EH 2014.01.K3 Nem mesterségesen keltett szabadidős tevékenység zaja is értékelhető veszélyes mértékű zajként, amely a vendéglátó üzlet nyitva tartásának korlátozásához vezethet [2005. évi CLXIV. tv. 6. § (5) bek.; 284/2007. (X. 29.) Korm. r. 2. §, 10. §].
A felperes, mint egyéni vállalkozó 1998 óta üzemelteti D. alatt található "F. Büfé" elnevezésű vendéglátó egységet. A környéken lakók az üzemeltetés kezdete óta rendszeresen éltek bejelentéssel a kereskedelmi hatósághoz a vendégkör magatartását panaszolva, ezzel kapcsolatosan több eljárás is volt már folyamatban.
Az alperes ennek ismeretében hozta meg 2011. február 5-én kelt határozatát, amelyben a vendéglátóegység 22.00 óra és 06.00 óra közötti időtartamban történő üzemeltetését megtiltotta, és erre az időszakra kötelező zárva tartást rendelt el.
A határozat indokolása a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 6. § (5) bekezdésére hivatkozott, utalva a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § b), d), j) pontjára is, amely a környezeti és veszélyes mértékű zaj fogalmát határozza meg.
A Debreceni Törvényszék a felperes keresetét elutasította. Az ítélet hivatkozva a Kertv. 6. § (5) bekezdésére és a Kr. 2. § j), ja) pontjára kifejtette, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok bár tartalmaztak ellentmondásos adatokat, de összességében úgy voltak értékelhetők, hogy a környéken lakók nyugalmát a felperes által üzemeltetett üzlethelyiségből távozó vendégek által keltett zaj zavarhatja.
Felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az alperes határozatára kiterjedően, illetve a bíróság új eljárás lefolytatására és új ítélet hozatalára utasítását. Kifejtette, hogy a Kertv. 6. § (5) bekezdése külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zajra vonatkozik, ilyen jogszabályi rendelkezés pedig a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 31. § (1) bekezdése tartalmaz, amely a környezeti zaj és rezgés elleni védelem tekintetében úgy szabályoz, hogy mesterségesen keltett energia kibocsátásokra értelmezhető csak. Ehhez képest a veszélyes mértékű zaj fogalmi elemeinek tisztázásához alkalmazni kellett a Kr. 2. § j) pontját, amely azonban nem értelmezhető úgy, hogy ember által kibocsátott zajokra is vonatkoztatható lenne, ez csak mesterségesen keltett zajokra vonatkozik, így pl. zenegépeknek a zajára. Ilyen azonban nem merült fel jelen ügyben. Annak megítélésére, hogy egy létesítményben keletkezik-e veszélyes mértékű zaj, nem a települési önkormányzati jegyzőnek, mint kereskedelmi hatóságnak, hanem a Kr. 4. § (1) bekezdés a) pontja és 1. sz. melléklete szerint a kistérségi környezetvédelmi hatóságnak van hatásköre. E hatáskörében a környezetvédelmi hatóság a Ktv. 101. § (3) bekezdése, továbbá a Kr. 3. § (3) bekezdése szerinti rendelkezéseket hajtja végre. Mindezért a kistérségi jegyző zajvédelmi hatáskörének elvonása semmis közigazgatási döntéshez vezetett, melyet meg kell semmisíteni és a semmis döntéshez nem fűződhet joghatás. A Kertv. 6. § (5) bekezdésének értelmezése egyébként is téves volt, ennek második fordulata szól arról, hogy az egész éjszakai időszakra is kimondhatja a zárva tartást, ám ez egy olyan súlyos mértékben korlátozó hatósági intézkedés, hogy csak addig állhat fenn, amíg a jogsértő állapot tart. Ha ezt megszünteti az üzletvezető, a zárva tartási kötelezettség megszűnik. Ezt a rendelkezést mellőzte határozatában az alperes és ez sérti a Kertv. 6. § (5) bekezdését. Nyilvánvalóan törvénysértő, hogy ezzel a határozattal az alperes időbeli határ nélkül gyakorlatilag örökre kizárta az üzletet az éjszakai nyitva tartás alól.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását annak helyes indokai alapján.
A felperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Kúria álláspontja szerint az eljárt bíróság az ügy érdemét érintően megfelelően feltárta a tényállást, abból mindenben helytálló jogi következtetést vont le, mellyel a Kúria is egyetért.
A Kertv. 6. § (5) bekezdése értelmében a kereskedelmi hatóság a lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén az üzlet éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartását korlátozhatja.
A Kúria egyetértett az eljárt bírósággal abban, hogy a Kertv. 6. § (5) bekezdésében említett külön jogszabály a Kr., melynek 2. § b), h) pontjai, j) pont jb) alpontja alapján veszélyes mértékű zajnak tekinthető az olyan szabadidős tevékenységből eredő zaj is, melyre jellegéből adódóan határértéket megállapítani nem lehet, mert azonos körülmények között nem ismételhető és érzékszervi észleléssel megállapíthatóan a hatásterületen élő lakosság nyugalmát zavarja. Nem vitás, hogy a Ktv. 31. §-a környezeti zajként a mesterségesen keltett energiakibocsátásokra vonatkozik. Viszont a Kr. a Ktv. 36. §-ában foglalt felhatalmazás keretében született, tehát nem csak a Ktv. 31. §-ában rögzített zaj- és rezgésre vonatkozik, hanem szélesebb körre kiterjedő szabályokat tartalmaz. Konkrétan a környezeti elemek védelmére és a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelemre vonatkozó átfogó szakterületi szabályokat tartalmaz. Jól látható, hogy a Kr. 10. §-a üzemi vagy szabadidős zajforrásokra vonatkozó szabályok körében - többek közt - Kr. 2. § j. ja.) pontja alá tartozó környezeti határérték megállapítását lehetővé tevő - Ktv. 31. §-hoz köthető - szabályokat tartalmaz és e körben valóban a zaj és rezgésvédelmi ügyekben hatósági jogkörben eljáró kistérség székhelye szerinti önkormányzat jegyzője jár el. Jelen esetben azonban a Kr. 2. § j), jb.) pontjáról van szó, ahol határértéket megállapítani nem lehet, és amely esetben a Kertv. 6. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a kereskedelmi hatósági jogkörben eljáró közigazgatási hatóság jogosult eljárni. Ez az értelmezés következik a Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.27.067/1997., a Kfv.II.39.255/2005., Kfv.IV.37.370/2008/4. [KGD 2002.23, KGD 2007.136] eseti döntéseiből is, ezért e jogi álláspont következik az egységes bírói gyakorlatból.
Mindezért mind a veszélyes mértékű zaj fogalmával, mind az eljáró hatóság hatáskörével kapcsolatos kifogások alaptalanok.
A felperes iratellenesen állította, hogy a meghallgatott 27 hatásterületen élő ügyfél jogi státusza nem volt tisztázott a közigazgatási eljárás alatt. A közigazgatási határozat egyértelműen rögzítette, hogy ügyfelekről van szó, ügyfélként történt a meghallgatásuk és a meghallgatási jegyzőkönyvek az iratok közt megtalálhatók. Ezek nem zártan tartalmazzák az ügyfelek nevét és lakcímét. Iratellenes tehát az a felperesi állítás, hogy anonim személyekről van szó, noha zártan kezelését az adatoknak nem kérték, jogállásuk tisztázatlan. Kétségtelen tény, hogy utóbb tanúként jelölte meg az ítélet ezen személyeket, ez az indokolásbeli elírás azonban semmilyen módon nem teszi bizonytalanná az eljárásba történő szabályszerű bevonását a hatásterületen élő ügyfeleknek. Ügy érdemére kiható jogsértésről azért sem lehet szó, mert a fentiek alapján a felperes abban a helyzetben volt, hogy a szabályszerűen beszerzett bizonyítékokat teljes körűen megismerhette, a beszerzett adatok leellenőrizhetők voltak, így semmilyen eljárási jog gyakorlásában felperes akadályozva nem volt. Az ítélet vagy a közigazgatási határozat indokolásában pedig nem kell felsorolni a meghallgatott ügyfeleket név szerint, ilyen kötelezettséget a jogszabályok nem írnak elő.
Az egyéb ítéleti indokolás, vagy más eljárási döntés pontatlanságai tekintetében tett felperesi előadások - még valóságuk esetén - sem voltak alkalmasak a felülvizsgálni kért ítélet jogszerűségének megkérdőjelezésére.
A felperes az időhatár nélküli kötelezés tekintetében hivatkozott arra, hogy az a Kertv. 6. § (5) bekezdését sérti, de a Kúria ebből a jogszabályhelyből nem tudta kiolvasni, hogy kifejezett rendelkezést kéne tartalmaznia a határozatnak arra nézve, hogy addig tart a korlátozás, amíg a jogsértő állapotot a felperes meg nem szünteti. Megjegyezhető, hogy ha tart a korlátozás, akkor nincs jogsértő állapot, tehát aktuálisan nincs mit megszüntetni, ezért a felperesi érvelés logikailag értelmezhetetlen.
A Kúria mindezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. III. 37.723/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Porcsalmy Gergely Csanád ügyvéd által képviselt Sz. K. J. felperesnek a dr. Kiss László Zoltán köztisztviselő által képviselt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 2012. szeptember 10. napján kelt 9.K.30.246/2012/8. számon hozott ítélete ellen a felperes részéről 10. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán meghozta a következő
ítéletet:
A Kúria a Debreceni Törvényszék 9.K.30.246/2012/8. számú ítéletét hatályában fenntartja.
A Kúria kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 30 000 (azaz harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi a Kúria továbbá a felperest, hogy fizessen meg - külön felhívásra - az államnak 70 000 (azaz hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felperes, mint egyéni vállalkozó 1998. óta üzemelteti D. alatt található "F. Büfé" elnevezésű vendéglátó egységet. A környéken lakók az üzemeltetés kezdete óta rendszeresen éltek bejelentéssel a kereskedelmi hatósághoz a vendégkör magatartását panaszolva, ezzel kapcsolatosan több eljárás is volt már folyamatban.
2010. szeptember 7-én az alperes a vendéglátóegység 22.00 és 06.00 óra közötti időtartamban történő üzemeltetést egyszer már megtiltotta, ezzel kapcsolatosan közigazgatási per volt folyamatban, mely 2011. október 26-án megszűnt. Az alperes azonban ezt követően is folytatta az eljárást, összesen 26 személyt hallgatott meg, akik a felperes által üzemeltetett üzlethelyiség környékén laknak, akik 2012. január 2-án, 4-én, 5-én és 9-én nyilatkoztak arról, hogy mennyiben zavarja őket a vendéglátóegység működése, illetve az onnan jövő zaj. Hat fő adott olyan választ, hogy nem zavarja az érkező és távozó vendégek zaja, míg a fennmaradó 21 személy arról számolt be, hogy 23.00 órától hajnali 05.00 óra időpontig, tehát az éjszakai órákban mindenképpen tavasztól-őszig zavarja a környéken élőket a vendéglátóegységből távozó vendégek által keltett zaj.
Az alperes ennek ismeretében hozta meg 2011. február 5-én kelt határozatát, amelyben a vendéglátóegység 22.00 óra és 06.00 óra közötti időtartamban történő üzemeltetését megtiltotta, és erre az időszakra kötelező zárva tartást rendelt el.
A határozat indokolása a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 6. § (5) bekezdésére hivatkozott, utalva a 284/2007. (X.29.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § b), d), j) pontjára is, amely a környezeti és veszélyes mértékű zaj fogalmát határozza meg.
A Debreceni Törvényszék a felperes keresetét elutasította. Az ítélet hivatkozva a Kertv. 6. § (5) bekezdésére és a Kr. 2. § j), ja) pontjára kifejtette, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok bár tartalmaztak ellentmondásos adatokat, de összességében úgy voltak értékelhetők, hogy a környéken lakók nyugalmát a felperes által üzemeltetett üzlethelyiségből távozó vendégek által keltett zaj zavarhatja. Felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a zenegépek zajkibocsátása tekintetében nem állapítható meg magas zajszint, mert ennek a ja) pont szempontjából nem volt jelentősége, és ez lehet, hogy egyfajta vonulási útvonal, ún. C. és P. utcán található vendéglátóipari egységek között létezik, de nem lehetett azt a következtetést levonni a rendelkezésre álló adatokból, hogy kizárólag más vendéglátóhelyek vendégköre által keltett zaj az, ami a környékbeli lakók nyugalmát zavarja. A 27 tanú (helyesen: ügyfél) meghallgatásáról készült jegyzőkönyvek alapján kirajzolódik az, hogy azokat zavarja a vendéglátóegység működéséhez kapcsolódó érzékszervi észleléssel észlelhető, de utóbb nem rekonstruálható zaj, akik a legközelebb laknak a felperes által üzemeltetett vendéglátóipari egységhez. A bíróság tudomása szerint a környéken kb. 500 méteres körzetben, de lehet, hogy 1 km is van, nincs más szórakozóhely.
Felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az alperes határozatára kiterjedően, illetve a bíróság új eljárás lefolytatására és új ítélet hozatalára utasítását. Kifejtette, hogy a Kertv. 6. § (5) bekezdése külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zajra vonatkozik, ilyen jogszabályi rendelkezés pedig a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 31. § (1) bekezdése tartalmaz, amely a környezeti zaj és rezgés elleni védelem tekintetében úgy szabályoz, hogy mesterségesen keltett energia kibocsátásokra értelmezhető csak. Ehhez képest a veszélyes mértékű zaj fogalmi elemeinek tisztázásához alkalmazni kellett a Kr. 2. § j) pontját, amely azonban nem értelmezhető úgy, hogy ember által kibocsátott zajokra is vonatkoztatható lenne, ez csak mesterségesen keltett zajokra vonatkozik, így pl. zenegépeknek a zajára. Ilyen azonban nem merült fel jelen ügyben. Annak megítélésére, hogy egy létesítményben keletkezik-e veszélyes mértékű zaj, nem a települési önkormányzati jegyzőnek, mint kereskedelmi hatóságnak, hanem a Kr. 4. § (1) bekezdés a) pontja és 1. sz. melléklete szerint a kistérségi környezetvédelmi hatóságnak van hatásköre. E hatáskörében a környezetvédelmi hatóság a Ktv. 101. § (3) bekezdése, továbbá a Kr. 3. § (3) bekezdése szerinti rendelkezéseket hajtja végre. Mindezért a kistérségi jegyző zajvédelmi hatáskörének elvonása semmis közigazgatási döntéshez vezetett, melyet meg kell semmisíteni és a semmis döntéshez nem fűződhet joghatás. A Kertv. 6. § (5) bekezdésének értelmezése egyébként is téves volt, ennek második fordulata szól arról, hogy az egész éjszakai időszakra is kimondhatja a zárva tartást, ám ez egy olyan súlyos mértékben korlátozó hatósági intézkedés, hogy csak addig állhat fenn, amíg a jogsértő állapot tart. Ha ezt megszünteti az üzletvezető, a zárva tartási kötelezettség megszűnik. Ezt a rendelkezést mellőzte határozatában az alperes és ez sérti a Kertv. 6. § (5) bekezdését. Nyilvánvalóan törvénysértő, hogy ezzel a határozattal az alperes időbeli határ nélkül gyakorlatilag örökre kizárta az üzletet az éjszakai nyitva tartás alól.
Ezen kívül törvénysértő volt az ítélet azért is, mert a jegyzői kereskedelmi hatóság határozatának számos ellentmondását és a ténybeli alapok hiányosságait nem észlelte. Így a hatóság egyetlen meghallgatott ügyfélnek minősített személyt sem jelölt meg a határozatában, az összegyűjtött személytelenül és cím nélkül megnyilatkozók nyilatkozatainak valóságtartalma és realitása a hatósági döntésből nem ítélhető meg.
Közigazgatási határozatban nem szerepel, hogy a 2012. januárjában a több napon át meghallgatott ügyfelek kérték volna adataik zártan történő kezelését, ezért a hatóság köteles lett volna ezeket a határozat tartalmává tenni. Ezzel sérült a Ket. 72. § (1) bekezdése.
A hatóság megsértette a Ket. 72. § (1) bekezdés ea) pontjában foglaltakat is, és ugyanezt a §-t megsértette a jogerős ítélet is, amikor nem észlelte a hatóság határozatának hiányosságait, hiszen maga a jogerős ítélet is számos további információval egészítette ki az indokolást, melyeket a hatóságnak kellett volna megtennie. Nem lehet megállapítani továbbá, hogy a 27 személy, akit meghallgattak, azoknak mi volt az ügybeli státusza. Ügyfelek voltak vagy tanúk. A határozat második oldala azt mondja, hogy ügyfelekről van szó, a per során benyújtott alperesi nyilatkozat szerint tanúvallomásról, a Debreceni Törvényszék ítélete hatodik oldalán pedig tanúmeghallgatás szerepel, így mindvégig a továbbiakban is tanúról beszél. Az ügyben meghallgatott személyek eljárási minőségének tisztázatlansága következtében nem tekinthető az ügy tényállása sem tisztázottnak. Ha tanúként került sor a meghallgatásra, akkor felperes, jelen lehetett volna a tanúmeghallgatásokon. Így sérült a Ket. 49. § (1) bekezdése, továbbá a Ket. 54. § (4) bekezdése. A hatósági határozat és az ítélet különböző időpontokat jelöl meg, hogy mikor került sor ezen személyek meghallgatására, továbbá, hogy a felfüggesztő határozatában, amit a Debreceni Törvényszék hozott, eltérő időpontként van megjelölve az alperes határozatának kelte, mint ami a határozaton szerepel. Mindebből látszik az is, hogy a Debreceni Törvényszék nem körültekintően végezte el a felülvizsgálatot.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását annak helyes indokai alapján. Kifejtette, hogy jelen ügyben nem a Ktv.-t, hanem a Kr. rendelkezését kellett alkalmazni, ez a jogszabály pedig eltérően határozza meg a környezeti zaj és rezgésforrás fogalmát, melyet a Kr. 2. § b), d) és h) pontjai tartalmaznak. Alperes álláspontja szerint ezek a szabadidőzajra, rezgésforrásra, illetve környezeti zajra vonatkozó előírások felülírják a Ktv. rendelkezését, és ez alapján megállapítható, hogy a vendégek hangoskodása is környezeti zajnak számít. A bírói gyakorlat szerint az utcai zaj nemcsak a mesterségesen keltett hangokat foglalja magában, hanem az emberi hangokat is. Téves azon okfejtés is, hogy elvonta volna az alperes, mint kereskedelmi hatóság a környezetvédelmi hatóság hatáskörét, ugyanis mindkét hatóság egy és ugyanaz, azaz alperes. Az nem minősül hatáskör elvonásnak, hogy a kereskedelmi hatóság, vagy környezetvédelmi hatóságként jár-e el ugyanazon hatóság. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a kereskedelmi hatósági eljárásban külön szakértelem nélkül el lehetett dönteni, hogy a zaj, szabadidőzaj forrásból származik-e, azonos körülmények között ismételhető-e (tehát lehet-e rá határértéket megállapítani), és ez érzékszervi észleléssel megállapíthatóan zavarja-e a hatásterületen élő lakosság nyugalmát. Ezért jelen esetben nem volt szükség külön zajmérésre.
A felperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A Kúria álláspontja szerint az eljárt bíróság az ügy érdemét érintően megfelelően feltárta a tényállást, abból mindenben helytálló jogi következtetést vont le, mellyel a Kúria is egyetért.
A Kertv. 6. § (5) bekezdése értelmében a kereskedelmi hatóság a lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén az üzlet éjszakai (22 óra és 6 óra közötti) nyitva tartását korlátozhatja.
A Kúria egyetértett az eljárt bírósággal abban, hogy a Kertv. 6. § (5) bekezdésében említett külön jogszabály a Kr., melynek 2. § b), h) pontjai, j) pont jb) alpontja alapján veszélyes mértékű zajnak tekinthető az olyan szabadidős tevékenységből eredő zaj is, melyre jellegéből adódóan határértéket megállapítani nem lehet, mert azonos körülmények között nem ismételhető és érzékszervi észleléssel megállapíthatóan a hatásterületen élő lakosság nyugalmát zavarja. Nem vitás, hogy a Ktv. 31. §-a környezeti zajként a mesterségesen keltett energiakibocsátásokra vonatkozik. Viszont a Kr. a Ktv. 36. §-ában foglalt felhatalmazás keretében született, tehát nem csak a Ktv.31.§-ában rögzített zaj- és rezgésre vonatkozik, hanem szélesebb körre kiterjedő szabályokat tartalmaz. Konkrétan a környezeti elemek védelmére és a környezetet veszélyeztető hatások elleni védelemre vonatkozó átfogó szakterületi szabályokat tartalmaz. Jól látható, hogy a Kr.10.§-a üzemi vagy szabadidős zajforrásokra vonatkozó szabályok körében - többek közt - Kr. 2. § j. ja.) pontja alá tartozó környezeti határérték megállapítását lehetővé tevő - Ktv. 31. §-hoz köthető - szabályokat tartalmaz és e körben valóban a zaj és rezgésvédelmi ügyekben hatósági jogkörben eljáró kistérség székhelye szerinti önkormányzat jegyzője jár el. Jelen esetben azonban a Kr. 2. § j), jb.) pontjáról van szó, ahol határértéket megállapítani nem lehet, és amely esetben a Kertv. 6. § (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a kereskedelmi hatósági jogkörben eljáró közigazgatási hatóság jogosult eljárni. Ez az értelmezés következik a Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.27.067/1997., a Kfv.II.39.255/2005., Kfv.IV.37.370/2008/4. [KGD 2002.23, KGD 2007.136] eseti döntéseiből is, ezért e jogi álláspont következik az egységes bírói gyakorlatból.
Mindezért mind a veszélyes mértékű zaj fogalmával, mind az eljáró hatóság hatáskörével kapcsolatos kifogások alaptalanok.
A felperes iratellenesen állította, hogy a meghallgatott 27 hatásterületen élő ügyfél jogi státusza nem volt tisztázott a közigazgatási eljárás alatt. A közigazgatási határozat egyértelműen rögzítette, hogy ügyfelekről van szó, ügyfélként történt a meghallgatásuk és a meghallgatási jegyzőkönyvek az iratok közt megtalálhatók. Ezek nem zártan tartalmazzák az ügyfelek nevét és lakcímét. Iratellenes tehát az a felperesi állítás, hogy anonim személyekről van szó, noha zártan kezelését az adatoknak nem kérték, jogállásuk tisztázatlan. Kétségtelen tény, hogy utóbb tanúként jelölte meg az ítélet ezen személyeket, ez az indokolásbeli elírás azonban semmilyen módon nem teszi bizonytalanná az eljárásba történő szabályszerű bevonását a hatásterületen élő ügyfeleknek. Ügy érdemére kiható jogsértésről azért sem lehet szó, mert a fentiek alapján a felperes abban a helyzetben volt, hogy a szabályszerűen beszerzett bizonyítékokat teljes körűen megismerhette, a beszerzett adatok leellenőrizhetők voltak, így semmilyen eljárási jog gyakorlásában felperes akadályozva nem volt. Az ítélet vagy a közigazgatási határozat indokolásában pedig nem kell felsorolni a meghallgatott ügyfeleket név szerint, ilyen kötelezettséget a jogszabályok nem írnak elő.
Az egyéb ítéleti indokolás, vagy más eljárási döntés pontatlanságai tekintetében tett felperesi előadások - még valóságuk esetén - sem voltak alkalmasak a felülvizsgálni kért ítélet jogszerűségének megkérdőjelezésére.
A felperes az időhatár nélküli kötelezés tekintetében hivatkozott arra, hogy az a Kertv. 6. § (5) bekezdését sérti, de a Kúria ebből a jogszabályhelyből nem tudta kiolvasni, hogy kifejezett rendelkezést kéne tartalmaznia a határozatnak arra nézve, hogy addig tart a korlátozás, amíg a jogsértő állapotot a felperes meg nem szünteti. Megjegyezhető, hogy ha tart a korlátozás, akkor nincs jogsértő állapot, tehát aktuálisan nincs mit megszüntetni, ezért a felperesi érvelés logikailag értelmezhetetlen.
A Kúria mindezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Kúria a felmerült költségekről és az illetékről a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése, a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (6) bekezdése és az Itv. 50. § (1) bekezdése és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján határozott.
Budapest, 2013. június 04.
Dr. Kovács András s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Kovács Ákos s.k. bíró, Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró