1117/B/1993. AB határozat

jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló, már hatályon kívül helyezett 1987. évi V. törvény 11. § (5) bekezdése, a végrehajtásról szóló 81/1988. (XII. 12.) MT r. 1. sz. melléklete alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt előterjesztett indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság az általános forgalmi adóról szóló, már hatályon kívül helyezett 1989. évi XL. törvény, az ennek módosításáról rendelkező 1990. évi XIX. törvény, a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény és az ezt módosító 1989. évi XLIV. törvény egésze,

az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény 11. § (5) bekezdése, a végrehajtásáról szóló 81/1988. (XII. 12.) MT r. 21-27. §-a és 1. sz. melléklete,

a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény 13. §, 14. § (2) bekezdésének c) pontja és 1. sz. melléklete 10. c) pontja, a 2. sz. melléklet A. fejezete IV., V. pontja és a 6. és 8. sz. melléklete,

a központi műszaki fejlesztési alapról szóló, az 1989. évi LIII. tv.-el módosított 1988. évi XI. törvény 5. § (2) bekezdése, 8. § (1), (2) és (3) bekezdése, ennek b) pontja, (4) bekezdés c) pontja, valamint a 3-7. sz. mellékletei,

továbbá a beruházások rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6) MT rendelet, ennek végrehajtásáról rendelkező" 3/1984. (XI. 6.) OT-PM rendelet,

az egyes jogszabályok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről intézkedő 88/1990. (IV. 30.) MT rendelet, majd az ezt módosító 122/1990. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint az állami vagyon utáni részesedésről szóló 1989. évi XLIII. törvény módosítása tárgyában megjelent 1990. évi L. törvény 1. § (2) bekezdése és az 5. § (4) bekezdése, úgyszintén a mezőgazdasági tevékenység egyes adózási és támogatási kérdéseiről szóló, a 150/1989. (XII. 28.) MT rendelettel módosított 39/1987. (X. 12.) MT rendelet 26. §-a, valamint a mérleg és vagyon kimutatás készítéséről szóló 62/1988. (XII. 24.) PM rendelet alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítványt, valamint az érintett jogszabályok alkotmányellenességére hivatkozó alkotmányjogi panaszt elutasítja.

Az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény, az e törvény végrehajtásáról rendelkező 37/1987. (X. 12.) MT rendelet, továbbá, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 38/1987. (X. 12.) MT rendelet, valamint a 82/1988. (XII. 12.) MT rendelet alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány alapján indult eljárást megszünteti.

Az indítványoknak kifejezetten a jogszabályok értelmezésére vonatkozó részét valamint azt az indítványt, amely már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányellenességének utólagos megállapítását kérte, az Alkotmánybíróság visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 6. P. 61. 692/1992. számon folyamatban lévő, közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti peres ügyben, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv. (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (2) bekezdése alapján az eljáró bíró indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz.

Az Alkotmánybíróság ezzel az üggyel egyesítette az ugyanezen bíróság előtt 6. P. 61. 604/1993. számon folyamatban lévő, ugyancsak közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában folyó eljárásban, ugyanazon bíró által előterjesztett és csaknem azonos jogszabályokat érintő indítványt is.

Ezen ügyekhez egyesítette az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt is, amely a Bács-Kiskun megyei Bíróság 3. Pf. 20. 138/1994. sz. ítéletével jogerősen lezárt ügyben kérte az eljárásban alkalmazott, a más indítványozó által is támadott jogszabályok alkotmányellenességének - az ügyre kiható - megállapítását, továbbá egyesítette a 215/B/1995. sz. indítványt is, amely hatályon kívül helyezett adójogszabályok utólagos normakontrollját kérte az Alkotmánybíróságtól.

II.

1. Az indítványozók elsőként annak megállapítását kérték, hogy az alkalmazandó, illetőleg alkalmazott alábbi törvények azért alkotmányellenesek, mert azokat meghozatalukkor hatályos Alkotmány 8. § (2) bekezdésének és a 24. § (3) bekezdésének rendelkezésével ellentétben nem 2/3 arányú szavazással alkották meg.

Az eljárást folytató bíró indítványozó hivatkozott az 5/1990. (IV. 9.) AB határozatra, amely az ott érintett jogszabályt azért ítélte érvénytelennek, illetve alkotmányellenesnek, mert nem a megkívánt 2/3-os többséggel alkották meg.

Az indítványozók által kifogásolt törvények a következők:

az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény,

a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény módosítását elrendelő 1989. évi XLIV. törvény,

az állami vagyon utáni részesedésről szóló 1989. évi XLIII. törvény, az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítása tárgyában meghozott 1990. évi XIX. törvény.

Az indítványozók hivatkoztak arra, hogy az 1989. október 23-án kihirdetett Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint

"Alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat kizárólag alkotmányerejű törvény állapíthat meg."

A 24. § (3) bekezdése pedig előírta, hogy

"Az Alkotmány megváltoztatásához, az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatalához, továbbá az alkotmányerejű törvények megalkotásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Rámutattak arra, hogy az Alkotmány 70/I. §-a alapvető kötelezettségként fogalmazza meg azt a szabályt, amely szerint "A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." Vagyis ezen alapvető kötelezettségről szóló törvény alkotmányerejű, ezért róla csak a képviselők 2/3-a szavazata dönthetett volna. E törvényeknél pedig nem így történt, és ezért alkotmányellenesek.

A parlament 1989. november 24-i ülésén ugyanis, amikor elfogadta az alábbi törvényeket a képviselők száma 379 fő volt, ennek kétharmadát 252 szavazat jelentette volna. Ezzel szemben az ülésen a szavazatok száma nem érte el ezt a mértéket, a két ülésnapon tehát a felsorolt törvények meghozatalánál nem volt meg a képviselők 2/3-ának megfelelő szavazata.

Az Alkotmánybíróság a jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányellenességét - ide értve a már hatályon kívül helyezett adójogszabályok kivételes alkotmányellenességi vizsgálatát is -, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény értelmében - a hatályos Alkotmány rendelkezései alapján vizsgálja.

A hatályos Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint:

"A Magyar Köztársaságban az alapvető" jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

A 24. § (3) bekezdésének hatályos szövege szerint:

"Az Alkotmány megváltoztatásához, valamint az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatalához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."

Az Alkotmány hatályos szövegében a hivatkozott megszorítás nem szerepel. Az indítvánnyal érintett jogszabályok tehát a mai alkotmányos követelményeknek megfelelnek, erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Ez a döntés nincs ellentétben az indítványozó által idézett korábbi alkotmánybírósági döntéssel.

Az 5/1990. (IV. 9.) AB határozatát az Alkotmánybíróság 1990. áprilisában hozta. Az úgynevezett kamatadóval kapcsolatos törvény alkotmányellenességét az akkor hatályos - az indítványozó által is felhívott - alkotmányszöveg alapján állapította meg, minthogy az akkor hatályos Alkotmánnyal összefüggésben a törvény meghozatalakor hiányzó 2/3-os többség kérdésében más döntés nem is volt meghozható.

A jelen ügyben már hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányosságának vizsgálata azonban csak a hatályos Alkotmány alapján történhet meg, ezért az 5/1990. (IV. 29.) AB határozat analógiaként nem vehető figyelembe.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az indítványt, amely az ismertetett - már hatályon kívül helyezett - jogszabályok utólagos alkotmányellenességét, lényegében azonos okokra hivatkozással kérte megállapítani.

Az Abtv. alapján ugyanis az Alkotmánybíróság csak folyamatban lévő ügyben a bíró kezdeményezése [38. § (2)] vagy alkotmányjogi panasz (48. §) alapján kivételesen vizsgálja meg már hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét. E két esetet kivéve tehát az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre utólagos normakontroll elvégzésére nem hatályos jogszabály tekintetében.

2. Az indítványozó az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 31. §-ának, s ennek alapján megjelent, e törvény végrehajtásáról szóló 37/1987. (X. 12.) MT rendelet 11. § (1)-(4) bekezdésének alkotmányellenességét is kérte megállapítani, mert véleménye szerint az Áfa tv.-nek törvénynél alacsonyabb szintre delegált felhatalmazásai sértik a meghozatalakor hatályos Alkotmány 54. § (3) bekezdését, az állami pénzügyekről szóló Tv. 6. § (4) bekezdését, a jogalkotásról szóló törvény 4. §-át, és 1992-től ellentétbe kerültek az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 10. § (3) bekezdésével is.

Lényegében ugyanezen kifogásokat emelte az indítványozó a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény (Szja. tv.) és végrehajtásáról rendelkező 82/1988. (XII. 12.) MT rendelettel kapcsolatban is.

Az Alkotmánybíróság az indítványnak e részeivel összefüggő eljárást megszüntette, mert az indítványozónak más konkrét ügyben előterjesztett és a felsorolt törvényekkel kapcsolatos - azok más §-ai tekintetében ugyan, - de a szabályozás hierarchiáját érintő indítványát az Alkotmánybíróság az 54/1994. (XI. 4.) AB határozatával (ABH 1994. 289-295.) már elbírálta, s az alkotmányellenességre vonatkozó indítványt elutasította.

E határozatában az Alkotmánybíróság arra a kérdésre adott választ, hogy a vitatott jogszabályok alkotmányellenessége megállapítható-e azon az alapon, hogy azok nem felelnek meg az Alkotmány jogalkotási hatáskörökre vonatkozó szabályainak.

Az Alkotmánybíróság e határozatában is hangsúlyozottan megerősítette azt a - korábbi határozataiban kifejtett - elvi álláspontját, mely szerint tartózkodik attól, hogy a megalkotásuk időpontjában jogforrási hierarchia szempontjából nem alkotmányellenes, ám a későbbiek során alkotmányossági szempontból kifogásolhatóvá vált jogforrási szinten megalkotott jogszabályok alkotmányellenességét kizárólag e formai alkotmánysértés címén megállapítsa. Ez vonatkozik mind a felhatalmazó, mind a felhatalmazás alapján kiadott jogszabályokra is.

Rámutatott az Alkotmánybíróság arra, hogy az érintett jogszabályokkal összefüggésben azok keletkezésekor nem volt alkotmányi előírás arra nézve, hogy adófizetési kötelezettséget csak törvényben lehet megállapítani.

1988. január 1-jétől viszont már törvényi szinten szabályozták az indítvánnyal érintett adófajtákat. E törvényi szabályozások adtak - az indítványozó által támadott rendelkezéseikben - felhatalmazást a minisztertanácsnak, illetve a pénzügyminiszternek arra, hogy meghatározott körben a törvényi rendelkezések végrehajtására rendeleteket alkossanak. Ilyen törvényi felhatalmazásoknak, illetve a felhatalmazás alapján a jogszabályalkotásnak az akkor hatályos jogszabályok alapján nem volt akadálya. Ezek csak az Alkotmány 1989. évi XXXI. törvénnyel történt módosítása után kerültek szembe az alaptörvény ekkor beiktatott 70/I. §-ának rendelkezéseivel.

Mivel az indítványozó a jogalkotási hierarchiára vonatkozó indítványában a formai alkotmányellenességen túl más, tartalmi alkotmányellenességi kifogást a felsorolt törvényekkel kapcsolatban nem jelölt meg, az Alkotmánybíróság az idézett döntésében az indítványt elutasította.

Az indítványozó a jelen ügyben lényegében a korábbi indítványában foglaltakat ismételte meg az érintett jogszabályok más §-aival összefüggésben.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványnak kifejezetten a jogalkotás kérdéseit kifogásoló részében az eljárást megszüntette, mivel az Alkotmánybíróság által korábban már elbírált kérdésekben újabb döntés meghozatalának nem volt helye.

3. Az indítványozó ugyancsak a jogalkotási hatáskörökre vonatkozó törvényi rendelkezések sérelmét, ezen keresztül a jogállamiság alkotmányos követelményének sérelmét hozta fel indítványának abban a részében, amelyben azt kifogásolta, hogy az 1987. évi V. törvény (Áfa tv.) nem határozza meg a beruházás fogalmát, hanem egy kormányszintű rendelet [46/1984. (XI. 6.) MT] meghatározásaira hagyatkozik. Így - véleménye szerint - ezen a szinten adókötelezettség megállapítása is történik azáltal, hogy az adó tárgyát, a termék beruházási vagy állóeszköz jellegét - a kormányrendelet, illetve annak miniszteri szintű szabályai adják meg, [3/1984. (XI. 6.) OT-PM r.] vagy KSH közleményben szabályozzák [2. § (5) bekezdés].

Az indítványozó a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény 1. § (2) bekezdését és 5. § (4) bekezdését ugyancsak alkotmányellenesnek ítéli, mert az adókötelezettséget megalapozó fogalmi meghatározásokat más jogszabályban foglaltakra alapozza, olykor alacsonyabb jogalkotási szintre utalja. Ugyanígy a 7. sz. melléklet 3. pontjának azt a rendelkezését, amely a magánkereskedelemről szóló 10/1982. (VI. 4.) BkM rendelet 1. sz. melléket szerinti "élelmiszer szakmai csoportba" besorolt tevékenységre utal, s a tv. 7. sz. mellékletének 2. pontja jogszabálynak nem minősülő KSH-besorolásra alapozza az adókötelezettséget.

Azonos okfejtéssel kéri a központi műszaki fejlesztési alapról szóló 1988. évi XI. törvény (Műfa tv.) 5. § (2) bekezdésének, a 8. § (2) bekezdésének, a (3) bekezdés b) pontjának, a (4) bekezdés c) pontjának, valamint a 3-7. számú mellékleteinek alkotmányellenessé nyilvánítását, mert a KSH jegyzékre utalással szabályoz adókötelezettséget.

Az indítványoknak arra a részére vonatkozóan, amely a felsorolt adótörvényekben a pénzügyminiszternek vagy a kormánynak adott felhatalmazások alkotmányellenességére hivatkozik, az Alkotmánybíróság megerősíti a már hivatkozott korábbi határozatában kifejtett álláspontját. [54/1994. (XI. 4.) AB (ABH 1994, 289-295.]

Ebbe a problémakörbe tartozik az indítványnak az a része is, amely azt kifogásolja, hogy nem maguk az adótörvények határozzák meg azokat a fogalmakat, amelyeket az adótörvényekkel összefüggésben alkalmazni kell, s ezzel adókötelezettség megállapítása törvénynél alacsonyabb szintre kerül.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nincs az Alkotmányból levezethető olyan szabályozási kényszer, amely szerint az adótörvényben előforduló minden fogalmat magának a törvénynek kell meghatároznia. A hatályos Alkotmány szerint csak az alapvető jogok és kötelezettségek tartalmát érintő szabályozásnak kell törvényi szinten megtörténnie.

Kétségtelen, hogy az Áfa tv. szempontjából a beruházási fogalmak, a Ványa törvénnyel összefüggésben a kereskedelmi fogalmak adó tárgyakat határoznak meg, s mint ilyenek az adókötelezettség tartalmát képezik.

E jogszabályokkal összefüggésben is rámutat azonban az Alkotmánybíróság az idézett határozatában már kifejtett álláspontjára, nevezetesen arra, hogy a jogalkotás 1988. január 1-jétől már törvényi szinten szabályozta az indítvánnyal érintett adófajtákat.

A felhatalmazásokat is törvényi szinten adták meg a kormánynak, illetve a miniszternek, hogy a törvény végrehajtására jogszabályokat alkossanak. Ilyen törvényi felhatalmazással esik egy megítélés alá az a megoldás is, amely szerint a törvények alacsonyabb jogszabályokban meghatározott fogalmakat adószabályokkal összefüggésbe hoznak. Az akkor hatályos jogszabályok alapján ennek a megoldásnak nem volt akadálya.

A jogalkotásról szóló, és 1988. január 1-jén hatályba lépett 1987. évi XI. törvény 15. § (2) bekezdése ugyan kimondotta, hogy "A szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelezettségek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni." A közteherviselés, - ezen belül az adófizetési kötelezettség is - mint alkotmányos alapkötelezettség azonban csak az Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel történt módosításával került annak 34. §-ával az Alkotmány 70/I. §-ban megfogalmazásra.

Önmagában az a körülmény, hogy ettől az időponttól felhatalmazások formálisan alkotmányellenessé válhattak, a már ismertetett alkotmánybírósági álláspont szerint, nem alapozza meg a jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására és alkalmazásuk tilalmára vonatkozó indítványt.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy a jogszabályok megsemmisítésével a jogbiztonság érdekét mindenkor különös gonddal szem előtt tartja. Így van ez abban a kivételes körben, amikor bírói indítvány vagy alkotmányjogi panasz esetén a már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányellenességét vizsgálja.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság a KSH-jegyzékeknek az indítvánnyal érintett adótörvényekkel összefüggésben történő alkalmazása alkotmányossági problémájával több határozatában, így a már idézett 54/1994. (XI. 4.) AB határozatban is foglalkozott. E határozatában elvi éllel állapította meg a következőket:

"Az 1988. évi VII. törvénnyel módosított, az általános forgalmi adóról szóló 1988. évi V. törvénynek a Központi Statisztikai Hivatala által kiadott statisztikai jegyzékre utaló rendelkezéseinek alkalmazásánál alkotmányos követelmény az, hogy a törvényi rendelkezések által felhívott statisztikai besorolások tartalmának a törvény elfogadását követő változásai nem eredményezhetik a törvényben megállapított adófizetési kötelezettség változását."

