3243/2019. (X. 17.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Debreceni Törvényszék 2.Pf.20.477/2018/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] Az indítványozó személyesen eljárva az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CL. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára hivatkozással alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

[2] 1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Debreceni Törvényszék 2.Pf.20.477/2018/4. számú ítélete, valamint a Hajdúböszörményi Járásbíróság 3.P.20.618/2017/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.

[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege szerint az indítványozó személygépkocsijával 2015. december 23. napján Debrecenben a Pallagi úton 10 óra 21 perctől fizető parkolóhelyet vett igénybe, amely szolgáltatásért mobilparkolással fizetett, az azonban 14 óra 21 perckor automatikusan leállt. A Debrecenben működő fizető parkolóhelyek üzemeltetésére jogosult (a továbbiakban: felperes) alkalmazottja az indítványozó gépjárműjének szélvédőjén 14 óra 37 perckor - fizető parkolóhely díjfizetés nélküli igénybevételéért - fizetési felszólítást helyezett el. Mivel az indítványozó az esedékes pótdíjat nem fizette meg, ezért a felperes 2016. február 1. napján pótdíjfizetési felszólítást küldött számára, majd követelése érvényesítése érdekében fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztett elő. A fizetési meghagyásra irányuló eljárás az indítványozó ellentmondása folytán perré alakult. Az alperes ellenkérelmében azt elismerte, hogy nem fizette meg a felperes részére a parkolási pótdíjat, azonban arra hivatkozott, hogy a parkoló automatán nem szerepelt az a tájékoztatás, hogy mobilparkolás esetén négy óra elteltével a parkolás automatikusan leáll, így a felperes a tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. Hivatkozott arra is, hogy a parkolás során a jóhiszemű eljárásnak, a tájékozódási és együttműködési kötelezettségének és az adott helyzetben általában elvárható magatartásnak eleget tett.

[4] Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmének helyt adott és kötelezte az indítványozót a kereseti kérelemben foglaltak megfizetésére. Döntésének indokolásában kifejtette, hogy a mobiltelefon szolgáltatók saját hatáskörben határozhatják meg, hogy milyen időtartamra, milyen keretösszeg felhasználásáig engedélyezik a mobiltelefonos vásárlásokat. Az indítványozó által csatolt iratok szerint a szolgáltató társaságok internetes honlapjukon rögzítik a mobilparkolással kapcsolatos szolgáltatásaikat, amely szerint a mobilparkolást maximum négy órára lehet igénybe venni, ennek elteltével az automatikusan leállításra kerül és csak újabb SMS küldésével lehet elindítani a további parkolást. A bíróság döntése értelmében az indítványozónak mindezzel tisztában kellett lennie, mivel a mobilparkolás használatát megelőzően tanulmányoznia kellett a szolgáltatás igénybevételének feltételeit. Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy a mobilparkolás feltételeit befolyásolhatta volna.

[5] Az indítványozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság (a továbbiakban: Törvényszék) az elsőfokú ítéletet helyes indokainál fogva helybenhagyta. A Törvényszék indokolása értelmében az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a mobilfizetési szolgáltatás igénybevételének feltételeit nem a felperes, hanem az alperes mobilszolgáltatója rögzítette, ezek között azt is, hogy négy óra elteltével a szolgáltatás leállításra kerül, amelyről az indítványozó előzetesen tájékozódhatott. A Törvényszék kiemelte, hogy maga az indítványozó csatolta azokat a tájékoztatásokat a mobilszolgáltatók honlapjáról, melyekből megállapítható egyebek mellett a szolgáltatás ezen módja.

[6] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben arra hivatkozott, hogy a bírósági ítéletek megsértették az Alaptörvény T) cikk (1) bekezdésében, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglaltakat, valamint a II. cikkben biztosított emberi méltóságát.

[7] 2.1. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a szolgáltatók jogszabályokon alapuló tájékoztatási kötelezettségét, ezzel szemben esetében jogszabályi alap nélkül is felrótták annak elmulasztását. Mivel olyan magatartás tanúsítását várták el tőle, amely nélkülözte a jogszabályi alapot, ezért a bírói döntések nemcsak a tisztességes eljáráshoz való jogát, de az emberi méltóságát is súlyosan megsértették.

[8] 2.2. Panaszában arra is hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok nem tárták fel kellő mértékben a jogvitával érintett jogviszony teljes jogszabályi hátterét. Ebben a körben arra utalt, hogy a Törvényszék a felperes kielégítőnek ítélt tájékoztatását kizárólag a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvény végrehajtásáról szóló 356/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet előírásaira vezette vissza. Ezzel szemben a figyelmen kívül hagyta a részletes tartalmi követelményeket előíró a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletet. További sérelemként értékelte azt, hogy - értelmezésében - az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kógens, az általános szerződési feltételeket alkalmazó felekre vonatkozó bizonyítási kötelezettségről rendelkező normáit, és ebben a tekintetben okfejtéseit sem bírálták el érdemben.

[9] 2.3. indítványában sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok a tényállást indokolás és megalapozott bizonyíték nélkül állapították meg, amely ellentétes a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) rendelkezéseivel. Mindez végső soron az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot alaptörvény-ellenesen korlátozta.

[10] 2.4. Az indítvány értelmében az elsőfokú bíróság bizonyítási teherként jogszabály létezésének bizonyítását is meghatározta részére, mely álláspontja szerint amellett, hogy ellentétes régi Pp. 163. § (3) bekezdésében foglaltakkal, sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint az emberi méltósághoz való jogát is. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherhez tartozónak ítélte a jogszabály létezésének igazolását, ezzel mintegy saját bírói feladatát telepítette az indítványozóra, mely egyértelműen ellentétes az igazságszolgáltatási eljárásokra vonatkozó szabályokkal és alapelvekkel. A Törvényszék eljárása pedig legitimálta ezt az eljárást, ismételten megsértve ezzel a fent már bemutatott indokolási kötelezettséget is magában foglaló tisztességes eljáráshoz való jogát is.

[11] 3. Az Alkotmánybíróság - tanácsban eljárva - az Abtv. 56. §-a alapján először azt vizsgálta, hogy a benyújtott alkotmányjogi panasz eleget tesz-e a befogadhatóság törvényi feltételeinek.

[12] A Törvényszék ítélete az ügy érdemében hozott, rendes jogorvoslattal nem támadható bírói döntés. A kérelmező alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, érintettsége - mivel az ügy alperese volt - fennáll.

[13] Az Abtv. 27. § a) pontja értelmében alkotmányjogi panaszt csak Alaptörvényben biztosított jog sérelmére lehet alapítani. Az Alaptörvény T) cikke a jogszabályok és az Alaptörvény összhangját előíró követelményeket fogalmaz meg, Alaptörvény által elismert jogot azonban nem tartalmaz, így arra alkotmányjogi panasz nem alapítható (3121/2015. (VII. 9.) AB határozat, Indokolás [89]; 3143/2019. (VI. 13.) AB végzés, Indokolás [14]; 3109/2019. (V. 17.) AB végzés, Indokolás [26]).

[14] A panasz egyébiránt a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek eleget tesz, megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét és az indítványozói jogosultságot megállapító törvényi rendelkezéseket, az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntést, az Alaptörvény megsértett rendelkezését, továbbá tartalmaz indokolást az Alaptörvény által elismert jog [Alaptörvény II. cikk és XXVIII. cikk (1) bekezdés] sérelmének a lényegére, illetve arra nézve, hogy a bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével. Mindemellett az indítványozó kifejezett kérelmet fogalmazott meg az Alkotmánybíróság döntésének tartalmára vonatkozóan.

[15] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a értelmében az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ezen feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[16] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában alapvetően az eljárt bíróságok jogértelmezését, illetve a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállást kifogásolta. Állította, hogy jogszabályi alapra való hivatkozás nélkül, a tájékozódási kötelezettségének elmulasztására alapozva állapítottak meg számára joghátrányt. A támadott ítéletek fényében az Alkotmánybíróság nem osztotta ezt az indítványozói álláspontot. Az elsőfokú bíróság valóban megállapította, hogy az indítványozó tájékozódási kötelezettségének nem tett eleget. ítéletét ugyanakkor arra alapította, hogy a felperes nem volt részese a létrejött polgári jogi jogviszonynak, amellyel kapcsolatos álláspontját jogszabályi rendelkezésekre hivatkozva kellően megindokolta. Ezt támasztja alá a Törvényszék döntése is, amely értelmében az elsőfokú bíróság a releváns jogszabályi hivatkozások megjelölésével, helyesen állapította meg a tényállást.

[17] Az indítványozó ezen túl kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok döntésük meghozatalakor nem vettek figyelembe bizonyos, általa szükségesnek tartott jogszabályokat, továbbá az általa előterjesztett bizonyítékok mérlegeléséből nem a megfelelő következtetéseket levonva állapították meg a tényállást. Az alkotmányjogi panasz ezen elemeivel kapcsolatban az Alkotmánybíróság jelen ügyben is emlékeztet arra, hogy "a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak. Az Alkotmánybíróság ugyanis az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazhatja (erről lásd elsőként: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]; legutóbb megerősítette: 3056/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [19]). [...] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, a jogalkalmazó helytállóan állapította-e meg az alkalmazandó jogot, értékelte a bizonyítékokat és érveket, illetve a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, valamint az abból levont következtetés megalapozott-e. Ahogy azt sem vizsgálja, hogy bíróságok jogértelmezése helyesen illeszkedik-e jogági dogmatika elfogadott szabályaihoz (3207/2015. (X. 27.) AB végzés, Indokolás [12], illetve 3067/2016. (IV. 11.) AB végzés, Indokolás [18]; 3117/2016. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [16]; 3123/2019. (V. 29.) AB végzés, Indokolás [22]; 3188/2019. (VII. 10.) AB végzés, Indokolás [19). Lásd összefoglalóan még: 3069/2017. (IV. 4.) AB végzés, Indokolás [9]." (3151/2018. (V. 7.) AB végzés, v)

[18] Nem osztotta az Alkotmánybíróság a panaszban foglalt azon állítást sem, hogy az elsőfokú bíróság jogellenesen kötelezte őt jogszabály létezésének bizonyítására. Az elsőfokú bíróság felhívása értelmében az indítványozót - perbeli ellenkérelmével összefüggésben és arra tekintettel - annak bizonyítása terhelte, hogy a felperes tájékoztatási kötelezettsége mire terjedt ki és annak milyen jogszabályi alapja volt. A Törvényszék indokolásában külön ki is emelte, hogy az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási kötelezettségről szóló tájékoztatása a régi Pp. szabályainak megfelelt, így eljárása nem volt jogellenesnek tekinthető.

[19] A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz valójában a bírósági eljárás törvényességi felülvizsgálatára irányul, a bíróság döntésében foglaltak tartalmát sérelmezi. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben sem bocsátkozhat azonban annak érdemi vizsgálatába, hogy a bíróság döntése megalapozott volt-e. E kérdés ugyanis nem alkotmányossági szempontú mérlegelést, hanem a tényállás felülvizsgálatát jelentené, amelyre az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként megindokolt bírói döntést tévesnek tartja, nem alkotmányossági kérdés.

[20] 4. Az eddig megállapítottak alapján az Alkotmánybíróság jelen ügyben nem talált olyan okot, amelyet az Abtv. 29. §-a szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni, ezért az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdése alapján eljárva az Abtv. 27. § a) pontja, 29. §-a, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2019. október 8.

Dr. Szabó Marcel s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Salamon László s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1343/2018.