EBD 2018.12.B28 A sikkasztás és a csődbűncselekmény alaki halmazata csak látszólagos, a specialitásra tekintettel kizárólag a csődbűncselekményt kell megállapítani [1978. évi IV. tv. 290. §, 317. §].

Pertörténet:

Debreceni Járásbíróság B.879/2017/26., Debreceni Törvényszék Bf.12/2018. (*EBD 2018.12.B28*)

***********

[1] Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [1978. évi IV. tv. 317. § (1) bek., (6) bek. b) pont] és csődbűncselekmény bűntettében [1978. évi IV. tv. 290. § (1) bek. a) pont, (2) bek.], ezért halmazati büntetésül 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, a vádlottal szemben 38 769 000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

[2] Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést elsődlegesen elévülés címén az eljárás megszüntetése, másodlagosan téves minősítés miatt enyhítés érdekében.

[3] Az ügyész az ítéletet tudomásul vette.

[4] A megyei főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

[5] A törvényszék osztotta a védő azon álláspontját, mely szerint a csődbűncselekmény bűntette mellett nem lehet helye a vagyon elleni bűncselekményben történő bűnösség megállapításának.

[6] Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság ítélete jogi indokolásában a BH 1999.441. szám alatt közzétett eseti döntésre, mely mellett a BH 1997.61. számú eseti döntésből is kitűnően nem vitásan a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagyona az alapító vagyonától elkülönül, ezért az alapító számára idegen dolog, amelyre nézve a sikkasztás megvalósulhat.

[7] A vagyon elleni bűncselekményhez képest azonban a csődbűncselekmény speciális bűncselekménynek tekintendő, melynek elkövetési tárgya szintén a gazdasági társaság vagyona, azonban amennyiben az azzal, vagy annak egy részével rendelkezni jogosult személy a vagyonnal történő sajátjakénti rendelkezést vagy annak eltulajdonítását mint elkövetési magatartást a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében, vagy már bekövetkezett fizetésképtelen állapotában tanúsítja, illetve éppen ezen magatartása eredményezi annak fizetésképtelenné válását, mely eredményeként bármely hitelezője kielégítését részben, vagy egészben meghiúsítja, és sor kerül a cég felszámolása elrendelésére is, az elkövetői magatartás már csak a csődbűncselekmény törvényi tényállása keretei között nyerhet értékelést.

[8] A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben vagy a már fizetésképtelen állapotban lévő gazdasági társaság valamennyi vagyontárgya ugyanis - attól függetlenül, hogy az befektetett eszköz, vagy forgóeszköz, és milyen értéket képvisel - a hitelezői követelések kielégítése alapjául szolgál.

[9] Jelen ügyben tehát a hitelezők nem csupán azért károsodtak, mert a vádlott a felszámolási eljárás során bejelentett hitelezői igények összegét kitevő 33 274 826 forint összeget vonta el, hanem azért is, mert a fennmaradó, további 5 494 174 forint értékű vagyontömeget is jogtalanul eltulajdonította, mely utóbbi részből a hitelezők még csak részben sem kaphattak kielégítést.

[10] Amennyiben tehát a vádlott csak a hitelezői igények összegével megegyező vagyont tulajdonította volna el, a fennmaradó vagyontömeg szolgálhatott volna a hitelezői igények részbeni kielégítésére. Mivel azonban ennek jogtalan eltulajdonítására is sor került, így ez utóbbi vagyonrészből sem történhetett meg a hitelezők kielégítése.

[11] A hitelezők szempontjából tehát nem osztható meg az eltulajdonított vagyontömeg, hiszen annak egésze a hitelezői követelések kielégítését biztosíthatta volna.

[12] Ezen álláspont helyességét támasztják alá a Kúria Bfv.I.434/2017/6. számú végzésében kifejtettek is, utalva arra is, hogy az abban írtakból kitűnően ugyanezt az álláspontot foglalta el a Legfőbb Ügyészség is, mely szerint a sikkasztás bűntettéhez képest a csődbűncselekmény speciális bűncselekmény, így azzal látszólagos halmazatban áll.

[13] További érvként hozható fel a halmazat megállapítása ellen, hogy amennyiben a vádlott a cég vagyonát képező egy darab ingó dologra nézve követ el jogtalan elsajátítást, mely a hitelezők kielégítése meghiúsulását eredményezi, az ugyanarra a vagyontárgyra nézve elkövetett terhelti magatartás a vagyontárgy értéke összegének megosztása folytán nem járhat a csődbűncselekmény mellett a sikkasztásban történő bűnösség megállapítással is.

[14] Ugyanennek a gondolatmenetnek a nyomán a kizárólag készpénzvagyon eltulajdonítása esetében sem osztható meg a vagyon akkor, ha annak eltulajdonított része meghaladja a hitelezői igények összegét.

[15] Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy amennyiben helye lenne a csődbűncselekmény mellett vagyon elleni bűncselekmény miatti felelősségre vonásnak is, miért ne lehetne helye a vagyon megrongálásában testet öltő elkövetési magatartás esetén a hitelezői igények összegén felüli kárösszegre nézve rongálás miatti büntetőjogi felelősségre vonásnak is.

[16] Ilyen halmazati megállapítás azonban szintén a specialitás elvére figyelemmel kizárt és a bírói gyakorlat sem tükrözi azt.

[17] A csődbűncselekmény jelenleg hatályos Btk. szerinti 404. § (3) bekezdés b) pontja szerinti minősített esete, ha a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértéke különösen jelentős.

[18] A törvényszék álláspontja szerint abból a törvényi megfogalmazásból, mely szerint a súlyosabb minősítést nem a meghiúsított hitelezői igények kielégítése összegétől, hanem a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértékétől teszi függővé a jogszabályalkotó, éppen az a következtetés vonható le, hogy az elvont teljes vagyontömeg a csődbűncselekmény elkövetési tárgya, nem csupán annak azon része, mely a hitelezői igények összegével egyezik.

[19] Ellenkező esetben a csődbűncselekmény minősített esete mellett ugyanazon vagyontömeg egy részére nézve a sikkasztás bűntette is megállapíthatóvá válna, mely lényegében a Btk. 404. § (3) bekezdésében is tükröződő specialitás elvére figyelemmel ugyancsak kétszeres értékelést jelentene.

[20] Mindezen indokokra figyelemmel került sor a törvényszék részéről az elsőfokú ítéleti tényállásból a sikkasztás elkövetési értékével és magatartásával kapcsolatos megfogalmazások mellőzésére, és ezzel együtt a vádlotti cselekménynek a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettekénti minősítése mellőzésére is.

[21] Figyelemmel arra, hogy a speciális cselekménnyel látszólagos halmazatban álló másik cselekmény tekintetében nincs helye felmentő rendelkezés meghozatalának, a törvényszék a terhelt bűnösségét egységesen csak a speciális bűncselekményben állapította meg, a vagyon elleni bűncselekményben történő bűnösség kimondását mellőzve (3/2007. BJE határozat).

[22] Ekként a büntetés kiszabása során irányadó tételkeret a helyes minősítés mellett 2 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés.

[23] A járásbíróság teljeskörűen feltárta a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket, melyek közül a törvényszék hangsúlyos enyhítő körülményként kiemeli a bűncselekmény elkövetése óta eltelt több, mint 10 éves időmúlást, mely az elévülési idő kétszeresét is meghaladta.

[24] Figyelemmel a vádlott elkövetéskori büntetlen előéletére, a terhére fel nem róható módon bekövetkező rendkívül időmúlásra, a törvényszék indokoltnak tartotta az elsőfokú ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges csökkentésével a büntetés enyhítését.

[25] A szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje az 1978. évi IV. törvény elkövetéskor hatályos 89. § (2) bekezdése értelmében minimum 2 év, így ennek csökkentésére nincs törvényi lehetőség.

[26] A 8 hónap tartamú szabadságvesztés a végrehajtás 2 évre történő felfüggesztésével együtt a törvényszék álláspontja szerint mindenben megfelel a büntetés céljainak, és igazodik a büntetéskiszabás elveihez is.

[27] Helytálló jogszabályi hivatkozás alapján került sor a vádlottal szemben vagyonelkobzás alkalmazására, hiszen a vádlott a 38 769 000 összegű vagyonhoz bűncselekmény elkövetése útján jutott.

[28] A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a rendelkező rész szerinti részben megváltoztatta a Be. 372. § (2) bekezdése alapján, míg helytálló rendelkezéseit helybenhagyta a Be. 371. § (1) bekezdésére utalással.

(Debreceni Törvényszék 1.Bf.12/2018.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Debrecenben, 2018. március 1. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és 2018. március 13. napján kihirdette a következő

í t é l e t e t:

A sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt indított büntetőügyben a Debreceni Járásbíróság 2017. november 2. napján kihirdetett 37.B.879/2017/26. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlott terhére rótt bűncselekményt csődbűncselekmény bűntettének [1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés a) pont, (3) bekezdés] minősíti, a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettekénti [1978. évi IV. törvény 317. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, (6) bekezdés b) pont] minősítést mellőzi.

A vádlott börtönbüntetése tartamát 8 (nyolc) hónapra enyhíti.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság a rendelkező részben írt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében [1978. évi IV. törvény 317. § (1) bekezdés, (6) bekezdés b) pont] és csődbűncselekmény bűntettében [1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés], ezért halmazati büntetésül 1 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, a vádlottal szemben 38.769.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, az eljárás során felmerült bűnügyi költségből kötelezte 180.000 forint megfizetésére, míg a fennmaradó 192.375 forint költség tekintetében megállapította, hogy az az állam terhén marad.

Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést elsődlegesen elévülés címén az eljárás megszüntetése, másodlagosan téves minősítés miatt enyhítés érdekében.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség B.2849/2009/6. számú átiratában írtak szerint az elsőfokú ítélet tényállása mindenben megalapozott, abból okszerű a bűnösségre vont következtetés és helytálló a bűncselekmény halmazatként történő minősítése is, a járásbíróság helyesen rögzítette és nyomatékuknak megfelelően értékelte a büntetéskiszabási körülményeket, a büntetési célok kiváltására alkalmas büntetési nemet és mértéket alkalmazva a vádlottal szemben.

Kitért arra is, hogy álláspontja szerint nem vezethetnek eredményre az eljárás elévülés címén történő megszüntetését célzó védelmi fellebbezések sem, ekörben is mindenben egyetértve az elsőfokú ítélet indokaival.

A fentiekre figyelemmel az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt, egyben bejelentette, hogy nyilvános ülés tartása esetén azon képviselője nem kíván részt venni.

A védelmi fellebbezések nyomán a törvényszék az ügyben a Be. 361. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a vádlott szabályszerű idézés ellenére nem vett részt - előzetesen bejelentve távolmaradását -, mely az ülés megtartásának a Be. 362. § (3) bekezdése értelmében nem képezhette akadályát.

A meghatalmazott védő perbeszédében részben módosította fellebbezése irányát, elsődlegesen változatlanul az eljárás elévülés okán történő megszüntetésére, másodlagosan az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésre hivatkozva hatályon kívül helyezésre, harmadlagosan a sikkasztás bűntettében történő bűnösség kimondás mellőzésére, és ezzel együtt az időmúlásra is figyelemmel a büntetés enyhítésére tett indítványt.

A büntethetőség elévülése kérdésében kifejtett álláspontja lényege szerint a Kúria felülvizsgálati eljárás eredményeként hozott hatályon kívül helyező végzése nyomán a büntetőeljárás folytatására került sor a járásbíróság előtt, ekként a hatályon kívül helyezett korábbi ítélet meghozatalától, 2010. november 3. napjától kezdődően a Kúria 2017. május 24. napján hozott végzéséig eltelt mintegy 6 és fél év alatt bekövetkezett a büntethetőség elévülése.

Ekörben kitért arra is, hogy a későbbiekben kifejtettek szerint nem ért egyet a vádlotti cselekménynek a csődbűncselekmény bűntette mellett üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettként történő minősítésével sem, nem nyert bizonyítást a büntetőeljárás során az üzletszerű elkövetés, így az elsőfokú bíróság halmazattal kapcsolatos jogi indokolásának elfogadása mellett sem kerülhetett volna sor a 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vagyon elleni bűncselekmény elkövetése megállapítására, csupán az 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő sikkasztás bűntettekénti minősítés kerülhetne szóba.

Ez esetben az elévülési idő a védence terhére rótt mindkét bűncselekmény esetén 5 év, mely a fentiek szerint a Kúria döntéséig eltelt.

Másodlagos indítványa szerint az elsőfokú ítélet tényállása a sikkasztás bűntette elkövetési értékével kapcsolatosan oly mértékben megalapozatlan, hogy az a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, ekként az ítélet hatályon kívül helyezését kell, hogy eredményezze.

Abszolút eljárási szabálysértésként hivatkozott arra, hogy a megismételt eljárás során a járásbíróság első tárgyalási napon történő azon mulasztása, hogy nem ismertette a megelőző bírósági eljárás során történő vádmódosítást, azt eredményezte, hogy a későbbi eljárási cselekményeknek nem lehet törvényes jogi hatást tulajdonítani, mely ugyancsak az ítélet hatályon kívül helyezését indokolja.

Harmadlagosan részletesen kitért arra, hogy miért nem ért egyet az elsőfokú bíróságnak a cselekmény halmazatban történő minősítésével, érvelése szerint ugyanis a specialitás elvéből következően kizárólag csődbűncselekmény bűntette miatti bűnösség kimondásnak lehet helye.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt teljes terjedelmében felülbírálta, függetlenül attól, hogy az ügyben ki és milyen okból jelentett be jogorvoslatot.

Felülbírálata kiterjedt az ítélet tényállásának megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, valamint intézkedés alkalmazására és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezésekre is.

Ennek eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság - a védői érveléssel szemben - nem követett el sem abszolút, sem olyan relatív eljárási szabálysértést, mely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetőleg a joghátrányok alkalmazására.

A védő által kifogásolt vádmódosítás ismertetésének elmaradásával összefüggésben megállapítható, hogy a járásbíróság eljárási szabályt nem sértett, amikor a Be. 404. § (1) bekezdésében írtak szerint eljárva a hatályon kívül helyező és hatályon kívül helyezett határozatok mellett csupán a vádhatóság alapeljárásban benyújtott B.2721/2009/17-I. számú vádiratát ismertette.

Egyrészt a Be. 404. § (1) és (2) bekezdésében írtakból kitűnően az alapeljárásban történő esetleges vádmódosítás ismertetését az eljárási törvény nem teszi a tanács elnökének kötelezettségévé, éppen azért, mert az eljárás újra kezdődik, azt a tárgyalási szaktól meg kell ismételni, melynek része az is, hogy az ügyész - belátásától függően - vagy előterjeszti újból a vádmódosítást, vagy nem. Másrészt a 2017. augusztus 25. napján tartott tárgyalási napról készült 8. sorszámú jegyzőkönyv első oldal lap alján rögzítettek szerint az ügyész bírói kérdésre válaszolva közölte, hogy nem kíván az ügyben vádmódosítással élni.

Erre tekintettel az elsőfokú bíróságnak lehetősége sem volt a korábbi elsőfokú eljárás során benyújtott vádmódosítás ismertetésére.

Az elsőfokú bíróság védő által kifogásolt mulasztásának a fentieken kívül azért sem lehetett jelentősége, mert a 2017. szeptember 15. napján tartott tárgyalási napon (18. sorszámú jegyzőkönyv) az ügyész a vádat módosította, a vádiratban leírt történeti tényállás alapján a vádlottat a csődbűncselekmény bűntette mellett már nem a költségvetést károsító bűncselekményekkel, hanem sikkasztás bűntettével vádolta.

Az eredeti vádirattól történő eltérő minősítés lehetőségére figyelemmel utalta a bíróság az ügyet egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanács elé a 2017. október 5. napján tartott tárgyalási napon, majd a 2017. november 2. napján újrakezdett tárgyaláson a vádlott jelenlétében sor került a vádirat, illetve az utóbbi vádmódosítás ismertetését követően az azt megelőző tárgyalás anyagának ismertetésére (26. sorszámú jegyzőkönyv), melyet követően a vádlott a törvényes figyelmeztetések újbóli elhangzása után akként nyilatkozott, hogy megértette a vádirat tartalmát, majd a bírósági eljárás korábbi szakaszaihoz hasonlóan nem kívánt élni a vallomástétel lehetőségével.

Az is megjegyzendő, hogy ez utóbbi tárgyalási napon a jegyzőkönyv tanúsága szerint az előző tárgyalás anyagának részletes ismertetésére került sor, mellyel kapcsolatban a jelenlévők - így a vádlott és védője sem - nem kértek részletesebb ismertetést, bizonyítási indítvánnyal nem éltek.

Ekként nem foghat helyt az a védői hivatkozás, mely szerint a megelőző alapeljárásban történő, de a megismételt eljárás során már fenn nem tartott és meg nem ismételt vádmódosítás ismertetésének elmaradására figyelemmel "nem lehetett tudni, hogy mit tárgyal a bíróság".

A törvényszék a teljeskörű felülbírálat jegyében eljárva rögzíti, hogy az elsőfokú bíróság csupán egyetlen eltérését észlelt az eljárási szabályoktól, mely abból állt, hogy a 2017. augusztus 25-i határnapra szóló idézésben, amelyet a kézbesítési ív tanúsága szerint 2017. augusztus 22. napján átvett vádlottat a Be. 279. § (3) bekezdésében és Be. 282. § (3) bekezdésében írtak szerint nem figyelmeztette a tárgyalás elhalasztására vonatkozó kérelem előterjesztésének lehetőségére, aminek azonban jelen ügyben semmilyen relevanciája nincs, hiszen ez utóbbi határnapon nem került sor ügydöntő határozat hozatalára, illetve a már írtak szerint a 2017. november 2-i határnapon a tárgyalás megismétlésére került sor, mely határnapra szóló vádlotti idézés már mindenben megfelelt a Be. 279. § (3) bekezdésében írtaknak.

Nem osztja a törvényszék a védőnek a büntethetőség elévülésével kapcsolatosan kifejtett álláspontját sem.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban valóban nem vizsgálhatta az elévülés jogerős döntés utáni bekövetkezésének kérdését, hiszen mint ahogy a Bfv.II.1762/2016/6. számú végzés 55. és 56. pontjában hivatkozott Be.416. § (1) bekezdés a) és c) pontjában írtakból is következik, felülvizsgálatnak kizárólag a jogerős döntésig elkövetett anyagi jogszabálysértés miatt lehet helye.

Ugyanakkor a Kúria a határozat 58. pontjában elvi éllel leszögezte, hogy a jogerős ítélet meghozatala utáni időszak figyelembe vétele alapján a büntethetőség elévülésére vonatkozó szabályok alkalmazása már fogalmilag kizárt, ez az időszak ugyanis már csak a büntetés elévülésére vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából releváns.

A Kúria határozatában írtak nem mentesíthetik a megismételt eljárás során eljáró bíróságot az elévülés kérdésének vizsgálata alól, ezt a járásbíróság az ítélete 11. oldalán és 12. oldal első bekezdésében írtakból kitűnően meg is tette.

Az elsőfokú bíróságnak azon - a Kúria határozatában írtakkal egyező - megállapításával, mely szerint a jelen ügyben a Debreceni Városi Bíróság 2010. november 3. napján kelt és jogerőre emelkedett 20.B.1655/2010/12. számú ítélete meghozatalát követő időszak tekintetében a büntethetőség elévülésére vonatkozó szabályok alkalmazása fogalmilag kizárt, a törvényszék egyetért, azzal a kiegészítéssel, hogy a büntethetőség elévülésének kérdése a jogerős határozathozatalt követően jelen ügyben azért nem vizsgálható, mert a vádlottal szemben marasztaló, büntetést kiszabó határozat hozatalára került sor.

Az elsőfokú bíróság indokai tehát azzal a megszorítással tekinthetők helytállónak, hogy amennyiben a jogerős döntés teljeskörű felmentő rendelkezést, vagy anyagi halmazatban lévő bűncselekmények esetén részleges felmentő rendelkezést tartalmaz, a felmentéssel érintett bűncselekményekre vonatkozóan tehát értelemszerűen nem került sor bűnösség megállapítására és büntetés kiszabására, ezen cselekményekre nézve a jogerős döntést követően is vizsgálandó a büntethetőség elévülésének kérdése.

A törvényszék továbbá rámutat arra, hivatkozva a 3/2010. Büntető jogegységi határozatban írtakra is, hogy a jogerős ügydöntő határozat meghozatalával a büntetőeljárás befejeződik, ezt követően az már nincs folyamatban, így a rendkívüli perorvoslat eredményeként történő hatályon kívül helyezés folytán nem a korábbi büntetőeljárás folytatásáról, hanem a Be. 428. § (1) bekezdésében írt megfogalmazásnak megfelelően új eljárás lefolytatásáról van szó.

A hatályon kívül helyezett és a hatályon kívül helyező határozat meghozatala között eltelt időszak tekintetében, marasztaló döntés esetén, kizárólag a büntetés végrehajtása elévülésének kérdése vizsgálható, azonban a hatályon kívül helyezés folytán értelemszerűen a felülvizsgálattal érintett határozat és az azzal kiszabott joghátrány is hatályát veszti és új eljárás veszi kezdetét.

Az ellenkező jogértelmezés oda vezethetne, hogy a köztes időszak jogi helyzetének megítélése attól válna függővé, hogy a rendkívüli perorvoslat eredményeként hogyan dönt a Kúria.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a már hivatkozott büntető jogegységi határozatban írtakból is levezethető, hogy a büntethetőség elévülésének vizsgálata kizárólag a terhelt terhére bejelentett felülvizsgálati indítvány nyomán vizsgálható.

A fentiekre figyelemmel jelen ügyben nem volt akadálya az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatának.

Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének teljeskörűen eleget tett, ítélete tényállását az általa kihallgatott tanúk vallomásaira, Fábián Istvánné igazságügyi könyvszakértő véleményére és a tárgyalás anyagává tett okirati bizonyítékokra alapította, melyek elegendő bizonyítékul szolgáltak tényszerű adatok rögzítésére és azokból további tényekre történő következtetések levonására.

Az elsőfokú ítélet tényállását a törvényszék a Be. 351. § (2) bekezdés b) és d) pontjaiban írt okokból a Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja szerint, az iratok tartalma és helytálló ténybeli következtetések útján kiegészítette, illetve attól részben eltérő tényállást állapított meg a következők szerint.

- A vádlott korábbi jogerős elítélésével kapcsolatos adatok kiegészülnek azzal, hogy a szabadságvesztés büntetést 2017. augusztus 1. napjától tölti, abból feltételes kedvezménnyel 2019. március 9. napján, azt kitöltve 2019. december 28. napján szabadulhat.

- Az elsőfokú ítélet 3. oldal lap alján kezdődő utolsó bekezdését a törvényszék akként helyesbíti, hogy a P.-N. Kft. fizetésképtelensége a Csődtv. 27. § (2) bekezdés c) pontja szerint az ott írt 2008. április 8-i időpont előtt már 2007. június 11. napján bekövetkezett, az APEH felé fennálló 2.208.674 forint összegű tartozásra tekintettel, melyhez az adóhatóság ezen a napon sikertelenül próbált azonnali beszedési megbízás útján hozzájutni.

- Az ítélet 4. oldal 4. bekezdéséből mellőzi azt a megállapítást, mely szerint a vádlott a Kft. bankszámlájára utalt összegek felvételével és azoknak a házipénztárba történő befizetésével a hitelezők elől a készpénzkészletet elrejtette és ezzel okozta a hitelezők kielégítésnek meghiúsítását.

- Mellőzi továbbá a következő bekezdés 3. sor végén kezdődő mondatrészét, melynek lényege szerint a vádlott 5.494.174 forint jogtalanul eltulajdonított vagyon tekintetében sikkasztást követett el.

- Kiegészül a történeti tényállás utolsó előtti bekezdése azzal, hogy az ott írt felszámolási eljárást befejezetté nyilvánító végzés szerint az adós gazdálkodó szervezetnek értékesíthető, behajtható vagyona nincs, így a hitelezői igények megtérülésére a felszámolási eljárás eredményeként még csak részben sem kerülhetett sor.

A fentiek szerint helyesbített, kiegészített és részben módosított tényállás már minden tekintetben megalapozottnak tekinthető, és ekként a felülbírálat során a Be. 352. § (2) bekezdése értelmében irányadó.

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okiratok, a vádlott nyomozás során tanúként tett vallomása, továbbá Dr. K. A. és Dr. Gy. B. tanúk vallomásai alapján megalapozottan állapította meg, hogy a vádlott volt a vád tárgyává tett időszakban a P.-N. Kft. önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselője, és az igazságügyi könyvszakértő által részletesen megvizsgált bankszámlakivonatok adatai alapján ugyancsak helytálló az az ítéleti megállapítás, mely szerint a vádlott 2006. januárjától minden banki jóváírást követően felvette az általa ügyvezetett Kft. bankszámlájára utalt összegeket és azokat a főkönyvi számlák tanúsága szerint befizette a cég házipénztárába.

Ez a vádlotti magatartás azonban az elsőfokú bíróság megállapításától eltérően nem tekinthető a készpénzkészlet elrejtésének - hiszen az a Kft. könyvelésében változatlanul feltüntetésre került, az továbbra is a vagyon részét képezte -, csupán olyan magatartásként értékelhető, melynek eredményeként, a tartozások azonnali beszedési megbízás útján történő kielégítésének meghiúsítása révén, a Kft. Csődtv. szerinti fizetésképtelenségét idézte elő.

A fizetésképtelenség időpontja az elsőfokú bíróság által megállapítottaktól jóval korábbi időpontra tehető, ugyanis az adóhatóság 2008. április 8-i eredménytelen ingófoglalási végrehajtási eljárása előtt az APEH már 2007. június 11. napján megpróbált azonnali beszedési megbízás útján hozzájutni a 2.208.674 forint összegű követeléséhez, amely inkasszó teljes egészében sikertelen maradt.

Az elkövetés idején hatályos Csődtv. 27. § (2) bekezdés c) pontja szerint beáll az adós fizetésképtelensége, ha a vele szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen maradt.

Az adós fizetésképtelenségének megállapítása körében irányadó szempontokat tartalmaz a 2/1992. számú Polgári jogegységi határozat, mely többek között rögzíti, hogy az egységes bírói gyakorlat a végrehajtás eredménytelenségének vizsgálata körében megelégszik az azonnali megbízás sikertelenségének igazolásával.

Ekként nem csak az eredménytelen végrehajtás, hanem az eredménytelen azonnali beszedési megbízás is figyelembe veendő a fizetésképtelenség időpontja megállapításakor.

A bankszámlaadatok és az igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján is tehát a 2007. június 11-i időpontban visszautasított inkasszó nyomán már megállapítható jelen ügyben a P.-N. Kft. fizetésképtelensége.

Az elsőfokú bíróság fizetésképtelenséggel kapcsolatos jogi indokait (elsőfokú ítélet 9. oldal 5. bekezdés) a törvényszék akként helyesbíti, hogy a fizetésképtelenség nem jogkérdés, a büntetőeljárásban a Csődtv. vonatkozó fogalomrendszere alapján kizárólag tényként állapítandó meg.

A fizetésképtelenség fentiek szerint módosított időpontjára tekintettel az is rögzíthető, hogy a valótlan bérfizetéssel kapcsolatos 2007. december 31-i vádlotti magatartás kifejtése időpontjában a P.-N. Kft. már fizetésképtelen állapotban volt.

Nem állnak rendelkezésre adatok arra nézve, hogy a vádlott a 2007. december 31-i időpont előtt rendelkezett volna sajátjaként a cég vagyonával, azonban mind az igazságügyi könyvszakértői megállapítás, mind az adóhatóság 2005-2008. évre vonatkozóan végzett átfogó vizsgálatának eredményéről készült jegyzőkönyvi megállapítások alapján helytállóan került rögzítésre az elsőfokú ítéletben, hogy a 2007. december 31-i 80 millió forint összegű bérkifizetés valótlan, azzal a vádlott csupán az ezen a napon meglévő 38.769.000 forint összegű pénztárhiányt kívánta leplezni.

A 80 millió forint összegű munkabért terhelő szja és járulékok összege (38.853.732 forint) szinte majdnem megegyezik a szakértői vélemény szerinti azon 38.769.000 forint összeggel, mellyel a pénztárban rendelkeznie kellett volna a társaságnak a felszámolás kezdő időpontjában.

Ezen összeget a vádlott tehát legkésőbb 2007. december 31. napján vonta el a hitelezők elől és okozta ezzel teljes egészében a hitelezői igények kielégítése meghiúsulását.