Azért hangsúlyozta ezt az Alkotmánybíróság, mert korábban, a 15/1990. (VII. 11.) AB határozatában megállapította az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény KSH jegyzékre utaló rendelkezéseinek alkotmányellenességét, és azokat 1990. december 31-ével megsemmisítette.

Ennek a meghozott döntésnek nyomán az alkotmányellenességet a jogalkotó időközben megszüntette azáltal, hogy az 1990. évi XCIX. tv. megállapította azt a naptári napot, amely időpontban érvényes besorolási rendet kell figyelembe venni a statisztikai számokra hivatkozással meghatározott termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan. Ez a törvény kimondta azt is, hogy "a besorolási rend ezt követő változása az adókötelezettséget nem változtathatja meg".

Az Alkotmánybíróság tehát az Áfa törvénnyel összefüggésben lévő KSH jegyzékek tekintetében már megállapította az alkotmányos követelményeket. Ezek és a korábbi megsemmisítést kimondó határozatában foglaltak, valamint az időközben megjelent törvényi szintű rendelkezések irányadóak az Áfa és a Ványa törvények alkalmazása során.

1989-től a Ványa és a Műfa tv. körében egyébként az adófogalmakhoz kapcsolódó KSH besorolási jegyzéket - a mezőgazdaság körében jelentkező néhány kivételtől eltekintve - a törvények mellékletei tartalmazták. E mellékletbeli jegyzékekre és nem a mindenkori KSH termék vagy szolgáltatás besorolási jegyzékre történik utalás e törvények szövegében is.

A KSH besorolás változása a törvény és mellékletei módosításával történt meg.

Így a központi műszaki fejlesztési alapról szóló 1988. évi XI. törvényt (Műfa tv.) és mellékleteit a törvényt módosító 1989. évi LIII. törvény és melléklete változtatta meg.

Ugyanígy mellékletként tartalmazta a jegyzéket első ízben 1989. évi XLIV. tv. A jegyzékek az 1990. évi XLIX. törvénnyel, illetve annak mellékleteivel változtak.

Ezek vonatkozásában tehát alkotmányossági kifogás nem állapítható meg.

A vállalkozói nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvények módosításáról rendelkező 1990. évi XCIX. tv. 16. §-a kifejezetten úgy rendelkezett - mint arra a korábbi alkotmánybírósági határozat is utalt -, hogy

"E törvény alkalmazásában

g) a statisztikai besorolási számra hivatkozással meghatározott termékek (építmények) és szolgáltatások vonatkozásában a Központi Statisztikai Hivatal Ipari Termékjegyzékének (ITJ), Mezőgazdasági és Erdészeti Termékek Jegyzékének (METJ), Szolgáltatási tevékenységi jegyzékek (SzTJ), valamint Építmény Jegyzékének (ÉJ), továbbá a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási üzemek alaptevékenységének osztályozása tekintetében az 1990. november 1. napján érvényes besorolási rendet kell irányadónak tekinteni.

A besorolási rend ezt követő (időközi) változása az adókötelezettséget nem változtathatja meg."

E törvény 27. §-a adta közre a korábbi törvény-mellékleteket módosító mellékleteit.

Ez a rendelkezés 1991. január 1-jével lépett hatályba. Ugyanakkor a törvény a már idézett 16. §-ában foglalt rendelkezéseket már az 1990. évi eredmény megállapításánál és elszámolásánál is alkalmazni rendelte.

A módosításhoz fűzött indokolás szerint a 16. § az árbevétel fogalmát határozza meg az adókedvezmények számításával összefüggésben, és "Az Alkotmánybíróság döntését is figyelembe véve naptári naphoz kötve határozza meg azokat a KSH kiadványokat, amelyeket a törvény egyes rendelkezéseinek vonatkozásában alkalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy az ezen napot követően bekövetkező módosítások a törvény rendelkezéseinél nem vehetők figyelembe."

A KSH jegyzék adókötelezettséget érintő változásának 1991. január 1-től, - illetve részben 1990. évre is - kifejezett törvényi korlátja van.

Ugyanezen rendelkezéseket tartalmazza ugyanis az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. tv. 63. §-át módosító 1990. évi XCIV. törvény 28. §-a is.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a kifogásolt jogszabályok alkotmányellenességének megállapítására, illetve a konkrét ügyben való alkalmazhatatlanságuk kimondására irányuló indítványokat e vonatkozásban is elutasította.

4. Az indítványozó az Áfa tv. (1987. évi V. tv.) 11. § (5) bekezdését -a jogalkotási hatásköri problémán túl - külön azért is alkotmányellenesnek ítélte, mert véleménye szerint annak 1989-ben hatályos szövege és a végrehajtásáról szóló 81/1988. (X. 12.) MT rendelet (Vhr.) a beruházások esetén az előzetesen felszámított adó levonása, illetve visszaigénylése körében az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző diszkriminatív szabályozásra adott lehetőséget.

A Vhr. 21-27. §-ai ugyanis véleménye szerint megszűkítő rendelkezéseket tartalmaznak és megkülönböztetést tesznek a beruházók között tulajdoni, állampolgársági stb. szempontokból az állami a beruházások hátrányára. A különbségtétel sérti az Alkotmány 9. §-ának a tulajdoni formák egyenjogúságát kimondó és a piacgazdaságról szóló (1) bekezdését is.

Az Alkotmánybíróság szerint az indítvány nem megalapozott. Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott az adózás körében az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakkal. [137/B/1991. AB határozat, (ABH 1992. 457-458., 182/B/1992. AB hat. ABH 1992., 589-580., 54/1993 (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 342-344.]

E határozatokban az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az Alkotmány 70/A. § nem mindenfajta megkülönböztetést tart megengedhetetlennek, csak az Alkotmányban tételesen felsorolt megkülönböztetéseket tiltja meg.

Az egyenlő méltóság biztosítása, mint alkotmányos követelmény sem jelent feltétlenül minden jogalanyra nézve egyenlő tartalmú jogi szabályozást is.

Az Alkotmány keretei között a törvényhozás mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy például az adópolitikájával miként alakítja a gazdasági, pénzügyi folyamatokat.

A gazdasági verseny szabadságának az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe foglalt elve sem jelenti azt, hogy a jogalkotónak minden gazdasági tevékenységet, minden gazdasági tevékenységet kifejtő személyt és minden gazdasági tevékenység számára nyitva álló jogi formát egyenlőként kellene kezelnie.

E körben tehát a jogalkotónak széles mérlegelési jogköre van, amely mérlegelés körében hozott döntése célszerűségi vagy igazságossági szempontú felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincsen kompetenciája. Alkotmányossági probléma akkor merül fel a mérlegeléssel összefüggésben, ha ennek alapján a kivételeket, a kedvezményeket érintő, vagy az általánostól eltérő szabályozása alkotmányos elveket vagy jogokat sért.

Az Áfa tv-nek az előzetesen felszámított adó levonására, illetőleg visszaigénylésére vonatkozó, az indítvánnyal érintett 11. §-a lényegét tekintve adó-elszámolási szabály.

A 11. § (1) bekezdése szerint ugyanis az adóalany az általa fizetendő adóból a beszerzéseit terhelő adóösszeget (a továbbiakban: előzetesen felszámított adó) levonhatja.

A 13. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, "Ha a levonható adó összege a fizetendő adó összegét meghaladja, az adókülönbözetet az adóalany jogosult az adóhatóságtól visszaigényelni."

E főszabály minden olyan adóalanyra vonatkozik, aki adókötelezettség alá eső vásárolt vagy szolgáltatott termék után számla alapján előzetesen felszámított adó fizetésére kötelezett. A forgalmi adó jellegéből következik ugyanis, hogy mindenki a termékhez vagy szolgáltatáshoz csak az általa hozzáadott érték után adózik. Az általa ezen érték előállításához szükséges vásárlásaiban felszámított adót ezért saját befizetendő adójából levonhatja.

A főszabály az elszámolás módjaként a legegyszerűbb változatot, az egyébként fizetendő adóból való levonást alkalmazza.

A visszaigénylésre akkor kerülhet sor, ha az egyébként levonható adó nagyobb, mint a befizetendő adó összege.

Az Áfa tv. a 11. § (5) bekezdésével a Kormány arra kapott felhatalmazást, hogy az (1)-(3) bekezdésben foglalt főszabálytól a beruházások vonatkozásában eltérő elszámolási módról rendelkezzék.

Az általános forgalmi adót új adónemként 1988. január 1-jei hatállyal vezették be. Az új adónem bevezetése szükségessé tette a bevezetésre kerülő fogalmak tisztázását. [Mi minősül előzetesen felszámított adónak, (21. §) és mi nem, [24. § (2)] mi a levonás módja előleg vagy részletteljesítés esetén, használt termék értékesítésnél, stb.]

Ezért a végrehajtásról rendelkező, a 81/1988. (XII. 12.) MT rendelettel módosított, 37/1987. (X. 12.) MT rendelet 21-26. §-ai is értelmező szabályok.

A Vhr. 27. §-a a folyamatban lévő beruházások adólevonási rendjéről intézkedik.

A beruházás összetett szerződési rendszeréből, annak folyamatjellegéből következik az a jogalkotói döntés, amely szerint e területen az adóalanyok részére levonások főszabály szerinti 100%-os lehetőségét csak fokozatosan, a negyedik évtől engedélyezi.

Annak érdekében pedig, hogy a vállalkozások gyorsabban fejlődjenek, preferenciát kaptak.

A Vhr. 27. § (2) bekezdése a beruházások egészére - mint az általánosból kiemelt csoportra - vonatkozó adólevonási szabályokon belüli is tehát további eltéréseket állapított meg:

"Az (1) bekezdésben foglaltakról eltérő adólevonási szabályokat az 1. sz. melléklet tartalmazza."

A rendelet 1. sz. melléklete - és az az 1989. évi XL. törvénnyel történt módosítás után, e törvény 13. sz. melléklete - ezeket a beruházásokat terhelő adó levonásának a rendjét a két csoportra osztva szabályozta:

Az egyik nagy csoportot azok a konkrét cím szerint megjelölt vállalati, szövetkezeti beruházások képezik, amelyek a rendeletet megelőzően már megkötött szerződések alapján elkezdődtek és folyamatosan 1988., 1989-ben kerülnek elszámolásra. Ezek a Vhr. 1. sz. mellékletében tételesen meghatározva 50-100% mértékben, a módosítás után 60-80%-os mértékben eszközölhetnek levonást.

A másik csoportot a Vhr. 1. sz. melléklet (majd a 13. sz.) 6. pontja sorolja fel. Ezek már 1988-tól 100%-os mértékben alkalmazhatták a levonásokat.

Ez utóbbiak:

- a vállalkozói nyereségadó alá tartozó magánszemély és a kizárólag magánszemélyekből álló gazdasági társaság, a részvénytársaság kivételével,

- az a gazdasági társaság, amelyik megfelel a vállalkozási nyereségadóról szóló törvény 14. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételeknek,

- az 1989. január 1. napja előtt külföldi részvétellel működő gazdasági társaság,

- a kisszövetkezet,

- az ipari szolgáltatási szakcsoport, mezőgazdasági szakcsoport, az iskolai szövetkezeti csoport,

- a Diplomáciai Testületeket Ellátó Igazgatóság, illetve jogutódja,

- a kisiparos és magánkereskedő, a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély,

esetében a tárgyévben felmerült előzetesen felszámított adó egészében 100% mértékben vonható le.

(Kivéve termelőeszköz lízing vagy termelőeszköz kölcsönzés célú értékesítés.)

Ezek tehát azok a szerveződések, ahol a magánszemélyek szoros érdekeltsége, közreműködése jellemző.

Az Alkotmánybíróság az indítványozónak a diszkriminációval kapcsolatos álláspontjával kapcsolatban az alábbiakat állapította meg.

Az Áfa tv. 11. § (5) bekezdése a beruházások körében kivételeket megengedő, majd a Vhr.-ben részletezett kivételeket megállapító rendelkezései a törvényalkotói kompetenciába tartoznak.

Nem jelenti az Alkotmány 70/A. § sérelmét az, ha egy új adónem bevezetésénél gazdasági és pénzügyi vagy akár elszámolási szempontokból különböző csoportokra nézve a jogalkotó gazdasági megfontolásokból eltéréseket enged. Így például, ha az Áfa tv. adóalanyai közül a beruházókra nézve fokozatosságot, vagy eltérő mértéket rendel alkalmazni.

A beruházás összetett szerződéses kapcsolat, amelyet folyamatszerűen jelentkező beszerzések és elszámolások jellemeznek. Ezek függenek a beruházás volumenétől, tartamától is. Így nem feltétlenül esnek azonos szabályozás alá az adólevonás és visszaigénylés tekintetében sem. A főszabályként ismertetett egyszerűsített elszámolás rendszerébe semmiképpen nem illeszthetők.

Az egyes csoportokat megillető fokozatosság, vagy a levonási mérték eltérő meghatározása, nyilvánvalóan különböző gazdasági számításokon és megfontolásokon, a beruházások sajátosságai alapján történt. Mindez a jogalkotót megillető mérlegelése körében kialakított szabályozásnak tekinthető.

Az Alkotmánybíróság más határozatában arról is állást foglalt, hogy valamely vállalkozásban a külföldiek részére adott kedvezmények mennyiben sértik az egyenlő elbánás alkotmányos elvét. Az indítványozók egyike ugyanis azt is kifogásolta, hogy a Vhr. 1. sz. mellékletének tárgyalt szabályozása azért is alkotmányellenes, mert az elszámolás mértéke aszerint is különböző, hogy a jogosult külföldi-e.

Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra: annak mérlegelése és eldöntése, hogy milyen feltételek mellett kap valamely induló vállalkozás, és milyen mértékű átmeneti kedvezményt, a gazdaságpolitika mikénti alakításáért felelős törvényhozó és a végrehajtó mérlegelési körébe tartozik. Ugyanezen mérlegelési körbe tartozó kérdés az is, hogy a gazdaságpolitika milyen kedvezményekkel támogatja a kizárólag belföldi, ezen belül a belföldi induló vállalkozásokat. (137/B/1991. AB határozat ABH 1992. 459.)

Az 1. sz. melléklet 6. pontjában megjelölt "az 1989. január 1. napja előtt külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok tehát e megítélés alá esnek. Az ezek részére biztosított 100%-os mértékű adólevonási lehetőség önmagában tehát nem alkotmányellenes rendelkezés.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság - a Vhr. 1. sz., illetve a módosítás utáni 13. sz. melléklete elleni indítványt elutasította.

5. Az indítványozó az Áfa törvénynek a beruházás rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendelet és a végrehajtásáról szóló 3/1984. (XI. 6.) OT-PM rendeletre való utalását azért is az Alkotmány 2. § szerinti jogbiztonságot sértő, alkotmányellenes rendelkezésnek tartja, mert állítása szerint a konkrét ügyben az adóhatóság az adóhiányt a 3/1984. (XI. 6.) OT-PM rendeletre utalással állapította meg. Holott, az indítványozó álláspontja szerint a beruházás rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendeletet ekkor már a 88/1990. (IV. 30.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte. Ha pedig az alaprendelet hatályon kívül helyeződik, a Vhr. sem alkalmazható.

Ezen - álláspontja szerint - az sem változtat, hogy az egyes jogszabályok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló fenti kormányrendeletet az időközben megjelent 122/1990. (XII. 29.) Korm. rendelet a hatályon kívül helyezés időpontját módosítani rendelte.

A konkrét ügyek szempontjából a 88/1990. (IV. 30.) MT rendelet 1-3. §-ának sorsa érdemel figyelmet. E §-ok korábban 1990. december 31. napjában megállapított hatályon kívül helyezési időpontját ugyanis a Kormány által 1990. december 28-án elfogadott 122/1990. (XII. 29.) kormányrendelet 1991. december 31-re módosította.

A módosítás, az indítványozói álláspont szerint "nem éleszti fel" a már nem hatályos rendelkezéseket.

A hatályon kívül helyezési szabályozás vitathatósága jogbizonytalanságot eredményez, miért is e hatályon kívül helyező jogszabályok is alkotmányellenesek.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány téves jogszabályértelmezésen alapul.

A beruházás rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendeletet az egyes jogszabályok módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló 88/1990. (IV. 30.) Korm. rendelet nem teljes terjedelmében, és nem egységes időponttal helyezte hatályon kívül.

Az MT r. 4-8. §-ait, a 10-12. §-ait, a 15-16. §-ait, a 19. §-át, valamint a 22. §-ának (3)-(4) bekezdését 1990. május 31-ével, a fogalmakat tartalmazó 1-3. §-át, továbbá a 9. §-t, a 13-14. §-t 17-18. §-okat a 20-21. §-t a 22. § (1)-(2) bekezdését, valamint a 23. §-át 1990. december 31-ével helyezte hatályon kívül.

Magát a módosításról szóló döntését tehát a Kormány az érintett jogszabályi rész hatályossága idején hozta meg. Tény azonban, hogy e döntés érvényessé a kihirdetéssel, azaz a 1991. január első napjaiban kiadott Magyar Közlönyben történt közzététellel vált.

Ez a kormány-döntés a jogszabályi rendelkezésnek - a 88/1990. (IV. 30.) MT rendelettel azonos tartalommal való - újbóli megalkotását és kihirdetését jelenti.

Mint ahogyan a beruházás rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendelet, a végrehajtásáról szóló 3/1984. (XI. 6.) OT-PM rendelet hatálya sem valamiféle automatizmus útján, hanem kifejezett jogszabályi rendelkezéssel szűnt meg. Ez utóbbi hatályon kívül helyezéséről ugyanis a 33/1990. (XII. 28.) PM rendelet rendelkezett.

