EH 2005.1229 Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valóssággal egyezőségét vitatja. A bizonyítékokat a maguk összességében kell értékelni [1997. évi CXLI. tv. (Inytv.) 5. § (2) bek., 62. § (1) bek. c) pont; Pp. 206. §].
A perbeli, d.-i lakóház és udvar megjelölésű ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) 1937-től az O. R. T. Egyesület tulajdonát képezte. A D.-i Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság végzésével az Ingatlanra jogutódlás címén felperes tulajdonjogát jegyezte be.
Az 1971. december 21. napjával kiadott telekkönyvi szemléből megállapíthatóan ezt követően - határozatra való utalás nélkül - a felperes helyett a Magyar Állam került az Ingatlan tulajdonosaként - 1. sorszám alatt, a felperes neve fölé gépelve - bejegyzésre. Szerzési jogcímként állami tulajdonba vétel került feltüntetésre. A felperes a továbbiakban 2. sorszám alatt kezelőként szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban. Az Ingatlan 524/1426 tulajdoni hányadára (6 lakás) vonatkozó kezelői jogát a felperes a D.-i Ingatlankezelő Vállalatnak átadta. Az erről szóló földhivatali határozat száma: 844/1982. A fennmaradt 902/1426-od tulajdoni hányad kezelői jogát a felperes a K. F. Művelődési Központnak 1982. január 1. napjával átadta, amely a 8130/1983. számú határozattal bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba. Az I. r. alperes jogszabályon alapuló jogutódlással lett tulajdonosa az Ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának, a II. r. alperes pedig VÁB határozat alapján vagyonátadás címén szerezte meg az Ingatlan 524/1426-od tulajdoni hányadát.
Felperes a 2002. október 11-én előterjesztett keresetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítását kérte, akként, hogy az Ingatlan I. r. alperes tulajdonaként nyilvántartott 902/1426-od tulajdoni hányadára a felperes tulajdonjoga kerüljön visszajegyzésre. Ennek tűrésére kérte kötelezni a II. r. alperest. Hivatkozott arra, hogy a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzését semmilyen okirat, határozat nem alapozza meg. Másrészt nem létezik olyan okirat sem, amellyel az Ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának kezelői jogát a K. F. Művelődési Központnak átadta volna.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelmében rámutatott arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. Becsatolta azt az "állami ingatlanok kezelői jogának átadás-átvételéről" elnevezésű megállapodást, amely szerint 1982. január 1-jétől az Ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának kezelői jogát a felperes átadta a K. F. Művelődési Központnak.
Az elsőfokú bíróság a 2003. június 2-án meghozott ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az ítéletet azzal indokolta, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 5. § (1)-(2) bekezdései szerint az ingatlan-nyilvántartás - ha a törvény kivételt nem tesz - a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását hitelesen tanúsítja, az ellenkező bizonyításáig a bejegyzett jogról és a feljegyzett tényről vélelmezni kell, hogy az fennáll. Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. E szabály értelmében a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az Ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányada valójában az ő tulajdonában áll. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes e kötelezettségének nem tudott eleget tenni, mert álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a telekkönyvi betétben nem utaltak a változás alapjául szolgáló határozatra, nem jelenti azt, hogy ilyen határozat nem is létezett. Az állami tulajdont az egyéb peradatok alátámasztották. Ezért a felperes keresetét, mint bizonyítatlant és ezáltal alaptalant, elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, az ítélet megváltozatását és a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte. Hivatkozott arra, hogy az Inytv. 8. §-a szerint az ingatlan-nyilvántartásba bármiféle változást kizárólag határozat alapján lehet átvezetni, amely feltétel a Magyar Állam tulajdonjoga bejegyzésekor nem valósult meg.
Az I. r. alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság a 2004. január 30-án meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az I. r. alperest annak tűrésére, hogy a felperes tulajdonjogát az Ingatlan 902/1426-od részére eredeti állapot visszaállítása és jogutódlás címén visszajegyezzék, ennek érdekében megkeresni rendelte a D.-i Körzeti Földhivatalt. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban beszerzett földmérésügyi szakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette a következőkkel: Az ingatlan-nyilvántartás szerkesztését követően a perbeli ingatlan 8267 helyrajzi számon lakóház és udvar megjelöléssel 1426 m2 területtel a 35641 számú tulajdoni lapon, a l8323/1963. (X. 26.) számú bejegyzés szerint jogutódlás címén a P. Szakszervezet Központi Vezetősége kizárólagos tulajdonaként került nyilvántartásba vételre, amely teljesen megegyezett az 1980. évi ingatlan-nyilvántartás szerkesztését megelőző telekkönyvi tulajdoni állapottal.
Ezt követően meghatározatlan időben történt a tulajdoni lapra az a bejegyzés, amely a tulajdoni lap II. részén a perbeli ingatlan tulajdoni állását megváltoztatta, akként, hogy az eredeti tulajdonos nevének bejegyzése fölött begépelésre került tulajdonosként a Magyar Állam, az eredeti tulajdonos 2. sorszámot kapott, és a jogcím bejegyzéssel egy magasságban a tulajdonos után a "kezelő" szó került feltüntetésre. A Magyar Állam bejegyzés után 1/1 tulajdoni arány, míg az eredeti tulajdonos utólag begépelt kezelői jogának tulajdoni arányához 902/1426 begépelésére került sor.
A 8641/1971. szám alatt kiállított telekkönyvi szemle másolat nem egyezik meg az annak alapjául szolgáló telekkönyvi betéttel, a szemle szerzési jogcím rovatában bejegyzett "állami tulajdonba vétel" a telekkönyvi betétben nem található, és ugyanígy nem szerepel az ingatlan-nyilvántartás szerkesztését követő nyilvántartásban sem.
Az állami tulajdonba vétel bejegyzés érkezett irat iktatószámára nem utal, és a földhivatali irattárban, valamint a levéltárban végzett kutatások, így az államosítási listák áttekintése alapján sem volt fellelhető olyan határozat, vagy okirat, amely a bejegyzés alapjául, vagy a korábbi bejegyzés kiigazításául szolgált volna. Az ítélet indoklásában kifejtette, hogy az Inytv. 5. § (2) bekezdésében megfogalmazott az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével szemben valóban azt terheli a bizonyítás, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. Helyes értelmezés szerint azonban ez a törvényi vélelem kizárólag az alakilag kifogástalan bejegyzéshez fűződhet. A vitatott bejegyzés feltételezett időpontjában még hatályban volt 1972. évi 31. tvr., valamint a végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet, a jelenleg hatályos Inytv.-hez hasonlóan szabályozta az "okirat elvét", amely szerint az ingatlan-nyilvántartásba jog vagy tény bejegyzésére, adatok átvezetésére csak a jogszabályban meghatározott okirat, vagy hatósági határozat alapján kerülhetett sor. A bejegyzéseknek, illetőleg az adatváltozásra vonatkozó átvezetéseknek minden esetben a korábbi bejegyzést követően kellett sorszámot kapniuk és utalni kellett a bejegyzés alapjául szolgáló beadvány iktatószámára, valamint érkezésének idejére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő bejegyzéshez nem tapadhat a közhitelesség vélelme, minthogy kizárólag a szabályszerű bejegyzés teszi lehetővé az annak alapjául szolgáló irat felkutatásának a lehetőségét. Az ezzel ellentétes következtetés a nem létező okiraton alapuló bejegyzéssel szemben fogalmilag kizárná a bizonyítás lehetőségét. A nem megfelelő bejegyzés esetében a közhitelesség törvényi vélelméhez kapcsolódó bizonyítási teher megfordul, azaz szabálytalan bejegyzés esetében a bejegyzéssel érintett jogosultnak kell bizonyítania, hogy a bejegyzett joga fennáll. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli Ingatlan vonatkozásban a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzésekor a bejegyzés szabályszerűsége teljes egészében hiányzott. Az I. r. alperes nem tudta bizonyítani, hogy a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzésére okirat alapján került volna sor, így az erre vonatkozó bejegyzés nyilvánvalóan téves. Ebből a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes keresetében alappal kérte a téves bejegyzés törlését, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetének megfelelő határozatot hozott.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a másodfokú ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő és felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges. Kifejtette, hogy az ítélet ellentétes az Inytv. 5. § (6) bekezdésével. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg, hogy pusztán azzal, hogy egy bejegyzés nem szabályszerű - minden további bizonyíték nélkül - megdőlhet-e a közhitelesség vélelme és törölhető-e a bejegyzett tulajdonos tulajdonjoga. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tulajdoni igény elévülhetetlenségére hivatkozva a közhitelesség elvét, mint a jogbiztonság egyik elemét önkényes értelmezéssel csorbította. A felperesnek bizonyítania kellett volna a Magyar Állam tulajdonjoga bejegyzésének érvénytelenségét. Kifejtette azt az álláspontját is, hogy a törlési perben a Magyar Állam perbenállása nem lett volna mellőzhető. Hivatkozott arra, hogy a kezelői jog átadására vonatkozó megállapodással valószínűsítette a Magyar Állam tulajdonszerzését, mivel a megállapodás aláírói állami tulajdonban álló ingatlan kezelői jogáról rendelkeztek.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Rámutatott, hogy a közhitelesség elve áttörésére, illetve a bizonyítási teher megfordulására éppen a jogbiztonság megőrzése érdekében van szükség.
A felülvizsgálati kérelem alapos, az alábbi indokok miatt.
A felperes keresetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítását kérte, hivatkozva az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 62. § (1) bekezdés c) pontjára.
Az elsőfokú bíróság a kiigazítási keresetet bírálta el. A másodfokú bíróság által lefolytatott szakértői bizonyítás eredménye azt erősítette meg, hogy az ügyintéző tévedett a Magyar Állam tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésekor. A bizonyítékokat azonban a maguk összességében kell értékelni [Pp. 206. § (1) bekezdés]. A perben feltárt egyéb adatokra tekintettel tévedett a másodfokú bíróság, amikor ügyintézői tévedésnek minősítette az állam tulajdonjogának bejegyzését. 1981-ben, majd 1983-ban, amikor a felperes és az I. r. alperes jogelőde rendelkeztek a kezelői jog megosztásáról, majd a kezelői jog átadás-átvételéről, a kezelői jogra vonatkozó, az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 6/1970. (VI. 8.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet 3. §-a értelmében a kezelői jog csak állami tulajdonban álló ingatlanon állhatott fenn. A földhivatal azért fogadta be a kezelői jog megosztására, majd átruházására vonatkozó okiratokat, mert a felek megállapodásukban mindketten az állami tulajdont állították. Az akkor hatályos, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvény végrehajtása tárgyában kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet (továbbiakban: Vhr.) 11. § (2) bekezdés értelmében kezelői jogot csak állami tulajdonban lévő egész ingatlanra, vagy állami tulajdont képező egész illetőségre lehetett bejegyezni. A kezelői jogokra vonatkozó határozatok meghozatalakor alkalmazandó 9/1969. (II. 9.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése és 6/1970. (VI. 8.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet 34. §-ának (1) bekezdése értelmében a kezelői jog bejegyzésének esetleges jogszabálysértő volta elbírálására a bíróságnak nem volt hatásköre, az ezzel kapcsolatos viták rendezése kizárólag államigazgatási hatáskörbe tartozott. Az érintett felek azonban a kezelői jog bejegyzésével, módosításával, átruházásával kapcsolatban jogorvoslattal nem éltek. Ilyen peradatok mellett nem lehet azt tényként elfogadni, hogy a földhivatal részéről ügyintézői tévedés történt az állam tulajdonjogának bejegyzésekor, hiszen az akkor hatályos rendelkezések szerint a kezelői jog alapítása, illetve átruházása szükségszerűvé tette az adott ingatlan állami tulajdonban létét.
A másodfokú bíróság a bizonyítási teher szabályát tévesen alkalmazta. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az Inytv. 5. §-ának (6) bekezdése alapján az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal egyezőségét vitatja, s ez a felperes volt. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek a Magyar Állam tulajdonjoga téves bejegyzését kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítania. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés helytállóságát támasztja alá, hogy egyrészt a felperes az általa 1971. évben kiváltott telekkönyvi szemle ellenére, - amely szerzési jogcímként már az állami tulajdonba vételt tüntette fel - nem kezdeményezte a téves bejegyzés kiigazítását, másrészt utóbb általa a kezelői jog átadása tárgyában megkötött megállapodásban már állami tulajdonú ingatlanról rendelkezett.
A kifejtettekre tekintettel a jogszabálysértő másodfokú ítéletet a felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.