A fentiekből következően helytállóan vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, a minősítés kérdésében azonban a törvényszék részben eltérő álláspontot foglalt el az elsőfokú ítéletben írtaktól.

Egyrészt a felülbírálat eredményeként helyesbített és módosított tényállásból következően a P.-N. Kft. fizetésképtelenségét nem a vádlottnak a csődbűncselekmény törvényi tényállásában írt magatartása okozta, így a vádlotti cselekmény nem csalárd bukásként, hanem fedezetelvonó csődbűncselekményként minősül.

Az elsőfokú bíróság által helytállóan alkalmazott elkövetéskori anyagi jogszabály szerint tehát a vádlott által elkövetett gazdasági bűncselekmény az 1978. évi IV. törvény 290. § (1) bekezdés a) pontjában és (3) bekezdésében meghatározott csődbűncselekmény bűntetteként minősül.

Emellett osztotta a törvényszék a védő azon álláspontját, mely szerint a csődbűncselekmény bűntette mellett nem lehet helye a vagyon elleni bűncselekményben történő bűnösség megállapításának.

Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság ítélete jogi indokolásában a BH 1999.441. szám alatt közzétett eseti döntésre, mely mellett a BH 1997.61. számú eseti döntésből is kitűnően nem vitásan a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság vagyona az alapító vagyonától elkülönül, ezért az alapító számára idegen dolog, amelyre nézve a sikkasztás megvalósulhat.

A vagyon elleni bűncselekményhez képest azonban a csődbűncselekmény speciális bűncselekménynek tekintendő, melynek elkövetési tárgya szintén a gazdasági társaság vagyona, azonban amennyiben az azzal, vagy annak egy részével rendelkezni jogosult személy a vagyonnal történő sajátjakénti rendelkezést vagy annak eltulajdonítását, mint elkövetési magatartást a cég fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében, vagy már bekövetkezett fizetésképtelen állapotában tanúsítja, illetve éppen ezen magatartása eredményezi annak fizetésképtelenné válását, mely eredményeként bármely hitelezője kielégítését részben, vagy egészben meghiúsítja, és sor kerül a cég felszámolása elrendelésére is, az elkövetői magatartás már csak a csődbűncselekmény törvényi tényállása keretei között nyerhet értékelést.

A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben vagy a már fizetésképtelen állapotban lévő gazdasági társaság valamennyi vagyontárgya ugyanis - attól függetlenül, hogy az befektetett eszköz, vagy forgóeszköz, és milyen értéket képvisel - a hitelezői követelések kielégítése alapjául szolgál.

Jelen ügyben tehát a hitelezők nem csupán azért károsodtak, mert a vádlott a felszámolási eljárás során bejelentett hitelezői igények összegét kitevő 33.274.826 forint összeget vonta el, hanem azért is, mert a fennmaradó, további 5.494.174 forint értékű vagyontömeget is jogtalanul eltulajdonította, mely utóbbi részből a hitelezők még csak részben sem kaphattak kielégítést.

Amennyiben tehát a vádlott csak a hitelezői igények összegével megegyező vagyont tulajdonította volna el, a fennmaradó vagyontömeg szolgálhatott volna a hitelezői igények részbeni kielégítésére. Mivel azonban ennek jogtalan eltulajdonítására is sor került, így ez utóbbi vagyonrészből sem történhetett meg a hitelezők kielégítése.

A hitelezők szempontjából tehát nem osztható meg az eltulajdonított vagyontömeg, hiszen annak egésze a hitelezői követelések kielégítését biztosíthatta volna.

Ezen álláspont helyességét támasztják alá a Kúria Bfv.I.434/2017/6. számú végzésében kifejtettek is, utalva arra is, hogy az abban írtakból kitűnően ugyanezt az álláspontot foglalta el a Legfőbb Ügyészség is, mely szerint a sikkasztás bűntettéhez képest a csődbűncselekmény speciális bűncselekmény, így azzal látszólagos halmazatban áll.

További érvként hozható fel a halmazat megállapítása ellen, hogy amennyiben a vádlott a cég vagyonát képező egy darab ingó dologra nézve követ el jogtalan elsajátítást, mely a hitelezők kielégítése meghiúsulását eredményezi, ugyanarra a vagyontárgyra nézve elkövetett terhelti magatartás a vagyontárgy értéke összegének megosztása folytán nem járhat a csődbűncselekmény mellett sikkasztásban történő bűnösség megállapítással is.

Ugyanennek a gondolatmenetnek a nyomán a kizárólag készpénzvagyon eltulajdonítása esetében sem osztható meg a vagyon akkor, ha annak eltulajdonított része meghaladja a hitelezői igények összegét.

Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy amennyiben helye lenne a csődbűncselekmény mellett vagyon elleni bűncselekmény miatti felelősségre vonásnak is, miért ne lehetne helye a vagyon megrongálásában testet öltő elkövetési magatartás esetén a hitelezői igények összegén felüli kárösszegre nézve rongálás miatti büntetőjogi felelősségre vonásnak is.

Ilyen halmazati megállapítás azonban szintén a specialitás elvére figyelemmel kizárt és a bírói gyakorlat sem tükrözi azt.

A csődbűncselekmény jelenleg hatályos Btk. szerinti 404. § (3) bekezdés b) pontja szerinti minősített esete, ha a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértéke különösen jelentős.

A törvényszék álláspontja szerint abból a törvényi megfogalmazásból, mely szerint a súlyosabb minősítést nem a meghiúsított hitelezői igények kielégítése összegétől, hanem a tényleges vagy színlelt vagyoncsökkenés mértékétől teszi függővé a jogszabályalkotó, éppen az a következtetés vonható le, hogy az elvont teljes vagyontömeg a csődbűncselekmény elkövetési tárgya, nem csupán annak azon része, mely a hitelezői igények összegével egyezik.

Ellenkező esetben a csődbűncselekmény minősített esete mellett ugyanazon vagyontömeg egy részére nézve a sikkasztás bűntette is megállapíthatóvá válna, mely lényegében a Btk. 404. § (3) bekezdésében is tükröződő specialitás elvére figyelemmel ugyancsak kétszeres értékelést jelentene.

Mindezen indokokra figyelemmel került sor a törvényszék részéről az elsőfokú ítéleti tényállásból a sikkasztás elkövetési értékével és magatartásával kapcsolatos megfogalmazások mellőzésére, és ezzel együtt a vádlotti cselekménynek a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettekénti minősítése mellőzésére is.

A törvényszék ehelyütt utal arra is, hogy az elsőfokú ítélet rendelkező része, de indokolásának jogszabályi hivatkozásai sem tartalmazzák az üzletszerű elkövetéssel, mint minősítő körülménnyel kapcsolatos jogszabályhelyet, melyet a törvényszék határozatában a sikkasztás bűntettének jogszabályi megjelölésében az 1978. évi IV. törvény 317. § (2) bekezdés c) pontja szerint feltüntetett.

Figyelemmel arra, hogy a speciális cselekménnyel látszólagos halmazatban álló másik cselekmény tekintetében nincs helye felmentő rendelkezés meghozatalának, a törvényszék a terhelt bűnösségét egységesen csak a speciális bűncselekményben állapította meg, a vagyon elleni bűncselekményben történő bűnösség kimondását mellőzve (3/2007. számú Büntető jogegységi határozat).

Ekként a büntetés kiszabása során irányadó tételkeret a helyes minősítés mellett 2 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés.

A járásbíróság teljeskörűen feltárta a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket, melyek közül a törvényszék hangsúlyos enyhítő körülményként kiemeli a bűncselekmény elkövetése óta eltelt több, mint 10 éves időmúlást, mely az elévülési idő kétszeresét is meghaladta.

Figyelemmel a vádlott elkövetéskori büntetlen előéletére, a terhére fel nem róható módon bekövetkező rendkívül időmúlásra, a törvényszék indokoltnak tartotta az elsőfokú ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges csökkentésével a büntetés enyhítését.

A szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje az 1978. évi IV. törvény elkövetéskor hatályos 89. § (2) bekezdése értelmében minimum 2 év, így ennek csökkentésére nincs törvényi lehetőség.

A 8 hónap tartamú szabadságvesztés a végrehajtás 2 évre történő felfüggesztésével együtt a törvényszék álláspontja szerint mindenben megfelel a büntetés céljainak, és igazodik a büntetéskiszabás elveihez is.

Helytálló jogszabályi hivatkozás alapján került sor a vádlottal szemben vagyonelkobzás alkalmazására, hiszen a vádlott a 38.769.000 összegű vagyonhoz bűncselekmény elkövetése útján jutott.

Mindenben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján döntött a járásbíróság a bűnügyi költség viseléséről, az ekörben kifejtett indokolásával a törvényszék maradéktalanul egyetért.

A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a rendelkező rész szerinti részben megváltoztatta a Be. 372. § (2) bekezdése alapján, míg helytálló rendelkezéseit helybenhagyta a Be. 371. § (1) bekezdésére utalással.

Debrecen, 2017. március 13.

Felegyiné dr. Szabó Ágnes

a tanács elnöke

Dr. Deák Judit

a tanács tagja,

Dr. Kovácsné Dr. Kereszti Réka

előadó, a tanács tagja

Záradék:

A Debreceni Járásbíróság 37.B.879/2017/26. számú ítélete a másodfokú ítéletben írt változtatásokkal jogerős és a szabadságvesztés büntetés kivételével végrehajtható.

Debrecen, 2018. március 13.

Felegyiné dr. Szabó Ágnes

a tanács elnöke

(Debreceni Törvényszék 1.Bf.12/2018.)