Tippek

Egy bíró ítéletei

HANGGAL! A KISFILMBEN megmutatjuk, hogyan tudja áttekinteni egy bíró valamennyi ítéletét!                    

Bővebben

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. Bővebben

Keresés "Elvi tartalomban"

A döntvények bíróság által kiemelt Elvi tartalmában közvetlenül kereshet.

Bővebben

731/B/1995. AB határozat

a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet módosítása tárgyában meghozott 45/1995. (IV. 24.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésében, 2. §-ában és 5. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában - dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet módosítása tárgyában meghozott 45/1995. (IV. 24.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésében, 2. §-ában és 5. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozók álláspontja szerint a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) módosítása tárgyában kiadott 45/1995. (IV. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rm.) több rendelkezése ellentétes az Alkotmánnyal, ezért kérték e rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Az indítvánnyal támadott Rm. 1. §-ának (2) bekezdése szerint a rendelet alkalmazásában a lakásigény akkor tekinthető méltányolhatónak, ha a lakás az együttköltöző hozzátartozók lakásigénye jogszabály szerinti mértékének felső határát nem haladja meg, és a lakás építési költsége, eladási ára a lakásigény mértéke alsó határának megfelelő méretű lakás előző évi megyei (fővárosi) átlagköltségét legfeljebb 1,25-szorosan haladja meg.

Az Rm. 2. §-a úgy rendelkezik, hogy kedvezményt a gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni. A kedvezmény összegének megállapításánál valamennyi gyermeket figyelembe kell venni azzal, hogy az így meghatározott összeget csökkenteni kell azon gyermekek után - a rendelet alapján számított kedvezmény összegével - akik után korábban kedvezményt már elszámoltak.

Az Rm. 5. §-a hatálybaléptető rendelkezéseket tartalmaz. Eszerint a jogszabály a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. A rendelkezéseit azonban azokra az építkezésekre kell alkalmazni, amelyeknél az építési engedély iránti kérelmet a rendelet hatálybalépését követően nyújtották be. Az értékesítés céljára épített és építtetett lakás megvásárlására az adásvételi szerződés megkötésekor hatályos rendelkezések az irányadóak.

2. Az indítványban kifejtettek szerint az a tény, hogy az Rm. 1. § (2) bekezdése folytán a méltányolható lakásigény mértéke 50%-kal csökkent, ténylegesen azt eredményezi, hogy a lakáscélú támogatás igénybevételének lehetősége megszűnt. A Pénzügyminisztérium által minden év elején közzétett költségek 2,5-szörös szorzóról 1,25-ös szorzóra történt csökkentése - figyelembe véve a méltányolható lakásigény méretét is - ugyanis a kedvezmény igénybevételének lehetőségét gyakorlatilag kizárja. A támogatási jogosultság igénybevételét megalapozó ilyen feltételek mellett legfeljebb egészen egyszerű és kisméretű lakások építhetők.

E változtatással azonos problémát vet fel a folyósítható támogatás összegének csökkentése a támogatás igénybevételére jogosító gyermekek körének szűkítésével (Rm. 2. §-a). A hatályos lakástámogatások és a korábban alkalmazott lakástámogatások közötti "különbözetre jogosultság" megvonásával ugyanis a támogatásra jogosultak köre rendkívüli mértékben csökken, amely a lakásállomány növelésének nagyfokú visszaesését fogja eredményezni.

Az indítványozók álláspontja szerint ezek a rendelkezések ellentétben állnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott demokratikus jogállamiság elvével, amely feltételezi a jogrend kiszámíthatóságát és a jogbiztonságot. Az állampolgárok - főként a fiatalok - ugyanis hiába takarékoskodtak a korábbi jogszabályi környezetben a lakáshozjutás érdekében, az új támogatási rendszer ezt az "előtakarékossági" időt további 9 évvel meghosszabbítja. Ez pedig sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való alkotmányos jogot, és ellentétben áll az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz fűződő joggal is. Az indítványozók véleménye szerint a kifogásolt módosítások a művi terhességmegszakítások számának növekedéséhez vezethetnek és ennek folytán az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében védett emberi méltósághoz való joggal is ellentétesek. Az új szabályozás végül sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdését, 15. és 16. §-ának rendelkezéseit, továbbá 67. §-ának (1) bekezdését is, amely szerint minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

Az indítványban megfogalmazott kifogás szerint az állampolgárok döntő többségének az élete során megszerzett legfontosabb tulajdona: a lakástulajdon. Ezért nem véletlen az, hogy minden nyugati civilizációjú ország állama egyre fokozódó mértékben támogatja - és nem csökkenti - az állampolgári lakástulajdonszerzést. A lakásszerzési támogatás hirtelen és nagyarányú megvonása már létbizonytalansághoz vezet és ezért is ellentétes az Alkotmány felhívott rendelkezéseivel.

Az Rm. 5. §-ában foglalt új szabályok ugyanakkor kizárnak a lakáscélú támogatások köréből számos, az új feltételeket megelőzően jogosultnak minősülő igénylőt. A módosítás ugyanis más feltételeket állapít meg az értékesítésre épített és építtetett lakások, továbbá a saját építésű lakások esetén. Ez utóbbiak tekintetében a jogszabályi módosítás hatálybalépésére az építési engedély iránti kérelem benyújtása, míg az előbbiek esetében az adás-vételi szerződés megkötésének időpontja az irányadó. Ez a különbségtétel az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott megengedhetetlen diszkriminációt valósít meg, egyúttal sérti az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdéseinek rendelkezéseit is. Továbbá rendkívül hátrányosan érinti azokat az építési vállalkozókat, akik a korábbi jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel értékesítési célzattal építettek lakásokat, és amelyekre a fizetőképes kereslet a sérelmezett jogszabálymódosítások következtében számottevően csökken.

Az indítvány a támadott jogszabályi rendelkezések gazdaságpolitikai célszerűségét és hasznosságát is megkérdőjelezi.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.

1. Az állampolgárok lakáshoz jutásának állami támogatása az állam általános szociálpolitikájának a része, amely általános szociálpolitika alkotmányos alapját az Alkotmány 70/E. §-a határozza meg. Eszerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

Az Alkotmány e rendelkezéséből nem következik, hogy a lakáshozjutás állami támogatására az állampolgároknak alanyi joga lenne, de az sem, hogy az állam a lakáscélú támogatásoknak meghatározott formáját és rendszerét köteles volna biztosítani.

Az Alkotmány e szabálya csak az állami szociálpolitika működtetését írja elő, és alkotmányos követelményként pedig csak azt határozza meg, hogy a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E. §-ban meghatározott minimális szint alá [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABK 1995. június-július, 254.].

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának szövegtartalmát már több határozatában értelmezte. Ezek során rámutatott arra, hogy az állam az e §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és funkcionáltatja a társadalombiztosítás és a szociális támogatás egyéb rendszereit. Ezen belül már a jogalkotó szabadsága eldönteni, hogy milyen eszközökkel és technikákkal éri el a szociálpolitika Alkotmányban megkövetelt minimumát. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésével összefüggésben már 1990-ben kimondta azt, hogy a szociális biztonság nem jelent sem biztosított jövedelmet, sem pedig garantált életszínvonalat, vagyis nem biztosítja azt, hogy az állampolgárok egyszer elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében ne csökkenhetne (772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519-520.).

Az Alkotmányból nemcsak az életszínvonal megőrzésére vonatkozó követelmény nem vezethető le egyenesen, de az sem, hogy a állam a fennálló szociális rendszereket ne változtathatná meg, akár hátrányosan is. A szociális juttatások, támogatások és egyéb kedvezmények mértéke és módja ugyanis alapvetően a nemzetgazdaság teherbíró képességének, a költségvetés állapotának, az érdekérvényesítést szolgáló intézményeknek és számos egyéb tényezőnek a függvénye, az Alkotmányból azonban ezek nagyságára és módjára vonatkozó alkotmányos kötelezettség nem állapítható meg [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 200.]. Az állam tehát az egyszer már elért szociális támogatások szintjét - ha lehetőségei nem engedik - az Alkotmány alapján nem köteles megőrizni, azt kedvezőtlen irányban, az állampolgárok hátrányára is megváltoztathatja. A változtatás azonban alkotmányos alapjogok sérelméhez, szerzett és alkotmányosan már védett jogok önkényes megvonásához nem vezethet, vagyis csak alkotmányos keretek között történhet meg.

2. A lakáscélú támogatásokat - az általános állami szociálpolitika részeként - a R. alapján a saját méltányolható lakásigény kielégítése céljából a lakás építéséhez, vásárlásához, állandó használati jogának megszerzéséhek, lakótelek vásárlásához, a nagykorú, valamint a 16. életévét betöltött állami vagy intézeti nevelt kiskorú magyar állampolgár akkor veheti igénybe, ha magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó használati joga vagy bérleti jogviszonya nincs. Az állami lakástámogatás tehát, mint szociális juttatás, a R-ben meghatározott feltételek fennállása esetén - az abban foglalt alanyi körben - a jogosultakat alanyi jogon illeti meg. Az Alkotmánybíróság a családi pótlékra való jogosultság tárgyában hozott határozatában rámutatott arra, hogy a jogalkotónak jogában áll, hogy egy állampolgári alanyi jogon járó szociális ellátást rászorultsági alapú ellátássá alakítsa át (ABK 1995. június-július, 254.), vagyis az ilyen változtatás önmagában nem alkotmányellenes. Ha a szociális rendszer valamely elemének átalakítására vonatkozó jogosultság az államot ilyen széles körben megilleti, a módosítás alkotmányos lehetősége még inkább kiterjed arra, hogy az adott rendszeren belül szűkítéseket, korlátozásokat és csökkentéseket határozzon meg. Természetesen az egyes változtatások alkotmányossága attól is függ, hogy nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, így nem ellentétesek-e azok a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve a tulajdon védelmével.

Az Alkotmánybíróság ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a szociális rendszeren belüli lakástámogatás szűkítése, feltételeinek korlátozása, kedvezőtlenebb meghatározása nem áll-e ellentétben az Alkotmánynak az indítványban is felhívott egyes rendelkezéseivel.

III.

1. Az Alkotmánybíróság már korábban elvi jelentőséggel emelte ki, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált "jogállamisághoz" hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 267.]. A szerzett jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem tűrő követelmény. A szerzett jogok védelmének elvi alapja, azaz a jogbiztonság követelménye a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából is fontos jelentőségű. A szerzett jogokkal azonban a pusztán elvont jogi lehetőségek, amelyek még fennálló konkrét jogviszonyokkal összefüggésben nincsenek, csak távoli, közvetett kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet élvező "szerzett jogok" a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi "ígérvények" és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor ellentétes a "szerzett jogok" alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást.

Az Rm. támadott rendelkezései már megszerzett alanyi jogoktól senkit nem fosztanak meg, csupán az alanyi jogosultság megszerzésének esetkörét szűkítik. A lakáscélú támogatásokra már jogot szerzettek helyzetén ugyanis nem változtatnak, hanem a módosítások a jövőre nézve állapítják meg a majdani lakásépítők, lakásvásárlók számára hátrányosabban, kedvezőtlenebbül a jogszerzés (a szociális támogatás) feltételeit. Az állam szociálpolitikai lehetőségeinek az elnehezülése pedig elegendő alkotmányos indokot szolgáltat arra, hogy az alanyi jogon járó szociálpolitikai támogatás alanyi körét jogszabállyal szűkítse, az alanyi jogosultság feltételeit szigorítsa. A kifogásolt rendelkezések tehát nem járnak megszerzett alanyi jogok elvonásával, így ezen az alapon alkotmányellenességük nem állapítható meg.

De egyébként sem sértik a támadott jogszabálymódosítások a jogbiztonság alkotmányos követelményét. A jog stabilitására, előreláthatóságára vonatkozó alkotmányos szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát. Különösen a szociális jogok területén vannak kitéve a jogszabályok a gazdasági változások, a recessziós közgazdasági tényezők hatásának. Ha a jogalkotó figyelemmel van arra, hogy a bevezetett korlátozások ne vezessenek már megszerzett alanyi jogosultságoktól való megfosztáshoz, a jogszabály-módosítás a jogbiztonság követelményét nem sérti és ezért az nem alkotmányellenes.

Az indítványozóknak az az állítása, hogy a jogszabálymódosítások a szociális juttatások igénybevételi feltételeit oly mértékben szűkítik, hogy azok ténylegesen már alkalmazhatatlanná váltak, az eljárásban nem nyert bizonyítást. A méltányolható lakásigények jogszabályi feltételeinek kötöttebb, a lakás nagysága és építési költségei tekintetében egyaránt érvényesülő szűkítése csak egyszerűbb, kivitelében olcsóbb, valóságosabban szociális jellegű lakások támogatását, kedvezményben részesítését irányozza elő. A változtatás így a szociálpolitika alkotmányosan megengedett jogalkotói mérlegelése körébe tartozik, az állam jogalkotói szabadsága körébe esik. A támadott rendelkezések alkotmányellenessége ezért ebben az összefüggésben sem áll fenn.

2. Nincsenek ellentétben a sérelmezett módosító rendelkezések az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joggal. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már rámutatott arra, hogy a tulajdonhoz való alapjog nem terjed ki a tulajdonszerzésre [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 201.]. Az állami lakástámogatások, mint szociálpolitikai juttatások, kedvezőtlen megváltoztatása egyébként sem vezet be semmiféle jogkorlátozást, azok a tulajdonjog alapjogi rendelkezését nem érintik.

Az Alkotmánybíróság 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában (ABK 1995. június-július, 256.) arra mutatott rá, hogy a különböző várományok is csak akkor részesülnek a tulajdon alapjogi védelmében, ha az azokra vonatkozó "ígérvény" ellenszolgáltatás fejében történt. A lakáscélú támogatások kizárólag az állam szociális juttatásai körébe esnek, azok csökkentése tehát az Alkotmány tulajdonvédelemre vonatkozó rendelkezéseit nem sérti. A változtatások konkrét tulajdonjogi vagy azokkal kapcsolatos jogviszonyokra nem vonatkoznak, csupán a lakástulajdon későbbi megszerezhetőségének állami kedvezménnyel kapcsolatos feltételeit, lehetőségeit nehezítik, így nem állnak az alkotmányos tulajdonvédelem hatálya alatt, hátrányos megváltoztatásuk ezért nem ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével.

3. A kifogásolt rendelkezések és az Alkotmány 54. § (1) bekezdése között értékelhető összefüggés nincs. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az emberi méltósághoz való alapjogot - az élethez való joggal együtt - abszolút alapjogként fogalmazza meg. Ez a rendelkezés a szociális alapú lakástámogatásokkal nem hozható kapcsolatba. A terhességmegszakítások okaként leggyakrabban megjelölt megoldatlan lakáshelyzet sem teremti meg az összefüggést, mert az emberi méltósághoz való alapjogot az Alkotmány "veleszületett" jogként határozza meg, és a jogalkotó döntése szerint a magzat nem jogalany. Minthogy a kifogásolt jogszabálymódosítások más alapjogi korlátozást sem valósítanak meg, alapjogokról nem is rendelkeznek, az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével sem ellentétesek, ezért alkotmányellenességük ezen az alapon sem állapítható meg.

4. Az Alkotmány 15. és 16. §-a, továbbá 67. § (1) bekezdése a gyermekek és a család jogait külön is védi. Az alkotmányos védelmi kötelezettségből azonban nem vonható le olyan következtetés, hogy az állam a fiatalokat és a családokat megváltoztathatatlan feltételekkel köteles lakásszerzéshez segíteni, illetőleg, hogy az állam a meglevő lakástámogatási formákat számukra kedvezőtlenebbül nem változtathatja meg. Ezekből az alkotmányi rendelkezésekből ugyanis a kedvezményes, támogatott lakásszerzésre nézve alanyi jogosultságok, illetőleg meghatározott, konkrét lakástámogatási formák kialakítása és biztosítása nem következik. Az alkotmányos intézményvédelem, az ifjúság létbiztonságának a biztosítása, érdekeinek a védelme, a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséről való gondoskodás a legkülönbözőbb állami kötelezettség-teljesítésekben nyilvánul meg. Kétségkívül ide sorolható a családok, fiatalok lakáshoz jutásának állami segítése is. Ennek formája, módja, még kevésbé pedig mértéke a vonatkozó alkotmányi rendelkezésekből azonban nem következik. Így az sem, hogy az állam - költségvetési nehézségek és a megnövekedett nemzetgazdasági terhek miatt - a meglevő segítési, gondoskodási formákat, módozatokat kedvezőtlenül ne változtathatná meg. Az alkotmányos követelmény az, hogy az állam gondoskodása, segítése és védelme nem eshet a vonatkozó alkotmányi rendelkezésekben meghatározott minimális szint alá.

Ezekre az indokokra figyelemmel az Alkotmánybíróság közvetlen és alkotmányellenességhez vezető összefüggést a kifogásolt jogszabályi rendelkezések és a vonatkozó alkotmányi szabályok között nem látott.

5. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A (2) bekezdés pedig úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. A lakáscélú támogatásokra vonatkozó állami szociálpolitika kedvezőtlen megváltoztatása a piacgazdaságot és a versenyt közvetlenül nem érinti. Az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában rámutatott arra, hogy a piacgazdasághoz senkinek sincs joga, vagyis az nem minősíthető alapjogként; a piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége önmagában nem dönthető el. Nem lehet tehát egy beavatkozás alkotmányosságát attól függővé tenni, hogy a korlátozás a piacgazdaság kiépítését szolgálja-e vagy nem (ABH 1994, 119-120.).

Kétségtelen, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések korlátozzák a lakásingatlanok piaci forgalmát, közelebbről a lakáskeresletet, mert csökkentik a lakásra vonatkozó fizetőképes kereslet nagyságát. Ez azonban a piacgazdaság létezését aligha befolyásoló tényező és a piacgazdaság működésének egészét nem érinti. Ugyanolyan korlátozás mint bármilyen megszorító, inflációt csökkentő gazdaságpolitikai intézkedés, amely intézkedések meghozatalára nézve a törvényhozó szabadságot élvez. Mivel a sérelmezett rendelkezések alapjogokkal nem kapcsolatosak, a piac és a verseny valamely elemére kiható szociálpolitikai intézkedések kedvezőtlen megváltoztatása nem eredményezheti az Alkotmány 9. §-ában meghatározott alkotmányi követelmény sérelmét.

6. Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette álláspontját a diszkrimináció vonatkozásában. A 108/B/1992. AB határozatban rámutatott arra, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levő személyek között tesz a jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjogi sérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minden személyek közötti jogi megkülönböztetés minősül tehát alkotmányellenesnek (ABH 1994, 525.). A 881/B/1991. AB határozat szerint pedig nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (ABH 1992, 474, 477.).

Az indítványban hivatkozott, az Rm. 5. §-ában megvalósított "hátrányos megkülönböztetést" illetően az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az a lakásépítők, vásárlók, illetőleg építtetők eltérő csoportjaira vonatkozik, így a jogszabályi megoldás nem eredményez alkotmányellenes diszkriminációt. A módosításokat hatálybaléptető támadott rendelkezés szerint ugyanis az építési engedély iránti kérelem benyújtása az új, illetve régi rendelkezések alkalmazása között a választóvonal, vásárolt lakások esetében pedig az adás-vételi szerződés megkötése. Annak eldöntése, hogy az előszerződés a végleges adás-vételi szerződés, illetőleg a jogszabály hatálybalépése szempontjából miként minősül, a bírói jogalkalmazás feladata. Egyebekben viszont a szabályozás eltérő jogalanyi körre nézve állapít meg eltérő rendelkezéseket, mert az új szabályok kizárólag az építési engedély iránti kérelmet még elő sem terjesztő, illetőleg adás-vételi szerződéssel nem rendelkező, majdani építtetőkre, vásárlókra vonatkoznak, így azok az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal nem állnak ellentétben. Ezért a támadott jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessége a diszkriminációt tiltó alkotmányi rendelkezés alapján sem áll meg.

7. Gazdaságpolitikai, pénzügyi-hasznossági, szakmai szempontból az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a jogszabályokat, ilyen vizsgálat lefolytatására nincs hatásköre.

A kifejtett indokokra tekintette] az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1995. december 19.

Dr. Lábady Tamás s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

előadó alkotmánybíró

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye

A határozattal egyetértek annyiban, hogy az államnak nincs alkotmányos kötelezettsége a sokgyermekes családok lakásépítésének támogatására, legalábbis nincs ilyen címen senkinek sem alanyi joga meghatározott támogatást nyújtó jogszabály meghozatalának követelésére a jogalkotótól, és a jogalkotó szabad abban is, hogy a társadalom elnehezült anyagi helyzetében bizonyos, egyébként alkotmányos célként feltüntetett családokat támogató pozitív megkülönböztetést, kedvezményt jelentő jogszabályokat szigorítson, kedvezményeket elvonjon. Az Alkotmány 15. 16. és 17 §-ai, a 66. §. (2) bekezdése és a 67 §. is felhívhatók annak bizonyítására a határozatban hivatkozott 70/E § mellett, hogy az államnak politikai felelőssége és feladata a családok biztonságáról, létfeltételei megteremtéséről való gondoskodás, a családokat legalábbis a többi polgárhoz hasonló esélyekhez kell segíteni. Azonban az alkotmányos feladatok módjára vonatkozólag a jogalkotó szabadsága nagy.

A határozat alapjául szolgáló panasz teljesen indokoltan veti fel, hogy a lakáscélú hitelekről szóló, a régebbi helyzetet hátrányosan módosító új jogszabály szinte lehetetlenné teszi a hitel igénybevételét arra a célra, amit megfogalmaz: a nagycsaládosok lakáshoz juttatásának elősegítésére. Azonban tény, hogy az államnak jogalkotása során csak a családok hátrányos helyzetbe szorítását kell elkerülnie, - az ezt megvalósító jogszabályok alkotmányellenessége, vagy az ennek megoldását nem biztosító joghelyzet alkotmányos mulasztást jelentő volta aligha lenne vitatható. Meghatározott kedvezmények nyújtására azonban az Alkotmány a jogalkotót nem kötelezi.

Sem a jogállamiságból folyó jogbiztonság, sem a 70/E §-ból folyó szociális biztonság alapján így a változott lakáshitel rendszer alkotmányellenessége közvetlenül le nem vezethető. Noha a változtatás egy sor olyan újabb megszorító rendelkezés egyike, amelyek a családosok helyzetének aránytalan elnehezedésére vezetnek, így a közteherviselés és a családvédelem alkotmányos elveivel szemben, ezen összefüggésében is ad okot alkotmányos aggodalomra. Mégis nehéz lenne ebből a szempontból a jelenleg támadott változtatás közvetlen alkotmányellenességét kimutatni.

Az Alkotmány 2. §-ában kifejtett jogállamiság azonban nem csak jogbiztonságot ígér és követel meg a jogalkotótól, hanem azt is, hogy a jogszabályok tartalma igazságos, nyílt és közérthető legyen. A jog nem arra szolgál, hogy hamis képzeteket keltsen. A jogalkotó látszatra szociális, valójában azonban szociális tartalmat nem hordozó szabályokkal nem tesz eleget különböző alkotmányos feladatainak, csak olyanokkal, amelyek a jogszabályi cél megvalósítására tényleg alkalmasak is. A jog nem cégér, amelynek leple alatt az alkotmánnyal valójában ellentétes politikai célokat lehet megvalósítani. Nem szolgálhat látszatmentségként alkotmányos mulasztások eltakarására sem. Ha a jogalkotó úgy látja, hogy adott gazdasági körülmények között nem tud a nagycsaládosoknak lakáshitelt vagy lakásépítési támogatást nyújtani, akkor ezt kell jogszabályban megfogalmaznia és nem olyan intézkedéseket, amelyekkel ugyan nem nyújt semmit, de ellenkező látszatot kelt a be nem avatott szemlélő előtt.

A jogállam nem csaphatja be polgárait. Tartozik őket, jogszabályain keresztül is, valós céljairól őszintén és felismerhető, érthető módon tájékoztatni. A kifogásolt jogszabály ezzel a kötelezettséggel ellenkezik. Emiatt sérti az Alkotmányban előírt jogállamiságot. Áttételesen a jogbiztonsággal is ellenkezik. De ellenkezik az ugyancsak a jogállamiságból folyó világosság, egyértelműség és igazság követelményeivel is.

Ha a jogalkotó a lakáscélú támogatások mértékét anyagi lehetőségei szerint állapította volna meg, mindazonáltal úgy, hogy az arra jogosultaknak ténylegesen támogatást jelentsenek, ez jogos lenne. Nehéz gazdasági viszonyok között elfogadható lenne akár e támogatások teljes megvonása is, bár a nehéz viszonyok terhét alkotmányosan nem lehet nagyobb mértékben a családosok, mint az egyedülélők terhére megoldani. Látszatszabályok meghozatala azonban mindenképp alkotmányellenes, ezért a magam részéről a panasznak való helytadással értenék egyet.

Budapest, 1995. december 19.

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék