BH+ 2011.9.392 Az alperest nem mentesíti a kártérítési felelősség alól, ha a felperes is hozzájárult magatartásával a kár bekövetkezésében, ez utóbbi kármegosztásra adhat alapot [Ptk. 339. §, 344. §, 1988. évi I. tv. 34. §, 1996. évi LV. tv. 78. §].

2006. április 13-án 23 óra körüli időben az M5-ös autópálya B. irányából Sz. felé haladó jobb pályatestének 144 km. 730 méterszelvényénél személygépkocsi és őz ütközéséből baleset következett be. A balesetet szenvedett gépkocsiban jelentős összegű kár keletkezett, amelynek megtérítésére a Cs. Megyei Bíróság 2.Pf.21 973/2007/5. számú ítélete 2 682 081 forint összegben jogerősen kötelezte a felperest.

A balesettel érintett terület az autópálya létesítése előtt őz élőhely volt. A baleset helyszínéhez legközelebb eső 145 km. 300 méterszelvénynél lévő vadátjárónál a vadvédelmi kerítésnek folytonossági hibái voltak, a védőháló és a védőkorlát között 35-50 cm-es rések voltak találhatók. Az alperes a napi kétszeri útellenőrzési kötelezettségének eleget tett.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság az alperest 2 682 081 forint kártérítés, annak járulékai és a perköltség megfizetésére kötelezze. A felperes álláspontja szerint az autópálya vadvédelmi berendezéseinek kezelésére és ellenőrzésére az autópálya-kezelő köteles. Az autópálya létesítésére és fenntartására vonatkozó szabványok előírják, hogy az autópálya mellett a vadvonulást gátló, az átugrást is akadályozó kerítéssel, vadriasztó prizmákkal, tükrökkel, vagy más eszközökkel kell a vadakat az autópályától távol tartani, illetve a vadonélő állatok vonulását és átkelését szabályozó vadkerítést, vadátjárót kell létesíteni. Az 1988. évi I. törvény 34. § (1) bekezdése előírja, hogy a közút kezelője köteles gondoskodni arról, hogy a közút biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. Ebből következően a vadvédő kerítés állapotának ellenőrzését is a közút kezelőjének kell elvégeznie. Az alperes ennek nem tett eleget, ezért nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, kártérítési kötelezettsége tehát fennáll a Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Előadta, hogy az autópálya forgalomba helyezését követően nem jogosult annak megállapítására, hogy a vadvédelmi berendezés a rendeltetésének megfelel-e vagy sem. Kötelezettsége az, hogy az útellenőrzések során észlelje az esetleges meghibásodást és intézkedjen az elhárítás érdekében. Az alperes álláspontja szerint a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 78. § (4) bekezdése éppen a vadászatra jogosult, tehát a felperesi vadásztársaság kötelezettségévé teszi a vadvédelmi rendszer átadását követően annak ellenőrzését és a hiányosságok bejelentését. Az alperes utalt arra, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az őz a vadvédő kerítésen jutott be az autópályára, nem pedig a közeli feljárónál. Kifogásolta továbbá, hogy a felperes a baleset bekövetkeztét követően tizenhat hónap elteltével jelezte csak az alperesnél, hogy a vadvédő kerítésnek hiányosságai vannak.

Az alperes hangsúlyozta, hogy a 6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet 3. §-ában, illetve a rendelet mellékletében előírt útellenőrzési kötelezettségének maximálisan eleget tett, az előírt kétszeri útellenőrzés helyett az autópályát nappal két óránként, éjszaka négy óránként ellenőrzik. Ebből következően minden tekintetben úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek tizenöt napon belül 2 682 081 forintot, annak 2008. július 1. napjától a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát, valamint 570 020 forint perköltséget.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a Vtv. 75. § (3) bekezdése értelmében a vad által okozott kár megtérítésére a felperes köteles. A Vtv. 78. § (4) bekezdése alapján a felperes jogosult az út létesítőjénél, vagy fenntartójánál vadvédelmi berendezések elhelyezését kezdeményezni. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint egyező volt a felek nyilatkozata abban a kérdésben, hogy a perbeli balesetet nem a vadvédelmi kerítés megrongálódása okozta, hanem annak építési hiányossága, vagyis az, hogy a kerítés nem követte a terepviszonyokat, nem húzódott teljesen végig az autópálya mentén, így a kerítés alatt, illetve amellett az állat kijuthatott az autópályára. Ugyanakkor a jogszabályok az alperes kötelezettségévé teszik, hogy az autópálya biztonságos közlekedésre alkalmas legyen, azt rendeltetésszerűen lehessen használni. Ebbe beletartozik az is, hogy az alperesnek alkalmassá kell tennie a vadvédelmi kerítést arra, hogy azon keresztül a vad az autópályára ne tudjon feljutni. Önmagában az a körülmény, hogy a kerítés a szabvány előírásainak megfelelt, nem eredményezte azt, hogy a biztonságos közlekedés biztosítására is alkalmas volt. Az elsőfokú bíróság hivatkozott a BH 1996.33. számú döntésre, amely szerint a közút kezelője kártérítési felelősséggel tartozik, ha nem gondoskodik arról, hogy az út a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. A bíróság szerint az építési hiányosságok nem vezethetnek az alperes mentesülésére, hiszen az autópálya kezelője az általa hiányosan átvett kerítésért is felelősséggel tartozik. Az alperes által állított útellenőrzések csak az útvonal bejárását igazolják, nem utalnak a vadvédelmi berendezés hibáinak ellenőrzésére.

Az alperes által benyújtott fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperes által fizetendő marasztalási összeget 1 341 040 forintra, a perköltség összegét pedig 80 500 forintra leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes a Vtv. 75. § (3) bekezdése és 78. §-a alapján a jelen ügyben keletkezett kárért objektív felelősséggel tartozik. Az elsőfokú bíróság ítélete helyes abban a körben is, hogy a közút kezelője az 1988. évi I. törvény 34. § (1) bekezdése és 44. § k) pontja alapján biztosítani köteles, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas legyen. Ebből következik, hogy a vadvédő kerítés állapotának ellenőrzése, illetve az arról való gondoskodás, hogy az a rendeltetését betöltse, szintén az alperes kötelezettsége. Az nem vitás a perben, hogy a baleset helyszínétől párszáz méterre a vadvédelmi hálónak olyan mértékű folytonossági hiányosságai voltak, hogy egy őz könnyen kijuthatott az autópályára. A másodfokú bíróság szerint, ha az alperes a jogszabályban előírt kötelezettségét megfelelő módon végzi, észlelnie kellett volna, hogy a vadvédő kerítés folytonossági hiányban szenved. Az alperes tehát nem tett eleget megfelelően az ellenőrzési kötelezettségének és e mulasztásban megnyilvánuló vétkességével okozati összefüggésben keletkezett a kár, így a Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében kártérítésre köteles.

Ugyanakkor a másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy figyelembe kell venni az alperes marasztalása során a felperesnek a baleset bekövetkeztéhez vezető mulasztását is. A peradatokból megállapítható, hogy a felperes részéről már a baleset bekövetkezését megelőzően észlelték a vadvédelmi kerítés hiányosságait és a Vtv. 78. § (4) bekezdésében szabályozott bejelentési kötelezettségének a felperes nem tett eleget. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért mindkét fél mulasztása okozati összefüggésben áll a balesettel, így a Ptk. 344. § (1) bekezdése alapján az egymással szembeni felelősségüket a mulasztások következtében megállapítható felróhatóság arányában, 50-50%-ban állapította meg.