BH 2021.7.201 A ténytanúsítványra vonatkozó szerződéses rendelkezés nem tisztességtelen. A szerződés érvényességét, ezen belül tisztességtelenségét a szerződés megkötésekor fennálló tények, és érvényben levő jogszabályok tükrében kell megítélni [1959. évi IV. tv. (rPtk.) 209. § (1) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes és a II. rendű alperes mint adósok és zálogkötelezettek, valamint az I. rendű alperes mint hitelező és zálogjogosult 2008. május 19-én közjegyzői okiratba foglalt, ingatlan-jelzálogjoggal biztosított devizaalapú kölcsönszerződést kötöttek.

[2] A kölcsönszerződés III. pontjának második és harmadik bekezdése szerint:

"A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés alapján az Adósok terhére mindenkor fennálló kölcsön- és járuléktartozás tekintetében, annak közokirati tanúsításaként, az Adósnak a Hitelezőknél vezetett számlái és a Hitelezők vonatkozó bizonylatai alapján készített közjegyzői ténytanúsítványt fogadják el.

Az Adósok és a Zálogkötelezettek aláveti magát annak, hogy a jelen közjegyzői okirat alapján az Adósok terhére fennálló kölcsön- és egyéb járuléktartozás összegét, esetleges végrehajtási eljárás kezdeményezése esetén is, a Hitelezők felkérésére a fenti módon közjegyző tanúsítsa."

[4] Az I. rendű alperes 2015. október 22-én közjegyzői okiratba foglaltan felmondta a perbeli kölcsönszerződést, a felmondást magában foglaló nyilatkozatról a közjegyző jegyzőkönyvet vett fel, és tanúsítványt állított ki az I. rendű alperes felkérésére az általa az elektronikus nyilvántartásból a közjegyző rendelkezésére bocsátott bizonylat/dokumentum alapján a felperesnek 2015. október 15-én fennálló tartozásának összegéről.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperes módosított keresetében - többek között - kölcsönszerződés III. pontjának [2] pontban idézett kikötései érvénytelenségének megállapítását kérte azok tisztességtelensége miatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: rPtk.) 209/A. § (2) bekezdése, valamint a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdés a), b) és j) pontjára hivatkozással.

[6] Az I. rendű alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatát a felülvizsgálattal érintett körben azzal indokolta, hogy a szerződés III. pontjának keresettel támadott rendelkezése nem minősül a felek viszonylatában érvényesülő bizonyítási teher megfordulását eredményező tartozáselismerésnek, és a szerződési feltétel a végrehajtás elrendelésére sincs kihatással.

[8] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította a kölcsönszerződés III. pontjának [2] pontban idézett szövegrészének érvénytelenségét, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy a per tárgyát képező szerződéses rendelkezés a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés i) és j) pontjában megjelölt okból tisztességtelen. Az ítélőtábla abból indult ki, hogy a szerződési feltétel tisztességtelenségét az uniós jog - azaz a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv (a továbbiakban: fogyasztói irányelv), - elsőbbségi alkalmazása mellett kell megítélni. Ebből következően a bíróságok a fogyasztói irányelv átültetéséről gondoskodó nemzeti jogszabályokat a fogyasztói irányelv szövegének és céljának megfelelően kötelesek értelmezni, és a fogyasztói irányelv értelmezése tárgyában az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által hozott ítéletek mintegy jogegységi határozat jellegével kötelezőek a nemzeti bíróságok számára.

[9] Az ítélőtábla az EUB C-34/18. számú ítéletében írtakra hivatkozással úgy ítélte meg, hogy a ténytanúsítványra vonatkozó szerződéses rendelkezés tisztességtelen, az egyrészt a bizonyítási terhet megfordítja, másrészt kizárja, illetve korlátozza a fogyasztói igényérvényesítés lehetőségét.

[10] Kifejtette, a ténytanúsítványra vonatkozó szerződéses rendelkezés a bizonyítási terhet megfordítja, ugyanis a fogyasztó ugyan vitathatja a ténytanúsítványban írtakat, de ez esetben a bizonyítás kötelezettsége őt terheli. Az ítélőtábla érvelése szerint a felek a szerződésben akár a peres, akár a nemperes eljárások tekintetében megállapodhatnak a bizonyítás módjának jogszabályban rögzített módjától való eltérésben, amelyet a perbeli szerződéses rendelkezéssel meg is tettek. Hangsúlyozta a fél tényállítása és annak okirati bizonyítása között éles különbség van, a közokirat csak a fél tényállításainak tartalmát igazolja, de annak helytállóságát nem. A perbeli szerződéses rendelkezés célja, hogy az alperes mentesüljön saját tényállítása valóságtartalmának bizonyítása alól, a nyilatkozatában foglaltakkal szemben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: rPp.) 195. § (6) bekezdése alapján a bizonyítási kötelezettség a fogyasztót terhelje.

[11] Végrehajtási eljárás esetén is a végrehajtási záradék kibocsátását kérő mentesül a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 23/C. § (1) és (2) bekezdése, illetve a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. tv. (a továbbiakban: Kjtv.) 112. § (1) és (2) bekezdése szerinti konjunktív feltételek teljesítésének kötelezettsége alól, figyelemmel a per tárgyát képező szerződéses rendelkezésre. Az ítélőtábla hangsúlyozta kétféle közjegyzői okirat van az ügyleti és ténytanúsító okirat, mindkettővel szemben követelmény, hogy az a valóságnak megfelelő tartalmú legyen. Ugyanakkor a tartozás összegéről a közjegyző meggyőződni nem tud. A perbeli szerződéses rendelkezésre tekintettel a záradék a valóságtartalmat is igazolja, annak hiányában a hitelező nyilatkozatához joghatás nem fűződhetne.

[12] Az ítélőtábla álláspontja szerint a végrehajtási záradék kibocsátásához megkövetelt jogszabályi előírások nem teljesülnének a perbeli feltétel nélkül a Kjtv. 136-147/A. §-ai és 144. § (1) bekezdése alapján, hiszen a saját követelése összegére vonatkozó jogosulti nyilatkozat megtétele - a perbeli szerződési feltétel hiányában - olyan jogkövetkezménnyel nem járna, hogy egyben a követelés záradékoláshoz megkívánt [Vht. 23. § (1) bekezdés c) pont és Kjtv. 112. § (1) bekezdés c) pont] összegszerűséget is közokirati formában bizonyítaná. Az I. rendű alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a közjegyző a perbeli feltétel nélkül is kiállította volna a tanúsítványt, mert a közjegyző által kiállított tanúsítvány a szerződési feltétel szövegét visszaidézve, azt visszatükröző módon tanúsítja a követelés felmondáskori összegét.

[13] Az ítélőtábla a hivatkozott EUB-határozatban írtakra tekintettel vizsgálta, hogy a per tárgyát képező feltétel lehetővé teszi-e a hitelező számára a jogvita érdemi lezárását, elzárja-e a fogyasztót az igényérvényesítés lehetőségétől. A korábban hatályos rPp. szabályai mellett a fogyasztó a végrehajtási eljárásban vitathatta a tartozása összegszerűségét, de a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) megváltozott szabályaira tekintettel a végrehajtás megszüntetése iránti perben a fogyasztó a végrehajtani kívánt követelés érvényes létre nem jöttére nem hivatkozhat. A Pp. 129. §-ának az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabálya nem nyújt kellő védelmet a fogyasztónak, mivel az eljárás felfüggesztése diszkrecionális joga a bíróságnak.