MK 164. szám
Egyes kollégiumi állásfoglalások felülvizsgálata
A Munkaügyi Kollégium felülvizsgálta a hatályos állásfoglalásait, és azokat az időközi jogszabályváltozások figyelembevételével a következők szerint módosítja:
1. Az MK 1. számú állásfoglalás indokolása utolsó előtti bekezdésének utolsó mondata helyébe a következők lépnek:
"A törvény 51. §-a (3) bekezdésének rendelkezése szerint ugyanakkor a közalkalmazott a fegyelmi tanács határozata ellen a bírósághoz fordulhat."
2. Az MK 9. számú állásfoglalás indokolása utolsó bekezdésének első mondata helyébe a következők lépnek:
"Az előbbivel nem azonos a többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-ának (1) bekezdésében szabályozott eset, amely szerint - a (2) bekezdésben meghatározott körülmények hiányában - nem lehet felmondással megszüntetni a munkaviszonyát, bedolgozói jogviszonyát a rendelet 2. §-a (1) bekezdés a)-c) pontjának hatálya alá tartozó munkavállalónak."
3. Az MK 96. számú állásfoglalás indokolásának második bekezdése helyébe a következők lépnek:
"Az e kérdésben rendelkező korábbi különös jogszabályok hatályukat vesztették, legutóbb a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendeletet a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény végrehajtásáról rendelkező 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 19. §-a (3) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte. Az újabb jogszabályok csak kivételesen tartalmaznak idevágó rendelkezést, mint például a tartósan külföldön foglalkoztatott köztisztviselők közszolgálati jogviszonyára vonatkozó szabályokról szóló 22/1997. (II. 13.) Korm. rendelet 24. §-ának (2) bekezdése a túlmunka alapja tekintetében."
A közalkalmazotti jogvitát elbíráló bíróság az 1992. évi XXXIII. törvény 45. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontjában megjelölt fegyelmi büntetés végrehajtását felfüggesztheti.
Az 1992. évi XXXIII. törvény 45. §-ának (2) bekezdése tartalmazza a közalkalmazotti jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegő közalkalmazottal szemben kiszabható fegyelmi büntetéseket. A törvény 45. §-ának (4) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy "a (2) bekezdés b)-c) pontjában foglalt büntetés végrehajtását legfeljebb egy évi próbaidőre fel lehet függeszteni".
Nem egyértelmű, hogy az 1992. évi XXXIII. törvény 45. §-ának (4) bekezdése alapján a törvény 345. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontjában megjelölt fegyelmi büntetéssel kapcsolatban a fegyelmi büntetés végrehajtását csak a fegyelmi tanács függesztheti-e fel, vagy pedig e joggal a közalkalmazotti jogvitában eljáró bíróság is élhet.
A kérdés megoldásánál az a döntő, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a megjelölt fegyelmi büntetések végrehajtását csak a fegyelmi tanács függeszthetné fel. A fegyelmi büntetés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek anyagi jogszabályt megállapító rendelkezése, amelyet a bíróság éppen úgy köteles alkalmazni, mint a törvénynek a fegyelmi büntetés alkalmazására vonatkozó rendelkezését.
Ezzel ellentétes álláspont szerint az 1992. évi XXXIII. törvény 45. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontjaiban felsorolt fegyelmi büntetések végrehajtásának felfüggesztési joga a fegyelmi tanácsnak olyan mérlegelési jogkörébe tartozó kérdés, amely ellen közalkalmazotti jogvita csak abban az esetben kezdeményezhető, ha a fegyelmi tanács a döntésének kialakítására irányadó szabályokat megsértette [Mt. 199. §-ának (4) bekezdése].
Ez az álláspont nem fogadható el, hiszen ha az idézett rendelkezést olyan korlátozó rendelkezésként kellene értékelni, amely a döntés kialakítására irányadó szabály hiányában a közalkalmazotti jogvita kezdeményezését kizárná, úgy kizárt lenne az is, hogy a bíróság a fegyelmi tanács által mérlegelési jogkörében hozott fegyelmi határozattal kiszabott fegyelmi büntetést megváltoztathassa. A törvény 51. §-a (3) bekezdésének rendelkezése szerint ugyanakkor a közalkalmazott a fegyelmi tanács határozata ellen a bírósághoz fordulhat.
Mindezekből következik, hogy a bíróság az 1992. évi XXXIII. törvény 45. §-a (2) bekezdésének b)-c) pontjában említett fegyelmi büntetés végrehajtását - ha a döntés a fegyelmi felelősségre vonás céljának nyilvánvalóan nem felel meg - felfüggesztheti.
Rokkantsági nyugdíjra jogot szerzett munkavállaló munkaviszonyát úgy lehet megszüntetni, mint bármely más munkavállaló munkaviszonyát.
Ellentétes gyakorlat mutatkozott abban a kérdésben, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogot szerzett munkavállaló munkaviszonyát meg lehet-e szüntetni.
Az egységes és helyes gyakorlat biztosítása érdekében abból kell kiindulni, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogot szerzett munkavállaló esetében nem áll fenn az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti védettség, helyzete ugyanis jelentősen különbözik az említett rendelkezés szerint felmondási védelem alatt álló beteg munkavállalóétól.
A megrokkant munkavállaló munkaviszonyának felmondása esetén megváltozott munkaképességének megfelelő munkát vállalhat, és emellett - a nyugdíjjogszabályok szerint - rokkantsági nyugdíjat kap. A beteg (keresőképtelen) munkavállaló esetében ez a lehetőség nem áll fenn, mert a betegség (keresőképtelenség) ideje alatti munkavállalás tilos.
A kifejtettekhez képest a munkáltató - kellő alappal - az Mt. 89. §-ának alkalmazásával jogszerűen felmondhatja a rokkant munkavállaló munkaviszonyát, de megteheti azt is, hogy a munkavállalóval történt megállapodás alapján fizetés nélküli szabadságot biztosít a részére. Ugyanakkor a munkavállaló nem köteles a munkaviszonyát megszüntetni.
Az előbbivel nem azonos a többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-ának (1) bekezdésében szabályozott eset, amely szerint - a (2) bekezdésben meghatározott körülmények hiányában - nem lehet felmondással megszüntetni a munkaviszonyát, bedolgozói jogviszonyát a rendelet 2. §-a (1) bekezdés a)-c) pontjának hatálya alá tartozó munkavállalónak.
Az utóbb említett esetben ugyanis a jogszabály olyan munkavállaló részére biztosít védelmet, aki bár megváltozott munkaképességű, de nem olyan mértékben, hogy rokkantsági nyugdíjra jogosult lenne.
Azt a munkavállalót, aki munkáltatója utasítására ideiglenes jelleggel külföldön munkát végez, és ennek során túlmunkát is teljesít, a túlmunkáért a rendes munkabérén felül - kizáró körülmény hiányában - eseti elszámolás alapján vagy átalányként túlmunkadíjazás is megilleti.
Ellentétes ítélkezési gyakorlat merült fel abban a kérdésben, hogy a munkáltatója utasítására külföldön kiküldetést teljesítő munkavállaló az általa ténylegesen végzett túlmunkáért külön díjazásra (túlóradíjra) igényt tarthat-e vagy sem.
Az e kérdésben rendelkező korábbi különös jogszabályok hatályukat vesztették, legutóbb a 30/1992. (II. 13.) Korm. rendeletet a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény végrehajtásáról rendelkező 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 19. §-a (3) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte. Az újabb jogszabályok csak kivételesen tartalmaznak idevágó rendelkezést, mint például a tartósan külföldön foglalkoztatott köztisztviselők közszolgálati jogviszonyára vonatkozó szabályokról szóló 22/1997. (II. 13.) Korm. rendelet 24. §-ának (2) bekezdése a túlmunka alapja tekintetében.
Ezért az általános szabályok az irányadók, amelyek szerint a túlmunkáért a munkavállalót a rendes munkabérén felül - esetenkénti elszámolás alapján vagy átalányként - túlmunkadíjazás is megilleti [Mt. 147. §-ának (1) bekezdése]. A túlmunka megállapítása szempontjából - munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a munkaszerződés eltérő rendelkezése hiányában - a munkavégzéshez szükséges utazással töltött időt figyelmen kívül kell hagyni. Az átalány megállapítható a rendes munkaidőre járó díjazással összevontan vagy külön, esetleg csak a túlórapótlék vonatkozásában.
Ilyenkor is alkalmazni kell a túlmunkadíjazás kizárására vagy korlátozására vonatkozó rendelkezéseket, mint például a szabadidővel történő megváltásra [Mt. 147. §-ának (2) bekezdése] vagy a túlmunkadíjazás kizárására [Mt. 147. §-ának (3) bekezdése, 192. §-ának (2) bekezdése] megállapított szabályokat.