására.

A házasság érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset a jogosult legszemélyesebb joga, ezért azt a 16. § szerint személyesen kell gyakorolni, a kereseti jogosultságot tehát átruházni nem lehet s abban öröklésnek sincs helye. Személyesen, tehát nem törvényes képviselője útján indíthatja meg az ilyen keresetet a korlátoltan cselekvőképes személy is. A javaslat szerint azonban ilyen esetben a keresetindításhoz, ha a jogosult nem valamelyik házastárs, a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges, nehogy annak eldöntése, van-e szükség valamely jogi érdek védelmére [16. § (1) bek.], kizárólag egy korlátoltan cselekvőképes személytől függjön. A cselekvőképtelen fél helyett a keresetet - a gyámhatóság hozzájárulásával - a törvényes képviselő indíthatja meg. Ha tehát a 11. §-ban meghatározott eset forog fenn, keresetindításnak a cselekvőképtelenség megszűnése előtt csak akkor van helye, ha előbb a cselekvőképtelen házastársat gondnokság alá helyezték.

III. FEJEZET

A házasság megszűnése

A házasság a javaslat 17. §-a értelmében éppúgy, mint mai jogunk szerint is, az egyik házastárs halálával vagy bírói felbontással szűnik meg.

A házastárs halálát anyakönyvi kivonattal, holtnak nyilvánító végzéssel vagy a halál tényét megállapító bírói határozattal lehet igazolni. Mind a három esetben - de különösen holtnak nyilvánítás esetében - lehetséges, hogy a halottnak tartott házastárs él és akkor kerül elő, amikor a másik házastárs már újabb házasságot kötött. Ha az újabb házasság megkötésénél a házastársak jóhiszeműek voltak, vagyis egyikük sem tudta, hogy a korábbi házasságbeli másik házastárs az okirati bizonyíték ellenére életben van, méltánytalan lenne a jóhiszeműen kötött újabb házasságot - a korábbi házasságot fennállónak tekintve - érvénytelenek minősíteni. Ezért a javaslat erre az esetre úgy rendelkezik, hogy a korábbi házasságot abban az esetben is megszűntnek kell tekinteni, ha a házastárs halálára vonatkozó anyakönyvi bejegyzés, illetőleg bírói határozat hatálya az újabb házasságkötést követően megdől.

A házasság - a javaslat 18-20. §-aiban foglalt közelebbi rendelkezések szerint - bírói felbontással is megszűnik. A házasságról szóló jelenlegi törvényünk, az 1894. évi XXXI. tv. a házasság felbontását illetően az ú. n. vétkességi rendszert követi, amely szerint a házasság csak az egyik házastársnak a házastársi viszonyt sértő, a házasság fenntartását lehetetlenné tevő magatartása miatt bontható fel. A szocialista házassági jog a házasság felbontását nem teszi függővé attól, hogy a házasság tarthatatlanságát az egyik fél vétkes magatartása idézte-e elő vagy sem, hanem a házasság felbontását a felek vétkességének vizsgálata nélkül akkor engedi meg, ha a házastársak közt a házasság fenntartásához szükséges egyetértés tartósan és súlyosan fel van dúlva. Így a szovjet családjog szerint a házassági bontóperek elbírálásánál a szovjet család és a házasság megszilárdításának alapvető feladataiból kell kiindulni, és a bíróság csak abban az esetben bonthatja fel a házasságot, ha a bontópert komolyan megalapozott okok alapján indították meg és a házasság további fenntartása ellentétben állana a kommunista erkölccsel, nem biztosítaná a rendes feltételeket az együttélés és a gyermekek nevelése számára. A csehszlovák és a lengyel törvény szerint a házasságot akkor lehet felbontani, ha a házastársi viszony nyomós okból mélyen és tartósan fel van dúlva.

A javaslat ezekből az alapelvekből indul ki, amikor kimondja, hogy a házasságot komoly és alapos ok esetén bármelyik házastárs kérelmére fel kell bontani. A házasságot a polgári perrendtartásban szabályozott előkészítő eljárás után, perben, bírói ítélettel lehet felbontani.

A javaslat ezek szerint nem tartalmaz abszolút, tehát olyan bontó okot, amelynek fennállása esetén a bíróságnak a házasságot a körülmények mérlegelése nélkül feltétlenül fel kellene bontania. A bíróság minden esetben az összes körülmények gondos mérlegelésével dönti el, hogy van-e olyan komoly és alapos ok, amely a házasság felbontását indokolttá teszi. Ebből a szempontból a javaslat egy irányban kifejezett útbaigazítást is tartalmaz: a bíróság annak elbírálásánál, hogy a házasság felbontására van-e komoly és alapos ok, köteles a közös kiskorú gyermek érdekét is figyelembe venni (18. §).

