2181/B/1991. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Bernben az 1980. évi május hó 9. napján kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) kihirdetéséről szóló - többször módosított - 1986. évi 2. törvényerejű rendelet A) Függeléke - a nemzetközi vasúti személy és poggyászfuvarozási egyezményre vonatkozó egységes szabályok (CIV) egésze, valamint egyes szakaszai alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény tekintetében fennálló törvénysértés megállapítására irányuló indítványt elutasítja, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény tekintetében fennálló törvénysértés megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó beadványában kifogásolta a Bernben az 1980. évi május hó 9. napján kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) kihirdetéséről szóló 1986. évi 2. törvényerejű rendelet Aj Függeléke - a nemzetközi vasúti személy és poggyászfuvarozási egyezményre vonatkozó egységes szabályok (CIV) (a továbbiakban: CIV) 25. Cikk 4. §-ának "ha annak összege menetjegyenként a 2 elszámolási egységet meghaladja" szövegrésze, 31. Cikkének "700 elszámolási egység felső határáig" szövegrésze, valamint a 38. Cikk 1. § a) pontjának "amely azonban a hiányzó össztömeg minden egyes kilogrammja után 40 elszámolási egységnél, vagy poggyászdarabonként 600 elszámolási egységnél több nem lehet" szövegrésze, 39. Cikke, 40. Cikk 1. § a) pontjának "amelynek felső határa 0,40 elszámolási egység elegysúly kilogrammonként, vagy 7 elszámolási egység a késedelmesen kiszolgáltatott poggyászdarabonként" szövegrésze, 41. Cikk 1. §-ának "ennek összege azonban nem haladhatja meg a gépkocsi fuvardíját" szövegrésze, 41. Cikk 2. §-ának "amelynek összege azonban a gépkocsi fuvardíját nem haladhatja meg" szövegrésze, 41. Cikk 3. §-ának "és ez a 4000 elszámolási egységet nem haladja meg szövegrésze, 41. Cikk 4. § "a gépkocsiban elhelyezett tárgyakban bekövetkezett kárért a vasút csak annyiban felel, amennyiben az a vétkességére visszavezethető" szövegrésze, a 42. Cikk "az Egységes Szabályok 30., 31., és 38-41. Cikkeiben foglalt felelősségkorlátozások, valamint a belföldi jog rendelkezései, amelyek a kártérítést meghatározott összegre korlátozzák, nem alkalmazhatók, ha a kár bizonyíthatóan olyan cselekményből vagy mulasztásból származik, amelyet a vasút követett el, akár szándékosan, akár gondatlanságból vagy annak tudatában, hogy ilyen kár valószínűleg bekövetkezik" szövegrésze, a 43. Cikk "évi ötszázalékos", valamint "éspedig a 49. cikk szerinti perenkívüli felszólamlás napjától, ha felszólamlás nem volt, a keresetindítás napjától számítva" szövegrésze, a 43. cikk 2-4. §-a, a 45. Cikk "ha azonban az utas kívánságára az alkalmazottak és más személyek neki olyan szolgálatokat teljesítenek, amelyeknek ellátása nem a vasút kötelessége, ezeket azon utas megbízottainak kell tekinteni, akinek a számára a szolgálatokat végzik" szövegrésze, a 49. Cikk 2. §-ának "a felszólamlás végleges elintézésénél a vasút a menetjegy, vagy a poggyászvevény visszaadását követelheti" szövegrésze, a 49. Cikk 4. §-ának akár eredetiben, akár" szövegrésze, az 53. Cikk 1. §-ának "a jogosult elveszti a vasútnak az utasok halála és megsérülése esetében fennálló felelősségén alapuló minden igényét, ha a balesetet legkésőbb hat hónappal azt követően, hogy a kárról tudomást szerzett, valamelyik vasútnál, amelynél a 49. Cikk 1. § értelmében a felszólamlás benyújtható be nem jelenti" szövegrésze, valamint az 55. Cikk 1., 2., és 5. §-a által rögzített - főként a kártérítésre vonatkozó - előírásokat, melyek álláspontja szerint korlátozzák a vasút felelősségének mértékét, ellentétesek a polgári jog kártérítési, elévülési, illetve kamatra vonatkozó szabályaival, és mindez az utasok lényeges érdekeinek sérelmére vezet. Ezen túlmenően a sérelmezett előírások nincsenek összhangban az Alkotmány több rendelkezésével, így a 13. § (1) bekezdésével, mely szerint hazánk biztosítja a tulajdonhoz való jogot, a 13. § (2) bekezdésével, melynek értelmében tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet, a 9. § (1) bekezdésével, mely szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül, a 7. § (1) bekezdésével, mely szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját, a 2. § (1) bekezdésével, mely szerint hazánk független, demokratikus jogállam, s végül a 8. § (2) bekezdésével, mely szerint az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Ez utóbbival kapcsolatban az indítványozó hivatkozik még a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 4. § a) pontjára, 1. § (1) és (2) bekezdésére, valamint 15. § (2) bekezdésére is, melyekkel szintén nincsenek összhangban a sérelmezett előírások.
Az indítványozó - részletes indokolást nem tartalmazó - indítványában kérte a sérelmezett jogszabályi rendelkezések, illetve a megjelölt szövegrészek megsemmisítését.
2. Az indítványban felhívott jogszabályi rendelkezések a következők:
A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) A) Függeléke, mely a nemzetközi a vasúti személy és poggyászfuvarozási egyezményre vonatkozó egységes szabályok (CIV) címet viseli;
A 25. Cikk a visszatérítések és utánfizetések szabályai körében a 4. §-ban kimondja, hogy: "a díjszabás helytelen alkalmazása vagy a menet ill. viteldíj és egyéb díjak megállapításával vagy beszedésével elkövetett hibák esetében a többletet a vasútnak vissza kell fizetnie és a hiányt be kell szednie, ha annak összege menetjegyenként a 2 elszámolási egységet meghaladja."
A 31. Cikk a kártérítés korlátozása dolgok elvesztése vagy sérülése esetében címet viseli, és rögzíti, hogy: "ha a vasút a 26. Cikk 1. §-ának 2. bekezdése szerint felelős, utasonként 700 elszámolási egység felső határig tartozik kártérítést fizetni."
A 38. Cikk 1. § a) pontja kimondja, hogy: "az útipoggyász teljes vagy részleges elveszéséért a vasút - minden további kár megtérítése nélkül - a következő kártérítést fizeti:
a) ha a kár összegét bebizonyítják, ezt az összeget, amely azonban a hiányzó össztömeg minden egyes kilogrammja után 40 elszámolási egységnél vagy poggyászdarabonként 600 elszámolási egységnél több nem lehet;"
A 39. Cikk, a kártérítés megsérülés esetében címmel rögzíti, hogy: "az útipoggyász megsérülése esetében a vasút - minden további kártérítés kizárásával - az útipoggyász bekövetkezett értékcsökkenésének összegét köteles megtéríteni.
A kártérítés azonban nem haladhatja meg:
a) azt az összeget, amit teljes elveszés esetében kellene fizetni, ha a megsérülés folytán az egész útipoggyász értéktelenné válik;
b) azt az összeget, amit az értékcsökkenést szenvedett rész elveszése esetében kellene fizetni, ha a megsérülés folytán az útipoggyásznak csak egy része szenvedett értékcsökkenést."
A 40. Cikk - melynek címe: kártérítés késedelmes kiszolgáltatás esetében - 1. §-a szerint: "Késedelmes kiszolgáltatás esetében a vasút a kiszolgáltatás követelésétől számított minden megkezdett 24 órára, legfeljebb azonban 14 napra a következő kártérítést tartozik fizetni:
a) ha a jogosult bizonyítja, hogy a késedelemből kára származott, beleértve a poggyász megsérülését, ennek a kárnak összegét, amelynek felső határa 0,40 elszámolási egység elegysúly kilogrammonként vagy 7 elszámolási egység a késedelmesen kiszolgáltatott poggyászdarabonként;"
A 41. Cikk, mely a személygépkocsikról szól, 1. §-ában kimondja, hogy: "ha a személygépkocsit a vasútnak felróható okból késedelmesen rakják be, vagy késedelmesen szolgáltatják ki, a vasút abban az esetben köteles kártérítést fizetni, ha a jogosult bizonyítja, hogy abból kára származott, ennek összege azonban nem haladhatja meg a gépkocsi fuvardíját."
A 2. § szerint: "ha a jogosult a vasútnak felróható okból származott berakási késedelem miatt lemond a fuvarozási szerződés végrehajtásáról, ebben az esetben visszatérítik neki a gépkocsi fuvardíját és az utasok menetdíját. Ha bebizonyítja, hogy ebből a késedelemből kára származott, ezenkívül kártérítést is követelhet, amelynek összege azonban a gépkocsi fuvardíját nem haladhatja meg."
A 3. § értelmében: "a gépkocsi teljes vagy részleges elveszése esetében az igényjogosult bizonyított káráért fizetendő kártérítést a gépkocsi mindenkori értéke szerint számítják, és ez a 8000 elszámolási egységet nem haladhatja meg."
A 4. § szerint: "a gépkocsiban elhelyezett tárgyakban bekövetkezett kárért a vasút csak annyiban felel, amennyiben az a vétkességére visszavezethető. A kártérítés teljes összege az 1000 elszámolási egységet nem haladhatja meg."
A 42. Cikk a felelősség korlátozására vonatkozó jog megszűnése körében rögzíti, hogy: "az Egységes Szabályok 30., 31. és 38-41. Cikkeiben foglalt felelősségkorlátozások, valamint a belföldi jog rendelkezései, amelyek a kártérítést meghatározott összegre korlátozzák, nem alkalmazhatók, ha a kár bizonyíthatóan olyan cselekményből vagy mulasztásból származik, amelyet a vasút követett el, akár szándékosan, akár gondatlanságból vagy annak tudatában, hogy ilyen kár valószínűleg bekövetkezik."
A 43. Cikk, a kártérítési összeg átszámítása és kamatozása címet viseli, és az 1. §-ban kimondja hogy: "amennyiben a kártérítési összeg kiszámításánál külföldi pénznemben kifejezett összeget kell átszámítani, az átszámítást a kártérítési összeg kifizetésének napján és helyén érvényes árfolyamon kell végezni."
A 2. § szerint: "a jogosult a kártérítési összeg után évi ötszázalékos kamatot követelhet, éspedig a 49. Cikk szerinti peren kívüli felszólamlás napjától, ha felszólamlás nem volt, a keresetindítás napjától számítva."
A 3. § szerint: "a 27. és 28. Cikkekben megállapított kártérítések után a kamat csak attól a naptól kezdve jár, amelyen a kártérítésre okot adó körülmények bekövetkeztek, ha ez a nap későbbi, mint a felszólamlás vagy keresetindítás napja."
A 4. § szerint: "útipoggyászfuvarozásnál kamatot csak akkor lehet követelni, ha a kártérítés poggyászvevényenként 4 elszámolási egységet meghalad."
A 45. Cikk értelmében a vasút felelős alkalmazottaiért, "ha azonban az utas kívánságára az alkalmazottak és más személyek neki olyan szolgálatokat teljesítenek, amelyeknek ellátása nem a vasút kötelessége, ezeket azon utas megbízottainak kell tekinteni, akinek a számára a szolgálatokat végzik."
A 49. Cikk a felszólamlások intézéséről a következőket mondja:
"2. § A fuvarozási szerződésen alapuló egyéb peren kívüli felszólamlásokat írásban kell az 51. Cikk 2. és 3. §-aiban megjelölt vasúthoz intézni.
A felszólamlás végleges elintézésénél a vasút a menetjegy, vagy a poggyász-vevény visszaadását követelheti.
4. § A menetjegyet, a poggyászvevényt és egyéb okmányokat, amelyeknek a felszólamláshoz történő csatolását a jogosult szükségesnek tartja, akár eredetiben, akár másolatban kell benyújtani, a vasút kívánságára, szabályszerűen hitelesített alakban."
Az 53. Cikk 1. §-a értelmében: "a jogosult elveszti a vasútnak az utasok halála és megsérülése esetében fennálló felelősségén alapuló minden igényét, ha a balesetet legkésőbb hat hónappal azt követően, hogy a kárról tudomást szerzett, valamelyik vasútnál, amelynél a 49. Cikk 1. § értelmében a felszólamlás benyújtható, be nem jelenti."
Az 54. Cikk az útipoggyász-fuvarozási szerződésből eredő igények megszűnéséről szól.
Az 1. § szerint: "amint a jogosult az útipoggyászt átvette, a vasúttal szemben a részleges elveszésért, a megsérülésért vagy a késedelmes kiszolgáltatásért a fuvarozási szerződésből eredő minden igénye megszűnik."
A 2. § rögzíti a kivételeket; "nem szűnik meg azonban az igény:
a) részleges elveszésnél vagy megsérülésnél;
1. ha az elveszést vagy megsérülést a 48. Cikknek megfelelően azt megelőzően állapították meg, hogy az útipoggyászt a jogosult átvette;
2. ha a megállapítás, amelynek a 48. Cikk értelmében meg kellett volna történnie, csak a vasút hibájából marad el;
b) külsőleg fel nem ismerhető olyan kárért, amelyet a jogosult csak az útipoggyász átvétele után vett észre;
1. ha a megállapítást a 48. Cikknek megfelelően a kár felfedezése után azonnal, de legkésőbb az útipoggyász átvételét követő három napon belül kéri és
2. ha ezenkívül bizonyítja, hogy a kár a fuvarozásra felvétel és a kiszolgáltatás között keletkezett.
c) ha a késedelmes kiszolgáltatás esetében a jogosult 21 napi határidőn belül az 51. Cikk 3. §-ában megjelölt vasutak valamelyikénél jogát érvényesíti;
d) ha a jogosult bizonyítja, hogy a kárt a vasút szándékossága vagy súlyos gondatlansága okozta."
Az 55. Cikk az igények elévülése körében az 1. §-ban kimondja, hogy: "a vasútnak az utasok halála és megsérülése tekintetében fennálló felelősségére alapított kártérítési igények elévülnek:
a) az utas igénye a baleset napjától számított három év alatt;
b) más jogosultak igényei az utas halálát követő naptól számított három év alatt, legkésőbb azonban a baleset utáni naptól számított öt év alatt."
A 2. § szerint: "a fuvarozási szerződésből eredő egyéb igények egy év alatt évülnek el."
Az 5. § értelmében az "elévült igény még visszkereset vagy kifogás útján sem érvényesíthető."
3. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) felhívott szakaszai a következők:
Az 1. § (1) bekezdése felsorolja az egyes jogalkotó szervek által alkotható jogszabályokat, a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy: "e rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.".
A 4. § szerint "a gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen
a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait,
A 15. § (2) bekezdés kimondja, hogy: "a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni.". Az Alkotmány felhívott szakaszai a következők:
A 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy: "a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
A 7. § (1) bekezdése szerint: "a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."
A 8. § (2) bekezdés kimondja, hogy: "a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
A 9. § (1) bekezdése értelmében: " Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
A 13. § (1) bekezdése szerint: "a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot." és a (2) bekezdés alapján "tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
II.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság első lépésként a jogszabály egésze tekintetében foglalkozott az indítványozónak az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére vonatkozó - indokolás nélküli - utalásával. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az egy nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szól. Az a tény, hogy az egyezmény jogszabályi formát nyert, s mint ilyen részévé vált a hazai jogrendszernek az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében rögzített alkotmányos tétel megvalósítását szolgálja, s önmagában az, hogy más jogterületre, más jogalanyokra vonatkozó jogszabályok esetleg eltérő előírásokat tartalmaznak, nem jelenti a belső joggal való összhang hiányát, s nem alapozza meg e tekintetben az alkotmányellenességet.
2. A CIV 25. Cikke, 43. Cikke, 45. Cikke, 49 Cikke, 53. Cikke, valamint 55. Cikke tekintetében az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltakat összevetette az Alkotmánynak az indítványozó által megjelölt szakaszaival.
2.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy azok nem hozhatók összefüggésbe a 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvével, hiszen az indítvány e részei nem tartalmaznak olyan elemet, melyek a jogállamiságot megkérdőjeleznék, vagy veszélyeztetnék. Hasonlóképpen nem mutatható ki alkotmányossági szempontból értékelhető kapcsolat az Alkotmány 8. § (2) bekezdése vonatkozásában, mivel nem alapvető jogról, vagy kötelességről esik szó, így az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó törvényi szabályozás kötelezettségének megsértése fel sem merül. Nyilvánvaló az összefüggés hiánya az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében rögzített, a tulajdonformák egyenjogúságát és egyenlő védelmét kimondó alkotmányos tétel tekintetében is, hiszen a sérelmezett jogszabályhelyek nem utalnak tulajdoni formákra, illetve azok eltérő megítélésére. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében rögzített, a nemzetközi jog és a belső jog összhangjára vonatkozó követelmény és a konkrét szövegrészletek között szintén nem állapítható meg alkotmányossági szempontból releváns kapcsolat.
Az Alkotmány 13. § szakaszában rögzített tulajdonhoz való jog, illetve a kisajátítás alkotmányos elvei tekintetében sem fedezhető fel az indítványozó által kiragadott szövegrészek és az Alkotmány jelzett szakasza közötti - alkotmányossági problémaként értékelhető - kapcsolat.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmány felhívott szakaszai és az indítvány fentiekben jelzett részei között nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés, így alkotmányellenesség e területeken nem állapítható meg.
2.2. A CIV 31., valamint 38-41. Cikkei esetében az indítványozó önmagában nehezen értelmezhető szövegrészleteket ragadott ki, ezért a szövegkörnyezetbe visszahelyezve vizsgálta az Alkotmánybíróság a megjelölt előírásokat, s megállapította, hogy a vasút felelősségét korlátozó, a kártérítési összeget maximalizáló előírásoknak az indítványozó általi kifogásolása téves feltevésen alapul. Az indítványozó ugyanis figyelmen kívül hagyta a CIV 42. Cikkében, éppen a sérelmezett korlátozásra vonatkozó jog megszűnéséről szóló szabályokat. Az egyezmény kizárja a főszabályként rögzített felelősségkorlátozást, valamint a belföldi jognak a kártérítést meghatározott összegre szorító rendelkezéseinek alkalmazását abban az esetben, ha a kár bizonyíthatóan a vasút cselekményéből, vagy mulasztásából eredően következett be.
Tekintettel arra, hogy az indítványozó által jelzett - ám részletesen nem indokolt - probléma: a vasút kártérítési felelősségének abszolút korlátozott volta nem áll fenn, hiszen a jogszabály a korlátozást kizáró eseteket is rögzíti, így e tekintetben alkotmányellenesség sem állapítható meg.
A CIV 54. Cikkét kifogásolva szintén téves feltevésből indul ki az indítványozó. Az útipoggyász-fuvarozási szerződésből eredő igények megszűnéséről szóló előírás sérelmezésekor az indítványozó figyelmen kívül hagyta a cikk 2. § szakaszában foglalt azon eseteket, amikor az egyezmény értelmében nem szűnik meg - az útipoggyász átvételével - a szerződésből eredő igény.
Tekintettel arra, hogy az indítványozó által jelzett - s szintén külön nem indokolt - probléma itt sem áll fenn, így az alkotmányellenesség megállapítására sem kerülhet sor.
2.3. Az indítványozó a CIV kártérítésre vonatkozó szabályait ellentétesnek tartja a Polgári Törvénykönyv kártérítési, elévülési, valamint a kamatra vonatkozó rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság a jogszabályok közötti összhang vizsgálatába csak akkor és olyan mértékig bocsátkozik, amikor az Alkotmányban rögzített jogalkotást érintő rendelkezések sérelmének gyanúja merül fel. Tekintettel arra, hogy a Polgári Törvénykönyv szabályai önmagukban nem minősülnek alkotmányos rendelkezéseknek, így a velük való összhang vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ezért az Alkotmánybíróság az erre irányuló kérelmet - hatáskör hiányában - visszautasította.
2.4. Az indítványozó - szintén indokolás nélkül, csupán utalás jelleggel - felvetette a sérelmezett jogszabályi rendelkezések, illetve szövegrészek törvénysértő jellegét, amely - álláspontja szerint - azáltal valósul meg, hogy azok a Jat. előírásaiba ütköznek. Az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó a jogforrási szintet (a törvényerejű rendeletet) kifogásolja, s azt a törvénynél alacsonyabb szintű jogforrásnak véli. Az Alkotmánybíróság több ízben is leszögezte, hogy a megalkotásuk időpontjában jogforrástani szempontból nem alkotmányellenes, ám a későbbiek során alkotmányossági szempontból elégtelenné vált jogforrási szinten megalkotott jogszabályoknak kizárólag e formai alkotmánysértés címén történő megsemmisítésétől tartózkodik, s ez vonatkozik mind a felhatalmazó, mind a felhatalmazás alapján kiadott jogszabályokra is [58/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 289., 54/1994. (XI. 4.) AB határozat, ABH 1994, 289. 291., 1117/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 663. 667., 508/D/1995. AB határozat, ABH 1996, 693. 694.].
Tekintettel arra, hogy a Jat.-nak az indítványozó által megjelölt szakaszai és a sérelmezett jogszabályi rendelkezések között nem áll fenn olyan jellegű kapcsolat, amely alapján alkotmányellenesség gyanúja merülne fel, egyéb tekintetben pedig az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a törvények közötti összhangot, ezért az Alkotmánybíróság e tekintetben sem folytatta le az érdemi vizsgálatot.
3. Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, döntése kialakításakor az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja, 20. §-a, valamint a 21. § (2) bekezdése alapján járt el.
Budapest, 1999. május 4.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró