BH 2015.3.64 A szerződés teljesítése iránti követelés érvényesítésére nyitva álló határidő nyugszik, amíg a fél által szerződéssel elidegenített vagyontárgy tulajdonjoga visszaszerzése iránt indított per folyamatban van és a fél bízhat annak eredményességében [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 326. § (2) bek.].

[1] Az alperes 2000. május 10-én a II. r. felperesnek, vállalkozása beindításához - négy hónapra - 14 000 000 forint kölcsönt adott havi 1 400 000 forint kamatra. A visszafizetés biztosítására a felperesek 2000. május 10-én visszavásárlási joguk, 2000. május 12-én pedig vételi joguk fenntartásával eladták az n.-i ingatlanukat 18 200 000 forint vételáron az alperesnek. A kölcsönszerződés megkötésével egyidejűleg a felperesek kifizették az első havi kamatot és megállapodtak abban, hogy a kölcsönből 3 425 543 forintot az ingatlan tehermentesítésére fordítanak. A felperesek 2000. július 19-én és augusztus 10-én két alkalommal 1 400 000 forintot fizettek az alperesnek a kamatra, de a kölcsönt nem tudták visszafizetni.

[2] A peres felek ezt követően még több adásvételi szerződést is készítettek, végül a 2001. február 17-én kelt szerződésükben a vételárat 24 000 000 forintban határozták meg azzal, hogy annak átvételét a felperesek elismerték és hozzájárultak az alperes tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez. Az előző szerződésekhez hasonlóan ez a szerződés is ügyvédi letétbe került, de mivel a felperesek az újabb határidő leteltéig, 2001. március 14-ig sem fizették vissza a tartozásukat, a letétkezelő az okiratot kiadta, és annak alapján az alperes tulajdonjogát bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba.

[3] A felperesek 2001 augusztusában keresetet terjesztettek elő az alperes ellen, amelyben kérték az adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását. 2006. április 25. napján a kereset jogerős ítélettel elutasításra került.

[4] A felperesek az ügyben meghozott részítéletet követően keresetükben kérték a kölcsön és az adásvételi szerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe és jogszabályba ütköző volta miatti semmisségének a megállapítását. Előadták továbbá, hogy az alperes - figyelembe véve a felperesek által visszafizetett összeget - a vételárból csak 8 761 423 forintot teljesített, így 15 238 577 forint hátralék terheli. Kérték ezért másodlagosan ennek az összegnek és a 2001. február 17-től járó késedelmi kamatának a megfizetésére kötelezni az alperest.

[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[7] Az ítélet indokolása szerint a felperesek a kölcsön felvételekor nem voltak kényszerhelyzetben, a szerződés megkötésére komoly mérlegelést követően, üzleti haszonszerzés érdekében került sor. Tény, hogy az alperest is haszonszerzés motiválta, de a kölcsön nagy kockázatú volt, és a jelentős összeget az alperes rövid futamidőre biztosította, ami okot adott az ilyen mértékű kamat kikötésére. Nem látott ezért alapot az elsőfokú bíróság a kamat mérséklésére sem.

[8] A kölcsön nyújtása - ügyleti kamat kikötése mellett - önmagában nem ütközik a jóerkölcsbe, és ezt a felperesek az eljárás során egyéb módon sem tudták bizonyítani. Nem volt megállapítható a szerződés jogszabályba ütköző volta sem, mert az alperes magatartása nem érte el azt a szintet, hogy az jogosulatlan pénzügyi tevékenységnek minősült volna.

[9] A szerződés teljesítése iránti kereset az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem évült el, mert amíg a korábbi érvénytelenségi keresetet el nem bírálták, az elévülési idő nyugodott. Ezen túlmenően azonban a büntető feljelentés - amelyben polgári jogi igényt is érvényesítettek a felperesek - az elévülési időt megszakította.

