715/D/1994. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 101. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 101. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja; a panasznak a nyomozó hatóság és az ügyészség határozatát sérelmező részét pedig visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó maga és 156 társa nevében, jogi képviselője útján a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya előtt 51/1994. bü. szám alatt folyamatban lévő ügyben, a nyomozó hatóságnak a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. (Be.) 101. § (1) bekezdés a) pontján alapuló, lefoglalást elrendelő határozata, valamint a Veszprém Megyei Főügyészség B.787/1994/3/-IV. számú, a lefoglalás ellen bejelentett panaszt elutasító határozata ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt.
A panaszosok álláspontja szerint a Be. 101. § (1) bekezdése azért alkotmányellenes, "mert az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz fűződő alapjoggal ellentétes jogalkalmazói döntés meghozatalát teszi lehetővé", illetve az alkotmányjogi panaszban leírtak szerint "az eljáró hatóságoknak a Be. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján hozott határozata" sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való alapjogot.
Az Alkotmánybíróság az eljárásban nyilatkozattételre megkereste a legfőbb ügyészt és az igazságügy-minisztert. A legfőbb ügyész álláspontjának kifejtése mellett tájékoztatta az Alkotmánybíróságot a folyamatban lévő büntetőeljárás részleteiről, a vádemelést megelőző szakaszban tett eljárási kényszerintézkedésekről. Az igazságügy-miniszter a vitatott jogszabályi rendelkezés alkotmányosságáról fejtette ki véleményét.
2. A büntetőeljárási törvénynek a jelen ügyben releváns rendelkezései a következők:
"82. § (1) Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan dolog, amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozza, vagy a bűncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amelyre a bűncselekményt elkövették."
"101. § (1) A hatóság lefoglalja azt a dolgot, amely
a) tárgyi bizonyítási eszköz,
b) a törvény értelmében elkobozható, vagy
c) amelynek a birtoklása jogszabályba ütközik.
(2) A lefoglalt dolgot a hatóság letétbe helyezi. A megőrzésről egyéb módon kell intézkedni, ha a dolog letétbe helyezésre nem alkalmas vagy ezt más fontos ok indokolja.
(3) A címzettnek még nem kézbesített postai és távközlési küldeményt csak az ügyész, illetőleg a bíróság határozata alapján lehet lefoglalni; a határozat meghozataláig csak visszatartásnak van helye.
102. § (1) A lefoglalást meg kell szüntetni, mihelyt arra az eljárás érdekében nincs szükség. A lefoglalás megszüntetése helyett a más jogszabályban meghatározott módon kell eljárni, ha a lefoglalt dolog birtoklása jogszabályba ütközik."
"105. § (1) A lefoglalást.... az érintett kíméletével, lehetőleg nappal kell végezni. Biztosítani kell, hogy az intézkedés folytán ne kerüljenek nyilvánosságra a magánéletnek az üggyel össze nem függő körülményei, s kerülni kell a szükségtelen károkozást.
(2) A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni, hogy a tárgyi bizonyítási eszközt hol és milyen körülmények között találták meg."
II.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként abban foglalt állást, hogy a beadvány alkotmányjogi panaszként elbírálható-e. A legfőbb ügyész álláspontja szerint az ügyben alkotmányjogi panasznak nincs helye. A panaszosok ugyan formálisan kimerítették a Be. 148. §-ában biztosított jogorvoslati lehetőségüket, azonban a nyomozó hatóság határozatához nem fűződik a bíróság határozatához hasonló jogerőhatás. A felettes ügyész akár az ügyfél kérésére, akár hivatalból az eljárás során bármikor felülvizsgálhatja és ennek nyomán megváltoztathatja a nyomozó hatóság határozatát. Az alkotmányjogi panasz benyújtásakor a konkrét bűnügyben a vádemelés - következésképpen a bírói elbírálás - előkészítése folyamatban volt, tehát a panaszosok a Be. szerinti bírósági jogorvoslati lehetőséget még egyáltalán nem merítették ki.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 48. §-a szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal élhet az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság 23/1991. (V. 18.) AB végzésében értelmezte először az alkotmányjogi panasz törvényi feltételei közül a jogorvoslati lehetőségekre utalást, megállapítva, hogy az "egyéb jogorvoslati lehetőségek " alatt kizárólag a rendes jogorvoslatokat kell érteni (ABH 1991, 311.). Az Alkotmánybíróságnak azóta is következetes álláspontja, hogy az Abtv. 48. § (1) bekezdésbeli jogorvoslatokon azokat a jogorvoslatokat kell érteni, amelyek a jogerőig terjeszthetők elő (735/D/1995. AB végzés, ABH. 1995, 1093-1094.). Ennek következménye, hogy az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából a rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendkívüli jogorvoslatra vonatkozó jogi szabályozást ne lehetne alkotmányjogi panasz keretében sérelmezni. Az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott törvényi határidő ilyen esetben a rendkívüli jogorvoslat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap [pl. 23/1995. (IV. 5.) AB hat., ABH 1995, 115., 119.].
Az Alkotmánybíróság több alkalommal állást foglalt az idő előtt előterjesztett alkotmányjogi panasz tárgyában is. A folyamatban lévő bírósági eljárásra tekintettel utasította vissza a tartalma szerint alkotmányjogi panaszt a 219/B/1992. AB végzésben (ABH 1992, 789.). A 912/B/1994. AB végzésben megállapította, hogy az indítványozó által kezdeményezett, még folyamatban lévő peres eljárás tartama alatt tett indítvány alkotmányjogi panaszként nem, csupán utólagos normakontrollként bírálható el (ABH 1995, 976., 978.).
A büntetőeljárásban közreműködő hatóságok határozatai közül egyedül a bíróság ügydöntő határozataihoz fűződik olyan jogerő-hatás, amelynek feloldása csak kivételesen, rendkívüli jogorvoslattal lehetséges. A nyomozó hatóság, illetve az ügyész ügydöntő (nyomozást megtagadó, illetve megszüntető) határozata nem akadálya annak, hogy a hatóság ugyanabban az ügyben utóbb az eljárást folytassa [Be. 127. § (5) bek., 141. § (1) bek.]. Ez a rendelkezés nem volt akadálya annak, hogy az Alkotmánybíróság a 40/1993. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1993, 288.) alkotmányjogi panasz alapján vizsgálta a nyomozást megtagadó határozat alapjául szolgáló jogszabály alkotmányosságát.
Jelen ügyben elvi kérdésként vetődik fel, hogy a büntetőeljárási kényszercselekmények elrendelése ellen önállóan biztosított jogorvoslati jog (panasz-jog, illetve fellebbezési jog) kimerítése megalapozza-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésének lehetőségét még a büntetőeljárás befejezése előtt.
A büntetőeljárási kényszerintézkedések a büntető ügyekben eljáró hatóságok olyan nem ügydöntő, érdemi határozatai, amelyek az állampolgárok alkotmányos alapjogait érinthetik. Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozat indokolásában kifejtette, hogy a büntetőeljárás olyan korlátozásokra ad lehetőséget, amelyek nem csupán a büntetőeljárás alá vont személyt érintik, hanem érinthetik a bizonyítékok megszerzése érdekében alkalmazott eljárási cselekményeket (szemle, lefoglalás, házkutatás, motozás stb.) eltűrni köteles "kívülálló" személyek alkotmányos alapjogait is (ABH 1993, 300., 305.). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog tartalmaként nem csupán az ügydöntő, hanem az egyéb érdemi határozatok tekintetében is a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét határozta meg [5/1992. (I. 30.) AB hat. - ABH 1992, 27., 31.]. Ennek a kritériumnak a büntetőeljárás menetében, az eljárási kényszercselekmények ellen igénybe vehető jogorvoslati eszközök megfelelnek, mivel biztosítják az alkotmányossági követelmények szerinti felülvizsgálat lehetőségét.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerítése után nincs akadálya alkotmányjogi panasz benyújtásának a büntetőeljárás folyamán hozott hatósági határozatok ellen pusztán amiatt, mert a büntetőjogi felelősség megállapítása még folyamatban van.
2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 101. § (1) bekezdés a) pontja nem alkotmányellenes, nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot alapjogként részesíti alkotmányos védelemben. Ez a védelem kiterjed a tulajdonjoghoz tartozó részjogosítványokra is. A tulajdonhoz való jog azonban nem korlátozhatatlan alapjog. A tulajdonjog (és részjogosítványai) korlátozásának alkotmányosan elfogadható indoka lehet a korlátozás közérdekűsége [64/1993. (XII. 22.) AB hat., ABH 1993, 382.].
A lefoglalás az állami büntető igény érvényesítésére hivatott büntetőeljárás dologra irányuló kényszerintézkedései közé tartozik; a dolog birtokának hatósági elvonása a birtokos rendelkezése alól a bizonyítás érdekében vagy az elkobzás biztosítására. A lefoglalás nem jelent tulajdontól megfosztást, csupán a dolog birtoklását korlátozza ideiglenesen. A Be. 101. § (1) bekezdés a) pontján alapuló lefoglalás hatálya addig tart, amíg arra a bizonyítás érdekében szükség van. A büntető eljárás előre haladó menetében a lefoglalt dolog sorsáról az eljáró hatóságnak mindig határoznia kell, hiszen a törvény előírja a lefoglalás megszüntetését, mihelyt arra az eljárás érdekében nincs szükség. A kényszerintézkedés végső időpontja a büntetőeljárás befejezése. [Nem képezik jelen alkotmányossági vizsgálat tárgyát a lefoglalás megszüntetése után a dolog kiadására, illetve visszatartására vonatkozó büntető eljárási rendelkezések - Be. 102. § (2)-(5) bek.].
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalása a tulajdonjog részjogosítványát érintő szükséges, célszerű és az adott feladatra alkalmas eljárási kényszerintézkedés. Eljárási kényszerintézkedésként alkotmányosan indokolt közérdekű korlátozása a tulajdonjognak.
Az állami büntető igény érvényesítése érdekében a dolog birtokosának ideiglenes megfosztása a birtoklás lehetőségétől, általánosságban nem tekinthető a tulajdonhoz való jog szükségtelen korlátozásának. A büntetőeljárás feltétele a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja (Be. 12. §). A hatályos törvény alapelvei közé tartozik a hatóságok kötelezettsége, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően állapítsák meg, a terhelő és mentő, valamint a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket egyaránt figyelembe vegyék (Be. 5. §). Az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapelvéből [Alkotmány 57. § (2) bek.] következik, hogy a bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat terheli (Be. 3. §). A bűncselekmény megtörténte miatti felelősség tisztázása érdekében tehát a büntető ügyekben eljáró hatóságokat, így a nyomozó hatóságot, az ügyészt, továbbá a bíróságot felderítési és bizonyítási kötelezettség terheli. Amennyiben ez tárgyi bizonyítási eszközök útján lehetséges, úgy a hatóságok feladatának teljesítéséhez szükséges és az eljárás sikere érdekében célszerű, hogy a bizonyításra alkalmas dolog a hatóság ideiglenes őrizetébe kerüljön.
Az Alkotmány szerint a büntetőjogi felelősségre vonás az állam alkotmányos kötelessége. Az Alkotmány 50. §-a szerint ugyanis a bíróságok büntetik a bűncselekmények elkövetőit. A tulajdonjog közérdekű korlátozása a lefoglalás révén alkotmányos kötelességként értelmezendő. A felelősségre vonásnak megalapozottnak kell lennie. A felelősségre vonás többek között akkor megalapozott, ha bizonyítékokon nyugszik. Az ártatlanság vélelmének alkotmányos elve azt követeli meg, hogy a bűnösséget a hatóságok bizonyítsák. A tárgyi bizonyítékok biztosítása tehát - ami a lefoglalás rendeltetése - szükséges, mert kényszerítő okból történik. A lefoglalás nem aránytalan jogkorlátozás, mert az elérni kívánt cél nem a tulajdon elvonása, hanem a tárgyi bizonyítékot képező dolog birtoklásának ideiglenes elvonása az alkotmányos kötelezettség teljesítése, a bizonyítás érdekében. A lefoglalt tárgyi bizonyíték nem csak az eljárásban érintett személy bűnösségét, hanem adott esetben ártatlanságát is bizonyíthatja. A lefoglalás tehát céljához képest és eszközként mértéktartó ideiglenes kényszerintézkedés. Célszerű és alkalmas eszközként a lefoglalás a jogkorlátozás mértéktartó, alkotmányos jogkorlátozási eszköze.
Ahhoz, hogy az alkotmányos követelmények az egyedi esetekben is érvényesüljenek, a büntetőeljárás alapelvei között az állampolgári jogokat korlátozó kényszerintézkedések törvényességére (4. §), a jogorvoslati jogosultságra (7. §) vonatkozó garanciális törvényi szabályok, valamint a lefoglalásra vonatkozó részlet-rendelkezések [Be. 102. § (1) bek., 105. § (1)-(2) bek.] szolgálnak biztosítékul.
3. Az alkotmányjogi panasz sérelmezi a lefoglalás kérdésében hozott egyedi nyomozóhatósági és ügyészi döntés érdemi helyességét. E kérdések vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak az Abtv. alapján nincs hatásköre, így e részében az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Budapest, 1997. november 11.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró