62020CJ0331[1]

A Bíróság ítélete (második tanács), 2022. november 17. Volotea, SA és easyJet Airline Company Ltd. kontra Európai Bizottság. Fellebbezés - Állami támogatások - Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése - A szardíniai repülőterek számára közszolgáltatási kötelezettségekért nyújtott kompenzációról szóló európai bizottsági határozat - Az Olasz Köztársaság által repülőtér-üzemeltetőkön keresztül a légitársaságoknak nyújtott jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatások fennállása - Az »állami támogatás« fogalma - Az előny fennállásának bizonyítása - Az összegének meghatározása - A piacgazdasági magánszereplő elve - Alkalmazhatóság és alkalmazás - Az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjének kritériuma - Feltételek - Bizonyítási teher. C-331/20 P. és C-343/20. P. sz. egyesített ügyek.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2022. november 17. ( *1 )

"Fellebbezés - Állami támogatások - Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése - A szardíniai repülőterek számára közszolgáltatási kötelezettségekért nyújtott kompenzációról szóló európai bizottsági határozat - Az Olasz Köztársaság által repülőtér-üzemeltetőkön keresztül a légitársaságoknak nyújtott jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatások fennállása - Az »állami támogatás« fogalma - Az előny fennállásának bizonyítása - Az összegének meghatározása - A piacgazdasági magánszereplő elve - Alkalmazhatóság és alkalmazás - Az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjének kritériuma - Feltételek - Bizonyítási teher"

A C-331/20. P. és C-343/20. P. sz. egyesített ügyekben,

a Volotea SA (székhelye: Barcelona [Spanyolország], képviselik: M. Carpagnano avvocato és M. Nordmann Rechtsanwalt)

fellebbezőnek a C-331/20. P. sz. ügyben,

az easyJet Airline Co. Ltd (székhelye: Luton [Egyesült Királyság], képviselik: A. Manzaneque Valverde és J. Rivas Andrés abogados)

fellebbezőnek a C-343/20. P. sz. ügyben,

az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2020. július 22-én és július 23-án benyújtott két fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Bizottság (képviselik: D. Grespan, S. Noë, L. Armati és D. Recchia, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: A. Prechal tanácselnök, M. L. Arastey Sahún, F. Biltgen, N. Wahl és J. Passer (előadó) bírák,

főtanácsnok: T. Ćapeta,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2022. április 7-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1. Fellebbezéseikkel, a Volotea SA az Európai Unió Törvényszéke 2020. május 13-iVolotea kontra Bizottság ítéletének (T-607/17, a továbbiakban: T-607/17 ítélet, EU:T:2020:180), illetve az easyJet Airline Co. Ltd (a továbbiakban: easyJet) a Törvényszék 2020. május 13-ieasyJet Airline kontra Bizottság ítéletének (T-8/18, a továbbiakban: T-8/18 ítélet, EU:T:2020:182) (a továbbiakban együttesen: megtámadott ítéletek) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletekkel e bíróság elutasította a Volotea által, illetve az easyJet által az SA.33983 (2013/C) (korábbi 2012/NN) (korábbi 2011/N) számú állami támogatásról - Olaszország - Közszolgáltatási kötelezettségekért [ÁGÉSZ] nyújtott kompenzáció a szardíniai repülőterek számára - szóló, 2016. július 29-i (EU) 2017/1861 európai bizottsági határozat (HL 2017. L 268., 1. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kereseteket.

A jogviták előzményei

2. A jogviták előzményei, ahogyan azokat a megtámadott ítéletekben, valamint a vitatott határozatban bemutatták, a jelen ítélet céljából a következőképpen foglalhatók össze.

A vitatott intézkedések

3. Szardínia szigetén (Olaszország) 2010-ben öt repülőtér működött, köztük a Cagliari-Elmas (Olaszország) és az olbiai (Olaszország) repülőtér.

4. A Cagliari-Elmas repülőteret a So.G.Aer SpA (a továbbiakban: Sogaer) üzemelteti, amely társaság tőkéjében a 2010 és 2013 közötti időszakban (a továbbiakban: 2010/2013-as időszak) több mint 90%-os részesedéssel rendelkezett a cagliari kereskedelmi kamara, amely a Regione autonoma della Sardegna (Szardínia autonóm régió, Olaszország) (a továbbiakban: autonóm régió) ellenőrzése alá nem tartozó közjogi jogalany. Az olbiai repülőteret pedig ugyanezen időszakban a Geasar SpA üzemeltette, amely társaság tőkéjében közel 80%-os részesedéssel rendelkezett egy magánvállalkozás, a Meridiana SpA.

A 10/2010. sz. törvény

5. 2010. április 13-án az autonóm régió elfogadta a legge regionale n. 10 - Misure per lo sviluppo del trasporto aereo törvényt (a légi közlekedés fejlesztését célzó intézkedésekről szóló 10. sz. regionális törvény) (Bollettino ufficiale della Regione autonoma della Sardegna, 12. szám, 2010. április 16.) (a továbbiakban: 10/2010. sz. törvény). amelynek 3. cikke kimondja:

"1. A 2010-es évre vonatkozóan 19700000 [euró] és a 2011-2013-as évek mindegyikére 24500000 [euró] kiadás engedélyezett a sziget repülőtereinek a légi közlekedés általános gazdasági érdekű szolgáltatásként való megerősítése és fejlesztése céljából történő finanszírozása érdekében, ideértve a légi útvonalak szezonalitásának megszüntetését is, a repülőterek finanszírozására és a regionális repülőterekről közlekedő légitársaságoknak nyújtott indulási célú állami támogatásokra vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló[, 2005. december 9-i] 2005/C 312/01 bizottsági közleménynek [(HL 2005. C 312., 1. o.)] megfelelően.

2. A szállítási ajánlat kritériumait, jellegét és időtartamát, valamint a repülőtér-üzemeltető társaságok tevékenységi terveinek kidolgozására vonatkozó irányelveket, [...] a regionális kormányzat határozata határozza meg [...]

3. A 2. bekezdésben említett határozat és a tevékenységi tervek - beleértve a repülőtér-üzemeltető társaságok által a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában már kidolgozott terveket is - a vonatkozó jogi aktusokkal és szerződésekkel együtt finanszírozást kapnak, ha azokat a szállítási ajánlat kritériumainak, jellegének és időtartamának, valamint a 2. bekezdésben említett irányelveknek megfelelően dolgozzák ki, és azokat előzetesen kötelező erejű véleményezésre az illetékes bizottság elé terjesztik."

A 10/2010. sz. törvény 3. cikkének végrehajtási aktusai

6. Az autonóm régió kormányzata több olyan jogi aktust fogadott el, amelyek célja a 10/2010. sz. törvény 3. cikkében előírt intézkedések végrehajtása, ilyen többek között a 2010. július 29-i deliberazione della Giunta regionale n. 29/36 (29/36. sz. regionális tanácsi határozat), a 2010. december 6-i deliberazione della Giunta regionale n. 43/37 (43/37. sz. regionális tanácsi határozat, a továbbiakban: 43/37. sz. határozat), valamint a 2011. december 23-i deliberazione della Giunta regionale n. 52/117 (52/117. sz. regionális tanácsi határozat, a továbbiakban: 52/117. sz. határozat) (a továbbiakban a 10/2010. sz. törvény 3. cikkével együtt: vitatott intézkedések).

7. E végrehajtási jogi aktusok három olyan tevékenységi csoportot határoztak meg, amelyek tekintetében az autonóm régió a 2010/2013-as időszakra támogatást nyújthatott a repülőtér-üzemeltetők számára, nevezetesen:

- "a légi forgalomnak a légitársaságok általi növelése" (1. tevékenység), e tevékenységet úgy határozták meg, mint kereskedelmi stratégiák létrehozása és légi közlekedési szolgáltatások nyújtása, amelyek célja a turistaforgalom szezonalitásának megszüntetése, a légi útvonalak számának növelése, a járatok gyakoriságának növelése, valamint a befogadó és utasszállítási kapacitások megerősítése;

- "[Szardínia szigetnek] mint turisztikai célpontnak a légitársaságok általi népszerűsítése" (2. tevékenység), amely tevékenység olyan marketing- és reklámszolgáltatások nyújtását foglalja magában, amelyek célja az utaslétszám növelése és a sziget repülőterei vonzáskörzetének népszerűsítése;

- "a repülőtér-üzemeltetők által a légitársaságoktól eltérő egyéb szolgáltatóktól az [autonóm] régió nevében megrendelt promóciós tevékenységek" (3. tevékenység).

8. Ezenkívül a jelen ítélet 6. pontjában említett 29/36. sz. regionális tanácsi határozat többek között pontosította, hogy a 10/2010. sz. törvény 3. cikkében előírt intézkedések általános célja Szardínia szigetének gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának megerősítése, valamint a helyi gazdaság, a turizmus és a kultúra fejlesztése volt. Ezeket az általános célkitűzéseket a gyakorlatban olyan közbenső célkitűzések útján kellett megvalósítani és konkretizálni, amelyek a sziget különböző repülőtereiről induló és oda érkező légi közlekedés fejlesztésére és megerősítésére irányultak, különösen a középszezonban és a téli szezonban közlekedő járatok gyakoriságának és kapacitásának növelésével, valamint új légi útvonalak megnyitásával.

9. Végül e határozat meghatározta azon szállítási szolgáltatások kritériumait, jellegét és időtartamát, amelyek tekintetében a 2010/2013-as időszakban finanszírozás nyújtható, valamint az azon tevékenységi tervekre vonatkozó iránymutatásokat, amelyeknek a sziget különböző repülőtereit üzemeltető közjogi vagy magánjogi jogalanyok (a továbbiakban: repülőtér-üzemeltetők) általi kidolgozása az ilyen finanszírozás nyújtásának feltételét képezte. E tevékenységi terveknek maguknak az volt a rendeltetése, hogy azokat az e repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szerződések útján hajtsák végre.

10. Különösen az említett határozatból kitűnik, hogy a légi forgalomnak a légitársaságok általi növelését illetően (1. tevékenység) az említett tevékenységi terveknek meg kellett határozniuk a nemzeti és nemzetközi stratégiai jelentőségű útvonalakat, és meg kellett határozniuk azokat az éves célkitűzéseket, amelyek az egyes érintett repülőtér-üzemeltetők szempontjából a teljesítendő járatsűrűség, a szállítandó utasok száma és a megnyitandó új légi útvonalak számát tekintve megvalósíthatónak tűntek. Ezenkívül Szardínia szigetnek mint turisztikai célpontnak a légitársaságok általi népszerűsítését (2. tevékenység) illetően ugyanezen tevékenységi terveknek meg kellett határozniuk a szállított utasok számának növelése és az érintett repülőtér vonzáskörzetének népszerűsítése érdekében nyújtandó konkrét marketing- és reklámszolgáltatásokat. Mindkét esetben a szóban forgó tevékenységi terveket a nyújtandó szolgáltatások jövedelmezőségi kilátásaira vonatkozó gazdasági és pénzügyi előrejelzésekkel kellett alátámasztani.

11. Egyébiránt a 43/37. sz. és 52/117. sz. határozatból kitűnik, hogy az autonóm régiónak a szóban forgó tevékenységi tervek jóváhagyását követően úgy kellett elosztania a 10/2010. sz. törvény 3. cikkében említett állami pénzeszközöket, hogy meghatározta a költségvetéséből a támogatási igényt benyújtó valamennyi repülőtér-üzemeltető számára nyújtandó finanszírozás összegét.

12. E tekintetben e határozatok különösen azt írták elő, hogy az egyes érintett repülőtér-üzemeltetőknek nyújtandó finanszírozás fedezi azt a különbözetet, amely egyrészt e repülőtér-üzemeltető által a tevékenységi tervének végrehajtása érdekében kiválasztott különböző légitársaságok által az ezen üzemeltetővel szemben fennálló, a felek közötti szerződésben kikötött kötelezettségeik teljesítése céljából viselendő költségek között, másrészt pedig azon bevétel között merül fel, amely az egyes légitársaságok által az utasaik részére történő jegyértékesítésből származik. Ezenkívül e finanszírozásokat három részletben kellett nyújtani, amelyek közül az elsőt előlegként, a másodikat időközi kifizetésként, a harmadikat pedig olyan egyenlegként kellett folyósítani, amelynek kifizetésére csak a nyújtott szolgáltatások, az elért eredmények és a felmerült költségek ellenőrzése után kerülhetett sor. Végül előírták, hogy az autonóm régió és a repülőtér-üzemeltetők az előjogaik keretében biztosítják mind e szolgáltatások ellenőrzését, mind pedig az e szolgáltatásokat nyújtó légitársaságok teljesítményének nyomon követését. Ezen ellenőrzés és nyomon követés többek között szankciók elfogadásához vezethetett abban az esetben, ha a repülőtér-üzemeltetőkkel légi közlekedési, marketing- vagy reklámszolgáltatásokról szóló szerződéseket kötő légitársaságok nem tartották tiszteletben az elérendő különböző éves célkitűzéseket, valamint az e légitársaságoknak - az általuk ténylegesen viselt költségekre tekintettel - kifizetett bármilyen túlkompenzáció visszatéríttetéséhez vezethetett.

A vitatott intézkedéseknek a Volotea és az easyJet tekintetében történő végrehajtása

13. Mivel a repülőtér-üzemeltetők - köztük a Cagliari-Elmas repülőtér tekintetében a Sogaer és az olbiai repülőtér tekintetében a Geasar - kérték a vitatott intézkedések által bevezetett program igénybevételét, e programot úgy hajtották végre, hogy számos szerződést kötöttek a légitársaságok széles körével, amely magában foglalta mind az úgynevezett "hagyományos" társaságokat, mind pedig az úgynevezett "diszkont" és "charter" társaságokat, amelyek között szerepel többek között a Volotea és az easyJet.

- A Volotea helyzete

14. A Volotea egy spanyolországi székhelyű légitársaság, amely az Európai Unió repülőtereiről, köztük a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtérről induló, illetve oda irányuló, rövid távú útvonalak hálózatát üzemelteti.

15. A Geasar által az olbiai repülőtér üzemeltetőjeként közzétett pályázati felhívásra válaszul a Volotea bemutatott egy e repülőtérről induló és oda irányuló légi útvonalak üzemeltetésére és fejlesztésére vonatkozó tervet, valamint egy marketing- és reklámszolgáltatásokra vonatkozó programot.

16. Ezen üzemeltetési terv és e program vizsgálatát követően a Geasar benyújtotta az autonóm régiónak a 2010-re, valamint a 2011/2013-as időszakra vonatkozó tevékenységi terveket, a hozzájuk tartozó finanszírozási kérelmekkel együtt. Az autonóm régió a 43/37. sz. és az 52/117. sz. határozatban jóváhagyta ezeket a tevékenységi terveket, és meghatározta a Geasar részére a 2010-es évre, valamint az említett időszakra vonatkozóan nyújtott összegeket.

17. A Geasar és a Volotea 2012. április 4-én és 2013. március 31-én két megállapodást kötött a Bordeaux-ba (Franciaország), Genovába (Olaszország), Nantes-ba (Franciaország), Palermóba (Olaszország) és Velencébe (Olaszország) irányuló légi útvonalak utóbbi által történő üzemeltetéséről, valamint az új légi útvonalak kialakítására, valamint a befogadó és személyszállítási kapacitások növelésére vonatkozó marketing- és reklámszolgáltatásokról.

18. Továbbá a Sogaer által a Cagliari-Elmas repülőtér üzemeltetőjeként közzétett ajánlati felhívásra válaszul a Volotea bemutatta ez e repülőtérről induló és oda irányuló légi útvonalak üzemeltetésére és fejlesztésére vonatkozó tervet, valamint egy marketing- és reklámszolgáltatásokra vonatkozó programot.

19. Ezen üzemeltetési terv és e program vizsgálatát követően a Sogaer benyújtotta az autonóm régiónak a 2010-re, valamint a 2011/2013-as időszakra vonatkozó tevékenységi terveket, a hozzájuk tartozó finanszírozási kérelmekkel együtt. Az autonóm régió a 43/37. sz. és az 52/117. sz. határozatban jóváhagyta ezeket a tevékenységi terveket, és meghatározta a Sogaer számára a 2010-es évre, valamint az említett időszakra vonatkozóan odaítélt finanszírozási összegeket.

20. 2012. február 26-án a Sogaer és a Volotea marketingszolgáltatásokról szóló szerződést kötött az új légi útvonalak kialakítására, valamint a befogadó és személyszállítási kapacitások növelésére vonatkozó marketing- és reklámszolgáltatásokról.

- Az easyJet helyzete

21. Az easyJet egy Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező légitársaság, amely az Unió repülőtereiről, köztük a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtérről induló, illetve oda irányuló, rövid távú útvonalak hálózatát üzemelteti.

22. A Geasar által az olbiai repülőtér üzemeltetőjeként közzétett pályázati felhívásra válaszul az easyJet bemutatott egy e repülőtérről induló és oda irányuló légi útvonalak üzemeltetésére és fejlesztésére vonatkozó tervet, valamint egy marketing- és reklámszolgáltatásokra vonatkozó programot.

23. Ezen üzemeltetési terv és e program vizsgálatát követően, majd a jelen ítélet 16. pontjában említett tevékenységi terveknek a Geasar általi benyújtása nyomán, végül pedig ez utóbbiaknak az autonóm régió általi jóváhagyása után a Geasar és az easyJet három szerződést kötött, amelyek értelmében ez utóbbi kötelezettséget vállalt arra, hogy egyrészt fenntartja, illetve működteti az Olbia, illetve a Bázel (Svájc), Berlin-Schönefeld (Németország), Bristol (Egyesült Királyság), Genf (Svájc), London Gatwick (Egyesült Királyság), Milano Malpensa (Olaszország), Lyon (Franciaország), Paris-Orly (Franciaország) és Madrid-Barajas (Spanyolország) repülőterek közötti, két célpontot összekötő útvonalakat, és eléri az utasok számát illetően meghatározott célkitűzéseket, másrészt pedig marketing- és reklámprogramot hajt végre. E szerződések közül az első, amelyet 2011. március 17-én írták alá, a 2010. március 28. és 2011. március 27. közötti időszakra vonatkozott. E szerződések közül a második, amelyet 2012. január 25-én írták alá, a 2011. március 27. és 2013. március 30. közötti időszakra vonatkozott. A harmadik, amelyet 2013. március 1-jén írták alá, a 2013. március 27. és 2014. március 30. közötti időszakra vonatkozott.

24. Továbbá a Sogaer által a Cagliari-Elmas repülőtér üzemeltetőjeként közzétett ajánlati felhívásra válaszul az easyJet bemutatta az e repülőtérről induló és oda irányuló légi útvonalak üzemeltetésére és fejlesztésére vonatkozó tervet, valamint egy marketing- és reklámszolgáltatásokra vonatkozó programot.

25. Ezen üzemeltetési terv és e program vizsgálatát követően, majd a jelen ítélet 19. pontjában említett tevékenységi terveknek a Sogaer általi benyújtása nyomán, végül pedig ez utóbbiaknak az autonóm régió általi jóváhagyása után a Sogaer és az easyJet három szerződést kötött, amelyek a 2010. március 29. és 2013. március 28. közötti időszakra vonatkoztak, és amelyek értelmében az easyJet kötelezettséget vállalt arra, hogy egyrészt fenntartja, illetve működteti a Cagliari-Elmas, illetve a Bázel, Berlin-Schönefeld, Genf és Londres-Stansted (Egyesült Királyság) repülőterek közötti, két célpontot összekötő útvonalakat, és eléri az utasok számát illetően meghatározott célkitűzéseket, másrészt pedig marketing- és reklámprogramot hajt végre.

A vitatott határozat

26. 2011. november 30-án az Olasz Köztársaság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően értesítette az Európai Bizottságot a 10/2010. sz. törvényről,

27. A Bizottság a 2013. január 23-i levelében tájékoztatta az Olasz Köztársaságot azon határozatáról, hogy a 10/2010. sz. törvény által létrehozott programot illetően megindítja az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. 2013. május 30-án e határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2013. C 152., 30. o.), és a Bizottság felhívta az érdekelt feleket, hogy terjesszék elő az említett programmal kapcsolatos esetleges észrevételeiket. E felhívásra válaszul különböző érdekelt felek, köztük a Volotea és az easyJet, több alkalommal írásbeli észrevételeket nyújtottak be a Bizottsághoz.

28. 2016. július 29-én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amelynek rendelkező része tartalmazza az 1. cikket, amelynek szövege a következő:

"(1) A program, amelyet Olaszország a [10/2010. sz.] törvény által létrehozott, nem tartalmaz [az EUMSZ] 107. [cikk] (1) bekezdésének értelmében vett, [...] a [Sogaer] és a [Geasar] javára megvalósított állami támogatást.

(2) Az Olaszország által a 10/2010. sz. törvénnyel létrehozott program [az EUMSZ] 107. [cikk] (1) bekezdése értelmében [tizenöt légitársaság, köztük a Volotea és az easyJet] javára nyújtott állami támogatásnak minősül, amennyiben e légitársaságoknak a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtéren folytatott műveleteire vonatkozik.

(3) A 2. bekezdésben említett állami támogatást Olaszország [az EUMSZ] 108. [cikk] (3) bekezdését megsértve léptette hatályba.

(4) A (2) bekezdésben említett állami támogatás nem egyeztethető össze a belső piaccal."

29. E határozat 2-4. cikke többek között arra kötelezi az Olasz Köztársaságot, hogy azonnal és ténylegesen fizettesse vissza az említett határozat 1. cikkében említett támogatást a kedvezményezettekkel, valamint hogy közöljön a Bizottsággal e visszatéríttetés vonatkozásában számos információt.

30. A vitatott határozat (394)-(406) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen intézmény lényegében úgy ítélte meg, hogy a vitatott intézkedések két indokcsoport alapján nem minősíthetők olyan állami támogatásnak, amelyben az érintett repülőtér-üzemeltetők részesültek. Egyrészt ezen üzemeltetőket nem lehetett az ezen intézkedésekkel bevezetett állami támogatási program alapján nyújtott előny "közvetlen kedvezményezettjeinek" tekinteni, mivel az autonóm régió nevében, de iure és de facto"közvetítőként" jártak el, és az általa e program alapján folyósított állami pénzeszközök egészét átutalták azon légitársaságokhoz, amelyekkel szerződéses kapcsolatban álltak. Másrészt úgy sem tekinthetők, hogy az említett rendszer alapján "közvetett előnyben" részesültek, mivel kizárólag az e program által kiváltott "pusztán másodlagos gazdasági hatások" előnyeit élvezték, amelyek "hasonlóak" azokhoz, amelyek az idegenforgalomhoz kapcsolódó más gazdasági ágazatokban tevékenykedő vállalkozásoknak kedveztek.

31. Ezzel szemben a Bizottság a vitatott intézkedéseket olyan állami támogatásnak minősítette, amely a vitatott határozat 1. cikkében említett légitársaságoknak kedvezett.

32. E tekintetben a Bizottság többek között megállapította egyrészt, hogy ezen intézkedések egy olyan törvényből származnak, amely előírta, hogy a Szardínia szigetének egyes repülőtereinek üzemeltetői számára állami pénzeszközöket nyújtanak, valamint hogy ezen állami pénzeszközöket utóbb az e repülőtér-üzemeltetők által a légitársaságokkal kötött szerződések finanszírozására fordítják egy olyan program keretében, amelynek fő elemei e törvényben voltak rögzítve és az autonóm régió ellenőrzése alatt álltak, és amely elemek alapján ez az intézmény állami források meglétét állapította meg (a (355)-(361) preambulumbekezdés).

33. Másrészt a Bizottság lényegében úgy ítélte meg, hogy az említett intézkedések az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnynek minősülő támogatást biztosítottak a légitársaságoknak, amelyet nem kell a piacgazdasági magánszereplő elve mentén vizsgálni (a (362)-(388) preambulumbekezdés).

34. Egyébiránt a Bizottság a vitatott határozatban úgy ítélte meg, hogy a légitársaságoknak ily módon nyújtott állami támogatás jogellenes (a (407)-(409) preambulumbekezdés) és összeegyeztethetetlen a belső piaccal (a (410)-(421) preambulumbekezdés).

A T-607/17 ítélet

35. A Törvényszék Hivatalához 2017. szeptember 6-án benyújtott keresetlevelével a Volotea keresetet indított a vitatott határozat részleges megsemmisítése iránt, amennyiben az olyan állami támogatásra vonatkozott, amelyben a 10/2010. sz. törvény által bevezetett program alapján ő állítólag részesült.

36. Kérelmei alátámasztására a Volotea öt jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első lényegében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésén, a második az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének megsértésén, a harmadik az Olasz Köztársaságnak címzett visszatéríttetési rendelkezés jogellenes jellegén, a negyedik azon gondossági kötelezettség megsértésén alapul, amely a Bizottságot terhelte a vitatott határozat elfogadását megelőző eljárás lefolytatása során, az ötödik pedig az indokolás hiányán és az indokolás ellentmondásosságán alapul.

37. A T-607/17 ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy e jogalapok egyike sem megalapozott, következésképpen a keresetet teljes egészében elutasította.

A T-8/18 ítélet

38. A Törvényszék Hivatalához 2018. január 11-én benyújtott keresetlevelével az easyJet keresetet indított a vitatott határozat egészének, illetve másodlagosan annak részleges megsemmisítése iránt, amennyiben az olyan állami támogatásra vonatkozott, amelyben a 10/2010. sz. törvény által bevezetett program alapján ő állítólag részesült.

39. Kérelmeinek alátámasztása érdekében az easyJet hat jogalapra hivatkozott, amelyek közül lényegében az első, második és harmadik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésén, a negyedik az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének megsértésén, az ötödik a bizalomvédelem elvének megsértésén, a hatodik pedig az indokolás elégtelenségén, valamint az indokolás ellentmondásosságán alapul.

40. A T-8/18 ítéletben a Törvényszék először is megállapította, hogy az említett kereset csak annyiban elfogadható, amennyiben az a vitatott határozatnak az easyJetet érintő részében történő megsemmisítésére irányul. Másodszor e bíróság úgy ítélte meg, hogy az utóbbi által hivatkozott jogalapok egyike sem megalapozott. Következésképpen a keresetet teljes egészében elutasította.

A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás

41. A C-331/20. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében a Volotea azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a T-607/17 ítéletet;

- semmisítse meg a vitatott határozatot az őt érintő részében, vagy másodlagosan utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, és

- a Bizottságot kötelezze mind az elsőfokú eljárásban, mind a fellebbezési szakaszban felmerült költségek viselésére.

42. A C-343/20. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében az easyJet azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a T-8/18 ítéletet;

- semmisítse meg a vitatott határozatot az őt érintő részében, vagy másodlagosan utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, és

- a Bizottságot kötelezze mind az elsőfokú eljárásban, mind a fellebbezési szakaszban felmerült költségek viselésére.

43. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el e két fellebbezést, és a Voloteát és az easyJetet kötelezze a költségek viselésére.

44. A Bíróság 2021. február 12-i leveleiben felhívta a feleket, hogy terjesszék elő észrevételeiket ezen ügyek esetleges egyesítésével kapcsolatban, amely felhívásnak a felek az előírt határidőn belül eleget tettek.

45. Az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően a 2021. február 22-i határozattal az említett ügyeket az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint a Bíróság határozatának meghozatala céljából egyesítették.

46. 2021. június 10-én a Bíróság felhívta a feleket, hogy írásban válaszoljanak az általa feltett egyes kérdésekre, amit e felek az erre megállapított határidőn belül meg is tettek.

A fellebbezésekről

47. Fellebbezésének alátámasztására a Volotea öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül lényegében az első a jelen ügyben az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmezése és alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazáson, a második az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének értelmezése és alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazáson, a harmadik a bizalomvédelem elvének alkalmazása során elkövetett téves jogalkalmazáson, a negyedik az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség teljesítésének értékelése során elkövetett téves jogalkalmazáson, az ötödik pedig az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésén alapul.

48. Ezen öt jogalap közül az első jogalap négy különböző kifogásra oszlik, amelyek az előny fennállására, ezen előny szelektív jellegére, az állami források fennállására és a verseny megváltozására vonatkozó feltételek jelen ügyben történő alkalmazására vonatkoznak, amelyektől az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése az állami támogatás fennállásának minősítését teszi függővé.

49. Az easyJet négy jogalapra hivatkozik, amelyek mindegyike lényegében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt előny fennállására vonatkozó feltétel jelen ügyben történő értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapul.

50. Tekintettel tárgyukra és tartalmukra, amelyek nagymértékben átfedik egymást, a C-331/20. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalap első kifogását és a C-343/20. P. sz. ügyben felhozott négy jogalapot együttesen kell vizsgálni.

A felek érvei

A C-331/20. P. sz. ügyben felhozott első jogalap első kifogásáról

51. Először is a Volotea lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt előny fennállására vonatkozó feltételt, valamint a jelen ügy tényállásának e feltételre tekintettel történő jogi minősítését, amikor a T-607/17 ítélet 102-110. pontjában úgy ítélte meg, hogy azok a repülőtér-üzemeltetők, amelyekkel a légi közlekedési, marketing- és reklámszolgáltatásokról szóló szerződéseket kötött, nem tekinthetők úgy, mint amelyek az autonóm régió által nyújtott előnyben részesültek, mivel azok e régió nevében kizárólag közvetítőként jártak el. Amint ugyanis konkrétan a Törvényszék által ezen ítélet 92. és 169. pontjában tett ténybeli megállapításokból következik, e repülőtér-üzemeltetők a vitatott intézkedések által bevezetett program végrehajtása keretében mérlegelési mozgástérrel rendelkeztek azon légitársaságok kiválasztása során, amelyekkel szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseket kívántak kötni, valamint az e szolgáltatások nyújtása ellenében e társaságoknak fizetendő díjazás kialakításában, anélkül hogy e tekintetben az autonóm régió ellenőrzése alá tartoznának. Egyébiránt, ellentétben azzal, amit a Törvényszék az említett ítélet 103., 104., 115., 116. és 120. pontjában megállapított, e szerződések megkötése gazdasági és kereskedelmi érdeket képviselt az említett repülőtér-üzemeltetők számára, amely abban állt, hogy fokozzák a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér tevékenységét és vonzerejét, és azok finanszírozását - legalábbis részben - az érintett üzemeltetők, vagyis a Sogaer, illetve a Geasar saját tőkéje révén biztosították.

52. Másodszor, a Törvényszék több alkalommal tévesen alkalmazta a jogot, amikor a T-607/17 ítélet 116-121. és 124-151. pontjában úgy ítélte meg, hogy azt a kérdést, hogy a Volotea részesült-e az autonóm régió által nyújtott előnyben, inkább az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjének kritériumát, mintsem a piacgazdasági magánszereplő elvét alkalmazva kell megítélni.

53. Mindenekelőtt ugyanis a piacgazdasági magánszereplő elve képezi azt az általános kritériumot, amelyet annak értékelése során kell alkalmazni, hogy egy adott állami magatartás előnyben részesít-e egy vagy több vállalkozást, ideértve azt az esetet is, amikor - mint a jelen ügyben is - e magatartás áruk vagy szolgáltatások beszerzésében áll. Következésképpen, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a T-607/17 ítélet 116-121. és 124-131. pontjában megállapított, ezt az elvet a jelen ügyben lehetett volna, sőt kellett volna alkalmazni, még akkor is, ha az autonóm régió e célból olyan repülőtér-üzemeltetőkön keresztül járt el, amelyek maguk nem feltétlenül állami szervek. Konkrétan e régió a vitatott intézkedések révén arra törekedett, hogy a jogilag illetékes közjogi vagy magánjogi jogalanyokon keresztül Szardínia szigetéről induló vagy oda érkező légi járatokat, valamint marketing- és reklámszolgáltatásokat vegyen igénybe, amelyek célja és hatása e célpont népszerűsítése, amely magatartás gazdasági dimenzióval bír.

54. Ezt követően az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjének kritériuma, amelyet a Törvényszék a T-607/17 ítélet 131-136. pontjában fogadott el, amikor úgy ítélte meg, hogy az két feltétel együttes fennállásának vizsgálatát foglalja magában, amelyek közül az első a beszerző részéről az áruk vagy szolgáltatások iránti valós igény fennállására, a második pedig a nyílt, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozik, önmagában kritikával illethető. Ugyanis e bíróságnak az erre vonatkozó értelmezése sérti az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, amely különösen nem állapít meg semmilyen automatikus összefüggést a közbeszerzési eljárás lefolytatásának hiánya és az e rendelkezés értelmében vett előny fennállása között.

55. Egyébiránt, még azt feltételezve is, hogy az említett kritérium alkalmazandó, és azt helyesen értelmezték, azt a jelen esetben tévesen alkalmazták a T-607/17 ítélet 137-151. pontjában. A Törvényszék által ezzel kapcsolatban tett tömör, felületes és alá nem támasztott állítások ellenére ugyanis az autonóm régiónak valós igénye volt légi közlekedési szolgáltatásokra, marketingszolgáltatásokra, valamint reklámszolgáltatásokra. Mindenesetre, mivel a Bizottság nem bizonyította az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjeként eljáró közjogi jogalanynál a valós igény hiányát, el kell fogadni az ilyen igény fennállását. Ezenkívül a Törvényszék által megállapítottakkal ellentétben a repülőtér-üzemeltetők kezdeményezésére olyan hatékony, pályázati felhívást magában foglaló eljárást folytattak le, mint egy közbeszerzési eljárás.

56. Végül a Törvényszék indokolatlan bizonyítási követelményeket támasztott a Voloteával szemben a T-607/17 ítélet 105., 120., 143. és 144. pontjában, azt kifogásolva vele szemben, hogy a Volotea nem nyújtott be bizonyítékokat az autonóm régiótól kapott előny hiányára vonatkozó állításai alátámasztására, miközben elsősorban a Bizottság feladata volt, hogy az ilyen előny fennállásának megállapításához szükséges és elégséges bizonyítékot szolgáltasson, amit ez az intézmény nem tett meg a megtámadott határozatban.

57. Harmadszor és végezetül a Volotea arra hivatkozik, hogy a Törvényszéknek az előny fennállására vonatkozó, a T-607/17 ítélet 122-145. pontjában kifejtett érvelése hatáskörtúllépésnek minősül. E bíróság ugyanis figyelmen kívül hagyta a Bizottság határozatainak jogszerűségével kapcsolatos bírósági feladatkörének korlátait, amikor - különösen az autonóm régió valós szolgáltatási igényének fennállása körében - a saját jogi elemzési szempontjával és saját ténybeli értékeléseivel helyettesítette a vitatott határozatban alkalmazott jogi kritériumot és az annak alapján elvégzett ténybeli értékeléseket.

58. A Bizottság először is lényegében úgy véli, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőinek helyzetét a vitatott intézkedésekre tekintettel értékelte és minősítette. E bíróság ugyanis a T-607/17 ítélet 102-110., 115. és 117-121. pontjában helyesen állapította meg, hogy az autonóm régió által ezen intézkedések révén nyújtott előnyt úgy kell tekinteni, mint amely nem e két repülőtér-üzemeltetőnek kedvez annak ellenére, hogy azok formálisan és eredetileg az e régió által nyújtott állami források címzettjei, hanem azon légitársaságoknak, amelyeknek az említett üzemeltetők az említett régió nevében közvetítőként eljárva végeredményben átadták ezen állami forrásokat.

59. Másodszor, a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor azt állapította meg, hogy az autonóm régió a szóban forgó két repülőtér-üzemeltető közvetítésével előnyt biztosított a Voloteának. Amint ugyanis a T-607/17 ítélet 118., 119., 122-133., 135-139. és 144-151. pontjából következik, a Törvényszék, miután megvizsgálta, hogy az autonóm régió magatartását a piacgazdasági magánszereplő elve alapján kell-e értékelni, úgy ítélte meg, hogy e jogalany közpolitikai célok elérése érdekében járt el, amely helyzet kizárta ezen elv alkalmazhatóságát, ugyanakkor úgy vélte, hogy ennek révén mindazonáltal előnyt biztosított a Voloteának azzal, hogy az érintett repülőtér-üzemeltetők közvetítésével olyan szolgáltatásokat szerzett be tőle, amelyek nem valós igényt elégítettek ki. Ezenkívül, amint az ezen ítélet 134., 135., 137., 140-143. és 146. pontjából kitűnik, az autonóm régió nem hozta meg az olyan eljárási intézkedéseket, mint a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amelyek lehetővé tették volna számára, hogy e szolgáltatásokat a lehető legelőnyösebb feltételek mellett szerezze be.

60. Egyébiránt a Törvényszék nem támasztott indokolatlan bizonyítási követelményeket a Voloteával szemben, hanem annak megállapítására szorítkozott, hogy nem voltak megalapozottak a Volotea azon állításai, amelyek a légi közlekedési, marketing-és reklámszolgáltatásoknak az autonóm régió részéről fennálló valós igényre, valamint egy olyan hatékony eljárás lefolytatására vonatkoznak, mint a közbeszerzési eljárás.

61. Harmadszor és végezetül, nem kifogásolható, hogy a Törvényszék túllépte volna a hatáskörét azáltal, hogy a vitatott határozatban szereplőktől eltérő jogi elemzéseket és ténybeli értékeléseket végzett. E bíróság ugyanis csak azért elemezte azt a kérdést, hogy fennáll-e a szolgáltatások iránti valós igény az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjeként eljáró autonóm régió részéről, hogy válaszoljon azon érvekre, amelyeket maga a Volotea adott elő a vitatott határozat (386) és (387) preambulumbekezdése megalapozottságának vitatása céljából e tekintetben, amint az a T-607/17 ítélet 131. pontjából következik.

A C-343/20. P. sz. ügyben felhozott négy jogalapról

62. Első jogalapjával az easyJet azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a T-8/18 ítélet 107. pontjában, amikor összekeverte az előny és az állami források fennállására vonatkozó, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében meghatározott külön és kumulatív feltételek vizsgálatát, valamint azáltal, hogy e vizsgálat alapján később úgy ítélte meg, hogy számára előnyt biztosítottak.

63. Az e pontban kifejtettekkel ellentétben ugyanis az a kérdés, hogy valamely közjogi jogalany vagy egy közjogi jogalany nevében eljáró magánjogi jogalany által valamely vállalkozásnak nyújtott források szokásos piaci feltételeket tükröző szerződés alapján állnak-e fenn, fontos annak meghatározása szempontjából, hogy e vállalkozás az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyben részesül-e. Ezenkívül az "előnynek" minősítést ki kell zárni olyan szerződések esetében, mint amelyekről a jelen ügyben szó van, amennyiben azok előzetesen úgy tekinthetők, mint amelyek megfelelnek az azokat megkötő repülőtér-üzemeltetők gazdasági és üzleti logikájának. Végül, mivel a Törvényszék a T-8/18 ítélet 176. pontjában elismerte, hogy ez volt a helyzet az easyJet, valamint a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetői között létrejött szerződések esetében, meg kellett volna állapítania, hogy semmilyen előnyt nem nyújtottak az easyJet számára.

64. Második jogalapjával az easyJet azt kifogásolja, hogy a Törvényszék egyrészt azt állapította meg, hogy a piacgazdasági magánszereplő elve a jelen ügyben nem alkalmazható, másrészt pedig, hogy úgy ítélte meg, hogy az autonóm régió a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőin keresztül a velük kötött légi közlekedési, marketing- és reklámszolgáltatásokról szóló szerződések keretében előnyt nyújtott számára.

65. E tekintetben először is a piacgazdasági magánszereplő elve alkalmazásának Törvényszék általi elutasítása téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben az - amint az többek között a T-8/18 ítélet 175-178. és 190-193. pontjából kitűnik - azon körülményre támaszkodik, hogy azok a repülőtér-üzemeltetők, amelyeken keresztül a vitatott intézkedésekkel érintett állami pénzeszközöket átruházták, nem közjogi jogalanyok.

66. Mindenekelőtt ugyanis ez a formalista érvelés sérti az EUMSZ 345. cikket, amely feltételezi az uniós jognak a tulajdoni rend tekintetében fennálló semlegességét, valamint az egyenlő bánásmód általános elvét. Ezt követően az említett érvelés ellentmondásos, mivel az a jelen ügyben szóban forgó repülőtér-üzemeltetők magánvállalkozás jellegének döntő jelentőséget tulajdonít az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny fennállására vonatkozó feltétel értékelése keretében, míg a Törvényszék az ugyanezen rendelkezés által előírt állami források fennállására vonatkozó feltétel vizsgálata keretében úgy ítélte meg, hogy az autonóm régió által az ezen üzemeltetők felett a vitatott intézkedések végrehajtása céljából gyakorolt meghatározó ellenőrzés lehetővé tette, hogy az Olasz Köztársaságnak tudják be az említett üzemeltetők által a légitársaságok részére teljesített kifizetéseket, és hogy ezeket a pénzeszközöket állami forrásoknak tekintsék e magánvállalkozási jelleg ellenére. Ezenkívül az ilyen érvelés sérti a védelemhez való jogot azáltal, hogy az olyan légitársaságokra, mint az easyJet, a gyakorlatban megdönthetetlen vélelmet állít fel, amely szerint az említett üzemeltetők részéről az e társaságok által nyújtott szolgáltatások ellentételezése érdekében felhasznált állami pénzeszközök az állam által e társaságok számára biztosított előnyt képeznek, még akkor is, ha e szolgáltatások és az azokat biztosító szerződések gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi szempontból észszerűek és jövedelmezők. Végül ez ahhoz vezetne, hogy az "állami támogatásnak" minősítést az állami intézkedések lehetséges formájától vagy az azok végrehajtása érdekében alkalmazható eszközöktől, nem pedig a hatásaiktól tennék függővé. Ugyanez a kifogás érvényes a Törvényszék által a T-8/18 ügyben hozott ítélet 189. és 190. pontjában a vitatott intézkedések által követett közpolitikai célok hangsúlyozására.

67. Másodszor, az, hogy a Törvényszék megtagadta a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazását, kifogásolható, amennyiben ez jelenti azt az általános kritériumot, amelyet - a jelen ügyhöz hasonló helyzetben is - alkalmazni kell annak meghatározása érdekében, hogy bizonyos vállalkozásoknak közvetlenül vagy közvetve nyújtottak-e előnyt, és amennyiben ez a nemalkalmazás arra vezette e bíróságot, hogy a T-8/18. sz. ügyben hozott ítélet 216-218. pontjában tévesen az easyJetnek nyújtott előny fennállására következtessen, holott az általa a Cagliari-Elmas, illetve az olbiai repülőtér üzemeltetőivel kötött szerződéseket a szokásos piaci feltételek mellett tanúsított magatartásoknak kellett volna minősíteni. Ezen üzemeltetők ugyanis, amelyek nem voltak kötelesek sem arra, hogy bármilyen szerződést kössenek a légitársaságokkal, sem arra, hogy e szerződések megkötése előtt közbeszerzési eljárást bonyolítsanak le, önkéntesen döntöttek úgy, hogy ilyen szerződéseket kötnek. Ezenkívül az easyJettel kötött szerződések azt irányozták elő, hogy megfelelő áron ellentételezzék a különböző légi közlekedési, marketing- és reklámszolgáltatásokat, amelyek teljesítését utóbbi vállalta a Geasar és a Sogaer felé.

68. Válaszában az easyJet hozzáteszi, hogy még a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatóságával kapcsolatos, a közhatalmi jogkörök érvényesítésével összefüggő kételyek fennállása esetén is azon tagállam számára, amelytől az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt, az állami támogatások tilalmának hatálya alá tartozó magatartás vagy intézkedés ered, akárcsak az abban részesülő vállalkozások számára, fennmarad annak lehetősége, hogy objektív és ellenőrizhető bizonyítékokkal alátámassza, hogy e magatartás vagy intézkedés megfelel annak a magatartásnak vagy intézkedésnek, amelyet egy piacgazdasági magánszereplő alkalmazna. Ebből következik, hogy e bizonyítékokat, amelyek a jelen ügyben fennálltak, nem kellett volna figyelmen kívül hagynia a Bizottságnak a vitatott határozatban, majd a Törvényszéknek a T-8/18 ítéletben.

69. Egyébiránt a Törvényszék ezen ítélet 217. pontjában megfordította a bizonyítási terhet, és azt rótta fel az easyJetnek, hogy nem nyújtott be elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy kétségbe vonja a Bizottság által a részére kifizetett díjazás rendkívüli jellegére vonatkozóan tett megállapításokat, holott ezen intézménynek kellett előzetesen bizonyítania, hogy az ilyen díjazás nem minősül szokásos piaci árnak, amit a vitatott határozatban nem tett meg.

70. Harmadszor és mindenesetre, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot az említett ítélet 178. és 218. pontjában annak megállapításával, hogy az easyJet által elért előny megfelel e díjazás egészének. Ugyanis kizárólag azon díjazások közötti különbség minősülhetett volna "előnynek", amely díjazásra az easyJet szokásos piaci feltételek mellett igényt tarthatott volna, és amely díjazást a repülőtér-üzemeltetők ténylegesen fizettek számára.

71. Harmadik jogalapja keretében az easyJet mindenekelőtt úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőit úgy kell tekinteni, mint amelyek az autonóm régió közvetítőjeként jártak el, még akkor is, ha a vitatott intézkedések kifejezetten az általuk létrehozott program kedvezményezettjeiként jelölte meg őket. A "közvetítői" minősítés ugyanis azt feltételezi, hogy az érdekeltek semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkeznek azon pénzeszközök felhasználása tekintetében, amelyeket az olyan program alapján kapnak, mint amelyet ezen intézkedések vezettek be. Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék, miközben a T-8/18 ítélet 126. és 127. pontjában megállapította, hogy az említett intézkedések a repülőtér-üzemeltetők számára mérlegelési mozgásteret biztosítottak a végrehajtásuk olyan lényeges szempontjait illetően, mint az autonóm régió által nyújtott pénzeszközökkel finanszírozandó tevékenységek megválasztása vagy az e tevékenységek végzésével megbízott vállalkozások kiválasztása, a Törvényszék nem vonta le e megállapításokból a jogi következtetéseket azon kérdés vizsgálata során, hogy ezen üzemeltetők előnyben részesültek-e a jelen esetben.

72. Ezt követően e bíróság nem vett figyelembe más olyan objektív és ellenőrizhető elemeket, amelyek bizonyítanák a szóban forgó mérlegelési mozgástér fennállását és jelentőségét, kezdve a T-8/18 ítélet 209. pontjában említett azon körülménnyel, hogy a légitársaságokat olyan pályázati felhívások útján választották ki, amelyek lehetővé tették a repülőtér-üzemeltetők számára, hogy a számukra legvonzóbb ajánlatokat fogadják el. Ugyanígy ezen üzemeltetőknek lehetőségük volt arra, hogy az e társaságokkal általuk megkötni kívánt szerződések időtartamáról és egyéb kikötéseiről döntsenek.

73. Végül a Törvényszék figyelmen kívül hagyta saját ítélkezési gyakorlatát, amelyből az következik, hogy az olyan típusú program esetén, mint amelyet a vitatott intézkedések vezettek be, meg kell határozni, hogy a végrehajtásával megbízott jogalanyok számára elismert mérlegelési mozgástér e program alapvető elemeinek meghatározására vonatkozik-e, amely esetben e jogalanyok nem minősíthetők közvetítőknek, vagy e mozgástér az említett program technikai alkalmazására korlátozódik-e, amely esetben szóba jöhet az ilyen minősítés.

74. Negyedik jogalapjával az easyJet először is a T-8/18 ítélet 225. és 226. pontját kifogásolja, amelyekben a Törvényszék egyrészt úgy ítélte meg, hogy az autonóm régió által nyújtott előnynek a többi légitársasághoz hasonlóan ő volt a végső kedvezményezettje, másrészt pedig azt, hogy a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetői, amelyeken keresztül az ilyen előnynek minősülő pénzeszközöket átruházták, maguk nem részesültek semmilyen előnyben, mivel ezeket a pénzeszközöket teljes egészében átutalták ezeknek a társaságoknak. Ez az érvelés ugyanis ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amelyből az következik, hogy a Törvényszéknek meg kellett volna határoznia, hogy a vitatott intézkedések közvetlen kedvezményezettjeit alkotó repülőtér-üzemeltetők ezen intézkedések révén részesültek-e előnyben, anélkül hogy ezen előny fennállását megkérdőjelezhetné az, hogy a megfelelő pénzeszközök egy részét később olyan légitársaságoknak utalták át, mint az easyJet.

75. Másodszor, a Törvényszék ezen ítélet 97., 120., 134., 179., 192., 216., 218., 225. és 226. pontjában lényegében tévesen állapította meg, hogy a vitatott intézkedések előnyt biztosítottak az olyan légitársaságoknak, mint az easyJet, miközben a repülőtér-üzemeltetők azokból csak egyszerű másodlagos gazdasági hatások formájában részesültek. A jelen ügy tényállásának helyes jogi minősítése ugyanis ellentétes következtetésre kellett volna a Törvényszéket vezetnie, mivel a repülőtér-üzemeltetők olyan szolgáltatások beszerzésének finanszírozására használtak állami pénzeszközöket, amelyeket szokásos piaci feltételek mellett maguknak kellett volna finanszírozniuk, míg a légitársaságokat szokásos piaci feltételek mellett részesítették díjazásban az általuk nyújtott szolgáltatásokért.

76. A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy az első jogalap elfogadhatatlan, mivel nem jelöli meg pontosan vagy kellően pontosan a T-8/18 ítélet valamennyi, általa érintett, az előny fennállására vonatkozó pontját, másodlagosan pedig, hogy e jogalap hatástalan vagy megalapozatlan. Ezen ítélet 107. pontja ugyanis, amely az egyetlen, amelyet az easyJet pontosan megjelöl, arra a kérdésre vonatkozik, hogy a vitatott intézkedések állami forrásoknak minősülnek-e, nem pedig az előny fennállásának kérdésére. Ezenkívül az említett ítéletnek az előny fennállására vonatkozó 141. és 169-238. pontja nem utal erre a 107. pontra.

77. A második jogalapot illetően a Bizottság először is arra hivatkozik, hogy mivel kellően pontos ahhoz, hogy elfogadhatónak lehessen tekinteni, az nem megalapozott, amennyiben az easyJet azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a T-8/18 ítélet 189-193. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat helyesen zárta ki, hogy a piacgazdasági magánszereplő elvét alkalmazni lehessen az autonóm régió magatartására. Mivel ugyanis a repülőtér-üzemeltetők nem voltak e jogalany tulajdonában, nem volt indokolt annak vizsgálata, hogy azáltal, hogy a vitatott intézkedésekben előírt módon állami pénzeszközöket biztosított számukra, e jogalany piacgazdasági magánszereplőként járt-e el, és arra törekedett-e, hogy olyan befektetéseket eszközöljön, amelyek számára gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi haszonnal jártak. Végeredményben, amint azt a Bizottság a vitatott határozatban rögzítette, a vitatott intézkedések elfogadását egyértelműen közpolitikai, pontosabban regionális fejlesztési célok indokolták, nem pedig gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi jellegű megfontolások.

78. Másodszor, az easyJet nem kifogásolhatja megalapozottan azt sem, hogy a Törvényszék a T-8/18 ítélet 171-182. pontjában megállapította, hogy a vitatott határozat helyesen zárta ki, hogy a piacgazdasági magánszereplő elvét alkalmazni lehessen annak érdekében, hogy a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetői által az e repülőtereket kiszolgáló légitársaságokkal kötött szerződéseket az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésére tekintettel értékeljék.

79. Egyrészt ugyanis e repülőtér-üzemeltetők nem közjogi jogalanyok, amint azt a Törvényszék megállapította.

80. Másrészt e bíróság nem követett el hibát az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmezése vagy alkalmazása során, amikor úgy ítélte meg, hogy az említett üzemeltetők a szóban forgó szerződések megkötésekor végső soron arra szorítkoztak, hogy a vitatott intézkedésekkel bevezetett állami támogatási programot végrehajtsák, és az e célból számukra nyújtott állami finanszírozásokat az autonóm régió utasításainak megfelelően használják fel, majd ebből arra a következtetésre jutott, hogy ez a helyzet igazolta a közvetítőként való minősítésüket, és kizárta, hogy piacgazdasági magánszereplőként viselkedhettek volna. A piacgazdasági magánszereplő elve ugyanis a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha valamely állam közvetlenül vagy közvetve gazdasági szereplőként, nem pedig közhatalmi minőségében nyújt előnyt, ami nem felel meg a jelen ügynek. Ezenkívül az easyJet nem megalapozottan állítja sem azt, hogy a Törvényszék elismerte, hogy e szerződések a megkötésük időpontjában jövedelmezők lehettek vagy jövedelmezőnek tűnhettek, sem pedig azt, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a repülőtér-üzemeltetőknek a finanszírozásukhoz való hozzájárulása korlátozott volt.

81. Harmadszor és végezetül, az easyJetnek a T-8/18 ítélet 189-218. pontjára vonatkozó érvei, amely pontokban a Törvényszék az autonóm régiónak mint áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzőjének a magatartását értékelte, szintén nem fogadhatók el, feltéve, hogy ezek az érvek alkalmasak hatás kiváltására. Az easyJet ugyanis nem vitatja ezen ítélet azon konkrét pontjait, amelyekben a Törvényszék megállapította, hogy az autonóm régió részéről nincs valós igény a szolgáltatásokra. Ezenkívül nem kérdőjelezi meg e bíróság azon értékelését, amely szerint a repülőtér-üzemeltetők állami forrásokból származó finanszírozás hiányában nem lettek volna hajlandóak - legalábbis ilyen nagy számban és ilyen jövedelmező - szerződéseket kötni a légitársaságokkal. Végül, mivel az autonóm régió részéről nem állt fenn valós igény a szolgáltatásokra, a Törvényszéknek a közbeszerzési eljárás lefolytatásának hiányára vonatkozó megfontolásai mellékesek, és ezért azokat az easyJet nem kifogásolhatja eredményesen. Mindenesetre a szóban forgó szerződések megkötését megelőző pályázati felhívások nem pótolják a közbeszerzési eljárást.

82. Ami a harmadik jogalapot illeti, az hatástalan, mivel a T-8/18 ítélet indokolása, amelyre e jogalap vonatkozik, arra a kérdésre vonatkozik, hogy a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetői által az easyJethez hasonló légitársaságok javára teljesített kifizetések az autonóm régiónak tudhatók-e be, és állami forrásoknak minősülnek-e, nem pedig azon külön kérdésre, hogy e légitársaságok ebből következően előnyben részesültek-e. Mindenesetre e jogalap megalapozatlan. Az easyJet által az említett jogalap keretében vitatott pontokban ugyanis a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott intézkedések szövegére és rendszerére, valamint végrehajtásának részletes szabályaira tekintettel a repülőtér-üzemeltetőket úgy kell tekinteni, mint amelyeket az autonóm régió előzetesen korlátoz és ellenőriz számos lényeges ponton, ugyanakkor rendelkezik bizonyos mérlegelési mozgástérrel a járulékos vonatkozások tekintetében, és ezen értékelés, amely a fellebbezés keretében nem vonható kétségbe, nem téved a tények jogi minősítésében, illetve belső ellentmondástól mentes. Egyébiránt a Törvényszék easyJet által hivatkozott ítélkezési gyakorlata az "állami támogatási program" fogalmának alkotóelemeire vonatkozó külön kérdésre vonatkozik.

83. A negyedik jogalap legalábbis részben hatástalan, mivel olyan értékelésekre vonatkozik, amelyekkel a Törvényszék a teljesség kedvéért érdemben elutasította az easyJet érveit, amelyekről korábban megállapította, hogy azok elfogadhatatlanok, amit az easyJet a fellebbezésében nem vitat. Mindenesetre e jogalap megalapozatlan. A Bizottság ugyanis a vitatott határozatban, majd a Törvényszék a T-8/18 ítéletben a repülőtér-üzemeltetőket nem azzal az indokkal tekintette közvetítőnek, hogy az autonóm régió által nyújtott pénzeszközöket a légitársaságoknak átutalták, hanem azért, mert a vitatott intézkedések nem mentesítették őket olyan költségek vagy terhek alól, amelyek szokásos piaci körülmények között őket terhelték volna.

A Bíróság álláspontja

Az elfogadhatóságról

84. A Bizottság vitatja a C-343/20. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezés első és második jogalapjának elfogadhatóságát.

85. E jogalapok közül az elsőt illetően ezen intézmény elsődlegesen arra hivatkozik, hogy az nem jelöli meg pontosan a T-8/18 ítélet azon indokait, amelyekre az vonatkozik.

86. E tekintetben a Bíróság eljárási szabályzata 169. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a fellebbezésben hivatkozott jogalapoknak pontosan meg kell jelölniük a Törvényszék határozatának azon indokait, amelyeket a fellebbező vitat.

87. Ezenkívül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy e követelmény be nem tartása a jogalap elfogadhatatlanságát vonja maga után (2014. szeptember 11-iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C-382/12 P, EU:C:2014:2201, 150. pont; 2022. április 28-iChangmao Biochemical Engineering kontra Bizottság ítélet, C-666/19 P, EU:C:2022:323, 186. pont).

88. A jelen ügyben azonban meg kell állapítani, hogy a C-343/20. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezés alátámasztására felhozott első jogalap megjelöli a T-8/18 ítélet indokolásának az easyJet által vitatott konkrét pontját, vagyis annak 107. pontját. Egyébiránt e jogalap pontosan megjelöli az e pontban esetlegesen szereplő téves jogalkalmazást, amely lényegében abban áll, hogy a Törvényszék tévesen keverte össze azon különböző kumulatív feltételek közül kettő vizsgálatát, amelyek együttes fennállása szükséges ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az állami támogatás fennállását, vagyis azt, amely egyrészt az állam által nyújtott előnyre, másrészt pedig azt, amely azon feltételre vonatkozik, amely szerint ezen előnyt állami forrásokból kell nyújtani.

89. Amint a Bizottság másodlagosan azt állítja, hogy az említett jogalap mindenesetre nem kellően pontos, sőt hatástalan, mivel az általa azonosított pont a T-8/18 ítélet azon indokolásának részét képezi, amely a vitatott határozatnak az állami források fennállására vonatkozó részére vonatkozik, nem pedig ezen ítéletnek az előny fennállása kérdésére vonatkozó külön indokaira, amely kérdésre az easyJet által előadott jogi érvek összpontosulnak, hozzá kell tenni, hogy bár pontos, a Törvényszék érvelésének felépítésére vonatkozó ezen észrevétel nem jelenti azt, hogy a szóban forgó jogalap hatástalan.

90. Ellentétben ugyanis azzal, amit a Bizottság állít, a Törvényszék az előny fennállásának vizsgálata során általános jelleggel hivatkozott azokra az indokokra, amelyeket korábban az állami források fennállásának kérdése körében megjelölt, amint az a T-8/18 ítélet 174. pontjából következik, amely szerint "[a]mi a felperes arra vonatkozó érvelését illeti, hogy a repülőtér-üzemeltetőket az autonóm régió által nyújtott pénzeszközök felhasználása során és a légitársaságokkal fennálló szerződéses jogviszonyaik meghatározása során megillető önállóságra tekintettel alkalmazni kell a piacgazdasági magánszereplő elvét, ezen érvelést a fentebb az első jogalap második részének vizsgálata keretében már kifejtett okokból el kell utasítani".

91. Ráadásul ezen ítéletnek az easyJet által kifogásolt 107. pontja egyike azon indokoknak, amelyekre a Törvényszék ily módon utalt. E bíróság ugyanis ebben első alkalommal ismertette azon értékelését, amely szerint "meg kell állapítani, hogy amennyiben - mint a jelen ügyben is - megállapítható, hogy az állami forrásokból származó előnyt a közvetlen címzett átruházta valamely végső kedvezményezettre, nincs jelentősége annak, hogy ezt az átruházást a közvetlen címzett kereskedelmi logikát követve hajtotta végre, vagy ellenkezőleg, ezen átruházás közérdekű célt szolgált". Ezenkívül ezt az értékelést az említett bíróság később különböző okokból megismétli és pontosítja a Bizottság által a vitatott határozatban az előny fennállásával kapcsolatban tett megállapítások és értékelések jogszerűségének vizsgálata céljából, különösen az említett ítéletnek az easyJet más fellebbezési jogalapjai által érintett pontjaiban, köztük a 176-178., 189-191., 225. és 226. pontban.

92. E körülményekre tekintettel nem róható fel az easyJetnek, hogy a Törvényszékkel szemben felrótt téves jogalkalmazás forrását nem jelölte meg annál pontosabban, mint ahogyan azt tette.

93. Ami az easyJet által hivatkozott második jogalapot illeti, a Bizottság meglehetősen általánosságban azt állítja, hogy az túl pontatlan ahhoz, hogy elfogadható legyen.

94. E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az eljárási szabályzat 169. cikkének (2) bekezdésében foglalt és a jelen ítélet 86. pontjában felidézett követelménynek megfelelően e jogalap pontosan megjelöli a T-8/18 ítélet indokolásának azon részét, amelyről az easyJet úgy véli, hogy téves jogalkalmazáson alapul, nevezetesen az ítélet 175-178., 189-193. és 216-218. pontját.

95. Másodszor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy e követelményen túl a fellebbezési eljárásban részt vevő valamennyi félnek az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdésére, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 168. cikke (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel pontosan meg kell jelölnie azokat a jogi érveket, amelyek mindegyiket konkrétan alátámasztják az általa hivatkozott különböző jogalapok közül, különben az ezen előírásnak nem megfelelő jogalap vagy jogalapok elfogadhatatlannak minősülnek (2015. szeptember 3-iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság ítélet, C-398/13 P, EU:C:2015:535, 53. pont; 2021. július 15-iDeutsche Lufthansa kontra Bizottság ítélet, C-453/19 P, EU:C:2021:608, 95. pont).

96. A jelen ügyben az easyJet szintén tiszteletben tartotta ezt a követelményt, amint az a jelen ítélet 64-70. pontjából kitűnik.

97. Következésképpen a C-343/20. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezés első és második jogalapja elfogadható.

Az ügy érdeméről

98. Előzetesen meg kell állapítani, hogy bár a Volotea által a C-331/20. P. sz. ügyben előterjesztett első jogalap első kifogásának alátámasztására felhozott jogi érvek és az easyJet által a C-343/20. P. sz. ügyben előterjesztett négy jogalapjának alátámasztása érdekében előadott jogi érvek egyrészt nem ugyanolyan módon épülnek fel, másrészt pedig a tartalmuk bizonyos pontokban eltér egymástól, e két jogi érvcsoport mégis jelentős mértékben átfedi egymást. Közelebbről, mind a Volotea, mind az easyJet a lényegüket tekintve nagyrészt hasonló és egymást kiegészítő érvekkel vitatja azon érvelés három lényeges és meghatározó aspektusát, amelyet a Törvényszék hol azonos, hol hasonló megfogalmazásban a megtámadott ítéletekben követett.

99. Ugyanis, amint az a jelen ítélet 52-55., 64-69., 72. és 75. pontjából következik, az egyik és a másik felperes mindenekelőtt azokat az értékeléseket kifogásolja, amelyek alapján a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy az a kérdés, hogy a Cagliari-Elmas és olbiai repülőterek üzemeltetőin keresztül eljáró autonóm régió által nyújtott előnyben részesültek-e, nem vizsgálható a piacgazdasági magánszereplő elve alapján, mivel ez az elv a jelen ügyben nem alkalmazható tekintettel a szóban forgó intézkedések által követett közpolitikai célokra, azon körülményre, hogy ezek a repülőtér-üzemeltetők nem voltak közjogi jogalanyok, és azon tényre, hogy utóbbiak ezen intézkedések végrehajtása során nem rendelkeztek jelentős autonómiával az autonóm régióval szemben (a T-607/17 ítélet 116-119. és 124-127. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 174-177. és 190-193. pontja).

100. Ezt követően a Volotea és az easyJet azokat az értékeléseket vitatja, amelyekben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy azt a kérdést, hogy ők a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőin keresztül eljáró autonóm régió által nyújtott előnyben részesültek-e, egy olyan kritérium alkalmazásával kell elemezni, amely annak meghatározására irányul, hogy e régió az áruknak vagy szolgáltatásoknak a szokásos piaci feltételek mellett eljáró magánbeszerzőjeként viselkedett-e (a T-607/17 ítélet 128-136. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 194-203. pontja). E tekintetben, amint az a jelen ítélet 54., 55., 66-69., 72. és 75. pontjából kitűnik, a Volotea kifogása azon elemekre irányul, amelyek tekintetében a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy e kritérium alapján kell gyakorolnia a felülvizsgálatát, vagyis egyrészt az e régió részéről a légi járatokra vonatkozó valós igény fennállására, másrészt pedig a közbeszerzési eljárás lefolytatására, miközben az easyJet e körülmények közül a másodikra hivatkozva a kifogását arra összpontosítja, hogy ezen elemek vizsgálata lényegében arra késztette a Törvényszéket, hogy megkerülje azt a kérdést, vagy legalábbis ne foglalkozzon megfelelően azzal a kérdéssel, hogy a légitársaságok és a repülőtér-üzemeltetők között létrejött szerződéseket szokásos piaci feltételek mellett kötötték-e.

101. Végül mind a Volotea, mind pedig az easyJet lényegében azt rója fel a Törvényszéknek, hogy az tévesen minősítette a tényeket, és nem vizsgálta meg komolyan az általuk a Bizottság azon értékeléseinek és megállapításainak vitatása érdekében benyújtott bizonyítékokat, amelyek szerint az általuk a repülőtér-üzemeltetőkkel kötött szerződések olyan előnyt képeztek, amelyben szokásos piaci feltételek mellett nem részesültek volna (a T-607/17 ítélet 139., 143. és 144. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 189-193. és 216-218. pontja).

102. Elsőként emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából először is az következik, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett "állami támogatásnak" minősítéshez az e rendelkezésben előírt valamennyi feltétel teljesülése szükséges (1990. március 21-iBelgium kontra Bizottság ítélet, C-142/87, EU:C:1990:125, 25. pont; 2021. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 103. pont).

103. Ezek között szerepel különösen az a feltétel, amely szerint a szóban forgó állami intézkedésnek adott esetben szelektív előnyben kell részesítenie azon vállalkozást vagy vállalkozásokat, amelyek ezen intézkedés kedvezményezettjei (2003. július 24-iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet, C-280/00, EU:C:2003:415, 75. pont; 2021. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 103. pont).

104. Másodszor, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett "előny" fogalma nemcsak a szubvencióhoz hasonló pozitív juttatásokat foglalja magában, hanem azokat a beavatkozásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheket, és amelyek ezáltal azokkal azonos természetűek és hatásúak (1994. március 15-iBanco Exterior de España ítélet, C-387/92, EU:C:1994:100, 13. pont; 2021. március 4-iBizottság kontra Club Barcelona ítélet, C-362/19 P, EU:C:2021:169, 59. pont).

105. Így lényegében azokról a hatásokról van szó, amelyeket az állami intézkedés adott esetben az intézkedés révén kedvezményezett vállalkozásra vagy vállalkozásokra gyakorolt, amelyet az előny fennállásának megállapítása érdekében figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy azt közvetlenül az állam, vagy az általa e célból létrehozott vagy kijelölt közjogi vagy magánjogi jogalany nyújtja-e (1977. március 22-iSteinike & Weinlig ítélet, 78/76, EU:C:1977:52, 21. pont; 2019. május 15-i Achema és társai ítélet, C-706/17, EU:C-706/17, 50. pont).

106. Ezzel szemben, mivel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami intézkedések okai vagy céljai szerint (1974. július 2-iOlaszország kontra Bizottság ítélet, 173/73, EU:C:1974:71, 27. pont; 2003. február 13-iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C-409/00, EU:C:2003:92, 46. pont), az azon tagállam által követett célok jellege, amely ezen intézkedéseket meghozta, vagy amelynek azok betudhatók, egyáltalán nem befolyásolja azt a kérdést, hogy az intézkedések előnyben részesítenek-e egy vagy több vállalkozást, és tágabb értelemben azt, hogy azok állami támogatásnak minősülnek-e (2011. december 8-iFrance Télécom kontra Bizottság, C-81/10 P, EU:C:2011:811, 17. pont, valamint 2022. január 25-iBizottság kontra European Food e.a., C-638/19 P, EU:C:2022:50, 122. pont).

107. Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy megfelel a jelen ítélet 103. pontjában említett feltételnek az olyan állami intézkedés, amely formájától és céljaitól függetlenül közvetlenül vagy közvetve alkalmas egy vagy több vállalkozás előnyben részesítésére, vagy olyan előnyt biztosít számukra, amelyben szokásos piaci feltételek között nem részesülhettek volna (2003. július 24-iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítélet, C-280/00, EU:C:2003:415, 84. pont; 2020. szeptember 17-iCompagnie des pêches de Saint-Malo ítélet, C-212/19, EU:C:2020:726, 39. pont).

108. Végül az ilyen előny fennállásának minősítése főszabály szerint a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazásával történik (2018. március 6-iBizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank ítélet, C-579/16 P, EU:C:2018:159, 45. pont; 2021. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 105. pont), kivéve, ha az adott ügyben szóban forgó állami magatartást nem lehet összehasonlítani egy magánszereplő magatartásával, mivel ez a magatartás elválaszthatatlanul kapcsolódik egy olyan infrastruktúra meglétéhez, amelyet magánszereplő soha nem tudott volna biztosítani (lásd ebben az értelemben: 2003. július 3-iChronopost és társai kontra Ufex és társai ítélet, C-83/01 P, C-93/01 P és C-94/01 P, EU:C:2003:388, 31-38. pont), vagy ha az állam közhatalmi minőségében járt el. Ez utóbbi tekintetben azonban meg kell jegyezni, hogy a közhatalmi jogosítványok gyakorlása, mint például a jogalkotási vagy adóügyi jellegű eszközök igénybevétele, önmagában nem vonja maga után ezen elv alkalmazhatatlanságát (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5-iBizottság kontra EDF ítélet, C-124/10 P, EU:C:2012:318, 81. és 92. pont; 2014. április 3-iBizottság kontra Hollandia és ING Groep ítélet, C-224/12 P, EU:C:2014:213, 30. pont; 2018. március 6-iBizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank ítélet, C-579/16 P, EU:C:2018:159, 48. pont). Ugyanis a szóban forgó állami beavatkozás gazdasági jellege, nem pedig az ennek érdekében alkalmazott eszközök teszik alkalmazhatóvá az említett elvet (2017. szeptember 20-iBizottság kontra Frucona Košice ítélet, C-300/16 P, EU:C:2017:706, 27. pont).

109. Amint arra a főtanácsnok az indítványának 63., 71. és 74. pontjában lényegében rámutatott, maga a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazása is magában foglalja, hogy esetről esetre különböző konkrét kritériumokhoz folyamodjanak, amelyek mindegyike arra irányul, hogy a szóban forgó állami intézkedést - különösen annak jellegét figyelembe véve - a lehető legjobban és a lehető legmegfelelőbb módon hasonlítsa össze egy adott esetben azzal az intézkedéssel, amelyet a lehető legközelebbi helyzetben lévő és a szokásos piaci feltételek között eljáró piaci magánszereplő alkalmazhatott volna (lásd ebben az értelemben: 2018. március 6-iBizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank, C-579/16 P, EU:C:2018:159, 52. és 55. pont).

110. Amint az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, e kritériumok magukban foglalják többek között a magánbefektető kritériumát, amelyet olyan állami intézkedések esetén kell alkalmazni, mint a tőke-hozzájárulások (1991. március 21-iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C-305/89, EU:C:1991:142, 18. és 19. pont; 2020. december 10-iComune di Milano kontra Bizottság ítélet, C-160/19 P, EU:C:2020:1012, 105. pont). Ezek közé tartozik a magánhitelező kritériuma is, amelyet olyan intézkedések esetén kell alkalmazni, mint a tartozás visszafizetésének fizetési könnyítései (1999. április 29-iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C-342/96, EU:C:1999:210, 46. pont; 2017. szeptember 20-iBizottság kontra Frucona Košice ítélet, C-300/16 P, EU:C:2017:706, 22. és 28. pont), a magánjogi adós kritériuma (2021. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 123. és 156. pont), vagy még a magánértékesítő kritériuma, amely az olyan intézkedések esetében alkalmazandó, amelyek közvetlenül vagy állami szerveken vagy az állam ellenőrzése vagy befolyása alatt álló magánvállalkozásokon keresztül történő termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra, valamint ezek értékesítési feltételeinek - például az árnak - a meghatározására vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 1988. február 2-iKwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság ítélet, 67/85, 68/85 és 70/85, EU:C:1988:38, 28. pont; 1996. július 11-iSFEI és társai ítélet, C-39/94, EU:C:1996:285, 59. pont; 2001. november 8-iAdria-Wien Pipeline és Wietersdorfer & Peggauer Zementwerke ítélet, C-143/99, EU:C:2001:598, 39. és 40. pont).

111. Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy abban az esetben, ha a Bizottság állami intézkedésre vonatkozó eljárást indít, és annak végén olyan határozatot fogad el, amelyben ezen intézkedést "állami támogatásnak" minősíti, ezen intézménynek kell a határozatában bizonyítania az ilyen támogatás fennállását, és így különösen azt, hogy az említett intézkedés előnyt biztosít az általa kedvezményezett vállalkozás vagy vállalkozások számára, egy alaposan és pártatlanul lefolytatandó vizsgálat alapján, ehhez a lehető legteljesebb és legmegbízhatóbb bizonyítékokra támaszkodva (2021. március 4-iBizottság kontra Fútbol Club Barcelona ítélet, C-362/19 P, EU:C:2021:169, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

112. E kötelezettség tiszteletben tartását azonban azon információk alapján kell megítélni, amelyek a határozata meghozatalának időpontjában a Bizottság rendelkezésére állhattak (1986. július 10-iBelgium kontra Bizottság ítélet, 234/84, EU:C:1986:302, 16. pont; 2017. szeptember 20-iBizottság kontra Frucona Košice ítélet, C-300/16 P, EU:C:2017:706, 70. pont), amennyiben ezen intézmény élt azokkal a hatáskörökkel, amelyek lehetővé teszik számára, hogy beszerezze azokat az információkat, amelyek szükségesnek vagy hasznosnak tűnnek a számára, különösen azon hatáskörével, hogy felszólítást intézzen a szóban forgó állami intézkedést elrendelő és ezen információkkal rendelkező tagállamhoz (lásd ebben az értelemben: 1990. február 14-iFranciaország kontra Bizottság ítélet, C-301/87, EU:C:1990:67, 19-22. pont; 2017. szeptember 20-iBizottság kontra Frucona Košice ítélet, C-300/16 P, EU:C:2017:706, 71. pont).

113. Ami különösen a piacgazdasági magánszereplő elvének adott esetben való alkalmazását illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ez azt jelenti, hogy a Bizottság az adott ügy valamennyi releváns körülményét figyelembe vevő átfogó értékelés alapján bizonyítja, hogy a szóban forgó állami intézkedés által kedvezményezett vállalkozás vagy vállalkozások nyilvánvalóan nem részesültek volna összehasonlítható előnyben a megfelelően körültekintő és gondos, a lehető legközelebbi helyzetben lévő és a szokásos piaci feltételek között eljáró magánszereplőtől. Ezen átfogó értékelés keretében a Bizottságnak figyelembe kell vennie minden olyan lehetőséget, amelyet egy ilyen gazdasági szereplő észszerűen mérlegelhetett volna, minden olyan rendelkezésre álló információt, amely jelentősen befolyásolhatta a döntését, valamint az előny nyújtására vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában előre látható fejleményeket (lásd ebben az értelemben: 2020. március 26-iLarko kontra Bizottság ítélet, C-244/18 P, EU:C:2020:238, 28-31. és 65. pont; 2013. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 108-113. pont).

114. A Bizottságnak különösen azt kell értékelnie, hogy az ügylet, amellyel az előnyt szerezték, az adott időpontban gazdaságilag, kereskedelmileg és pénzügyileg észszerűnek tekinthető-e, figyelembe véve annak rövid vagy hosszabb távú jövedelmezőségi kilátásait és az egyéb kereskedelmi vagy gazdasági érdekeket, amelyek az ügylethez kapcsolódtak (lásd ebben az értelemben: 1986. július 10-iBelgium kontra Bizottság ítélet, 234/84, EU:C:1986:302, 14. és 15. pont; 1991. március 21-iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C-303/88, EU:C:1991:136, 21. és 22. pont; 2014. április 3-iBizottság kontra Hollandia és ING Groep ítélet, C-224/12 P, EU:C:2014:213, 36. pont; 2020. december 10-iComune di Milano kontra Bizottság ítélet, C-160/19 P, EU:C:2020:1012, 107. pont).

115. A jelen ügyben a Törvényszék figyelmen kívül hagyta az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő bizonyos követelményeket.

116. Kétségtelen, hogy a T-607/17 ítéletben hallgatólagosan és a T-8/18 ítélet 185. pontjában kifejezetten tartózkodott attól, hogy a Bizottság azon megállapítására támaszkodjon, amely szerint az Olasz Köztársaság nem hivatkozott a piacgazdasági magánszereplő elvére, tekintettel arra, hogy e megállapítás a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára tekintettel nem releváns (2012. június 5-iBizottság kontra EDF ítélet, C-124/10 P, EU:C:2012:318, 103. és 104. pont; 2021. november 11-iAutostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C-933/19 P, EU:C:2021:905, 107. pont).

117. Ugyanakkor megállapította, hogy ezt az elvet úgy kell tekinteni, hogy az a jelen ügyben három okból nem alkalmazható, amelyek közül az első lényegében arra a körülményre vonatkozik, hogy a vitatott határozattal érintett repülőtér-üzemeltetők nem voltak állami tulajdonban álló szervezetek (a T-607/17 ítélet 117-119., 124. és 125. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 175-177., 190. és 191. pontja), a második arra a körülményre vonatkozik, hogy a vitatott intézkedéseket bevezető támogatási program közpolitikai célokat követett (a T-607/17 ítélet 124-127. és 130. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 190-193. pontja), a harmadik pedig arra a körülményre vonatkozik, hogy e repülőtér-üzemeltetők e program és ezen intézkedések végrehajtására szorítkoztak, anélkül, hogy ebben az összefüggésben jelentős autonómiával rendelkeztek volna az autonóm régióval szemben (a T-607/17 ítélet 116., 118. és 119. pontja, valamint T-8/18 ítélet 174., 176. és 177. pontja).

118. Márpedig ezen indokok egyike sem volt olyan jellegű, hogy kizárja a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatóságát.

119. Ily módon az említett indokok közül sem az első, sem a harmadik nem teszi lehetővé e kizárás megállapítását, mivel ezen elv akkor is alkalmazható, ha az állam egy vagy több vállalkozásnak nyújt előnyt közvetlenül vagy az ellenőrzése vagy befolyása alatt álló magánvállalkozások közvetítésével, amint az a jelen ítélet 105. és 110. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, és amint arra a főtanácsnok az indítványának 94. pontjában emlékeztetett.

120. Hasonlóképpen, a Törvényszék által elfogadott második indok sem zárta ki egyáltalán a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatóságát, amint az a jelen ítélet 106. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, és amint arra a főtanácsnok az indítványának 80., 82. és 95. pontjában emlékeztetett. A közpolitikai célkitűzések követése ugyanis szorosan hozzátartozik az állami intézkedések többségéhez, amelyek "állami támogatásnak" minősíthetők, és e célból ezen elvre tekintettel vizsgálhatók (lásd ebben az értelemben: 1991. március 21-iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C-305/89, EU:C:1991:142, 20. pont; 1994. szeptember 14-iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C-42/93, EU:C:1994:326, 14. pont). Az említett elv alkalmazásának azonban az a következménye, hogy ezeket az intézkedéseket az ilyen célkitűzésektől (lásd ebben az értelemben: 1986. július 10-iBelgium kontra Bizottság ítélet, 234/84, EU:C:1986:302, 14. pont) és az állam közhatalmi minőségéhez kapcsolódó azon előnyöktől elvonatkoztatva kell megvizsgálni, amelyeket ezek megvalósítása eredményezhet (lásd ebben az értelemben: 2012. június 5-iBizottság kontra EDF ítélet, C-124/10 P, EU:C:2012:318, 79. pont; 2018. március 6-iBizottság kontra FIH Holding és FIH Erhvervsbank ítélet, C-579/16 P, EU:C:2018:159, 55., 57. és 58. pont).

121. Mindemellett meg kell állapítani, hogy a Törvényszék, miközben tévesen állapította meg a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatatlanságát, mindazonáltal - amint arra a Volotea és az easyJet rámutat - úgy ítélte meg, hogy azokat a légitársaságokat, amelyek a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőivel a légi közlekedési, marketing- és reklámszolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket kötöttek, úgy kell tekinteni, hogy azok "olyan előnyben részesültek, amelyben szokásos piaci körülmények között nem részesültek volna", azzal az indokkal, hogy az e szerződések alapján nekik fizetett díjazás nem minősül az autonóm régió valódi szükségleteit kielégítő szolgáltatások ellenértékének, és hogy ráadásul e szerződéseket a szóban forgó repülőtér-üzemeltetők előzetes közbeszerzési vagy azzal egyenértékű eljárás lefolytatása nélkül kötötték (a T-607/17. ítélet 128-149. pontja, valamint a T-8/18 ítélet 174. és 194-217. pontja).

122. E megfontolásokra tekintettel a Törvényszék a T-607/17 ítélet 150. pontjában és a T-8/18 ítélet 218. pontjában megállapította, hogy a Bizottság érvényesen juthatott arra a következtetésre, hogy az autonóm régió által az említett repülőtér-üzemeltetők közvetítésével a Volotea és az easyJet részére az általuk nyújtott szállítási, marketing-és reklámszolgáltatások ellenértékeként olyan előnyt biztosított számukra, amelyben azok szokásos piaci feltételek mellett nem részesültek volna.

123. Márpedig, amint az a jelen ítélet 109. és 110. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból és a főtanácsnok indítványának 99. pontjából kitűnik, a magánbeszerző kritériuma - akárcsak a párja, a magánértékesítő kritériuma - egyike a piacgazdasági magánszereplő elvét konkretizáló különböző kritériumoknak. E körülmények között a jelen ítélet 117-120. pontjában megállapított téves jogalkalmazás csak akkor vonhatja maga után a megtámadott ítéletek hatályon kívül helyezését, ha bebizonyosodik, hogy a Törvényszék e további indokai szintén tévesek jogilag, és így nem alkalmasak ezen ítéletek rendelkező részének megalapozására.

124. Másodszor e tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az említett indokok lényegében a Bizottság által a vitatott határozatban korábban tett megállapításokhoz és értékelésekhez kapcsolódóan kerültek megfogalmazásra. Következésképpen a Volotea tévesen rója fel a Törvényszéknek, hogy figyelmen kívül hagyta a Bizottság határozatainak jogszerűségével kapcsolatos bírósági feladatkörének korlátait, amikor ugyanezeket az indokokat fejtette ki.

125. Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy a magánbeszerző kritériumát, amennyiben az a piacgazdasági magánszereplő elvének egyik lehetséges változatát képezi, következésképpen ezen elvvel, valamint az annak alkalmazását övező bizonyítási követelményekkel összhangban kell értelmezni és alkalmazni.

126. E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül az következik, hogy abban az esetben, ha egy állam vagy más közjogi jogalany úgy dönt, hogy árukat vagy szolgáltatásokat értékesít, vagy ezzel párhuzamban, közvetlenül egy vagy több magánvállalkozástól szerez be, akkor a közbeszerzési eljárás olyan módon történő lefolytatása, amely biztosítja annak nyílt, pártatlan és hátrányos megkülönböztetéstől mentes jellegét, bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi annak vélelmezését, hogy az ezen eljárás eredményeként e célból kötött szerződések vagy egyéb aktusok, valamint az azokban meghatározott díjazás a szokásos piaci feltételeket, és különösen a szokásos árat vagy a szokásos piaci értéket tükrözi, ami kizárja az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti "előny" fennállását (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16-iBVVG-ítélet, C-39/14, EU:C:2015:470, 29. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127. Ugyanakkor ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az ilyen eljárás lefolytatása nem mindig kötelező az ilyen értékesítési vagy beszerzési ügylethez, ráadásul más eszközök is léteznek az ilyen előny fennállásának kizárására. Ugyanis más eszközöket is igénybe lehet venni, mint például független szakvélemény elkészítését (2015. július 16-iBVVG-ítélet, C-39/14, EU:C:2015:470, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) vagy a releváns költségek megbízható, szigorú és teljes körű értékelését (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 2-iBizottság kontra Scott ítélet, C-290/07 P, EU:C:2010:480, 70-75. pont), annak biztosítása érdekében, hogy az így végrehajtott ügylet szokásos piaci ügyletnek minősüljön, amely szokásos ár vagy szokásos piaci érték megállapítását eredményezi.

128. A közbeszerzési eljárás lefolytatása még kevésbé szolgálhat az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett "előny" fennállása kizárásának egyedüli eszközéül abban az esetben, ha az állam a magánvállalkozások körében nem közvetlenül, hanem más olyan magánvállalkozások közvetítésével értékesít vagy szerez be árukat vagy szolgáltatásokat, amelyek nem kötelesek ilyen eljárást lefolytatni. Bármi legyen is az általa alkalmazott eszköz, az a kérdés, hogy az ilyen előny fennállását ki kell-e zárni, vagy ellenkezőleg, azt el kell fogadni, mindenképpen szükségessé teszi annak értékelését, hogy az ezen értékesítést vagy beszerzést előíró szerződések vagy más aktusok - a jelen ítélet 113. és 114. pontjában felidézettek szerint - szokásos piaci feltételeket tükröznek-e, vagy sem.

129. Ezenkívül, amint az ugyanezen pontokból következik, a Bizottságnak kell elvégeznie ezt az értékelést, és bizonyítania az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny fennállását a jelen ítélet 111. és 112. pontjában felidézett feltételek mellett, mivel ezen előny a jelen esetben - feltéve, hogy megállapítást nyer - csak a szóban forgó kedvezményezetteket szokásos piaci körülmények között megillető díjazás és a repülőtér-üzemeltetők által nekik ténylegesen kifizetett díjazás közötti különbségnek felelhet meg.

130. Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék figyelmen kívül hagyta ezeket a különböző anyagi jogi és bizonyítási követelményeket.

131. Egyrészt ugyanis a Törvényszék az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdéséből eredő követelmények elemzése keretében, valamint a tények e követelményeknek megfelelő jogi minősítésével kapcsolatban lényegében megelégedett annak megállapításával, hogy a jelen ügyben szóban forgó szerződéseket nem a szerződő feleket képező magánjogi szervezetek kötötték meg valamely közbeszerzési eljárást követően, amint az a T-607/17 ítélet 136., 137. és 141. pontjából, valamint a T-8/18 ítélet 203., 204. és 208. pontjából kitűnik, majd ezt követően annak kimondásával, hogy ezen eljárás lebonyolítása "bizonyíthatta volna a piaci feltételek fennállását, és ennélfogva az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny hiányát", és hogy a jelen esetben a Volotea és az easyJet "nem" bizonyította, hogy a Cagliari-Elmas és olbiai repülőterek üzemeltetői "egyenértékű" eljárást alkalmaztak, amint az a T-607/17 ítélet 140., 142. és 143. pontjából, valamint a T-8/18 ítélet 207., 209. és 210. pontjából kitűnik.

132. Ezáltal az említett bíróság indokolatlan jelentőséget tulajdonított annak a körülménynek, hogy azon magánvállalkozások, amelyek nem kötelesek közbeszerzési eljárás lefolytatására, és amelyek ilyen szerződéseket kívánnak kötni, előzetesen ilyen eljáráshoz vagy azzal egyenértékű eljáráshoz folyamodjanak, ellenkező esetben, ennek hiányában kiteszik magukat annak, hogy e szerződések automatikusan az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett "előnynek" minősülnek abban az esetben, ha e magánvállalkozások valamelyike állami pénzeszközökből finanszírozza szerződéses kötelezettségeit. Ugyanis sem az ilyen, vagy azzal egyenértékű közbeszerzési eljárás alkalmazásának szükségessége, sem az ezen eljárás alkalmazásának hiánya által eredményezett automatikus következmény nem következik e rendelkezésből vagy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, amely éppen ellenkezőleg, esetről esetre történő, átfogó és konkrét értékelést követel meg, amint arra a jelen ítélet 113., 114. és 128. pontja emlékeztet, és egyébiránt a Bizottságot kötelezik arra, hogy bizonyítsa az előny fennállását, nem pedig az érintett vállalkozásokat arra, hogy bizonyítsák az előny hiányát (lásd ebben az értelemben: 2020. december 10-iComune di Milano kontra Bizottság ítélet, C-160/19 P, EU:C:2020:1012, 111. pont).

133. Másrészt a Törvényszék a T-607/17 ítélet 139. pontjában, valamint a T-8/18 ítélet 206. pontjában arra szorítkozott, hogy "kétségessé tegye" azt a kérdést, hogy a repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szerződések tárgyát képező marketingszolgáltatások az autonóm régió számára "valós igényeknek" feleltek-e meg. Márpedig ez az értékelés nem tette lehetővé számára, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt állapítson meg, amint azt a Volotea helyesen állítja.

134. Ugyanakkor a Törvényszék a megtámadott ítéletekben nem kívánta felülvizsgálni, hogy a Bizottság a vitatott határozatban eleget tett-e az őt terhelő azon kötelezettségnek, hogy megállapítsa, hogy a repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szerződések szokásos piaci ügyleteknek minősülnek-e. Épp ellenkezőleg, tagadta e kérdés relevanciáját, ugyanakkor e tekintetben általános értékelést fogalmazott meg, amint az a T-607/17 ítélet 118., 125. és 143. pontjából, valamint a T-8/18 ítélet 176., 191. és 210. pontjából kitűnik. Márpedig az említett kérdés vizsgálata a jelen ítélet 113., 114. és 128. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatra tekintettel szükséges volt, amint arra az easyJet helyesen hivatkozik.

135. Következésképpen annak megállapításával, hogy azokat a légitársaságokat, amelyek a Cagliari-Elmas és az olbiai repülőtér üzemeltetőivel légi közlekedési, marketing- és reklámszolgáltatásokról szóló szerződéseket kötöttek, úgy kell tekinteni, hogy azok az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett "előnyben" részesültek, mivel az e szerződések alapján részükre fizetett díjazás nem képezte az autonóm régió részéről a valódi szükségletnek megfelelő szolgáltatások ellenértékét, és mivel ezen túlmenően e szerződéseket a szóban forgó repülőtér-üzemeltetők előzetes közbeszerzési vagy azzal egyenértékű eljárás lefolytatása nélkül kötötték, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot.

136. Emiatt a Törvényszék szintén tévesen alkalmazta a jogot, amikor a T-607/17 ítélet 150. pontjában és a T-8/18 ítélet 218. pontjában megállapította, hogy a Bizottság jogosan juthatott arra a következtetésre, hogy az autonóm régió az említett repülőtér-üzemeltetőkön keresztül eljárva a Volotea és az easyJet részére az általuk nyújtott szállítási, marketing-és reklámszolgáltatások ellenértékeként olyan előnyt biztosított számukra, amelyben azok szokásos piaci feltételek mellett nem részesültek volna.

137. Ebből következik, hogy a C-331/20. P. sz. ügyben hivatkozott első jogalap első kifogása, valamint a C-343/20. P. sz. ügyben hivatkozott négy jogalap megalapozott annyiban, amennyiben azok a piacgazdasági magánszereplő elvének a jelen ügyben való értelmezésére, alkalmazhatóságára és alkalmazására vonatkoznak.

138. Mivel egy adott intézkedés "állami támogatásnak" minősítése egyéb kumulatív feltételek mellett annak bizonyítását igényli, hogy ez az intézkedés előnyt biztosított egy vagy több vállalkozásnak, amint arra a jelen ítélet 102. és 103. pontja emlékeztet, és az előző pontban említett jogalapoknak helyt kell adni, hatályon kívül kell helyezni a T-607/17 ítéletet, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a Volotea által a C-331/18. sz. ügyben benyújtott fellebbezésének alátámasztására felhozott többi kifogást és jogalapot, és hatályon kívül kell helyezni a T-8/18 ítéletet annyiban, amennyiben az az easyJet keresetét mint megalapozatlant elutasította.

Az első fokon előterjesztett keresetről

139. Ha a per állása megengedi, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti.

140. A jelen ügyben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a jelen két jogvita tárgyában - amelyek érdemben való eldöntését a per állása megengedi - érdemben kell határozni, mivel azok a Törvényszék előtti kontradiktórius vita tárgyát képezték, és mivel a lezárásuk érdekében eldöntendő kérdéseket figyelembe véve semmilyen további pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel elrendelését nem igénylik.

141. Amint az a jelen ítélet 35-40. pontjában megállapításra került, a Volotea a Törvényszék előtt a keresetének alátámasztására öt jogalapra hivatkozott. Az easyJet a maga részéről hat jogalapot hozott fel a keresetének alátámasztására.

142. Először is együttesen kell megvizsgálni a Volotea által hivatkozott első és ötödik jogalapot, amelyek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésén, illetve az indokolás hiányán, valamint az indokolás ellentmondásosságán alapulnak, és az easyJet által hivatkozott második jogalapot, amely ugyanezen rendelkezés megsértésén alapul.

143. Mivel e különböző jogalapok a vitatott határozat azon részére vonatkoznak, amelyben a Bizottság előny fennállását állapította meg, előzetesen meg kell állapítani, hogy ezen előnyt illetően a Bizottság e határozatban olyan érvelést követett, amely a következőképpen foglalható össze.

144. Először is az említett határozat (364)-(377) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy a vitatott intézkedéseket "támogatásoknak" kell minősíteni, amennyiben azok előírják a "finanszírozásnak" vagy "kifizetéseknek" az autonóm régió általi "nyújtását" a repülőtér-üzemeltetőkön "keresztül" a légitársaságok számára "marketingszolgáltatásokért" és a "légi forgalom fokozásá[ért]""cserébe", amely új útvonalak megnyitása és a meglévő útvonalak megerősítése formájában valósul meg, és ekként eljárva mentesítették a légitársaságokat azon költségeik egy része alól, amelyet rendes körülmények között a tevékenységük fejlesztése és népszerűsítése érdekében nekik kellett volna viselniük. Ennek keretében a Bizottság többek között megjegyezte, hogy előírták, hogy az érintett repülőtér-üzemeltetők az említett légitársaságokkal olyan "megállapodásokat" kössenek, amelyek "pénzügyi kompenzációért""cserébe""forgalmi célokat" és a "légi közlekedési műveleteik[bővítését]" kötik ki, "pénzbüntetés" terhe mellett.

145. Másodszor a Bizottság a vitatott határozat (378) és (380)-(388) preambulumbekezdésében foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a vitatott intézkedések "összeegyeztethetők-e a piacgazdasági magánszereplő elvével".

146. E tekintetben először is ezen intézmény a vitatott határozat (380)-(386) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy az autonóm régió "a légitársaságok felé nem [...] piacgazdasági szereplőként viselkedett". E tekintetben a Bizottság, miután jelezte, hogy az Olasz Köztársaság a közigazgatási eljárás során nem hivatkozott a piacgazdasági magánszereplő elvére, mindenekelőtt rámutatott arra, hogy tekintettel az autonóm régió által követett közpolitikai célkitűzésekre, és arra, hogy e régió az érintett különböző repülőtér-üzemeltetők közül csak az egyiket ellenőrizte, valamint arra a körülményre, hogy a vitatott intézkedések inkább egy hatóság által létrehozott programból, mintsem egy repülőtér-üzemeltetőt és egy légitársaságot összekötő egyedi megállapodásból eredtek, ez az elv nem alkalmazható. Ezt követően a Bizottság lényegében megjegyezte, hogy ha az említett elvet alkalmazni kellett volna, az magában foglalta volna annak a nyereségességi elemzés vagy referenciaérték-megállapítás alapján történő meghatározását, hogy az autonóm régió úgy járt-e el, mint egy magánszereplő tette volna, amelynek cselekedeteit a nyereségességi előrejelzések vezérlik, amint az egy repülőtér-üzemeltető által kötött szerződések megléte esetében történt volna, majd hozzátette, hogy az ilyen elemzés vagy értékelés "[n]em vonatkozik erre az esetre". Végül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Olasz Köztársaság nem nyújtott be semmilyen üzleti tervet, nyereségesség-elemzést vagy egyéb iratot, amelyek "egyértelműen azt mutatnák", hogy piacgazdasági magánszereplő magatartásáról van szó.

147. Másodszor a Bizottság a vitatott határozat (386) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy semmilyen közbeszerzési eljárást nem szerveztek a légitársaságok kiválasztására, mivel a repülőtér-üzemeltetők kizárólag "hirdetményeket tettek közzé" és maguk "választották ki a legjobb ajánlatot", majd hozzátette, hogy a jelen ügyben az ilyen eljárás alkalmazása "sem zárhatta volna ki" az előny fennállását, mivel a vitatott intézkedéseket úgy alakították ki, hogy "közpénzből történő finanszírozásban részesítsen légitársaságokat", anélkül hogy e pénzeszközök megfelelnének "a régió valódi szükségleteit kielégítő termékért vagy szolgáltatásért nyújtott ellentételezésnek".

148. Harmadszor, a Bizottság a vitatott határozat (387) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy "[e] körülmények között arra sincs mód, hogy a repülőterek és a légitársaságok közötti[...] egyedi pénzügyi viszonyt [vizsgálja]" annak meghatározása érdekében, hogy az megfelelt-e a piacgazdasági magánszereplő elvének, és "egyértelmű, hogy a repülőtér-üzemeltetők nem piacgazdasági szereplőként jártak el, amikor a különböző légitársaságokkal megállapodtak", de az autonóm "régió által létrehozott támogatási programot valósítottak meg, amelynek célja az volt, hogy [...] ösztönözzék a légi közlekedés bővülését".

A felek érvei

149. Második jogalapja keretében az easyJet többek között azt állítja, hogy a Bizottság először is tévesen alkalmazta a jogot, amikor még azt megelőzően állapította meg a "támogatások" fennállását, hogy a piacgazdasági magánszereplő elvére figyelemmel megvizsgálta volna a vitatott intézkedéseket, valamint azokat a szerződéseket, amelyeket a repülőtér-üzemeltetők a légitársaságokkal ezen intézkedések végrehajtása érdekében kötöttek. Másodszor, a Bizottság tévesen zárta ki e vizsgálat lefolytatását ezen elvre tekintettel, hivatkozva az autonóm régió által követett "közpolitikai célokra", arra a körülményre, hogy a vitatott intézkedések és az azokat végrehajtó szerződések állítólag egy olyan "programból" erednek, amely nem igényel további végrehajtási intézkedéseket, és általános és absztrakt módon határozta meg a kedvezményezettjeit, továbbá hivatkozva az érintett repülőtér-üzemeltetők egy részének "magán" jellegére, valamint az utóbbiak által játszott "közvetítői" szerepre. Harmadszor, ezen intézmény tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el azáltal, hogy nem elemezte helyesen és érvekkel alátámasztva a vitatott intézkedések jövedelmezőségét az ezen intézkedések által bevezetett különböző mechanizmusokra tekintettel, indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítva a közbeszerzési eljárás alkalmazása hiányának, és vitatva, hogy az autonóm régiónak valódi szükséglete lenne a légi közlekedési szolgáltatásokra. Negyedszer, a Bizottság tévesen tartózkodott annak meghatározásától, hogy a repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szerződések olyan gazdasági szereplők magatartásának tekinthetők-e, amelyek szokványos piaci feltételek mellett jártak el, tekintettel az e szerződések alapján nyújtott szolgáltatásokhoz fűződő kereskedelmi és gazdasági érdekre, az ezek ellenében fizetett díjra, valamint az említett szerződések megkötésére és teljesítésére vonatkozó egyéb jogi és gyakorlati feltételekre. Ebben az összefüggésben az easyJet többek között utal azokra a tevékenységi tervekre, amelyeket a repülőtér-üzemeltetőknek elő kellett készíteniük, a jövedelmezőségi követelményekre, amelyek szükségképpen vezérelték mind e tevékenységi terveket, mind pedig a légitársaságokkal kötött szerződéseket, valamint arra, hogy e követelményeket a Geasar és a Sogaer az őt érintő részében milyen módon hajtotta végre.

150. A Volotea az első és ötödik jogalapja keretében többek között azt állítja, hogy a Bizottság tévesen értelmezte és alkalmazta a piacgazdasági magánszereplő elvét, hogy ezen intézmény nem tett eleget a rá háruló bizonyítási tehernek, nem bizonyította, hogy ezen elv alapján előny állt fenn, és hogy a vitatott határozatban e kérdések tekintetében elégtelen indokolást adott. Ennek keretében a Volotea különösen arra hivatkozik, hogy amikor a Geasar és a Sogaer a légitársaságokkal - köztük saját magával - szerződéseket kötöttek azt követően, hogy pályázati felhívásokat tettek közzé, és elfogadták a legvonzóbb ajánlatot, úgy jártak el, mint a piacgazdasági magánszereplők, először is azáltal, hogy olyan szolgáltatások megszerzésére törekedtek, amelyek növelhetik a repülőtereik forgalmát és vonzerejét, majd azáltal, hogy előzetesen megbizonyosodtak e szolgáltatások jövedelmezőségi kilátásairól, végül pedig azáltal, hogy ennek fejében megfelelő árat fizettek a szerződő partnereiknek. A Volotea előadja továbbá, hogy ahelyett, hogy e helyzetet a piacgazdasági magánszereplő elvére tekintettel szigorúan megvizsgálta volna, a Bizottság lényegében arra szorítkozott, hogy egymás után számos áttekinthetetlen, relevanciát nélkülöző vagy alá nem támasztott jogi és ténybeli állítást soroljon fel, amelyek nem tették lehetővé számára az előny fennállásának megállapítását.

A Bíróság álláspontja

151. Mindenekelőtt a jelen ítélet 107-110. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy annak meghatározása érdekében, hogy a vitatott intézkedések és azon szerződések, amelyekkel azokat a Geasar és a Sogaer az easyJet és a Volotea tekintetében végrehajtotta, az utóbbiak számára az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnynek minősülnek-e, a Bizottságnak ezen intézkedéseket, valamint e szerződéseket a piacgazdasági magánszereplő elvére tekintettel kellett megvizsgálnia. Egyébiránt az ezen ítélet 105., 106., 117. és 118. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az autonóm régió által követett közpolitikai célkitűzések és a szóban forgó repülőtér-üzemeltetők magán jellege nem akadályozták ezen elv alkalmazhatóságát.

152. Továbbá a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazása a jelen ügyben arra kötelezte a Bizottságot, hogy a jelen ítélet 111-114. és 125-129. pontjában felidézett részletszabályok szerint vizsgálja meg azt a kérdést, hogy az autonóm régiót mint a vitatott intézkedéseket bevezető közjogi jogalanyt, illetve a repülőtér-üzemeltetőket, amelyeket a Bizottság "közvetítőként" mutat be, mint a légitársaságokkal kötött szerződések szerződő feleit, lehetett-e úgy tekinteni, mint amelyek ugyanúgy jártak el, mint az áruk vagy szolgáltatások olyan magánbeszerzői, akik összehasonlítható helyzetben voltak, illetve szolgáltatásnyújtási szerződések megkötését tervezték és ilyen szerződéseket kötöttek.

153. Végül, amint a jelen ítélet ugyanezen pontjaiból következik, e vizsgálat magában foglalta annak átfogó és konkrét értékelését, hogy e jogalanyok mindegyike szokásos piaci feltételek mellett kívánta-e beszerezni az érintett szolgáltatásokat, különös tekintettel az ilyen ügylet észszerűségére, az előrelátható jövedelmezőségi kilátásaira, az e célból előirányzott szolgáltatásokhoz fűződő kereskedelmi és gazdasági érdekre, az azok ellenértékeként fizetendő árra, valamint az említett szolgáltatások nyújtását és az említett ár megfizetését előíró szerződések megkötésének jogi és gyakorlati feltételeire.

154. Márpedig, amint az a vitatott határozatnak a jelen ítélet 145-148. pontjában összefoglalt preambulumbekezdéseiből kitűnik, a Bizottság egyrészt azon indokok miatt, amelyeket tévesen alapított az autonóm régió által követett közpolitikai célkitűzésekre, a repülőtér-üzemeltetők magán jellegére, amelyeken keresztül e régió a vitatott intézkedéseket végrehajtotta, és ezen intézkedések formájára, egyértelműen kizárta mind a piacgazdasági magánszereplő elvének "alkalmazhatóságát", mind ezen elv alkalmazásának "relevanciáját" és a "lehetőségét" az autonóm régió és a légitársaságok közötti "viszonyra", valamint az utóbbiak és a repülőtér-üzemeltetők közötti "egyedi pénzügyi viszonyra", különösen az említett intézkedések végrehajtása céljából kötött szerződések észszerűségének és előrelátható jövedelmezőségének értékelése céljából.

155. Másrészt, bár igaz, hogy ezen egyértelmű és ismételt állásfoglalás ellenére a Bizottság a vitatott határozat (382) és (384) preambulumbekezdésében néhány olyan értékelést fogalmazott meg, amelyek a piacgazdasági magánszereplő elvének kezdeti alkalmazásaként értelmezhetők, először is meg kell állapítani, hogy ezek az értékelések csak magának az autonóm régiónak a magatartására vonatkoznak, a repülőtér-üzemeltetők magatartását viszont egyáltalán nem vizsgálták érdemben. Másodszor, az említett értékelések nyilvánvalóan arra a kérdésre összpontosulnak, hogy az autonóm régió úgy viselkedett-e, mint egy magánbefektető, aki "osztalékot", "tőkenyereséget" vagy más "pénzügyi megtérülést" kívánt elérni, nem pedig arra a kérdésre, hogy úgy járt-e el, mint ahogyan az áruk vagy szolgáltatások magánbeszerzője egy összehasonlítható helyzetben. Harmadszor, a Bizottság, amelyre a jelen ítélet 111. és 112. pontjában felidézett feltételek mellett az előny fennállásának bizonyítása hárul, ugyanezen megfontolások során lényegében arra szorítkozik, hogy kategorikus megfogalmazásban rögzítse, hogy az autonóm régió "nem remélhetett megtérülést" vagy más olyan hasznot, amelyet a piacgazdasági magánszereplő elvének fényében végzett elemzés során figyelembe lehetne venni, majd felrótta az Olasz Köztársasággal szemben, hogy "nem tudta igazolni a [...] nyereségességi elemet" vagy "mindenesetre" nem szolgáltatott olyan információkat, amelyek "egyértelműen azt mutatnák", hogy az autonóm régió úgy viselkedett, mint egy piacgazdasági magánszereplő. Negyedszer ezen intézmény egyszer sem vizsgálta meg alaposan a ténylegesen rendelkezésére álló bizonyítékokat, amint azt az easyJet és a Volotea is jogosan állítja.

156. Márpedig a jelen ügyben szóban forgó törvényi és rendeleti rendelkezésekből, valamint azoknak a vitatott határozatban ismertetett (a (44)-(46), (71)-(75) és (79)-(84) preambulumbekezdés) és a jelen ítélet 5-25. pontjában összefoglalt végrehajtási szabályaiból egyértelműen kitűnik, hogy a repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szerződések az autonóm régió előzetes jóváhagyása és utólagos ellenőrzése alá tartozó tevékenységi tervek kétoldalú végrehajtását jelentik, amelyeknek tartalmazniuk kellett - és a Bizottság szerint tartalmazták is - azokat az adatokat, amelyek többek között azon "kezdeményezések[re vonatkoztak, amelyeket] a repülőtér-üzemeltetők [...] megvalósíthatónak [tartottak]", valamint a nyújtandó szolgáltatások "jövedelmezőségi kilátásai[t alátámasztó] gazdasági és pénzügyi előrejelzések[re]", amelyekről az említett intézménynek kellett határoznia.

157. Egyébiránt a vitatott határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság élt az általa szükségesnek vagy hasznosnak ítélt kiegészítő információk beszerzésére vonatkozó hatáskörével, különösen pedig azon hatáskörével, hogy az Olasz Köztársasághoz rendelkezést intézzen annak érdekében, hogy az utóbbi a számára információkat nyújtson az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13-i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 249., 9. o.) 12. cikkének (3) bekezdése alapján, amely körülményt a jelen ítélet 112. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően figyelembe kell venni.

158. Ennélfogva a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy a jelen ügyben nem alkalmazta a piacgazdasági magánszereplő elvét, valamint azáltal, hogy olyan jogi és ténybeli megfontolások alapján állapította meg az előny fennállását, amelyek nem alkalmasak ezen értékelés megalapozására.

159. A fenti indokok összességére tekintettel a Volotea által felhozott első és ötödik jogalap, valamint az easyJet által felhozott második jogalap megalapozott.

160. Mivel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny fennállásának bizonyítása azon kumulatív feltételek egyikét képezi, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy adott intézkedés az említett rendelkezés értelmében vett "állami támogatásnak" minősüljön, amint arra a jelen ítélet 102., 103. és 138. pontja emlékeztetett, és helyt kell adni a jelen ítélet előző pontjában említett jogalapoknak, helyt kell adni a Volotea és az easyJet által benyújtott kereseteknek, következésképpen a megtámadott határozatot e két légitársaságot érintő részében meg kell semmisíteni, az egyes légitársaságok által az első fokon előterjesztett, az említett ítélet 35. és 38. pontjában kifejtett kereseti kérelmeknek megfelelően, anélkül hogy az e keresetek alátámasztására előterjesztett egyéb jogalapokat vizsgálni kellene.

A költségekről

161. Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

162. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

163. A jelen esetben, mivel a Bizottság a C-331/20. P. és C-343/20. P. sz. egyesített ügyekben, valamint a T-607/17. és T-8/18. sz. ügyekben pervesztes lett, a Volotea és az easyJet erre irányuló kérelmének megfelelően, e négy ügyben a Bizottságot kell kötelezni a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság az Európai Unió Törvényszéke 2020. május 13-iVolotea kontra Bizottság ítéletét (T-607/17, EU:T:2020:180) hatályon kívül helyezi.

2) A Bíróság az Európai Unió Törvényszéke 2020. május 13-ieasyJet Airline kontra Bizottság ítéletét (T-8/18, EU:T:2020:182) hatályon kívül helyezi annyiban, amennyiben e bíróság az easyJet Airline Co. Ltd megsemmisítés iránti keresetét mint megalapozatlant elutasította.

3) A Bíróság az SA.33983 (2013/C) (korábbi 2012/NN) (korábbi 2011/N) számú állami támogatásról - Olaszország - Közszolgáltatási kötelezettségekért [ÁGÉSZ] nyújtott kompenzáció a szardíniai repülőterek számára - szóló, 2016. július 29-i (EU) 2017/1861 európai bizottsági határozatot egyrészt a Volotea SA-ra, másrészt az easyJet Airline Co. Ltd-re vonatkozó részében megsemmisíti.

4) A Bíróság az Európai Bizottságot kötelezi mind az elsőfokú eljárásokkal, mind pedig a fellebbezési eljárásokkal kapcsolatos költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: angol.