[10] Az adásvételi szerződést mindkét fél megszegte, mert a felperesek perindításai folytán az ingatlan gyakorlatilag forgalomképtelenné vált és az értéke sem érte el a szerződés szerinti összeget, az alperes pedig a vételárból adós maradt 9 085 000 forinttal. A felek közötti elszámolás alapján azonban a felpereseknek a 14 915 000 forint használata után, 2012. május 31-ig 30 575 000 forint ügyleti kamatot kellene megfizetnie, amelybe az alperes beszámítható adóssága a kamataival együtt 17 583 000 forint volt, a tartozását tehát az alperes már rendezte.

[11] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[12] A jogerős ítélet indokolása szerint a felperesek a szerződés megkötését maguk kezdeményezték, lehetőségük volt a kamatkikötés mérlegelésére és a szerződéssel elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege, valamint a szerződés tárgya nem sérti a nyilvánvalóan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat. Utalt a másodfokú bíróság arra, hogy hasonló rövid határidejű kölcsön esetén más ügyben is elfogadásra került már havi 10%-os kamat kikötése (EBH 2007.1602.).

[13] A jogügylet sajátosságai nem tették indokolttá a kamat mérséklését sem, hiszen a felperesek annak megfizetését a jövendő vállalkozásukra tekintettel vállalták. A kölcsön felvétele gazdasági döntésük volt, annak kockázatát ezért nekik kell viselni.

[14] Az ekkor hatályban volt, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerinti engedély nem a szerződés megkötéséhez, hanem a tevékenység üzletszerű folytatásához volt szükséges. A jogszabály nem rögzíti külön szankció­ként az engedély hiányában megkötött szerződések érvénytelenségét, ezért a jogszabályba ütközés miatti semmisség ez okból nem volt megállapítható.

[15] A felperesek vételár iránti követelése 2001. február 17. napjával, a szerződés megkötésével esedékessé vált. A felperesek a támadott megállapodást ismerték és a vételár követelés iránti per megindításához a kellő információkkal rendelkeztek, nem volt ezért akadálya az ilyen tartalmú kereset előterjesztésének. Az, hogy a felperesek - téves jogi álláspontjuk folytán - más tartalmú kereseteket terjesztettek elő, nem jelentette azt, hogy hibájukon kívül akadályozva lettek volna követelésük határidőn belül történő érvényesítésében. Az érvénytelenségi per megindítása tehát nem eredményezte a követelés elévülésének a nyugvását.

[16] A büntető ügyben előadott polgári jogi igény nem szakította meg az elévülési időt, mert az nem felel meg a Ptk. 327. §-ában foglalt feltételek egyikének sem. A felperesek vételárfizetés iránti követelése tehát elévült, az érdemben nem vizsgálható.

[17] A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezésével kérték az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a keresetüknek helyt adó ítélet meghozatalát.

[18] A felülvizsgálati kérelmet a Kúria az alábbiak szerint nem találta megalapozottnak.

[19] A jogerős ítélet az ügy elbírálásához szükséges mértékben feltárt és helyesen megállapított tényállásból lényegében helytálló jogi következtetéseket vont le, ezért az nem jogszabálysértő.

[20] A felperesek iratellenesen hivatkoztak arra, hogy az eljárás során bizonyították volna azt a tényt, amely szerint a kölcsön felvételére hátrányos helyzetük miatt, valamiféle kényszerből került sor. Az eljárás kezdetén maguk nyilatkoztak arról, hogy egy kamio­nos vállalkozás beindításához - amelytől nagy bevételt, extra profitot reméltek - volt szükségük a pénzre. A II. r. felperes előadta, hogy mivel ezt a vállalkozást nem tudta beindítani, a pénzt egy másik vállalkozásba, kávézóba, étterem nyitásába fektette. Helyesen értékelte tehát a szerződés körülményeit a jogerős ítélet úgy, hogy a felperesek üzleti, vállalkozási tevékenységük körében szerződtek és mérlegelték azt, hogy megéri-e számukra ilyen feltételekkel, ekkora összegű kölcsönt felvenni a tevékenységük megindításához.