3212/2013. (XI. 18.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Bfv.III.779/2012/9. sorszámú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] Az indítványozó képviselője alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál.

[2] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott, Bfv.III.779/2012/9. sorszámú, 2012. december 18. napján kelt végzésével szemben azért nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mert álláspontja szerint a Kúria döntése sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésben elismert védelemhez fűződő jogot, valamint ezzel összefüggésben ugyanezen cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljárás követelményét. Az indítványozói álláspont szerint a Kúria döntése ezen kívül sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4. napján aláírásra megnyitott és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikk (3) bekezdés c) pontjában elismert védelemhez való jogot is. Az indítványozó a Kúria hivatkozott végzése alaptörvény-ellenességének vizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezte a végzésben felülbírált Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.B.344/2008/354. sorszámú, valamint a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.385/2011/45. sorszámú ítéleteire is kiterjedő hatállyal.

[3] 1.1. Az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó büntetőügyben az indítványozót az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a 2011. március 16. napján kelt ítéletében öt másik társával együtt bűnösnek mondta ki a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 282. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő, valamint a Btk. 282/A. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnszervezetben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében. Az ügyészi és védelmi fellebbezések alapján eljáró Debreceni Ítélőtábla a 2011. október 17. napján kelt ítéletében a tényállás megalapozottságának, a terheltek bűnösségének, illetve a bűncselekmények minősítésének kérdéseiben nagyobbrészt helyben hagyta a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét, azonban a kiszabott büntetések tekintetében az első fokú bíróság döntését megváltoztatta és a büntetéseket enyhítette.

[4] Az indítványozó a felülvizsgálati indítványban többek között azért kifogásolta a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését, mert az ítélőtábla az indítványozó gyanúsítottként tett első vallomását annak ellenére tette a bizonyítás anyagává, hogy azt az első fokú bíróság korábban kirekesztette a bizonyítékok köréből. Az első fokú bíróság azért helyezkedett erre az álláspontra, mert a nyomozó hatóság az indítványozó által meghatalmazni kívánt védőt kirendelte és a büntetőeljárási szabályok előírásai ellenére [a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 48. § (1) bekezdés, illetve Be. 179. § (3) és (4) bekezdései] a védőt utóbb igazolható módon nem értesítette a terhelti kihallgatás helyszínéről és időpontjáról (erről lásd: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.B.344/2008/354. sorszámú ítéletének 78-81. oldalait). A Debreceni Ítélőtábla azonban ezzel ellentétesen azt az álláspontot képviselte, hogy a nyomozó hatóság mulasztása az indítványozó büntetőeljárási jogait lényegesen nem korlátozta [Be. 78. § (4) bekezdés], így az elsőfokú bíróság a terhelti vallomást tévesen rekesztette ki a bizonyítékok köréből (erről lásd: Debreceni Ítélőtábla Bf.II.385/2011/45. sorsszámú ítéletének 22-26. oldalait). A felülvizsgálati indítvány alapján eljáró Kúria a hivatkozott sorszámú, 2012. december 18. napján kelt végzésében az indítványozó kifogásának ezt a részét törvényben kizártnak ítélte és a Debreceni Ítélőtábla döntését hatályában fenntartotta. A Kúria a felülvizsgálati indítvány ezen része tekintetében arra mutatott rá, hogy a felülvizsgálati okok körét az eljárási törvény kimerítő jelleggel szabályozza [Be. 416. § (1) bekezdés], amelyek között nem szerepel a bizonyítékok értékelése, illetve a büntetőügyben irányadó tényállás bizonyítottsága vagy megalapozottsága. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, amelyet a felülvizsgálati indítvánnyal tovább már nem lehet támadni [Be. 419. § (1) bekezdés]. Ennek megfelelően, a Kúria következtetése szerint, a bizonyítékok mikénti értékelésére felülvizsgálati indítvány nem alapítható (erről lásd: Kúria Bfv.III.779/2012/9. sorszámú végzésének 17-18. oldalait.).

[5] 1.2. Az indítványozó ezt követően nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Ebben az indítványozó azt sérelmezi, hogy a Kúria és a Debreceni Ítélőtábla döntései annak ellenére bizonyítékként értékelték a gyanúsítottként tett első vallomását, hogy annak időpontjáról és helyszínéről a nyomozó hatóság elmulasztotta értesíteni az indítványozó által meghatalmazni kívánt védőt. Az alkotmányjogi panasz érdemi okfejtésében az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatára, amelyben az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelményként írta elő, hogy a Be. 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben szükséges értesíteni, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Az értesítés elmaradásának következménye pedig az, hogy a terhelt vallomása az eljárás során bizonyítékként nem értékelhető. Az alkotmányjogi panaszban előadott érvelés szerint "[a]z indítványozó nem kapott időt és lehetőséget arra, hogy a védője segítségével készüljön fel az első terhelti kihallgatásra." Az indítványozó további indokolás nélkül előadja azt is, hogy "[...] az első terhelti vallomás érdemben befolyásolta mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítéletet, helyrehozhatatlan sérelmet okozva az indítványozónak [...]." Azonos okfejtés alapján az indítványozó hivatkozott az Egyezmény 6. Cikk (3) bekezdés c) pontjában elismert védelemhez való jog sérelmére is. Mindezek alapján az indítványozó kezdeményezte a kifogásolt kúriai döntés, valamint az annak alapjául szolgáló bírósági ítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

[6] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért tanácsban eljárva mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt formai természetű, valamint az Abtv. 26-27. §§-ban, illetve az Abtv. 29-31. §§-ban foglalt tartalmi természetű befogadhatósági feltételeknek.

[7] 3.1. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az alkotmányjogi panaszban előadott kérdést az Alkotmánybíróság a panaszban is felhívott 8/2013. (III. 1.) AB határozatában alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdésként értékelte és a büntetőeljárási szabály Alaptörvénnyel összhangban álló, egységes értelmezése érdekében alkotmányos követelményt állapított meg (erről lásd: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [21] és [55]). Ebből az is következik, hogy jelen alkotmányjogi panaszban felvetett elvi jelentőségű alkotmányjogi kérdést az Alkotmánybíróság korábban már eldöntötte.

[8] Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának másik feltétele, hogy az a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon. Az Alkotmánybíróság e feltétellel összefüggésben arra emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság a bírói döntéseket kizárólag az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik. Következésképpen az Alkotmánybíróság a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]; 3137/2013. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [9]). A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza (erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]). Mindennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak azt a kérdést szükséges megválaszolnia, hogy az alkotmányos védelem alatt álló eljárási garancia sérelmével foganatosított terhelti kihallgatás felhasználása érdemben befolyásolhatta-e az alkotmányjogi panaszban kifogásolt bírói döntéseket, vagyis a terhelti vallomáson alapultak-e a bíróságok döntései (ehhez hasonlóan lásd: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [56]). Az alkotmányjogi panasz benyújtására okot adó büntetőügyben az állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság az elsőként foganatosított terhelti vallomás bizonyítékok köréből történő kirekesztése mellett állapította meg az indítványozó büntetőjogi felelősségét, míg a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a vallomás felhasználásával jutott ugyanerre a következtetésre. Ebből következően az első ízben foganatosított terhelti vallomás nem befolyásolhatta érdemben a büntetőügyben eljáró bíróságok büntetőjogi felelősség kérdésében hozott döntéseit. Ennek megfelelően az alkotmányjogi panasz ebben a részében nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt tartalmi természetű befogadhatósági feltételnek.

[9] 3.2. Az indítványozó ezen kívül hivatkozott az Egyezmény 6. Cikk (3) bekezdésének c) pontjában biztosított jog sérelmére is. Minthogy Magyarország az Egyezmény részes állama és alávetette magát az Emberi Jogok Európai Bírósága joghatóságának, így az Alkotmánybíróság az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdéseiből fakadóan egy-egy alapvető jog értelmezése során nem hagyhatja figyelmen kívül sem az Egyezmény rendelkezéseit, sem a keretszerződés jellegű Egyezmény értelmezésére jogosult Emberi Jogok Európai Bíróságának az Egyezményben biztosított jogoknak adott felfogását (erről lásd: 32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [41]; legutóbb megerősítve: 25/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [27]). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság az Egyezmény szabályainak önálló értelmezésére nem jogosult, illetve ha nem merül fel Alaptörvényben biztosított jog sérelme, önmagában az Egyezmény és a bírói döntések összhangjának vizsgálatára sincsen hatásköre.

[10] 3.3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz részben nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, részben pedig nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt hatáskör hiánya miatt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés f) pontja alapján, míg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági akadály miatt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította.

Budapest, 2013. november 11.

Dr. Kovács Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1052/2013.