BH+ 2013.8.342 A váltó absztrakt kötelezettségvállalást jelent, ami független az alapjogviszonytól, ezért a váltókövetelés bírósági úton való érvényesítése nem szakítja meg az alapjogviszonyból eredő követelés elévülését [Ptk. 327. § (1) bek., az 1965. évi I. törvényerejű rendelettel kihirdetett Genfben, 1930. június 7-én megkötött Váltójogi Egyezmény I. sz. mellékletének 11. és 17. cikke].

Kapcsolódó határozatok:

Szekszárdi Törvényszék G.40013/2011/14., Pécsi Ítélőtábla Gf.30563/2011/5. (ÍH 2012.74, ÍH 2012.126), Kúria Pfv.21011/2012/9. (*BH+ 2013.8.342*)

***********

Az alperes a felperesben meglévő 50%-os üzletrészét 2002. március 5-én eladta VC. AG részére 511 291,88 euro vételárért. Az AG a vételárnak csak egy részét fizette meg az alperesnek. Az AG 2002. szeptember 15-én 255 645,94 euro összegre 2002. december 15-ei esedékességű váltót állított ki az üzletrész adásvételi szerződésből eredő fizetési kötelezettségére figyelemmel. Ezt követően 2003. november 13-án az AG 205 645,94 euró tekintetében közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot tett, melyben azt vállalta, hogy a vételár hátralékból 55 645,94 euró összeget vagy az ennek megfelelő Ft-összeget és annak 2002. december 15. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát 2003. december 31-ig, míg további 150 000 euró összeget vagy az ennek megfelelő Ft-összeget és annak 2002. december 15. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát 2004. december 31-ig megfizeti. Ugyanezen a napon a peres felek - az alperes mint zálogjogosult és a felperes mint zálogkötelezett - közjegyzői okiratba foglalt ingó jelzálogjog-szerződést kötöttek az AG-t terhelő vételár hátralék fizetési kötelezettséget biztosító mellékkötelezettségként. A felek a szerződés 5. pontja alapján a zálogul lekötött vagyontárgyak értékét összesen 20 000 000 Ft-ban állapították meg.

Az AG az üzletrész vételárhátralékot ezt követően sem fizette meg, ezért az alperes a H.-i Városi Bíróságon 2005. április 27-én fizetési meghagyás kibocsátását kérte az AG ellen váltón alapuló követelés jogcímén 195 668,04 euro és járulékai összegre. A H.-i Városi Bíróság 2005. november 8-án kézbesítette szabályszerűen az AG-nek a fizetési meghagyást, amely 2005. november 16-án azzal szemben ellentmondással élt. Az AG 2005. november 21-én vagyonvesztés miatt hivatalból a cégjegyzékből törlésre került.

Az alperes 2010. július 15-én írásban szólította fel a felperest az ingó jelzálogjoggal biztosított 20 000 000 Ft és járulékai megfizetésére azzal, hogy amennyiben annak 15 napon belül mint zálogkötelezett nem tesz eleget, úgy a zálogtárgyakból kíván kielégítéshez jutni. A felperes teljesítésének hiányában a közjegyzői okirat alapján az alperes 2010. november 5-én kezdeményezte a végrehajtást, amely 0238.V.870/2010. számon megindult.

A felperes keresetében a közjegyzői okiratba foglalt ingó jelzálogjog kötelezettsége megszűnésének megállapítását, és ez alapján a jelzálogjog törlését kérte. Arra hivatkozott, hogy a főkövetelés a kötelezett megszűnésével megszűnt, valamint hivatkozott arra is, hogy az alperes zálogjogra alapított igénye vele szemben elévült. Álláspontja szerint az alperes követelése az AG cégjegyzékből való törlésével, 2005. november 21-én behajthatatlanná vált, ettől kezdődő egy éven belül érvényesíthette volna az alperes a jelzálogjogon alapuló követelését a felperessel szemben.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a H.-i Városi Bíróság előtti fizetési meghagyásos eljárás a követelés elévülését megszakította, az elévülés legkorábban az eljárás megszűnése időpontjában 2005. november 22-én újrakezdődött, ezért 2010. november 21-ig jogosult volt a zálogjogon alapuló igényét érvényesíteni, melyet e határidőn belül megtett.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megítélése szerint a zálogjog nem mögöttes felelősségi forma, ezért a felperes hivatkozásával ellentétben a zálogkötelezettségre az 1/2007. polgári jogegységi határozatban kifejtettek nem irányadók. A zálogjoggal biztosított követelés az AG mint főkötelezett megszűnésével nem szűnt meg, az a főkövetelés behajthatatlanságát eredményezte, amellyel az alperes zálogjogból történő kielégítés iránti joga megnyílt. Az alapkövetelés elévülésének kezdő időpontja 2005. január 1-je volt, az elévülést a főkötelezett ellen kezdeményezett fizetési meghagyásos eljárás megszakította, az elévülés ezen eljárás befejezését követően 2005. november 21-vel újrakezdődött, melyhez képest az alperes elévülési időn belül 2010. július 15-én hívta fel a felperest a teljesítésre.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és elrendelte a közjegyzői okiratban foglalt ingó-jelzálogjog törlését. A fellebbezés indokaira tekintettel arra hivatkozott: a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a Ptk. 259. § (3) bekezdése szerint a követelés megszűnése, elévülése és ez alapján a jelzálogjog megszűnése bekövetkezett-e. A jelzálogjog kötelezettjének a főkötelezett kötelezettségéért kell helytállnia, ez a helytállás nem a személyi fizetési kötelezettségének teljesítését, hanem a zálogtárgyból való kielégítés tűrését jelenti. A felperes mint dologi kötelezett vonatkozásában a Ptk. 259. § (3) bekezdése alapján annak van jelentősége, hogy a főkövetelés elévülése bekövetkezett-e, ugyanis ez a jogi tény maga után vonja a zálogkötelezettség mint járulékos kötelezettség megszűnését is.

A perbeli jelzálogjoggal biztosított követelés a közjegyzői okiratban a vevő által elismert, az üzletrész átruházási szerződésből eredő 205 645,94 euró és járulékai vételár hátralék volt. Az elévülés megszakítását csak az egyértelműen beazonosíthatóan, e jogviszonyból eredő követelés bírósági úton történő érvényesítése eredményezhette volna. Az alperes a német bíróságon kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében a főkövetelés jogcímeként váltókövetelést jelölt meg, 195 668,04 euró összegben. A másodfokú bíróság megítélése szerint a váltó jogviszony az alapjogviszonytól független önálló jogviszony, amely absztrakt fizetési kötelezettséget tartalmaz az idegen és a saját váltóra vonatkozó egységes váltótörvény tárgyában Genfben, 1930. június 7-én megkötött váltójogi egyezmény I. sz. mellékletének (továbbiakban: Váltójogi Egyezmény) 17. cikke értelmében. Ez a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem csak annak igazolására alkalmas, hogy az alperes váltókövetelést érvényesített a felperessel szemben, azt azonban nem jelenti, hogy az eljárás tárgya az üzletrész átruházási szerződésből eredő igény volt. Az alperes tehát nem tudta bizonyítani, hogy követelésének elévülését megszakította, így az 5 év elteltével, 2010. január 1-jével elévült, az elévülésre tekintettel pedig a felperes tulajdonában lévő ingóságokat terhelő ingó-jelzálogjog megszűnt.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 327. § (1) és (2) bekezdésébe ütköző módon jogszabálysértő, mert tévesen állapította meg, hogy a Németországban indított fizetési meghagyásos eljárás az elévülést nem szakította meg. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott: nyilvánvaló, hogy az alperes a vételár követelésének érvényesítése érdekében indított fizetési meghagyásos eljárást, ésszerűségi és jogi okokból a váltó adós AG-val szemben. A váltó jogviszony és a váltó kiállítása alapjául szolgáló jogviszony egymással összefüggésben állnak, egymásra kihatással vannak, az alperes tehát jogi egységet jelentő követelését érvényesítette a német fizetési meghagyásos eljárásban. Amennyiben a váltójogosultnak saját váltókövetelése érvényesítésének sikertelensége esetén azzal kellene számolnia, hogy alapkövetelése elévül, és ennek megakadályozása érdekében új pert kellene indítania, a váltó alapvető jogpolitikai sajátossága, jellemzője veszne el. A németországi fizetési meghagyásos eljárás annak ellenére megszakította az alperesnek az AG-el szemben fennálló alapkövetelésének elévülését, hogy annak jogcíme váltókövetelés volt, tehát a fizetési meghagyásos eljárás jogerős befejezését követően az igényérvényesítésre nyitva álló határidő újra kezdődött. Az alperes e határidőn belül terjesztette elő a felperessel szemben a jelzálogjogon alapuló kérelmét, így az nem évült el.