EH 2007.1679 I. Az emberölés bűntette esetében a különös visszaesés minősítő körülmény, amely az alanyi oldal jellemzőjeként személyhez kötött, így csak annak az elkövetőnek a bűncselekményét minősíti súlyosabban, akivel szemben ez a körülmény fennáll (Btk. 166. § (2) bek. h) pont).
Kapcsolódó határozatok:
Miskolci Törvényszék B.654/1983/14., Budai Központi Kerületi Bíróság B.794/2004/27., Fővárosi Törvényszék Bf.8838/2005/11., Fővárosi Törvényszék B.58/2005/27., Fővárosi Ítélőtábla Bf.1193/2005/31., Kúria Bfv.389/2007/7. (BH+ 2008.5.199, BH 2008.9.233, *EH 2007.1679*)
***********
II. Az életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott - határozott ideig tartó - szabadságvesztés nem hajtható végre. Ilyen esetben a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább 5 és 20 év közötti időtartamra el kell halasztani (Btk. 69. §, 47/B. § (5) bek.).
Az elsőfokú bíróság a 2005. szeptember 7-én kihirdetett ítéletével a iI. r. terheltet bűnösnek mondta ki bűnsegédként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, s ezért őt - mint többszörös visszaesőt - 14 évi fegyházbüntetésre és a közügyektől 10 évi eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyidejűleg a megyei bíróság ítéletével kiszabott életfogytig tartó fegyházbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette.
A megállapított tényállás rögzíti, hogy a II. r. terheltet a megyei bíróság másodfokon 1984. május 24-én jogerőre emelkedett ítéletével aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A II. r. terhelt e büntetéséből 2003. január 30-án feltételes szabadságra került.
Az I. r. és a II. r. terhelt jól ismerte egymást, mivel korábban több büntetés-végrehajtási intézetben töltötték együtt a büntetésüket. A II. r. terhelt - a "Kalapácsos" becenevű - I. r. terheltről tudta, hogy erőszakot alkalmazva szokott pénzhez jutni, s ebből a célból egy kalapácsot tart magánál. 2004. február 19-én reggel az I. és II. r. terhelt összetalálkozott a MÁV pályaudvar várótermében. Megreggeliztek, majd az I. r. terhelt szükségletét elvégezni felszállt az első vágányon álló személyvonatra, ahol felfigyelt a 83 éves sértettre, akinek az ujján meglátta az aranygyűrűt. Elhatározta, hogy a gyűrűt megszerzi. Visszatért a váróterembe, magához vette a kalapácsot és tervének végrehajtásához segítségül hívta a II. r. terheltet. Ezt követően együtt felszálltak a vasúti kocsiba. Amikor a figyelő feladatot ellátó II. r. terhelt jelezte, hogy minden rendben van, az I. r. terhelt legalább 3-4 alkalommal fejbe ütötte a kalapáccsal a sértettet. Ennek következtében a sértett eszméletét vesztette, a II. r. terhelt azonban ennek ellenére egy esetben még arcul ütötte őt. Ekkor az I. r. terhelt megkísérelte a sértett ujjáról lehúzni a gyűrűt. Minthogy ez nem sikerült, a sértett ujját eltörte, majd - a II. r. terhelt zsebéből kivéve egy kést - a sértett gyűrűt viselő ujját levágta. Eközben a II. r. terhelt a sértett zsebeiben további értékek után kutatott. Végül a terheltek az eszméletlen sértettet magára hagyva a 28 000 forint értékű gyűrűvel eltávoztak a helyszínről. A gyűrűt egy közeli borozóban 5000 forintért értékesítették, a pénzen pedig egyenlő arányban megosztoztak.
A sértett a bántalmazás következtében többszöri benyomatos koponyacsonttörést és a bal kéz III. ujjának leválasztódását szenvedte el, s a kórházba szállítását követően - gennyes tüdőgyulladás, légzési és keringési elégtelenség folytán - 2004. február 25-én elhunyt. Halála az I. r. terhelttől elszenvedett bántalmazással ok-okozati kapcsolatban állt, míg a II. r. terhelt részéről az arcra mért ütés esetében ez az okozati összefüggés nem volt megállapítható.
A cselekmény elkövetésének időpontjában a II. r. terhelt teljes beszámítási képességgel rendelkezett.
