BH+ 2015.4.179 Jelentős súlyú fegyelmi vétségnek minősül, ha a közalkalmazott többszöri felhívás ellenére, hosszabb időn keresztül a rendes munkaideje egy részét nem tölti a munkahelyén, ez esetben a fegyelmi eljárás megindítása kötelező. E bizonyított vétkes kötelezettségszegés miatt a fegyelmi büntetés kiszabása nem tekinthető rendeltetésellenes joggyakorlásnak önmagában azért, mert a közalkalmazott házastársa és a fegyelmi tanács elnöke között rossz viszony volt [1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) 46. § (2) bek. a) pont, 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 4. §].

A közigazgatási és munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1991. március 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel könyvtárosként. A 2010. októberi választások előtt L. községben a felperes házastársa volt a polgármester, majd ezt követően G. B. töltötte be e tisztséget, aki a munkáltatói jogkört is gyakorolta a felperes felett. A korábbi és az új polgármester között a választások során elmérgesedett a viszony. Az új polgármester egyik testületi ülésen amellett szavazott, hogy az önkormányzat tegyen feljelentést a felperes házastársával szemben, és ez alapján büntetőeljárás indult a volt polgármesterrel szemben hivatali visszaélés büntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. Bár a felperes foglalkoztatására teljes munkaidőben került sor, ténylegesen kedd kivételével 8 órától 14 óráig végzett munkát, kedden nem dolgozott. Szükség esetén kérésre szombaton, illetve vasárnap is kinyitotta a könyvtár helyiséget. Az alperes több alkalommal felhívta a felperest arra, hogy teljes munkaidejét töltse a munkahelyén munkával, ő azonban e kötelezettségének nem tett eleget. 2011 januárjában és februárjában a munkáltató több alkalommal ellenőrizte a felperes munkavégzését, őt azonban nem találta a munkahelyén. Ezt követően a polgármester fegyelmi eljárást indított a felperessel szemben arra hivatkozva, hogy az elmúlt időszakban többször engedély nélkül volt távol munkahelyéről, és távolmaradását nem igazolta. A lefolytatott fegyelmi eljárást követően a fegyelmi tanács 2011. április 5-én elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta őt. A határozatot sérelmezve a felperes keresetet nyújtott be, melyben vitatta, hogy megszegte munkaköri kötelezettségét, továbbá arra hivatkozott, hogy a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta a jogát. Ezt azzal indokolta, hogy a polgármester és férje között személyes ellentét állt fenn, és retorzióként éltek vele szemben a jogviszonya megszüntetésével. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy jogszerű döntést hozott a fegyelmi tanács.

A közigazgatási és munkaügyi Bíróság ítéletével az alperes fegyelmi határozatát hatályon kívül helyezte, megállapította, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, és kötelezte arra, hogy az eredeti munkakörében foglalkoztassa őt tovább. Megállapította, hogy a felperes keddi napokon önhatalmúlag nem végzett munkát, és a fegyelmi határozatban megjelölt ellenőrzések időpontjában nem volt a munkahelyén, így a terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette, s azzal arányban állt a kiszabott elbocsátás fegyelmi büntetés. Érdemi döntése meghozatalakor a bíróság perdöntőnek tekintette azt a körülményt, hogy a felperes házastársa korábban a község polgármestere volt, és a régi és az új polgármester között személyes ellentét állt fenn. A tanúvallomásokat értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a felperes házastársa és az alperesi polgármester közötti ellentét kihatott a felperessel szembeni fegyelmi határozat meghozatalára, az alperes rendeltetésellenesen, bosszúból gyakorolta az elbocsátás fegyelmi büntetés kiszabásához való jogát, és ez a közalkalmazotti jogviszonyban is alkalmazandó Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 4. §-ába ütközött.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a két elfogult tanú vallomását a bizonyítékok köréből kirekesztette. Nem találta megalapozottnak azt az alperesi állítást, hogy B. I. tanúvallomását azért nem lehetett bizonyítékként értékelni, mert a tanú a pályázatának elbírálása okán elfogult volt. Megállapította, hogy bár a képviselő-testület határozott az előző polgármester feljelentése tárgyában, e körben, illetve a fegyelmi tanács eljárása során a polgármester véleménye meghatározó volt.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a felperes keresetét utasítsa el, illetve szükség esetén az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Kjt. 49. és 51. §-ait, az Ötv. 33. §-át, továbbá az Mt. 3. és 4. §-át, illetve a Pp. 206. §-át. Kifejtette, hogy az eljárt bíróságok megállapították, hogy a felperes elkövette a terhére rótt fegyelmi vétséget, és az alkalmazott elbocsátás fegyelmi büntetés ezzel arányban álló volt. A fegyelmi eljárás során a felperes nem kifogásolta azt, hogy a fegyelmi tanács elnöke az új polgármester, aki szerinte a férjével szemben ellenérzéssel viseltetett. A jóhiszeműség és tisztesség elvéből következően a felperesnek az eljárás megindításakor mindezt jeleznie kellett volna. Kifogásolta, hogy a bíróság olyan tanúvallomásokra alapította ítéletét, amelyekben a tanúk nem tényeket közöltek, hanem feltételezéseket, illetve hallomásból tudomására jutott adatokat. Megalapozatlannak tartotta a másodfokú ítélet azon megállapítását, mely szerint bár a polgármester nem egyedül döntött az előző polgármester elleni feljelentésről - arra a képviselő-testület határozata alapján került sor - neki, mint az önkormányzat első emberének a véleménye meghatározó volt mind a képviselő-testületben, mind a fegyelmi tanácsban. Utalt az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 33. §-ára, mely szerint a képviselő-testület a polgármester felettes szerve, ennek megfelelően nem helytálló a jogerős ítélet azon megállapítása, mely szerint a polgármester irányította volna a képviselő-testület szavazását. A felperes fegyelmi ügyében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) 49. § (1) bekezdése alapján háromtagú fegyelmi tanács határozott, döntését szótöbbséggel hozta meg, így nem valós a polgármester irányító szerepe e körben sem.

Utalt a bírói gyakorlatra, mely szerint az elfogultságot egy fegyelmi eljárásban az eset összes körülményeinek egybevetése alapján lehet megállapítani. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes nem tett olyan határozott állítást, hogy a polgármester a fegyelmi tanácsra, illetve az önkormányzat többi tagjára ráhatott, erre vonatkozóan bizonyítási indítványa sem volt.

A rendeltetésellenes joggyakorlás körében arra hivatkozott, hogy a perbeli esetben nem egy formálisan jogszerű, ám tartalmában jogszerűtlen döntés született, amely mögött valamely hátsó szándék állt. Az adott esetben a közalkalmazotti jogviszonyból fakadó kötelezettségét a közalkalmazott a munkáltató utasítása ellenére szándékosan, jogtalanul megtagadta. Az ilyen magatartás az egységes bírói gyakorlat szerint olyan jelentős mértékű kötelezettségszegés, amellyel a legsúlyosabb fegyelmi büntetés is arányban áll. A fegyelmi büntetés kiszabásánál a munkáltatónak nemcsak azt kellett figyelembe vennie, hogy az adott kötelezettségszegéssel arányos büntetést szabjon ki, hanem ügyelnie kellett arra is, hogy a büntetés alkalmas legyen arra, hogy a többi közalkalmazott számára példaértékű legyen, és a munkaszervezet hibátlan működését elősegítse.