43/1998. (X. 9.) AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény, továbbá az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet, illetve az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 10/1997. (V. 23.) NM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 35-39. §-ai, továbbá az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 10. § (1) bekezdése, illetve az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 10/1997. (V. 23.) NM rendelet 8. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 3. § második mondata "- kérésére -" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 3. § második mondatának hatályban maradó rendelkezése a következő:
"A szakreferens személyéről a felülvéleményt kérő szervet tájékoztatni kell."
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Legfőbb Ügyészség NF. 4089/1996./5-I. számú határozatára alapítja, amely elutasította a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség nyomozást megszüntető határozata elleni panaszt. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) több rendelkezésének, valamint az Egészségügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a vizsgálatát kéri. Az általa felvetett alkotmányossági problémák az alábbiak:
- Az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértik a büntetőügyben eljáró hatóságok tagjainak - az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló üggyel összefüggésben az ügyész -, kizárására vonatkozó szabályok, mivel nem szabályozzák az ügy érdemében és a kizárás kérdésében való döntések összhangját, így előfordulhat, hogy a kizárás kérdésében való döntéshozatalra "nem az eljárás befejezése előtt, hanem azt követően" kerül sor.
- Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével ellentétes, hogy a 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet nem határozza meg, hogy milyen képesítésű szakreferenst vonhat be az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága a felülvéleménye kialakításához, továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdését sérti, hogy a Bizottság által készített felülvélemény ellen nem biztosít megfelelő jogorvoslatot. Sérelmezi az indítványozó - szintén a jogorvoslati jog hiánya szempontjából - azt is, hogy a 10/1997. (V. 23.) NM rendelet szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága az igazságügyi orvosszakértés felülvéleményező testülete.
- Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 50. § (1) bekezdését és az 57. § (1) bekezdését egyaránt sértik a Be. azon rendelkezései, amelyek a nyomozást megtagadó, illetve a nyomozást megszüntető határozatokkal szemben a sértett számára nem teszik lehetővé, hogy bírósághoz forduljon.
Ez utóbbi problémakörrel kapcsolatos indítványt - tekintettel arra, hogy egyéb indítványok alapján e tárgyban már érdemi eljárás van folyamatban - az Alkotmánybíróság elkülönítette és külön eljárásban bírálja el.
2.1. A Be. jelen határozatban vizsgált rendelkezései a következőek:
A kizárás általános szabályai
35. § (1) A büntetőügyben a hatóság tagjaként nem járhat el,
a) aki az ügyben mint terhelt vagy védő, továbbá mint sértett, feljelentő vagy mint ezek képviselője vesz vagy vett részt, valamint a felsoroltak hozzátartozója;
b) aki az ügyben mint tanú vagy szakértő vesz vagy vett részt;
c) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható.
(2) Nem kizárási ok, ha a hatóság tagja a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény miatt tett feljelentést.
(3) A hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a jegyzőkönyvvezetőre is.
(4) Nem járhat el az ügyben - az országos hatáskörű szervek kivételével - az a hatóság, amelynek vezetőjével szemben az (1) bekezdés a) pontjában szabályozott kizárási ok áll fenn.
36. § (1) A hatóság köteles gondoskodni arról, hogy ne járjon el az, akivel szemben kizárási ok áll fenn. Ilyen esetben a hatóság vezetője a kizárást hivatalból kezdeményezi.
(2) A hatóság tagja köteles a hatóság vezetőjének haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. A bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik.
(3) A kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett és a sértett képviselője is bejelentheti.
37. § (1) A hatóságnak az a tagja, aki a reá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig az ügyben nem járhat el.
(2) Ha a terhelt, a védő, a sértett vagy a sértett képviselője nyilvánvalóan alaptalanul jelent be kizárási okot, vagy ugyanabban az ügyben a hatóság ugyanazon tagja ellen ismételten tesz alaptalan bejelentést, a kizárást megtagadó határozatban rendbírsággal sújtható.
(3) A hatóság tagja a 38. § (2), a 39. § (2) és a 41. § (2) bekezdésében szabályozott korlátozás nélkül járhat el, ha a bejelentő a kizárás megtagadása után az eljárás ugyanazon szakaszában kizárásra irányuló újabb bejelentést tesz.
A nyomozó hatóság tagjának kizárása
38. § (1) A nyomozásban - a 35. §-ban szabályozott eseteken kívül - nem vehet részt a nyomozó hatóságnak az a tagja sem, aki az ügyben mint bíró járt el, vagy az eljáró bíró hozzátartozója. A perújítás során elrendelt nyomozásból a nyomozó hatóságnak az alapügyben eljárt tagja is ki van zárva.
(2) Ha a nyomozó hatóság tagja a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig eljárhat, de halaszthatatlanul sürgős esetet kivéve kényszerintézkedést nem alkalmazhat.
(3) A nyomozó hatóság tagjának kizárásáról a nyomozó hatóság vezetője, az utóbbi kizárásáról a felettes nyomozó hatóság vezetője határoz.
Az ügyész kizárása
39. § (1) A büntetőeljárásban ügyészként - a 35. §-ban szabályozott eseteken kívül - nem vehet részt az sem, aki az ügyben mint bíró járt el vagy az eljáró bíró hozzátartozója.
(2) Ha az ügyész a kizárási okot nem maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de - a 35. § (1) bekezdésének c) pontjában szabályozott kizárási ok kivételével - a nyomozást nem tagadhatja meg, és nem szüntetheti meg, halaszthatatlanul sürgős esetet kivéve kényszerintézkedést nem alkalmazhat, vádat nem emelhet és a vádat nem képviselheti.
(3) A helyi ügyészségi ügyész kizárásáról a helyi vezető ügyész, az utóbbi és a megyei főügyészségi ügyész kizárásáról a megyei főügyész, a megyei főügyész és a legfőbb ügyészségi ügyész kizárásáról a legfőbb ügyész határoz.
2.2. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet vizsgált szabálya értelmében:
3. § A Bizottság a felülvéleménye kialakításához megfelelő szakértelemmel rendelkező olyan személyt is (a továbbiakban: szakreferens) bevonhat, aki nem tagja a Bizottságnak. A szakreferens személyéről a felülvéleményt kérő szervet - kérésére - tájékoztatni kell. A szakreferensi vélemény felhasználására a felülvéleményben utalni kell.
(...)
10. § (1) A Bizottság által adott felülvélemény értelmezése, kiegészítése és módosítása kizárólag a felülvéleményt kérő szerv kérésére történhet a Bizottság ülésén.
2.3. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 10/1997. (V. 23.) NM rendelet vizsgálni kért rendelkezése pedig a következőképpen szól:
8. § Az ETT Igazságügyi Bizottsága, az igazságügyi orvosszakértés külön jogszabályban meghatározott felülvéleményező testülete.
2.4. Az Alkotmány vonatkozó tételei az alábbiak:
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.
II.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában előírt jogi feltételeknek.
Az Abtv. hivatkozott rendelkezése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság több esetben járt el olyan indítványok alapján, amelyekben az indítványozók - alkotmányjogi panasz keretében - a rendelkezésre álló jogorvoslat (panasz) kimerítése után meghozott olyan határozatot sérelmeztek, amelyet a büntetőeljárás során, a bírósági eljárást megelőzően hoztak. E határozatoknak az a sajátossága, hogy - szemben a bírósági ügydöntő határozatokkal - nem fűződik hozzájuk jogerő-hatás. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - mivel e döntések nemcsak az eljárás alá vont személyek, hanem "kívülálló" személyek alkotmányos jogait is érinthetik - nincs törvényi akadálya annak, hogy az önállóan biztosított jogorvoslati jog (panaszjog, fellebbezési jog) kimerítése után - az Abtv. 48. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül - alkotmányjogi panaszként bírálja el a nyomozást megtagadó, illetve megszüntető határozatok, [40/1993. (VI. 30.) AB hat., ABH 1993. 288.], valamint a büntetőeljárási kényszercselekményekkel kapcsolatos határozatok (715/D/1994. AB határozat, ABH 1997. 584., 586.) ellen benyújtott indítványokat: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerítése után nincs akadálya alkotmányjogi panasz benyújtásának a büntetőeljárás folyamán hozott hatósági határozatok ellen pusztán amiatt, mert a büntetőjogi felelősség megállapítása még folyamatban van." (ABH 1997. 587.)
Az indítványozó kérelmét az Abtv. 48. §-ában előírt 60 napon belül nyújtotta be, ezért - a fentieket is figyelembe véve - az alkotmányjogi panasz feltételeinek megfelel.
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az indítványozó a Be. kizárásra vonatkozó szabályait a bírósági eljárást megelőző eljárás tekintetében kifogásolja, amikor a nyomozás megtagadása, illetve a nyomozás megszüntetése tárgyában olyan személy hoz határozatot, akivel szemben - még el nem bírált - elfogultsági kifogást, illetve egyéb kizáró okot jelentettek be. Az alkotmányossági vizsgálat így értelemszerűen a Be.-nek a "kizárás általános szabályairól" (35-37. §-ok), "a nyomozó hatóság tagjának kizárásáról" (38. §) és "az ügyész kizárásáról" szóló (39. §) rendelkezéseire irányult.
A Be. említett rendelkezéseibe foglalt kizárási okokat két jól elhatárolható csoportra - az ún. abszolút okokra és relatív okra - lehet osztani. Az abszolút okok: a büntetőügyben a hatóság tagjaként nem járhat el, aki az ügyben mint terhelt, védő, sértett, feljelentő, ezek képviselője, valamint a felsoroltak hozzátartozója, illetve mint tanú, szakértő vesz részt [Be. 35. § (1) bekezdés a) és b) pontok, 38. § (1) bekezdés, 39. § (1) bekezdés], a relatív ok: nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható [35. § (1) bekezdés c) pont].
A Be.-ben több garanciális rendelkezés is biztosítja, hogy büntetőügyben a hatóság tagjaként ne járjon el olyan személy, akivel szemben az említettek közül valamilyen kizárási ok áll fenn. Maga az eljáró hatóság is köteles erről gondoskodni, és az eljárást hivatalból kezdeményezni [36. § (1) bekezdés]. Az eljáró hatóság tagját a törvény kötelezi arra, hogy ha vele szemben kizárási ok áll fenn azt haladéktalanul bejelentse. Ennek elmulasztásáért személy szerint anyagi és fegyelmi felelősséggel tartozik [36. § (2) bekezdés]. Ezáltal a szabályozás elsősorban az eljáró hatóság vagy a hatóság tagjának kötelezésével (és ennek elmulasztása esetén a felelősségre vonás kilátásba helyezésével) biztosítani kívánja a pártatlan, elfogulatlan, tisztességes eljárást, az ügy tárgyilagos megítélését.
A kizárási ok bejelentése után az ügy további elintézésében való részvételt a Be. aszerint különbözteti meg, hogy az eljáró hatóság tagja maga jelentette-e be, vagy sem (a kizárási okot bejelentheti az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett és a sértett képviselője is [36. § (3) bekezdés]. Ha önmagával szemben tesz bejelentést, a bejelentés elintézéséig eleve nem járhat el [37. § (1) bekezdés]. Ha nem maga jelentette be, akkor eljárhat - ami az eljárás ésszerű határidőn belül való befejezését szolgálja -, de mind a nyomozó hatóság, mind az ügyész csak korlátozott eljárási jogosítványokkal élhet [38. § (2) bekezdés, 39. § (2) bekezdés].
A tisztességes eljáráshoz való jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] érvényesülésének egyik biztosítéka az eljárási garanciák - ezen belül a pártatlan, elfogultalan eljárást biztosító kizárási szabályok - megléte és ezek érvényesülése [52/1996. (XI. 14.) AB hat. ABH 1996. 162.], amely egyben a jogállamiság alkotmányos elvéből is fakad.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot az, hogy a nyomozás megtagadása, illetve a nyomozás megszüntetése tárgyában hozott határozat és az e határozatot meghozó személlyel szembeni kizárás kérdésében való döntéshozatal időbeli sorrendjét a Be. nem szabályozza. Az Alkotmánybíróság a 715/D/1994. AB határozatában rámutatott, hogy "a büntetőeljárásban közreműködő hatóságok határozatai közül egyedül a bíróság ügydöntő határozatához fűződik olyan jogerő-hatás, amelynek feloldása csak kivételesen, rendkívüli jogorvoslattal lehetséges. A nyomozó hatóság, illetve az ügyész ügydöntő (nyomozást megtagadó, illetve megszüntető) határozata nem akadálya annak, hogy a hatóság ugyanabban az ügyben utóbb az eljárást folytassa [Be. 127. § (5) bekezdés, 141. § (1) bekezdés]." (ABH 1997. 584., 586). A felettes ügyész akár kérelemre, akár hivatalból az eljárás során bármikor felülvizsgálhatja és meg is változtathatja a nyomozó hatósági határozatot. Így abban az esetben, ha a kizárás elbírálásra jogosult felettes szerv vezetője [Be. 38. § (3) bekezdés, 39. § (3) bekezdés] a kizárási kérelemnek helyt ad, erre alapozva semmi akadálya nincs az (újabb) nyomozás elrendelésének. A Be. eleve az eljáró hatóságok kötelességévé teszi az arról való gondoskodást, hogy ne járjon el olyan, akivel szemben kizárási ok áll fenn [36. § (1) bek.], ezért a Be. alapján ezekben az esetekben a nyomozást megtagadó és megszüntető határozatok hivatalból való felülvizsgálatra törvényi kötelezés is fennáll.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 35. §-tól 39. §-ig terjedő rendelkezéseiben sem az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság által megkövetelt eljárási garancia, sem pedig a tisztességes eljáráshoz való jog nem sérül.
2. Az indítványozó a jogorvoslati jog szempontjából aggályosnak tartja, hogy a 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet (a továbbiakban: NM.1.rend.) 10. § (1) bekezdése szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) által adott felülvélemény módosítását, kiegészítését csak a felülvéleményt kérő szerv indítványozhatja, illetve ugyanebből a szempontból kifogásolja a 10/1997. (V. 23.) NM rendelet (a továbbiakban: NM.2.rend.) 8. §-át is, amely kimondja, hogy a Bizottság az igazságügyi orvosszakértés felülvéleményező testülete.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az NM.1.rend. 10. § (1) bekezdése és a NM.2.rend. 8. §-a sem sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdését.
A bizonyítási eljárás során a szakvélemény felülvizsgálatára és így az NM.1.rend.-ben meghatározott Bizottság igénybevételére is csak akkor kerülhet sor, ha a fölmerült kérdéseket más szakértő igénybevételével sem lehetett megnyugtatóan tisztázni (Be. 78. §, BH 1977. 269.I.). A szakértői vélemény felülvizsgálatára jogosult testületeket az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) sorolja fel. E rendelet felhatalmazása [7. § (2) bekezdés] alapján szabályozta a miniszter a Bizottság működését.
Az NM.1.rend. 10. § (1) bekezdése szerint csak a felülvizsgálatot kérő szerv kérheti a felülvélemény pontosítását. E rendelkezés alkotmányossága csak a Be.-ben foglalt egyéb, a bizonyítási eljárással és a bizonyítékok értékelésével kapcsolatos (garanciális) rendelkezések tükrében értékelhető. A Bizottság a szakértői vélemény felülvizsgálatakor nem az alapul fekvő ügyet dönti el, hanem csupán véleményt nyilvánít. Az eljáró hatóság nem köteles e vélemény szerint dönteni, ez csupán egy bizonyítási eszköz a többi között.
Az eljárásban részt vevők nincsenek elzárva attól, hogy a felülvéleményt vitassák. A Be. lehetővé teszi, hogy az eljárásban részt vevők - a szakértői véleményhez kapcsolódóan - más szakértő, vagy a kérdésben jártas más személy írásbeli véleményét csatolják. Ebben az esetben a hatóság a bizonyítékok szabad értékelése elvének megfelelően az okiratokra vonatkozó szabályok szerint felhasználhatja e véleményt, azt bizonyítékként értékelheti (BK 164. sz. állásfoglalás). Ha az eljárásban részt vevő úgy véli, hogy a szakértői, vagy a Bizottság által meghozott szakértői vélemény nem helytálló, lehetősége van az általa elfogadható szakértelemmel rendelkező személy írásbeli véleményének csatolására. Az okirat és szakvélemény, egyaránt bizonyítási eszközök, az eljáró hatóságot ezek értékelésében semmi nem köti, meggyőződése szerint dönthet [Be. 5. § (3) bekezdés, 61. §].
A Bizottság által adott felülvélemény nem döntés (felülvéleményt - a fentiek szerint - az eljáró hatóság előtt vitatni lehet), tehát az indítványozó által e tekintetben felvetett probléma a jogorvoslati jog körén kívül esik. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs összefüggés az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében garantált jogorvoslati jog és az NM.1.rend. 10. § (1) bekezdése között.
A fent kifejtett érvek irányadóak az NM.2.rend. 8. §-a és a jogorvoslati jog kapcsolatára is. Az a szabály, mely szerint a Bizottság az igazságügyi orvosszakértés felülvéleményező testülete, lényegében technikai norma, a szakértői vélemények felülvizsgálatára hivatott testületek (Korm. rend. 7. §) ágazati tagolásából fakad, önmagában e rendelkezés sincs kapcsolatban a jogorvoslati joggal.
Az Alkotmánybíróság ezért az NM.1.rend. 10. § (1) bekezdése és az NM.2.rend. 8. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat is elutasította.
3. Az indítványozó szerint az NM.1.rend. 3. §-a az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti.
Az NM.1.rend. 3. §-a szerint a Bizottság a felülvéleménye kialakításához megfelelő szakértelemmel rendelkező olyan személyt is (a továbbiakban: szakreferens) bevonhat, aki nem tagja a Bizottságnak. A szakreferens személyéről a felülvéleményt kérő szervet - kérésére - tájékoztatni kell. A szakreferensi vélemény felhasználására a felülvéleményben utalni kell.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányellenes az, hogy az NM.1.rend. 3. § első mondata a "megfelelő szakértelemmel rendelkező" személy szóhasználattal él. Maga a Be. is lehetővé teszi, hogy ha az adott szakkérdésre kijelölt igazságügyi szakértő nincs, akkor a hatóság kivételesen, megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt rendeljen ki (70. §). A megfelelő szakértelemmel rendelkező személy szakreferensként való kijelölésének lehetősége - a Bizottság működéséhez kapcsolódóan - azt a hiányt kívánja pótolni, amikor olyan kérdésről (részkérdésről) kell álláspontot kialakítani, amelyben a Bizottság egyik tagjának sincs elmélyült ismerete, vagy a Bizottság sem tud egyértelmű véleményre jutni. A szakreferens bevonása a Bizottság munkáját segíti, a szakreferens feladata nem a felülvélemény kialakítása.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az NM.1.rend. 3. § második mondata - miszerint a felülvélemény kialakításába bevont szakreferens személyéről csak kérésre kell tájékoztatni a felülvéleményt kérő szervet - alkotmányellenes, az sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint ellentétben áll az Alkotmány 37. § (3) bekezdésével.
A vizsgált rendelkezés szerint, ha a felülvéleményt kérő szerv ilyen irányú kérelemmel nem él, a szakreferens személye ismeretlen marad az eljáró hatóság előtt, amely egyben azzal is jár, hogy elzárja az eljárásban részt vevők azon lehetőségét, hogy tudomást szerezzenek a szakreferensről. A Bizottság által kialakított felülvéleményből sem kell kitűnnie, hogy kinek a szakreferensi véleményét használta fel. A szabályozás szerint csupán azt kell jelezni, hogy a Bizottság ilyen véleményt is felhasznált. Ebben az esetben a felülvéleményt kérő szervnek csak a Bizottsági vélemény megismerésével egyidőben jut tudomására, hogy a Bizottság szakreferenst is bevont, így csak utólag nyílik arra lehetősége, hogy tájékoztatást kérjen a személyéről.
A Be. szerint azonban az értesítési kötelezettség a szakértő kirendelésekor, illetve az eljáró szakértő kijelölésekor áll be, illetve szakértői csoport vezetőjének kirendelésekor a többi szakértő bevonásáról - azok személyére is kiterjedően - általános és azonnali tájékoztatási kötelezettség áll fenn [Be. 69. § (2) bekezdés, 70. § (3) bekezdés].
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljáráshoz való jog része, hogy mind a büntetőügyben eljáró szervek, mind pedig azok, akiket az eljárás érint, értesüljenek a szakreferens személyéről. Ennek hiányában az eljárásban részt vevők olyan információktól esnek el, amely adott esetben előfeltétele lehet a vonatkozó eljárási jogosítványaik érvényesítésének. Az NM.1.rend. 11. §-a (1) és (2) bekezdései szerint nem jelölhető ki szakreferensnek az a személy, akire az adott ügyben az igazságügyi szakértőkről szóló jogszabályokban meghatározott kizáró ok áll fenn. A felülvizsgálati szakvélemény elkészítésébe bevont szakreferens nem fejthet ki szakértői tevékenységet olyan ügyben, amelyben a Bizottságnak véleményt nyilvánított. Tehát a szakreferens személyével kapcsolatos kizárási okok fönnállhatnak a Bizottság munkájához kapcsolódva épp úgy, mint akkor, ha a bizottsági munkában már szakreferensként részt vett személyt, szakértőként akarják kirendelni.
E rendelkezések érvényesülésének előfeltétele, hogy a szakreferens személye ismert legyen az eljáró hatóság előtt, és az iratokból azt az eljárásban részt vevők is megismerhessék. A szakreferenssel szemben fennálló kizáró okok érvényesítése lehetetlen, ha a szakreferens személye nem ismert, illetve, ha a személyének ismertté válása esetlegesen a kérelmező szándékától van függővé téve. Az Alkotmánybíróság több döntésében kifejtette, hogy a kizárási szabályok a pártatlan, tisztességes eljárás alkotmányi követelményének eljárásjogi garanciái közé tartoznak [67/1995. (XII. 7.) AB hat. (ABH 1995. 347-348), 52/1996. (XI. 14.) AB hat. (ABH 1996. 59., 162.)]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az NM.1.rend. 3. § második mondata azáltal, hogy csak kérelemre teszi kötelezővé a szakreferens személyéről való tájékoztatást, adott esetben ellehetetleníti az eljárási garanciák - így például a kizárási okok - érvényesítését. E rendelkezés szerint esetleges, hogy mikor derül fény a szakreferens személyére és mikor nem, ez az esetlegesség a felülvélemény bizonyítékként való értékelésére, végső soron az eljárás kimenetelére is hatással lehet. Mindez sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését.
Az NM.1.rend. 3. § második mondata ugyanakkor ellentétben áll a Be. 69. § (2) bekezdésével és 70. § (3) bekezdésével is. A Be. szerint ugyanis a szakértő személyével kapcsolatos tájékoztatási, értesítési kötelezettség a kirendeléskor, kijelöléskor, illetve a bevonáskor áll be. Ezzel szemben a vizsgált miniszteri rendelet szerint a tájékoztatási kötelezettség - ha egyáltalán kérelmezik - utólagos. A Be. 70. § (3) bekezdése szerinti utalás, nevezetesen, hogy külön jogszabályban meghatározott módon áll fenn az értesítési kötelezettség, nem az értesítés (tájékoztatás) időpontjától való eltérésre ad felhatalmazást, hanem annak módja meghatározására. Ebben a tekintetben az NM.1.rend. 3. § második mondata a Be.-vel is ellentétes, ezért sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését.
A fentiek miatt az Alkotmánybíróság az NM.1.rend. 3. § második mondatának "- kérésére -" szövegrészt megsemmisítette.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 921/B/1997/2.