3137/2013. (VII. 2.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.544/2012/3. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál.
[2] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Debreceni Ítélőtábla fellebbviteli eljárásban hozott 3Pf.II.20.544/2012/3. sorszámú, 2012. december 6. napján kelt, jogerős ítéletével szemben azért nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mert álláspontja szerint a táblabíróság döntése sérti az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi élethez és méltósághoz fűződő jogot, valamint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésben elismert magán-, és családi élet tiszteletben tartásához, illetve az Alaptörvény XX. cikkében biztosított testi és lelki egészséghez való jogot. Az indítványozói álláspont szerint a táblabíróság döntése ezen kívül sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) és (2) bekezdéseiben előírt tisztességes eljárás követelményét, illetve a hatóságok által jogellenesen okozott kár megtérítéséhez fűződő alkotmányos jogot. Az indítványozó a Debreceni Ítélőtábla hivatkozott ítélete alaptörvény-ellenességének vizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezte a táblabíróság ítéletében felülbírált Nyíregyházi Törvényszék 4.P.21.132/2011/22. számú ítéletére kiterjedő hatállyal.
[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári peres eljárás az indítványozó keresete alapján bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapítása és az okozott kár megtérítése érdekében indult. A polgári peres eljárásban megállapított tényállás lényege szerint az indítványozóval szemben korábban folyamatban volt büntetőügyekben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az indítványozót rongálás vétsége miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélte. A panaszos a kiszabott pénzbüntetést nem fizette meg, ezért az első fokon eljáró bíróság a pénzbüntetést végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta át. Az így átváltoztatott büntetést az indítványozó elővezetése útján a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben vették foganatba. A foganatba vételt követő napon az indítványozóért a kiszabott pénzbüntetés teljes összegét megfizették. Ennek ellenére azonban a büntetés-végrehajtási bíró a panaszos szabadítását csak öt nappal később, azt követően rendelte el, hogy a pénzbüntetés teljes összegét az indítványozóért még egyszer kifizették.
[4] Szabadítása után az indítványozó bírósági jogkörben okozott kár megtérítése érdekében keresetlevelet nyújtott be az Debreceni Törvényszék alperes ellen, amelyben a bíróságtól személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítását, és egyúttal az alperes nem vagyoni kártérítésben történő marasztalását kérte. Mind az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék, mind a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla helyt adott az indítványozó elsődleges kereseti kérelmének, és ítéleteikben az alperesnek felróható személyes szabadság jogellenes korlátozása miatt megállapították, hogy az indítványozó személyhez fűződő jogai sérültek. Az első fokon eljáró törvényszék az indítványozó kereseti kérelmében megjelölt másfél millió forint összegű nem vagyoni kártérítés iránti igényt azonban csak részben találta alaposnak, és az alperest 350 000 forintban marasztalta, amely kárösszeget a mindkét fél fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság 200 000 forintra szállított le.
[5] Az alkotmányjogi panaszban előadott érdemi okfejtés szerint az indítványozó elsődlegesen azt sérelmezi, hogy a kifogásolt táblabírósági ítélet a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásakor az elszenvedett nem vagyoni hátrányt a fogva tartással, valamint az annak foganatba vételével szükségesszerűen együtt járó sérelmekre korlátozta, így a megállapított kártérítési összeg aránytalanul kevés, illetve elégtelen az indítványozót ért nem vagyoni hátrányok enyhítéséhez és kiküszöböléséhez. Az indítványozói álláspont szerint a Debreceni Ítélőtábla döntése ilyen okból sérti az Alaptörvény II. cikkében elismert emberi méltósághoz fűződő jogot, és az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésben meghatározott kártérítési kötelezettség teljesítésének alkotmányos előírását. Ezen kívül az indítványozó azt is sérelmezi, hogy kifogásolt bírói döntés indokolásában írtak több helyütt nem felelnek meg a valóságnak, illetve az ítéleti tényállás részben hiányos. Így az indítványozó szerint az alkotmányjogi panasz értelmében az indítványozó orvosi kezelésére vonatkozó ítéleti részek, valamint az igazságügyi pszichológus szakértő ítéletben idézett megállapításai valótlanok, míg az eljáró bíróságok értékelés nélkül hagyták, hogy az indítványozó a büntetés-végrehajtási intézetben telefonálásra nem kapott lehetőséget, illetve a bűnügyben eljáró bíróságok a pénzbüntetés befizetése tekintetében a halasztási kérelmét elutasító döntéssel szemben előterjesztett kézbesítési vélelem megdöntésére irányuló indítványait figyelmen kívül hagyták. Az indítványozó értékelése szerint az ítéleti tényállást érintő valótlanságok, illetve hiányosságok együttesen megalapozzák az Alaptörvény II. cikkben, az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében, illetve az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében elismert alapvető jogok sérelmét.
[6] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ezért mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt formai, valamint az Abtv. 26-27. §§-ban, és az Abtv. 29-31. §§-ban foglalt tartalmi természetű befogad-hatósági feltételrendszernek.
[7] 3.1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban kifogásolt bírói döntés kiadmányát 2013. január 7. napján vette kézhez, míg az alkotmányjogi panaszt 2013. január 21. napján, vagyis az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt hatvan napos határidőn belül terjesztette elő. Az indítványozó továbbá teljesítette az Abtv. 51. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeket, mert képviseletében a Debreceni Ügyvédi Kamara által nyilvántartott ügyvéd nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, és az indítványozó csatolta a szabályos ügyvédi meghatalmazást is. Az alkotmányjogi panasz emellett az Abtv. 52. § (1) bekezdésének megfelelően határozott kérelmet tartalmaz, ezért a panasz a befogadás formai természetű feltételeinek eleget tesz.
[8] 3.2. Az indítványozó az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári peres ügyben felperesként szerepel, így az Abtv. 27. §-a alapján érintettsége az egyedi ügyben megállapítható. Jelen ügyben az indítványozó a fellebbezési lehetőségének kimerítését követően, a Debreceni Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletével szemben nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, amely így megfelel az Abtv. 27. §-ában előírt jogorvoslati lehetőségek kimerítésére vonatkozó követelményeknek is.
[9] 3.3. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további, alternatív jellegű tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság e feltételekkel összefüggésben arra emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel. (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]) Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3065/2012 (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [5]; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [25]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]). Mindezeknek megfelelően az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy, vagy szervezet akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza (erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]).
[10] Az indítványozó előadásának lényege szerint egyfelől a táblabíróság által megítélt kárterítési összeg nem alkalmas az általa elszenvedett nem vagyoni sérelmek reparálásához, másfelől pedig a táblabíróság által megállapított tények részint valótlanok, részint hiányosak. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban felhívott alaptörvényi cikkekben elismert jogok sérelmét erre az érvelésre alapítja. Az alkotmányjogi panasz ily módon részben a kártérítési szabályok bírósági alkalmazásának ismételt felülvizsgálatára, részben pedig a perben első fokon eljáró törvényszék, illetve a fellebbezések folytán eljáró táblabíróság által feltárt tényállás helytállóságának ellenőrzésére irányul. Az Alkotmánybíróság fentiekben ismertetett, következetes álláspontja értelmében azonban önmagában mind a szakjogi szabályok alkalmazásának felülvizsgálata, mind az alapügy tényállásának ellenőrzése és értékelése az Alkotmánybíróság Alaptörvényben biztosított alkotmányossági szempontú vizsgálati jogkörén kívül esik.
[11] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó az alkotmányjogi panaszában sem a táblabíróság eljárásával, sem ítéletének érdemével kapcsolatosan nem jelölt meg olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[12] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz be-fogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában megfogalmazott befogadhatósági akadályban szenved. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (1) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésében előírtakra is, visszautasította.
Budapest, 2013. június 24.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/242/2013.