EH 2011.2332 I. A csődeljárás kezdő időpontjában fennálló követelése alapján a csődeljárásban csak az vehető figyelembe hitelezőként és csak az gyakorolhatja a hitelezői jogokat, aki a csődeljárás kezdő időpontját követő 30 napon belül követelését bejelenti a vagyonfelügyelőnek és az adósnak, továbbá ezen a határidőn belül befizeti a nyilvántartásba vételi díjat a vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 10. § (2) bek. f) pont, 12. § (1), (2) és (5) bek., 18. § (2) és (4) bek., Pp. 196. § (4) bek.].
II. A csődegyezség jóváhagyásánál vizsgálandó feltételek [1991. évi XLIX. tv. 21/A. § (3) bek.].
Az adós által 2010. április 6-án benyújtott kérelem alapján az elsőfokú bíróság végzésével a csődeljárást megindította, az erről szóló végzése 2010. április 16-án jelent meg a Cégközlönyben, mely időpont egyben a csődeljárás kezdő időpontja.
Az adós 2010. április 20-án kelt levelében felhívta ismert hitelezőit, hogy követeléseiket a csődeljárás kezdő időpontjától számított 30 napon belül jelentsék be a vagyonfelügyelőnek azzal, hogy a határidő elmulasztása esetén a követelés nyilvántartásba vételére nem kerül sor. Tájékoztatta őket arról, "követelésük nyilvántartásba vételének feltétele, hogy annak 1%-át (minimum 5000 Ft, maximum 100 000 Ft) befizessék az E. Zrt. vagyonfelügyelő" bankszámlájára.
Az adós 2010. május 31-re tűzte ki az egyezségi tárgyalást, melyről az általa ismert hitelezőket (nem csak a csődeljárásban hitelezővé váltakat) a 2010. május 19-én kelt levélben, ismeretlen hitelezőit 2010. május 21-én és május 27-én megjelent újsághirdetés útján is értesítette. Mind a két tájékoztatásban szerepelt, hogy a tárgyalás helyszínén, a regisztráció idején biztosítja az adós, hogy a nyilvántartásba vételi díj befizetését pótolhassák.
Az első egyezségi tárgyaláson megjelent P. S. Kft. a nyilvántartásba vételi díjat az egyezségi tárgyalás tartama alatt fizette be a vagyonfelügyelő számlájára. A vagyonfelügyelő az egyezségi tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy hitelezőként elismeri őt.
Ennek alapján biztosított hitelezőként került nyilvántartásba a B. T. Kft, a P.S. Kft, valamint a T. és V. Takarékszövetkezet, nem biztosított hitelezőként a V.-C. Kft."csa"., az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága, a P. A. Kft, A. Önkormányzata, az R. Kft., az A. H. Biztosító, a T. és V. Takarékszövetkezet, a K. Bank Zrt., a T. Zrt., az E. Nyrt., a D. Zrt., és vitatott hitelezői igénnyel szerepelt a Z.B. Víziközmű Társulás.
Az első egyezségi tárgyaláson nem született megállapodás. A második, 2010. július 5-én megtartott tárgyaláson csak a T. és V. Takarékszövetkezet, a P.S. Kft., a V.-C. Kft. "csa", a P. A. Kft., az APEH és a K. Bank Zrt. képviselői, valamint az adós és a vagyonfelügyelő képviselője vettek részt.
Az első tárgyaláson szószerinti jegyzőkönyv készült és így kívánták rögzíteni a második tárgyaláson történteket is, azonban a tárgyaláson a hangrögzítő berendezést a vagyonfelügyelő képviselője véletlenül leverte, ezért a tárgyaláson történteknek csak egy része került rögzítésre. A jegyzőkönyv gépelt formájában is csak azt tartalmazza, hogy többen szóltak, de nem a mikrofonba, illetve a hangrögzítő berendezés földre esése után semmilyen előzményi szöveg nem maradt meg. A jegyzőkönyv szerint a diktafon megjavítása után került sor a szavazásra, s ezt követően elhangzottakat már szó szerint tartalmazza a jegyzőkönyv.
A jegyzőkönyv hitelesítőnek választott T. és V. Takarékszövetkezet képviselője nem hitelesítette a jegyzőkönyvet, mert a záradék szerint "a jegyzőkönyv nem tartalmazza az elhangzottakat." A másik hitelező, a V.-C. Kft. "csa." képviselője a jegyzőkönyvet hitelesítette.
2010. július 9-én a vagyonfelügyelő, a P.S. Kft. képviselője, valamint a V.-C. Kft. "csa" képviselője jegyzőkönyvet vettek fel, mely szerint a 2010. július 5-én felvett jegyzőkönyvet a P.S. Kft. képviselője hitelesítette azzal, hogy az a tárgyaláson elhangzottakat tartalmazza.
Az egyezségi tárgyaláson felvett jegyzőkönyv szerint az adós egyezségi ajánlatai közül az I. számú javaslatot fogadták el a hitelezők szavazattöbbséggel, a biztosított hitelezői osztályban 57,8%-os, a nem biztosított hitelezői osztályban 75,33 %-os arányban. A javaslat szerint a biztosított követelések 55%-át, a nem biztosított hitelezői igények 15%-át vállalta kifizetni az adós 2011. december 31-ig.
A szavazás módjáról, annak eredményéről az egyezségi tárgyalásról készült jegyzőkönyv nem tartalmaz adatokat, a becsatolt iratok alapján feltételezhetően írásban történt a szavazás. Szintén a mellékletekből állapítható meg, hogy egyedül a P.S. Kft. biztosított hitelezőként és a V.-C. Kft. "csa" nem biztosított hitelezőként fogadta el az egyezségi javaslatot.
A T. és V. Takarékszövetkezet 2010. július 21-én nyújtott be kifogást a bírósághoz a vagyonfelügyelő mulasztására hivatkozással. Álláspontja szerint a P.S. Kft. hitelezői igénye nem teljes mértékben minősül biztosítottnak, illetve ez alapján a vagyonfelügyelő helytelenül sorolta be a hitelező igényét és a szavazati jogok sem kerültek megfelelően megállapításra, a vagyonfelügyelő azonban nem válaszolt az őt tájékoztatás nyújtására kérő levelekre. Előadta, hogy az adós és az egyezséget elfogadó vállalkozások gazdaságilag összefüggő társaságok, a V.-C. Kft. "csa" készfizető kezességet vállalt az adós tartozásáért, a P.S. Kft. tekintetében pedig személyes kapcsolat áll fenn a V.-C. Kft. "csa" tulajdonosával.
Kérte a fentiek alapján az egyezség elutasítását, a vagyonfelügyelő kötelezését a megfelelő besorolásra és szavazatszámok kialakítására, valamint annak vizsgálatára, hogy valóságosak-e a V.-C. Kft. "csa" és a P.S. Kft. követelései.
Az elsőfokú bíróság az eljárást megszüntette, elrendelte az adós felszámolási eljárásának a megindítását, megállapította a vagyonfelügyelő díját és rendelkezett a jogerős végzés Cégközlönyben való közzétételéről. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy hitelezőként csak azokat lehetett volna nyilvántartásba venni, akik a közzétételt követő 30 napos határidőn belül hitelezői igényüket bejelentették és a nyilvántartásba vételi díjat befizették. Ennek a két feltételnek csak az A. Önkormányzat, a T. és V. Takarékszövetkezet, valamint a Z. B. Víziközmű Társulás felelt meg. Ennek ellenére a vagyonfelügyelő a későbbi befizetőket is elfogadta, így a későbbi csődtárgyaláson csődegyezséget elfogadó P.S. Kft.-t is, mely társaság a nyilvántartásba vételi díj befizetését a tárgyalás megnyitásáig nem is igazolta. Ebből következően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az egyezségi tárgyaláson olyan hitelezők szavaztak, akik a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 18. § (4) bekezdése értelmében szavazati joggal nem rendelkeztek, így az egyezség nem felel meg a törvényben foglaltaknak. Megjegyezte, hogy az egyezségi tárgyalás jegyzőkönyve hitelesítésének elmaradása és hiányos tartalma miatt sem lett volna lehetőség az egyezség jóváhagyására, mert a közvetlenség elvét kizáró jogszabályi feltételek mellett az egyezség csak tartalmi és formai okokból kifogástalan okiratok alapján lett volna jóváhagyható. A T. és V. Takarékszövetkezet beadványát kifogásnak minősítette, de megállapította, hogy a Cstv. 15. § (3) bekezdése értelmében a hitelező elkéste a kifogás benyújtására rendelkezésére álló határidőt.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a vagyonfelügyelő, a P.S. Kft., a V.-C. Kft."csa", és a P. A. Kft. által benyújtott fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és a vagyonfelügyelő díját 10 723 912 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Határozatának indokolásában a csődeljárás megszüntetésével kapcsolatban kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az ügy eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta a tényállást, és abból érdemben helyes jogkövetkeztetést levonva szüntette meg a csődeljárást, azonban annak indokaival csak részben értett egyet.