Eszerint: "A beruházások rendjéről szóló 46/1984. (XI. 6.) MT rendelet végrehajtásáról szóló 3/1984. (XI. 6.) OT-PM együttes rendelet 1-15. §-ai, a 16. § (1) bekezdése, a 16. § (3) bekezdésének második mondata utáni része, a 16. §-ának (4)-(5) bekezdései, 17. §-ának (3) bekezdése, 18. §-a, valamint az 1-7. sz. mellékletei 1990. december 31. napjával hatályukat vesztik."

A hatályon kívül helyezésnek, illetve a jogalkotásnak ez a módja, noha nem problémamentes, ez a konkrét esetben önmagában nem vet fel alkotmányossági kérdéseket, minthogy e szabályozási móddal összefüggésben konkrét jogsérelmet az indítványozó sem állított.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az eljárás alatt álló perben jogalkalmazási kérdés annak eldöntése, hogy a konkrét ügyekben alkalmazandó jogszabályok érvényesnek, illetve hatályban lévőknek minősülnek-e.

Nem jelenti a jogbiztonság alkotmányellenes sérelmét önmagában az, ha egy rendelkezés értelmezési problémákat vet fel vagy éppen hibás.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.

6. Vizsgálta az Alkotmánybíróság azt az indítványt is, amely szerint az állami vagyon utáni részesedésről szóló 1989. évi XLIII. törvény módosításáról szóló 1990. évi L. törvény I. §-a alkotmányellenes, mert visszamenőleges hatállyal 25%-os emelést hajt végre 1990. január 1. és július 13. közötti időre. Az indítványozó álláspontja szerint az Alkotmány 2. §-ában előírt jogbiztonság illetve a jogállamiság követelményét sérti a szabályozás.

Az állami vagyon utáni részesedésről szóló 1989. évi XLIII. törvény 1. §-a szerint "Az állami vállalat, a tröszt - ha a tröszt létesítő határozata másként nem rendelkezik - a tröszti vállalat kezelésében lévő állami vagyon után, az állami vállalat átalakulásával létrejött társaság, az 1989. évi XIII. törvény 23. § (1) bekezdése alapján magánál tartott üzletrészek (részvények) állománya után, a szövetkezet pedig a nála állami vagyonként nyilvántartott vagyonrész után - adózott eredményéből - részesedést köteles fizetni."

A részesedés alapja a 2. § (1) bekezdése szerint:

"... a (3) bekezdés szerinti adózott eredménynek az alapítói vagyonon belüli

- az évzáró mérlegben kimutatott vagyonrész után - adózott eredményéből - részesedést köteles fizetni."

3. § (1) "A részesedés mértéke: a részesedés alapjának [2. § (1) bekezdés] 18%-a."

5. § (1) "A részesedés fizetésére kötelezettek a fizetendő részesedést maguk állapítják meg és fizetik be.

(2) Az adóigazgatási jogszabályokban meghatározott mértékben és módon részesedés-előleget kell fizetni."

A 6. § szerint a törvény 1990. január 1-jével lépett hatályba, és rendelkezése szerint "A részesedést első ízben az 1990. évi adózott eredmény, illetve az 1990. év utáni eredmény felosztásáig kapott osztalék alapján kell megfizetni."

A kérdést az adóigazgatásról szóló szabályokkal való összefüggésben lehet elbírálni. A adóigazgatásról szóló ekkor hatályos 129/1989. (XII. 20.) MT rendelet végrehajtásáról rendelkező, és ugyancsak 1990. január 1-jén hatályba lépett 44/1989. (XII. 20.) PM rendelet 1. sz. melléklete 16. pontja rendelkezik az állami vagyon utáni részesedés előlegéről. Eszerint az a) pontban írt módon kiszámított éves előlegnek az egy hóra eső összegét a tárgyhót követő hó 15-éig kell előlegként befizetni.

A h) pont szerint többek között az a) pont alá tartozó adózóknak december hónapban kell kiszámolniuk a tárgyévi várható kötelezettségüket, és az addig befizetett előleget december 28-ig a várható összegre ki kell egészíteniük. Az év folyamán befizetett és az éves tényleges kötelezettség különbözetét s tárgyévet követő év február 28-áig kell befizetni...

A rendelkezésekből egyértelműen következik, hogy bár az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvény 3. § (1) bekezdésében 18%-ban meghatározott térítési mértéket az 1990. évi L. törvény 1990. július 13-ával január 1-jétől valóban 25%-ra emelte, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint visszamenőleges hatályról még sincsen szó.

Mind az alapszabályozást tartalmazó 1989. évi XLIII. törvény és az azzal összefüggő eljárási szabályok, mind pedig ez utóbbi módosítását elrendelő törvény rendelkezései szerint ugyanis a vagyon utáni részesedést első ízben az 1990. évi adózott eredmény, illetve az 1990. év utáni eredmény felosztásáig kapott osztalék alapján keletkezett kötelezettségként kellett alkalmazni. Ez pedig az eljárási szabályokat figyelembe véve azt jelenti, hogy bár időközben a hozzájárulás mértéke változott, mégis az adókötelezettség egésze a teljes 1990. évre 1991. február 28-áig került véglegesen elszámolásra.

A rendelkezés csupán az 1990. január 1. és július 13. közötti időszakban befizetett előlegekre hatna ki, de mert az eljárási szabályok szerint az előlegben keletkezett különbözetet az adózó december 28-ig tartozott kiegészíteni, a visszamenőlegesség csupán formálisan jelentkezik.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az időközi változás hátrányos lehet ugyan az adózóra nézve, de a szabályozás alkotmányellenessége nem állapítható meg, minthogy az 1990. január 1-jével hatályba léptetett rendelkezések végeredményben utólag, az 1990. év adózott eredménye tekintetében 1991 februárjában került ténylegesen alkalmazásra. Az adózónak tehát az adóévre vonatkozóan időben tudomására jutott a szabályváltozás, felkészülésre elégséges idő állott rendelkezésére. Tényleges visszamenőleges hatályról tehát nincsen szó. Így alkotmányellenesség megállapítására sem talált okot az Alkotmánybíróság, ezért az indítványt elutasította.

7. Az indítványozók hivatkoztak a mérleg és vagyonkimutatás készítéséről szóló 62/1988. (XII. 24.) MT rendelet, továbbá a mezőgazdasági tevékenység egyes adózási és támogatási kérdéseiről szóló, a 150/1989. (XII. 28.) MT rendelettel módosított, idő közben a 182/1993. (XII. 30.) kormányrendelettel hatályon kívül helyezett 39/1987. (X. 12.) Korm. rendelet alkotmányellenességére is.

Az alkotmányellenességet abban határozzák meg, hogy ezen jogszabályok törvénynél alacsonyabb szinten adókötelezettséget és az adó mértéket állapítanak meg.

A mérleg és vagyonkimutatásról szóló 62/1988. (XII. 24.) rendelet nem adójogszabály. Nem állapít meg új adónemet, nem ír elő adófizetési kötelezettséget, sem pedig adó mértéket. E számviteli rendelkezés, ha hivatkozik is az adótörvényekre vagy azokra utalással szabályoz is, nem ír elő adókötelezettséget. A fenti állításon túl indítványozók egyike sem jelölt meg konkrét alkotmányellenességet.

Az indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.

A 150/1989. (XII. 28.) MT rendelettel módosított 39/1987. (X. 12.) MT rendelettel kapcsolatosan ugyanezen kifogásokat hozta fel az alkotmányjogi panasz előterjesztője is.

A jogszabály 26. §-át azért találta alkotmányellenesnek, mert adókötelezettséget és adómértéket szabályoz kormányrendeleti szinten, holott az állami pénzügyekről szóló 1987. évi XI. törvény (Ápt.) 1988. január 1-jei hatálybalépését követően ez már alkotmányellenes. Hivatkozik az indítványozó az Alkotmánybíróság 12/1991. (IV. 11.) AB határozatára, illetve a 21/1992. (IV. 7.) AB határozatára is, amelyek éppen ezen indokoknál fogva semmisítettek meg jogszabályi rendelkezéseket. Az utóbbi határozat megsemmisítést kimondó rendelkezése éppen a fent említett a 150/1989. (X. 28.) MT rendelettel módosított 39/1987. (X. 12.) jogszabálynak a földadó bevezetéséről, az adó alapját mértékét, adófizetési kötelezettségeket megállapító 1-6. §-ait érintette.

Téves az indítványozó okfejtése, amikor a fenti alkotmánybírósági határozatokra hivatkozással támadja a mezőgazdasági tevékenység egyes adózási és támogatási kérdéseiről szóló, 150/1989. (XII. 28.) MT rendelettel módosított 39/1987. (X. 12.) MT rendelet 26. §-át.

E jogszabály az 1-6. §-oknak 1992. áprilisában történt megsemmisítése után ugyanis már nem állapít meg sem adókötelezettséget, sem pedig adómértéket. A 7. §-sal induló III. fejezete a beruházási és termelési támogatásokkal foglalkozik, a IV. fejezete a kedvezőtlen termőhelyi adottságú nagyüzemek támogatásáról, míg az V. fejezete a Vállalkozói Együttműködési Alapról tartalmaz rendelkezéseket.

Az érintett 26. § a vállalkozói nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény hatálya alá tartozó nyereségadó kedvezmény alá eső beruházásokhoz felvett hitelekkel kapcsolatos kamattérítési szabályait foglalja magában. Végső soron egy, a Ványa törvényben megadott adókedvezmény elszámolási szabálya. Nem megalapozott az az indítványozói állítás, amely szerint e szabály a törvénynél alacsonyabb szintén adómegállapítást tartalmaz. Magát a kedvezményt a Ványa tv. szabályozza. Az elszámolási szabályt jelenti a 39/1987. évi (X. 12.) MT rendelet 26. §-a.

Az 1991. és 1992. évi módosítások a társasági és személyi jövedelemadó alá tartozó gazdálkodók tekintetében szabályozza a támogatásokat és kedvezményeket, a 1993-ban kiadott módosítás 26/A. § beiktatásával az öntözési támogatást vezeti be.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal érintett jogszabály 26. §-a nem állapít meg adókötelezettséget vagy mértéket, csupán a hivatkozott adótörvényekben biztosított vagy azzal összefüggő támogatásokat szabályozza.

Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a 150/1989. (XII. 28.) MT rendelettel módosított 39/1987. (X. 12.) MT rendelet 26. §-át. Az ellene benyújtott indítványt, illetve alkotmányjogi panaszt elutasította.

Azokat az indítványokat, amelyeket nem az Abtv. 38. §, vagy 48. §-a alapján terjesztettek elő visszautasította, mert már nem hatályos jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincsen hatásköre.

Az Alkotmánybíróság végül megjegyzi, hogy nem foglalkozott az indítványok azon részeivel, amelyek kifejezetten jogszabályértelmezést tartalmaztak, illetőleg azt kértek az Alkotmánybíróságtól. Az Alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabályok önálló, nem valamely alkotmánybírósági határozat megalapozását szolgáló értelmezése ugyanis nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. A testület kizárólag az Alkotmány egyes rendelkezéseit értelmezi önálló határozatban, illetőleg a jogszabályok értelmezésének és alkalmazásának alkotmányos kereteit állapítja meg kötelező körrel. Minden egyéb - e körbe nem tartozó - jogszabály-értelmezés az illetékes jogalkalmazó szerv hatáskörébe tartozik. Az Alkotmánybíróság kizárólag az alkotmányossági probléma elbírálása kapcsán, az Alkotmány-szöveg összefüggésében végez jogszabály-értelmezést.

Budapest, 1995. október 30.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró