EH 2008.1785 I. A bírósági végrehajtásról szóló törvény csak a végrehajtó intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása miatt előterjesztett végrehajtási kifogás - mint rendes jogorvoslat - törvényességi elbírálására biztosít a bíróság részére hatáskört. Az intézkedést, illetve a mulasztást a bíróság a végrehajtási kifogás tartalmi keretei között bírálja el [1994. évi LIII. tv. 9. §, 217. §; Pp. 215. §].
II. Az önálló bírósági végrehajtó kárfelelőssége szempontjából a végrehajtást kérő csak akkor tett eleget a végrehajtási kifogással élés törvényi követelményének, ha abban annak a konkrét intézkedésnek, illetve mulasztásnak az orvoslását is kéri, amely miatt károsodott [Ptk. 349. §].
A felperes a keresetében az önálló bírósági végrehajtó alperest a Ptk. 339. és 349. §-ai alapján végrehajtói jogkörben okozott kár megtérítésére kérte kötelezni. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az adóssal szemben kölcsönkövetelésből eredően 3 600 000 forint követelése állt fenn, melynek kielégítése érdekében az alperes bírósági végrehajtási eljárást folytatott le. Ennek során az adós tulajdonában álló ingatlant lakott érték figyelembevételével árverésen értékesítette. Az ingatlan azonban ténylegesen nem volt lakottnak minősíthető, így az egyébként 50%-ra leszállított 9 100 000 forint vételárra figyelemmel követelése csak 65 000 forint összegben térült meg. A bíróság által megállapított 28 000 000 forintos beköltözhető értéken történő árverés esetén teljes követelése és költsége is kielégíthető lett volna.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezésében arra hivatkozott, hogy nem sértette meg az irányadó jogszabályokat, ezért kártérítési felelőssége sem áll fenn.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A határozat indokolása szerint a becsérték megállapításával kapcsolatban a felperes nem élt a törvény által biztosított rendes jogorvoslat lehetőségével, és nem kifogásolta azt sem, hogy az árverés lakott értéken történt meg. A megyei bíróság a Pkf. 20.599/2001/1. számú végzésével a felperes végrehajtási kifogását - mint elkésettet - elutasította, és megállapította, hogy az árverés érvényes volt, mint ahogy az árverési hirdetmény sem sértett jogszabályt. A felperes a Ptk. 349. § (1) bekezdése által megkövetelt rendes jogorvoslatot nem merítette ki, ami a kártérítési igény érvényesíthetőségét kizárja.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperest marasztaló döntés meghozatala érdekében a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában kifejtette, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 217. §-ának (1) bekezdése biztosította a felperes számára az árverési vételár meghatározása elleni kifogás előterjesztését. A felperes az árverési hirdetmény és az árverés ellen be is nyújtotta kifogását, beadványában azonban a lakottság melletti becsértéket nem sérelmezte, ezért azt a bíróság nem is vizsgálhatta. A felosztási terv elleni kifogásában sem hivatkozott arra, hogy a becsérték meghatározása törvénysértő volt, ezért az elsőfokú bíróság jogsértés nélkül utasította el a keresetet.
A jogerős ítélet ellen az alperest marasztaló új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az abban kifejtett indokolás szerint a bíróságok a keresetet nem a felperes által előterjesztett tényállás vizsgálata alapján bírálták el, s emiatt jogszabálysértő döntést hoztak. A felperes ugyanis az ingatlan beköltözhető értékét elfogadta, és emiatt nem is állt érdekében kifogást előterjeszteni. A kártérítési igényt arra alapította, hogy az alperes a lakott értéket figyelembe véve árverezett és ez idézte elő, hogy a követelése csak kisebb részben nyert kielégítést. A lakottságra vonatkozóan viszont az alperes semmilyen adatot nem közölt, az árverési hirdetményben a Vht. 143. § d) pontjában előírtakkal szemben nem szerepelt az, hogy az ingatlan lakott vagy beköltözhető. Az alperesnek nem volt és nem is lehetett tudomása arról, hogy az árverés lakottan történik, ezért nem is terjeszthetett elő kifogást. A felperes kára a második felosztási tervvel vált egyértelművé, annak megismerésével jutott tudomására, hogy az alperes kárt okozott. A számára sérelmes intézkedések ellen a kifogást előterjesztette, az árverési értékesítés módja és feltételei tekintetében azonban erre az alperes jogszabálysértő eljárása miatt nem volt lehetősége. A kártérítési igény jogalapja tehát fennáll, a kár összege bizonyított, ezért az alperest marasztaló döntés meghozatala szükséges.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Pp. 270. § (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálata jogszabálysértés esetén kérhető. A felülvizsgálati eljárás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megtámadott határozat nem sért jogszabályt, indokolását azonban - a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra is figyelemmel - az alábbiakkal kellett kiegészíteni.
A bírósági végrehajtás menetét, azon belül pedig az egyes végrehajtási cselekmények határidejét, tartalmi és formai kellékeit a Vht. részletesen szabályozza. A törvény a bíróság részére nem általánosságban biztosítja a végrehajtó eljárása feletti törvényességi ellenőrzést, hanem azt a rendes jogorvoslat (végrehajtási kifogás) igénybevétele esetén teszi lehetővé. A Vht. 217. §-ának (1) bekezdése értelmében tehát a bíróság csak végrehajtási kifogás előterjesztése esetén jár el. A végrehajtó intézkedésének törvényességét, illetve mulasztását pedig a Vht. 9. §-a értelmében alkalmazandó Pp. 215. §-a szerint a kifogás tartalmi keretei között bírálja el. Mindez azt is jelenti, hogy a végrehajtó kártérítési felelőssége sem általában a végrehajtási eljárás szabálytalanságára, hanem az egyes végrehajtási cselekmények jogellenességére alapítható. Ebből következően pedig a kártérítési perben a bíróságnak a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel azt kell vizsgálnia, hogy a kár okozójaként megjelölt intézkedés vagy mulasztás tekintetében a károsult a kár elhárításához szükséges jogorvoslat lehetőségét kimerítette-e.
A perben eljáró bíróságok a fenti indokolásban kifejtetteknek megfelelően azt tették bizonyítás tárgyává, hogy a felperes az ingatlan árverés ellen előterjesztett-e végrehajtási kifogást, és ha igen, milyen okra alapította azt. A csatolt végrehajtási iratok tartalmával egyezően, helytállóan állapították meg, hogy a felperes által az árverést illetően előterjesztett, az árverés, de főleg a jegyzőkönyv formai hiányosságait állító kifogása nem terjedt ki az ingatlan lakott értéken történt értékesítésére, beadványában azt nem sérelmezte, a kifogást elbíráló bíróság így ezzel a körülménnyel nem is foglalkozhatott. A rendes jogorvoslati eljárásnak a Ptk. 349. §-a (1) bekezdése szerinti előírása csak akkor valósul meg, ha a benyújtott jogorvoslat formájában és tartalmában alkalmas lehet az állított jogellenes és kárt is okozó közhatalmi magatartás - jogorvoslati eljárás keretében történő - korrigálására. A kártérítési perben eljárt bíróságok ezért okszerűen következtettek arra, hogy a kifogás benyújtása ellenére a felperes a károkozóként konkrétan megjelölt jogsértés orvoslására alkalmas rendes jogorvoslat lehetőségét nem merítette ki.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elmulasztott jogorvoslat előterjesztésének lehetőségét a későbbi, más végrehajtási intézkedések elleni kifogás előterjesztése nem "éleszti fel". A végrehajtás során befolyt összeg kifizetése érdekében készített felosztási tervvel szemben előterjesztett kifogás keretében az árverés törvényessége már nem volt vizsgálható. Az pedig, hogy az árverés jogszerűen zajlott-e le, csakis attól függ, hogy a végrehajtó megtartotta-e a Vht. vonatkozó szabályait. A végrehajtási kifogás előterjesztésére biztosított törvényi határidő elmulasztása pedig nem menthető ki azzal sem, hogy a jogsértést az érdekelt csak a felosztási tervvel kapcsolatos eljárásban ismerte fel.