Elsődlegesen megállapította, hogy a hatályos szabályozás szerint az egyezség bírói jóváhagyása új jogintézmény, amelynek eredményeképpen a csődegyezség is eljárásjogi egyezséggé vált. A törvény szövegéből következően az egyezség körében a bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy az megfelel-e a törvényben foglaltaknak, azaz csak a Cstv. szabályainak érvényesülése vizsgálható, a bíróság vizsgálódási köre kötött, az csak a törvényi minimumra terjed ki. (Hivatkozott az EBH 2000.336. számú eseti döntésben szereplő jogi érvelésre, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 15. Cspkf. 44.329/2010/3. számú határozatában foglaltakra.)
Az ügy érdemével kapcsolatban kifejtette, hogy a másodfokú bíróságnak elsőként a nyilvántartásba vételi díj befizetésének végső határideje tekintetében kellett állást foglalnia. Megállapította, hogy nem egyértelmű ugyan a jogszabály, s nem vitásan a követelés nyilvántartásba vételének és besorolásának kettős feltétele van, azonban ezek közül a törvény kifejezetten csak a bejelentésre írja elő a 30 napos határidőt. Miután a díjfizetésre ilyen határidőt nem tartalmaz, ezért a Cstv. 18. § (4) bekezdésének az a helyes értelmezése, hogy az egyezségi tárgyaláson szavazati joggal rendelkezik az a hitelező, aki a 10. § (2) bekezdés f) pontja szerinti határidőben bejelentette hitelezői igényét, és a nyilvántartásba vételi díjat legkésőbb a hitelezői gyűlésen (egyezségi tárgyaláson) a szavazás megtörténtéig befizeti, továbbá követelése elismert, vagy nem vitatott követelésként került nyilvántartásba vételre. Utalt a nyilvántartásba vételi díjjal kapcsolatban a felszámolási eljárásokban kialakult bírósági gyakorlatra (BH 2001/240.). Mindebből következően - álláspontja szerint - tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra hivatkozva nem hagyta jóvá az egyezséget, hogy olyanok is szavaztak, akik nem fizették be a 30 napos határidőn belül a nyilvántartásba vételi díjat.
Helytállónak találta ugyanakkor azt a megállapítást, hogy az egyezség jóváhagyására a benyújtott okiratok hiányossága miatt nem volt lehetőség. Kifejtette, hogy a csődeljárás olyan nemperes eljárás, amit a bíróság felügyelete mellett a vagyonfelügyelő segítségével az adós folytat le. A bíróság közreműködése a törvényben előírt esetekben (eljárás megindítása, hitelezői igények besorolásával és a vagyonfelügyelő eljárásával kapcsolatos kifogások, egyezség jóváhagyása és az eljárás befejezetté nyilvánítása, vagy a csődeljárás megszüntetése) a törvényesség biztosítására, a felek jogainak megóvására korlátozódik. E döntései meghozatalakor a bíróság kizárólag a felek és a vagyonfelügyelő által szolgáltatott adatok alapján, rövid határidővel köteles eljárni. Ennek megfelelően garanciális jelentősége van annak, hogy az eljárás során keletkező okiratok mind formai szempontból, mind tartalmilag kifogástalanok legyenek, mivel csak ezek alapján van lehetősége a bíróságnak ellenőrizni, hogy az eljárás a törvényben foglaltaknak megfelelően zajlott-e le.
Ebből az egyezség jóváhagyása körében az következik, hogy a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésének megfelelő, jóváhagyó és az eljárást befejezetté nyilvánító határozat csak abban az esetben hozható, ha a Cstv. 17-21. §-aiban foglaltak maradéktalanul teljesülnek, illetve az ezeket igazoló okiratokat az ott írtaknak megfelelően nyújtották be. Ellenkező esetben a Cstv. 21/B. §-ának megfelelően az eljárás megszüntetéséről és a felszámolás elrendeléséről kell határozni. Miután a Cstv.18. § (2) bekezdésében meghatározott tartalommal és alakisággal készült jegyzőkönyv szolgál a bíróság döntésének alapjául, ezért fokozott jelentősége van annak, hogy az valóban helyesen rögzíti-e a hitelezői gyűlésen történteket. Ezért a hitelesítés nem puszta formalitás, hanem olyan garanciális aktus, amely másként nem pótolható, megsértése esetén formai szempontból hibás, hiányos okirat keletkezik, amely nem felel meg a törvényben foglaltaknak, s így nem szolgálhat a Cstv. 21/A. § (3) bekezdésében foglalt bírói döntés alapjául. Álláspontja szerint érdemben helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság, amikor megállapította, hogy az alaki szempontból nem megfelelő okiratok alapján a csődegyezség jóváhagyásának nem volt helye és ezért a csődeljárást megszüntette. A vagyonfelügyelő díjának összegét megváltoztatta részben azért, mert a díjalapot tévesen határozta meg az elsőfokú bíróság - azt az adós könyveiben a csődeljárás kezdetekor ténylegesen szereplő eszközértékből kiindulva számította -, részben pedig azért, mert annak összegét sávosan degresszív módon számolta ki.
A jogerős végzés ellen az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogerős végzés - elsőfokú végzésre is kiterjedő - hatályon kívül helyezését és a csődegyezség jóváhagyását. Állította a Cstv. 18. § (2) bekezdésének megsértését. A vagyonfelügyelő díjának mértékével kapcsolatban felülvizsgálati kérelmet nem terjesztett elő.
Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság álláspontjának azzal a részével egyetért, mely szerint a hitelező az egyezségi tárgyalásig befizetheti a nyilvántartásba vételi díjat, ugyanakkor nem ért egyet azzal a döntésével, hogy a szabálytalan jegyzőkönyvre hivatkozással az egyezséget nem hagyta jóvá. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság sem vitatta, hogy a felek által megkötött csődegyezség maradéktalanul és mindenben megfelel a jogszabályban előírtaknak, így e körben nem merül fel aggály.
A 2010. július 5-én kelt jegyzőkönyv a jogszabályban előírt kellékeket tartalmazza, így megfelel a Cstv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Hivatkozott arra, hogy a jegyzőkönyvnek a jogszabály szerint nem kell tartalmaznia szó szerint az ott elhangzottakat, s mivel a jegyzőkönyv a lényeges elemet tartalmazta, ezért a törvény előírásainak megfelel.
A T. és V. Takarékszövetkezet képviselője a jegyzőkönyvet aláírta, s ezzel - az adós álláspontja szerint - a hitelesítés megtörtént. A hangfelvétellel felvett jegyzőkönyvet 2010. július 9-én átadták a hitelesítőnek, és ő július 11-én adta azt vissza azzal, hogy a hitelesítést megtagadja. Miután a moratórium július 15-én lejárt, nem volt lehetőség újabb egyezségi tárgyalás tartására és a törvény nem ad útmutatást, mi a teendő ilyen esetben. Ezért választották azt a megoldást, hogy a csődegyezséghez hozzájáruló hitelezőket megkeresték és így hitelesítették a jegyzőkönyvet. Álláspontja szerint a hitelesítő joggal való visszaélést követett el azzal, hogy megtagadta a hitelesítést, bár a jegyzőkönyvet aláírta. Hivatkozott a BH 2005/180. számú eseti döntésben a társasházi közgyűléseken felvett jegyzőkönyvekkel kapcsolatban kifejtett legfelsőbb bírósági álláspontra, mely szerint pusztán a hitelesítés elmaradása nem eredményezheti a közgyűlésen meghozott határozatok érvénytelenítését, a hitelesítő nem tagadhatja meg az aláírást arra hivatkozással, hogy a jegyzőkönyv a közgyűlésen elhangzottakat nem a valóságnak megfelelően tartalmazza. Mindebből következően álláspontja szerint a jegyzőkönyv hitelesítésének hiánya önmagában nem eredményezte a jegyzőkönyv érvénytelenségét, ezért az megfelelt a Cstv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
A T. Takarékszövetkezet (korábbi nevén: T. és V. Takarékszövetkezet) hitelező tartalmában kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását és az adós eljárási költség fizetésére való kötelezését. Kifejtette, hogy képviselője a jegyzőkönyvet azért nem hitelesítette, mert több, az ügy érdemében tett hozzászólás kimaradt a jegyzőkönyvből. Álláspontja szerint a jegyzőkönyv nem alkalmas az egyezségi tárgyaláson elhangzottak kétséget kizáró bizonyítására és formai szempontból sem felel meg a Cstv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy a 2009. évi LI. törvénnyel módosított Cstv. rendelkezései a csődegyezséget a korábbi szerződést módosító helyzetéből eljárásjogi egyezséggé emelték, abban az esetben, ha az egyezséget a bíróság jóváhagyja. Figyelemmel azonban arra, hogy az egyezségkötés nem a bíróság előtt történik, hanem az azt bizonyító iratokat nyújtják csak be a bírósághoz, ezért különös jelentősége van egyrészt annak, hogy az eljárásban résztvevő vagyonfelügyelő, mint a törvényesség képviselője, hogyan végzi feladatát, másrészt pedig annak, hogy a csődeljárás során történteket az iratok hogyan dokumentálják és bizonyítják.
A Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a másodfokú bíróság jogi álláspontjával abban a kérdésben, hogy a csődeljárásban való hitelezővé váláshoz nincs szükség a nyilvántartásba vételi díj 30 napon belül történő befizetésére. Nem vitásan a törvény a 10. § (2) bekezdés f) pontjában a közzétételre kerülő végzés kötelező tartalma körében nem írja elő annak közzétételét, hogy a nyilvántartásba vételi díj befizetésének is ezen határidőn belül kell megtörténnie. A 12. § (1) bekezdése azonban tartalmazza, hogy "a követelés nyilvántartásba vételének feltétele az is, hogy a hitelező annak 1%-át - de legalább 5000 forintot és legfeljebb 100 000 forintot - nyilvántartásba vételi díjként - befizessen a vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára". A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint e rendelkezés alapján teljesen egyértelmű, hogy a nyilvántartásba vételhez - azaz ahhoz, hogy a továbbiakban a hitelező meghívást kapjon az egyezségi tárgyalásra hitelezői jogainak gyakorlása érdekében - elengedhetetlen a nyilvántartásba vételi díj befizetése. Enélkül ugyanis a vagyonfelügyelő nem tudja a követelést besorolni [12. § (2) bekezdés], arról nem tudja az adóst és a hitelezőket értesíteni [12. § (5) bekezdés], az adós nem tud egyezségi javaslatot, programot stb. készíteni, mivel nem ismeri a figyelembe veendő hitelezőit [17. § (1) és (3) bekezdés]. A rendelkezések összevetéséből tehát egyértelműen az következik, hogy a hitelezőnek, amennyiben ilyen minőségben a csődeljárásban részt akar venni, a nyilvántartásba vételi díjat a 30 napos határidőn belül be is kell fizetnie.
E követelmény a jelen eljárásban is érvényesül annak ellenére, hogy az adós - immár a 30 napos határidő letelte után, jogszabálysértő módon - olyan tájékoztatást adott valamennyi, általa elismert, de az eljárásba szabályosan be nem jelentkezett hitelezőjének, hogy az egyezségi tárgyaláson is van lehetőség a nyilvántartásba-vételi díj befizetésére. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helytállóan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy olyan személyek vettek részt az egyezség megkötésében, akiknek erre nem volt joguk, mert nem váltak a csődeljárásban az adós hitelezőivé.
Az eljárásban vitatott másik jogkérdés az volt, hogy a jegyzőkönyv hiányossága miatt a megkötött egyezség érvénytelen-e, ez szolgálhat-e a csődeljárás megszüntetésének alapjául. A másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a jogi következtetésre, hogy a bíróság feladata a csődeljárás során a törvényesség ellenőrzése, ezen belül annak biztosítása, hogy a Cstv. szabályai érvényesültek-e az eljárás során. A jogerős végzés helytállóan foglalta össze azokat a Cstv.-ben előírt eljárási cselekményeket, amelyeknél a bíróság közreműködik - az eljárás megindítása, a hitelezői igények besorolásával és a vagyonfelügyelő eljárásával kapcsolatos kifogások elbírálása, az egyezség jóváhagyása és az eljárás befejezetté nyilvánítása vagy a csődeljárás megszüntetése -, s amelyek a felek aktív együttműködésével biztosítják azt, hogy az egyezség megkötése törvényes módon történjen, miközben az adós és a hitelezők közötti egyezség tartalmának kialakításába a bíróság nem avatkozik be, azt nem vizsgálhatja.
Az eljárás megindítását követően, a csődeljárás gazdasági tartalmával kapcsolatban a hitelezőknek joga van arra, hogy a vagyonfelügyelő által elfogadott, besorolt követelések tekintetében kifogást terjesszenek elő - saját, illetve más hitelezők igénye tekintetében is. Ezzel biztosítható, hogy azok a hitelezők és olyan összeg erejéig kerüljenek be a biztosított, illetve nem biztosított hitelezői osztályokba, s szavazzanak a csődegyezség elfogadásáról, akiknek valóban követelésük áll fenn az adóssal szemben, s a megfelelő hitelezői csoportba, osztályba kerültek besorolásra.
Az egyezség jóváhagyása kapcsán az eljárásra a Cstv. részletes előírásokat tartalmaz, ezeket a feleknek pontosan azért kell betartaniuk, mert olyan egyezséget kell a bíróságnak megítélnie, amelyet nem előtte kötöttek meg az érintett felek. Jóllehet a vagyonfelügyelő ellenőrzi az egyezségkötési eljárást, és ellenjegyzésével ellátva igazolja, hogy az szabályosan történt, ennek ellenére a bíróságnak kell meggyőződnie arról, hogy valóban olyan módon történtek-e az események, amelyek lehetőséget biztosítottak az adós és a hitelezők közötti tárgyalásokat követően a tisztességes egyezségkötésre. Ezért is van szükség arra, hogy a jegyzőkönyv hitelt érdemlően, a valóságnak megfelelően rögzítse a történteket.
Jelen eljárásban az első egyezségi tárgyaláson a hitelezőket tájékoztatta az adós arról, hogy szó szerinti jegyzőkönyvezésre kerül sor, s ezt a megoldást követték a második tárgyaláson is. A bekövetkezett esemény - a hangrögzítő berendezés földre esése és az előtte rögzített felvétel használhatatlanná válása - ismert volt a felek számára, ezért az adósnak mindenképpen meg kellett volna győződnie arról, hogy mi történt a korábban felvett anyaggal. Helytállóan hivatkozott az adós arra, hogy Cstv. 18. § (2) bekezdése nem tartalmaz olyan előírást, hogy kötelező szó szerinti jegyzőkönyvet felvenni, ezért azt el lehet készíteni más módon is.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban, ha a feleket előzetesen a szó szerinti jegyzőkönyvezésről tájékoztatták, de az azt tartalmazó digitális hanganyag technikai hiba miatt megsemmisült, lehetősége lett volna az adósnak arra, hogy a jelenlevő hitelezők tájékoztatása mellett vagy megismételtesse az addig elvégzett cselekményeket, vagy a jegyzőkönyvet más módon - jegyzeteket készítve és utóbb a lényeget összefoglalva, esetleg azonnal kézzel rögzítve a felszólalások lényegét stb. - készítse el. Nyilvánvalóan a jegyzőkönyvvezetés ilyen módját a jegyzőkönyvnek is tartalmaznia kellett volna, és az ilyen módon készített jegyzőkönyv hitelesítése erre hivatkozással már nem lett volna megtagadható.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, BH 2005/180. szám alatt közzétett eseti döntésben kifejtettek a jegyzőkönyv magánokirat jellegével kapcsolatban helytállóak. Jelen eljárásban azonban a Pp. 196. § (4) bekezdését kell alkalmazni, mert a Cstv. 18. § (2) bekezdése az okirati bizonyításhoz egy meghatározott alakban kiállított okiratot kíván meg. A hitelesítés célja annak a két résztvevő általi igazolása, hogy a jegyzőkönyv a történteket tartalmazza.
A kifejtett indokok miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős végzésének felülvizsgálati kérelemmel támadott részét - részben eltérő indokolással - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.427/2010.)