Az 1894. évi XXXI. törvény szerint a nem vétkes nőt a vétkesnek nyilvánított férj vagyoni helyzetének és "társadalmi állásának" megfelelően köteles volt eltartani, amennyiben ily tartásra a nő jövedelme nem volt elegendő (90. §). Bírói gyakorlatunk ezt a rendelkezést természetesen már nem alkalmazza, hanem annak a nőnek ítélt meg tartásdíjat, aki arra egészségi állapotánál, koránál vagy egyéb körülményeinél fogva (pl. kis gyermekeket nevel) rászorul és a tartásra érdemes is.

A javaslat szerint viszont a házasság felbontása esetén az, aki erre rászorul, volt házastársától tartást követelhet, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált [21. § (1) bek.]. A javaslat nem szabja meg a tartási igény érvényesítésének időpontját, illetőleg nemcsak a bontóperben, hanem később is bármikor lehetővé teszi az igény érvényesítését.

A 22. § a tartásra való jogban utóbb beálló változásokat a mai joggal egyezően rendezi.

IV. FEJEZET

A házastársak jogai és kötelességei

A burzsoá házassági jogok szerint a férj a család feje, a házasélet ügyeiben kiemelkedő hatalmi helyzete van, vitás kérdésekben a férj szava dönt, a házassági együttélés és a közös lakás helyének megválasztása a férj joga.

Ezzel szemben a javaslat a szocialista felfogásnak, a nők egyenjogúságának megfelelően azt mondja ki, hogy a házastársaknak a házasélet ügyeiben egyenlő jogaik vannak (23. §) s hogy a házastársak lakásukat egyetértve választják meg (25. §).

A férj eddigi kivételezett helyzete abban a jelenleg még hatályos jogszabályban is kifejezésre jut, hogy a férjes nő köteles a házasságra utaló toldattal férje nevét viselni. A javaslat 26. §-a ezzel szemben lehetővé teszi a nő számára azt is, hogy kizárólag a maga nevét viselje. Ugyanez áll az özvegy nőre is.

Jelenlegi házassági vagyonjogunk alapja a szerzeményi közösség, amelyet az 1946. évi XII. törvény általánossá tett. A szerzeményi közösség lényege az, hogy a házastársak a házassági életközösség fennállása alatt megtartják vagyoni különállásukat, a házasság megszűnése után pedig a házasság fennállása alatt szerzett, meglevő vagyonuk nagyban-egészben fele-fele arányban oszlik meg közöttük, illetőleg az örökösök közt.

A javaslat a házassági vagyonjog alapjává a vagyonközösséget teszi. Ez annyit jelent, hogy minden vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállása alatt akár közösen, akár külön-külön szereznek, kettőjük osztatlan közös tulajdonává válik, a házasság megszűnése után pedig azt meg kell közöttük osztani.

A javaslat 27. §-a mindenekelőtt ennek a vagyonközösségnek a fogalmát állapítja meg s egyszersmind kimondja azt is, hogy a házasságkötés előtt a vagyonközösséget sem egészben, sem részben nem lehet kizárni. Erről - fontos okból - legfeljebb később lehet szó (31. §).

A vagyonközösség nem vonatkozik azokra a vagyontárgyakra, amelyek valamelyik házastárs különvagyonához tartoznak. Azt természetesen nem lehet megakadályozni, hogy a házastársak egymás közt más tárgyakat is egymás különvagyonába utaljanak, de az ilyen megállapodás harmadik személyek, különösen a hitelezők irányában hatálytalan (28. §).

A vagyonközösség körében a házastársak egymásközti viszonyát a 29. §. a házastársak és harmadik személyek közti jogviszonyt pedig a 30. § szabályozza.

A vagyonközösség a házasság megkötésével kezdődik és általában a házassági életközösség (tehát nem a házasság) megszűnéséig tart. A házassági életközösség egymagában a különélés folytán még nem feltétlenül szűnik meg, hiszen ez ideiglenes is lehet és kényszerű körülmények is előidézhetik. Az életközösség megszűnése csak akkor következik be, ha a különéléshez legalább az egyik házastárs részéről a házastársi összetartozás és kapcsolat megszakításának elhatározott szándéka is járul, annak kifejezésre juttatása, hogy a másik házastárssal tovább együttélni nem hajlandó.

A házassági vagyonközösség azonban véget érhet úgy is, hogy a házastársak a házassági életközösség fenntartása mellett fontos okból megállapodnak a házassági vagyonközösség megszüntetésében és közös kérelmükre a bíróság a megszűntetést kimondja.

Ha a vagyonközösség véget ér, a közös vagyont fel kell osztani. A javaslat a vagyonilletőség kiszámításának alapelveit nem állapítja meg, itt tehát a vagyonközösség megosztásának általános szabályai irányadók (31. §).

A házasság tartama alatt a házastársak eltartásának alapja kettejük keresménye, és ha az különleges körülmények folytán nem elég, egyéb közös vagyonuk. Ha erre a közös vagyon sem elég (pl.: súlyos betegség esetén), akkor a különvagyont is fel kell használni a közös háztartás költségeinek fedezésére, mégpedig akkor is, ha csak az egyik házastársnak van különvagyona.

Ha az egyik házastárs jogos okból külön él a másiktól és hibáján kívül tartásra szorul, a közös vagyonból pedig az eltartás költségeit fedezni nem lehet, a másik házastárs ebben az esetben köteles őt különvagyona terhére is eltartani. Ez a szabály akkor is érvényes, ha a házastársak közt már nincs vagyonközösség, de a házasság még fennáll (32. §).

Az érvénytelen házasságokból eredő vagyonjogi hatások a 33. § szerint eltérők ahhoz képest, hogy a házastársak a házasság megkötésekor jóhiszeműek voltak-e, vagyis az érvénytelenség okáról tudtak-e vagy sem.

Ha a házasság megkötésekor mind a két fél jóhiszemű volt, a házasság fennállása alatt az érvényes házasságra vonatkozó vagyonjogi szabályokat kell alkalmazni, s ha a házasságot a bíróság érvénytelennek nyilvánította, a vagyonjogi kérdéseket úgy kell megoldani, mintha a házasság érvényes lett volna és mintha érvénytelenné nyilvánításakor bírói felbontás folytán szűnt volna meg.

Ha a házasság megkötésekor csak az egyik házastárs volt jóhiszemű, tőle függ, hogy az érvényes házasságra vonatkozó vagyonjogi szabályokat alkalmazzák-e, vagy pedig úgy tekintsék a vagyonközösséget, mintha a házastársak közt nem állott volna fent házasság. Ha a házasság megkötésekor egyik fél sem volt jóhiszemű, a vagyoni kérdések rendezésénél úgy kell eljárni, mintha a házasságot meg sem kötötték volna.

Második rész

A CSALÁD

V. FEJEZET

A családi jogállás

Családjogunkból a rokonságra vonatkozó elavult rendelkezéseket a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvény már kiküszöbölte. Ez a magyarázata annak, hogy a javaslatnak a rokonságra vonatkozó rendelkezései nagyrészt megegyeznek hatályban levő jogszabályaink rendelkezéseivel.

Az 1946. évi XXIX. törvény a házasságon kívül született gyermek jogállását a házasságból született gyermek jogállásával egyenlővé tette és az apaság megállapítására, az apai elismerésre, a tartás biztosítására vonatkozó, valamint egyéb részletes rendelkezésekkel lehetővé tette az egyenlőség tényleges megvalósulását is. Ez a törvény azonban - legalább az elnevezésben - fenntartotta a házasságon kívül született gyermekek külön kategóriáját. A javaslat a teljes egyenlőség megvalósításában most egy lépéssel tovább megy, ezt a külön kategóriát még az elnevezésben is megszünteti és a származással kapcsolatos jogi kérdéseket minden esetben egyedül a lényeges tényállás megjelölésével szabályozza, amely gyakran - pl. a szülők különélése esetén - a házasságból és a házasságon kívül született gyermekkel kapcsolatban teljesen azonos is lehet.

A teljes hatályú apai elismerés esetében mai jogunk nem kívánja meg a kiskorú gyermek törvényes képviselőjének hozzájárulását. Minthogy a kiskorú gyermek törvényes képviselője nem szükségképpen az anya, a javaslat az apai elismerés teljes hatályához a gyermek érdekeinek védelme céljából az anya mellett a törvényes képviselő hozzájárulását is megkívánja (37. §).

Az anya utólagos házassága esetében a gyermeket ma - bizonyos kivételektől eltekintve - ebből a házasságból születettnek kell tekinteni, ha a férj a házasságkötést megelőzőleg az anyakönyvvezető előtt nem jelenti ki, hogy a gyermek nem tőle származik. Ezt a szabályt a javaslat két irányú kiegészítéssel veszi át. A javaslat szerint a kizáró kijelentés elmaradása esetén sem áll be a gyermekre nézve az utólagos házasságnak apaságot megállapító hatálya, ha a házasság megkötésekor a gyermek apaságának megállapítása iránt más férfi ellen per van folyamatban. Ilyenkor u. i. az anya férje abban a meggyőződésben mellőzheti a kizáró kijelentés megtételét, hogy a gyermek családi állásának rendezése a per bíróságának a feladata. Ezen az eseten felül a javaslat értelmében az utólagos házasság említett hatálya akkor sem áll be, ha a gyermek és a férj közt nincs tizenhat év korkülönbség (39. §), mert e korlátozás nélkül. az utólagos házasság visszaélésekre is felhasználható lenne.

Mai jogunk szerint a talált gyermekek, illetőleg a házasságon kívül született gyermekek születési anyakönyvébe csak harmadik évük betöltése után jegyeznek be szülőkként illetőleg apaként képzelt személyeket. A javaslat ezt - akként változtatja meg, hogy a talált gyermekeknél nyomban, azoknál pedig, akiknek apja ismeretlen, az anya kérelmére bármikor képzelt személyt kell a születési anyakönyvbe szülőként, illetőleg apaként bejegyezni. A képzelt apát legkésőbb a gyermek hároméves korában, a gyámhatóság intézkedése alapján, hivatalból kell bejegyezni akkor is, ha az anya a kérelmet elmulasztotta.

A nők egyenjogúságának az Alkotmányban biztosított elvéből következik a javaslatnak az a rendelkezése, amely szerint a gyermek szülőinek megállapodása szerint vagy apjának vagy anyjának családi nevét viseli.

A család egységének megóvását szolgálja az a rendelkezés, amely szerint a házasságban élő szülők valamennyi közös gyermekének közös családi nevet kell adni. Ennek szükségképpeni következménye, hogy a szülőknek legkésőbb az első gyermek születésének anyakönyvezése előtt meg kell állapodniuk arra nézve, mi lesz közös gyermekeik családi neve: ha nem jutnak megegyezésre, a gyámhatóság dönt (42. §).

A 35. §-ban, 37. §-ban, 39. §-ban az apaságra nézve felállított törvényes vélelmeket a javaslat értelmében meg lehet dönteni. A javaslat azonban ebben a körben a teljes hatályú apai elismerésnek kényszer, tévedés vagy megtévesztés címén való megtámadását nem szabályozza, hanem ehelyett lehetővé teszi, hogy az elismerő fél az elismerést tartalmi valótlansága miatt támadhassa meg (43. §).

A javaslat nem tartja fenn mai jogunknak azokat a rendelkezéseit, amelyek szerint az apaság vélelmét mindenkire kiterjedő hatályú ítélettel csak a gyermek életében lehet megdönteni, a gyermek halála után pedig csak bizonyos előfeltételek fennállása esetén lehet előkérdésként elbírálni más, rendszerint vagyonjogi perekben, itt is csak a felekre kiterjedő hatállyal. A javaslat (45. §) értelmében a származással kapcsolatos vitát csak mindenkire kiterjedő hatállyal hozott ítélettel lehet eldönteni, ez a vita más perekben előkérdésként, csak a felekre kiterjedő hatállyal, nem lehet bírói döntés tárgya.

VI. FEJEZET

Az örökbefogadás

Mai jogunk szerint az örökbefogadás szerződéssel történik. Az örökbefogadási szerződés a feudális-kapitalista jogrendszerben az öröklési szerződésből fejlődött ki, amelynek célja az volt, hogy az örökbefogadott számára az örökbefogadó ősi javaiban való öröklést biztosítsa. A fejlődés későbbi szakában elméletileg az öröklési érdek némileg háttérbe szorult ugyan, a gyakorlatban azonban az örökbefogadás legfontosabb célja továbbra is az öröklés biztosítása maradt.

Az örökbefogadásnak ez az értelmezése a szocialista felfogással nem fér össze. Az örökbefogadás célja a szocialista jogrendszerben csakis az lehet, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott közt családi kapcsolatot létesítsen. Az örökbefogadással nem az örökbefogadott öröklését, hanem olyan kiskorú családi nevelését kell biztosítani, akinek szülei nem élnek, vagy akit szülei megfelelően nevelni nem tudnak.

Éppen ezért nem lenne helyes, ha az örökbefogadás az örökbefogadó és az örökbefogadott közt szerződéssel jönne létre és a szerződésben a felek az örökbefogadás joghatásait a szülői felügyelet és a névviselés fontos kérdéseiben az általános szabálytól eltérően rendelkezhetnék.

Örökbefogadási jogunk tehát alapvető átalakításra szorul.

A javaslat ezért - a Szovjetunió és a népi demokráciák példája nyomán - a fent megjelölt családi nevelést tekinti az örökbefogadás céljának (46. §); ebből folyik, hogy csak kiskorú személyt lehet örökbefogadni és az, akire a kiskorú családi nevelését megnyugvással nem lehet rábízni, mert a szülői felügyelet megszüntetését vagy a közügyektől való eltiltást kimondó jogerős bírói ítélet hatálya alatt áll, nem fogadhat örökbe (47. §).

Az örökbefogadás kezdeményezése a javaslat szerint a felektől indul ki, de az örökbefogadási viszonyt nem a felek megállapodása, hanem a gyámhatóságnak a kiskorú érdekeit és a közérdeket figyelembevevő döntése - engedélye - hozza létre (48-50. §).

Az örökbefogadással létrejött családi kapcsolat folyománya az a rendelkezés is, hogy az örökbefogadás a törvény erejénél fogva kihat az örökbefogadott leszármazóira is (51. §).

Az örökbefogadás célját, a családi nevelést csak úgy lehet elérni, ha a kiskorú felett a szülői felügyeletet a törvény alapján az örökbefogadó gyakorolja (52. §).

A javaslat a névviselés kérdésében sem engedi meg a felek alkudozását, hanem az örökbefogadással létrejött családi kapcsolatnak megfelelően akként rendelkezik, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó családi nevét viseli; a gyámhatóság azonban kivételes esetben megengedheti, hogy az örökbefogadott megtarthassa családi nevét (53. §).

A javaslat az örökbefogadási kapcsolat megszűnésének három esetét ismeri:

Ha az örökbefogadó és az örökbefogadott közt - például az örökbefogadó által tett apai elismerés folytán - a vérszerinti szülő és gyermeke közti jogi kapcsolat létesül: az örökbefogadás hatálytalanná válik és azt úgy kell tekinteni, mintha az örökbefogadás létre sem jött volna (54-55. §).

Minthogy az örökbefogadási viszonyt a gyámhatóság engedélye hozza létre, a felek megállapodása azt nem szüntetheti meg, hanem kölcsönös kérelmük alapján a gyámhatóság bonthatja azt fel (56. §).

Ha az egyik fél olyan szándékos magatartást tanúsít, amely miatt az örökbefogadási viszony fenntartása a másik félre elviselhetetlenné válik, a bíróság az örökbefogadást a másik fél kérelmére ítélettel felbontja (57. §). A még kiskorú örökbefogadott érdekeinek fokozottabb védelmét biztosítja a javaslatnak az a rendelkezése, amely szerint az örökbefogadási szerződés felbontása iránt a kiskorú örökbefogadott érdekében a gyámhatóság és az ügyész is indíthat keresetet.

A javaslat (58. §) az örökbefogadás megszűnése esetére általános szabályként kimondja, hogy az örökbefogadott és leszármazói az örökbefogadó családi nevét nem viselhetik tovább, de lehetővé teszi, hogy a megszüntető határozatban a gyámhatóság, illetőleg a bíróság másként rendelkezzék (pl. az iskolába járó kiskorúra nem volna előnyös, ha közben neve megváltoznék).

VII. FEJEZET

A rokonok eltartása

A rokoni kapcsolatból eredő jogok és kötelességek közül a jogi szabályozásra szoruló kérdések egyik legfontosabbja az eltartás joga és kötelezettsége, bár kétségtelen, hogy ennek jelentősége a szocializmus épülésével fokozatosan csökken, mert egyre kevesebb lesz az eltartásra szorulók száma, a nevelés költségeit egyre inkább az állam viseli és a munkaképtelenekről is az állam gondoskodik. Ez idő szerint azonban az eltartásra szorulók eltartása elsősorban még a rokonokat terheli.

Mai jogunkkal szemben, amely a rokonok kölcsönös eltartási jogát és kötelezettségét a gyermek és a szülők, valamint az unokák és a nagyszülők közt ismeri el, a javaslat a kölcsönös eltartási jogot és kötelezettséget kiterjeszti az összes egyenesági rokonokra (60. §, 61. §) és ezen túlmenően a testvérekre is. Népünk eddig is a nagykorú testvér erkölcsi kötelességének tekintette a tartásra szoruló kiskorú testvérről való gondoskodást, a javaslat ezt az erkölcsi kötelességet most - a szovjet joghoz hasonlóan - jogi kötelességgé emeli (61. §). Eltérés jelenlegi jogunktól a javaslatnak még az a rendelkezése is, amely a mostohagyermek és a mostohaszülő viszonyában ma csak a mostohagyermek javára fennálló eltartási jogot és kötelezettséget kölcsönössé teszi (62. §).

A tartásra jogosultság alapja a rászorultság. Rokoni tartásra rászorult, ennélfogva rokoni tartásra jogosult, aki magát eltartani nem tudja és tartásra szorítható házastársa nincs. Általában tehát a munkaképtelen rokon jogosult tartásra, de az a leszármazó, aki életpályájára előkészítő tanulmányait folytatja, akkor is jogosult lehet tartásra, ha munkaképes.

Az egyenesági rokonok közül az köteles a jogosultat eltartani, aki a leszármazás rendjében a legközelebb áll, tehát a leszármazók közül előbb a gyermek, azután az unoka stb., a felmenők közül előbb a szülő, azután a nagyszülő stb. A nagykorú testvérre a tartás kötelezettsége csak akkor hárul, ha nincs olyan egyenesági rokon, akin a tartás behajtható lenne (61. §).

A korábbi jog szerint a gyermeket a szülők együttélése esetében elsősorban az apa volt köteles eltartani, az anya csak másodsorban. A javaslat a már kialakult új bírói gyakorlatnak megfelelően akként rendelkezik, hogy azok, akik egysorban kötelesek mást eltartani, tehát a szülők vagy a nagyszülők, a gyermekek vagy az unokák stb., a tartást egymás közt egyenlő mértékben kötelesek szolgáltatni. Szülőtartás, nagyszülőtartás esetében előfordulhat, hogy az egyik tartásra kötelezett gyermek vagy unoka meghalt, de gyermekei élnek. Ilyen esetben a meghalt kötelezett helyébe gyermekei lépnek. Ezek a szabályok azonban nem alkalmazhatók mereven, a kötelezettség tehát a méltányosság követelményeinek megfelelően másként is megosztható.

A tartásra jogosult gyermeket rendszerint az egyik szülő személyesen gondozza (élelmezését személyesen szolgáltatja, ruházza, ruháját karban tartja, betegségében ápolja, neveli stb.). Ilyen személyes gondozás előfordulhat arra rászoruló felnőtt jogosultnál is. A gondozás személyes teljesítése sok és nehéz munkával, időveszteséggel jár. A méltányosság azt kívánja, hogy ennek a munkának, időveszteségnek az értékét akkor, amikor az egysorban kötelezettek közt a tartás anyagi terhét megosztják, a személyes gondozást teljesítő javára megfelelő mértékben figyelembe vegyék, tehát pl. a pénzben nyújtandó szolgáltatás alól egészben vagy részben mentesítsék (63. §).

Korábbi jogunk a tartás mértékének az illő tartást tekintette, amely a kötelezett vagyoni és kereseti viszonyaihoz és a jogosult társadalmi állásához igazodott. A javaslat ezt a már elavult szabályt félretéve akként rendelkezik, hogy a kötelezett anyagi viszonyaihoz képest köteles a jogosultat tartás fejében mindazzal ellátni, ami annak megélhetéséhez szükséges. A leszármazó és a testvér a kötelezettől ezen felül még a nevelés és az életpályára képesítéshez szükséges taníttatás költségeinek viselését is követelheti. (65. §).

A tartási kötelezettség célja a jogosult életfenntartásának lehetővé tétele. Ebből következik, hogy tartási követelést a múltra nézve rendszerint nem lehet érvényesíteni. Ezért a javaslat a múltra nézve tartási követelés érvényesítését feltétel nélkül csak hat hónapra visszamenőleg engedi meg, ennél régebbi időre pedig csak akkor, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli (68. §). Ilyen mulasztás terheli a jogosultat, ha a kötelezettet nem hívta fel teljesítésre. Mai jogunknak azt a szabályát, amely szerint a kötelezett pusztán abból az okból is mentesül a felszaporodott hátralék megfizetése alól, hogy annak egy összegben kifizetése reá nézve aránytalanul súlyos terhet jelentene, a javaslat nem vette át; ilyen esetben a hátraléknak részletekben való megfizetése a jogosult és a kötelezett érdekeinek méltányos összeegyeztetésével megoldja a nehézséget.

VIII. FEJEZET

Szülői felügyelet

A szülőket gyermekeik felett ma szülői hatalom illeti meg. A szülői hatalmat elsősorban az apa, másodsorban az anya gyakorolja.

A szülői hatalom elnevezés nem fejezi ki a gyermek és szülője közt a szocialista erkölcsi felfogás szerint fennálló viszonyt. Az pedig, hogy az anya csak másodsorban gyakorolja a szülői hatalmat, sérti a nők egyenjogúságának az Alkotmányban kimondott alapelvét.

Ezért a javaslat a "szülői hatalom" helyett a "szülői felügyelet" elnevezést használja és kimondja, hogy a szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érdekeinek megfelelően kell gyakorolni (71. §).

A javaslat szerint a szülői felügyeletet a szülők általában együttesen gyakorolják (72. §). Azokban a kérdésekben, amelyekben nem tudnak egyetértésre jutni, a gyámhatóság, az elhelyezés kérdésében pedig a bíróság dönt. (73. §, 76. §). Ha a szülők nem élnek együtt, a szülői felügyelet együttes gyakorlása nem lenne célravezető, állandó súrlódásokkal járna, aminek elsősorban a gyermek látná kárát. Ezért a javaslat szerint ilyen esetben az a szülő gyakorolja a szülői felügyeletet, akinél a gyermek el van helyezve, ha pedig a különélő szülők gyermeke másnál van elhelyezve, a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülőt - megegyezés hiányában - a gyámhatóság jelöli ki (72. §). A gyámhatóság azonban ilyenkor is, mint a szülői felügyelettel kapcsolatos eljárása során általában, mindkét szülőt köteles meghallgatni (74. §), mégpedig akkor is, ha a szülő felügyeleti joga meg van szüntetve (93. §).

A gyermek elhelyezését és életpályáját a szülők határozzák meg (76-77. §). A javaslat szerint azonban a tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülői házat vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság engedélyével a szülők beleegyezése nélkül is elhagyhatja, ha az fontos okból érdekében áll (76. §).

A gyermek vagyonának kezelésére vonatkozó szabályok szerint a gyermeknek az a keresménye, amelyet munkájával maga szerez, nem a szülők kezelése, hanem az ő szabad rendelkezése alá tartozik (79. §), a keresetével szabadon rendelkező gyermek azonban, ha a szülők háztartásában él, a háztartás költségeihez keresményéből megfelelő mértékben köteles hozzájárulni (84. §).

A vagyonkezelés terén a javaslat a szülőket arra a gondosságra kötelezi, amellyel azok saját ügyeikben szoktak eljárni. Ha azonban a gyermeknek súlyos gondatlanságból kárt okoznak, nem hivatkozhatnak az előbbi szabályra (81. §).

Mai jogunk szerint a szülő a gyermek jövedelmének feleslegét a maga céljaira felhasználhatja. Ezt a gyermek érdekeivel nyilván össze nem egyeztethető szabályt a javaslat nem tartja fenn (82. §).

A szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők természetesen a törvényes képviselet jogát is együttesen gyakorolják, az egyik szülő azonban meghatalmazást adhat a másiknak arra, hogy a gyermek vagyoni ügyeiben a törvényes képviseletet az ő nevében is gyakorolja. Ki kell emelni, hogy nem vagyoni ügyekben ilyen meghatalmazásnak helye nincs. A mindennapi életben előforduló kisebb jelentőségű vagyonjogi ügyleteknél (főleg adás-vételnél) a jóhiszemű harmadik személyek a gyermek törvényes képviselőjeként fellépő szülőt a másik szülő meghatalmazottjának is tekinthetik (85. §).

Ma is jogszabály az, hogy a törvényes képviselőnek olyan nyilatkozata, amely a kiskorúra nézve ellenérték nélkül való kötelezettségvállalást vagy jogról ellenérték nélkül való lemondást jelent, még a gyámhatóság jóváhagyásával sem érvényes. A javaslat ezt a jogszabályt azzal tartja fenn, hogy a közcélra történő felajánlás érvényes, ha a szülőknek erre irányuló jognyilatkozatát a gyámhatóság jóváhagyja. Egyébként a javaslat a szülőnek törvényes képviselői minőségben tett nyilatkozataihoz a gyámhatóság jóváhagyását a mai jognál lényegesen kevesebb esetben kívánja meg (87. §).

A javaslat megkülönbözteti a szülői felügyelet megszüntetését és szünetelését (89-93. §). Meg kell említeni, hogy a szülői felügyelet megszüntetése sem jelenti szükségképpen azt, hogy a jogosult szülői felügyeleti joga végleg megszűnt. A szünetelés fogalma alatt a javaslat összefoglalja azokat az eseteket is, amelyeket a korábbi jog a szülői hatalom felfüggesztése néven ismert.

A szülői felügyelet a javaslat szerint nemcsak a szülő teljes cselekvőképtelensége esetén, hanem akkor is szünetel, ha a szülő cselekvőképességében csak korlátozva van.

Harmadik rész

A GYÁMSÁG

IX. FEJEZET

Gyámrendelés

Mai jogunk szerint az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik.

A javaslat az általános indokolásban előadott okokból a gondnokság intézményét nem szabályozta. Viszont a kiskorúakra nézve fenntartotta a mai jognak azt a rendelkezését, hogy a kiskorú, amennyiben nem áll szülői felügyelet alatt, korára tekintet nélkül gyámság alatt áll (94. §).

A javaslat fenntartja a nevezett gyám intézményét (96. §). A törvényes gyámságot ellenben, azt t. i., hogy a legközelebbi rokonoknak törvényes joguk van a gyámságra, átalakította annyiban, hogy nevezett gyám nemlétében elsősorban a gyámság ellátására alkalmas rokont kell gyámul kirendelni (97. §).

A javaslat szerint minden nagykorú magyar állampolgár gyám lehet, tehát a nők gyámsága tekintetében még ma is fennálló korlátozásokat a javaslat megszünteti. Az a rendelkezés, hogy a közügyektől eltiltott személy az eltiltás hatálya alatt nem lehet gyám, megfelel a Btá. 40. § rendelkezéseinek. A javaslat fenntartja a szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő kizárási jogát. Ennek folytán lehetséges, hogy az egyik szülő a másik szülő által nevezett gyámot kizárja a gyámságból. Ilyen esetben a javaslat szerint a kiskorú gyermek érdekeinek figyelembevételével a gyámhatóság dönt abban a kérdésben, hogy melyik szülő rendelkezése érvényesüljön (100. §).

A javaslat a gyámság viselését állampolgári kötelességnek minősíti és elvállalása alól - mai jogunkkal ellentétben - állása vagy foglalkozása alapján kifejezetten senkit sem mentesít. Azok azonban, akik a gyámságot koruk, családi viszonyaik, korábban elvállalt gyámság, betegség vagy egyéb ok miatt nem tudnák nagy nehézség nélkül megfelelően ellátni, a javaslat szerint is mentesülnek a gyámság elvállalása alól (101. §).

X. FEJEZET

A gyámság ellátása

A javaslatnak a gyámság ellátásával kapcsolatos rendelkezései közül kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a gyámhatóság a gyámnak egyébként a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogkörével egybeeső jogkörét (103. §) korlátozhatja, intézkedéseit - kivéve a bírói hatáskörbe tartozó elhelyezés kérdésében tett intézkedését - a gyermek érdekében hivatalból is megváltoztathatja. E gyámhatósági jogkörnek ésszerű korlátja az, hogy a gyámhatóság 2 gyermek részére a gyám által választott életpálya helyett más életpályát csak a kiskorú beleegyezésével jelölhet ki (104. §).

Ma a gyám működéséért jutalmat kap. A javaslat azonban abból kiindulva, hogy a gyámság viselése állampolgári kötelesség, úgy rendelkezik, hogy a gyám működéséért díjazást nem követelhet (105. §).

Lényeges rendelkezése a javaslatnak, hogy a gyámság alatt álló kiskorú fontosabb ügyeiben a gyámhatóság a tizenkettedik életévét betöltött kiskorút is köteles meghallgatni (106. §).

XI. FEJEZET

A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése

A javaslat 107. §-ának (2) bekezdése a gyámi tisztség megszűnésének három esetét ismeri:

1. ha a gyámság külön intézkedés nélkül megszűnik,

2. ha a gyámot a gyámhatóság tisztsége alól felmenti,

3. ha a gyámot a gyámhatóság tisztségéből elmozdítja.

A gyámi tisztség, automatikus megszűnésének esete az, ha a gyámság alatt álló nagykorúvá lesz, vagy szülői felügyelet, illetőleg intézeti gyámság (99. §) alá kerül [107. § (1) bek., (2) bek. a), b) pont].

A gyámi tisztség alól felmentésnek három esetben van helye. Elsősorban akkor, ha utólag derül ki vagy áll elő olyan akadály, amely miatt a gyám a törvény értelmében gyámságot nem viselhet, pl. kiderül, hogy a gyám a szülői felügyeletet megszüntető vagy közügyektől eltiltó ítélet hatálya alatt áll vagy a gyám utóbb gondnokság alá kerül [108. § a) pont]. A felmentés második esete az, ha a gyám alkalmatlannak bizonyul tisztsége ellátására s emiatt a kiskorú érdekeinek veszélyeztetésétől kell tartani [108. § b) pont]. Ez a felmentési eset abban különbözik az elmozdításnak a 109. §-ban szabályozott esetétől, hogy a 108. § b) pontja esetében a gyámolt személye vagy érdekei ellen konkrét károsító cselekmény nem történt, de a gyám személyében rejlő okból ilyen cselekmény veszélye áll fenn. Természetes, hogy ilyen esetben a gyámi tisztség megszűnése a gyámhatóság határozatával következik be. A harmadik eset (c) pont) a gyám kérelme a felmentése iránt, amely felett a gyámhatóság szabad mérlegelés alapján dönt.

A gyámi tisztség jogerős megszüntetése hosszabb időt vesz igénybe, ezért indokoltnak mutatkozik annak lehetővé tétele, hogy veszély esetén a gyámot tisztsége alól azonnali hatállyal fel lehessen függeszteni (109. §).

A javaslat 110-111. §-ai a gyám számadási kötelezettségét és felelősségének közelebbi szabályait állapítják meg.