BH+ 2015.5.220 Nincs helye a választottbírósági ítélet érdemi felülvizsgálatának az állam bírósága előtt indított érvénytelenítési eljárásban. A bizonyítási indítványok Választottbíróság általi elutasítása nem minősül alapjogokat, a társadalom értékítéletét sértő döntésnek [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 55. § (2) bek.; 2003. évi XVI. tv. 8/A. §; 2010. évi CX. tv. 2. §].

A felek által nem vitatott tényállás szerint a peres felek között három adásvételi szerződésnek megnevezett szerződés jött létre az alábbiak szerint:

A 2010. február 9-én létre jött szerződésben a jelen per felperese vállalta 600 tonna, 2010. évi termésű magyar takarmánykukorica 2010. november 1-30. között történő szállítását az alperes részére, FCA Nyírtass teljesítési helyre 27 000 Ft+ÁFA/tonna vételáron.

A 2010. április 19-én megkötött szerződésben a felperes vállalta 1200 tonna, 2010. évi termésű magyar takarmánykukorica 2010. november 1-december 31. között történő szállítását az alperes részére, FCA Nyírtass teljesítési helyre 27 000 Ft+ÁFA/tonna vételáron.

A 2010. április 23-án megkötött szerződésben a felperes vállalta 1800 tonna, 2010. évi termésű magyar takarmánykukorica 2010. november 1-december 31. között történő szállítását az alperes részére, FCA Nyírtass teljesítési helyre 27 000 Ft+ÁFA/tonna vételáron.

A felek a szerződésből eredő jogvitáik elbírálására a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságot jelölték ki a választottbíróság Eljárási Szabályzatának alkalmazásával.

A felperes a szerződésben megállapított mennyiségű kukoricát "vis maiorra" hivatkozva nem tudta szállítani, erről a szállítási határidő előtt tájékoztatta az alperest. A felek között vita alakult ki a teljesítéssel kapcsolatban, majd az alperes (a továbbiakban választottbírósági felperes) keresetet nyújtott be 2013. január 14-én a Választottbírósághoz, melyben kérte a felperes (a továbbiakban választottbírósági alperes) marasztalását összesen 46 599 000 Ft összegben, részben kötbér (16 200 000 Ft), részben kártérítés (30 399 000 Ft) jogcímén.

Az alperes kérte a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a felek nem adásvételi szerződést kötöttek, hanem mezőgazdasági termékértékesítési szerződést. Állította, hogy egyéni vállalkozóként kötött szerződést a másik féllel, a szerződéses jogviszony fennállása alatt ezért mindvégig abban a tudatban volt, hogy ténylegesen mezőgazdasági termékértékesítési szerződést írt alá.

Hivatkozott arra, hogy a szolgáltatás teljesítése lehetetlenné vált, a belvíz a szerződéses kötelezettségvállalás szempontjából "vis maiornak" volt tekintendő. Becsatolta ezzel kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazolását elháríthatatlan külső ok (vis maior) bekövetkezéséről. Becsatolta továbbá Z. Gy. által a választottbírósági alperesnek írt email nyomtatott szövegét, mely szerint a választottbírósági felperessel való egyeztetés során a választottbírósági felperes - megállapodás esetén - elismerné, hogy a leszerződött kukorica egy részét a választottbírósági alperes saját maga termelte meg, míg a másik részét mástól vásárolt kukoricával kívánta teljesíteni.

Hivatkozott a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 21.§ (1) bekezdésében foglaltakra. Miután jelen esetben a választottbírósági alperes "vis maior" - belvíz károk - miatt nem tudta teljesíteni a szerződésben foglaltakat, mert nem termett meg a leszerződött mennyiség, ezért a hivatkozott rendelkezés szerint a választottbírósági felperes nem követelheti a keresetben megjelölt összeget.

A Választottbíróság a VB/13006 számú ítéletében kötelezte a választottbírósági alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a választottbírósági felperesnek kötbér jogcímén 16 200 000 Ft-ot, és ennek késedelmi kamatát, valamint kártérítés jogcímén 30 399 000 Ft-ot, és ennek késedelmi kamatát.

A szerződéseket egyértelműen adásvételként határozta meg, elsősorban azzal az indokkal, hogy a szerződések nem tartalmazták, az árunak a választottbírósági alperes által termelt árunak kell lennie. Figyelembe vette azt is, hogy a választottbírósági alperes még a 2010. szeptember 9-én kelt akadályközlő levelében sem tette vitássá, a peres felek adásvételi szerződést kötöttek egymással.

Megállapította, hogy a szolgáltatások tárgya fajlagos, és nem zártfajú szolgáltatás, azaz nem állapítható meg, hogy azt csak a választottbírósági alperes által termelt terménnyel lehet teljesíteni. Tekintettel arra, hogy az adásvételi szerződésben foglalt egyértelmű rendelkezések jelentésén a felek közötti szerződéses jogviszony sajátosságai sem változtattak, a Választottbíróság nem látta szükségesnek az alperes által kezdeményezett tanúbizonyítási eljárás lefolytatását.

Kiemelte, hogy a választottbírósági alperes tévesen hivatkozott a 2011. évi CLXVIII. törvény 21. § (1) bekezdésére, mert e rendelkezés csak 2012. január 1-jén lépett hatályba, és a jogalkotó eltérő rendelkezése hiányában az csak a törvény hatályba lépését követően megkötött szerződésekkel összefüggésben bekövetkező "vis maior" események kapcsán kerülhetne alkalmazásra.

Miután a fajlagos szolgáltatásra irányuló adásvételi szerződés nem lehetetlenült, ezért a választottbírósági alperesnek a szerződésben kikötött kötbért és kárt meg kell térítenie.

A választottbírósági alperes (a továbbiakban felperes) nyújtott be keresetet, melyben kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 55. § (2) bekezdés b) pontjára hivatkozással. Keresetét azzal indokolta, hogy már az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 8/A. §-a is egyértelműen rendelkezett annak a szerződéses kikötésnek a semmisségéről, amely a mezőgazdasági termelőt a "vis maior" miatt kieső terménymennyiség máshonnan történő beszerzésére vagy helyette más szolgáltatás nyújtására kötelezte. Állította, hogy közöttük mezőgazdasági termékértékesítési szerződés jött létre, és a teljesítés lehetetlenné válását igazolta.

Az Alaptörvény rendelkezéseire hivatkozva a jogbiztonság sérelmét állította a Választottbíróság ítéletének a Ptk. 289.§-ába és a 2010. évi CL. törvény 2. § b) pontjába (helyesen a) pontjába) ütközése miatt. Álláspontja szerint a közrendbe ütközik a Választottbíróság ítélete azért is, mert nem vette figyelembe, hogy a kockázatokat kizárólag a mezőgazdasági kistermelőre hárította a szerződés, továbbá figyelmen kívül hagyta a Ptk., a 2011. évi CLXVIII. törvény, a 2012. évi CXXVIII. törvény és a 2003. évi XVI. törvény rendelkezéseit. Megakadályozta az EU-normák érvényesülését. Sérelmezte továbbá, hogy a Választottbíróság nem rendelte el tanúk meghallgatását, a jogszabályokat tévesen értelmezte és a jogviszonyt nem minősítette mezőgazdasági termékértékesítési szerződésnek.

Az alperes kérte a kereset elutasítását. Védekezése szerint a Választottbíróság a szerződésekben foglaltaknak megfelelően bírálta el a felek jogvitáját. Nyilvánvalóan nem lehetett visszamenőleges hatállyal olyan polgári jogi szabályt alkalmazni, amely a felek szerződésének megkötésekor nem volt hatályban.