E tényállást alapul véve az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terheltek szándékegységben cselekedtek. A II. r. terhelt tisztában volt azzal, hogy társa a dologelvétel érdekében az erőszakot a kalapács használatával fogja kifejteni, látta a fejre mért ütéseket, ugyanígy jelen volt a sértett ujjának levágásánál, s maga is kutatott az eszméletlen sértett ruházatában további értékeket keresve. A bántalmazás módját és intenzitását tekintve a terheltek felismerték a sértett halála bekövetkezésének reális lehetőségét, ám - mert értékeit mindenképpen meg akarták szerezni - aziránt közömbösen viseltettek. Ehhez képest a II. r. terhelt szándékos segítségnyújtásban megnyilvánuló magatartása a többszörösen is súlyosabban minősülő emberölés bűntettéhez kapcsolódó bűnsegédi magatartásként értékelendő.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. r. terhelt és védője fellebbezett. Az ítélőtábla a 2006. november 23-án meghozott ítéletével a II. r. terhelt cselekményét bűnsegédként elkövetett rablás bűntettének minősítette, a fegyházbüntetés tartamát pedig 6 évre enyhítette. A megyei bíróság ítéletével kiszabott életfogytig tartó fegyházbüntetésből engedélyezett feltételes szabadság megszüntetésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, míg egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az ítélőtábla kiegészítette a személyi körülményeket azzal, hogy a kerületi bíróság - a 2006. szeptember 7-én jogerőre emelkedett - ítéletével a II. r. terheltet lopás bűntette miatt 10 hó börtönbüntetésre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte, egyben a megyei bíróság ügyében engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette. A II. r. terhelt 2006. október 3-ától ezt a büntetését tölti.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az irányadó tényállásból csupán arra vonható következtetés, miszerint a II. r. terhelt azzal a szándékkal tartott az I. r. terhelttel, hogy az a sértett gyűrűjét, akár erőszakkal is, elveszi. Nincs adat viszont arra, hogy a kalapács élet kioltására alkalmas használatában megállapodtak volna. Ekként a II. r. terhelt bűnsegédi magatartása csupán a rablás bűntettéhez kapcsolódhat. E minősítésnek megfelelően enyhítette a főbüntetés tartamát, s - mivel a kerületi bíróság ügyében már sor került az életfogytig tartó fegyházbüntetésből engedélyezett feltételes szabadság megszüntetésére - az erre vonatkozó ismételt rendelkezést mellőzte.
Az ítélőtábla ítélete ellen - 2007. április 12-én - a fellebbviteli főügyészség nyújtott be a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálati indítványt a II. r. terhelt terhére. Ebben utalt arra, hogy a II. r. terhelt cselekményének jogi minősítése téves, s ennek következtében a kiszabott büntetés törvénysértő. Ezért indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a II. r. terhelt cselekményét bűnsegédként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének minősítse, s a fő- és mellékbüntetést az elsőfokú bíróság által meghatározott mértékben állapítsa meg. A felülvizsgálati indítványban kifejtettek értelmében a II. r. terhelt az emberölés tekintetében különös visszaeső ugyan, de ez a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének h) pontjában írt minősített esetet - mivel a bűnsegély járulékos jellege folytán a bűnsegéd cselekményének jogi minősítése a tettesi cselekményhez igazodik - nem alapozza meg.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában az indítványt azzal a módosítással tartotta fenn, hogy a II. r. terhelt cselekményének helyes jogi minősítése bűnsegédként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és - a különös visszaesés személyhez kötöttségéből eredően - különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntette. Az indítványt ezért e minősítéshez igazodóan tartotta fenn azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság megfelelő súlyú fegyházbüntetést szabjon ki.
A II. r. terhelt és védője a megtámadott határozat hatályban fenntartását kérte.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapozott indítvány elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság - a Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályt követve - a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállást tekintette irányadónak azzal, hogy annak részét képezi az a - az I. r. vádlott hitelesként elfogadott nyomozati vallomásán alapuló, de ítéletszerkesztési pontatlanság következtében csupán a jogi indokolás kapcsán rögzített - tény is, miszerint a II. r. terhelt a sértett bántalmazásánál mindvégig jelen volt.
A tényállást alapul véve nem vitatható, hogy az I. r. terhelt az elkövetéshez használt eszközre, a megcélzott testtájékra és az erőkifejtés mértékére figyelemmel tisztában volt azzal, hogy a cselekmény az idős sértett életének kioltásával járhat, ám - mivel a sértett értékeit meg kívánta szerezni - e súlyos eredmény bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett. Mindemellett a véghezvitel kiemelkedően gátlástalan, embertelen, iszonyatot keltő módjának is tudatában volt. Ehhez képest a tettesi cselekmény kimeríti a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének tényállását.
A Btk. 21. §-ának (2) bekezdése értelmében bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. A bűnsegéd a tettessel szándékegységben cselekszik, ami azt jelenti, hogy fel kell ismernie: a tettes milyen jellegű bűncselekményt követ el, s azt is - hogy fizikai vagy pszichikai támogatásban megnyilvánuló magatartása - alkalmas a tettesi cselekmény véghezvitelének előmozdítására.
A tényállásból kitűnően a II. r. terhelt - minthogy mindvégig jelen volt a tett elkövetésénél - pontosan tudta, hogy társa milyen bűncselekményt visz véghez. Azzal egyetértett, és annak sikeréhez - azáltal, hogy figyelő feladatot látott el, sőt meg is ütötte a sértettet, majd zsebeiben értékek után kutatott - szándékosan tevőleges segítséget nyújtott. Ilyen körülmények között fel sem merülhet, hogy az I. r. terhelt a szándékegység keretein túllépve, a II. r. terhelt számára váratlanul, minőségileg más bűncselekményt hajtott végre, következésképpen a II. r. terhelt bűnsegédi magatartása egyértelműen az I. r. terhelt által megvalósított nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettéhez kapcsolódott.
A II. r. terhelt ugyanakkor - az I. r. terhelttel ellentétben - az emberölés bűntettében a Btk. 137. §-ának 15. pontja értelmében különös visszaeső, hiszen cselekményét az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vele szemben kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt vitte véghez.
Az emberölés esetében a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének h) pontja a különös visszaesést nem a büntetési tételkeretet emelő tényezőnek tekinti, hanem minősítő körülményként szabályozza abból a megfontolásból, hogy az emberölés alapesetét visszaesőként megvalósító elkövetővel szemben is kiszabható legyen a határozatlan tartamú szabadságvesztés.
A bűnsegély kétségkívül járulékos jellegű, ami főszabályként azt jelenti, hogy a bűnsegédi cselekmény a tettesi cselekmény minősítését követi és a bűnsegédre is a tettesi cselekményre előírt törvényi büntetési tételkeret irányadó. Abban az esetben azonban, amikor a különös visszaesés a bűncselekmény minősítő körülménye, a fentebb említett elv nem érvényes. A különös visszaesői minőség - mint az alanyi oldal jellemzője - ugyanis mindig személyhez kötött, következésképpen csak annak az elkövetőnek (márpedig a Btk. 19. §-a szerint elkövetők a részesek is) cselekményét minősíti súlyosabban, akivel szemben ez a körülmény fennáll. Lehetséges tehát, hogy a különös visszaesőnek tekintendő felbujtó vagy bűnsegéd cselekménye különös visszaesőként elkövetett emberölésnek, a tettesé viszont csupán az emberölés alapesetének minősül, függetlenül attól, hogy a tettes megelőzőleg tudott-e vagy sem a részes személyének e jellemzőjéről.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ítélőtábla a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével minősítette a II. r. terhelt cselekményét bűnsegédként megvalósított rablás bűntettének (amely egyébként a saját álláspontjához képest is következetlen, hiszen ilyen módon a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéshez kapcsolódó bűnsegély értékeletlenül maradt), s ennek folytán törvénysértően enyhe büntetést szabott ki.
A II. r. terhelt a jelen ügyben elbírált bűncselekményt az életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadságának tartama alatt vitte véghez. Az elsőfokú bíróság erre tekintettel a II. r. terhelt feltételes szabadságát a Btk. 47/B. §-ának (5) bekezdésére utalva - helyesen - megszüntette, a másodfokú bíróság pedig - ugyancsak helytállóan - e rendelkezést mellőzte, mert időközben, 2006. szeptember 7-én jogerőre emelkedett a kerületi bíróság ítélete, amely ugyanezt a rendelkezést már tartalmazta.
Az első- és másodfokú bíróság azonban egyaránt figyelmen kívül hagyta a Btk. 69. §-ában foglalt azon rendelkezést, amely szerint életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre, hanem - amennyiben a terheltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik - a Btk. 47/B. §-ának (5) bekezdése szerint a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább 5 és 20 év közötti időtartamra el kell halasztani.
Minthogy ilyenkor a terhelt értelemszerűen nem a határozott tartamú, hanem az életfogytig tartó szabadságvesztést tölti (amelynek kapcsán a feltételes szabadság kedvezményéből nincs kizárva) a Btk. 47. §-a (4) bekezdése a) pontjának alkalmazása szóba sem kerülhet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - helyt adva a felülvizsgálati indítványnak - az ítélőtábla, mint másodfokú bíróság ítéletét a II. r. terhelt tekintetében a Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján akként változtatta meg, hogy a cselekményt a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerint bűnsegédként megvalósított, a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésében és (2) bekezdésének b), c) és h) pontjában foglalt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének minősítette, s a másodfokon alkalmazott, törvénysértően enyhe büntetést korrigálva a többszörös visszaeső II. r. terheltet a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyához igazodóan 12 évi fegyházbüntetésre, valamint 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A Btk. 69. §-a alapján megállapította, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre, egyidejűleg a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizáró - az előbbiek folytán szükségtelen - rendelkezést hatályon kívül helyezte. Ugyanakkor a Btk. 47/B. §-ának (5) bekezdése értelmében az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját - a határozott tartamú szabadságvesztés tartamával megegyezően - 12 évi időtartamra elhalasztotta.
A másodfokú ítéletnek a II. r. terheltet érintő további rendelkezéseit a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárás során felmerült költséget a Be. 429. §-a (1) bekezdésének zárófordulata szerint az állam viseli, a Legfelsőbb Bíróság ítélete elleni fellebbezést pedig a Be. 3. §-ának (4) bekezdése zárja ki.
(Legf. Bír. Bfv. III. 389/2007.)