1492/B/2007. AB végzés

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 209. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

1. Az indítványozó a Pesti Központi Kerületi Bíróság (a továbbiakban: PKKB) 1. Pk. 175.459/2007/12. számú végzésével szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszában a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 209. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére terjesztett elő kérelmet.

Egyéni jogvitás ügyét ismertetve azt kifogásolta, hogy a Pp. 209. § (2) bekezdése nem teszi lehetővé a kérelmezett számára az előzetes bizonyítást elrendelő bírósági határozattal szembeni fellebbezést.

Az indítványozó szerint kétséget kizáróan megállapítható, hogy az előzetes bizonyítás iránti eljárásban a kérelmezettnek nincs jogorvoslatra lehetősége, ami ellentétes az Alkotmány 1. § b) pontjával (helyes hivatkozás szerint 1. §-ával), valamint 57. § (5) bekezdésével.

Az indítványozó az alkotmányellenesnek vélt törvényi rendelkezés tekintetében kérte az alkalmazási tilalom elrendelését is az alkotmányjogi panasszal támadott jogerős végzéssel lezárt peren kívüli eljárásban.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem felel meg az alkotmányjogi panasz törvényben előírt feltételeinek.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

Az Abtv. 48. § (2) bekezdése alapján az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy az Abtv. 48. § (1)-(2) bekezdésében foglalt feltételek konjunktív törvényi feltételek, azoknak együttesen kell fennállni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361, 362.; 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1995, 115, 118.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 510.].

Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében esetről esetre az alkotmányjogi panasz alapjául fekvő jogerős határozat tartalma alapján ítéli meg azt, hogy a vizsgált ügyben a panasszal támadott határozat - az abban foglalt döntés tárgyára és az érintett személyekre gyakorolt hatására tekintettel - olyan érdemi határozatnak tekinthető-e amellyel szemben helye van az alkotmányos jogorvoslatnak.

Az alkotmányjogi panasz - fő szabályként - a jogerős ügydöntő határozatokkal szemben terjeszthető elő. Ezt a főszabályt tekintette irányadónak az Alkotmánybíróság - többek között - a 870/D/2002. AB határozatában (ABH 2005, 1634, 1637.) amikor visszautasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet nem az érdemi ügydöntő határozattal szemben terjesztett elő a panaszos.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor - a fő szabálytól eltérően kivételként - a büntetőeljárás körében kimondta azt is, hogy a bírósági eljárást megelőzően hozott, nem ügydöntő bírósági, hanem egyéb kérdésekben hozott érdemi határozatokkal szemben is helye lehet alkotmányjogi panasznak [715/D/1994. AB határozat, ABH 1997, 584, 587.; 43/1998. (X. 9.) AB határozat, ABH 1998, 313, 317.] Az Alkotmánybíróság első alkalommal az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában mondta ki, hogy "az alkotmányjogi panasz jogorvoslat. Ez következik egyrészt abból, hogy a törvény a jogintézményt "pa-nasz"-nak nevezi, másrészt, hogy azt az "egyéb jogorvoslati lehetőségek" kimerítése után, vagy "más jogorvoslati lehetőség hiányában", vagyis további, illetőleg végső jogorvoslatként biztosítja a jogosult számára. (...) Az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatti konkrét jogsérelem orvosolhatóságának a hiányában ugyanis az alkotmányjogi panasz nemcsak funkcióját vesztené el, de azt a sajátosságát is, amely az A[b]tv. 21. § (2) bekezdése alapján bárki által indítványozható utólagos normakontrollhoz képest a jogintézményben megnyilvánul. Az indítványozó szempontjából is csak akkor van értelme az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatti panasznak, ha az Alkotmánybíróság eljárása folytán jogsérelme orvosolhatóvá válik". (ABH 1991, 272, 281-282.)

Az Alkotmánybíróság általános érvénnyel mutatott rá, hogy az "alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott (ABH 1992, 515, 516.; ABH 1993, 48, 74-75.)". [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.]

3. A vizsgált polgári jogi ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasszal támadott végzés nem tekinthető olyan érdemi (ügydöntő) határozatnak, amellyel szemben alkotmányjogi panasz terjeszthető elő.

A PKKB az 1. Pk. 175.459/2007/5. számú végzésével rendelte el az előzetes bizonyítást a panaszos (kérelmezett) és az előzetes bizonyítást kérő közötti jogvitás ügyben. Az előzetes bizonyítás elrendelésére peren kívül került sor, a panaszos, mint vállalkozó és az előzetes bizonyítást kérő, mint megrendelő között ingatlan felújításra létrejött szerződésből eredő vállalkozói hibás teljesítés tárgyában.

Az előzetes bizonyítás - az erre irányuló peren kívüli eljárás - nem a felek közötti, hibás teljesítésből eredő jogvitát dönti el, hanem azt a célt szolgálja, hogy az esetlegesen később meginduló perben a felperes eleget tudjon tenni az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, az időmúl ás miatt ne kerülj ön olyan helyzetbe, hogy a per eldöntése szempontjából releváns és szakértői eszközökkel bizonyítható tényeket a perben már ne tudja bizonyítani.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a PKKB peren kívüli eljárásban meghozott alkotmányjogi panasszal támadott, az előzetes bizonyítás lezárásáról rendelkező végzése nem tekinthető a panaszos (kérelmezett) és az előzetes bizonyítást kérő közötti jogvitát jogerősen lezáró érdemi (ügydöntő) határozatnak.

Az említett végzés az előzetes bizonyítási eljárás lezárásáról rendelkezik, megállapítja a kirendelt igazságügyi szakértő díját, és kötelezi a szakértői költségeket előlegező kérelmezőt az általa letétbe helyezett és a bíróság által ténylegesen megállapított szakértői díj különbözetének a meg fizetésére.

A kifogásolt végzés tehát nem a felek közötti jogvitát érdemben eldöntő határozat, nem dönt a kérelmező által állított hibás teljesítés megállapíthatóságáról és az ezért viselt felelősségről sem.

Ha az előzetes bizonyítást kérelmező fél az előzetes bizonyítási eljárás lezárását követően pert indít a kérelmezettel szemben, úgy az előzetes bizonyítás eredményét a perben felhasználhatja, de ugyanígy felhasználhatja azt a kérelmezett fél is [Pp. 201. § (1) bekezdés].

A perben felhasznált, az előzetes bizonyítás során keletkezett igazságügyi szakértői vélemény csak egy a perbíróság által értékelhető bizonyítékok közül és amennyiben a felek közötti jogvitát lezáró ítélet ezen alapul az ügydöntő határozattal szemben van lehetőség jogorvoslatra.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az indítvány a fent kifejtetteken túlmenően más indokokkal sem felel meg az Abtv. 48. §-ában foglalt követelményeknek.

Az indítvány tartalma alapján az indítványozó az előzetes bizonyítást elrendelő jogerős végzéssel szemben fogalmazott meg alkotmányossági kifogást, ám nem ezt a végzést, hanem az előzetes bizonyítás lezárásáról rendelkező végzést támadta. Ebből következően, ha az indítvány tartalmának megfelelően az Alkotmánybíróság az előzetes bizonyítást elrendelő 1.Pk. 175.459/2007/5. számú az indítványozó által 2007. július 12-én átvett jogerős végzéssel szemben vizsgálja meg a panaszt, akkor az indítványozó által 2007. december 20-án postára adott, és az Alkotmánybíróságra 2007. december 28-án beérkezett alkotmányjogi panaszt nyilvánvalóan elkésettnek kell tekinteni.

Az indítvány visszautasításának önálló indokát jelenti továbbá az is, hogy a panasszal támadott - az előzetes bizonyítási eljárás lezárásáról rendelkező - 1.Pk. 175.459/2007/12. számú végzés meghozatala során a bíróság értelemszerűen nem alkalmazta a Pp. 209. § (2) bekezdését, tekintettel arra, hogy a támadott törvényi szabály az előzetes bizonyítást elrendelő (és nem az azt lezáró) határozattal szemben zárja ki a fellebbezést.

Az előzetes bizonyítási eljárást lezáró határozattal szemben az érintettek (a kérelmező, illetve a szakértő) a Pp. 233. § (1) bekezdése értelmében fellebbezéssel élhetnek.

A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 29. § e) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2008. június 24.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró