11/2001. (IV. 12.) AB határozat

a Munka Törvénykönyvéről szóló - többször módosított - 1992. évi XXII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXIII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló - többször módosított - 1992. évi XXII. törvény 89. § (6) bekezdése, valamint a 90. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés e) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosítása tárgyában kiadott 1999. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Mód. tv.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban számos indítványt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványok egy részét egymástól elkülönítette, a tárgyuk szerint azonos indítványrészeket pedig egyesítette. A nyugdíjra jogosultak munkaviszonyának (közalkalmazotti jogviszonyának) a munkáltató által rendes felmondással (felmentéssel) történő megszüntetésével kapcsolatos rendelkezései tárgyában három indítványt nyújtottak be. Az Alkotmánybíróság ezeket egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

2. Két indítványozó szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénynek (a továbbiakban: Mt.) a Mód. tv. 7. § (2) bekezdésével megállapított 89. § (6) bekezdésében foglaltak az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütköznek. Álláspontjuk szerint azzal, hogy a hivatkozott rendelkezés lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett munkavállaló, továbbá előrehozott öregségi nyugdíjban vagy szolgálati nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással indokolás nélkül megszüntesse, a munkavállalók között indokolatlan megkülönböztetést tesz. Ugyancsak sérelmezik, hogy a Mód. tv. 8. §-ával, utóbb a 2000. évi XXXIII. törvény 3. §-ával módosított Mt. 90. § (3) bekezdése értelmében a nyugdíjasnak minősülő munkavállalóra nem terjed ki az Mt. 90. § (1) bekezdésében meghatározott, felmondási védelem. Véleményük szerint "a módosítás indoka legfeljebb a munkáltatók kényelme, apparátusának kímélése, esetleges jogviták esetén bíróság előtti szereplésük megkönnyítése lehet", amely nem szolgálhat a megkülönböztetést tartalmazó rendelkezés alkotmányos indokaként.

Különösen sérelmesnek tartják az indítványozók a hivatkozott rendelkezést az előrehozott öregségi nyugdíjban részesülők tekintetében, mivel "az előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) öregségi nyugdíj joga a szokásosnál sokkal hosszabb járulékfizetéssel szerezhető meg, szociális ellátás jellege a többi nyugdíjhoz képest elenyésző, jellegében az üzleti nyugdíjbiztosításokhoz vagy a járadék jellegű ellátást biztosító életbiztosításokhoz hasonló". Esetükben az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a jogegyenlőség megvalósulását segítő, az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedés meghozatalát tartaná indokoltnak az indítványozó.

3. A harmadik indítványozó a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: , Kjt.) 30. § (1) bekezdés e) pontjának a Mód. tv. 22. §-ával megállapított szövegét kifogásolja. Megítélése szerint ez azért alkotmányellenes, mert lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazottat - esetleg akarata ellenére is - előrehozott öregségi nyugdíjba küldje. Érvelése szerint : "az a még öregségi nyugdíjra nem jogosult munkavállaló, akit előrehozott öregségi nyugdíjba küldhet el a munkáltató - minden egyéb indoklás nélkül - hátrányos helyzetbe kerül, jövedelmi, egzisztenciális és szakmai viszonyait tekintve is. Köztudott, hogy az előrehozott öregségi nyugdíj összege sokkal kevesebb, mint az öregségi nyugdíj összege. Ezenkívül, ha a munkavállalót előrehozott öregségi nyugdíjba küldi a munkáltató, a későbbiekben, ha a munkavállaló eléri a reá irányadó öregségi nyugdíjhoz szükséges időt (az öregségi nyugdíjhoz számítandó jövedelme, az előrehozott öregségi nyugdíj összege miatt), sokkal kevesebb lesz; mintha végig dolgozta volna azt az időt, amely az öregségi nyugdíj megszerzéséhez kellett volna."

4. Az indítványok benyújtását követően a 2000. évi XXXIII. törvény - 2000. május 25-i hatállyal - módosította az Mt.-nek, illetőleg a Kjt.-nek az indítványozók által támadott rendelkezéseit. E módosítások azonban tartalmilag nem érintették az indítványokban felvetett kérdéseket, ezért az Alkotmánybíróság érdemben bírálta el az azokban foglaltakat.

Az Alkotmánybíróság álláspontjának megismerése céljából megkereste a szociális és családügyi minisztert.

II.

1. Az indítvánnyal támadott és érintett alkotmányos rendelkezések a következők:

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.

(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.

(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

2. Az Mt. indítvánnyal támadott és érintett, a 2000. évi XXXIII. törvény 1-3. §-aival megállapított hatályos rendelkezései:

"87/A. § (1) E törvény alkalmazása szempontjából a munkavállaló akkor minősül nyugdíjasnak, ha

a) a hatvankettedik életévét betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság), illetve

b) az a) pontban említett korhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban, vagy

c) korkedvezményes öregségi nyugdíjban, vagy

d) előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) öregségi nyugdíjban, vagy

e) szolgálati nyugdíjban, vagy

f) korengedményes nyugdíjban, vagy

g) más, az öregségi nyugdíjjal egy tekintet alá eső nyugellátásban, illetőleg '

h) rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül.

(2) A munkavállaló akkor részesül az (1) bekezdés b)-h) pontokban felsorolt nyugellátásban, amikor a nyugellátást kérelmére megállapították.

(3) A munkavállaló köteles tájékoztatni a munkáltatót, ha az (1) bekezdés hatálya alá esik."

"89. § (1) A határozatlan idejű munkaviszonyt mind a munkavállaló, mint a munkáltató felmondással megszüntetheti, ettől érvényesen eltérni nem lehet.

(2) A munkáltató - a (6) bekezdésben foglalt kivétellel - köteles felmondását megindokolni. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.

(...)

(6) A munkáltató a rendes felmondását nem köteles indokolni; ha a munkavállaló a 87/A. § (1) bekezdésének a)-g) pontjai értelmében nyugdíjasnak minősül.

(7) A munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással - kivéve, ha egyébként nyugellátásban részesül [87/A. § (1) bekezdése b)-c) pont] - a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a 87/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor eléréséig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg."

"90. § (1) A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt:

a) a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év, továbbá az üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés miatti keresőképtelenség alatt a táppénzre való jogosultság,

b) a beteg gyermek ápolására táppénzes állományba helyezés,

c) a közeli hozzátartozó otthoni ápolása vagy gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság (139. §),

d) a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság [138. § (1) bekezdés],

e) a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság (138. § (4) bekezdés],

f) a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatnak a behívóparancs, a polgári szolgálatnak a teljesítésre vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított időtartama.

(...)

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott védelem nem vonatkozik a munkavállaló munkaviszonyának felmondására, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [87A. § (1) bekezdés]."

3. A Kjt. indítvánnyal támadott és érintett, a 2000. évi XXXIII. törvény 4. §-ával megállapított hatályos rendelkezései:

"30. § (1) A munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt - a (3)-(4) bekezdésben foglalt korlátozással-felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha

(...)

e) a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül [378. §]."

"378. § (1) E törvény alkalmazása szempontjából a közalkalmazott akkor minősül nyugdíjasnak, ha

a) a hatvankettedik életévét betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság), illetve

b) az a) pontban említett korhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban, vagy

c) korkedvezményes öregségi nyugdíjban, vagy

d) előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) öregségi nyugdíjban, vagy

e) szolgálati nyugdíjban, vagy korengedményes nyugdíjban, vagy

g) más, az öregségi nyugdíjjal egy tekintet alá eső nyugellátásban, illetőleg

h) rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül.

(2) A közalkalmazott akkor részesül az (l) bekezdés b)-h) pontokban felsorolt nyugellátásban, amikor a nyugellátást kérelmére megállapították.

(3) A közalkalmazott köteles tájékoztatni a munkáltatót, ha az (1) bekezdés hatálya alá esik."

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság a 44/B/1993. AB határozatában átfogóan vizsgálta a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony, valamint a közszolgálati jogviszony felmondásával kapcsolatos alkotmányossági kérdéseket. Ebben többek között megállapította:

"Az Mt. szabályai szerint a munkaviszonyt a munkáltató rendes felmondással bármikor megszüntetheti. Az Mt. 89. § (1) bekezdése tehát semmiféle felmondási okot nem nevesít, hanem általánosságban a kölcsönösen szabad felmondás jogát mondja ki, és nem teszi lehetővé még azt sem, hogy erről a jogáról akár a munkavállaló, akár a munkáltató lemondhasson, vagy azt megállapodásban érvényesen korlátozhassa. A felmondási jog teljes és korlátozhatatlan szabadságának a munkavállaló érdekeit védő törvényi megszorítása a munkáltató indoklási kötelezettsége és a felmondási okok keretjellegű, az Mt. 89. § (3) bekezdésében való meghatározása. (...)

Alkotmányossági szempontból a döntő kérdés az, hogy az Mt. idézett rendelkezésének normatartalma a szabad és korlátozhatatlan felmondás jogát fejezi ki." (ABH 1994. 574, 575.)

A munkáltatót és a munkavállalót egyaránt megillető szabad felmondás joga tehát az a kiinduló pont, amelyhez viszonyítottan vizsgálni lehet azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony, valamint a közszolgálati jogviszony felmondásának a feltételeit tartalmazzák, illetőleg azokat a jogtechnikai megoldásokat, amelyeket a jogalkotó e körben alkalmazott.

Az Mt. a munkaviszony szabad felmondása alapelvéhez képest a munkavállalók javára számos helyen eltér. E szabályok - igazodva az egyes munkavállalói csoportokat jellemző sajátságokhoz - azok tágabb vagy szűkebb körére terjednek ki, illetőleg a munkáltatói felmondás lehetőségét különböző mértékben korlátozzák.

A munkáltatói felmondás korlátját jelentik azok a szabályok, amelyek a lehetséges felmondási okokat határozzák meg. A felmondás szabályait tekintve jelentós különbség tapasztalható aszerint, hogy a munkavállaló munkaviszonyban, avagy közalkalmazotti jogviszonyban, illetve közszolgálati jogviszonyban áll. A törvényalkotó - a sajátosságokra figyelemmel - eltérő koncepcionális megoldást alkalmazott, s míg a munkaviszonyra vonatkozóan az Mt. 89. § (3) bekezdése a munkáltatói felmondási okokat csak keretjelleggel határozta meg, a közalkalmazotti jogviszony esetében a Kjt. 30. §-a, illetőleg a közszolgálati jogviszony tekintetében a Ktv. 17. §-a taxatíve tartalmazza azokat.

A munkaviszony szabályozása terén további, a munkáltatói felmondás relatív korlátjaként - és ennek megfelelően a munkavállalók számára pozitív diszkriminációként értékelhető a munkáltató indokolási kötelezettségének törvényi előírása rendes felmondás esetén [Mt. 89. § (2) bekezdés]. Végül e körbe tartoznak a munkáltatói felmondást csak különös indokolt esetben lehetővé tévő szabályok a munkavállaló öregségi nyugdíjra való jogosultsága megszerzését megelőző öt éven belül [Mt. 89. § (7) bekezdés], továbbá a meghatározott időszakra vonatkozó felmondási tilalmakat előíró rendelkezések (Mt. 90. §).

A munkáltatói felmondást korlátozó törvényi rendelkezések azonban mindig kivételesnek tekintendők a szabad felmondás jogának generális alapelvéhez képest. Az említett szabályok eleve nem vonatkoznak a közös megegyezéssel történő munkaviszony- (közalkalmazotti, közszolgálati jogviszony) megszüntetésre, továbbá a rendkívüli felmondásra (fegyelmi elbocsátásra, hivatalvesztésre).

A munkavállalóra nézve pozitív diszkriminációt jelentő, a munkáltatói rendes felmondást korlátozó szabályok sem terjednek ki a határozott időre szóló munkaviszonyra annak lejárta esetén (Mt. 88. §), a próbaidő alatti felmondásra (Mt. 81. § (3) bekezdés], a vezető állású munkavállalókra (Mt. 190. § (2) bekezdés], valamint a nyugdíjra jogosult, illetőleg abban részesülő munkavállalókra (Mt. 90. § (3) bekezdés].

Az indítványozó ez utóbbi rendelkezést sérelmezi. Álláspontja szerint az Alkotmány 70/A § (2) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, hogy a Mód. tv. 7. § (2) bekezdésével megállapított Mt. 89. § (6) bekezdése lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett munkavállaló, továbbá előrehozott öregségi nyugdíjban vagy szolgálati nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással indokolás nélkül megszüntesse.

2. Az indítvánnyal kapcsolatban az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az említett munkavállalói csoportra korábban vonatkozó, a szabad felmondás általános elveihez képest pozitív diszkriminációt jelentő rendelkezés megváltoztatása a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik-e.

A szabad munkáltatói felmondás alapelvéhez képest e jogot korlátozó, a munkavállalók egyes csoportjait megillető többletjogokban részesülők körét a jogalkotó a közalkalmazottak, illetőleg a köztisztviselők tekintetében eleve szűkebben határozta meg. A Kjt. és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (a továbbiakban: Ktv.) ugyanis hatályba lépése óta (1992. július 1.) lehetővé teszi, hogy a munkáltató a köztisztviselő közszolgálati, illetve a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát nyugellátásra való jogszerzés címén felmentéssel megszüntesse. Az e rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság határozatában leszögezte:

"Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem következik, hogy felmentési tilalmakat - amelyek az Mt. 89. §-ában szabályozott konstrukcióhoz képest többletvédelemnek minősülnek - az ellátásra való jogosultság elérése után is alkotmányosan kötelező fenntartani. Nem sértette tehát meg a törvényhozó az Alkotmányt, amikor úgy ítélte meg, hogy ezt a kiemelt kedvezményt (az alkalmaztatás a1óli felmentés taxált és szűk körét) a köztisztviselői, közalkalmazotti szférában csak a saját jogon szerzett öregségi vagy rokkantsági nyugellátásra jogosultság eléréséig biztosította, figyelemmel arra, hogy a nagyobb munkabiztonság jogpolitikai követelményei aak eddig az időpontig állnak fenn.

A támadott rendelkezések ugyanakkor az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével azért nincsenek összefüggésben, mert éppenséggel a külön törvényekben megfogalmazott feltételek bekövetkeztével nyílik meg a munkaviszony szabad megszüntetésének lehetősége ebben a szférában is, amely rendelkezések így kerülnek összhangba az Mt. által szabályozott egyéb munkaviszonyokra vonatkozó szabályokkal." (44B/1993. AB határozat, ABH 1994. 574. 57f~577.) '

Az idézett határozatban lefektetett alkotmányossági levezetések a jelen indítvány által sérelmezett rendelkezések vizsgálata során is irányadóak. Azzal, hogy a Mód. tv. 7. § (2) bekezdésével - majd utóbb a 2000. évi XXXIII. törvény 2. § (2) bekezdésével-megállapított Mt. 89. § (6) bekezdésében foglaltak lehetővé teszik a munkáltató számára, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett munkavállaló, továbbá előrehozott öregségi nyugdíjban vagy szolgálati nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással indoklás nélkül megszüntesse, továbbá, hogy a módosított Mt. 90. § (3) bekezdése értelmében a nyugdíjasnak minősülő munkavállalóra nem terjed ki a felmondási védelem, a munkavállalók e csoportjának azt a többletvédelmet jelentő jogát szüntette meg, amelyet a munkáltató indokolási kötelezettsége, illetőleg meghatározott időre szóló felmondási tilalma a szabad felmondási jog általános alapelvéhez képest jelentett.

E rendelkezés diszkriminatív jellegének megítélésekor az Alkotmánybíróság a korábbi határozataiban rögzített szempontjait követte. "Az a kérdés, hogy a megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható (...). Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos indoka van." (21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73. 77-78.J

Az indítványozó által sérelmezett törvényi rendelkezés összhangban áll a munkaviszony szabad felmondásán alapuló szabályozási koncepcióval, ezért nem diszkriminatív. A munkavállalók tárgybani csoportja tekintetében a pozitív diszkrimináció szóban forgó elemének megszüntetésére pedig elegendő okot jelent az, hogy az.érintettek öregségi nyugdíjra szereztek jogosultságot, illetőleg előrehozott öregségi nyugdíjban vagy szolgálati nyugdíjban részesülnek, vagy az Mt. 90. § (3) bekezdése szerint nyugdíjasnak minősülnek.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

3. A harmadik indítványozó a Kjt.-nek a Mód. tv. 22. §-ával - majd utóbb a 2000. évi XXXIII. törvény 11. §-ával - megállapított 30. § (1) bekezdés e) pontját sérelmezi, mivel ez álláspontja szerint a munkáltató felmentési lehetőségét olyan módon bővítette, hogy feljogosította a közalkalmazott "előrehozott öregségi nyugdíjba küldésére". '

A kifogásolt rendelkezés tartalmát tekintve ugyanazt a témakört érinti a közalkalmazotti jogviszonyban állók körében, mint a jelen határozat III. rész 1. és 2. pontjában tárgyalt, a másik két indítványozó által sérelmezett rendelkezés a munkaviszonyban állók tekintetében: a jogviszonynak a munkáltató által történő megszüntetésének esetkörét.

Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az indítványozó álláspontja a kifogásolt törvényi szabály helyes értelmezésén alapul-e.

A Kjt. 1992. július 1-i hatálybalépése óta a munkáltatót felhatalmazta arra, hogy a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntesse akkor, ha "nyugellátásra szerzett jogosultságot". A Mód. tv. - utóbb pedig a 2000. évi XXXIII. törvény 13. §-a-a "nyugdíjra jogosultság" fogalmát a korábbi törvényi szabályozáshoz képest differenciáltabban határozta meg (Kjt. 378. §). Ezzel összefüggésben a Kjt. eredeti 30. § (1) bekezdése kiegészült az "előrehozott öregségi nyugdíjban", illetőleg a "szolgálati nyugdíjban" részesülés eseteivel, mint amelyek lehetővé teszik a munkáltató számára a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel való megszüntetését.

Az indítványban foglaltak vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet arra, hogy a Kjt. 30. § (1) bekezdés e) pontja, továbbá az ehhez kapcsolódó 378. § a nyugellátásokat két csoportra osztja abból a szempontból, hogy mikor alapozzák meg a munkáltatónak azt a jogát, hogy a közalkalmazottak közalkalmazotti jogviszonyát megszüntessék.

Az első csoportot az "öregségi nyugdíjra jogosultság" esete jelenti, amely a 378. § szerint akkor áll fenn, ha a közalkalmazott "a hatvankettedik életévét betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik."

Ebben az esetben tehát maga az öregségi nyugdíjra való jogosultság megalapozza a munkáltató felmentési lehetőségét, nem szükséges az öregségi nyugdíj tényleges megállapítása és folyósítása a közalkalmazott számára.

Ezzel szemben a nyugellátások másik csoportja csak akkor alapozza meg a munkáltató jogát arra, hogy a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntesse, ha azokban már részesülnek a felmentés időpontjában. Ezek közé tartozik az indítványozó által sérelmezett Kjt. 378. § (1) bekezdés d) pontja is, amely szerint a Kjt. 30. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha a közalkalmazott előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) öregségi nyugdíjban részesül.

Az öregségi nyugdíj szabályait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény tartalmazza. E törvény 64. §-a szerint a nyugellátást - ideértve az előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) nyugellátást is - a biztosítottaknak írásban, meghatározott formában kell igényelnie. Az igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni. Az igény bejelentésével egyidejűleg az igénylőnek az elbíráláshoz szükséges adatokat és igazolásokat elő kell terjesztenie. Ha ezt elmulasztja, az igényelbíráló szervnek ezek pótlására az igénylőt fel kell hívnia.

A törvény e rendelkezéseiből megállapítható, hogy az előrehozott (csökkentett összegű előrehozott) nyugellátás igénybevétele - amennyiben arra egyébként jogosultságot szerzett - a biztosított döntésétől függ, és annak folyósítása érdekében a jogszabályban meghatározott lépéseket kell tennie. A nyugellátásra vonatkozó igény bejelentésére a munkáltató a biztosított helyett nem jogosult.

Az indítványozó által kifogásolt rendelkezés nem érintette az öregségi nyugellátás ismertetett szabályait: a munkáltató a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 30. § (1) bekezdés e) pontja, illetőleg 378. §-a alapján csak akkor szüntetheti meg, ha már előrehozott (csökkent összegű előrehozott) öregségi nyugdíjban részesül.

Az indítványozó álláspontja szerint a Mód. tv. 22. §-ával - utóbb a 2000. évi XXXIII. törvény 11. §-ával - megállapított 30. § (1) bekezdés e) pontja az Alkotmány 708. § (1) és (3) bekezdésébe, 70/A. § (3) bekezdésébe, továbbá 70/E. § (1) bekezdésébe ütközik, ezért alkotmányellenes. Álláspontja kialakításánál az indítványozó abból a feltevésből indult ki, hogy a sérelmezett törvényi rendelkezés hatálybalépését követően a munkáltató jogi lehetőséget kapott arra, hogy a biztosítottat (jelen esetben a közalkalmazottat) előrehozott öregségi nyugdíjba küldje. Tekintettel arra, hogy a munkáltató e jogszabály módosítások révén sem jutott ilyen jogosítványhoz, így az Alkotmány hivatkozott rendelkezései ebben az összefüggésben nem vizsgálhatók.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az Alkotmánybíróság a közérdeklődésre tekintettel rendelte el.

Budapest, 2001. április 8.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. HarmathyAttila`s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 144/B/2000.