73/2006. (XII. 15.) AB határozat
az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésének "és a megengedettnél nagyobb" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt 2007. március 1. napjával megsemmisíti.
A megsemmisítés után a rendelkezés a következő szöveggel marad hatályban:
"6. § (1) Aki lakott területen, az ott lévő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetőleg természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható."
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból következő jogbiztonság követelményével ellentétesnek tartja az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szabr.) 6. § (1) bekezdésében szabályozott csendháborítás szabálysértési tényállását, és kezdeményezte annak "és a megengedettnél nagyobb" szövegrésze megsemmisítését. Érvelése szerint a csendháborítás elkövetéséhez két tényállási elem együttes teljesülése szükséges: az indokolatlanul keltett zaj és az, hogy ez a zaj a megengedett mértéket meghaladja. Az utóbbi követelmény az indítványozó szerint "objektív és mérhető mértéket feltételez, ugyanakkor nem minden zajra vonatkozóan határoz meg jogszabály megengedett mértéket". A hatályos jog tartalmaz ugyan a megengedett zaj mértékére szabályozást, ezek azonban az üzemi létesítmények működésével összefüggő berendezések által okozott zajkeltés mértékére vonatkoznak, hatályuk nem terjed ki "a természetes személyek által közvetlenül, zajkeltő eszközök igénybevétele nélkül - például kiabálás útján - okozott zajra". Az indítványozó szerint azzal, hogy a Szabr. 6. § (1) bekezdése "objektív módon meghatározott megengedett zajszint hiányában hivatkozik a »megengedettnél na-gyobb« zaj okozására", sérti a jogbiztonság elvét.
II.
Az Alkotmány indítványozó által hivatkozott rendelkezése:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikusjogállam."
A Szabr. indítvánnyal támadott rendelkezése:
"6. § (1) Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul és a megengedettnél nagyobb zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetőleg a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható."
III.
Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.
Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügy kapcsán abban kellett állást foglalnia, hogy a csendháborítás [Szabr. 6. § (1) bekezdés] tényállásának egyik eleme - a megengedettnél nagyobb zaj - tekinthető-e olyan előírásnak, amelynek tartalma értelmezhetetlen, és ezért a jogalkalmazás során az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét sérti.
1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a normavilágosság a jogbiztonság alapvető eleme. A normaszövegnek tehát minden esetben meg kell felelnie a jogbiztonság követelményének. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat ide-vágóan a következőket tartalmazza: "[a]z Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." (ABH 1992, 135, 142.) A 10/2003. (IV. 3.) AB határozatban elvégzett összegzés rámutatott, hogy a jogbiztonságnak része a világos, felismerhetően értelmezhető és egyértelmű normatartalom. A normaszöveg értelmezhetetlenségének, avagy eltérő értelmezést engedő voltának az a következménye, hogy kiszámíthatatlan helyzetet teremt a norma címzettjei számára. (ABH 2003, 130, 135.) Az Alkotmánybíróság a büntetőjogi normák vizsgálata során az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményét több határozatában értelmezte, megállapításai e szabálysértési tényállás tekintetében is irányadóak. "A büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartás leíró diszpozícióinak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényi akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követi el a büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e." [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167,176.; továbbá: 2/1994. (I. 14.) AB határozat, ABH 1994, 41, 55.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997, 348, 352.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 112.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 130-131.]
2. A csendháborítás tilalmazásával a jogalkotó a lakott területek, a lakások, a közlekedési eszközök használatának a zavartalanságát és természeti értékek védelmét kívánja biztosítani. E szabálysértési tényállás védett jogi tárgya "mások" (természetes személyek), valamint a természet nyugalma. Ahhoz, hogy zajokozás csendháborításnak minősüljön a Szabr. 6. § (1) bekezdése szerint egyszerre kell a zajokozásnak indokolatlannak és a megengedettnél nagyobbnak lennie. A tényállás tehát az elkövetési magatartást két együttes feltétellel határozza meg. Az indítvány alapján azt kell eldönteni, hogy a kifogásolt szövegrészben foglalt "követelmény" egyértelmű, világos tartalmat hordoz-e, amely megfelel a jogbiztonság követelményének.
A vizsgált szöveg egyfelől feltételezi, hogy vannak megengedett zajok, másfelől azt is, hogy minden zajra (zajtípusra) van a megengedett mértéket meghatározó jogszabály. Maga a szabálysértési szabályozás e vonatkozásban nem ad eligazítást. Ezért az Alkotmánybíróság áttekintette a csendháborítás kerettényállásának alkalmazásában figyelembe vehető, zajvédelemmel kapcsolatos jogszabályokat.
A zajvédelmi jogszabályok az emberi környezet és egészség megóvása érdekében állapítanak meg zaj- és rezgésvédelmi szabályokat. A zaj- és rezgésvédelemről szóló 12/1983. (V. 12.) MT rendelet a meglévő, valamint a létesítendő üzemek, berendezések, technológiák zajvédelmi követelményeit tartalmazza. A zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet pedig a zajtól védett területekre (1. számú melléklet), meghatározott zajforrások tekintetében [üzem, berendezés, technológia, rendezvények (1. §), közlekedés (3. §), építőipari tevékenység (2. §), épületek különböző technikai berendezései, valamint az épületen belül, vagy a szomszédos épületben folytatott szolgáltatás, és az azokhoz szükséges berendezések (6. §) ] napszakra figyelemmel állapítanak meg határértékeket, amelyeknek a megsértése zajbírsággal szankcionálandó. E határértékek meghatározásának elsődleges indoka, alapvető célja az emberre már káros rezgések és zajok korlátozása, az egészség védelme; e szabályok tehát nem a nyugalom védelmét szolgálják. A zajvédelmi határértékekkel szabályozott, zajt okozó tevékenységek esetén a határértéket meghaladó zaj okozás a vitatott szövegrész tekintetében kétségtelenül értelmezhető.
Másként áll a helyzet a Szabr. 6. § (1) bekezdésében foglalt, közlekedési eszközön is tiltott, "a nyugalom megzavarására alkalmas" zajt okozó magatartásoknál. Erre a tényállásra a "megengedettnél nagyobb" zaj követelménye értelmezhetetlen; e tárgyban ugyanis jogszabályi előírások nem léteznek, a határértékhez kötött, zajt okozó tevékenységek előfordulása pedig fogalmilag kizárt.
Vannak továbbá jogilag tiltott, illetve szabályozott zajkeltő magatartások, ahol az okozott zaj tiltott mértéke nincs meghatározva. Így például a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (4) bekezdése lehetőséget ad a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek a helyi sajátosságokra figyelemmel az üzletek éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjének szabályozására, és ezzel zajvédelmi korlátozásokra. Ilyenkor nem dönthető el, hogy a szabályok megsértése megvalósítja-e a csendháborítás szabálysértési tényállását.
A lakásszövetkezetek és a társasházak a házirendjükben megállapíthatnak zajkeltő magatartásokkal szembeni korlátozásokat. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdése, valamint a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény 14. § (2) bekezdése felhatalmazza a lakóközösségeket arra, hogy házirendjükben a lakóépületük sajátosságaihoz képest szabályozzák a lakhatásuk nyugalmát zavaró zajkeltő magatartásokat.
A szabálysértési tényállásból nem derül ki, hogy a lakóközösség felhatalmazása (akár eseti, akár a házirendben megengedett, vagy nem tiltott zaj okozáshoz való hozzájárulása) a tényállás alkalmazása szempontjából "megengedetté" tesz-e egyébként nem megengedett magatartásokat, illetőleg e tényállás alá vonhatók-e a házirend által tiltott (határértékhez nem kötött) zajokozó tevékenységek.
A Szabr. 6. § (1) bekezdésének kifogásolt szövegrésze alapján az sem állapítható meg, hogy milyen felhatalmazás mellett tekinthető a zajokozás megengedettnek.
A "megengedettnél nagyobb" kifejezés alapján tehát nem határozható meg egyértelműen, hogy a jogalkotó a . csendháborítás tényállását csak a határértékkel meghatározott zajok esetében akarja-e szankcionálni. A kifogásolt szövegrész határozatlan tartalma miatt nem tisztázható az sem, hogy a jogalkotó a határértékhez nem kötött vagy nem köthető zajokozó magatartásokat is tiltja-e a csendháborítás tényállása alapján. A Szabr. 6. § (1) bekezdésének vizsgált tényállási eleme súlyos értelmezési és alkalmazhatósági nehézségeket okoz. (Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az OBH 1193/2005. számú jelentésében is - egyebek mellett - felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a normavilágosság követelményének szerinte sem megfelelő, a jelen ügyben is vizsgált tényállási elem miatt, a jogalkalmazó ezekben az ügyekben nem tud érdemben fellépni.)
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a csendháborítás szabálysértésének a "megengedettnél nagyobb" zajokozás tényállási eleme, olyan meghatározatlan, értelmezhetetlen, bizonytalan tartalommal bír, és így nem alkalmas arra, hogy a Szabr. 6. § (1) bekezdése által tiltott magatartásokról egyértelmű eligazítást adjon a jogalanyok és jogalkalmazás számára. A szabályozás jogbizonytalanságot okoz, és így sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 40. §-a értelmében, ha az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, azt teljesen vagy részben megsemmisíti. Az Alkotmánybíróságnak lehetősége van arra, ha a norma egy részének alkotmányellenességét állapítja meg, akkor többnyire csak ezt a szövegrészt semmisíti meg, egyúttal megállapítja, hogy a megsemmisítést követően a rendelkezés milyen szöveggel marad hatályban. A jelen ügyben ennek a megoldásnak nincs technikai akadálya, de az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a szövegösszefüggésekre és a jogszabály gyakorlati fontossága miatt - kerülendő, hogy egyáltalán ne legyen egy ideig "csendvédelmi" szabálysértési tényállás - a Szabr. 6. § (1) bekezdésének "és a megengedettnél nagyobb" szövegrészét 2007. március 1-jei hatállyal semmisíti meg, így kellő időt hagy a jogalkotó számára új, az alkotmányos követelményeknek megfelelő szabályozás megalkotására.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapszik.
Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 694/B/2001.