970/B/1994. AB határozat
a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése, 7. §-a, 8. § (1) és (3) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 11. §-a és 12. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése, 7. §-a, 8. § (1) és (3) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 11. §-a és 12. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó beadványában a Tábori Lelkészi Szolgálatról szóló 61/1994. (IV. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (2) bekezdése, 7. §-a, 8. § (1) és (3) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 11. §-a és 12. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az alábbi indokok alapján.
1. Az indítványozó szerint az R. 2. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány 70/A. §-át, mert hátrányos megkülönböztetést tesz a bejegyzett egyházak és felekezetek között a Tábori Lelkészi Szolgálathoz (a továbbiakban: Szolgálat) tartozás és ezáltal az egyházi tevékenység gyakorlása tekintetében.
Álláspontja szerint már az R. preambuluma is a "történelmi"-nek megjelölt egyház fogalmával egyfajta diszkriminációt "sugall", a 2. § (2) bekezdése pedig egyértelműen megvalósítja azzal, hogy taxatíve felsorolja azokat a kivételezett egyházakat, amelyek lelkészeiből a Szolgálat létesül. A támadott rendelkezés kizárja az egyéb bejegyzett egyházakat és felekezeteket a Szolgálatban való részvételből és ezáltal annak lehetőségétől is megfosztja, hogy a négy egyházéval azonos feltételekkel - intézményes keretek között - fejthessék ki egyházi tevékenységüket a hívő katonák körében.
2. Az indítványozó az R.-nek a Szolgálat szervezetére és a tábori lelkészre vonatkozó kifogásolt előírásait - 7. §-át, 8. § (1) és (3) bekezdését, 9. § (1) bekezdését, 11. §-át és 12. §-át - azért tartja alkotmányellenesnek, mert sértik az. Alkotmánynak az egyház és az állam elválasztásának elvét és tényét megállapító 60. § (3) bekezdését.
Az indítványozó szerint e kifogásolt rendelkezések alapján a Szolgálat olyan szervezet, amely teljes mértékben beépül a hadsereg, mint állami szervezet hierarchikus rendjébe. A Szolgálat a Honvédelmi Minisztérium közvetlen irányítása alatt áll, szervezeti és működési szabályzatát a honvédelmi miniszter hagyja jóvá. A Szolgálat tagjai, a tábori lelkészek pedig - akik egyidejűleg valamely egyház tagjai is - szolgálati viszonyban állnak a hadsereggel, tiszti és tábornoki rendfokozatot viselnek az azokra vonatkozó összes jogi következményekkel, ideértve a fegyelmi következményeket is. Hivatkozott az indítványozó az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozatára is, amely többek között kimondja, hogy "Az elválasztás elvéből az következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen...". Álláspontja szerint a szervezeti összefonódás tipikusan két egymásból következő formában valósul meg: amikor valamely szervezet tagjai egyidejűleg másik szervezet tagjaivá válnak, vagy a másik szervezetben munka-, szolgálati stb. viszonyba lépnek, továbbá amikor az egyik szervezet működési szabályait másik szervezet alkotja meg vagy hagyja jóvá irányítási jogkörben. Az R. kifogásolt előírásai szerinte egyértelműen ilyen összefonódást eredményeznek.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését az alábbiak figyelembevételével alkotta meg.
1. Az Alkotmány 60. §-a szerint:
"(1) A Magyar Köztáraságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
(2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.
(3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.
(4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges".
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése megállapítja: "A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül".
Az Országgyűlés az Alkotmány 60. § (4) bekezdése alapján alkotta meg a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt (a továbbiakban: Lvt.).
Az Lvt. 4. §-a előírja: "Lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásában senkit sem szabad akadályozni, a jog gyakorlása azonban - ha törvény másként nem rendelkezik - nem mentesít az állampolgári kötelezettség teljesítése alól".
Az Lvt. módosításáról rendelkező 1993. évi LXXIII. törvény 1. §-ávaI megállapított 7. §-a szerint: "A katonai szolgálatot teljesítő vallását - a katonai szervezet működési rendjével és a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összhangban - szabadon gyakorolhatja".
Az Lvt. 15. §-a a következő előírásokat tartalmazza: "(1) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bekezdés.]
(2) Az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható.
(3) Az egyházakat azonos jogok illetik és azonos kötelezettségek terhelik". Az Lvt. 16. § (1) bekezdése szerint: "Az állam az egyházak irányítására, felügyeletére szervet nem hozhat létre".
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Htv.) 56. § (2) bekezdés c) pontja úgy rendelkezik, hogy a katona - szolgálati jogállásától függően - a katonák jogállásáról szóló törvényben meghatározott korlátok között gyakorolhatja: "a lelkiismereti és vallásszabadság jogát".
A Htv. 261. § (2) bekezdése alapján: "A törvény 56. §-ának (2) bekezdése a katonák jogállásáról szóló törvénnyel egyidejűleg lép hatályba".
2. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján elsőként azt vizsgálta, hogy az R. támadott 2. § (2) bekezdése tartalmaz-e alkotmányosan tiltott hátrányos megkülönböztetést.
Az R. 2. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:
(1) "Az 1. §-ban foglaltak elősegítése érdekében a Magyar Honvédségnél -a Határőrségre is kiterjedő feladatkörrel - Tábori Lelkészi Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat) létesül.
(2) A Szolgálat négy egyház: a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó lelkészeiből áll.
(3) A tábori lelkészek munkájukat ökumenikus szellemben, a felekezeti önállóság tiszteletben tartásával végzik."
Az R. kifogásolt 2. § (2) bekezdésével összefüggésben az indítvány szerint a hátrányos megkülönböztetés két vonatkozásban állhat fenn: egyrészt a Szolgálatot alkotó négy egyház és az egyéb bejegyzett egyházak, másrészt pedig a négy egyházhoz és az egyéb egyházakhoz tartozó hívő katonák között. Ezért az Alkotmánybíróság az R. eme rendelkezésével kapcsolatban a diszkrimináció fennállását mindkét vonatkozásban vizsgálta. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorláta szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció tilalma a jogi személyekre is vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette álláspontját a diszkrimináció vonatkozásában. A 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában megállapította, hogy: "a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni". Rámutatott arra is, hogy "az azonos személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is, hogy a javakat és esélyeket mindenki számára (mennyiségileg is) egyenlően osszák el. De ha valamely - az Alkotmányba nem ütköző - társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni" (ABH 1990. 46, 49.). A 16/1991. (IV. 20.) AB határozatában megállapította azt is, hogy "ha jogszabály nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg nem sértése. Ezen belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek" (ABH 1991. 54, 59.).
Az R. preambuluma szerint a Kormány a Szolgálatot az Alkotmány 60. §-ában, az Lvt.-ben és a történelmi egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött megállapodásban foglaltak végrehajtására alkotta meg, illetve hozta létre.
Az Alkotmány 60. § (2) bekezdéséből az következik, hogy az egyéni és a közösségi vallásszabadság gyakorlása nincs kötve semmilyen szervezeti formához, mindenkit megillet arra való tekintet nélkül, hogy a vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között vagy anélkül történik-e, illetve, hogy milyen szervezeti formában valósul meg.
Az Alkotmány 60. §-a és az Lvt. alapján az államnak az a kötelezettsége, hogy a katonai szolgálatot teljesítők körében - a katonai szervezet és a szolgálat speciális jellegére figyelemmel - a vallás szabad gyakorlását megkülönböztetés nélkül biztosítsa. A szabad vallásgyakorlás biztosítására e területen az állam számos megoldást választhat, amelynek egyik formája az R.-ben foglaltak szerinti Szolgálat létesítése.
Az Alkotmány és az Lvt. alapján az R. szerinti Szolgálat létesítésére az államnak nem áll fenn kötelezettsége és arra az egyházaknak és a szolgálatot teljesítő katonáknak sincs alanyi jogosultsága. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állam nem alkothat e tárgykörre vonatkozó, a vallás gyakorlását elősegítő szabályozást.
Az R. kifogásolt rendelkezésében meghatározott Szolgálat az R. preambulumában jelzett "történelmi" egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött megállapodásokon alapul. Az R. szerint a Szolgálat az érintett egyházak és egyházi személyek egyetértésével és közreműködésével létesült és működik. Ilyen megállapodás hiányában a Szolgálat R.-nek megfelelő létrehozása sértené az Alkotmány 60. § (3) bekezdésében deklarált, az egyház és az állam elválasztásának elvét.
Az Alkotmánybíróság az állam és a négy egyház között a vizsgált tárgykörben létrejött megállapodások áttekintése alapján megállapította, hogy az R.-ben foglalt, a Szolgálat létesítésére, jogállására és működésére vonatkozó szabályozás a megállapodásokban foglaltakkal - csekély, nem lényeges eltérések mellett - megegyezik.
Az Alkotmánybíróság megkeresése alapján a honvédelmi miniszter tájékoztató levelében a Szolgálat R. szerinti létesítésének indokaként - többek között - a következőkre hivatkozott. Az R. előkészítésének időszakában a magyar honvédségnél reprezentatív mintán alapuló önkéntes felmérés készült a vallásgyakorlás kérdéséről és ennek keretében a vallásfelekezethez tartozás alakulását is felmérték. A felmérés eredményeként a Szolgálathoz tartozó négy egyház hívei fordultak elő értékelhető százalékos arányban. A hadsereg tagjai között katolikus: 62%; református: 15%; evangélikus: 3%; és zsidó: 1%. Az összes egyéb bejegyzett felekezethez tartozónak vallotta magát 0,2%. Mintegy 20% vagy nem válaszolt, vagy nem vallotta magát felekezethez tartozónak. Az egyéb 54 bejegyzett vallásfelekezet többségének gyakran egyetlen tagja sem teljesít katonai szolgálatot egy adott időszakban.
A "történelmi" egyházak csoportjának megjelölése az egyházak létrejöttének valóságos hazai történetiségére utaló kifejezés. Ezért e megjelölés önmagában nem valósít meg az Alkotmányban tiltott diszkriminációt. Az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) AB határozatában megállapította: "Az állam és az egyház elválasztásának módja, következetessége, szigorúsága minden ország sajátos történelmi körülményei szerint alakul. Az Alkotmány 60. § (3) bekezdése mai értelme nem választható el sem az egyházaknak a magyar történelemben betöltött szerepétől (beleértve a szekularizáció lefolyását is), sem jelenkori tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól. .. Az egyházak egyenlőkként való kezelése szintén nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét" (ABH 1993, 53.).
A 8/1993. (II. 27.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "Nem alkotmányossági kérdés, hogy a hosszú történelmi múltra visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti struktúrája és az állammal való, sok területen begyakorlott együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást ott, ahol ehhez más (gyakran állami) intézmények közreműködésére van szükség, mint például egészségügyi, vagy akár büntetésvégrehajtási intézményekben. A vallásszabadsághoz való jog érvényesítésében meglévő gyakorlati különbségek azonban alkotmányos határok között maradnak mindaddig, amíg nem diszkriminatív jogi szabályozásból erednek, illetve amíg nem vezetnek arra, hogy bárki vallásgyakorlását megakadályozzák" (ABH 1993, 100.).
Az R. sérelmezett előírása nem az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megjelölt vallás, illetve vallásszabadság alapjoga szempontjából tartalmaz hátrányos megkülönböztetést, hanem az említett megállapodásoknak és az egyházak tényleges szerepének megfelelően állapítja meg a Szolgálat egyházak szerinti összetételét. Természetesen nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állam és valamely más egyház hasonló megállapodása alapján a Szolgálat az R. módosításával kiegészüljön és bővüljön.
