3394/2021. (X. 1.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 29.Beüf.11.085/2020/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Szikinger István ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, melyben a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 29.Beüf.11.085/2020/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és - a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25.B.10.754/2020/2. számú végzésére is kiterjedő hatályú - megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a támadott végzések sértik az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdését.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege - a bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján - a következőképpen foglalható össze.
[3] A jelen alkotmányjogi panasz közvetlen előzményét jelentő bírósági eljárás során a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25.B.10.754/2020/2. számú végzésével az indítványozó - két vádlott ellen a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 281. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő mentő körülmény elhallgatásának bűntette és más bűncselekmény miatt ismételten benyújtott - vádindítványát elutasította. Végzése indokolásában kifejtette, hogy a bíróság a vádindítványban foglaltakat elsősorban alaki (eljárásjogi) szempontból vizsgálta. Eljárásjogi akadályok hiányában kerülhet ugyanis csak sor a vádindítványban foglaltak anyagi jogi megalapozottságának a vizsgálatára, és érdemi határozat hozatalára a büntetőjogi felelősség kérdésében. Ezzel összefüggésben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma 90/2011. BK véleményben foglaltakra is.
[4] A bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 794. § (1) bekezdés d) pontja alapján a bíróság a vádindítványt nem ügydöntő végzéssel elutasítja, ha a vádindítvány nem tartalmazza a Be. 793. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakat. A Be. 793. § (2) bekezdés a) pontja pedig a Be. 422. § (1) bekezdés c) pontjára visszautalva rögzíti, hogy a vádindítványnak tartalmaznia kell - többek között -a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírását. A bíróság megállapította, hogy az indítványozó által a törvényes határidőn belül ismételten benyújtott vádindítvány továbbra is a Be. 422. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hiányosságban szenved, azt az indítványozó nem pótolta, így a bíróság a vádindítványt elutasította, illetve a vádindítvány ismételt benyújtásának a lehetőségét - az azonos jogszabályi rendelkezés alapján azonos hiányosságokkal benyújtott vádindítványra tekintettel - kizárta.
[5] Az indítványozó jogi képviselője útján benyújtott fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Törvényszék 29.Beüf.11.085/2020/3. számú másodfokú végzésével az elsőfokú bíróság végzését - annak helyes indokaira tekintettel - helybenhagyta. Indokolásában rámutatott, hogy a vádindítvánnyal összefüggésben helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy a cselekmény pontos körülírása megtörtént-e. Ezzel összefüggésben kiemelte: a cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló - adott esetben a pótmagánvádló - vádindítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket (lásd: másodfokú végzés [24]-[25] bekezdése). A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság iratszerűen rögzítette a mentő körülmény elhallgatása bűntettének a definícióját, és mondta ki, hogy a bűncselekmény megvalósulásának objektív feltétele, hogy a mulasztó által ismert tény a sértett felmentésére vagy az eljárás megszüntetésére alkalmas legyen. Ezzel szemben azonban az ismételten benyújtott vádindítványban szereplő, irányadó tényállás - ahogy arra az elsőfokú bíróság is helytállóan utalt - továbbra sem tartalmazta, hogy az indítványozó által példálózó jelleggel felsorolt okiratok milyen tényadatokat tartalmaznak, melyek egyébként bíróság elé tárásuk esetén a pótmagánvádló felmentését vagy az eljárás megszüntetését eredményeznék. A másodfokú bíróság erre tekintettel a vádindítvány büntető anyagi jogi kérdések vizsgálatára való alkalmatlanságát állapította meg.
[6] 3. Az indítványozó a fenti előzményeket követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, melyben a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 29.Beüf.11.085/2020/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és - a Pesti Központi Kerületi Bíróság 25.B.10.754/2020/2. számú végzésére is kiterjedő hatályú -megsemmisítését kérte. Hiánypótlási felhívását követően kiegészített indítványában előadta, hogy az ellene és társai ellen emberölés és más bűncselekmények miatt folyt büntetőeljárás során a tényállás megállapítása szempontjából meghatározó jelentőségű dokumentumok hiányoztak, melyek lehetőséget biztosítottak volna a vád állításainak cáfolására. Ezzel összefüggésben a mentő körülmény elhallgatásának megállapítása érdekében (ismételten) előterjesztett vádindítványát álláspontja szerint a bíróság megalapozatlanul utasította el. Véleménye szerint ugyanis a vádindítvány törvényes kellékei hiánytalanul jelen voltak a benyújtott iratban, figyelembe véve különösen az általa benyújtott fellebbezést is, ami a vádindítványt kiegészítette, így az érdemben vizsgálható lett volna. Az indítványozó szerint a bíróság indokolása nem a tényeken alapult: előadása szerint a vádindítványban minden olyan körülményt megjelölt, ami egy vádirattól is elvárható, és amelyek megalapozzák a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságát a vádindítvány alapján. Mindez pedig álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését.
[7] 4. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26-27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[8] Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem fogadható be.
[9] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (például: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[10] Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján vizsgálta, hogy a támadott bírósági döntések a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot sértik-e. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon (3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]). Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3237/2012. (IX. 28.) AB végzés; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]).
[11] Az Alkotmánybíróság a következőre mutat rá. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában lényegét tekintve azt kifogásolta, hogy mind az első-, mind a másodfokú bíróság a Be. vonatkozó rendelkezése alapján hiányosként értékelte az ismételten benyújtott vádindítványát. Az Alkotmánybíróság szerint tehát az indítványozó alkotmányjogi panasza arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság az ismételten benyújtott vádindítványt, illetve annak Be.-ben meghatározott alaki kellékeit a bíróságoktól eltérően értékelje, és az alapján a büntetőjogi felelősség érdemi vizsgálatára lehetőséget teremtsen.
[12] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog vélt sérelmén keresztül a vele szemben hozott bírói döntések törvényességi, és nem alkotmányossági kritikáját fogalmazta meg. Az Alkotmánybíróság szerint az alkotmányjogi panaszban rögzített érvek nem alkalmasak arra, hogy a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét felvessék vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést megalapozzanak.
[13] 5. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt követelményeknek, ezért nem fogadható be. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2021. szeptember 21.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/533/2021.