3449/2022. (X. 28.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.363/2020/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. A jogi képviselő (dr. Farkas László ügyvéd) útján eljáró indítványozók, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz a Kúria Gfv.VII.30.363/2020/9. számú ítélete és azzal összefüggésben a Szekszárdi Törvényszék 25.P.20.663/2018/39. számú ítélete és a Pécsi Ítélőtábla Pf.VI.20.128/2019/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt.

[2] Kérelmüket az indítványozók az Alaptörvény E) cikk (2)-(3) bekezdései, M) cikk (2) bekezdése, Q) cikk (2)-(3) bekezdései, R) cikk (2) bekezdése, XXIV. cikk (1) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmére alapították.

[3] 2. 2008 áprilisában az indítványozók egy magyarországi hitelintézetnél (a későbbi I. rendű alperes) deviza alapú kölcsön folyósítása iránti kérelmet nyújtottak be, egy korábban megkötött deviza alapú kölcsönszerződésből eredő tartozás törlesztése céljából. A kérelemben rögzítették, hogy 25 000 000 Ft összegű kölcsönt kívánnak felvenni. Az erre a célra rendszeresített formanyomtatvány 7. pontja egyebek mellett tartalmazta azt a kockázatfeltáró nyilatkozatot, amely szerint a kölcsönszerződésben rögzített deviza árfolyama napról-napra változik (svájci frank esetében bármilyen irányban és bármilyen mértékben), ezért az esedékesség napján megfizetendő törlesztőrészlet forint összege előre nem megállapítható; amennyiben a folyósítás napján érvényes árfolyamhoz képest a forint árfolyama gyengül, a devizában megállapított törlesztőrészletek forintban megfizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet.

[4] 2008. május 26-án a hitelintézet által képviselt jelzálogbank (a későbbi II. rendű alperes), mint hitelező és az indítványozók, mint adósok és zálogkötelezettek, valamint nagykorú gyermekeik, mint zálogkötelezettek jelzálogjoggal biztosított deviza alapú kölcsönszerződést kötöttek. A szerződésben a kölcsön összegét 25 110 000 Ft-ban rögzítették azzal, hogy a devizában való megállapítás a folyósítás napján a bank által alkalmazott deviza vételi árfolyamon történik. A szerződés V. 4. pontja értelmében az adósok és a zálogkötelezettek a szerződés aláírásával tudomásul vették, hogy a forint/deviza árfolyam piaci mozgásából adódóan felmerül a veszteség kockázata. Kijelentették, tudomásuk van arról, hogy a szerződés futamideje alatt a folyósítás napján érvényes, a bank által alkalmazott forint/deviza árfolyamhoz képest a forint árfolyamának gyengülése esetén a devizában megállapított törlesztőrészletek forintban megfizetett ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet. Tudomásul vették, hogy ezen kockázat vagyoni kihatásait teljes mértékben ők viselik. Az adósok és a zálogkötelezettek kijelentették azt is, hogy a szerződés aláírását megelőzően a hitelező általános üzletszabályzatát és a devizában nyilvántartott lakáscélú és jelzálog típusú hitelekről szóló üzletszabályzatát kézhez kapták, az abban foglaltakat megismerték, megértették és magukra nézve kötelezőnek elfogadták.

[5] 2009. október 19-én a hitelintézet a kölcsönszerződést az indítványozók késedelmére hivatkozással azonnali hatállyal felmondta. 2010. január 10-én értesítette a felpereseket arról, hogy követelését a követeléskezelőjére (a későbbi III. rendű alperes) engedményezte.

[6] Az alkotmányjogi panasszal támadott ítéleteket a bíróságok az indítványozók által deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 209. §-ára hivatkozással indított perben hozták. Az indítványozók perbeli álláspontja szerint az árfolyamkockázat viselésének meghatározása, telepítése tisztességtelen szerződési feltétellel történt; az érvénytelenség jogkövetkezményeként pedig a kölcsönszerződés határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítását kérték.

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta, a felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az eljáró bíróságok egybehangzó jogi álláspontja szerint az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatást tartalmazó szerződéses rendelkezés megfelel a régi Ptk. 209. §-ában foglaltaknak és az azt értelmező, a Deviza Konzultációs Testület 2019. április 10-i üléséről készült emlékeztetőben kifejtetteknek. A bíróságok az ítéleteikben arról is állást foglaltak, hogy a szerződéses rendelkezések és a kockázatfeltáró nyilatkozatban írtak mindenben megfeleltek az Európai Unió Bírósága vonatkozó joggyakorlatában kifejtetteknek. A kockázat fennállása és lehetséges következményei a szerződéses rendelkezésekből közvetlenül felismerhetők, azokból az átlagos fogyasztó számára nem lehetett kétséges, hogy fizetési kötelezettsége egyenes összefüggésben áll az árfolyam változásával, az árfolyamkockázatot ő viseli és annak mértéke korlátlan. A Kúria a támadott ítéletében utalt arra is, hogy a perbelivel azonos tartalmú tájékoztatást a Kúria már több korábbi határozatában is tisztességes tartalmúnak találta.

[8] A Kúria felülvizsgálati döntésével szemben az indítványozók alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő. Ebben egyfelől ismételten kifejtették - a perben is vizsgált - azon álláspontjukat, miszerint az alperesi pénzintézet által az árfolyamkockázattal kapcsolatban adott tájékoztatás tartalmilag nem volt megfelelő, ezért a bíróságnak meg kellett volna állapítania a szerződés érvénytelenségét. Az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására pontosított beadványukban kitértek másfelől arra is, hogy az eljáró bíróságok az árfolyamkockázati tájékoztatás megfelelőségének vizsgálata során figyelmen kívül hagyták, hogy a kölcsönszerződés fedezetéül (részben) korábbi, az érintett hitelintézetnél vezetett, lakástakarék szerződés alapján meglévő pénztári számla megtakarítási összege szolgált. Ezzel kapcsolatos álláspontjuk lényege szerint az esetleges árfolyamváltozások ezen megtakarításokra nézve is veszélyt jelentettek, mivel jelentős forintgyengülés esetén - amennyiben azok, mint esetükben is egy deviza alapú kölcsönszerződésbe kerülnek bevonásra - ezen felhalmozott megtakarítások "elértéktelenedéséhez" vezethetnek. Erre szerintük az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás kapcsán külön is ki kellett volna térni, mivel azonban ez nem történt meg a szerződéskötés során, az indítványozók szerint a tájékoztatás sem lehetett megfelelő, így a szerződés érvénytelensége megállapításának lett volna helye.

[9] Azt az indítványozók beadványukban maguk is rögzítették, hogy a lakástarkarék szerződéssel kapcsolatos ezen kifogásukról sem az első-, sem pedig a másodfokú bírósági eljárásban nem tettek említést, erre első ízben a felülvizsgálati kérelmük kiegészítéseként került sor, írásban és szóban egyaránt. Indítványukban ezzel kapcsolatban ugyanakkor kifejtették azt is, hogy álláspontjuk szerint ez nem jelentette azt, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) rendelkezései alapján felülvizsgálati kérelmükben túlterjeszkedtek volna a kereseti kérelmükben foglaltakon; sőt, érvelésük szerint az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tartalmi vizsgálata során - mivel az a kölcsönszerződés részét képezte, amely egésze érvénytelenségének megállapítása iránt terjesztették elő a keresetüket - az eljáró bíróságoknak már azt alsóbb fokú eljárásokban is hivatalból figyelemmel kellett volna lenniük a lakástakarék szerződés alapján bevont megtakarításokkal kapcsolatos külön tájékoztatás hiányára. Erre azonban nem került sor, a Kúria támadott ítélete pedig kifejezett hivatkozásuk ellenére sem tartalmaz ezzel kapcsolatban semmilyen megállapítást.

[10] Az indítványozók szerint mindezek miatt a támadott bírói ítélet(ek) sértik az Alaptörvény általuk hivatkozott rendelkezéseit, így alaptörvény-ellenesnek minősülnek.

[11] 3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a szerint folytatott eljárásában mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit vizsgálja. Ennek során megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek [Abtv. 30. § (1) bekezdés, valamint 52. § (1b) bekezdés a)-f) pont] az alábbiak szerint (részben) megfelel.

[12] 3.1. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszt a támadott jogerős ítélet kézbesítésének időpontjához képest az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidőben terjesztették elő.

[13] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)-f) pontjaiban foglalt formai követelményeknek csak részben tesz eleget. Megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (Abtv. 27. §-a); és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [E) cikk (2)-(3) bekezdései, M) cikk (2) bekezdése, Q) cikk (2)-(3) bekezdései, R) cikk (2) bekezdése, XXIV. cikk (1) bekezdése, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése]. Az indítvány kifejezett kérelmet fogalmaz meg a támadott bírói döntés(ek) alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére is.

[14] Az indítványban foglalt hivatkozások közül azonban csak az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és a XXVIII. cikk (1) bekezdése minősül olyan rendelkezésnek, amely valóban rögzít az indítványozót is megillető Alaptörvényben rögzített jogot; ekképpen pedig az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz benyújtásának alapjául szolgálhat. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók a XXIV. cikk (1) bekezdésére (tisztességes hatósági eljáráshoz való jog) hivatkozással előadott érvei is valójában a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes (bírósági) eljáráshoz való joggal hozhatóak összefüggésbe, így azokat - töretlen gyakorlatának megfelelően - tartalmuk szerint elbírálva ezen alapjog esetleges sérelmével összefüggésben értékelte.

[15] Az Alaptörvény E) cikk (2)-(3) bekezdése, M) cikk (2) bekezdése, Q) cikk (2)-(3) bekezdése és az R) cikk (2) bekezdése ugyanakkor nem tartalmaz Alaptörvényben biztosított jogot, így az Alaptörvény ezen rendelkezéseire alkotmányjogi panasz nem alapítható. Az indítványozó ezen hivatkozásaival összefüggésben az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is fenntartja a korábbi következetes gyakorlatát, miszerint: "Az [...] Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének a megállapítása alkotmányjogi panasz keretében nem indítványozható. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései nem minősülnek az Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi rendelkezések címzettjei nem az indítványozók, nem biztosítanak számukra jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre alapítani. Ezért az utalt alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben érdemi vizsgálat lefolytatásának nincs helye (3231/2017. (X. 3.) AB végzés, Indokolás [21]; 3203/2015. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [9]; 3386/2020. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [14])" (3044/2021. (II. 19.) AB végzés, Indokolás [28]).

[16] 3.2. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, bármelyik fennállása megalapozza a panasz befogadhatóságát.

[17] Az Abtv. 29. §-ában írt alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést illetően az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy részletesen kimunkált és következetesen alkalmazott gyakorlata van az indítvány kapcsán elméletileg vizsgálható alaptörvényi rendelkezés - az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése - tartalmát érintően (lásd például: 7/2013. (III. 1.) AB határozat; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]; 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés). A jelen alkotmányjogi panasz ehhez képest nem vet fel olyan új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását és érdemi elbírálását indokolná.

[18] A másik - a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre vonatkozó - feltételt érintően az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá. Az Alkotmánybíróság a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja (erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]). Vagyis az Alkotmánybíróság a bírói döntések felülvizsgálata során az Alaptörvényben elismert alapjogi követelményrendszer tényleges érvényesülését garantálja.

[19] A jelen ügyben megállapítható, hogy az indítványozóknak a kockázatfeltáró nyilatkozat, illetve a devizaárfolyamok változásából eredő kockázatokról szóló tájékoztatás tartalmi megfelelősége tárgyában előadott érvei valójában az eljáró bíróságok ezen szakjogi kérdésben történő állásfoglalásának felülbírálatára irányulnak. Ezen kérdések eldöntése azonban a bíróságok feladata, az Alkotmánybíróság ezen kérdések elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel.

[20] Mindezek miatt az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy töretlen gyakorlata szerint a "bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének" (3107/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [35]). "A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság"" szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]-[15]).

[21] Jelen ügy kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az eljáró bíróságok, így a támadott ítéletében a Kúria is, a döntéseik indokolásában (az indítványozók kereseti kérelmében foglaltak alapján) azonosították az álláspontjuk szerint a jelen ügy kapcsán vizsgálandó legfontosabb kérdéseket; a döntés mikénti kialakítása szempontjából releváns szempontokat - figyelemmel az adott fokú eljárásra vonatkozó törvényi keretekre is - vizsgálat tárgyává tették; továbbá számot adtak döntésük indokairól, valamint a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök mikénti értékeléséről [illetve adott esetben a bizonyítási eszköz (tanú meghallgatása) mellőzésének indokairól] is. Mindezzel összefüggő, de szintén szakjoginak minősülő kérdésnek tekintendő az is, hogy az indítványozók által első ízben a felülvizsgálati eljárás során előadott, a szerződési konstrukció részévé vált lakástakarék szerződésből származó megtakarítással kapcsolatos érveit a régi Pp. vonatkozó rendelkezései alapján olyan új tény állításának vagy olyan új bizonyíték előadásának kellett-e tekinteni, amelyet azok tilalmaznak. Az Alkotmánybíróságnak így ezzel a kérdéssel összefüggésben nem kellett és - hatáskör hiányában - nem is lehetett állást foglalnia.

[22] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az ún. devizahiteles ügyek esetében az eljáró bíróságok a kockázatfeltáró nyilatkozat tartalma és az ügyfeleknek a várható pénzügyi terheknek az árfolyammozgásokkal összefüggő esetleges változásával kapcsolatos tájékoztatása tekintetében - miként a jelen ügyben is - alapvetően azt vizsgálják, hogy azok alapján a hitelt felvevő ügyfél számára a szerződéses rendelkezésekből közvetlenül felismerhető volt-e, illetve azokból az átlagos fogyasztó számára kétséges lehetett-e, hogy fizetési kötelezettsége egyenes összefüggésben áll az árfolyam változásával; az árfolyamkockázatot ő viseli és annak mértéke adott esetben korlátlan is lehet. Amennyiben pedig a bíróság az ezzel összefüggő mérlegelés alapján azt állapítja meg, hogy a tájékoztatás ezen feltételeknek megfelel, a deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítására nem kerül sor. Ezek a vizsgálati szempontok a szerződésből fakadó fizetési kötelezettséggel magával állnak közvetlen összefüggésben, a bíróságok ezért azt nem vizsgálják külön a tájékoztatással kapcsolatban, hogy a törlesztés fedezetéül egyébként a hitelfelvevők részéről milyen jogviszonyból származó megtakarítás vagy egyéb pénzösszeg [pl. valamely rendszeres jövedelem, vagy - mint jelen ügyben is - korábban, akár lakástakarék szerződés révén felhalmozott megtakarítás] szolgál, hiszen az árfolyamkockázat, vagy ahogyan az indítványozók fogalmaztak, a megtakarításaik elértéktelenedésének veszélye annak forrásától függetlenül állt fenn.

[23] Erre, valamint arra a tényre is tekintettel, hogy a bíróságok a kockázatfeltáró nyilatkozattal kapcsolatos szakjogi kérdés vonatkozásában - az irányadó kúriai gyakorlatnak megfelelően - egyöntetűen úgy foglaltak állást, hogy az tartalmilag megfelelőnek minősült, az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem tekinthető az alkotmányosság szintjére felérő indokolási hiányosságnak, hogy a Kúria az indítványozók említett, a lakástakarék szerződéssel kapcsolatos, elsőként a felülvizsgálati eljárás folyamatban léte alatt előadott érvelésére a támadott felülvizsgálati ítéletben külön nem tért ki. A bíróságok indokolási kötelezettségéből ugyanis nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása (30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [89]; 3107/2016. (V. 24.) AB határozat, Indokolás [38]). "Az indokolási kötelezettség azt az elvárást támasztja a bírósággal szemben, hogy a döntés indokolásának nem minden egyes részletre, hanem az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie" (lásd: 3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [31], megerősítette pl. 18/2018. (VI. 12.) AB határozat).

[24] Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírósági döntést megalapozatlannak, tévesnek, vagy éppen hiányosnak és ezekből kifolyólag magára nézve sérelmesnek tartja, a fentebb idézett állandó gyakorlat szerint nem tekinthető az eljárás tisztességessége [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] követelményrendszerén belül értékelhető alkotmányossági kérdésnek. Mindezek alapján megállapítható volt, hogy az indítványban foglaltak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét nem vetik fel.

[25] Összefoglalva: az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amelyet az Alaptörvény felhívott rendelkezésével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni, és amely ezért az indítvány érdemi vizsgálatát megalapozhatná.

[26] 4. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására, mivel az nem felel meg az Abtv. 29. §-ában és részben a 27. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve az 52. § (1b) bekezdés b) pontjában írott feltételeknek, nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.[1]

Budapest, 2022. október 18.

Dr. Salamon László s. k.,

tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó Marcel s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3332/2021.