Az Alkotmány 60. §-ában meghatározott vallásszabadságot és annak szabad gyakorlását, továbbá az egyházak egyenjogúságát az sértené, ha az R. bármelyik bejegyzett egyházat és vallásfelekezetet vagy az azokhoz tartozó hívő katonákat korlátozná a szabad lelkipásztori tevékenység illetőleg a vallás gyakorlása kifejtésében. Az R. ilyen korlátozást nem tartalmaz. Az indítványozó sem állítja azt, hogy az R.-el létesített Szolgálat az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdését sértené.
Ezt támasztja alá az R. alábbiakban idézett 1. és 3. §-a is.
Az R. 1. §-a megállapítja: "A katonai szervezeten belüli csoportos és egyéni vallásgyakorlás, valamint lelki gondozás biztosítása érdekében minden bejegyzett vallási közösség, vallásfelekezet, egyház (a továbbiakban együtt: egyház) - a katonák igényei alapján - vallási tevékenységet folytathat".
Az R. 3. §-a előírja: "A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) és a Határőrség (a továbbiakban: Hőr.) parancsnokai, valamint a Szolgálat tagjai kötelesek elősegíteni, hogy a 2. § (2) bekezdésében fel nem sorolt, de bejegyzett egyházak vallásgyakorlási és lelkigondozási jogosultsága a katonák igényei szerint érvényesüljön".
A fentiek szerint tehát az R.-ben foglalt különbségtételnek ésszerű indoka van és a megkülönböztetés nem önkényes. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 2. § (2) bekezdése nem tartalmaz az egyházak és a katonák között az. indítványozó által vélelmezett alkotmányellenes megkülönböztetést, ezért az nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését,
3. Az Alkotmánybíróság által elvégzett vizsgálat másik problémaköre az indítvány alapján a Szolgálat és a Honvédelmi Minisztérium, illetőleg a honvédelmi miniszter közötti kapcsolat jellegében és a tábori lelkészek jogállásában jelölhető meg. Az Alkotmánybíróságnak azt kellett ugyanis elbírálnia, hogy az R.-nek a Szolgálat szervezetére és a tábori lelkészre vonatkozó kifogásolt szabályai sértik-e az egyház és az állam elválasztásának alkotmányos elvét.
Az Alkotmánynak az egyház és az állam elválasztásának elvét és tényét kinyilvánító rendelkezését az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) határozatában részletesen elemezte és értékelte.
Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította: "Az államnak vallási és lelkiismereti meggyőződésre tartozó más kérdésekben semlegesnek kell lennie. A vallásszabadsághoz való jogból az államnak az a kötelessége következik, hogy az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét biztosítsa. Az egyház elválasztása az államtól nem jelenti azt, hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak figyelmen kívül kell hagynia". Rámutatott arra is, hogy "Az elválasztás elvéből az következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen; hogy az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik be az egyházak belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében" (ABH 1993. 48, 52.).
Az R.-nek a Szolgálat szervezetére, illetve helyzetére vonatkozó kifogásolt 7. §-a a következő előírásokat tartalmazza:
"(1) A Szolgálat a Honvédelmi Minisztériumnak közvetlenül alárendelten működő egységes szervezet, amely három - a katolikus, a protestáns (református és evangélikus) és a zsidó - egymással azonos jogállású szolgálati ágra tagozódik.
(2) A Szolgálat legfőbb szerve a katolikus egyház részéről a katonai ordináriátus (püspökség), a protestáns egyházaknál a tábori püspökség, illetve a zsidó felekezetnél a tábori rabbinátus.
(3) A katonai kerületekben tábori esperesek, a nagy létszámú helyőrségekben helyőrségi lelkészek, a katonai főiskolákon hivatásos tábori lelkészek működnek.
