BH 2019.7.205 A szülőtartás iránti perben a bíróságnak vizsgálnia kell a jogosultnak a tartásra való rászorultságához vezető magatartását (önhibáját) is [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 60. § (1) és (3) bek., 2011. évi CCXI. tv. 14. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az alperes a felperes első házasságából származó gyermeke. A felperes a második házastársától 30 éve elvált, de jó kapcsolatban maradtak.

[2] A felperes a kereset benyújtásakor 68 éves volt, korábban vállalkozóként (villanyszerelő végzettséggel) dolgozott. A 72 505 forint összegű nyugdíját 50%-ig letiltás terheli, ezért ténylegesen (kerekítve) 36 000 forint nyugdíjat folyósítanak részére. A jövedelmére vezetett végrehajtás adatai nem ismertek. A felperesnek két gyermeke van, az alperes mellett a másik gyermekéről azonban csak annak felnőtt korában szerzett tudomást, ezért a tartásához sem járult hozzá. A születési anyakönyvbe apaként sem jegyezték be.

[3] A felperes három ingatlan tulajdonjogával rendelkezett.

[4] Az 1. számú ingatlan eredetileg a felperes kizárólagos tulajdonában állt. Az ingatlan alsó szintjén vendéglátóipari egységet alakítottak ki, az emeleten két lakás van. 1998. március 1-jén a felperes és az alperes ráépítési megállapodás elnevezésű szerződést kötöttek. A szerződés alapján a felperes 1/1 tulajdoni hányada 1/10 tulajdoni hányadra csökkent, az alperes a ráépítéssel 9/10 tulajdoni hányadot szerzett, majd a további 1/10 tulajdoni hányadot a 2003. április 30-i ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerint a felperestől megvásárolta. Ezzel egyidejűleg az ingatlanra bejegyzett jogokat - többek között - a felperes volt házastársa javára 10 000 000 forint tőke erejéig bejegyzett jelzálogjogot, továbbá 4 000 000 forint és járulékai erejéig bejegyzett végrehajtási jogot törölték. A lakások bérbeadásából az alperesnek jövedelme nincs.

[5] A felperes a 2. számú, 200 négyzetméter alapterületű házas ingatlan tulajdonjogát adásvétel jogcímén 1989-ben szerezte meg. 2003-ban a felperes volt felesége tulajdonába került az ingatlan 1/10 tulajdoni hányada, amit a felperes 2011-ben visszavásárolt, így ismét az ingatlan kizárólagos tulajdonosává vált. Az ingatlanon 23 600 000 forint és járulékai erejéig jelzálogjog állt fenn. A felperes mint dologi jogi kötelezett az ingatlannal állt helyt.

[6] A felperes a kölcsönt nem fizette vissza, az ingatlant a felperessel szemben indult végrehajtási eljárásban értékesítették, az árverési vételárból a jelzálogjogosultak követelése kielégítést nyert. Az árverési vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba 2013. szeptember 16. napján bejegyezték. Az ingatlanból a felperes elköltözött, lakhatását jelenleg a volt házastársa egy külön bejáratú épületben biztosítja, egyben az élelmezésében is támogatja, cserében a felperes segédkezik a ház körüli teendőkben, illetve egy ingatlan felújításában. A volt házastársának rezsiköltség-hozzájárulásként havi 10 000-13 000 forintot ad át, egyéb kiadásai alacsonyak, élelmiszerre napi 500 forintot, gyógyszerre kéthavonta 4000 forintot költ.

[7] A 3. számú ingatlan az 1995. május 2. napján kötött adásvételi szerződéssel került a felek azonos arányú közös tulajdonába. A felperes az ingatlan 2321/7628 tulajdoni hányadát átruházta az alperes gyermekére (unokájára). Jogerős ítélet a felperes létfenntartásának veszélyeztetettsége jogcímén a megajándékozottat az ajándék visszaadására kötelezte.

[8] Az alperes vállalkozó, saját előadása szerint havi jövedelme kb. 400 000-500 000 forint. Az alperes gondoskodik az élettársa és annak két gyermeke, továbbá volt házastársa halála miatt a házasságából született két gyermeke eltartásáról. Nagyobbik gyermeke külföldön felsőfokú tanulmányokat folytat, a kisebbik tanuló. Az édesanyjuk hagyatékát jelentős összegű tartozás terheli. Az alperes élettársa dolgozik, volt házastársa a két gyermek után összesen 20 000 forint gyermektartásdíjat fizet.

A kereseti kérelem és az alperes ellenkérelme

[9] A felperes a keresetében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2013. év december 1. napjától kezdődően havi 100 000 forint rokontartás megfizetésére.

[10] Keresete indokaként előadta, hogy a tartásra rászorul: a nyugdíja 72 505 forint, amit 50% erejéig letiltás terhel, munkát végezni idős kora és egészségi állapota miatt nem tud. Vagyona nincs: három nagy értékű ingatlanát átruházta az alperesre, illetve az unokájára abban a reményben, hogy idős korában eltartásáról gondoskodnak. A lakóhelyét elárverezték, jelenleg lakhatását és a létfenntartását a volt házastársa biztosítja, de vele szemben tartási igénnyel nem léphet fel. Az alperesen kívül más tartásra kötelezhető hozzátartozója nincs.

[11] Követelésének összegét az emberhez méltó körülmények közötti élethez szükséges anyagi fedezetre alapította. A KSH létminimum-számítás szerint az egyfős nyugdíjas háztartás legkevesebb 78 759 forint összegből tud gazdálkodni, ebből pedig csak az élelmiszerre fordított kiadás 21 255 forint. Álláspontja szerint közismert tény, hogy 36 252 forintból még a lakhatás biztosítása esetén sem lehet megélni.

[12] Az alperes a kért tartás megfizetésére teljesítőképes, jó anyagi körülmények között él.

[13] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

[14] Vitatta a felperes tényállításainak valóságtartalmát, mert a keresetében a másik gyermekét meg sem említette, volt feleségével pedig élettársi kapcsolatban él, egy ingatlanban laknak. Kétségtelen, hogy a jogvitára irányadó 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 60. § (1) bekezdése alapján az élettárs rokontartás megfizetésére nem kötelezhető, de az élettárs jogi fogalma feltételezi az élettársak kölcsönös támogatási kötelezettséget (BH 2005.141., Kúria Pfv.II.21.041/2012.), tehát a jogvitában nem hagyható figyelmen kívül. Az ingatlanok tulajdonjogát visszterhes szerződések alapján szerezte meg, továbbá a felperes felhalmozott tartozásait is kifizette.

[15] Állította, hogy a felperes a tartásra nem szorul: jó egészségi állapotban van, rendszeresen teniszezik; munkaképes, részmunka vállalására képes; élettársi kapcsolatban él. Az objektív okok mellett vizsgálandó az is, hogy nyugdíját a rászorultságot kizáró önhiba miatt terheli letiltás. A felperes kölcsöne miatti dologi jogi helytállása túlmutat a gyermeki kötelességen és a társadalmi közfelfogás szerinti elvárhatóságon.

[16] Végül hivatkozott a felperes tartásra való érdemtelenségére. Kapcsolata a felperessel 15 éve megszűnt, a felperes a nagyobbik unokáját utoljára hatéves korában látta, a kisebbiket nem is ismeri. Az alperes tartására a felperes által fizetett tartásdíjat az alperes édesanyja takarékbetétben gyűjtötte össze, ezt az összeget 18 éves korának betöltésekor a felperes felvetette vele és saját céljaira fordította.

Az első- és másodfokú ítélet

[17] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[18] Megállapította, hogy a jogvitára a Csjt. 60. § (1) bekezdése, a 61. § (1) bekezdése, illetve a 64-66. §-ai az irányadók.

[19] A felperes jövedelmi és vagyoni viszonyait, valamint kiadásait a felek egyező előadása, az alperes jövedelmi viszonyait a felperes által sem vitatott nyilatkozata alapján állapította meg. Az alperes a tartozását végrehajtói okirattal, a gyermekei által örökölt vagyont, illetve annak terheit a hagyatékéi eljárásban felvett jegyzőkönyvvel igazolta.