BH 2009.3.91 A vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás vizsgálata céljából nincs törvényes akadálya annak, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az 1996. évi LVII. törvény 65/A. §-a szerinti eljárásban beszerzett bizonyítékot a helyszíni kutatással érintett vállalkozáson kívül, más vállalkozással (ügyféllel) szemben folytatott eljárásban felhasználja [1996. évi LVII. tv. 11. §; 1996. évi LIV. tv. 65/A. §; 1957. évi IV. tv. 26. §; 1952. évi III. tv. 3. §].

Az alperes 2003. február 18-án hivatalból indított verseny-felügyeleti eljárást, annak megállapítására, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. 2002 augusztusában kiírt nyílt, előminősítéses közbeszerzései eljárása során a felperesi társaságok tanúsítottak-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. § (1) bekezdésének általános tilalmába, illetve különösen a 11. § (2) bekezdésének e) pontjába ütköző magatartást. A verseny-felügyeleti eljárás megindítására a Nemzeti Autópálya Rt. által kiírt autópálya-szakaszok kivitelezésére (M7 és M3) vonatkozó közbeszerzési eljárásokkal összefüggésben került sor.

Az alperes K. Csoportja 2003. szeptember 15-én a S. székhelyén, október 30-án pedig a H. székhelyén a Tpvt. 65/A. §-a szerinti előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást hajtott végre.

Az alperes a 2004. július 23. napján meghozott határozatában megállapította, hogy a felperesek versenykorlátozó módon felosztották egymás között a Nemzeti Autópálya Rt. által 2002-ben meghirdetett autópálya-építési munkák elvégzését. A jogsértés miatt az I. r. felperest 1 371 000 000 forint, a II. r. felperest 496 000 000 forint, a III. r. felperest 496 000 000 forint, a IV. r. felperest 2 468 000 000 forint és az V. r. felperest 2 212 000 000 forint bírság megfizetésére kötelezte.

Az alperes a lefolytatott bizonyítási eljárás, illetőleg vizsgálat eredményeként megállapította, hogy az eljárás alá vont felperesi vállalkozások valamennyien részt vettek a pályázat benyújtását megelőző versenykorlátozó megállapodásban, mint ahogy azt a pályázaton való részvételük és annak eredménye is igazolja, amelynek célja az volt, hogy a verseny részét képező bizonytalanságot kiiktassák. A versenyellenes megállapodás kiterjedt az árak, legalább a beadási árak egyeztetésére, mert ily módon volt garantálható a piacfelosztás realizálása az autópálya-építési munkák területén. Megállapodtak a felperesek, hogy melyikük nyeri az adott pályázatot, mely vállalkozás lesz a második, harmadik helyezett, egyeztették áraikat, illetve arról is tárgyaltak, hogy a nyertes vállalat melyik versenytársat vonja be alvállalkozóként. A kartell károsultja közvetlen fogyasztóként a munkát megrendelő Nemzeti Autópálya Rt. volt, közvetve pedig az autópálya-használók, de a jogsértés érinti a költségvetési kiadásaikat adójukból fedező személyeket, illetve vállalkozásokat is.

A felperesek tevékenységükkel megsértették a Tpvt. 11. §-ának (1) bekezdését és (2) bekezdésének a), d) és e) pontjait.

Az alperes a bírság összegét az alperes elnöke, illetve a Versenytanács elnöke által kiadott 2/2003. számú Közleményben foglalt, a Tpvt. 78. §-a alapján kialakított szempontrendszer alkalmazásával határozta meg. Külön értékelte a jogsérelem súlyát (334. pont), a jogsértés piaci hatását (335. pont), az eljárás alá vontak jogsértéshez viszonyulását (336. pont), azt, hogy a jogsértő magatartást a közpénzek felhasználásával összefüggésben követték el, így annak hatása a társadalom széles rétegeire kihatott és a közérdeket fokozott mértékben sérti (337. pont). Bírságalapként minden vállalkozás esetében a 2002 augusztusában meghirdetett pályázat eredményeként eljárt projekt nettó vállalási összegét vette alapul, rögzítve, hogy az alapösszeg korrekciójára nem volt szükség, mivel a kiszabott bírság összege nem éri el a vállalkozások előző évben realizált nettó árbevételének 10%-át.

A felperesek keresetükben elsődlegesen az alperes határozatának megváltoztatását és az eljárás megszüntetését, másodlagosan az alperes döntésének hatályon kívül helyezését, harmadsorban pedig a bírság mérséklését kérték.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a Fővárosi Bíróság a 2002. október 17. napján meghozott végzésében a Tpvt. 65/A. §-ának (1) bekezdése szerinti kutatásra és önhatalmú belépésre az engedélyt megadta. A végzésből megállapítható, hogy a Vj-138/2002. számú eljárás a II., IV. és V. r. felperesek, valamint egyéb vállalkozások magatartásának megvizsgálására irányult. Ekként a célhoz kötöttség követelményének megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a perbeli ügyben eljárás alá vontak személye nagyrészt megegyezik. Ezen túlmenően a "rajtaütésszerű" vizsgálati cselekménynél nincs sem idő, sem mód annak eldöntésére, hogy az adott irat (feljegyzés) összefügg-e, s ha igen mennyiben a megindított eljárással. Amennyiben az előzetes bírói jóváhagyás birtokában végrehajtott rajtaütés során versenytörvénybe ütköző magatartás megvalósítására utaló adat kerül az alperes elé, a célhoz kötöttség hiányára hivatkozás nem elegendő a fellelt terhelő adat mellőzéséhez. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 2. §-ának (4) bekezdésében és 26. §-ában foglaltak alapján a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve arra utal, hogy nincs eljárási akadálya a hatóság előtt már ismertté vált adatok döntéshozatali értékelésének.

Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Római Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. és 8. Cikkével összefüggésben arra a megállapításra jutott az elsőfokú bíróság, hogy a felpereseknek a feljegyzés, valamint tanúvallomások mellőzésére irányuló kérelme megalapozatlan.

A bírság összegszerűsége kapcsán rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy a Tpvt. 78. §-ának (1) bekezdése az előző üzleti évben elért nettó árbevétel 10%-ában határozta meg a bírság maximumát. A perbeli esetben a vizsgált magatartáshoz kapcsolódó szerződések megkötésére 2002. évben került sor, így nem jogsértő az alperes azon számítása, amelyben a bírság mértékének meghatározásakor a pályázatok révén jelentkező bevételt is számba vette, hiszen a Tpvt. 78. §-ának (1) bekezdése elért és nem ténylegesen befolyt árbevételről szól.

A felperesek fellebbezései folytán a másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az elsőfokú bíróságnak a Pp. 149. § (2) bekezdése szerinti, a perek egyesítéséről rendelkező döntése jogszerű volt.

Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a felpereseknek a KK 31. számú állásfoglalása alapján módjuk volt arra, hogy súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésként vitassák az önhatalmú kutatás jogszerűségét, a fellelt bizonyítékok felhasználhatóságát, azok bizonyító erejét, az alperes határozatának jogszerűségét, melyeket a Pp. 164. §-ában foglaltak alapján a felpereseknek kellett bizonyítania.