(4) A Szolgálat állományába tartozó hivatásos lelkészek számát úgy kell megállapítani, hogy békében a fegyveres erők minden ezer katonájára egy tábori lelkész jusson.
(5) Háborúban minden dandárhoz és minden ezredhez hivatásos vagy tartalékos tisztként legalább egy lelkészt kell biztosítani.
(6) A Szolgálat az egyházi elöljárók egyetértésével a honvédelmi miniszter által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzat alapján végzi tevékenységét."
A már említett megállapodások szerint a Szolgálat legfőbb szerveit - nevezetesen a katolikus egyház részéről a katonai ordináriátust, a protestáns egyházaknál a tábori püspökséget és a zsidó felekezetnél a tábori rabbinátust - az érintett egyházak illetőleg felekezetek létesítették és egyházi vonatkozásban azok irányítása alatt állnak. A szolgálati ágak vezetői és a tábori lelkészek kinevezése a megállapodásban foglaltak szerint történik.
A Szolgálat mint különálló egységes szervezet hierarchikusan nem kapcsolódik a Magyar Honvédség és Határőrség szervezetéhez.
Az R. 5. §-a félreérthetetlen egyértelműséggel állapítja meg a Szolgálat tagjai által gyakorlandó lelkészi tevékenység helyzetét és önállóságát. E rendelkezés szerint a Szolgálat tagjának lelkészi tevékenysége kizárólag egyházi irányítás, felügyelet alatt áll. A Magyar Honvédség és a Határőrség parancsnokai a hitéleti tevékenységre vonatkozó döntést nem hozhatnak, a működésre vonatkozó intézkedést - a szolgálati renddel történő összhang biztosításának kivételével -nem tehetnek.
A Szolgálat különállását támasztja alá az is, hogy a lelkészek más katonáknak nem szolgálati elöljárói, ezért számukra sem parancsot, sem utasítást nem adhatnak.
Azt a körülményt, hogy a Szolgálat intézményesen nem integrálódik a Honvédségbe, illetőleg a Határőrségbe, megfelelően igazolja az R. 9. §-ának (2) bekezdése is, amely szerint a tábori lelkész és a katonai szervezet parancsnoka a katonai szervezet és a Szolgálat feladatainak zavartalan megvalósítása érdekében együttműködik. Ez az együttműködés mellérendeltséget fejez ki és kizárja a katonai alá- és fölérendeltséget.
Az R. 7. §-ának (6) bekezdése alapján a szervezeti és működési szabályzatot a honvédelmi miniszter az egyházi elöljárók egyetértésével hagyja jóvá, amely ugyancsak eltér az indítványozó által vélelmezett szervezeti irányítástól illetve összefonódástól.
A fentiek alapján tehát az egyházak a Szolgálat létesítése által nem avatkozhatnak be a fegyveres erőknek mint állami szervezetnek a tevékenységébe, nem zavarhatják annak működését, a fegyveres erők pedig nem avatkozhatnak hitéleti kérdésekbe és a vallási tevékenységbe.
Az R.-nek a tábori lelkészre vonatkozó és indítványozó által kifogásolt rendelkezései a következők:
"8. § (1) A Szolgálat állományába tartoznak a hivatásos tábori lelkészek és a tartalékos tiszti szolgálatot teljesítő tábori lelkészek.
(3) Tábori lelkész az a lelkész lehet, aki rendelkezik egyházi (felekezeti) elöljárója ajánlásával, és - a kisegítő tábori lelkész kivételével - megfelel a katonákra vonatkozó jogszabályokban előírt életkori, egészségügyi alkalmassági, végzettségi és egyéb követelményeknek."
"9. § (1) A tábori lelkész köteles betartani a rendfokozatára, a beosztására, valamint a katonai szervezet működési rendjére vonatkozó szabályokat. Ezek megsértése esetén a katonákra vonatozó hatályos jogszabályok szerint felelősségre vonható."
"11. § A Szolgálat hivatásos állományú tagja a fegyveres erők rendfokozatai állományviszony-csoportjainak megfelelően az MH és - igény szerint - a Hőr. tisztje és tábornoka."
"12. § A tartalékos tiszti rendfokozattal rendelkező lelkész szolgálatra, továbbképzésre, illetve gyakorlatra hívható be."
Az R. fenti kifogások rendelkezéseiből sem következik a Szolgálat szervezetszerű integrálódása a fegyveres erők állományába.
A honvédelmi miniszter hivatalos tájékoztatása szerint ahhoz, hogy a Szolgálat tagjai lelkipásztori tevékenységüket katonai környezetben - különösen a hadrakelt fegyveres erők kötelékében - el tudják végezni, rendelkezniük kell olyan katonai ismeretekkel, amelyek csak a fegyveres erőknél szerezhetőek meg. A Szolgálat tagjai közül egyébként csekély számú hivatásos lelkész (27 fő) visel rendfokozatot, többségük (mintegy 45-50 fő) úgynevezett kisegítő lelkész.
A hívatásos főállású lelkészek kettős, nevezetesen egyházi és katonai szolgálati viszonyban állnak. Az említett megállapodások szerint a hivatásos lelkészek a lelkészi szolgálatukat az egyházi törvények és előírások szerint végzik, s mint hivatásos tisztekre a katonai szolgálati viszonyuk alapján a hivatásos katonákra irányadó jogszabályok vonatkoznak. Az említett kettős szolgálati viszonyhoz igazodik a fegyelmi jogkör gyakorlása is: a katonai szolgálati viszonnyal kapcsolatos fegyelmi eljárás tekintetében a katonai felettes intézkedik a Szolgálat egyházi vezetőinek egyidejű értesítésével, a lelkész ellen indított egyházi fegyelmi vizsgálatot pedig az egyházi elöljáró folytatja le az illetékes katonai elöljáró tájékoztatása mellett.
4. A Szolgálat és a fegyveres erők közötti szervezeti viszonyra vonatkozó fenti megállapításokkal, valamint a tábori lelkészek vázolt kettős fegyelmi felelősségének sajátosságaival szorosan összefügg, de az indítványban megfogalmazott kifogásra is tekintettel külön értékelésre szorul a Szolgálat és a Honvédelmi Minisztérium közötti viszonynak az R. 7. § (1) bekezdésében megállapított jellege. Tisztázandó, hogy az R. 7. § (1) bekezdésében megfogalmazott "alárendeltség" valóságos alárendeltséget testesít-e meg, illetve hogy alkotmányellenes-e a támadott megállapítás.
Az R. különböző rendelkezéseinek összefüggő, együttes alkotmányossági vizsgálatából kitűnik, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Szolgálat közötti viszony összetevői között nem található meg sem a Szolgálat működésének tartalmát befolyásoló, illetve meghatározó elvi irányítás jogosultsága, sem a szervezeti alárendeltség jellegzetes összetevője, az eseti közvetlen utasítási jog. Mindez azt jelenti, hogy az R. 7. § (1) bekezdésében foglalt "a Honvédelmi Minisztériumnak közvetlenül alárendelten működő" szövegrész nem fejezi ki a Honvédelmi Minisztérium és a Szolgálat közötti viszony valóságos tartalmát és jellegét. E megállapítást támasztja alá az R. 14. §-a is, amely szerint: "A Szolgálat felállításának és működésének költségeit a Honvédelmi Minisztérium - a Hőr. vonatkozásában a Belügyminisztérium - az igénybevétel arányában viseli".
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 7. §-a, 8. § (1) és (3) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 11. és 12. §-a nem sértik az Alkotmány 60. § (3) bekezdését, ezért az indítványt e vonatkozásokban is elutasította.
Budapest, 1995. február 20.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró