3058/2021. (II. 19.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.450/2017/7/II. számú ítélete és a Kúria Pfv.III.20.359/2018/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1.1. A megelőző bírósági eljárásban az indítványozó felperesként vett részt. Keresetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. § (1) bekezdése alapján 25 000 000 forint sérelemdíj és 13 500 000 forint vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[2] A jogerős döntés alapjául szolgáló tényállás szerint az indítványozót emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a nyomozóhatóság tanúként hallgatta ki 2003. február 6-án. Ekkor azt adta elő, hogy a sértettel történt megismerkedését követően a sértett eltűnéséig testőrként dolgozott mellette. Tagadta, hogy tudomása lenne a sértett ingóságainak hollétéről. A büntetőeljárás későbbi I. rendű vádlottjával való kapcsolatáról azt vallotta, hogy csak köszönő viszonyban álltak, a sértett eltűnését követően is csak két alkalommal találkoztak futólag, és nem emlékezett olyanra, hogy a nevezett személy őt bármilyen ügyben felhívta volna.

[3] A nyomozás későbbi szakaszában a nyomozóhatóság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó a sértettnek nem testőre, hanem az "első embere" volt, aki rálátással bírt a sértett ügyeire, és a sértett eltűnését megelőző időben rendszeres telefonkapcsolatban állt az l. rendű vádlottal. Erre tekintettel a nyomozóhatóság 2004. február 3-án ismételten tanúként hallgatta ki. Ekkor azt adta elő, hogy a sértett helyetteseként üzleti ügyekben tartotta a kapcsolatot az l. rendű vádlottal, majd a sértett eltűnése után is rövid ideig kapcsolatban álltak, személyesen is találkoztak, telefonon is beszéltek egymással, azonban kapcsolatuk ritkult és megszakadt. Elismerte, hogy a sértett halálát követően kapott egy szórakozóhelyet üzemeltetésre, de azzal nem akart foglalkozni, így 5 millió forintért eladta a bérleményt.

[4] A nyomozóhatóság 2004. február 9-én gyanúsítottként hallgatta ki az indítványozót. Ekkor az indítványozó azt vallotta, hogy a sértett halálát követően az I. rendű vádlott telefonon hívta őt, közölve vele, hogy a sértett meghalt. Azt is elismerte, hogy a sértett televíziója, videója, deckje, kondigépe a saját lakásába került.

[5] A Budai Központi Kerületi Bíróság 2004. február 12-én rendelte el az indítványozó előzetes letartóztatását. Határozatának indokolása szerint "a bűncselekmény megalapozott gyanúját az ügyben kihallgatott tanúk vallomásai, továbbá a két gyanúsított, a sértett és más személyek által a bűncselekmény elkövetésének idején használt mobiltelefonok híváslistáinak adatai, illetve az azok részletes kiértékeléséről készített rendőri jelentések támasztják alá".

[6] Az indítványozó előzetes letartóztatása 2007. január 12-ig tartott. A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.400/2013/9. számú ítéletével 2014. május 14-én jogerősen felmentette az indítványozót az ellene emelt vád alól.

[7] 1.2. Az indítványozó keresete alapján eljáró Fővárosi Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) az 5.P.22.623/2015/33. számú - 2017. január 26-án kelt - ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az indítványozó részére 15 000 000 forint nem vagyoni kártérítést, és ennek késedelmi kamatát. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az indítványozónak 5 833 000 forint vagyoni kártérítést, és ennek törvényes kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletében kiemelte, hogy az indítványozó előzetes letartóztatását elrendelő, majd fenntartó határozatok indokolásában sehol nem szerepel az, hogy az indítványozó a nyomozóhatóság megtévesztésére törekedett, illetőleg okot szolgáltatott arra, hogy a gyanú reá terelődjék, valamint ellentmondásos előadásokat tett volna.

[9] 1.3. Az alperes fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla (a továbbiakban: másodfokú bíróság) a 9.Pf.20.450/2017/7/II. számú - 2017. szeptember 5-én kelt - ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az indítványozó keresetét teljes egészében elutasította.

[10] A másodfokú bíróság utalt a Be. 580. § (3) bekezdés c) pontjára, amely kimondta: nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozóhatóság megtévesztésére törekedett, és ezzel neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja reá terelődjék, és előzetes letartoztatását, házi őrizetét, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelését elrendeljék, meghosszabbítsák vagy fenntartsák. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a Be. hivatkozott rendelkezése szerint tehát, a kizárási ok fennállása akkor állapítható meg, ha a terhelt szándékos, a nyomozó hatóság megtévesztését célzó magatartásával neki felróhatóan maga szolgáltatott okot arra, hogy a megalapozott gyanú reá terelődjék.

[11] A másodfokú bíróság hangsúlyozta: kétségtelen, hogy az indítványozó előzetes letartóztatását elrendelő, illetve annak meghosszabbításáról szóló határozatok nem hivatkoznak kifejezetten arra, hogy a megalapozott gyanút az indítványozó vallomásainak tartalma alapozná meg. A "kihallgatott tanúk vallomásai" fogalomba azonban beleérthetők az indítványozó tanúvallomásai is, így attól függetlenül, hogy - a többi tanúhoz hasonlóan - nincs név szerint megemlítve az indítványozó, az indokolás az elsőfokú ítéletben foglaltakkal szemben értelmezhető úgy, hogy az ő tanúvallomásai is hozzájárultak a megalapozott gyanú kialakulásához.

[12] A másodfokú bíróság áttekintette az előzetes letartoztatásnak a Be. 129. §-ában foglalt feltételeit. Ezzel összefüggésben rögzítette, hogy az előzetes letartóztatás elrendeléséről hozott határozatoknak nem célja, hogy a Be. 580. §-a alapján járó kártalanítás szempontjából jelentős, illetőleg az azt kizáró valamennyi körülményt hiánytalanul rögzítse. A Be. 580. § (3) bekezdés c) pontjának alkalmazása során a terhelt egész nyomozati eljárás során és azt megelőzően tanúsított magatartását egységesen, összefüggéseiben, annak minden mozzanatára kiterjedően kell értékelni abból a szempontból, hogy mennyiben célozta a hatóság megtévesztését, menynyiben volt a terheltnek felróható, és hozzájárult-e a megalapozott gyanú terheltre terelődéséhez.

[13] Ehhez mérten a másodfokú bíróság megállapította, hogy az indítványozó tanúkénti kihallgatásai alkalmával a sértett által vezetett szervezetben betöltött szerepe, az I. rendű vádlottal fennálló kapcsolatának mélysége és tartalma tekintetében egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, amelyek más tanúk vallomásával és a cellainformációs adatokkal is ellentétben álltak. A büntetőeljárás adataiból pedig nyilvánvaló az is, hogy az indítványozó az első kihallgatása során szándékosan vallott hamisan, és a való tényeket részben elhallgatta (a sértett haláláról történő tudomásszerzés módja és ideje, az I. rendű vádlottal a sértett halála napján történt találkozás ténye, valamint a sértett ingóságainak megszerzése), más részük tekintetében pedig valótlanságokat állított (központi szerepe a sértett által vezetett szervezetben, az I. rendű vádlottal fenntartott gyakori telefonos kapcsolata).

[14] Mindezek alapján a másodfokú bíróság az alperes kimentési okra történő hivatkozását az elsőfokú bírósággal szemben megalapozottnak találta, ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy az indítványozó keresete - minden további körülmény vizsgálata nélkül - bizonyosan és teljes egészében alaptalan.

[15] 1.4. A Kúria a Pfv.III.20.359/2018/8. számú - 2019. április 10-én kelt - ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.

[16] 2. Az indítványozó azért fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, mert álláspontja szerint a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.450/2017/7/II. számú ítélete és a Kúria Pfv.III.20.359/2018/8. számú ítélete sérti az Alaptörvény az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, IV. cikk (1) és (4) bekezdését és XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdését. Mindezekre figyelemmel kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az említett bírósági döntések alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azokat.

[17] 2.1. Az indítványozó álláspontja szerint a jelen esetben a jogállamiság elve [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] azzal sérült, hogy a tévesen elítélt és ennek következtében 35 hónap 10 nap időtartamú előzetes letartóztatásban lévő indítványozó kártalanításra való alkotmányos jogának érvényesítését a bíróság megtagadta.

[18] 2.2. Az indítványozó kifejtette, hogy a személyi szabadságot [Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdés] - mint az egyik legfontosabb alkotmányos jogot - kizárólag törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján lehet korlátozni. Jelen ügyben utólag derült ki, hogy az indítványozó előzetes letartóztatása - a jogerős bírósági felmentés következtében - nem rendelkezett alkotmányos jogalappal. A bíróság felmentő ítélete pedig megnyitotta az olyan járulékos igények gyakorlásának lehetőségét, mint a kártalanításhoz való jog érvényesítése.

[19] 2.3. Az indítványozó a Be. 580. § (3) bekezdés c) pontja szerinti kizáró ok fennállásával összefüggésben kiemelte, hogy a büntetőeljárásban először tanúként került kihallgatásra, és e minőségében tett vallomást. Ezt követően pedig terheltként vett részt az eljárásban. Vallomásait tehát eltérő minőségben tette: tanúként - a törvényben rögzített megtagadási okok fennállása kivételével - a vallomástétel a büntetőeljárást segítő kötelezettség, terheltként azonban az ellene felhozott vád elleni védekezés alapvető része. Azt, hogy mindkét minőségben szerepelt ugyanazon büntetőeljárásban, súlyos és megalapozott kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy az indítványozónak sérült a tisztességes eljáráshoz való joga [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés].

[20] 2.4. Az indítványozó szerint "rendkívül aggályos" a Kúriának az az álláspontja, amely szerint ugyan alkotmányos jog a védekezéshez való jog gyakorlása, de amennyiben a bíróság úgy ítéli meg, hogy ezzel a terhelt hozzájárul a téves jogalkalmazói döntések meghozatalához, elveszti a jogosultságát az ugyancsak Alaptörvényben deklarált kártalanításhoz való jog érvényesítésére.

[21] Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy a terheltkénti vallomása miatt elesett a kártalanítástól, sérti a védekezéshez való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdés] gyakorlását.

[22] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie.

[23] 3.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszát határidőben nyújtotta be.

[24] 3.2. Az indítvány - az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdése és XXVIII. cikk (3) bekezdése vonatkozásában - a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésében előírt feltételeinek - az alábbiak szerint - megfelel. Az indítvány az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást tartalmaz, megjelöli az Alaptörvény megsértett rendelkezését, illetve a sérelmezett bírói döntéseket, indokolja azok Alaptörvénybe ütközését és kifejezetten kéri a megsemmisítésüket.

[25] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azonban alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének a sérelmére csak kivételes esetben - a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya esetén - lehet alapítani (3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]). Mivel az indítványozó a jogállamiság elvének sérelmét nem ebben a vonatkozásban állította, az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálhatta az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmére vonatkozó indítványi elemeket.

[26] Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét pusztán állította, azonban a kérelem nem tartalmazza "az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét" [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], illetve az "indítványban foglalt kérelem részletes indokolását" [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: nem alkalmas az indítvány az érdemi elbírálásra, ha megjelöli ugyan az Alaptörvénynek azt a rendelkezését, amelyet sérülni vél, de nem indokolja meg - nem tartalmaz részletes érvelést arra vonatkozóan -, hogy az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével miért ellentétes a bírói döntés (3075/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [19]; 3231/2016. (XI. 18.) AB határozat, Indokolás [26]). Az elégtelen indokolás miatt akadálya az érdemi elbírálásnak az is, ha a támadott bírói döntés és az Alaptörvény megjelölt rendelkezése között nem állapítható meg összefüggés, vagy az alkotmányjogi értelemben nem releváns (3063/2018. (II. 20.) AB végzés, Indokolás [27]).

[27] 3.3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a továbbiakban azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz - az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdését és XXVIII. cikk (3) bekezdését érintő részében - az Abtv. 27. §-ában és az Abtv. 29. §-aiban foglalt tartalmi feltételeket kimeríti-e.

[28] Az egyedi ügyben való érintettség megállapítható, mivel az indítványozó a panasszal támadott ügyben felperesként vett részt, továbbá a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.

[29] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság további tartalmi feltételeként nevesíti, hogy a panasznak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést kell tartalmaznia.

[30] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadott kifogásai az másodfokú bíróság bizonyítékértékelési és bizonyítékmérlegelési tevékenységét támadják, illetve az indítványozó azt sérelmezi, hogy a Kúria - a felülvizsgálat engedte keretek között - nem mérlegelte felül a másodfokú bíróság bizonyítékokat mérlegelő tevékenységét. Az Alkotmánybíróságnak ugyanakkor az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján a bírósági eljárást befejező döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van hatásköre. A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető tehát a további jogorvoslattal nem támadható bírósági döntések általános felülvizsgálata eszközének, mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt és az abban biztosított jogokat védi (3111/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [3]). Ebből következően az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja, hogy az eljáró bíróságok a konkrét ügyben helytállóan értékelték-e a bizonyítékokat, illetve a mérlegelésének eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e, így tehát tartózkodik attól, hogy az alapügyhöz kapcsolódó bizonyíték- és tényértékelési kérdésekben állást foglaljon (7/2013. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [33]).

[31] 4. Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó panasza a sérelmezett döntésekkel kapcsolatban nem állított bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vetett fel, így nem teljesítette az Abtv. 29. §-ában meghatározott befogadhatósági feltételt. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjai alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére is, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2021. február 2.

Dr. Handó Tünde s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Handó Tünde s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett

Dr. Handó Tünde s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Schanda Balázs alkotmánybíró helyett

Dr. Handó Tünde s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szalay Péter alkotmánybíró helyett

Dr. Handó Tünde s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szívós Mária előadó alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1426/2019.